3.9 A természet, a kozmosz és Platón hatásának története – Natur, Kosmos und die Wirkungsgeschichte Platons

1. Mielőtt Timaiosz Platón azonos című párbeszédében elmagyarázza a világ keletkezését, figyelemre méltó módon korlátozza beszédének igényét: egy változó tárgy esetében csak egy hihető leírásra lehet számítani.

2. Ez a korlátozás egy olyan vázlat bevezetőjében áll, amely a mennyei mozgásokat, a geometriai testeket, az emberi lelket és még a betegségeket is közös összefüggésbe hozza.

3. Aki ennyit szeretne megmagyarázni, annak különösen sürgető szüksége van a bizonyosságra.

4. Timaiosz azonban azt feltételezi, hogy egy magyarázat megbízhatósága attól is függ, hogy milyen típusú valóságot tárgyal.

5. Egy állandó rendet másképp lehet felismerni, mint valamit, ami keletkezik, változik, majd ismét elmúlik.

6. Ezzel a kozmológiai vizsgálódás egyúttal azon elmélkedésként is kezdődik, hogy az emberi tudás milyen messzire nyúlhat a természetben.

7. A Kr. e. 4. században írt párbeszéd felveszi a görög környezet matematikai, csillagászati és orvosi ismereteit.

8. Világértelmezése különleges irányt kap a változatlan mintakép és a látható világ – amely e mintaképet utánozza – közötti megkülönböztetés révén.

9. Egy ilyen mintát intelligibilisnek nevezünk, mert azt gondolkodással kell megragadni, és nem kínálja fel magát közvetlen érzékszervi észlelésre.

10. Ezáltal a koncepció összefügg Platón ideatanaival, amelyek szerint az állandó formák értelmezhetővé teszik a változó dolgokat.

11. A látható világnak viszont testei, mozgása és változása van, ezért rendjét olyan feltételek mellett kell megvalósítani, amelyeknek az ideál nem van kitéve.

12. Amikor Timaiosz egy másolatról beszél, ezért sem a természet létezését, sem annak értékét nem tagadja.

13. Megpróbálja elmagyarázni, hogy egy változékony dolog hogyan rendelkezhet mégis felismerhető összefüggéssel.

14. E magyarázat érdekében a beszéd bevezet egy demiurgost, akinek görög elnevezése kézművesre vagy mesterre utal.

15. Ahogyan egy jártas kézműves egy mintáról vesz méretet, úgy alakítja ki ez az isteni hatóság a kozmoszt, vagyis a világot rendezett egészként.

16. A döntő motivációt jósága adja: mivel jó és irigységtől mentes, az általa rendezett világnak is a lehető legjobban kell lennie.

17. A minta itt nem egy hatalmas test, amelyet a világteremtő kicsinyített formában másol le, hanem egy átfogó élőlény gondolkodással felfogható alakja.

18. A természetet ennek megfelelően egyetlen élő egészként ábrázolják, amelynek részei ésszerű kapcsolatban állnak egymással.

19. Ez az ábrázolás nem a semmiből való teremtést írja le, hiszen a rendező folyamat már meglévő, rendezetlen mozgásra utal.

20. Ugyanakkor vitatott, hogy a történet valóban a világ időbeli kezdetét állítja-e, vagy narratív formában szemlélteti-e a világ állandó függőségét az okoktól.

21. Már az ókori olvasók is különböző irányokat követtek ebben a kérdésben, így a világteremtőről szóló beszéd nem nyújt vitathatatlan értelmezést.

22. A kozmosz jósága akkor válik érthetővé, ha komolyan vesszük a magyarázat célra való vonatkozását.

23. Teleológiának nevezzük azt a szemléletmódot, amely valamit úgy magyaráz, hogy annak célját vagy azt a jót vizsgálja, amelyet az megvalósítania kell.

24. Timaios ezért kifejti, miért jobb egy értelemmel rendelkező világ, mint egy értelem nélküli, és miért feltételezi az értelem a lélek létezését.

25. Ebből a feltevésből kiindulva kidolgozza a világlélek fogalmát, amely áthatja az egész világtestet, és fenntartja annak rendezett mozgásait.

26. A lélek itt az élet, a mozgás és az ismeret forrásaként értendő, nem pedig pusztán emberi belső világként.

27. Matematikai arányok határozzák meg felépítését, és szemléletesen mutatják be, hogyan kell a különböző elemeket egy tagolt összefüggésbe összekapcsolni.

