14.4.1 Életút Bécs, Cambridge és a filozófiai visszavonulás között – Lebensweg zwischen Wien, Cambridge und philosophischem Rückzug

1. Amikor Ludwig Wittgenstein 1920-ban népi iskolai tanárként kezdett dolgozni Ausztria vidéki részén, első nagy filozófiai művének kézirata már elkészült.

2. Ebben a műben úgy vélte, hogy megoldotta a filozófia alapvető problémáit, bár a mű még nem jelent meg.

3. Aki ezt követően visszavonult az akadémiai világból, tehát olyan munkaterületet hagyott maga mögött, amely számára egyelőre lezártnak tűnt.

4. Kilenc évvel később ugyanaz az ember visszatért Cambridge-be, és újra felvette a nyelv és a gondolkodás vizsgálatát.

5. E két döntés között feszültség áll fenn, amely érthetőbbé teszi életútját, mint az a kép, amely egy világtól elzárt zsenit ábrázol, aki kizárólag a magányban jut el felismeréseihez.

6. Wittgenstein újra és újra távolságot tartott az egyetemi életmódtól, ugyanakkor továbbra is olyan emberekre volt szüksége, akik megértették kérdéseit és ellentmondtak válaszaiknak.

7. Életrajza megmutatja, milyen feltételek mellett vált lehetővé a filozófiai munka, és miért bizonyulhatott egy látszólagos végpont új kezdetnek.

8. 1889-ben született Bécsben, egy jómódú iparmágnás családban, amelynek társadalmi helyzete szokatlan tanulmányi utakat nyitott meg előtte.

9. Édesapja, Karl, az osztrák vas- és acélipar jelentős vállalkozói közé tartozott, míg a családi életben a zene kiemelt helyet foglalt el.

10. Így Ludwig olyan környezetben nőtt fel, ahol a műszaki teljesítmény és a kulturális igény közvetlenül egymás mellett állt.

11. Először mérnöki tudományokat tanult Berlinben, majd 1908-ban Manchesterbe ment, hogy a repüléstechnikával foglalkozzon.

12. A műszaki számításokkal való foglalkozása egyre inkább a matematika alapjai felé vezette, vagyis annak a kérdésnek a felé, hogy valójában mire alapul a matematikai állítások érvényessége.

13. Egy mérnök sikeresen alkalmazhat egy képletet anélkül, hogy meg kellene magyaráznia, mi is az a szám, vagy miért érvényes egy bizonyítás az egyes emberek meggyőződéseitől függetlenül.

14. Amint ezek az előfeltételek maguk is megkérdőjeleződnek, a jobb műszaki megoldás keresése már nem elegendő.

15. Wittgenstein útja Gottlob Frege-hez vezette, aki a logikai kapcsolatok pontos vizsgálatán keresztül kívánta érthetővé tenni a matematikai bizonyosságot.

16. Frege ajánlására 1911-ben felkereste Bertrand Russellt Cambridge-ben, és ezzel hozzáférést nyert az akkori alapkutatás egyik legfontosabb munkaköréhez.

17. Russell azzal foglalkozott, hogy a matematikát logikai elvekre vezesse vissza, és ezért képes volt Wittgenstein kérdéseit szakmai jelentőségükben megérteni.

18. A fiatal látogató számára Cambridge az intenzív viták helyszínévé vált, ahol az állításokat alátámaszthatták, és a látszólagos magától értetődőségeket megkérdőjelezhették.

19. A kettőjük közötti kapcsolat messze túllépett a szokásos tanár–diák viszonyon, mert Wittgenstein hamarosan saját ellenvetéseket fogalmazott meg Russell nézeteivel szemben.

20. Az intellektuális támogatás itt azt is jelentette, hogy komolyan vették azt a beszélgetőpartnert, aki nem egyszerűen csak folytatta a kitaposott utat.

21. Russell mellett a filozófus George Edward Moore és a közgazdász John Maynard Keynes is a cambridge-i köréhez tartozott.

22. Már ezek a kapcsolatok is korrigálják azt a képet, miszerint a filozófiája pusztán személyes sajátosságokból, szakmai közvetítés nélkül alakult volna ki.

23. Ugyanakkor Wittgenstein Norvégiában ideiglenesen olyan elszigeteltséget keresett, amely lehetővé tette számára, hogy koncentráltan dolgozzon logikai kérdésein.

