4.4 Természetfilozófia: mozgás, változás és magyarázat – Naturphilosophie: Bewegung, Veränderung und Erklärung

1. Képzeljünk el egy embert, aki meg akar tanulni egy dallamot eljátszani egy olyan hangszeren, amelynek kezelése eddig ismeretlen volt számára.

2. Kezdetben nem sikerülnek neki a fogások, hosszabb gyakorlás után azonban már biztosan elő tudja állítani a hangsorokat.

3. E változás során nem lépett másik ember az első helyébe, bár létrejött valami, ami korábban hiányzott.

4. Pontosan ez a látszólag jelentéktelen különbség egy állandó ember és egy újonnan megszerzett képesség között vezet Aristotelész természetfilozófiájának középpontjába.

5. Egy olyan folyamat, amelyet habozás nélkül valósnak tekintünk, magyarázatra szorul, amint meg kell határoznunk, mi az új benne, és miből származik ez az új.

6. Az új képesség most már hozzá tartozik, anélkül, hogy korábbi képtelensége emiatt puszta téveszmévé válna.

7. A Fizika című művében Arisztotelész maga is felvet egy olyan esetet, amikor valaki zeneértővé válik.

8. Ilyen esetek alapján dolgoz ki fogalmakat, amelyekkel a létrejövés megragadható anélkül, hogy a változás vagy a változékony dolog fennmaradása feladná.

9. Amikor Arisztotelész a mi időszámításunk szerinti negyedik században ezekkel a kérdésekkel foglalkozott, mögöttük egy hosszú vita állt a létezés és a válás viszonyáról.

10. Parmenidész élesre fogalmazta azt a nehézséget, hogy hogyan jöhet létre valami, ha a nem-létezőt sem létező tárgyként, sem hordozó eredetként nem lehet kezelni.

11. Ez a kihívás komolyabb, mint az az állítás, hogy egy filozófus egyszerűen figyelmen kívül hagyta egy növény látható növekedését.

12. Aki azt állítja, hogy az új a létezőből származik, annak meg kell magyaráznia, miért nem létezett már korábban ez az új.

13. Aki viszont a nem-létezőből keletkezteti, az mintha minden alapját megvonná tőle.

14. Arisztotelész saját vizsgálatának perspektívájából rekonstruálja ezt a konfliktust, ezért elődeiről szóló beszámolója egyben filozófiai értelmezés is.

15. Számára a változékony természeti dolgok tapasztalata képezi azt a kiindulási pontot, amelyen a létrejövés elméletének meg kell állnia a helyét.

16. A döntő kérdés ezért az, hogy milyen tekintetben nem létezett valami korábban, és milyen tekintetben már létezett.

17. Példánkban szereplő kezdő már létezik, mielőtt tudna játszani, és már rendelkezik olyan képességekkel, amelyekre a tanulás épül.

18. Ami hiányzik belőle, az egy bizonyos képesség, nem pedig a létezés maga.

19. Amint elsajátítja ezt a képességet, a hiány eltűnik, míg az ember, mint a folyamat hordozója, továbbra is fennmarad.

20. Arisztotelész ennek megfelelően megkülönbözteti az alapot, a hiányzó meghatározottságot és a változás során elsajátított meghatározottságot.

21. A vonatkozó meghatározottság hiánya privációt jelent, wobei ez a kifejezés nem utal az ember mellett létező titokzatos tárgyra.

22. Az elsajátított forma sem feltétlenül kell, hogy látható alak legyen, hiszen utalhat arra a rendezett képességre is, amelynek köszönhetően valaki zenei hajlamú.

23. Ezzel érthetővé válik, hogyan keletkezhet valami a nemlétből, amennyiben ez a nemlét egy bizonyos tulajdonság eddigi hiányát jelenti.

24. A tehetetlenség azonban nem hirtelen kezdi el játszani a hangszert; az ember tanul, és ez a megkülönböztetés megakadályozza, hogy egy hiányt cselekvő okká tegyenek.

25. A modell csak azáltal nyeri el hatókörét, hogy Arisztotelész megkülönbözteti a változás különböző fajtáit.

26. Egy test megváltoztathatja helyét, megnőhet vagy más tulajdonságokat vehet fel anélkül, hogy emiatt abbahagyná ugyanazon test lenni.