28. Az ég mozgásai így egy olyan rend kifejeződésének tűnnek, amely egyszerre élő és matematikailag megfogható.

29. A csillagok példáján Timaios azt is elmagyarázza, mi köze van az időnek a világ természetéhez.

30. A változatlan eredeti örökkévalóságot hordoz, míg mozgó mása az egymást követés rendjét igényli.

31. A leírás szerint az idő az égbolttal együtt jön létre, és szám által meghatározott mozgásban ábrázolja az örökkévalóságot.

32. A napok, hónapok és évek az égbolti mozgások szabályosságának köszönhetően megkülönböztethetők, így a csillagok egyúttal kozmikus időmérést is lehetővé tesznek.

33. A világ keletkezése előtti idő kérdése így bonyolulttá válik, mert éppen az a rend, amelyben a „előtte” és az „utána” mérhető, a keletkezett világhoz tartozik.

34. Ez a nehézség is magyarázza, miért kell gondosan elkülöníteni a keletkezési esemény időbeli és nem időbeli értelmezését.

35. Az ésszerű szándék önmagában azonban még nem magyarázza meg, hogy a fizikai folyamatok valójában hogyan zajlanak le.

36. Timaiosz ezért különbséget tesz az értelem és a szükségszerűség között, ahol a szükségszerűség azokat a feltételeket és hatásmechanizmusokat jelöli, amelyek nem önmaguktól a legjobb irányba haladnak.

37. A hő, a lehűlés és a fizikai mozgás olyan összefüggésekkel rendelkezik, amelyeket egy jó tervezésnek figyelembe kell vennie.

38. Az a képszerű kifejezés, miszerint az értelem meggyőzi a szükségszerűséget, olyan rendet ír le, amely a lehető legjobb eredmények elérése érdekében kihasználja ezeket a feltételeket.

39. A cél és a fizikai lefolyás így különböző feladatokat kapnak ugyanazon magyarázat keretein belül.

40. Aki például meg akarja érteni egy ház építését, ugyanúgy kérdezhet annak rendeltetéséről, mint az építőanyagok teherbírásáról, anélkül, hogy ezzel máris bizonyítaná Platón kozmológiáját.

41. Az összehasonlítás csupán azt világosítja meg, miért nem helyettesíti a cél megnevezése annak fizikai megvalósulásának magyarázatát.

42. A továbbiakban Timaiosz a mintát és a képmást egy harmadik meghatározással egészíti ki, amelyet többek között a létrejövés befogadó területeként ír le.

43. Ehhez a „chora” szót használja, amelyet térnek vagy területnek lehet fordítani, de itt egy különösen nehezen meghatározható funkciót kap.

44. Amikor a tűz, a víz és más fizikai jelenségek egymásba olvadnak, meg kell magyarázni, miben jelenhetnek meg és miben tűnhetnek el újra.

45. Ennek a befogadó területnek magának nem szabad rendelkeznie azokkal a változó tulajdonságokkal, amelyeket éppen felvesz.

46. A párbeszédben szereplő, az aranyra vonatkozó hasonlat – amely különböző formákat ölt – szemléletesen szemlélteti a befogadó alap állandóságát.

47. A hasonlat azonban nem teljesen találó, mivel az arany már eleve egy meghatározott anyag, saját tulajdonságokkal.

48. Hogy a chora-t elsősorban térként, anyagi alapként vagy e funkciók összekapcsolódásaként kell-e értelmezni, az értelmezés kérdése marad.

49. A testvilág a Timaiosz beszédében a számok és a geometriai formák révén nyeri el meghatározott alakját.

50. A tűz, a levegő, a víz és a föld – a természet négy hagyományos alapeleme – különböző szabályos testekhez kapcsolódik.

51. A tűzhöz például a tetraédert rendeli hozzá, egy négy egyenlő oldalú háromszög alakú felülettel rendelkező testet.

52. Éles szögei és élei hivatottak érthetővé tenni, miért hat a tűz vágóerővel, és miért képes áthatolni más testeken.

53. Az ilyen testek felületei viszont alap háromszögekből épülnek fel, így bizonyos elemek változásai a geometriai alkotóelemek szétbontásaként és új összetételeként magyarázhatók.

54. A matematikai forma és az érzéki hatás összekapcsolása a tervnek olyan magyarázati igényt kölcsönöz, amely túlmutat a pusztán dekoratív számszimbólumokon.

