1.6 Korszakok, iskolák és irányzatok: a besorolás lehetőségei és korlátai – Epochen, Schulen und Strömungen: Möglichkeiten und Grenzen der Einteilung

1. A görög filozófia ismertetéseiben Demokritoszt általában a szókratészi előtti filozófusok közé sorolják, noha ő Szókratész fiatalabb kortársa volt.

2. Aki viszont a csoport nevét szó szerint érti, olyan embereket vár, akiknek élete és gondolkodása Szókratész előttre nyúlik vissza.

3. Már ez a kis ellentmondás is azt mutatja, hogy a történelem rendezése más feladatot tölthet be, mint egy naptár.

4. A megnevezés azokat a korai görög gondolkodókat foglalja össze, akiknek kutatásai a Szókratész által meghatározott filozófiai fejlődésen kívül mozogtak.

5. Ezzel kiemeli azt az összefüggést, amelyet a puszta életrajzi adatok önmagukban nem fejeznek ki.

6. Ugyanakkor nagyon különböző embereket sorol egy közös név alá, és egy másik gondolkodót tesz a besorolásuk hivatkozási pontjává.

7. Demokritosz így könnyen előfutárnak tűnik, még mielőtt egyáltalán kiderült volna, milyen kérdéseket vet fel saját filozófiája.

8. Egy hasznos áttekintés tehát már az első címsorában is tartalmazhat olyan értelmezést, amelyet az olvasás során ellenőrizni kell.

9. Ilyen címsorok nélkül azonban a múlt egyáltalán nem lenne torzításmentesen hozzáférhető, hiszen még a puszta nevek és évszámok sorozata is válogatáson alapul.

10. A ránk maradt szövegek bőségéből valakinek ki kell válogatnia azokat, amelyek között érthető összefüggést kell kialakítani.

11. A besorolások megkönnyítik ezt a munkát, mert kiemelik a különbségeket, és egyúttal lehetővé teszik az összehasonlításokat.

12. Eközben a korszak, az iskola és az irányzat különböző típusú összefüggéseket jelölnek, még ha a mindennapi nyelvhasználatban gyakran át is folynak egymásba.

13. A korszak egy olyan időszak, amelyet kiválasztott jellemzők alapján egymáshoz tartozónak tekintenek.

14. Az iskola lehet egy valódi oktatói közösség közös munkavégzési helyekkel és tanár–diák kapcsolatokkal, de lehet olyan álláspontok közötti rokonság is, amelyet csak később tulajdonítottak nekik.

15. Az irányzat kifejezéssel a kérdések, gondolkodásmódok vagy válaszok szélesebb körű hasonlóságát lehet jelölni anélkül, hogy képviselőiknek ugyanahhoz a szervezethez kellene tartozniuk.

16. Aki figyelembe veszi ezeket a különbségeket, nem vár el egy csoportnevetől több információt, mint amennyit annak alapja ad.

17. A szókratészi elődök esetében éppen nincs olyan közös tagság, amely révén hovatartozásukat olyan egyértelműen lehetne megállapítani, mint egy meghatározott tanítói közösségben való részvételt.

18. Az összefoglalt vizsgálatok a természet magyarázatától egészen az ismeret és az emberi életvitel kérdéseiig terjednek.

19. Demokritosz atomizmusa – a fizikai dolgok oszthatatlan testekkel és üres térrel való magyarázata – ezen a területen belül egy sajátos válaszként ismerhető fel.

20. A csoportnév irányíthatja a figyelmet az ilyen természetmagyarázatokra, és lehetővé teheti azok egymáshoz fűződő kapcsolatainak vizsgálatát.

21. Ha viszont azt sugallná, hogy ezek a gondolkodók kizárólag természettudósok voltak, akkor eltakarná hagyományozott gondolkodásuk egyes részeit.

22. Ugyanilyen problematikus lenne az a feltevés, hogy közösen a későbbi Szókratész megjelenésére készültek volna.

23. Egy magyarázat történelmileg korábban is keletkezhet anélkül, hogy ezért kizárólag egy későbbi magyarázat előkészítéseként lenne jelentősége.

24. A jobb leírás ezért egy korlátozott közös vonást ötvöz a csoporton belüli különbségek részletes feltárására való hajlandósággal.

