4.4.1 A négy ok: Különböző válaszok a „miért” kérdésére – Die vier Ursachen: Verschiedene Antworten auf die Frage nach dem Warum

1. Képzeljünk el egy egyszerű agyagtálat, amelyet valaki ételek tálalására készített, és most az asztalra tesz.

2. Aki meg akarja magyarázni, miért létezik ez az edény, és miért éppen ilyen tulajdonságokkal rendelkezik, hivatkozhat az agyagra, annak alakjára, a fazekas munkájára vagy a tervezett felhasználásra.

3. Egyik válasz sem feltétlenül helytelen, bár mindegyik más-más szempontot emel ki.

4. Az a magyarázat például, hogy valaki agyagot megmunkált, megmagyarázza a keletkezés módját, de nyitva hagyja azt a kérdést, hogy miért éppen tál lett belőle, és nem tégla.

5. Ezzel szemben a rendeltetés megnevezése még nem árulja el, milyen anyagból készült az edény, és milyen tevékenység révén készült el.

6. Egy ilyen jelentéktelen tárgyon is felismerhető az a nehézség, amelyet Arisztotelész a Kr. e. 4. században a filozófiai kutatás egyik alapvető kérdésévé tett.

7. Egy „miért” kérdés több jogos választ is igényelhet, mert annak, amit megérteni akarunk, különböző, magyarázatra szoruló oldalai vannak.

8. Arisztotelész négyféle okot különböztet meg, wobei az aitia görög szó itt tágabb értelmet hordoz, mint egy eseménynek az a fogalma, amely egy másikat kivált.

9. Itt egy magyarázó okra utal, amely révén érthetővé válik, miért jön létre valami, miért létezik, vagy miért rendelkezik egy bizonyos tulajdonsággal.

10. Egy lökés, amely egy tárgyat mozgásba hoz, ebbe a kategóriába tartozik, de korántsem meríti ki azt.

11. Arisztotelész szerint egy tárgy anyaga és meghatározó formája is lehet ok, noha ezek nem jelentenek előzményes eseményeket.

12. A négy ok ezért nem alkot olyan négy erő sorozatát, amelyek egymás után hatnak egy dologra.

13. Megkülönböztetésük inkább különböző összefüggéseket rendez, amelyekben helyes választ adhatunk a „miért” kérdésre.

14. Hogy egy ilyen válasz mennyit magyaráz meg, attól függ, hogy a kérdés egyáltalán milyen tényállásra vonatkozik.

15. A tál esetében az első megközelítés az anyaghoz vezet, amelyből készült, és amelynek tulajdonságai lehetővé teszik és korlátozzák annak előállítását.

16. Arisztotelész ezt a magyarázó okot anyagnak vagy anyagi oknak nevezi; a görög szó erre a hyle.

17. Az agyag megfelelő körülmények között formázható, míg egy kész kőtömb más megmunkálási eljárásokat igényel, és nem használható egyszerűen ugyanúgy.

18. Aki ismeri az anyagot, az ezért máris ért valamit a gyártás lehetőségeiről és az eredmény jellegéről.

19. Az anyagra vonatkozó információ azonban mégis hiányos marad, ha azt kell megmagyaráznia, hogy miért éppen ez az edény létezik.

20. Ugyanabból az agyagadagból nagyon különböző tárgyak készíthetők, így az anyag önmagában nem teszi érthetővé azok konkrét rendeltetését.

21. A csomó és a tál közötti különbség további magyarázatot igényel.

22. Ez a magyarázat az alaknál kezdődik, amelyet Arisztotelész eidosznak nevez, és amelyet egy fogalmi meghatározás, egy logosz révén értelmezhetőnek tart.

23. Edényünk esetében először az aljára, a falakra és a körülzárt üregre gondolhatunk, amelyek elrendezése egy meghatározott egésszé teszi azt.

24. Döntő jelentőségű ezeknek a részeknek az egymáshoz való viszonya, hiszen az egyes elemek puszta felsorolása még nem foglalná magában a tálat.

25. A formai ok tehát arra a kérdésre ad választ, hogy mi teszi azt a tárgyat azzá a meghatározott tárgygá, amely előttünk áll.

26. Noha egy edény esetében a látható alak sokat magyaráz, az arisztotelészi formafogalmat nem szabad általánosan a külső kontúrra redukálni.

27. Egy élőlény esetében a meghatározó formához tartozik a részei szerveződése és azok a képességek is, amelyek révén életét éli.