24. A Cambridge-től való távolság nem szüntette meg az ott folytatott beszélgetések jelentőségét, hanem eleinte megváltoztatta azokat a feltételeket, amelyek mellett tovább dolgozott a problémákon.

25. A visszavonulás ebben az összefüggésben azt jelenthette, hogy elég hosszú ideig foglalkozott egy kérdéssel anélkül, hogy ki lenne téve az akadémiai környezet mindennapi követelményeinek.

26. Ebből azonban nem vezethető le olyan általános szabály, miszerint a magány filozófiai megvilágosodást eredményez.

27. Azokat a kérdéseket, amelyekkel Wittgenstein foglalkozott, már korábban is könyvek, ellenvetések és személyes találkozások formálták.

28. Norvégia és Cambridge ezért egy összefüggő kutatáson belüli különböző munkavégzési helyszíneket jelentettek, még ha külsőleg aligha tűnhettek volna egymástól ellentétesebbnek.

29. Az első világháború 1914-es kitörésekor Wittgenstein önként csatlakozott az osztrák hadsereghez.

30. Katonai szolgálata alatt jegyzetek és vázlatok formájában folytatta filozófiai munkáját, amelyekből később a Tractatus született.

31. A háború végén olasz fogságba esett, majd 1919-ben tért vissza Ausztriába.

32. A háborús tapasztalatok és a kéziratkészítés időbeli összefüggése alapvető fontosságú a könyv keletkezésének történetében.

33. Ez azonban önmagában nem magyarázza meg, miért kellene helyesnek lennie bizonyos kijelentéseknek a nyelvről, a logikáról vagy az élet értékéről.

34. Egy naplóbejegyzés megmutathatja, milyen kérdések foglalkoztattak valakit, míg egy publikált érvelést annak alapján kell megítélni, hogy előfeltevései és következtetései megalapozottak-e.

35. Aki Wittgenstein filozófiáját kizárólag a háború alapján akarná magyarázni, az éppen azt az érvelési munkát hagyná figyelmen kívül, amelyet ő ezekben a körülmények között folytatott.

36. A Logikai-filozófiai értekezés 1921-ben jelent meg németül, majd 1922-ben angol nyelvű könyvkiadásban Tractatus Logico-Philosophicus címmel.

37. Gondolati kiindulópontja az a kérdés volt, hogy a mondatok hogyan ábrázolhatnak lehetséges viszonyokat a világban.

38. Egyszerűen fogalmazva: egy állításnak azért kell érthetőnek lennie, mert alkotóelemei olyan rendben állnak, amely megfelel a dolgok lehetséges rendjének.

39. Ebből a vizsgálatból kiindulva a könyv eljutott ahhoz, hogy mik a tényként leírható dolgok határai.

40. Az élet értékével kapcsolatos kérdések ezáltal különleges helyet kaptak, mert a történtek teljes leírása még nem ad választ arra, hogy az embernek hogyan kell élnie.

41. Wittgenstein azon állítása, hogy a filozófiai problémákat alapvetően tisztázta, ezért egyáltalán nem jelentette azt, hogy ezzel az élet feladatai is el lennének intézve.

42. Éppen a teoretikus tisztázás és az életvitel közötti megkülönböztetés teszi érthetővé, miért keresett más tevékenységeket a kézirat befejezése után, anélkül, hogy minden egyes döntését egy-egy tanításra visszavezethetnénk.

43. A háború után Wittgenstein lemondott a családi vagyonból rá eső részesedéséről, és elvégezte az általános iskolai tanári képzést.

44. 1920-tól 1926-ig osztályfőnökként tanított osztrák falusi iskolákban, és ezzel olyan munkát vállalt, amelynek követelményei messze álltak a Russell-lel folytatott beszélgetésektől.

45. A gyerekeknek valóban meg kellett tanulniuk olvasni, írni és számolni, függetlenül attól, hogy milyen nehézségeket okozott a matematikai bizonyosság filozófiai magyarázata.

46. Ez a tevékenység egy konkrét feladat felé való fordulásként értelmezhető, de nem szabad belőle egy gyógyító, egyszerű életről szóló romantikus történetet csinálni.

47. Wittgenstein tanítása szigorú volt, elvárásai magasak voltak, és a diákokkal, valamint azok környezetével való kapcsolata konfliktusokkal teli volt.

48. A filozófiai pontosság és a pedagógiai alkalmasság különböző képességek, ezért gondolkodási munkájának elismerése nem garantálja a sikeres tanítást.

49. 1926-ban véget ért népi iskolai tanári tevékenysége.

