2.2 A miléziaiak: Thales, Anaximander és Anaximenes – Die Milesier: Thales, Anaximander und Anaximenes

1. Anaximenes hagyományosan átadott magyarázata szerint a levegő, ha elvékonyodik, tűzzé válik, míg egyre nagyobb sűrűsödés révén végül akár kővé is válhat.

2. E két szélsőséges állapot között helyezkednek el a szél, a felhők, a víz és a föld, amelyeket ugyanaz a folyamat köt össze egymással.

3. Egy ilyen állítás eleinte furcsának tűnik számunkra, hiszen egy légáramlat és egy sziklatömb alig rendelkezik közös, látható tulajdonságokkal.

4. Pontosan ez a jelenségek közötti távolság teszi azonban érthetővé, milyen feladatot szán Anaximenes magyarázatának.

5. Meg akarja mutatni, hogyan hozhat létre egyetlen kiinduló valóság a természet sokféleségét anélkül, hogy minden új jelenséghez külön eredetet feltételezzen.

6. Ahhoz, hogy megértsük ennek a kísérletnek a jelentőségét, először vissza kell térnünk két régebbi gondolkodóhoz, akik szülővárosából származnak.

7. Thales, Anaximander és Anaximenes a kis-ázsiai nyugati parton fekvő görög városhoz, Milétoszhoz tartoznak, amely a mai Törökország területén található.

8. Tevékenységüket a mi időszámításunk szerinti hatodik századra datálják, wobei Thales a három közül a legidősebbnek, Anaximenes pedig a legfiatalabbnak számít.

9. Milétosz kereskedelem és tengeri hajózás révén kapcsolódott más régiókhoz, és olyan világhoz tartozott, ahol különböző ismeretek és hagyományok találkoztak.

10. A távolságokkal, az égitestek mozgásával és a természeti folyamatokkal kapcsolatos gyakorlati kérdések itt egyenrangúak voltak a világ természetéről szóló általánosabb kérdésekkel.

11. A filozófia, a csillagászat és a fizika közötti határok, amelyek ma számunkra magától értetődőnek tűnnek, akkoriban még nem osztották fel ezeket a kutatásokat különálló tudományágakra.

12. Későbbi beszámolók a hármukat tanárként és tanítványként ábrázolják, de ebből nem lehet következtetni egy intézményileg szervezett iskolára, amelynek tananyaga megbízhatóan rekonstruálható lenne.

13. Thales-től nem maradt fenn saját filozófiai szöveg, ezért természetmagyarázatát elsősorban későbbi szerzők beszámolóiból ismerjük meg.

14. Különösen nagy hatást gyakorolt Arisztotelész leírása, aki a mi időszámításunk szerinti negyedik században elődeinek alapvető magyarázati megközelítéseit vizsgálta.

15. Szerinte Thales a vizet tekintette a dolgok alapelvének, de a közismert mondást, miszerint „minden víz”, ezért nem szabad biztosan átadott szó szerinti idézetként kezelni.

16. A görög archē szó jelenthet kezdetet, eredetet vagy alapelvet, és segít nekünk megkülönböztetni egy ilyen feltételezés különböző funkcióit.

17. Az eredet azt magyarázza, miből származik valami, míg az alapelvnek azt is meg kell magyaráznia, hogy a dolgok miért rendelkeznek a sajátos tulajdonságaikkal.

18. Nem tudjuk, hogy Thales már kifejezetten megkülönböztette-e ezeket a jelentéseket, vagy használta-e erre saját, rögzített szakszót.

19. Az, hogy a víz egy korai természetmagyarázatban központi szerepet kap, könnyebben érthető, ha figyelembe vesszük annak jelentőségét az élőlények számára.

20. A növények nedvesség nélkül elszáradnak, az embereknek és az állatoknak vízre van szükségük, és az élelem sokféle módon kapcsolódik a nedvességet igénylő életfolyamatokhoz.

21. Arisztotelész ennek megfelelően feltételezi, hogy Thales a táplálkozás, a hő és a magok megfigyelései révén juthatott el elvéhez.

22. Ezzel tehát egy hihető rekonstrukciót kínál, nem pedig Thales saját gondolkodási útjáról szóló, fennmaradt beszámolót.

23. Egy szükséges életfeltétel megfigyelése és az összes dolog eredetére vonatkozó feltételezés azonban két különböző állítás.

24. Az a tény, hogy egy növénynek vízre van szüksége, még nem jelenti azt, hogy teljes lényegét is vízzel lehetne magyarázni.