28. Egy agyagból formázott állat rendelkezhet a mintájának körvonalával anélkül, hogy ettől állattá válna.

29. A példa megmutatja, miért nyúlhat túl a „mi” magyarázata a külső leíráson.

30. Az anyaggal és a formával még nem magyaráztuk meg, hogyan jött létre valójában a tál.

31. Erre a mozgás oka szolgál, vagyis a változás eredete, amelyet hatásokozónak is neveznek.

32. A „mozgás” szó itt többet jelent, mint a helyváltoztatást, hiszen az anyag átalakítása is változásnak minősül.

33. Esetünkben a fazekas, kézműves tudása és annak konkrét gyakorlása jöhetnek szóba egymással összefüggő magyarázó okokként.

34. Pusztán a jelenléte éppúgy nem elegendő, mint annak a megállapítása, hogy egy ember a közelben volt.

35. Lényeges az, hogy ő olyan személyként dolgozta fel az agyagot, aki elsajátította egy ilyen edény elkészítését.

36. Ha ugyanez a fazekas emellett jó énekes is lenne, ez a tulajdonság általában nem magyarázná a tál elkészülését.

37. A tárgyilag releváns képesség és egy mellékes tulajdonság közötti megkülönböztetés megóvja az ok-okozati elemzést a résztvevőkre vonatkozó tetszőleges állításoktól.

38. Az, hogy a fazekas miért dolgozza fel az agyagot egy bizonyos módon, viszont csak akkor válik érthetővé, ha figyelembe vesszük a felhasználási célt.

39. Egy tálalóedénynek képesnek kell lennie ételek befogadására, és rendelkeznie kell ehhez megfelelő formával, ezért elkészítése ezekhez a követelményekhez igazodik.

40. Arisztotelész azt, amiért valami történik, telosznak, azaz célnak vagy rendeltetésnek nevezi.

41. A célokozat feltárja az összefüggést a kitűzött eredmény és az ahhoz vezető lépések között.

42. Eközben a forma és a cél szorosan összefügghetnek anélkül, hogy a velük kapcsolatos kérdések egyszerűen azonosak lennének.

43. A forma megmagyarázza, hogy milyen tárgy jött létre, míg a cél megmagyarázza, miért éppen erre a tárgyra irányult az elkészítése.

44. Ha a tál az égetés során nem sikerül, attól még a gyártási kísérlet célja nem szűnik meg visszamenőlegesen.

45. Éppen a sikertelenség abból ismerhető fel, hogy az eredmény nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyekhez a tevékenység igazodott.

46. A cél ebben a magyarázatban sem áll úgy, mint valami titokzatos erő az idő végén, amely magához vonzza a korábbi munkalépéseket.

47. Szándékos gyártás esetén a kívánt eredmény elképzelése már a gyártó jelenbeli tevékenységében is érvényesül.

48. A későbbi tálalás tehát nem okozza visszamenőleg a korábbi formázást, hanem a szándékolt felhasználás teszi érthetővé az eszközök kiválasztását.

49. Ha a kész tálat később apró kövek tárolására használják, ennek az új felhasználásnak nem feltétlenül kellett az eredeti gyártási célnak lennie.

50. Egy tárgy alkalmas lehet valamire anélkül, hogy éppen azért készült volna.

51. Ezért a célokozatosság feltételezése többet igényel, mint annak bizonyítását, hogy az eredménnyel valami hasznosat lehet kezdeni.

52. Hipotetikus esetünkben a cél kifejezetten előfeltételezett, míg egy történelmi lelet esetében azt először a rendelkezésre álló nyomokból kellene levezetni.

53. A négy fogalom keretet ad a vizsgálathoz, de nem nyújt kész választ minden egyes kérdésre.

54. A természettudományban a célkérdés igényesebbé válik, mert egy élőlény nem ugyanúgy jön létre, mint egy kézműves műve.

55. Egy növény megfelelő körülmények között magból nő ki, anélkül, hogy valaki kívülről egy tervrajz szerint összeállítaná részeit.

56. Arisztotelész a természetet a változás és a nyugalom belső elvének tekinti, amely egy természetes dologhoz mint olyannak tartozik.

57. Ez sem a környezettől való teljes függetlenséget, sem a külső hatások kizárását nem jelenti.

58. Víz, táplálék és egyéb feltételek szükségesek lehetnek, bár a rendezett fejlődés alapja magában az élőlényben rejlik.

59. Ha Arisztotelész ilyen folyamatokat is egy célhoz kapcsol, nem egy gondolkodó természetes személyre gondol, aki mérlegel, majd utasításokat ad.

60. A cél egy meghatározott életforma kialakulásában és működésében rejlik, amelynek részei egy életképes egészhez tartoznak.