50. A nyelvtanulás iránti későbbi érdeklődés sem indokolja azt a következtetést, hogy tanári évei már tartalmazták volna a Filozófiai vizsgálódások érveit.

51. További tevékenységei közé tartozott az alkalmi kertészkedés, emellett részt vett nővére bécsi házának tervezésében.

52. Az ilyen foglalkozások kiegészítik az életrajzi képet, mert megmutatják, hogy élete túlmutatott a filozófiai szövegek írásán.

53. Ugyanakkor ezeket nem szabad filozófiájának rejtett ábrázolásaként értelmezni, mintha egy épületből közvetlenül le lehetne vezetni egy nyelvelméletet.

54. Az egyetemi életből való távolmaradása alatt is korai könyve a filozófiai viták tárgyát képezte.

55. Bécsben gondolatai különös figyelmet kaptak a Bécsi Kör gondolkodóitól, akik a tudományosan megalapozott ismeretnyelvet keresték.

56. Wittgenstein beszélgetéseket folytatott e kör tagjaival, de nem tartozott a körhöz rendes tagként.

57. Már csak ezért is meg kell különböztetni a személyes találkozást, egy mű hatását és a filozófiai csoporthoz való tartozást.

58. Amikor Wittgenstein 1929-ben visszatért Cambridge-be, olyan hajlandósággal folytatta a filozófiát, hogy újra megvizsgálja azt, ami megváltoztatta korábbi végleges következtetéseit.

59. A visszatérés nem csupán egy változatlanul megmaradt elméleti rendszer újrafelvétele volt.

60. Fokozatosan nyomás alá került az az elképzelés, miszerint minden értelmes nyelvhasználatot egy egységes ábrázolási modellel kell megmagyarázni.

61. Egy eseményről szóló beszámoló, egy kérés és egy számítási utasítás különböző feladatokat lát el, amelyek megértése a használatuk körülményeitől is függ.

62. Az ilyen különbségek révén láthatóvá vált az, amit a nyelvről alkotott általános kép eltakarni fenyegetett.

63. Ez a változás példákon és ellenvetéseken végzett folyamatos munkával valósult meg, így a hirtelen megtérésről szóló egyszerű elbeszélés nem adja vissza a kialakulásának folyamatát.

64. Visszatekintve megkülönböztethetők a korai és a későbbi súlypontok anélkül, hogy eltűnnének a köztük lévő átmenetek.

65. Az, hogy egy gondolkodó saját előfeltevéseit vizsgálja, filozófiai folyamat, amelynek okait alaposabban kell vizsgálni, mint külső életszakaszait.

66. Ezen újrafeldolgozás szempontjából jelentős szerepet játszottak a matematikus és filozófus Frank Ramsey-vel, valamint a közgazdász Piero Sraffával folytatott beszélgetések.

67. A Filozófiai vizsgálódások előszavában Wittgenstein kifejezetten elismerte mindkét beszélgetőtársa kritikáját, és különösen Sraffa kifogásainak tulajdonított messzemenő inspirációt.

68. Itt egy olyan személyes tanúvallomásról van szó, amely igazolja a gondolati csere jelentőségét, anélkül hogy minden egyes későbbi felismerést egyértelműen egy-egy beszélgetéshez lehetne rendelni.

69. A személyes befolyás végül is nem azt jelenti, hogy egy kész gondolat változatlanul átkerül egyik embertől a másikhoz.

70. Egy kifogás megrendítheti egy előfeltételt, még akkor is, ha a kifogást emelő maga nem kínál fel kidolgozott helyettesítő elméletet.

71. A további vizsgálat annak a feladata marad, aki ezt a kifogást figyelembe veszi és következményeit nyomon követi.

72. Éppen Wittgenstein esetében ezért ötvözhető a szellemi önállóság elképzelése az idegen kritika elismerésével.

73. Az 1930-as és 1940-es években Wittgenstein Cambridge-ben tanított, és egyúttal kiterjedt kéziratai révén továbbfejlesztette gondolatait.

74. 1939-ben ott filozófiaprofesszorrá nevezték ki, bár viszonya az akadémiai pályához mindig is inkább távolságtartó volt.

75. Oktatói tevékenysége és beszélgetései olyan gondolatokat közvetítettek, amelyek még nem jelentek meg kész könyv formájában.

76. Ez a későbbi hagyományozás szempontjából jelentős különbséget jelent, hiszen egy jegyzet azt rögzíti, amit a hallgató megértett és leírt, míg egy kidolgozott kéziratból kitűnik a szerző által választott forma.