27. Ha viszont egy élőlény keletkezik vagy meghal, akkor többről van szó, mint egy változatlanul tovább létező élőlény megváltozott tulajdonságáról.

28. Az ilyen folyamatokra az arisztotelészi elemzés a keletkezés és a megszűnés fogalmait használja, amelyeket meg kell különböztetni a helyváltozástól, a növekedéstől és a minőségi változástól.

29. A mozgásra utaló görög szó Arisztotelésznél tágabb értelmet nyerhet, mint a mindennapi beszédünkben, ahol gyakran csupán helyváltozásra gondolunk.

30. Természetfilozófiája ezért magában foglalja az érés, a felmelegedés és az élő testek kialakulásának folyamatát is.

31. Egy élőlény keletkezése során azonban nem állítható egyszerűen, hogy a kész organizmus már korábban is azonos hordozóként létezett volna.

32. Az elemzés most megköveteli a különbségtételt az anyagi kiindulási alap és az a szerveződés között, amelyen keresztül egy adott élőlény valóban létezik.

33. Az anyag itt azt jelöli, amiből valami áll vagy keletkezik, míg a forma határozza meg, hogy mi is ez a valami.

34. Egy formázott tál esetében a különbség eleinte könnyen megérthető, mert az agyag más alakot is felvehetne.

35. Egy növény esetében azonban a forma többet jelent, mint a levelei körvonala, hiszen részei a táplálkozás, a növekedés és a szaporodás élő összefüggéséhez tartoznak.

36. A létező anyagok felsorolása még nem fedi le ezt az összefüggést, bár megfelelő anyagok nélkül egyetlen növény sem létezhetne.

37. Az anyag és a forma ezért olyan magyarázó fogalmak, amelyek ugyanazon természeti tárgyra vonatkozó különböző kérdésekre adnak választ.

38. Egy élőlény formája itt annak szerveződését hivatott magyarázni, és ekkor nem a testtől elkülönülten létező lényként kezeljük.

39. A platóni elképzeléssel szemben, amely elkülönült eszmékről szól, Arisztotelész ragaszkodik ahhoz, hogy a természeti dolgok magyarázata figyelembe kell, hogy vegye azok összefüggését az anyaggal és a változással.

40. Ezzel még nem magyarázható meg minden konkrét keletkezési folyamat, de a vizsgálat pontosabban meghatározta, milyen előfeltételeket kell egy ilyen magyarázatnak figyelembe vennie.

41. Most már érthető az is, miért tekint Arisztotelész egy növekvő élőlényre másként, mint egy elkészített tárgyra.

42. Az ágyat kézműves tevékenység hozza létre ágyként, és ágyi formájából adódóan nincs saját elve arra, hogy további ágyakat hozzon létre.

43. Egy növény viszont rendelkezik a jellegzetes fejlődésének belső elvével, még akkor is, ha vízre, hőre és egyéb külső feltételekre van szüksége.

44. Ez a változás és nyugalom belső elve képezi annak a magját, amit Arisztotelész természet alatt ért.

45. A görög physis szó tehát itt egyaránt jelöli a természetes dolgok tárgyi körét, valamint azok sajátos természetét, amelyből bizonyos folyamatok érthetővé válnak.

46. A megkülönböztetés azonban nem egyszerűen két anyagi világ, egy természetes és egy mesterséges között húzódik.

47. Egy ágy fája megőrzi természetes tulajdonságait, és például eléghet, noha bútorrá való összeállítása kézműves eredetű.

48. Döntő fontosságú mindig az, hogy milyen szempontból tekintjük a tárgyat, és hol rejlik az adott változás elve.

49. A belső változási elv egyáltalán nem jelenti azt, hogy a végleges fejlődés már mindenhol jelen lenne.

50. A csírázóképes mag és a kifejlett növény valóban különböznek egymástól, bár a mag megfelelő körülmények között növénygé válhat.

51. Erre a meghatározott képességre Arisztotelész a „képesség” fogalmát használja, amelyet meg kell különböztetni a pusztán elképzelt lehetőségtől.

52. Nem minden anyag képes közvetlenül bármilyen formát felvenni, és nem minden személy rendelkezik máris egy képességgel csak azért, mert el lehet képzelni őt ezzel a képességgel.