25. Itt a besorolás egy további nehézségbe ütközik, hiszen a későbbi gondolkodóra való hivatkozás észrevétlenül értékítéletgé válhat.

26. Az „előfutár” kifejezés könnyen arra készteti az embert, hogy egy teljesítményt aszerint mérjen, mennyire előrevetíti azt, amit csak később fogalmaznak meg kifejezetten.

27. Ezáltal háttérbe szorulnak azok a kérdések, amelyek a korábbi szerző számára fontosak voltak, de a későbbi fejlődésben nem kaptak hasonló szerepet.

28. Egy összehasonlításhoz mindenképpen tanulságos egy régebbi választ egy újabb mellé állítani, és megvizsgálni azok-e lehetőségeit.

29. Az időbeli elhelyezkedés azonban nem helyettesíti azt az indokot, amiért az egyik választ jobbnak tartjuk.

30. A „szókratészi előtti filozófusok” elnevezést sem kell feladni, ha használatuk során egyértelmű marad annak korlátozott jelentése.

31. Ez így elsődleges tájékozódási pontot nyújt a korai görög kutatásokon belül, és nyitva hagyja, hogy az egyes esetekben valójában milyen kapcsolatok állnak fenn.

32. A szó szerinti félreértés kijavítása így a fogalom igényesebb használatához vezet, amelyben egy név nyitja meg a kutatást.

33. Egy másik feladat akkor kezdődik, amint egész időszakokat kell egymástól elhatárolni, például a középkort és a reneszánszot.

34. A történelmi folyamat ilyen felosztását periodizációnak nevezzük; ez összefogja a változásokat, hogy azok összefüggései láthatóvá váljanak.

35. A naptár ugyan évszámokat ad meg, de önmagában semmit sem mond arról, hogy mely változás indokolja egy új korszak kezdetét.

36. Az új oktatási célok más határvonalakat javasolhatnak, mint a megváltozott politikai viszonyok vagy az új filozófiai kérdések felmerülése.

37. Az egymást kölcsönösen elősegítő különféle változásoknak sem kell feltétlenül ugyanazon a helyen, sem ugyanabban az időben bekövetkezniük.

38. A filozófiai élet szempontjából például jelentős, hogy mely szövegek állnak rendelkezésre, hogyan olvassák őket, és mely intézményekben történik azok értelmezése.

39. A reneszánsz humanizmusban az ókori nyelvek és szövegek felé történő erőteljesebb fordulat ezért nem jelentette azt, hogy a hagyományos középkori kérdésekkel kapcsolatos munka mindenhol egyszerre véget ért volna.

40. Egy korszakhatár csak akkor nyer értelmet, ha meghatározzuk, mi változik és milyen szinten.

41. Nikolaus von Kues példáján jól látható, mennyire függ ez a megállapítás, hiszen gondolkodását mind a középkori kontextusban, mind a reneszánsz környezetében tárgyalják.

42. 1440-ben megjelent műve, a De docta ignorantia – magyarul „A tanult tudatlanságról” – összekapcsolja az emberi megismerés vizsgálatát az Istenről, a világról és Krisztusról szóló kérdésekkel.

43. Műve keresztény és újplatonikus háttérrel rendelkezik, vagyis a platóni gondolatok átvételétől és átalakításától határozottan befolyásolt.

44. Nikolaus számára az emberi megismerés korlátozott marad, míg Istent végtelennek tekintik, és teljes fogalmi megragadásától mentes.

45. A tanult tudatlanság ezért azt jelenti, hogy a vizsgálódás révén pontosabban megértjük saját tudásunk határait.

46. A saját határainak felismerése önmagában is szellemi teljesítmény.

47. Miklós ehhez matematikai hasonlatokat is alkalmaz, amelyek feladata a véges megismerés és a végtelen valóság közötti kapcsolatok érthetővé tétele.

48. A matematika ilyen alkalmazása azonban nem egyenértékű a modern kísérleti természettudomány módszereivel.

49. Ha a keresztény-neoplatonikus hagyományokhoz való kapcsolódást választjuk meghatározó kritériumnak, Nikolausnál a régebbi gondolati összefüggésekhez való tartozás kerül előtérbe.

50. Ha viszont az ilyen hagyományok általa végzett önálló átalakítását vizsgáljuk, a hangsúly eltolódik a bemutatáson belül.