25. A filozófiai igény ezért túlmutat az egyes megfigyeléseken, és olyan összefüggést követel, amelyet ezek a megfigyelések önmagukban még nem bizonyítanak.

26. Ezen a ponton felmerül egy nehézség, amely mindhárom milészi filozófusnál visszatér.

27. Ha valami vízből keletkezik, az jelentheti, hogy a víz teljesen átalakul egy másik anyaggá, vagy hogy megváltozott formában továbbra is jelen van.

28. Mai példaként gondolhatunk a folyékony vízre, a jégre és a vízgőzre, amelyek eltérő tulajdonságai összeegyeztethetők a közös kémiai összetétellel.

29. Ez az összehasonlító sorozat egy lehetséges magyarázatot tesz érthetővé, de sem Thales vonatkozó elméletét, sem az állapotváltozásokról szóló magyarázatunk ismeretét nem bizonyítja.

30. Ugyanígy nem nyújt átmenetet a víztől a kőig, sem a világ bármely más jelenségéig.

31. A kiinduló elv megnevezésével tehát megkezdődik egy feladat, amelynek megoldása maguknak a változásoknak a leírását igényli.

32. A milézi gondolkodás vallási jelentőségét is kevésbé lehet egyértelműen meghatározni Thales esetében, mint azt egy egyszerű történet az istenek végéről feltételezné.

33. Arisztotelész olyan, neki tulajdonított kijelentéseket közvetít, amelyek a lelket és az isteni természetet az élőlényekkel vagy a mozgó természettel kapcsolják össze.

34. Az ilyen tanúságok ellene szólnak annak, hogy Thaleszt egyszerűen egy teljesen élettelen és isten nélküli anyagokból álló világ képviselőjévé tegyük.

35. Egy magyarázat lehet a természetben rejlő, vagyis a folyamat okait a természetben keresi, és mégis isteni tulajdonságokat tulajdonít alapelveinek.

36. Jelen összefüggésünkben döntő jelentőségű, hogy a magyarázatot a világ természetéből kell levezetni, ahelyett, hogy minden folyamat esetében külön külső beavatkozást feltételezzen.

37. Anaximander olyan kiindulási pontot választ, amely jobban elvonul a közvetlen megfigyelés elől.

38. Neki az apeiron-t tulajdonítják elvként, egy kifejezést, amelyet általában a határtalanra vagy a meghatározhatatlanra fordítanak.

39. Mindkét fordítás különböző kérdéseket vet fel, hiszen a térbeli kiterjedés és a meghatározott tulajdonságok hiánya nem ugyanaz.

40. Valami mérhetetlenül nagy lehet, és mégis rendelkezhet egy bizonyos tulajdonsággal, míg egy minőségileg meghatározhatatlan valóságot nem feltétlenül kell határtalan térként elképzelni.

41. Hogy Anaximandros pontosan milyen jelentést feltételezett, és mennyire szorosan kapcsolta össze ezeket a lehetőségeket, az továbbra is értelmezési kérdés marad.

42. Biztosabb az ellentét egy kifejezetten megnevezett szokványos anyaggal, mint a víz vagy a levegő, amelyet a későbbi hagyomány éppen nem ír le elvének.

43. Az apeironnak a meghatározott dolgok eredetét kell megmagyaráznia anélkül, hogy maga is egyszerűen egy ilyen dolog lenne.

44. Hogy miért tűnhetett értelmesnek egy ilyen lépés, az az egymással ellentétes tulajdonságok viszonyából rekonstruálható.

45. A tapasztalható természetben a meleg és a hideg, a szárazság és a nedvesség találkoznak egymással, és az egyik oldal túlsúlya visszaszoríthatja a másikat.

46. Ha e konkrét tulajdonságok egyikét választjuk a teljes egész eredetének, meg kell magyaráznunk, hogyan keletkezhet belőle az ellenkezője.

47. Ez a nehézség egy érthető filozófiai rekonstrukció, és nem adható ki Anaximandrosz teljes, fennmaradt érveléseként.

48. Egy olyan eredet, amely még nem kötődik az ellentétes tulajdonságok egyikéhez sem, mindenesetre jobb feltételeket kínál azok közös keletkezéséhez.

49. Ebben az értelmezésben az apeiron olyan mozgásteret teremt, amellyel egy már meghatározott kiindulási anyag eleinte nem rendelkezik.

50. Ezzel szemben felmerül egy új nehézség: hogyan keletkezhet egyáltalán valami meghatározott egy ilyen meghatározatlanságból.