53. A tanulás során akár több szakasz is láthatóvá válik, hiszen a tanulásra való képesség más, mint a játékra való képesség, és mindkettő különbözik a jelenlegi játéktól.

54. Aki elsajátítja a hangszer kezelését, nem veszíti el képességét pusztán attól, hogy este félreteszi azt.

55. A valóság ebben az összefüggésben egyaránt jelenti a megvalósult rendeltetést, valamint egy tevékenység tényleges végrehajtását.

56. A képesség és a valóság egymáshoz kapcsolódnak, mert egy képesség csak akkor határozott, ha világossá válik, mire képes.

57. A meglévő képesség és az elért eredmény között húzódik a változás tényleges folyamata.

58. Amikor a megfelelő építőanyagot ház építésére használják fel, a munkálatok többet jelentenek, mint az építés lehetőségét, noha a kész ház még hiányzik.

59. Arisztotelész ezért a mozgást annak a megvalósításaként írja le, ami a képesség szerint lehetséges, amennyiben az a képesség szerint lehetséges.

60. Ez a bonyolult utolsó korlátozás a figyelmet a folyamatban lévő eseményre irányítja, amelyben az anyagot még a befejezés felé alakítják át.

61. A kész ház valós, de a készsége már nem az építési folyamat.

62. Hasonlóképpen a tanulás is valós, bár a megcélzott képesség még nem valósult meg teljes mértékben.

63. Ez a leírás a változásnak egy fogalmi helyet jelöl ki a kihasználatlan képesség és a befejezett eredmény között.

64. Ez azonban önmagában még nem magyarázza meg, hogy miért éppen ez a ház jön létre, vagy hogy miáltal éppen ez a személy halad előre.

65. A részletesebb magyarázat érdekében Arisztotelész több választ is kidolgoz a „miért” kérdésére, amelyek a négy ok néven váltak ismertté.

66. A tál esetében az agyag, mint anyagi ok, megmagyarázza, miből áll, és milyen anyagi lehetőségeket nyit meg az elkészítése.

67. A forma pedig megmagyarázza, hogy mi teszi tálá, ahelyett, hogy csupán egy tetszőleges formájú agyagdarab maradna.

68. A fazekas tevékenysége a változás eredetéhez tartozik, és így a mozgás okához, míg a tervezett felhasználás érthetővé teszi a célt.

69. Ezek a válaszok nem versengenek egyetlen kiváltó esemény helyéért, mert ugyanazon tárgyhoz kapcsolódó különböző összefüggéseket tárnak fel.

70. A természetes létrejövés vizsgálata során a természetes tárgyon magán kell feltárni a megfelelő összefüggéseket, ahelyett, hogy csupán egy kézművest képzelnénk be a természetbe.

71. Egy növény fejlődéséhez megfelelő anyag, a folyamat eredete és az ennek során kialakuló meghatározott életszerveződés szükséges.

72. Az, hogy a forma és a fejlődés célja szorosan összefügghet, megmagyarázza, miért tekint Arisztotelész a létrejövésre annak jellegzetes beteljesülése szempontjából.

73. Ebből a szemléletmódból fakad a teleológia, vagyis a természetes struktúrák és folyamatok magyarázata azon keresztül, amire szolgálnak, vagy amire fejlődésük irányul.

74. A különböző formájú fogak ebben az értelemben az étel felvételében és feldolgozásában betöltött szerepükön keresztül érthetők meg.

75. Egy ilyen magyarázat sem gondolkodást, sem tudatos szándékot nem tulajdonít a fogaknak.

76. Arisztotelész a célszerű struktúrák szabályszerű kialakulását oknak tekinti arra, hogy azokat ne csupán véletlen egybeesésnek tulajdonítsuk.

77. Ő is ismeri azonban a zavarokat és a sikertelen fejlődéseket, így természeti rendje nem a kivétel nélküli tökéletesség állítása.

78. Mai szemszögből a funkcionális illeszkedés megfigyelése önmagában nem elegendő az arisztotelészi célszerűség alátámasztásához, mivel az evolúcióelmélet más módon magyarázza az ilyen illeszkedést.

79. A különbség tehát magának a rendnek az indoklását érinti, és nem dönthető el pusztán azzal a hivatkozással, hogy egyes növények elsorvadnak.