61. E célok és célkitűzések általi magyarázatra a teleológia fogalmát használjuk, wobei a természeti teleológiát meg kell különböztetni az ember tudatos szándékától.

62. A kézművességgel való analógia tehát felvet egy kérdést a rendezett fejlődésről, amelynek megválaszolásához a természetben más alapra van szükség.

63. Arisztotelész a Fizikában a fogok példáján világossá teszi, miért vezet ez a kérdés számára a növekedés puszta leírásán túlra.

64. Példájában az elülső fogak élesek és darabolásra alkalmasak, míg a szélesebb őrlőfogak az étel további aprítását szolgálják.

65. Az anyagukra és keletkezésükre vonatkozó adatok fontos előfeltételeket fednek fel, de a különböző alakok és a közös funkció közötti kapcsolatot még nem magyarázzák meg.

66. A funkcionális megközelítés azt vizsgálja, hogy az egyes részek milyen hozzájárulást nyújtanak az állat táplálkozásához, és miért alkalmas erre az elrendezésük.

67. Ehhez nem elegendő utólag bármilyen hasznot tulajdonítani egy tetszőleges szerkezetnek.

68. Az állított funkciónak illeszkednie kell az állat életmódjához és szervei közötti együttműködéshez.

69. Az ilyen magyarázatban a forma és a cél különösen szorosan összekapcsolódhat, mivel az élőlény szerveződése az élettevékenységei révén érthetővé válik.

70. Ezzel összefüggésben áll a keletkezésének eredete is, amikor egy adott fajhoz tartozó élőlény egy másikat hoz létre.

71. Az, hogy ezek a magyarázati szerepek összefüggenek, azonban nem jelenti azt, hogy a létrehozó organizmus és a kialakuló organizmus egy és ugyanaz az egyedi lény lenne.

72. A funkció megjelölése ugyanakkor nem menti fel a kutatást attól, hogy a szükséges anyagokat és folyamatokat keresse.

73. Ha egy fog hatékonyan fel akarja aprítani vagy megőrölni az ételt, akkor ahhoz megfelelő tulajdonságokkal kell rendelkeznie, és ennek megfelelően terhelhetőnek kell lennie.

74. Arisztotelész az ilyen összefüggéseket a feltételes vagy hipotetikus szükségszerűség fogalma alatt vizsgálja, amely a megvalósítandó célból határozza meg a szükségeset.

75. A kézművesség példáján könnyen nyomon követhető ez a gondolat: ha egy tálnak meg kell tartania a tartalmát, akkor megfelelő határolásra van szüksége, és a döntő pontokon nem lehet nyitott.

76. A megfelelő anyag meglétéből önmagában viszont még nem következik, hogy használható edény fog keletkezni.

77. A szükséges előfeltételek nem adnak kielégítő magyarázatot a kész egészre.

78. Ugyanígy egy természetes fejlődési irány sem garantálja, hogy minden egyes organizmus valóban eléri a kialakult formáját.

79. A zavarok és a rendellenességek az arisztotelészi megközelítés keretein belül a szokásos fejlődési összefüggéstől való eltéréseknek tekinthetők.

80. Az ilyen esetek elismerése legalábbis megakadályozza, hogy a célszerűséget elhamarkodottan egy kivétel nélkül tökéletes természettel azonosítsuk.

81. Éppen a szerv és az életbeli teljesítmény közötti szokásos összefüggés vet fel azonban egy komoly ellenvetést.

82. Lehetséges lenne-e, hogy a fogak alakjukat anyagi folyamatok révén nyerjék el, miközben hasznosságuk csupán egy következmény lenne, amelyet senkinek sem kellene cél feltételezésével magyarázni?

83. Arisztotelész a Fizikában egy ellenállás-elméletet vázol fel, amely szerint a megfelelő kapcsolatok megmaradnak, míg a nem megfelelők megsemmisülnek, és ezt Empedoklész elképzeléseivel hozza összefüggésbe.

84. Ez a leírás elsősorban arról tanúskodik, hogy Arisztotelész hogyan értelmezi ellenfeleit, nem pedig azok tanításainak teljes és semleges visszaadásáról szól.

85. Válasza abból indul ki, hogy a természetes részek milyen szabályszerűséggel jönnek létre megfelelő elrendezésekben.

86. Egy pusztán véletlenszerű egybeesés nem adhat magyarázatot arra, hogy miért ismétlődik ugyanaz az összefüggés mindig vagy legtöbbször.

87. Aki a hasznos formát véletlenszerű eredményként írja le, annak ezért továbbra is magyarázatot kell adnia annak szokásos ismétlődésére.