77. Mindkét forrásfajta tanulságos lehet, de nem rendelkeznek azonos státusszal.

78. Az előadásokra vonatkozó visszaemlékezések is egy későbbi perspektívából tükrözik azok lefolyását, és nem helyettesíthetik a közvetlenül keletkezett szöveget.

79. Aki meg akarja érteni Wittgenstein hatását, annak ezért figyelembe kell vennie, hogy gondolkodása már keringett, miközben ő még tovább dolgozott annak írásbeli formáján.

80. A második világháború alatt Wittgenstein egy ideig egy londoni kórházban dolgozott, majd egy newcastle-i orvosi kutatócsoport technikai munkatársaként.

81. A professzor ezzel ismét kilépett szokásos akadémiai tevékenységi köréből, és gyakorlati munkát vállalt.

82. Ez a döntés is része életrajzának, anélkül, hogy magyarázatot adna nyelvfilozófiai érveire.

83. A háború után visszatért az oktatáshoz, de 1947-ben lemondott professzori tisztségéről, hogy az írásra koncentrálhasson.

84. Későbbi tartózkodási helyei között szerepelt Írország is, ahol ismét lehetőségeket keresett a visszavonult munkavégzésre.

85. Az egyetemtől való ismételt távolmaradás tehát különböző helyzeteket jelölt, és nem írható le végig a filozófiától való búcsúzásként.

86. A Filozófiai vizsgálódásokhoz írt, 1945. januárjára datált előszavában Wittgenstein azt a nehézséget is kifejtette, hogy új gondolatait megfelelő könyvformába öntse.

87. Megpróbálta azokat egy folytonos leírásba összefűzni, de úgy látta, hogy egy ilyen elrendezés hátráltatná a változó vizsgálati irányokat.

88. A végül kiválasztott megjegyzések sorozata azt a célt szolgálta, hogy láthatóvá tegye az összefüggéseket anélkül, hogy minden témát ugyanabba az egyenes vonalú szerkezetbe kényszerített volna.

89. Ez a forma a vizsgálódásról alkotott felfogásából fakad, és nem írható le egyszerűen csak egy ugráló jelleg kifejeződésének.

90. Ugyanakkor hasznosnak tartotta a korai műveivel való összehasonlítást, mert az új gondolatok azok háttérében világosabbá válhattak.

91. Ezzel saját filozófiájának felülvizsgálatát a mű részévé tette.

92. Az életút itt tárgyilagos megfelelőt kap az írásban, azonban csak annyiban, amennyiben Wittgenstein maga írja le a munkájának újragondolását és nézeteinek változását.

93. Wittgenstein 1951-ben halt meg Cambridge-ben, még mielőtt a Filozófiai vizsgálódások 1953-ban megjelentek volna.

94. Az első kiadást Elizabeth Anscombe és Rush Rhees szerkesztette; Anscombe készítette az angol fordítást is.

95. A többi hagyaték kiadásában mellettük Georg Henrik von Wright is közreműködött, mint a végrendeletben kijelölt további hagyatéki gondnok.

96. Ez a munka számos olyan szöveget tett hozzáférhetővé, amelyeket Wittgenstein életében nem tett közzé saját maga.

97. A hagyaték azonban olyan vázlatokat, átdolgozásokat és gondolatokat is tartalmaz, amelyek helye egy végleges műben nyitott maradhat.

98. Ezért nem kezelhető minden fennmaradt megjegyzés egy befejezett tanítás egyenrangú alkotóelemeként.

99. A tanár, aki első könyve után úgy tűnt, hogy elhagyta a filozófiát, végül egy új vizsgálatot hagyott hátra, amelynek közzétételét másoknak kellett átvállalniuk.

100. A visszavonulás és a párbeszéd között munkája többször is változásba került, és éppen az a hajlandóság, hogy saját válaszát ismét megkérdőjelezze, köti össze ezeket a változó életsituációkat filozófiai eredményeikkel.

1. Als Ludwig Wittgenstein 1920 als Volksschullehrer im ländlichen Österreich zu arbeiten begann, lag das Manuskript seines ersten großen philosophischen Werkes bereits vor.

2. In diesem Werk glaubte er die grundlegenden Probleme der Philosophie gelöst zu haben, obwohl seine Veröffentlichung noch ausstand.