80. Arisztotelész számára a szabályszerű természeti folyamatok mellett a véletlen események is magyarázatot igényelnek.

81. Ha valaki váratlanul találkozik egy másik emberrel, noha egészen más okból ment oda, a találkozásnak vannak előfeltételei, anélkül hogy az útjának célja lett volna.

82. A véletlen ilyen esetekben a összefüggések véletlenszerű egybeesését jelenti, és nem az okok teljes hiányát.

83. Ez a megkülönböztetés megóv attól, hogy utólag minden eredményhez célt tulajdonítsunk.

84. Hasonlóképpen a fejlődési cél megjelölése soha nem helyettesíti a szükséges feltételek vizsgálatát.

85. A mag nem azért növekszik bármilyen körülmények között, mert a kifejlett növényt lehetséges beteljesülésének lehet tekinteni.

86. Az ok-okozati elemzésnek meg kell mutatnia, mi áll rendelkezésre, mi fejt ki hatást, és mi által elősegíthető vagy megakadályozható egy folyamat.

87. Mivel a változás valós testeken zajlik le, annak vizsgálata végső soron a helyhez, az időhöz és a kozmosz rendjéhez vezet.

88. Arisztotelész a test helyét a testet körülvevő test első, mozdulatlan határaként értelmezi, és nem önállóan létező üres térként.

89. Az időt a mozgás számaként határozza meg a „korábban” és a „később” viszonyában, vagyis azon keresztül, ami benne számolható, ezért az idő és a mozgás nem egyszerűen ugyanaz.

90. A távolság, a mozgás és az idő folytonossága lehetővé teszi számára, hogy további felosztásokat gondoljon el anélkül, hogy a távolságot végtelenül sok elszigetelt darab kész gyűjteményeként kezelné.

91. Ezek a fogalmak egy olyan világmodellhez tartoznak, amelynek középpontjában egy nyugvó, gömb alakú Föld áll, és amelyben különbséget tesz a változékony földi testek és az ég állandó körmozgásai között.

92. Ezen rend keretein belül a természetes mozgásirányok a testek tulajdonságaiból és a kozmoszban elfoglalt helyzetükből érthetővé válnak.

93. A csillagászat és a fizika későbbi változásai következtében ez a modell elveszíti természettudományos érvényességét, ezért magyarázatait történelmi elméletként kell értelmezni.

94. Ezen elmélet keretein belül Arisztotelész a mozgást és az időt örökkévalónak tekinti, és olyan okot keres, amely képes fenntartani a folyamatos mozgást.

95. A keresés elvezeti őt a mozdulatlan mozgatóhoz, amelynek valóságát nem egy további változásnak kell előidéznie.

96. A Metafizikában ennek hatását úgy írja le, mint egy olyan célt, amelyhez a mozgás igazodik, anélkül, hogy ezt a célt magát mozgatni kellene.

97. Ezért nem egy kezdeti lökésről van szó, amellyel egy korábban nyugalomban lévő világegyetemet egy bizonyos időpontban mozgásba hoztak.

98. A tanuló embertől a kozmikus mozgásig terjed így az a kísérlet, hogy a változást bizonyos előfeltételek és összefüggések alapján érthetővé tegyék.

99. Határai ott válnak láthatóvá, ahol a fogalmi rendszer a természet magyarázatára tesz igényt, amit a folyamatok alapján is ellenőrizni kell.

100. A hangszeres zenész esetében pontosan meg lehet mondani, mi marad meg, mi hiányzik korábban, és hogyan szerzi meg az új képességet; ennek a magyarázatnak a természetre való kiterjesztése ugyanolyan pontosságot igényel.

1. Stellen wir uns einen Menschen vor, der eine Melodie auf einem Instrument spielen lernen möchte, dessen Handhabung ihm bisher unbekannt ist.

2. Anfangs misslingen ihm die Griffe, nach längerer Übung kann er die Tonfolge sicher hervorbringen.

3. Während dieser Veränderung ist kein zweiter Mensch an die Stelle des ersten getreten, obwohl etwas entstanden ist, das vorher fehlte.

4. Gerade dieser unscheinbare Unterschied zwischen einem bleibenden Menschen und einem neu erworbenen Können führt mitten in Aristoteles’ Naturphilosophie.