51. Mindkét perspektívának az ő művére kell támaszkodnia, bár ugyanazon gondolkodásmód különböző tulajdonságait hangsúlyozzák.

52. Ezért egy besorolás önmagában nem dönthet arról, hogyan kell értelmezni a kutatását.

53. Különösen kevés segítséget nyújt az a elképzelés, hogy egy gondolkodó egy korszakhatáron állva csak félig érkezett meg a régi, félig pedig az új korszakba.

54. Ez azt feltételezi, hogy a későbbi fejlődésnek már eleve a saját munkájának céljának kellett lennie.

55. A hagyományból származó fogalmak és az új gondolati megközelítések inkább egy-egy vizsgálat keretein belül hatnak együtt anélkül, hogy annak egységét megzavarnák.

56. Egy ilyen eset pontosabbá teszi a besorolást, mert arra kényszerít, hogy a tárgy kapcsán meghatározzuk a folytonosság és a változás adott jelentését.

57. Egy korszak térbeli kiterjedése is befolyásolja, hogy mit ígér a címe, és mit tud valójában magyarázni.

58. A latin Európára kidolgozott határok nem vihetők át változatlanul a bizánci, arab nyelvű vagy zsidó gondolati összefüggésekre.

59. Ezek a hagyományok fordítások és egymással folytatott viták révén álltak kapcsolatban egymással, ugyanakkor saját fejlődési útjukat is jártak.

60. Aki ezeket egyetlen korszakmegjelölés alatt vizsgálja, annak ezért minden esetben meg kell magyaráznia, hogy milyen közös vonás alapozza meg az összehasonlítást.

61. Ellenkező esetben egy európai korszakhatár azt a benyomást keltheti, hogy a filozófiai tevékenység máshol ugyanazt a menetet követte, vagy e határvonal után másodlagossá vált.

62. Az ilyen átvitel ellen felhozott kifogás nem vonja kétségbe az európai fókusz hasznosságát.

63. Azt követeli, hogy a kiválasztott szeletet megkülönböztessük a teljes filozófiai múltra vonatkozó állítástól.

64. Egy térben és tartalmilag korlátozott felosztás megbízhatóbb lehet, mint egy átfogónak tűnő rendszer, amelynek mércéi rejtve maradnak.

65. A racionalizmus és az empirizmus összehasonlításakor a rendszerezési kritérium ismét megváltozik, hiszen most a megismerésről szóló bizonyos nézetek kerülnek a középpontba.

66. Különösen a 17. és 18. századi európai filozófia esetében Descartes-t és Locke-ot gyakran állítják szembe egymással e két irányzat képviselőiként.

67. Az ismeretelmélet azt vizsgálja, hogy mi teszi lehetővé a tudást, mire épül és milyen messzire terjed.

68. A racionalista álláspontok bizonyos területeken olyan ismeretszerzési lehetőségeket tulajdonítanak az értelemnek, amelyek nem magyarázhatók kizárólag a tapasztalat alapján.

69. Ezzel szemben az empirista álláspontok a tapasztalatot hangsúlyozzák az elképzelések és az ismeret forrásaként, wobei annak pontos hatókörét minden esetben meg kell határozni.

70. Ebből tárgyilagos ellentét alakul ki, amint mindkét oldal eltérő választ ad ugyanarra a kérdésre.

71. A puszta „értelem” és „tapasztalat” szavak ehhez még nem elegendőek, mert a tapasztalatra épülő vizsgálatokat is ésszerűen kell alátámasztani.

72. Ezzel szemben a tapasztalattól független felismerések elismerése nem zárja ki a megfigyelések felhasználását más vizsgálatokban.

73. Az ellentét csak akkor nyer kontúrokat, ha világossá válik, mely ismeretre hivatkoznak, és milyen típusú indoklást engedélyeznek ehhez.

74. Egy szerzőt ennek következtében kevésbé egyértelműen lehet besorolni, mint egy adott tézist a műve keretein belül.

75. Descartes a „Meditációk” című művében olyan bizonyosságot keres, amely képes ellenállni az érzéki benyomásokkal kapcsolatos kételyeknek.

76. Az érzékek megtéveszthetnek, ezért a rájuk alapuló meggyőződés még nem jelent megingathatatlan alapot a vizsgálódásához.