3. Wer sich daraufhin aus der akademischen Welt zurückzog, verließ also ein Arbeitsgebiet, das ihm vorläufig abgeschlossen erschien.

4. Neun Jahre später kehrte derselbe Mann nach Cambridge zurück und nahm die Untersuchung von Sprache und Denken erneut auf.

5. Zwischen diesen beiden Entscheidungen liegt eine Spannung, die seinen Lebensweg verständlicher macht als die Vorstellung eines weltfremden Genies, das seine Erkenntnisse ausschließlich in der Einsamkeit gewinnt.

6. Wittgenstein suchte immer wieder Abstand vom Universitätsbetrieb, blieb jedoch auf Menschen angewiesen, die seine Fragen verstanden und seinen Antworten widersprachen.

7. Seine Lebensgeschichte zeigt, unter welchen Bedingungen philosophische Arbeit möglich wurde und weshalb ein vermeintlicher Endpunkt sich als neuer Anfang erweisen konnte.

8. Geboren wurde er 1889 in Wien, in einer wohlhabenden Industriellenfamilie, deren gesellschaftliche Stellung ihm ungewöhnliche Bildungswege eröffnete.

9. Sein Vater Karl gehörte zu den bedeutenden Unternehmern der österreichischen Eisen- und Stahlindustrie, während im Familienleben die Musik einen herausragenden Platz einnahm.

10. Damit wuchs Ludwig in einer Umgebung auf, in der technische Leistung und kultureller Anspruch unmittelbar nebeneinanderstanden.

11. Zunächst studierte er Ingenieurwissenschaften in Berlin und ging 1908 nach Manchester, um sich mit Fragen der Luftfahrt zu beschäftigen.

12. Seine Beschäftigung mit technischen Berechnungen führte ihn zunehmend zu den Grundlagen der Mathematik, also zu der Frage, worauf die Geltung mathematischer Aussagen eigentlich beruht.

13. Ein Ingenieur kann eine Formel erfolgreich anwenden, ohne erklären zu müssen, was eine Zahl ist oder weshalb ein Beweis unabhängig von den Überzeugungen einzelner Menschen gilt.

14. Sobald solche Voraussetzungen selbst fraglich werden, reicht die Suche nach einer besseren technischen Lösung nicht mehr aus.

15. Wittgensteins Weg führte ihn zu Gottlob Frege, der mathematische Gewissheit durch eine genaue Untersuchung logischer Beziehungen verständlich machen wollte.

16. Auf Freges Empfehlung suchte er 1911 Bertrand Russell in Cambridge auf und fand damit Zugang zu einem der wichtigsten Arbeitszusammenhänge der damaligen Grundlagenforschung.

17. Russell beschäftigte sich mit dem Versuch, die Mathematik auf logische Prinzipien zurückzuführen, und konnte Wittgensteins Fragen deshalb in ihrer fachlichen Tragweite erfassen.

18. Für den jungen Besucher wurde Cambridge zu einem Ort intensiver Auseinandersetzung, an dem Behauptungen begründet und vermeintliche Selbstverständlichkeiten angegriffen werden konnten.

19. Das Verhältnis zwischen beiden entwickelte sich weit über eine gewöhnliche Verbindung von Lehrer und Schüler hinaus, weil Wittgenstein bald eigene Einwände gegen Russells Auffassungen vorbrachte.

20. Geistige Förderung bedeutete hier auch, einen Gesprächspartner ernst zu nehmen, der den eingeschlagenen Weg nicht einfach fortsetzte.

21. Neben Russell gehörten der Philosoph George Edward Moore und der Ökonom John Maynard Keynes zu seinem Cambridge-Umfeld.

22. Schon diese Beziehungen korrigieren das Bild einer Philosophie, die ohne fachliche Vermittlung aus bloßer persönlicher Eigenart hervorgegangen wäre.

23. Gleichzeitig suchte Wittgenstein in Norwegen zeitweilig eine Abgeschiedenheit, die ihm konzentrierte Arbeit an seinen logischen Fragen erlaubte.

24. Der Abstand zu Cambridge hob die Bedeutung der dort geführten Gespräche nicht auf, sondern veränderte zunächst die Bedingungen, unter denen er ihre Probleme weiterbearbeitete.

25. Rückzug konnte in diesem Zusammenhang bedeuten, eine Frage lange genug festzuhalten, ohne sich den täglichen Anforderungen einer akademischen Umgebung auszusetzen.