5. Ein Vorgang, den wir ohne Zögern als wirklich ansehen, wird erklärungsbedürftig, sobald wir bestimmen sollen, was an ihm neu ist und woraus dieses Neue hervorgeht.

6. Das neue Können gehört nun zu ihm, ohne dass sein früheres Unvermögen dadurch zu einer bloßen Täuschung würde.

7. In seiner Schrift Physik greift Aristoteles selbst den Fall eines Menschen auf, der musikalisch wird.

8. An solchen Fällen entwickelt er Begriffe, mit denen sich das Werden erfassen lässt, ohne die Veränderung oder das Fortbestehen des Veränderlichen preiszugeben.

9. Als Aristoteles im vierten Jahrhundert vor unserer Zeitrechnung diese Fragen bearbeitet, steht hinter ihnen eine lange Auseinandersetzung um das Verhältnis von Sein und Werden.

10. Parmenides hatte die Schwierigkeit zugespitzt, wie etwas entstehen könne, wenn das Nichtseiende weder als bestehender Gegenstand noch als tragfähiger Ursprung behandelt werden darf.

11. Diese Herausforderung ist ernster als die Behauptung, ein Philosoph habe das sichtbare Wachsen einer Pflanze einfach übersehen.

12. Wer sagt, Neues komme aus dem Seienden, muss erklären, weshalb dieses Neue nicht bereits vorhanden war.

13. Wer es dagegen aus dem Nichtseienden hervorgehen lässt, scheint ihm jede Grundlage zu entziehen.

14. Aristoteles rekonstruiert diesen Konflikt aus der Perspektive seiner eigenen Untersuchung, weshalb sein Bericht über die Vorgänger zugleich eine philosophische Deutung ist.

15. Für ihn bildet die Erfahrung veränderlicher natürlicher Dinge einen Ausgangspunkt, an dem eine Theorie des Werdens sich bewähren muss.

16. Die entscheidende Frage lautet deshalb, in welcher Hinsicht etwas vorher nicht war und in welcher Hinsicht bereits etwas vorhanden gewesen ist.

17. Der Anfänger unseres Beispiels existiert, bevor er spielen kann, und besitzt bereits Fähigkeiten, auf denen das Lernen aufbaut.

18. Was ihm fehlt, ist ein bestimmtes Können, nicht das Sein überhaupt.

19. Sobald er dieses Können erwirbt, verschwindet der Mangel, während der Mensch als Träger des Vorgangs bestehen bleibt.

20. Aristoteles unterscheidet entsprechend das Zugrundeliegende, die fehlende Bestimmung und die Bestimmung, die im Verlauf der Veränderung erworben wird.

21. Das Fehlen einer einschlägigen Bestimmung heißt Privation, wobei dieser Ausdruck keinen geheimnisvollen Gegenstand neben dem Menschen bezeichnet.

22. Auch die erworbene Form muss hier nicht eine sichtbare Gestalt sein, denn sie kann die geordnete Fähigkeit meinen, durch die jemand als musikalisch bestimmt ist.

23. Damit wird verständlich, wie etwas aus einem Nichtsein hervorgehen kann, sofern dieses Nichtsein das bisherige Fehlen einer bestimmten Eigenschaft bedeutet.

24. Die Unfähigkeit spielt aber nicht plötzlich das Instrument; der Mensch lernt, und diese Unterscheidung verhindert, dass ein Mangel zum handelnden Ursprung gemacht wird.

25. Das Modell gewinnt seine Reichweite erst dadurch, dass Aristoteles verschiedene Arten des Wandels auseinanderhält.

26. Ein Körper kann seinen Ort wechseln, größer werden oder eine andere Beschaffenheit annehmen, ohne deshalb aufzuhören, derselbe Körper zu sein.

27. Wenn hingegen ein Lebewesen entsteht oder stirbt, steht mehr auf dem Spiel als eine veränderte Eigenschaft eines unverändert fortbestehenden Lebewesens.

28. Für solche Vorgänge verwendet die aristotelische Untersuchung die Begriffe Entstehen und Vergehen, die von Ortsbewegung, Wachstum und qualitativer Veränderung unterschieden werden müssen.