77. Az viszont, hogy a kételkedés közben gondolkodik, és ezért létezik, a gondolkodás maga révén válik számára bizonyossá.

78. A szellemi megértésnek betöltött e szerepe magyarázza, miért nevezik filozófiáját gyakran racionalistának.

79. Locke az Emberi értelemről szóló értekezésében elsősorban azt is vizsgálja, honnan származnak elképzeléseink.

80. Ezek eredeti anyagait a külső észlelésre és a belső tapasztalatra vezeti vissza, wobei a belső tapasztalat magában foglalja a saját szellemi tevékenységek megfigyelését is.

81. Az, hogy a fogalmak a tapasztalatból származnak, nála azonban nem jelenti azt, hogy minden ismeret csupán érzéki megfigyelések gyűjteménye lenne.

82. Elismeri például a matematikai bizonyításokat, és az értelem működését alapvetőnek tekinti fogalmaink összekapcsolásához és ellenőrzéséhez.

83. Az összehasonlítás tehát két különböző kérdést érint, nevezetesen a gondolati tartalmak eredetét és az ismeret igazolását.

84. Aki ezeket összekeveri, az Locke eredetről szóló magyarázatából elhamarkodottan arra a következtetésre juthat, hogy elutasítja az önálló érvelést.

85. Ugyanígy félrevezető lenne Descartes-tól pusztán a szellemi bizonyosság iránti törekvése miatt megtagadni az érzékszervekkel érzékelhető természet bármilyen vizsgálatát.

86. A tudásforrások szerinti csoportosításnak ezért finomabb megkülönböztetést kell tennie, mint amit a két ellentétes tábor elképzelése elsőre feltételezni enged.

87. Ez vonatkozik a földrajzi besorolásokra is, hiszen egy szerző helyszíne még nem magyarázza meg, milyen érveket hoz fel egy bizonyos tézis alátámasztására.

88. Egy kifejezetten erre a célra szánt példaként ugyanazokat a könyveket egy jegyzékben életszaka szerint, egy másikban pedig az ismereti kérdésekre adott válaszaik szerint lehetne csoportosítani.

89. A csoportok összetétele megváltozna, bár a könyvek köre ugyanaz maradna.

90. Ebben nincs semmi önkényesség, mindaddig, amíg minden jegyzék teljesíti a meghirdetett célt, és besorolásait ellenőrizhető jellemzőkkel indokolja.

91. Ezzel a kategóriák óvatos használatával szemben felhozható az az ellenvetés, hogy a határok végül annyira átjárhatóvá válnak, hogy alig marad valami a rendszertől.

92. Valóban, egy osztályozás elveszíti értékét, ha minden eltérést magyarázat nélkül elfogadnak, és minden lehetséges besorolást egyformán jónak tekintenek.

93. Kritériumainak ezért elég egyértelműnek kell lenniük ahhoz, hogy meg lehessen mondani, miért nem tartozik egy álláspont egy bizonyos szempontból a kategóriába.

94. A szempont kiválasztása a bemutatás döntése marad, alkalmazása azonban szövegek, életrajzi adatok és igazolható kapcsolatok ellenőrzése alá tartozik.

95. Egy állítólagos tanítói közösségnek más bizonyítékokra van szüksége, mint pusztán két válasz hasonlóságára, és ebből a hasonlóságból még nem következik történelmi befolyás.

96. Hasonlóképpen egy korszakhatárt is olyan változásokkal kell alátámasztani, amelyek a felvetett történelmi kérdés szempontjából valóban lényegesek.

97. A jó osztályozások könnyebben felismerhetővé teszik az ilyen összefüggéseket, és egyúttal rávilágítanak arra, hogy hol szükségesek további megkülönböztetések.

98. Hasznosságuk abban nyilvánul meg, hogy a részletesebb olvasmányt pontosabbá és érthetőbbé teszik-e.

99. Demokritosz így továbbra is a szókratészi elődök között maradhat, anélkül, hogy szem elől tévesztenénk életrajzi adatait vagy kérdéseinek önállóságát.

100. A címsor akkor teljesítette célját, ha az olvasó végül pontosabban megérti a művet, mint amire a csoportnév önmagában alapján számítani lehetett volna.