55. Mindazonáltal ezek a testek nem a mai fizika atomjai, és az ábrázolás nem a modern kémia előrevetítése.

56. Történelmi jelentőségük abban rejlik, hogy megkísérelték különböző természeti jelenségeket egy áttekinthető forma- és kapcsolatrendszer segítségével érthetővé tenni.

57. E rend állítólagos minősége viszont maga is vizsgálatot igényel, hiszen a látható szabályszerűségből további feltételezések nélkül nem következik ki egy jó világteremtő.

58. Timaiosz magyarázatát azzal a meggyőződéssel köti össze, hogy az ésszerű alakítás teszi a legérthetőbbé a szépet és a rendezettet.

59. Egy későbbi vagy mai ellenvetés felvetheti a kérdést, hogy a szabályos struktúrák keletkezhetnek-e olyan folyamatok révén is, amelyek nem követnek semmilyen célt.

60. Ezzel a platóni magyarázat egyik előfeltételét vitatják, anélkül, hogy fel kellene adni a természettudomány és a matematika közötti minden kapcsolatot.

61. Hasonlóképpen az a tény, hogy a mozgások kiszámíthatók, még nem bizonyítja a világlélek létezését.

62. A matematikai leírhatóság, az ésszerű ok és az erkölcsi jóság között fogalmi átmenetek vannak, amelyek mindegyike saját indoklást igényel.

63. A Timaioszban ezek az átmenetek végül az ember életviteléhez vezetnek, akinek ésszerű lelkét a teljes egész rendjéhez hasonlóan képzelik el.

64. Aki a menny szabályos mozgásait vizsgálja, annak ezáltal a testi hatások által megzavart gondolkodásának mozgásait is rendbe kell hoznia.

65. A természetismeret így nevelési feladatot kap, mert a lelket az állandósághoz, a mértékhez és az összefüggésekhez kell szoktatnia.

66. Ugyanakkor a párbeszéd a test és a lélek megfelelő gondozását is szorgalmazza, hogy azok egyenlőtlen fejlődése ne hozza ki az emberi életet az egyensúlyból.

67. A mai olvasók számára azonban egy ilyen kozmikus rokonságból még nem következik empirikus bizonyíték a helyes erkölcsre.

68. A határ különösen világosan kirajzolódik a záró elbeszélésben, amelyben a nőként való újjászületés összekapcsolódik egy korábban férfi élet kudarcával.

69. Ez a leértékelés a mű hierarchikus emberképéhez tartozik, és sem biológiai felismerésként, sem mellékes díszítőelemként nem kezelhető.

70. Éppen egy olyan koncepciót, amely a jóságot és a rendet ilyen szorosan összekapcsolja, annak alapján kell megítélni, hogy milyen rangbeli különbségeket próbál ezzel igazolni.

71. Platón hatása már azzal kezdődött, hogy utódai nem értettek egyet abban, hogyan kell továbbvinni kérdéseit.

72. Speusipposz, aki utána vezette az Akadémiát, saját nézeteit alakította ki a valóság elsődleges okairól.

73. A Kr. e. 3. században az Akadémia Arkesilaosz vezetése alatt szkeptikus irányt vett fel, amely kritikusan vizsgálta a biztos ismeretre való igényt.

74. Így még egy olyan iskola is, amely megőrizte Platón nevét és beszélgetési hagyományát, jelentős fenntartásokat alakíthatott ki a szilárd tanítási állításokkal szemben.

75. A platonizmus ezért a befogadás és átalakítás sokrétű történetét jelenti, amelynek összefüggéseit konkrét átvételek alapján kell felismerni.

76. Egy hasonló elképzelés önmagában még nem bizonyít befolyást, míg a kritika vagy egy módosított fordítás teljes mértékben része lehet egy igazolható hatástörténetnek.

77. Különösen tanulságos változás ment végbe Filónnál, az alexandriai zsidó gondolkodónál, aki a mi időszámításunk kezdete körül élt.

78. A bibliai teremtésről szóló értelmezésében az intelligibilis mintakép és a látható világ közötti megkülönböztetést összekapcsolta azzal a kérdéssel, hogy hogyan kell érteni Isten ésszerű cselekvését.

79. Az ideatípus ezáltal kapcsolódott az isteni Logoszhoz, amelyet Isten ésszerű világrendjeként és hatásaként értelmeztek.

80. Philon filozófiai fogalmakat használt a Szentírás gondolati feltárásához, és ezzel saját értelmezési feladatának szolgálatába állította azokat.