29. Das griechische Wort für Bewegung kann bei Aristoteles einen weiteren Sinn haben als in unserer alltäglichen Rede, in der wir häufig nur an einen Ortswechsel denken.

30. Seine Naturphilosophie umfasst daher auch das Reifen, das Erwärmen und die Bildung lebendiger Körper.

31. Beim Entstehen eines Lebewesens lässt sich allerdings nicht einfach behaupten, der fertige Organismus habe schon vorher als identischer Träger bestanden.

32. Die Analyse verlangt nun eine Unterscheidung zwischen dem stofflichen Ausgang und der Organisation, durch die ein bestimmtes Lebewesen wirklich vorhanden ist.

33. Materie bezeichnet dabei das, woraus etwas besteht oder entsteht, während Form bestimmt, was dieses Etwas ist.

34. An einer geformten Schale lässt sich der Unterschied zunächst leicht erfassen, weil der Ton auch eine andere Gestalt annehmen könnte.

35. Bei einer Pflanze bedeutet Form jedoch mehr als den Umriss ihrer Blätter, denn ihre Teile gehören zu einem lebenden Zusammenhang von Ernährung, Wachstum und Fortpflanzung.

36. Eine Aufzählung vorhandener Stoffe erfasst diesen Zusammenhang noch nicht, obwohl ohne geeignete Stoffe keine Pflanze bestehen könnte.

37. Materie und Form sind deshalb Erklärungsbegriffe, die verschiedene Fragen am selben natürlichen Gegenstand beantworten.

38. Die Form eines Lebewesens soll hier dessen Organisation erklären und wird dabei nicht als ein vom Körper getrennt bestehendes Wesen behandelt.

39. Gegenüber der platonischen Annahme abgetrennter Ideen besteht Aristoteles darauf, dass die Erklärung natürlicher Dinge ihren Zusammenhang mit Materie und Veränderung erfassen muss.

40. Damit ist noch nicht jeder konkrete Entstehungsvorgang erklärt, aber die Untersuchung hat genauer bestimmt, welche Voraussetzungen eine solche Erklärung berücksichtigen muss.

41. Nun lässt sich auch verstehen, weshalb Aristoteles ein wachsendes Lebewesen anders betrachtet als einen hergestellten Gegenstand.

42. Ein Bett wird als Bett durch handwerkliche Tätigkeit hervorgebracht und besitzt aus seiner Bettgestalt heraus kein eigenes Prinzip, weitere Betten zu erzeugen.

43. Eine Pflanze hingegen hat ein inneres Prinzip ihrer charakteristischen Entwicklung, auch wenn sie Wasser, Wärme und weitere äußere Bedingungen benötigt.

44. Dieses innere Prinzip von Veränderung und Ruhe bildet den Kern dessen, was Aristoteles mit Natur meint.

45. Das griechische Wort physis bezeichnet hier also sowohl den Gegenstandsbereich natürlicher Dinge als auch ihre jeweilige Natur, aus der bestimmte Vorgänge verständlich werden.

46. Die Unterscheidung verläuft jedoch nicht schlicht zwischen zwei Stoffwelten, einer natürlichen und einer künstlichen.

47. Das Holz eines Bettes behält natürliche Eigenschaften und kann etwa verbrennen, obwohl seine Anordnung zum Möbelstück handwerklichen Ursprungs ist.

48. Entscheidend ist jeweils, in welcher Hinsicht der Gegenstand betrachtet wird und wo das Prinzip der betreffenden Veränderung liegt.

49. Ein inneres Veränderungsprinzip bedeutet keineswegs, dass die fertige Entwicklung bereits überall gegenwärtig wäre.

50. Ein keimfähiger Samen und eine ausgewachsene Pflanze unterscheiden sich wirklich, obwohl der Samen unter geeigneten Bedingungen zu einer Pflanze werden kann.

51. Für dieses bestimmte Können verwendet Aristoteles den Begriff Vermögen, der von einer bloß ausgedachten Möglichkeit zu unterscheiden ist.

52. Nicht jeder Stoff kann unmittelbar jede Gestalt annehmen, und nicht jede Person verfügt schon über eine Fähigkeit, nur weil man sie sich mit dieser Fähigkeit vorstellen kann.