1. Demokrit steht in Darstellungen der griechischen Philosophie gewöhnlich unter den Vorsokratikern, obwohl er ein jüngerer Zeitgenosse des Sokrates war.

2. Wer den Namen der Gruppe wörtlich versteht, erwartet dagegen Menschen, deren Leben und Denken vor Sokrates liegen.

3. Schon diese kleine Unstimmigkeit zeigt, dass die Ordnung einer Geschichte etwas anderes leisten kann als ein Kalender.

4. Die Bezeichnung fasst frühe griechische Denker zusammen, deren Untersuchungen sich außerhalb der von Sokrates geprägten philosophischen Entwicklung bewegten.

5. Sie hebt damit einen Zusammenhang hervor, den die Lebensdaten allein nicht ausdrücken.

6. Zugleich rückt sie sehr verschiedene Menschen unter einen gemeinsamen Namen und macht einen anderen Denker zum Bezugspunkt ihrer Einordnung.

7. Demokrit erscheint dadurch leicht als Vorläufer, bevor überhaupt deutlich geworden ist, welche Fragen seine eigene Philosophie trägt.

8. Eine brauchbare Übersicht kann also bereits in ihrer ersten Überschrift eine Deutung enthalten, die beim Lesen geprüft werden muss.

9. Ohne solche Überschriften wäre die Vergangenheit allerdings keineswegs unverstellt zugänglich, denn auch eine bloße Folge von Namen und Jahreszahlen beruht auf Auswahl.

10. Aus der Fülle überlieferter Texte muss jemand diejenigen herausgreifen, zwischen denen ein verständlicher Zusammenhang entwickelt werden soll.

11. Einteilungen erleichtern diese Arbeit, weil sie Unterschiede hervorheben und zugleich Vergleiche ermöglichen.

12. Dabei bezeichnen Epoche, Schule und Strömung verschiedene Arten von Zusammenhang, auch wenn sie im alltäglichen Sprachgebrauch häufig ineinander übergehen.

13. Eine Epoche ist ein Zeitabschnitt, der unter ausgewählten Merkmalen als zusammengehörig betrachtet wird.

14. Eine Schule kann eine wirkliche Lehrgemeinschaft mit gemeinsamen Arbeitsorten und Lehrer-Schüler-Beziehungen sein, aber auch eine erst später zugeschriebene Verwandtschaft von Positionen.

15. Mit einer Strömung lässt sich eine breitere Ähnlichkeit von Fragen, Denkweisen oder Antworten bezeichnen, ohne dass ihre Vertreter derselben Organisation angehören müssen.

16. Wer diese Unterschiede beachtet, verlangt von einem Gruppennamen nicht mehr Auskunft, als dessen jeweilige Grundlage hergibt.

17. Bei den Vorsokratikern liegt gerade keine gemeinsame Mitgliedschaft vor, durch die sich ihre Zugehörigkeit so eindeutig feststellen ließe wie die Beteiligung an einer bestimmten Lehrgemeinschaft.

18. Die zusammengefassten Untersuchungen reichen von Erklärungen der Natur bis zu Fragen nach Erkenntnis und menschlicher Lebensführung.

19. Demokrits Atomismus, die Erklärung körperlicher Dinge durch unteilbare Körper und leeren Raum, lässt sich innerhalb dieses Feldes als eine besondere Antwort erkennen.

20. Der Gruppenname kann den Blick auf solche Naturerklärungen lenken und ihre Beziehungen zueinander untersuchbar machen.

21. Würde er dagegen nahelegen, dass all diese Denker ausschließlich Naturforscher gewesen seien, verdeckte er Teile ihres überlieferten Denkens.

22. Ebenso problematisch wäre die Vorstellung, sie hätten gemeinsam auf das spätere Auftreten des Sokrates hingearbeitet.

23. Eine Erklärung kann geschichtlich früher entstehen, ohne deshalb nur als Vorbereitung einer späteren Erklärung Bedeutung zu besitzen.

24. Die bessere Beschreibung verbindet deshalb eine begrenzte Gemeinsamkeit mit der Bereitschaft, die Unterschiede innerhalb der Gruppe ausführlich zu entfalten.

25. Hier berührt die Einteilung eine weitergehende Schwierigkeit, denn der Bezug auf einen späteren Denker kann unbemerkt zu einem Werturteil werden.