81. Plotinusnál, a mi időszámításunk szerinti harmadik században, az egység és a sokféleség közötti kapcsolat egy másik átfogó koncepció középpontjává vált.

82. Legfőbb alapja, az Egy, azt hivatott megmagyarázni, hogy miért rendelkezik egyáltalán egységgel minden, bármilyen sokrétű is legyen a valóság.

83. A szellem és a lélek további, ettől az alaptól függő szinteket alkotnak, amelyek révén a valóság sokfélesége érthetővé válik.

84. Ez a később újplatonizmusnak nevezett irányzat a platóni motívumokat saját rendszerkialakításában dolgozza fel, ezért Plotinus Egyét nem lehet egyszerűen egy változatlan jó-eszmével azonosítani.

85. Szent Ágoston számára a 4. század végén a latin nyelven hozzáférhető platóni és újplatonista írások megnyitották az utat a testetlen valóság gondolkodásához.

86. Ezáltal Istenről és a lélekről másképp tudott gondolkodni, mint a térben kiterjedt anyagok modellje szerint.

87. A filozófiai fordulat az érzéki világtól egy állandóbb ismeretalap felé nála összekapcsolódott a keresztény Istenkereséssel.

88. Teremtésről és kegyelemről szóló tanítása azonban olyan előfeltételeket biztosított ennek az útnak, amelyek Platón dialógusaiból nem vezethetők le egyszerűen.

89. A látható változás és a szellemi állandóság közötti megkülönböztetés hatályban maradt, miközben vallási és etikai összefüggései eltolódtak.

90. Így Augustinus példáján látható, hogy egy érv átvétele miért jelenthet egyúttal jelentésének megváltozását is.

91. Az, hogy mely platóni gondolatokat lehetett egyáltalán részletesen elolvasni, a szövegek elérhetőségétől is függött.

92. Calcidius a késő antikvitásban a Timaiosz egy részét latinra fordította, és kiterjedt kommentárral látta el.

93. Fordítása addig terjed, ahol a testbeli elemek geometriai meghatározásának előkészítése megkezdődik, és így nem foglalja magában a teljes párbeszédet.

94. A középkori latin Nyugaton ez a megközelítés különösen fontos lett, így Platón kozmológiai koncepciója ott nagy jelentőségre tett szert.

95. Bizáncban más lehetőségek is fennálltak a görög szövegek olvasására, és a latin Nyugaton is további szerzők és egyes fordítások közvetítették a platóni gondolatokat.

96. A filozófiai örökség alakulása ezért attól is függ, hogy mely könyveket másolják le, kommentálják és fordítják át más nyelvre.

97. Az arab nyelvű filozófiában al-Farabi a 10. században összekapcsolta a platóni rendkérdéseket az arisztotelészi ismeretszerzési eszközökkel és a vallás közösségi életben betöltött jelentőségével.

98. A jó kormányzásról alkotott elképzelése összekapcsolta a filozófiai betekintést és a próféciát, és ezáltal megváltoztatta a politikai szakértelemre vonatkozó platóni kérdés kereteit.

99. Hogy pontosan milyen úton jutott el Platón politikai műveihez, részben bizonytalan, ezért nem feltételezhető, hogy azokat teljes egészében és közvetlenül olvasta volna.

100. A tizenötödik századi Firenzében Marsilio Ficino latin fordításaival ismét bővítette a hozzáférést Platón írásaihoz, amelyek teljes kiadása 1484-ben jelent meg nyomtatásban.

101. Értelmezései ezt a szélesebb szövegkínálatot összekapcsolták azzal a szándékkal, hogy összehangolják a platóni bölcsességet és a keresztény vallást.

102. Minden ilyen befogadással megváltoztak azok a feltételek, amelyek mellett a világ és az emberi élet ésszerű rendjét keresték.

103. Timaiosz kezdeti korlátozódása egy hihető ábrázolásra ezáltal további jelentőséget nyer: a teljes kép vázlata hosszú ideig ösztönözheti a gondolkodást, míg annak indokai, képei és állítólagos rangsorai újbóli vizsgálatot igényelnek.

1. Bevor Timaios in Platons gleichnamigem Dialog die Entstehung der Welt erklärt, schränkt er den Anspruch seiner Rede bemerkenswert ein: Für einen veränderlichen Gegenstand könne man nur eine plausible Darstellung erwarten.

2. Diese Einschränkung steht am Eingang eines Entwurfs, der Himmelsbewegungen, geometrische Körper, die menschliche Seele und sogar Krankheiten in einen gemeinsamen Zusammenhang bringt.