53. Am Lernen werden sogar mehrere Stufen sichtbar, denn lernfähig zu sein ist etwas anderes, als spielen zu können, und beides unterscheidet sich vom gegenwärtigen Spielen.

54. Wer das Instrument beherrscht, verliert seine Fähigkeit nicht schon dadurch, dass er es am Abend beiseitelegt.

55. Wirklichkeit bezeichnet in diesem Zusammenhang sowohl eine verwirklichte Bestimmung als auch den tatsächlichen Vollzug einer Tätigkeit.

56. Vermögen und Wirklichkeit sind aufeinander bezogen, weil ein Vermögen erst dann bestimmt ist, wenn deutlich wird, wozu es befähigt.

57. Zwischen dem vorhandenen Vermögen und dem erreichten Ergebnis liegt der wirkliche Prozess der Veränderung.

58. Wenn geeignetes Baumaterial zu einem Haus verbaut wird, sind die Arbeiten mehr als die Möglichkeit des Bauens, obwohl das fertige Haus noch fehlt.

59. Aristoteles beschreibt Bewegung deshalb als die Verwirklichung dessen, was dem Vermögen nach ist, insofern es dem Vermögen nach ist.

60. Die schwierige letzte Einschränkung lenkt den Blick auf den laufenden Vorgang, in dem das Material noch auf den Abschluss hin verändert wird.

61. Ein fertiges Haus ist wirklich, aber sein Fertigsein ist nicht mehr der Bauvorgang.

62. Ebenso ist das Lernen wirklich, obwohl das angestrebte Können noch nicht vollständig erreicht wurde.

63. Diese Beschreibung gibt der Veränderung einen begrifflichen Ort zwischen einer ungenutzten Fähigkeit und einem abgeschlossenen Ergebnis.

64. Sie erklärt jedoch allein noch nicht, weshalb gerade dieses Haus entsteht oder wodurch gerade diese Person Fortschritte macht.

65. Für die nähere Erklärung entwickelt Aristoteles mehrere Antworten auf die Frage nach dem Warum, die unter dem Namen der vier Ursachen bekannt geworden sind.

66. Bei der Schale erklärt der Ton als Materialursache, woraus sie besteht und welche stofflichen Möglichkeiten ihre Herstellung eröffnet.

67. Ihre Form erklärt, wodurch sie eine Schale ist, statt lediglich ein beliebig geformter Tonklumpen zu bleiben.

68. Die Tätigkeit des Töpfers gehört zum Ursprung der Veränderung und damit zur Bewegungsursache, während die vorgesehene Verwendung den Zweck verständlich macht.

69. Diese Antworten konkurrieren nicht um den Platz eines einzigen auslösenden Ereignisses, weil sie unterschiedliche Beziehungen am selben Gegenstand erschließen.

70. Beim natürlichen Werden muss die Untersuchung entsprechende Beziehungen am natürlichen Gegenstand selbst aufweisen, statt bloß einen Handwerker in die Natur hineinzudenken.

71. Die Entwicklung einer Pflanze verlangt geeignete Materie, einen Ursprung des Vorgangs und die bestimmte Lebensorganisation, die sich dabei ausbildet.

72. Dass Form und Entwicklungsziel dabei eng zusammengehören können, erklärt, weshalb Aristoteles das Werden von seiner charakteristischen Vollendung her betrachtet.

73. Aus dieser Betrachtungsweise entsteht die Teleologie, also die Erklärung natürlicher Strukturen und Vorgänge durch das, wozu sie dienen oder worauf ihre Entwicklung gerichtet ist.

74. Unterschiedlich geformte Zähne lassen sich in diesem Sinn durch ihre Leistungen bei der Aufnahme und Verarbeitung von Nahrung verstehen.

75. Eine solche Erklärung schreibt den Zähnen weder Überlegung noch eine bewusste Absicht zu.

76. Aristoteles hält die regelmäßige Ausbildung zweckmäßiger Strukturen für einen Grund, sie nicht lediglich auf zufälliges Zusammentreffen zurückzuführen.

77. Auch er kennt jedoch Störungen und misslingende Entwicklungen, sodass seine Naturordnung keine Behauptung ausnahmsloser Vollkommenheit ist.