26. Das Wort „Vorläufer“ lässt eine Leistung leicht daran messen, wie weit sie etwas schon vorwegnimmt, das erst später ausdrücklich formuliert wird.

27. Dadurch geraten Fragen aus dem Blick, die für den früheren Autor wichtig waren, aber in der späteren Entwicklung keine vergleichbare Rolle erhielten.

28. Für einen Vergleich ist es durchaus aufschlussreich, eine ältere Antwort neben eine jüngere zu stellen und ihre jeweiligen Möglichkeiten zu prüfen.

29. Die zeitliche Stellung ersetzt jedoch keinen Grund dafür, die eine Antwort für besser zu halten.

30. Auch die Bezeichnung „Vorsokratiker“ muss nicht aufgegeben werden, wenn ihre eingeschränkte Bedeutung bei der Verwendung deutlich bleibt.

31. Sie bietet dann eine erste Orientierung innerhalb früher griechischer Untersuchungen und lässt offen, welche Beziehungen im einzelnen Fall wirklich bestehen.

32. Die Korrektur des wörtlichen Missverständnisses führt so zu einer anspruchsvolleren Verwendung des Begriffs, bei der ein Name die Untersuchung eröffnet.

33. Eine andere Aufgabe beginnt, sobald ganze Zeitabschnitte gegeneinander abgegrenzt werden sollen, etwa Mittelalter und Renaissance.

34. Eine solche Gliederung des geschichtlichen Verlaufs heißt Periodisierung; sie bündelt Veränderungen, damit deren Zusammenhang sichtbar wird.

35. Der Kalender liefert zwar Jahreszahlen, sagt aber von sich aus nichts darüber, welche Veränderung den Beginn einer neuen Epoche rechtfertigt.

36. Neue Bildungsziele können andere Einschnitte nahelegen als veränderte politische Verhältnisse oder die Entstehung neuer philosophischer Fragen.

37. Auch mehrererlei Veränderungen, die sich gegenseitig fördern, müssen weder am selben Ort noch zur selben Zeit einsetzen.

38. Für das philosophische Leben ist beispielsweise erheblich, welche Texte verfügbar sind, wie sie gelesen werden und in welchen Einrichtungen ihre Auslegung stattfindet.

39. Die stärkere Hinwendung zu antiken Sprachen und Texten im Renaissancehumanismus bedeutete deshalb nicht, dass die Arbeit an überlieferten mittelalterlichen Fragen überall gleichzeitig endete.

40. Eine Epochengrenze gewinnt ihren Sinn erst durch die Angabe dessen, was sich auf welcher Ebene verändert.

41. An Nikolaus von Kues lässt sich erkennen, wie viel von dieser Angabe abhängt, denn sein Denken wird sowohl in mittelalterlichen Zusammenhängen als auch im Umfeld der Renaissance behandelt.

42. Seine 1440 erschienene Schrift De docta ignorantia, auf Deutsch „Über die belehrte Unwissenheit“, verbindet die Untersuchung menschlichen Erkennens mit Fragen nach Gott, Welt und Christus.

43. Ihr Hintergrund ist christlich und neuplatonisch, also von einer Aufnahme und Umgestaltung platonischer Gedanken geprägt.

44. Die menschliche Erkenntnis bleibt für Nikolaus begrenzt, während Gott als unendlich gedacht wird und sich einer vollständigen begrifflichen Erfassung entzieht.

45. Belehrte Unwissenheit bedeutet deshalb, die Grenzen des eigenen Wissens durch Untersuchung genauer zu verstehen.

46. Das Erkennen seiner Grenze ist selbst eine geistige Leistung.

47. Nikolaus verwendet dabei auch mathematische Vergleiche, deren Aufgabe darin liegt, Beziehungen zwischen endlichem Erkennen und unendlicher Wirklichkeit verständlich zu machen.

48. Diese Verwendung der Mathematik lässt sich jedoch nicht ohne Weiteres mit den Verfahren moderner experimenteller Naturwissenschaft gleichsetzen.

49. Wählt man die Verbindung mit christlich-neuplatonischen Überlieferungen als maßgebliches Kriterium, tritt bei Nikolaus die Zugehörigkeit zu älteren Denkzusammenhängen hervor.

50. Fragt man dagegen nach seiner eigenständigen Umgestaltung solcher Überlieferungen, verschiebt sich das Gewicht innerhalb der Darstellung.