51. Az Anaximandroszról szóló hagyomány a forráshelyzet egy különösen szűk pontjára vezet minket.

52. A neki tulajdonított írásának egy híres szakasza Simplikiosz Arisztotelész Fizikájához fűzött kommentárjában maradt fenn, amely csak a mi időszámításunk szerinti hatodik században keletkezett.

53. A korai gondolkodó és ez a tanú között tehát több mint ezer év telt el, még ha Simplikios régebbi beszámolókra is támaszkodhatott.

54. Vitatott kérdés, hogy a szakaszban hol kezdődik Anaximander saját szövege, és hol végződik a későbbi szerző magyarázata.

55. A fennmaradt megfogalmazás lényege a keletkezést és a megszűnést az egyensúlyhoz, a jogtalanság nyelvéhez és az idő rendjéhez köti.

56. Anélkül, hogy egy bizonytalan szöveget próbálnánk rekonstruálni, ebből kiindulva magyarázható az az elképzelés, hogy a dolgok közötti kapcsolatok szabályszerű rendnek vannak alávetve.

57. A jogtalanság és az egyensúly fogalmai emberi jogvitára utalnak, itt azonban a természet eseményeire vonatkoznak.

58. Egy elterjedt értelmezés szerint a jogtalanság egy ellentétes erő ideiglenes túlsúlyát jelenti, amelyet egy másik erő korlátoz.

59. A meleg és hideg évszakok váltakozása szemléltetheti számunkra ezt az értelmezést, anélkül hogy ezzel a szakasz eredeti jelentését teljes mértékben rögzítenénk.

60. Az uralkodó időszak tehát nem korlátlanul érvényesíti fölényét, hanem visszavezethető egy másikhoz fűződő viszonyba.

61. Az idő ekkor a váltakozás rendjeként jelenik meg, amelyben a keletkezés és a múlás egymáshoz tartoznak.

62. Egy ilyen képi nyelv érthető összefüggést kölcsönöz a természeti eseményeknek anélkül, hogy ebből szó szerinti ítéletet kellene levonnunk a kövekről, a vízről és a tűzről, vagy kidolgozott erkölcsi tanítást kellene készítenünk.

63. Az apeironnal a magyarázat igénye eltolódott, de a magyarázat legnehezebb összefüggése továbbra is fennáll.

64. Egy olyan eredet, amelyik egyik meghatározott ellentétet sem részesíti előnyben, még nem ad választ arra a kérdésre, hogy milyen folyamatok révén jön létre a rendezett világ.

65. A fennmaradt beszámolók ehhez egyes elképzeléseket kínálnak, de nem adnak hiánytalanul nyomon követhető folyamatot.

66. Anaximenes a levegővel ismét egy megnevezhető természeti valóságot választ, és azt egy pontosabban leírt változási modellel kapcsolja össze.

67. Ez nem feltétlenül jelenti a visszatérést egy egyszerűbb gondolkodásmódhoz, hiszen az alapanyag meghatározottsága és átmeneteinek meghatározottsága két különböző teljesítmény.

68. Hogy Anaximenes pontosan ilyen módon bírálta-e Anaximandroszt, arról nincs dokumentum; az összehasonlítás elsősorban azt mutatja meg, hogy magyarázataik milyen különböző követelményeknek felelnek meg.

69. A levegő különösen szemléletes egy ilyen feladathoz, bár általában alig látható.

70. Körülveszi a testeket, szélként érzékelhető, és a légzés révén közvetlen kapcsolatban áll az élettel.

71. Anaximenesnél elsősorban azt a képességet kapja, hogy nagyobb vagy kisebb sűrűség révén más tulajdonságokat öltsön magára.

72. Ebben a modellben a ritkulás a kiindulási anyag lazulását, a sűrűsödés pedig annak fokozódó összehúzódását jelenti.

73. A későbbi hagyomány egy olyan folyamatot ír le, amelyben a sűrített levegőből először szél, majd felhők és víz, végül föld és kő keletkezik.

74. Az ellenkező irányban a hígítás a tűzig vezet.

75. A dolgok szembetűnő különbségeit így egy közös folyamat különböző fokozataihoz kapcsolják, aminek eredményeként egy eredeti állításból egy természetes változás modellje alakul ki.

76. Egy ilyen modell kiindulási pontot nyújt a megfigyelés és az általános magyarázat összekapcsolásához.

77. Ahol felhők keletkeznek, eső esik vagy a nedvesség eltűnik, az emberek olyan átmenetekkel találkoznak, amelyek különböző természeti jelenségek közötti összefüggésre utalhatnak.