3. Wer so viel erklären möchte, scheint Gewissheit besonders dringend zu benötigen.

4. Timaios setzt jedoch voraus, dass die Verlässlichkeit einer Erklärung auch davon abhängt, welche Art von Wirklichkeit sie zum Gegenstand hat.

5. Eine beständige Ordnung lässt sich anders erkennen als etwas, das entsteht, sich verändert und wieder vergeht.

6. Damit beginnt die kosmologische Untersuchung zugleich als Überlegung darüber, wie weit menschliches Wissen von der Natur reichen kann.

7. Der im vierten Jahrhundert vor unserer Zeitrechnung verfasste Dialog greift mathematische, astronomische und medizinische Kenntnisse seiner griechischen Umwelt auf.

8. Seine Weltdeutung erhält ihre besondere Richtung durch die Unterscheidung zwischen einem unveränderlichen Vorbild und der sichtbaren Welt, die diesem Vorbild nachgebildet ist.

9. Ein solches Vorbild nennt man intelligibel, weil es durch Denken erfasst werden soll und sich keiner unmittelbaren Sinneswahrnehmung darbietet.

10. Damit hängt der Entwurf mit Platons Ideenlehre zusammen, nach der beständige Formen die wechselnden Dinge verständlich machen können.

11. Die sichtbare Welt besitzt ihrerseits Körper, Bewegung und Veränderung, weshalb ihre Ordnung unter Bedingungen verwirklicht werden muss, denen das Vorbild nicht unterliegt.

12. Wenn Timaios von einem Abbild spricht, bestreitet er deshalb weder die Existenz der Natur noch ihren Wert.

13. Er versucht zu erklären, wie etwas Veränderliches dennoch einen erkennbaren Zusammenhang besitzen kann.

14. Für diese Erklärung führt die Rede einen Demiurgen ein, dessen griechische Bezeichnung auf einen Handwerker oder Werkmeister verweist.

15. Wie ein kundiger Handwerker an einem Vorbild Maß nimmt, gestaltet diese göttliche Instanz den Kosmos, also die Welt als geordnetes Ganzes.

16. Den entscheidenden Beweggrund bildet ihre Güte: Weil sie gut und frei von Missgunst ist, soll auch das von ihr Geordnete möglichst gut sein.

17. Das Vorbild ist dabei kein riesiger Körper, den der Weltbildner verkleinert kopiert, sondern die durch Denken erfassbare Gestalt eines umfassenden Lebewesens.

18. Die Natur wird entsprechend als ein einziges lebendiges Ganzes vorgestellt, dessen Teile in einer vernünftigen Beziehung zueinander stehen.

19. Eine Schöpfung aus dem Nichts beschreibt diese Darstellung nicht, denn der ordnende Vorgang bezieht sich auf bereits ungeordnet bewegtes Geschehen.

20. Zugleich ist umstritten, ob die Erzählung tatsächlich einen zeitlichen Weltanfang behauptet oder in erzählerischer Form eine dauernde Abhängigkeit der Welt von ihren Gründen veranschaulicht.

21. Schon antike Leser gingen in dieser Frage verschiedene Wege, sodass die Rede vom Weltbildner keine unbestrittene Auslegung mitliefert.

22. Die Güte des Kosmos wird verständlich, wenn man den Zweckbezug der Erklärung ernst nimmt.

23. Teleologie heißt eine solche Betrachtungsweise, die etwas dadurch erklärt, dass sie nach seinem Zweck oder nach dem Guten fragt, das es verwirklichen soll.

24. Timaios führt daher aus, weshalb eine Welt mit Vernunft besser sei als eine Welt ohne Vernunft und weshalb Vernunft eine Seele voraussetze.

25. Aus diesen Annahmen entwickelt er die Vorstellung einer Weltseele, die den gesamten Weltkörper durchdringt und seine geordneten Bewegungen trägt.

26. Dabei wird Seele als Ursprung von Leben, Bewegung und Erkenntnis verstanden, nicht als bloße menschliche Innenwelt.

27. Mathematische Proportionen bestimmen ihren Aufbau und machen anschaulich, wie Verschiedenes zu einem gegliederten Zusammenhang verbunden werden soll.

28. Die Bewegungen des Himmels erscheinen dadurch als Ausdruck einer Ordnung, die zugleich lebendig und mathematisch erfassbar ist.