51. Beide Perspektiven müssen sich auf sein Werk stützen, obwohl sie verschiedene Eigenschaften desselben Denkens betonen.

52. Eine Zuordnung allein kann deshalb nicht entscheiden, wie seine Untersuchung zu verstehen ist.

53. Besonders wenig hilft die Vorstellung, ein Denker an einer Epochengrenze sei nur halb im alten und halb im neuen Zeitalter angekommen.

54. Sie setzt voraus, dass die spätere Entwicklung bereits das Ziel seiner eigenen Arbeit gewesen sein müsse.

55. Überlieferte Begriffe und neue gedankliche Ansätze können vielmehr innerhalb einer Untersuchung zusammenwirken, ohne deren Einheit zu zerstören.

56. Ein solcher Fall macht die Einteilung genauer, weil er dazu zwingt, den jeweiligen Sinn von Kontinuität und Veränderung am Gegenstand zu bestimmen.

57. Auch der räumliche Umfang einer Epoche beeinflusst, was ihre Überschrift verspricht und was sie tatsächlich erklären kann.

58. Eine am lateinischen Europa entwickelte Grenzziehung lässt sich nicht unverändert auf byzantinische, arabischsprachige oder jüdische Denkzusammenhänge übertragen.

59. Diese Traditionen standen durch Übersetzungen und Auseinandersetzungen miteinander in Verbindung, besaßen aber zugleich eigene Entwicklungen.

60. Wer sie unter einer einzigen Zeitbezeichnung betrachtet, muss daher jeweils erläutern, welche Gemeinsamkeit den Vergleich trägt.

61. Andernfalls kann eine europäische Epochengrenze den Eindruck erwecken, philosophische Tätigkeit habe anderswo denselben Verlauf genommen oder sei nach diesem Einschnitt nebensächlich geworden.

62. Der Einwand gegen eine solche Übertragung bestreitet nicht den Nutzen eines europäischen Schwerpunkts.

63. Er verlangt, den gewählten Ausschnitt von einer Behauptung über die gesamte philosophische Vergangenheit zu unterscheiden.

64. Eine räumlich und sachlich begrenzte Einteilung kann verlässlicher sein als eine umfassend klingende Ordnung, deren Maßstäbe verborgen bleiben.

65. Bei der Gegenüberstellung von Rationalismus und Empirismus wechselt das Ordnungskriterium erneut, denn nun stehen bestimmte Auffassungen über Erkenntnis im Mittelpunkt.

66. Besonders für die europäische Philosophie des siebzehnten und achtzehnten Jahrhunderts werden Descartes und Locke häufig als Vertreter dieser beiden Richtungen gegenübergestellt.

67. Die Erkenntnistheorie untersucht, wodurch Wissen möglich wird, worauf es sich stützt und wie weit es reicht.

68. Rationalistische Positionen schreiben der Vernunft in bestimmten Bereichen Erkenntnismöglichkeiten zu, die sich nicht allein aus Erfahrung erklären lassen.

69. Empiristische Positionen betonen demgegenüber die Erfahrung als Quelle von Vorstellungen und Erkenntnis, wobei ihre genaue Reichweite jeweils bestimmt werden muss.

70. Daraus entsteht ein sachlicher Gegensatz, sobald beide Seiten auf dieselbe Frage unterschiedliche Antworten geben.

71. Die bloßen Wörter „Vernunft“ und „Erfahrung“ reichen dafür noch nicht aus, weil auch erfahrungsbezogene Untersuchungen vernünftig begründet werden müssen.

72. Umgekehrt schließt die Anerkennung erfahrungsunabhängiger Einsichten die Nutzung von Beobachtungen in anderen Untersuchungen nicht aus.

73. Der Gegensatz gewinnt erst Kontur, wenn deutlich wird, welche Erkenntnis beansprucht und welche Art von Begründung dafür zugelassen wird.

74. Ein ganzer Autor lässt sich folglich weniger eindeutig einordnen als eine bestimmte These innerhalb seines Werkes.

75. Descartes sucht in seinen Meditationen nach einer Gewissheit, die den Zweifel an sinnlichen Eindrücken überstehen kann.