78. Ez azonban még nem bizonyítja Anaximenes által feltételezett teljes sorozatot.

79. Különösen a földhöz és a kőhöz való átmenet nem igazolható pusztán az időjárási jelenségek megfigyelésével.

80. Emellett itt sem szabad a sűrűsödést egy modern molekuláris elmélethez hasonlítanunk, amelyben megkülönböztetik a legkisebb részecskék fajtáját, távolságát és mozgását.

81. Az ókori modell erőssége elsősorban abban rejlik, hogy egyáltalán egységes folyamatot javasol a jelenségek sokféleségének magyarázatára, és ezáltal lehetővé teszi a modellre vonatkozó pontosabb kérdések feltevését.

82. Az ilyen kérdések nem csupán az egyes átmenetekre vonatkoznak, hanem az eredet és az eredmény közötti viszonyra is.

83. Megmarad-e a levegő egy kőben annak valódi valóságaként, vagy az átalakulás révén más anyaggá vált?

84. Arisztotelész a korai természetmagyarázatokat saját elképzelése keretében értelmezi, miszerint egy alapul szolgáló anyag változó tulajdonságokat vehet fel.

85. Egy ilyen állandó hordozót a filozófiai szaknyelvben szubsztrátumnak neveznek, mert bizonyos értelemben a változások alapját képezi.

86. A milétaiakat ennek megfelelően gyakran az anyagi monizmus képviselőinek nevezik, vagyis egy olyan nézetnek, amely az egész természetet egyetlen, állandó alapanyagra vezeti vissza.

87. Ez a besorolás akkor hasznos, ha egy lehetséges értelmezést jelöl, de félrevezetővé válik, amint azt mindhárom gondolkodó biztos önértelmezésének tekintik.

88. Egy másik értelmezés szerint inkább azt feltételezték, hogy egy eredeti anyag átalakul más anyagokká, anélkül hogy közben minden jelenség rejtett hordozójaként tovább létezne.

89. A különbség az egység teljes értelmét érinti, amelyre magyarázatot keresnek.

90. Egy állandó alapszubsztancia esetén a különböző dolgok egymással kapcsolódnak, mert minden pillanatban ugyanazt az alapvető valóságot birtokolják.

91. Az eredeti anyag más anyagokká történő átalakulása esetén viszont egységük a közös eredetben és az átmenetek összefüggésében rejlik.

92. Mindkettő értelmezhetővé teheti a sokrétű világot, de különböző kérdésekre ad választ azzal kapcsolatban, hogy mi marad meg egy változás során.

93. Éppen azért, mert a források itt nem teszik lehetővé egyértelmű döntést, nem szabad a legkorábbi megközelítéseket összeolvasztanunk egy később kialakult, az anyagokra és azok tulajdonságaira vonatkozó elméletekkel.

94. Az összehasonlítás pontosabbá válik, ha megkülönböztetjük azt, amit a hagyomány ténylegesen megnevez, és azokat a fogalmakat, amelyekkel ma értelmezzük az állításait.

95. A gondolkodás története szempontjából ez a bizonytalanság egy tanulságos határt jelent.

96. A miléziai magyarázatokból kitűnik, hogy a dolgok közös eredete, különböző tulajdonságaik és változási folyamataik együttesen vizsgálhatók.

97. Ugyanakkor egyetlen elv csak akkor elegendő, ha érthetővé válik, hogyan hivatott elvégezni azt a munkát, amelyet neki tulajdonítanak.

98. Aki a levegőből követ hoz létre, azzal egyúttal felveti azt a kérdést is, hogy miért éppen a sűrűsödésnek kellene előidéznie annak keménységét és állandóságát.

99. Az eleinte furcsának tűnő állításból így egy bizonyos magyarázati igény keletkezik, amely alapján a válasz ellenőrizhetővé válik.

100. A átalakulási sorozat végén álló kő ezért több, mint egy furcsa tétel: rajta látszik, milyen hosszú még az út a megnevezett kiindulóponttól a világ megalapozott magyarázatáig.

1. Nach der überlieferten Erklärung des Anaximenes wird Luft, wenn sie sich verdünnt, zu Feuer, während sie durch zunehmende Verdichtung schließlich sogar zu Stein werden kann.

2. Zwischen diesen äußersten Zuständen liegen Wind, Wolken, Wasser und Erde, die durch denselben Vorgang miteinander verbunden sein sollen.