29. An den Gestirnen erläutert Timaios auch, was Zeit mit der Beschaffenheit der Welt zu tun hat.

30. Das unveränderliche Vorbild besitzt Ewigkeit, während sein bewegliches Abbild eine Ordnung des Nacheinanders benötigt.

31. Zeit entsteht der Darstellung zufolge gemeinsam mit dem Himmel und bildet die Ewigkeit in einer durch Zahl bestimmten Bewegung ab.

32. Tage, Monate und Jahre werden durch regelmäßige Himmelsbewegungen unterscheidbar, sodass die Gestirne zugleich eine kosmische Zeitmessung ermöglichen.

33. Die Frage nach einer Zeit vor der Weltentstehung wird damit schwierig, weil gerade jene Ordnung, in der ein Vorher und Nachher gemessen werden können, zur entstandenen Welt gehört.

34. Diese Schwierigkeit erklärt mit, weshalb die zeitliche und die nicht zeitliche Deutung des Entstehungsgeschehens sorgfältig auseinandergehalten werden müssen.

35. Eine vernünftige Absicht allein erklärt allerdings noch nicht, wie körperliche Vorgänge tatsächlich ablaufen können.

36. Timaios unterscheidet deshalb zwischen Vernunft und Notwendigkeit, wobei Notwendigkeit die Bedingungen und Wirkungsweisen bezeichnet, die sich nicht von selbst nach dem Besten richten.

37. Wärme, Abkühlung und körperliche Bewegung besitzen Zusammenhänge, die eine gute Gestaltung berücksichtigen muss.

38. Die bildhafte Rede davon, Vernunft überrede die Notwendigkeit, beschreibt eine Ordnung, die solche Bedingungen für möglichst gute Ergebnisse in Anspruch nimmt.

39. Zweck und physischer Ablauf erhalten auf diese Weise unterschiedliche Aufgaben innerhalb derselben Erklärung.

40. Wer etwa den Bau eines Hauses verstehen möchte, kann nach seinem Gebrauch ebenso fragen wie nach der Belastbarkeit seiner Baustoffe, ohne damit schon Platons Kosmologie zu beweisen.

41. Der Vergleich verdeutlicht lediglich, weshalb die Angabe eines Zwecks die Erklärung seiner körperlichen Verwirklichung nicht ersetzt.

42. Im weiteren Verlauf ergänzt Timaios Vorbild und Abbild um eine dritte Bestimmung, die er unter anderem als aufnehmenden Bereich des Werdens beschreibt.

43. Dafür verwendet er das Wort chora, das sich mit Raum oder Bereich übersetzen lässt, hier aber eine besonders schwer bestimmbare Funktion erhält.

44. Wenn Feuer, Wasser und andere körperliche Erscheinungen ineinander übergehen, muss erklärt werden, worin sie erscheinen und wieder verschwinden können.

45. Dieser aufnehmende Bereich soll selbst keine der wechselnden Eigenschaften besitzen, die er jeweils annimmt.

46. Ein im Dialog verwendeter Vergleich mit Gold, das verschiedene Gestalten erhält, macht die Beständigkeit einer Aufnahmegrundlage anschaulich.

47. Vollständig passt der Vergleich jedoch nicht, weil Gold bereits ein bestimmter Stoff mit eigenen Eigenschaften ist.

48. Ob die chora vor allem als Raum, als stoffliche Grundlage oder als eine Verbindung solcher Funktionen verstanden werden soll, bleibt eine Auslegungsfrage.

49. Die Körperwelt gewinnt ihre bestimmte Gestalt in der Rede des Timaios durch Zahl und geometrische Form.

50. Feuer, Luft, Wasser und Erde, die vier traditionellen Grundbestandteile der Natur, werden mit verschiedenen regelmäßigen Körpern verbunden.

51. Dem Feuer ordnet er beispielsweise das Tetraeder zu, einen Körper mit vier gleichseitigen dreieckigen Flächen.

52. Seine spitzen Winkel und Kanten sollen verständlich machen, weshalb Feuer schneidend wirkt und andere Körper durchdringen kann.

53. Die Flächen solcher Körper werden wiederum aus Grunddreiecken aufgebaut, sodass Veränderungen bestimmter Elemente als Zerlegung und neue Zusammensetzung geometrischer Bestandteile erklärt werden können.

54. Die Verbindung von mathematischer Gestalt und sinnlicher Wirkung gibt dem Entwurf einen bestimmten Erklärungsanspruch, der über eine bloß dekorative Zahlensymbolik hinausgeht.