76. Die Sinne können täuschen, weshalb eine auf sie gestützte Überzeugung für seine Untersuchung noch keine unerschütterliche Grundlage besitzt.

77. Dass er während des Zweifelns denkt und deshalb existiert, wird ihm dagegen durch den Vollzug des Denkens selbst gewiss.

78. Diese Rolle geistiger Einsicht erklärt, weshalb seine Philosophie häufig rationalistisch genannt wird.

79. Locke untersucht in seinem Versuch über den menschlichen Verstand vor allem auch, woher unsere Vorstellungen stammen.

80. Er führt ihre ursprünglichen Materialien auf äußere Wahrnehmung und innere Erfahrung zurück, wobei die innere Erfahrung die Beobachtung eigener geistiger Tätigkeiten umfasst.

81. Dass Vorstellungen aus Erfahrung hervorgehen, bedeutet bei ihm jedoch nicht, dass jede Erkenntnis lediglich eine Sammlung sinnlicher Beobachtungen wäre.

82. Er erkennt etwa mathematische Beweise an und betrachtet Vernunfttätigkeit als wesentlich für die Verbindung und Prüfung unserer Vorstellungen.

83. Der Vergleich berührt somit zwei verschiedene Fragen, nämlich die Herkunft gedanklicher Inhalte und die Rechtfertigung einer Erkenntnis.

84. Wer sie zusammenzieht, kann aus Lockes Erklärung der Herkunft vorschnell auf eine Ablehnung eigenständiger Beweisführung schließen.

85. Ebenso wäre es irreführend, Descartes allein wegen seiner Suche nach geistiger Gewissheit jede Beschäftigung mit sinnlich wahrnehmbarer Natur abzusprechen.

86. Eine Gruppierung nach Wissensquellen muss deshalb feiner unterscheiden, als die Vorstellung zweier gegnerischer Lager zunächst vermuten lässt.

87. Das gilt auch für geografische Zuordnungen, denn der Ort eines Autors erklärt noch nicht, welche Gründe er für eine bestimmte These vorbringt.

88. Als ausdrücklich gedachtes Beispiel könnten dieselben Bücher in einem Register nach Lebenszeit und in einem zweiten nach ihren Antworten auf Erkenntnisfragen geordnet werden.

89. Die Nachbarschaften würden sich verändern, obwohl der Bestand derselbe bliebe.

90. Darin zeigt sich keine Beliebigkeit, solange jedes Register den angekündigten Zweck erfüllt und seine Zuordnungen durch überprüfbare Merkmale begründet.

91. Gegen diese vorsichtige Verwendung von Kategorien lässt sich einwenden, dass die Grenzen am Ende so durchlässig werden, dass kaum noch etwas von der Ordnung übrig bleibt.

92. Tatsächlich verliert eine Einteilung ihren Wert, wenn jede Abweichung ohne Erklärung zugelassen und jede mögliche Zuordnung als gleich gut betrachtet wird.

93. Ihre Kriterien müssen deshalb deutlich genug sein, um auch sagen zu können, weshalb eine Position unter einem bestimmten Gesichtspunkt nicht dazugehört.

94. Die Wahl des Gesichtspunkts bleibt eine Entscheidung der Darstellung, seine Anwendung unterliegt jedoch der Kontrolle durch Texte, Lebensdaten und nachweisbare Beziehungen.

95. Eine behauptete Lehrgemeinschaft benötigt andere Belege als eine bloße Ähnlichkeit zweier Antworten, und aus dieser Ähnlichkeit folgt noch kein geschichtlicher Einfluss.

96. Ebenso muss eine Epochengrenze mit Veränderungen begründet werden, die für die gestellte historische Frage tatsächlich erheblich sind.

97. Gute Einteilungen machen solche Zusammenhänge leichter erkennbar und lassen zugleich erkennen, an welcher Stelle weitere Unterscheidungen erforderlich werden.

98. Ihr Nutzen zeigt sich daran, ob die nähere Lektüre durch sie genauer und verständlicher wird.

99. Demokrit darf dann weiterhin unter den Vorsokratikern stehen, ohne dass seine Lebenszeit oder die Eigenständigkeit seiner Fragen aus dem Blick gerät.

100. Die Überschrift hat ihren Zweck erfüllt, wenn der Leser das Werk schließlich genauer versteht, als der Gruppenname allein es erwarten ließ.