3. Eine solche Behauptung erscheint uns zunächst befremdlich, denn ein Luftzug und ein Felsblock besitzen kaum gemeinsame sichtbare Eigenschaften.

4. Gerade diese Entfernung zwischen den Erscheinungen macht jedoch verständlich, welche Aufgabe Anaximenes seiner Erklärung zumutet.

5. Er möchte zeigen, wie eine einzige Ausgangswirklichkeit die Vielfalt der Natur hervorbringen kann, ohne für jede neue Erscheinung einen eigenen Ursprung anzunehmen.

6. Um die Tragweite dieses Versuchs zu verstehen, müssen wir zunächst zu zwei älteren Denkern aus seiner Heimatstadt zurückgehen.

7. Thales, Anaximander und Anaximenes gehören in die griechische Stadt Milet an der Westküste Kleinasiens, im Gebiet der heutigen Türkei.

8. Ihre Tätigkeit wird dem sechsten Jahrhundert vor unserer Zeitrechnung zugeordnet, wobei Thales als der älteste und Anaximenes als der jüngste der drei gilt.

9. Milet war mit anderen Regionen durch Handel und Seefahrt verbunden und gehörte zu einer Welt, in der unterschiedliche Kenntnisse und Überlieferungen zusammentrafen.

10. Praktische Fragen nach Entfernungen, Himmelsbewegungen und natürlichen Vorgängen konnten hier neben allgemeineren Fragen nach der Beschaffenheit der Welt stehen.

11. Die Grenzen zwischen Philosophie, Astronomie und Physik, die uns heute selbstverständlich erscheinen, gliederten diese Untersuchungen noch nicht in getrennte Fächer.

12. Spätere Berichte stellen die drei als Lehrer und Schüler dar, doch eine institutionell organisierte Schule mit zuverlässig rekonstruierbarem Unterricht lässt sich daraus nicht ableiten.

13. Von Thales ist kein eigener philosophischer Text erhalten, weshalb wir seine Naturerklärung vor allem aus Berichten späterer Autoren erschließen.

14. Besonders einflussreich wurde die Darstellung des Aristoteles, der im vierten Jahrhundert vor unserer Zeitrechnung nach den grundlegenden Erklärungsansätzen seiner Vorgänger fragte.

15. Ihm zufolge nahm Thales Wasser als Prinzip der Dinge an, doch die geläufige Formel, alles sei Wasser, sollte deshalb nicht wie ein sicher überliefertes wörtliches Zitat behandelt werden.

16. Das griechische Wort archē kann einen Anfang, einen Ursprung oder ein grundlegendes Prinzip bezeichnen und hilft uns, die verschiedenen Funktionen einer solchen Annahme auseinanderzuhalten.

17. Ein Ursprung erklärt, woraus etwas hervorgegangen ist, während ein Grundprinzip darüber hinaus erklären soll, weshalb die Dinge ihre jeweilige Beschaffenheit besitzen.

18. Ob Thales diese Bedeutungen bereits ausdrücklich unterschied oder dafür selbst einen festgelegten Fachausdruck verwendete, wissen wir nicht.

19. Dass Wasser in einer frühen Naturerklärung eine tragende Rolle erhält, ist leichter verständlich, sobald man seine Bedeutung für Lebewesen berücksichtigt.

20. Pflanzen verdorren ohne Feuchtigkeit, Menschen und Tiere brauchen Wasser, und Nahrung steht auf vielfältige Weise mit feuchten Lebensvorgängen in Verbindung.

21. Aristoteles vermutet entsprechend, Thales könne durch Beobachtungen von Ernährung, Wärme und Samen auf sein Prinzip gekommen sein.

22. Damit bietet er eine plausible Rekonstruktion an, keinen erhaltenen Bericht des Thales über dessen eigenen Denkweg.

23. Die Beobachtung einer notwendigen Lebensbedingung und die Annahme eines Ursprungs sämtlicher Dinge sind allerdings verschiedene Behauptungen.

24. Aus der Tatsache, dass eine Pflanze Wasser benötigt, folgt noch nicht, dass auch ihre ganze Beschaffenheit aus Wasser erklärbar wäre.

25. Der philosophische Anspruch reicht daher über die einzelnen Beobachtungen hinaus und verlangt einen Zusammenhang, den diese Beobachtungen allein noch nicht beweisen.