26. Daraus lässt sich jedoch keine allgemeine Regel ableiten, nach der Einsamkeit philosophische Einsicht hervorbringt.

27. Die Fragen, an denen Wittgenstein arbeitete, waren bereits durch Bücher, Einwände und persönliche Begegnungen geprägt.

28. Norwegen und Cambridge bezeichneten deshalb unterschiedliche Arbeitsorte innerhalb einer zusammenhängenden Untersuchung, auch wenn sie äußerlich kaum gegensätzlicher erscheinen konnten.

29. Mit dem Beginn des Ersten Weltkriegs 1914 trat Wittgenstein freiwillig in die österreichische Armee ein.

30. Während seines Kriegsdienstes führte er die philosophische Arbeit in Notizen und Entwürfen weiter, aus denen der spätere Tractatus hervorging.

31. Am Ende des Krieges geriet er in italienische Gefangenschaft und kehrte 1919 nach Österreich zurück.

32. Diese zeitliche Verbindung von Kriegserfahrung und Manuskriptarbeit ist für die Entstehungsgeschichte des Buches wesentlich.

33. Sie erklärt aber nicht aus sich heraus, weshalb bestimmte Aussagen über Sprache, Logik oder den Wert des Lebens richtig sein sollten.

34. Eine Tagebuchnotiz kann zeigen, welche Fragen jemanden beschäftigten, während ein veröffentlichtes Argument danach beurteilt werden muss, ob seine Voraussetzungen und Folgerungen tragen.

35. Wer Wittgensteins Philosophie allein aus dem Krieg erklären wollte, würde daher gerade jene argumentative Arbeit übergehen, die er unter diesen Bedingungen fortsetzte.

36. Die Logisch-philosophische Abhandlung erschien 1921 auf Deutsch und 1922 in einer englischen Buchausgabe unter dem Titel Tractatus Logico-Philosophicus.

37. Ihr gedanklicher Ausgangspunkt war die Frage, wie Sätze mögliche Verhältnisse in der Welt darstellen können.

38. Vereinfacht gesprochen sollte eine Aussage deshalb verständlich sein, weil ihre Bestandteile in einer Ordnung stehen, die einer möglichen Ordnung von Dingen entspricht.

39. Von dieser Untersuchung führte das Buch zu den Grenzen dessen, was sich als Tatsache beschreiben lässt.

40. Fragen nach dem Wert des Lebens erhielten dadurch eine besondere Stellung, weil eine vollständige Beschreibung des Geschehens noch keine Antwort darauf liefert, wie ein Mensch leben soll.

41. Wittgensteins Anspruch, die philosophischen Probleme grundsätzlich geklärt zu haben, bedeutete deshalb keineswegs, dass damit auch die Aufgaben eines Lebens erledigt wären.

42. Gerade die Unterscheidung zwischen theoretischer Klärung und Lebensführung macht verständlich, weshalb er nach Abschluss des Manuskripts andere Tätigkeiten suchte, ohne dass wir jede seiner Entscheidungen auf einen einzelnen Lehrsatz zurückführen können.

43. Nach dem Krieg gab Wittgenstein seinen Anteil am Familienvermögen auf und ließ sich für den Volksschulunterricht ausbilden.

44. Von 1920 bis 1926 unterrichtete er an österreichischen Dorfschulen und übernahm damit eine Arbeit, deren Anforderungen weit von den Gesprächen mit Russell entfernt waren.

45. Kinder mussten tatsächlich lesen, schreiben und rechnen lernen, unabhängig davon, welche Schwierigkeiten die philosophische Erklärung mathematischer Gewissheit bereiten mochte.

46. Diese Tätigkeit lässt sich als Hinwendung zu einer konkreten Aufgabe verstehen, sollte aber nicht zu einer romantischen Geschichte vom heilenden einfachen Leben gemacht werden.

47. Wittgensteins Unterricht war streng, seine Erwartungen waren hoch, und seine Beziehungen zu Schülern und ihrem Umfeld verliefen konfliktreich.

48. Philosophische Genauigkeit und pädagogische Eignung sind verschiedene Fähigkeiten, weshalb die Anerkennung seiner Denkarbeit keinen erfolgreichen Unterricht garantiert.

49. 1926 endete seine Tätigkeit als Volksschullehrer.

50. Die spätere Aufmerksamkeit für das Erlernen von Sprache rechtfertigt ebenso wenig den Schluss, seine Unterrichtsjahre hätten bereits die Argumente der Philosophischen Untersuchungen enthalten.