55. Dennoch sind diese Körper keine Atome der heutigen Physik, und die Darstellung ist keine vorweggenommene moderne Chemie.

56. Ihre historische Leistung liegt im Versuch, unterschiedliche Naturerscheinungen durch eine überschaubare Ordnung von Formen und Beziehungen verständlich zu machen.

57. Die behauptete Güte dieser Ordnung verlangt ihrerseits Prüfung, denn aus sichtbarer Regelmäßigkeit folgt nicht ohne zusätzliche Annahmen ein guter Weltbildner.

58. Timaios verbindet seine Erklärung mit der Überzeugung, dass vernünftige Gestaltung das Schöne und Geordnete am besten verständlich macht.

59. Ein späterer oder heutiger Einwand kann fragen, ob regelmäßige Strukturen auch durch Vorgänge entstehen könnten, die keinen Zweck verfolgen.

60. Damit wird eine Voraussetzung der platonischen Erklärung bestritten, ohne dass jede Verbindung von Naturforschung und Mathematik aufgegeben werden müsste.

61. Ebenso beweist die Tatsache, dass sich Bewegungen berechnen lassen, noch nicht die Existenz einer Weltseele.

62. Zwischen mathematischer Beschreibbarkeit, vernünftiger Ursache und moralischer Güte liegen begriffliche Übergänge, die jeweils eigene Gründe benötigen.

63. Im Timaios führen diese Übergänge schließlich zur Lebensführung des Menschen, dessen vernünftige Seele mit der Ordnung des Ganzen verwandt gedacht wird.

64. Wer die regelmäßigen Bewegungen des Himmels untersucht, soll dadurch auch die durch körperliche Einflüsse verwirrten Bewegungen seines Denkens ordnen.

65. Naturerkenntnis erhält damit eine erzieherische Aufgabe, weil sie die Seele an Beständigkeit, Maß und Zusammenhang gewöhnen soll.

66. Zugleich fordert der Dialog eine angemessene Pflege von Körper und Seele, damit ihre ungleiche Entwicklung das menschliche Leben nicht aus dem Gleichgewicht bringt.

67. Für heutige Leser ergibt sich aus einer solchen kosmischen Verwandtschaft allerdings noch kein empirischer Nachweis der richtigen Moral.

68. Besonders deutlich wird die Grenze an der abschließenden Erzählung, in der die Wiedergeburt als Frau mit dem Versagen eines zuvor männlichen Lebens verknüpft wird.

69. Diese Abwertung gehört zum hierarchischen Menschenbild der Darstellung und darf weder als biologische Erkenntnis noch als nebensächliches Schmuckbild behandelt werden.

70. Gerade ein Entwurf, der Güte und Ordnung so eng verbindet, muss sich daran messen lassen, welche Rangunterschiede er dadurch zu rechtfertigen versucht.

71. Platons Wirkung begann bereits damit, dass seine Nachfolger darüber uneinig waren, wie seine Fragen weiterzuführen seien.

72. Speusippos, der nach ihm die Akademie leitete, entwickelte eigene Auffassungen über die ersten Gründe der Wirklichkeit.

73. Im dritten Jahrhundert vor unserer Zeitrechnung nahm die Akademie unter Arkesilaos eine skeptische Richtung an, die den Anspruch auf sichere Erkenntnis kritisch untersuchte.

74. Auch eine Schule, die Platons Namen und Gesprächstradition bewahrte, konnte somit erhebliche Vorbehalte gegenüber festen Lehrbehauptungen entwickeln.

75. Platonismus bezeichnet deshalb eine vielfältige Geschichte der Aufnahme und Umgestaltung, deren Zusammenhang an konkreten Übernahmen erkennbar werden muss.

76. Eine ähnliche Vorstellung allein beweist noch keinen Einfluss, während Kritik oder eine veränderte Übersetzung durchaus zu einer belegbaren Wirkungsgeschichte gehören können.

77. Ein besonders aufschlussreicher Wandel vollzog sich bei Philon von Alexandria, einem jüdischen Denker um den Beginn unserer Zeitrechnung.

78. In seiner Auslegung der biblischen Schöpfung verband er die Unterscheidung von intelligiblem Vorbild und sichtbarer Welt mit der Frage, wie Gottes vernünftiges Wirken zu verstehen sei.

79. Das Vorbild erhielt dabei seinen Zusammenhang mit dem göttlichen Logos, der als Gottes vernünftige Weltordnung und Wirksamkeit aufgefasst wird.