26. An diesem Punkt öffnet sich eine Schwierigkeit, die bei allen drei Milesiern wiederkehrt.

27. Wenn etwas aus Wasser entsteht, kann das bedeuten, dass Wasser sich vollständig in einen anderen Stoff verwandelt, oder dass es in veränderter Gestalt weiterhin vorhanden ist.

28. Zur heutigen Veranschaulichung lässt sich an flüssiges Wasser, Eis und Wasserdampf denken, deren unterschiedliche Eigenschaften mit einer gemeinsamen chemischen Zusammensetzung vereinbar sind.

29. Diese Vergleichsreihe macht eine Möglichkeit verständlich, belegt aber weder eine entsprechende Theorie des Thales noch seine Kenntnis unserer Erklärung von Zustandsänderungen.

30. Ebenso wenig liefert sie einen Übergang vom Wasser zum Stein oder zu allen anderen Erscheinungen der Welt.

31. Mit der Benennung des Ausgangsprinzips beginnt deshalb eine Aufgabe, deren Lösung eine Beschreibung der Veränderungen selbst erfordert.

32. Auch die religiöse Bedeutung des milesischen Denkens lässt sich an Thales weniger eindeutig bestimmen, als eine einfache Geschichte vom Ende der Götter vermuten ließe.

33. Aristoteles überliefert ihm zugeschriebene Aussagen, die Seele und Göttliches mit der belebten oder bewegten Natur verbinden.

34. Solche Zeugnisse sprechen dagegen, Thales ohne Weiteres zum Vertreter einer Welt aus vollständig toten und gottlosen Stoffen zu machen.

35. Eine Erklärung kann naturimmanent sein, also die Gründe eines Vorgangs innerhalb der Natur suchen, und ihrem Grundprinzip dennoch göttliche Eigenschaften zuschreiben.

36. Entscheidend ist für unseren Zusammenhang, dass die Erklärung aus der Beschaffenheit der Welt entwickelt werden soll, statt für jeden Vorgang einen besonderen Eingriff von außen vorauszusetzen.

37. Anaximander wählt einen Ausgangspunkt, der sich der unmittelbaren Anschauung stärker entzieht.

38. Ihm wird als Prinzip das apeiron zugeschrieben, ein Ausdruck, der gewöhnlich mit dem Unbegrenzten oder dem Unbestimmten wiedergegeben wird.

39. Beide Übersetzungen eröffnen unterschiedliche Fragen, denn räumliche Ausdehnung und fehlende Festlegung auf eine bestimmte Beschaffenheit sind nicht dasselbe.

40. Etwas kann unermesslich groß sein und trotzdem eine bestimmte Eigenschaft besitzen, während eine qualitativ unbestimmte Wirklichkeit nicht notwendig als grenzenloser Raum gedacht werden muss.

41. Welche Bedeutung Anaximander genau voraussetzte und wie eng er diese Möglichkeiten verband, bleibt eine Frage der Auslegung.

42. Sicherer ist der Gegensatz zu einem ausdrücklich benannten gewöhnlichen Stoff wie Wasser oder Luft, als den die spätere Überlieferung sein Prinzip gerade nicht beschreibt.

43. Das apeiron soll den Ursprung der bestimmten Dinge erklären, ohne selbst schon einfach eines dieser Dinge zu sein.

44. Weshalb ein solcher Schritt sinnvoll erscheinen konnte, lässt sich aus dem Verhältnis entgegengesetzter Eigenschaften rekonstruieren.

45. In der erfahrbaren Natur treffen Wärme und Kälte, Trockenheit und Feuchtigkeit aufeinander, wobei das Überwiegen einer Seite die andere zurückdrängen kann.

46. Wählt man eine dieser bestimmten Beschaffenheiten zum Ursprung des Ganzen, muss man erklären, wie ihr Gegenteil aus ihr hervorgehen kann.

47. Diese Schwierigkeit ist eine nachvollziehbare philosophische Rekonstruktion und darf nicht als erhaltenes vollständiges Argument Anaximanders ausgegeben werden.

48. Ein Ursprung, der noch nicht auf eine der gegensätzlichen Beschaffenheiten festgelegt ist, scheint jedenfalls bessere Voraussetzungen für ihr gemeinsames Entstehen zu bieten.

49. In dieser Lesart schafft das apeiron einen Spielraum, den ein schon bestimmter Ausgangsstoff zunächst nicht besitzt.

50. Dafür entsteht die neue Schwierigkeit, wie aus einer solchen Unbestimmtheit überhaupt etwas Bestimmtes hervorgehen soll.