51. Zu seinen weiteren Tätigkeiten gehörte zeitweilige Gartenarbeit, außerdem beteiligte er sich an der Gestaltung eines Hauses für seine Schwester in Wien.

52. Solche Beschäftigungen erweitern das biografische Bild, weil sie zeigen, dass sein Leben über das Schreiben philosophischer Texte hinausging.

53. Sie dürfen dennoch nicht als verschlüsselte Darstellung seiner Philosophie gelesen werden, als ließe sich aus einem Gebäude unmittelbar eine Theorie der Sprache ablesen.

54. Während seiner Entfernung vom universitären Betrieb blieb auch das frühe Buch Gegenstand philosophischer Diskussionen.

55. In Wien fanden seine Überlegungen besondere Beachtung bei Denkern des Wiener Kreises, die nach einer wissenschaftlich verantwortbaren Sprache der Erkenntnis suchten.

56. Wittgenstein führte Gespräche mit Angehörigen dieses Zusammenhangs, gehörte dem Kreis aber nicht als reguläres Mitglied an.

57. Schon deshalb müssen persönliche Begegnung, Wirkung eines Werkes und Zugehörigkeit zu einer philosophischen Gruppe auseinandergehalten werden.

58. Als Wittgenstein 1929 nach Cambridge zurückkehrte, nahm er die Philosophie mit einer Bereitschaft zur erneuten Prüfung auf, die seinen früheren Abschlussanspruch veränderte.

59. Die Rückkehr war keine bloße Wiederaufnahme eines unverändert gebliebenen Lehrgebäudes.

60. Nach und nach geriet die Vorstellung unter Druck, alle sinnvollen Sprachverwendungen müssten durch ein einheitliches Modell der Darstellung erklärt werden.

61. Ein Bericht über ein Ereignis, eine Bitte und eine Rechenanweisung erfüllen unterschiedliche Aufgaben, deren Verständnis auch von den Umständen ihrer Verwendung abhängt.

62. An solchen Unterschieden konnte sichtbar werden, was ein allgemeines Bild der Sprache zu verdecken drohte.

63. Diese Veränderung vollzog sich durch fortgesetzte Arbeit an Beispielen und Einwänden, sodass die schlichte Erzählung einer plötzlichen Bekehrung ihre Entstehung verfehlt.

64. Rückblickend lassen sich frühe und spätere Schwerpunkte unterscheiden, ohne die Übergänge zwischen ihnen verschwinden zu lassen.

65. Dass ein Denker seine eigenen Voraussetzungen prüft, ist dabei ein philosophischer Vorgang, dessen Gründe genauer untersucht werden müssen als seine äußeren Lebensstationen.

66. Für diese Neubearbeitung waren Gespräche mit dem Mathematiker und Philosophen Frank Ramsey sowie mit dem Ökonomen Piero Sraffa bedeutsam.

67. Im Vorwort der Philosophischen Untersuchungen würdigte Wittgenstein ausdrücklich die Kritik beider Gesprächspartner und schrieb insbesondere Sraffas Einwänden weitreichende Anregungen zu.

68. Hier liegt ein Selbstzeugnis vor, das die Bedeutung des Austauschs belegt, ohne jede einzelne spätere Einsicht eindeutig einem Gespräch zuordnen zu können.

69. Persönlicher Einfluss bedeutet schließlich nicht, dass ein fertiger Gedanke unverändert von einem Menschen auf einen anderen übertragen wird.

70. Ein Einwand kann eine Voraussetzung erschüttern, obwohl der Einwendende selbst keine ausgearbeitete Ersatztheorie anbietet.

71. Die anschließende Untersuchung bleibt die Arbeit dessen, der diesen Einwand aufnimmt und seine Konsequenzen verfolgt.

72. Gerade bei Wittgenstein lässt sich deshalb die Vorstellung geistiger Selbstständigkeit mit der Anerkennung fremder Kritik verbinden.

73. In den 1930er und 1940er Jahren lehrte Wittgenstein in Cambridge und entwickelte seine Überlegungen zugleich in umfangreicher Manuskriptarbeit weiter.

74. 1939 wurde er dort Professor für Philosophie, obwohl sein Verhältnis zur akademischen Laufbahn immer wieder von Distanz geprägt war.

75. Seine Lehrtätigkeit und seine Gespräche vermittelten Gedanken, die noch nicht in einem abgeschlossenen Buch vorlagen.