78. Aus heutiger Sicht reicht die Beobachtung funktionaler Passung allein nicht aus, um die aristotelische Zielgerichtetheit zu begründen, denn die Evolutionstheorie erklärt solche Passung auf andere Weise.

79. Der Unterschied betrifft daher die Begründung der Ordnung selbst und lässt sich nicht schon mit dem Hinweis entscheiden, dass einzelne Pflanzen verkümmern.

80. Für Aristoteles bleiben neben regelmäßigen natürlichen Vorgängen auch zufällige Ereignisse erklärungsbedürftig.

81. Wenn jemand einen anderen Menschen unerwartet trifft, obwohl er aus einem ganz anderen Grund zu diesem Ort gegangen ist, hat die Begegnung Voraussetzungen, ohne das Ziel seines Weges gewesen zu sein.

82. Zufall bedeutet in solchen Fällen ein beiläufiges Zusammentreffen von Zusammenhängen und nicht die völlige Abwesenheit jedes Grundes.

83. Diese Unterscheidung schützt davor, jedem Ergebnis nachträglich einen Zweck zuzuschreiben.

84. Ebenso ersetzt die Angabe eines Entwicklungsziels niemals die Prüfung der erforderlichen Bedingungen.

85. Ein Samen wächst nicht deshalb unter beliebigen Umständen, weil die ausgewachsene Pflanze als seine mögliche Vollendung beschrieben werden kann.

86. Die Ursachenanalyse muss zeigen, was vorhanden ist, was wirksam wird und wodurch ein Vorgang gefördert oder verhindert werden kann.

87. Weil Veränderung sich an wirklichen Körpern vollzieht, führt ihre Untersuchung schließlich zu Ort, Zeit und der Ordnung des Kosmos.

88. Aristoteles versteht den Ort eines Körpers als die erste unbewegte Grenze des Körpers, der ihn umschließt, und nicht als einen unabhängig bestehenden leeren Raum.

89. Zeit bestimmt er als Zahl der Bewegung hinsichtlich des Früher und Später, also durch das, was an ihr zählbar ist, wobei Zeit und Bewegung deshalb nicht einfach dasselbe sind.

90. Die Kontinuität von Strecke, Bewegung und Zeit erlaubt ihm, weitere Teilungen zu denken, ohne eine Strecke als fertige Ansammlung unendlich vieler isolierter Stücke zu behandeln.

91. Diese Begriffe gehören zu einem Weltmodell mit einer ruhenden kugelförmigen Erde im Zentrum und einem Unterschied zwischen veränderlichen irdischen Körpern und den beständigen Kreisbewegungen des Himmels.

92. Natürliche Bewegungsrichtungen werden innerhalb dieser Ordnung aus den Eigenschaften der Körper und ihrer Stellung im Kosmos verständlich gemacht.

93. Mit den späteren Veränderungen der Astronomie und Physik verliert dieses Modell seine naturwissenschaftliche Geltung, weshalb seine Erklärungen als historische Theorie gelesen werden müssen.

94. Innerhalb dieser Theorie nimmt Aristoteles Bewegung und Zeit als ewig an und fragt nach einem Grund, der die fortdauernde Bewegung tragen kann.

95. Die Suche führt ihn zum unbewegten Beweger, dessen Wirklichkeit nicht erst durch eine weitere Veränderung hergestellt werden soll.

96. In der Metaphysik beschreibt er dessen Wirksamkeit als die eines Zieles, an dem sich Bewegung ausrichtet, ohne dass dieses Ziel selbst bewegt werden müsste.

97. Gemeint ist daher kein erster Stoß, mit dem ein zuvor ruhendes Universum zu einem bestimmten Zeitpunkt in Gang gesetzt wurde.

98. Vom lernenden Menschen bis zur kosmischen Bewegung reicht damit der Versuch, Wandel aus bestimmten Voraussetzungen und Beziehungen verständlich zu machen.

99. Seine Grenze wird dort sichtbar, wo die begriffliche Ordnung einen Anspruch auf Naturerklärung erhebt, der zusätzlich an den Vorgängen geprüft werden muss.

100. Beim Instrumentenspieler lässt sich genau sagen, was bestehen bleibt, was vorher fehlt und wodurch ein neues Können erworben wird; jede Erweiterung dieser Erklärung auf die Natur verlangt dieselbe Genauigkeit.