51. Die Überlieferung zu Anaximander führt uns an eine besonders schmale Stelle der Quellenlage.

52. Eine berühmte Passage seiner zugeschriebenen Schrift ist im Kommentar des Simplikios zur Physik des Aristoteles erhalten, der erst im sechsten Jahrhundert unserer Zeitrechnung entstand.

53. Zwischen dem frühen Denker und diesem Zeugen liegen somit mehr als tausend Jahre, auch wenn Simplikios auf ältere Berichte zurückgreifen konnte.

54. Wo innerhalb der Passage Anaximanders eigener Wortlaut beginnt und wo die Erläuterung des späteren Autors endet, ist umstritten.

55. Der Kern der überlieferten Formulierung verbindet das Entstehen und Vergehen mit Ausgleich, einer Sprache des Unrechts und einer Ordnung der Zeit.

56. Ohne einen unsicheren Wortlaut nachzubilden, lässt sich daran die Vorstellung erläutern, dass die Beziehungen der Dinge einer regelhaften Ordnung unterliegen.

57. Die Begriffe des Unrechts und des Ausgleichs klingen nach einem menschlichen Rechtsstreit, werden hier aber auf das Geschehen der Natur bezogen.

58. In einer verbreiteten Deutung bezeichnet das Unrecht die zeitweilige Vorherrschaft einer gegensätzlichen Macht, deren Übergewicht durch eine andere wieder begrenzt wird.

59. Der Wechsel warmer und kalter Jahreszeiten kann uns diese Lesart veranschaulichen, ohne damit den vollständigen ursprünglichen Bezug der Passage festzulegen.

60. Was für eine Zeit vorherrscht, behauptet seine Überlegenheit demnach nicht unbegrenzt, sondern wird in ein Verhältnis zu anderem zurückgeführt.

61. Die Zeit erscheint dabei als Ordnung des Wechsels, in der das Entstehen und Vergehen zusammengehören.

62. Eine solche Bildsprache verleiht dem Naturgeschehen einen verständlichen Zusammenhang, ohne dass wir daraus ein wörtliches Gericht über Steine, Wasser und Feuer oder eine ausgearbeitete Morallehre machen müssten.

63. Mit dem apeiron hat sich der Anspruch der Erklärung verschoben, doch ihre schwierigste Verbindung bleibt bestehen.

64. Ein Ursprung, der keinen der bestimmten Gegensätze bevorzugt, beantwortet noch nicht die Frage nach den Vorgängen, durch die eine geordnete Welt entsteht.

65. Die erhaltenen Berichte bieten dazu einzelne Vorstellungen, aber keinen lückenlos nachvollziehbaren Ablauf.

66. Anaximenes wählt mit der Luft wieder eine benennbare natürliche Wirklichkeit und verbindet sie mit einem genauer beschriebenen Veränderungsmodell.

67. Dies muss keine Rückkehr zu einem einfacheren Denken bedeuten, denn die Bestimmtheit des Ausgangsstoffs und die Bestimmtheit seiner Übergänge sind zwei verschiedene Leistungen.

68. Ob Anaximenes Anaximander auf genau diese Weise kritisierte, ist nicht dokumentiert; der Vergleich zeigt zunächst, welche unterschiedlichen Anforderungen ihre Erklärungen erfüllen.

69. Luft hat für eine solche Aufgabe eine besondere Anschaulichkeit, obwohl sie gewöhnlich kaum sichtbar ist.

70. Sie umgibt Körper, wird als Wind spürbar und steht durch das Atmen in unmittelbarer Beziehung zum Leben.

71. Bei Anaximenes erhält sie vor allem die Fähigkeit, durch größere oder geringere Dichte andere Beschaffenheiten anzunehmen.

72. Verdünnung bedeutet in diesem Modell eine Lockerung, Verdichtung eine zunehmende Zusammenziehung des Ausgangsstoffs.

73. Die spätere Überlieferung beschreibt eine Folge, in der aus verdichteter Luft zunächst Wind, dann Wolken und Wasser, schließlich Erde und Stein hervorgehen.

74. In der entgegengesetzten Richtung führt Verdünnung bis zum Feuer.

75. Die auffälligen Unterschiede der Dinge werden damit auf verschiedene Grade eines gemeinsamen Vorgangs bezogen, wodurch aus einer Ursprungsbehauptung ein Modell natürlicher Veränderung entsteht.