76. Für die spätere Überlieferung macht das einen erheblichen Unterschied, denn eine Mitschrift hält fest, was ein Zuhörer verstanden und notiert hat, während ein ausgearbeitetes Manuskript die vom Autor gewählte Form erkennen lässt.

77. Beide Quellenarten können aufschlussreich sein, besitzen aber nicht denselben Status.

78. Auch Erinnerungen an eine Lehrveranstaltung geben deren Verlauf aus einer späteren Perspektive wieder und ersetzen keinen unmittelbar entstandenen Text.

79. Wer Wittgensteins Wirkung verstehen will, muss daher berücksichtigen, dass sein Denken schon zirkulierte, während er an dessen schriftlicher Gestalt weiterarbeitete.

80. Im Zweiten Weltkrieg arbeitete Wittgenstein zeitweise in einem Londoner Krankenhaus und anschließend als technischer Mitarbeiter einer medizinischen Forschungsgruppe in Newcastle.

81. Der Professor trat damit erneut aus seinem üblichen akademischen Aufgabenbereich heraus und übernahm praktische Arbeit.

82. Auch diese Entscheidung gehört zu seiner Lebensgeschichte, ohne bereits eine Erklärung seiner sprachphilosophischen Argumente zu liefern.

83. Nach dem Krieg kehrte er zur Lehrtätigkeit zurück, gab seine Professur jedoch 1947 auf, um sich auf das Schreiben zu konzentrieren.

84. Zu seinen späteren Aufenthaltsorten gehörte Irland, wo er wiederum Möglichkeiten zurückgezogener Arbeit suchte.

85. Die wiederholte Entfernung von der Universität bezeichnete somit unterschiedliche Situationen und kann nicht durchgehend als Abschied vom Philosophieren beschrieben werden.

86. In seinem auf Januar 1945 datierten Vorwort zu den Philosophischen Untersuchungen erläuterte Wittgenstein auch die Schwierigkeit, seine neuen Gedanken in eine angemessene Buchform zu bringen.

87. Er hatte versucht, sie zu einer fortlaufenden Darstellung zu verbinden, sah aber die wechselnden Untersuchungsrichtungen durch eine solche Anordnung beeinträchtigt.

88. Die schließlich gewählte Folge von Bemerkungen sollte Zusammenhänge sichtbar machen, ohne jeden Gegenstand in denselben geradlinigen Aufbau zu zwingen.

89. Diese Form erklärt sich aus seinem Verständnis der Untersuchung und lässt sich nicht einfach als Ausdruck eines sprunghaften Charakters abtun.

90. Zugleich hielt er die Gegenüberstellung mit seinem frühen Werk für hilfreich, weil die neuen Überlegungen vor dessen Hintergrund deutlicher werden konnten.

91. Damit machte er die Revision seiner eigenen Philosophie zu einem Bestandteil der Darstellung.

92. Der Lebensweg erhält hier eine sachliche Entsprechung im Schreiben, allerdings nur insofern, als Wittgenstein selbst die erneute Arbeit und die Veränderung seiner Auffassungen beschreibt.

93. Wittgenstein starb 1951 in Cambridge, bevor die Philosophischen Untersuchungen 1953 erschienen.

94. Die Erstausgabe wurde von Elizabeth Anscombe und Rush Rhees herausgegeben; Anscombe besorgte auch die englische Übersetzung.

95. Bei der Veröffentlichung des übrigen Nachlasses wirkte neben ihnen Georg Henrik von Wright als weiterer testamentarisch bestimmter Nachlassverwalter mit.

96. Durch diese Arbeit wurden zahlreiche Texte zugänglich, die Wittgenstein zu Lebzeiten nicht selbst veröffentlicht hatte.

97. Ein Nachlass umfasst jedoch auch Entwürfe, Umarbeitungen und Überlegungen, deren Platz in einer endgültigen Darstellung offenbleiben kann.

98. Deshalb darf nicht jede erhaltene Bemerkung als gleichrangiger Bestandteil einer abgeschlossenen Lehre behandelt werden.

99. Der Lehrer, der nach seinem ersten Buch die Philosophie verlassen zu haben schien, hatte schließlich eine neue Untersuchung hinterlassen, deren Veröffentlichung andere übernehmen mussten.

100. Zwischen Rückzug und Gespräch war seine Arbeit wiederholt in Bewegung geraten, und gerade die Bereitschaft, eine eigene Antwort erneut fraglich werden zu lassen, verbindet diese wechselnden Lebenssituationen mit ihrem philosophischen Ertrag.