80. Philon benutzte philosophische Begriffe, um die Schrift gedanklich zu erschließen, und stellte sie damit in den Dienst einer eigenen Auslegungsaufgabe.

81. Bei Plotin im dritten Jahrhundert unserer Zeitrechnung wurde die Beziehung zwischen Einheit und Vielheit zum Zentrum eines anderen umfassenden Entwurfs.

82. Sein höchster Grund, das Eine, sollte erklären, weshalb jede noch so vielfältige Wirklichkeit überhaupt Einheit besitzt.

83. Geist und Seele bilden weitere, von diesem Grund abhängige Ebenen, durch die die Vielheit des Wirklichen verständlich werden soll.

84. Dieser später sogenannte Neuplatonismus verarbeitet platonische Motive in einer eigenen Systembildung, weshalb Plotins Eines nicht einfach mit einer unveränderten Idee des Guten gleichgesetzt werden kann.

85. Für Augustinus eröffneten lateinisch zugängliche platonische und neuplatonische Schriften im späten vierten Jahrhundert einen Weg, unkörperliche Wirklichkeit zu denken.

86. Dadurch konnte er Gott und Seele anders verstehen als nach dem Modell räumlich ausgedehnter Stoffe.

87. Die philosophische Wendung von der sinnlichen Welt zu einem beständigeren Erkenntnisgrund verband sich bei ihm mit der christlichen Suche nach Gott.

88. Seine Lehre von Schöpfung und Gnade gab diesem Weg jedoch Voraussetzungen, die sich aus Platons Dialogen nicht einfach ableiten lassen.

89. Die Unterscheidung zwischen sichtbarer Veränderung und geistiger Beständigkeit blieb wirksam, während sich ihr religiöser und ethischer Zusammenhang verschob.

90. So lässt sich an Augustinus erkennen, weshalb die Aufnahme eines Arguments zugleich eine Veränderung seiner Bedeutung sein kann.

91. Welche platonischen Gedanken überhaupt ausführlich gelesen werden konnten, hing auch von der Verfügbarkeit der Texte ab.

92. Calcidius übersetzte in der Spätantike einen Teil des Timaios ins Lateinische und versah ihn mit einem umfangreichen Kommentar.

93. Seine Übersetzung reicht bis zu der Stelle, an der die geometrische Bestimmung der körperlichen Elemente vorbereitet wird, und umfasst somit nicht den gesamten Dialog.

94. Im mittelalterlichen lateinischen Westen wurde dieser Zugang besonders wichtig, sodass Platons kosmologischer Entwurf dort ein großes Gewicht erhielt.

95. In Byzanz bestanden andere Möglichkeiten griechischer Lektüre, und auch im lateinischen Westen vermittelten weitere Autoren und einzelne Übersetzungen zusätzliche platonische Gedanken.

96. Die Gestalt eines philosophischen Erbes hängt deshalb auch daran, welche Bücher kopiert, kommentiert und in eine andere Sprache übertragen werden.

97. In der arabischsprachigen Philosophie verband al-Farabi im zehnten Jahrhundert platonische Ordnungsfragen mit aristotelischen Erkenntnismitteln und der Bedeutung von Religion für das gemeinsame Leben.

98. Seine Vorstellung guter Herrschaft bezog philosophische Einsicht und Prophetie aufeinander und veränderte dadurch den Rahmen der platonischen Frage nach politischer Sachkunde.

99. Die genauen Wege seines Zugangs zu Platons politischen Werken sind teilweise unsicher, weshalb man keine vollständige unmittelbare Dialoglektüre voraussetzen darf.

100. Im Florenz des fünfzehnten Jahrhunderts erweiterte Marsilio Ficino durch seine lateinischen Übersetzungen erneut den Zugang zu Platons Schriften, deren Gesamtausgabe 1484 gedruckt wurde.

101. Seine Deutungen verbanden dieses breitere Textangebot mit dem Vorhaben, platonische Weisheit und christliche Religion zusammenzuführen.

102. Mit jeder solchen Aufnahme veränderten sich die Voraussetzungen, unter denen eine vernünftige Ordnung der Welt und des menschlichen Lebens gesucht wurde.

103. Timaios’ anfängliche Beschränkung auf eine plausible Darstellung erhält dadurch ein weiteres Gewicht: Ein Entwurf des Ganzen kann lange zum Denken anregen, während seine Gründe, seine Bilder und seine behaupteten Rangordnungen der erneuten Prüfung bedürfen.