76. Ein solches Modell bietet einen Ansatzpunkt für die Verbindung von Beobachtung und allgemeiner Erklärung.

77. Wo Wolken entstehen, Regen fällt oder Feuchtigkeit verschwindet, begegnen Menschen Übergängen, die eine Zusammengehörigkeit verschiedener Naturerscheinungen nahelegen können.

78. Daraus ergibt sich jedoch noch kein Nachweis der ganzen von Anaximenes angenommenen Reihe.

79. Insbesondere der Übergang zu Erde und Stein lässt sich durch die bloße Beobachtung von Wettervorgängen nicht bestätigen.

80. Auch dürfen wir Verdichtung hier nicht mit einer modernen Theorie von Molekülen gleichsetzen, in der Art, Abstand und Bewegung kleinster Teilchen unterschieden werden.

81. Die Stärke des antiken Modells liegt zunächst darin, überhaupt einen einheitlichen Vorgang für die Verschiedenheit der Erscheinungen vorzuschlagen und dadurch genauere Fragen an ihn zu ermöglichen.

82. Solche Fragen betreffen nicht allein die einzelnen Übergänge, sondern auch das Verhältnis zwischen Ursprung und Ergebnis.

83. Bleibt die Luft in einem Stein noch als dessen eigentliche Wirklichkeit erhalten, oder ist sie durch die Verwandlung zu einem anderen Stoff geworden?

84. Aristoteles deutet frühe Naturerklärungen im Rahmen seiner eigenen Vorstellung, dass ein zugrunde liegender Stoff wechselnde Eigenschaften annehmen kann.

85. Ein solcher bleibender Träger heißt in der philosophischen Fachsprache Substrat, weil er den Veränderungen gewissermaßen zugrunde liegt.

86. Die Milesier werden entsprechend häufig als Vertreter eines materiellen Monismus bezeichnet, also einer Auffassung, die die ganze Natur auf einen einzigen fortbestehenden Grundstoff zurückführt.

87. Diese Einordnung ist hilfreich, wenn sie eine mögliche Lesart bezeichnet, wird aber irreführend, sobald sie als gesichertes Selbstverständnis aller drei Denker gilt.

88. Nach einer anderen Deutung nahmen sie vielmehr an, dass ein ursprünglicher Stoff in andere Stoffe übergeht, ohne dabei als verborgener Träger sämtlicher Erscheinungen fortzubestehen.

89. Der Unterschied betrifft den ganzen Sinn der Einheit, die ihre Erklärungen suchen.

90. Bei einem bleibenden Grundstoff sind die verschiedenen Dinge miteinander verbunden, weil sie jederzeit dieselbe grundlegende Wirklichkeit besitzen.

91. Bei einer Verwandlung des Ursprungs in andere Stoffe liegt ihre Einheit dagegen in der gemeinsamen Herkunft und dem Zusammenhang ihrer Übergänge.

92. Beides kann eine vielgestaltige Welt verständlich machen, doch es beantwortet unterschiedliche Fragen nach dem, was während einer Veränderung erhalten bleibt.

93. Gerade weil die Zeugnisse hier keine eindeutige Entscheidung erlauben, sollten wir die frühesten Ansätze nicht mit einer später entwickelten Theorie der Stoffe und ihrer Eigenschaften verschmelzen.

94. Der Vergleich gewinnt an Genauigkeit, wenn wir zwischen dem, was die Überlieferung tatsächlich nennt, und den Begriffen unterscheiden, mit denen wir ihre Aussagen heute erschließen.

95. Für die Geschichte des Denkens liegt in dieser Unsicherheit eine aufschlussreiche Grenze.

96. Die milesischen Erklärungen lassen erkennen, dass die gemeinsame Herkunft der Dinge, ihre verschiedenen Eigenschaften und die Vorgänge ihrer Veränderung zusammen untersucht werden können.

97. Zugleich genügt ein einziges Prinzip nur dann, wenn verständlich wird, wie es die Arbeit leisten soll, die ihm zugeschrieben wird.

98. Wer aus Luft einen Stein hervorgehen lässt, stellt damit auch die Frage, warum gerade Verdichtung dessen Härte und Beständigkeit hervorbringen sollte.

99. Aus der anfänglich befremdlichen Behauptung entsteht so ein bestimmter Erklärungsbedarf, an dem sich die Antwort prüfen lässt.

100. Der Stein am Ende der Verwandlungsreihe ist deshalb mehr als ein sonderbarer Lehrsatz: An ihm zeigt sich, wie weit der Weg vom benannten Ursprung zu einer begründeten Erklärung der Welt noch reicht.