88. Arisztotelész számára ez azt támasztja alá, hogy a fejlődést a működőképes élőlényből kiindulva kell érteni, amelynek kialakulásához az egyes folyamatok hozzájárulnak.

89. Érvelése erejét ebből a szabályszerűség és a funkcionális illeszkedés közötti összefüggésből meríti, de feltételezi, hogy egy tisztán anyagi ellenállás nem képes ezt az összefüggést kielégítően megmagyarázni.

90. A mai értékelésnek meg kell különböztetnie ezt az előfeltételt attól a jogos igénytől, hogy egyáltalán megmagyarázza a szabályszerű összefüggéseket.

91. Az evolúcióelmélet egy másik lehetőséget kínál a funkcionális illeszkedés megértésére az örökölhető variáció és a természetes szelekció révén, több generáción át.

92. Azok a különbségek, amelyek bizonyos körülmények között elősegítik a szaporodást, elterjedhetnek anélkül, hogy a későbbi eredmény előre megtervezte volna e különbségek kialakulását.

93. A véletlenszerű variáció és a célirányos következményekkel járó szelekció ezért nem egyenértékű azzal az állítással, hogy egy komplex szervezet egy egyszeri, szerencsés egybeesés eredményeként jön létre.

94. Arisztotelész nem ismerte ezt a magyarázati összefüggést, és az ókori ellenvéleményekkel folytatott vitája sem cáfolja őt.

95. Egy szervről szóló funkcionális állítás önmagában még nem ad választ annak evolúciós keletkezésére vagy egyedi fejlődési folyamataira vonatkozó kérdésre.

96. Ezzel szemben e folyamatok magyarázata nem teszi értelmetlenné azt a kérdést, hogy a szerv milyen mértékben járul hozzá az állat életéhez.

97. A különböző magyarázatok kiegészíthetik egymást, amennyiben igényeik és előfeltételeik egyértelműek maradnak.

98. Visszatérve a héjra: az eleinte egyszerű „miért” kérdés most már pontosabban tagolódik, mert az anyag, a meghatározottság, a létrehozás és a felhasználás különböző összefüggéseket tárnak fel.

99. Az arisztotelészi megkülönböztetés érdeme abban rejlik, hogy láthatóvá teszi ezeket az összefüggéseket, és ellenőrizhetővé teszi a rájuk adott válaszokat.

100. Azonban azt, hogy egy állított cél valóban megmagyarázza-e, mi határozza meg egy formát, vagy mely tevékenység idéz elő változást, az egyes tárgyak esetében kell eldönteni.

101. A gondos magyarázat ezért azzal kezdődik, hogy tisztázzuk, mit akarunk tudni, és abból nyeri mélységét, hogy képes alátámasztani a megfelelő választ.

1. Stellen wir uns eine einfache Tonschale vor, die jemand zum Servieren von Speisen hergestellt hat und nun auf einen Tisch setzt.

2. Wer erklären möchte, weshalb dieses Gefäß vorhanden ist und gerade diese Beschaffenheit besitzt, könnte auf den Ton, auf seine Gestalt, auf die Arbeit des Töpfers oder auf die vorgesehene Verwendung verweisen.

3. Keine dieser Antworten muss falsch sein, obwohl jede etwas anderes hervorhebt.

4. Die Auskunft, jemand habe Ton bearbeitet, erklärt beispielsweise das Zustandekommen, lässt aber offen, weshalb dabei eine Schale statt eines Ziegels entstand.

5. Umgekehrt verrät die Angabe des Verwendungszwecks noch nicht, aus welchem Material das Gefäß besteht und durch welche Tätigkeit es hergestellt wurde.

6. An einem solchen unscheinbaren Gegenstand lässt sich eine Schwierigkeit erkennen, die Aristoteles im vierten Jahrhundert vor unserer Zeitrechnung zu einer grundlegenden Frage philosophischer Forschung machte.

7. Eine Warum-Frage kann mehrere berechtigte Antworten verlangen, weil das, was wir verstehen wollen, verschiedene erklärungsbedürftige Seiten besitzt.

8. Aristoteles unterscheidet vier Arten von Ursachen, wobei das griechische Wort aitia hier einen weiteren Sinn hat als die Vorstellung eines Ereignisses, das ein anderes auslöst.

9. Gemeint ist ein erklärender Grund, durch den verständlich wird, weshalb etwas entsteht, besteht oder eine bestimmte Beschaffenheit hat.

10. Ein Stoß, der einen Gegenstand in Bewegung setzt, gehört in diesen Bereich, erschöpft ihn jedoch keineswegs.

11. Auch das Material und die bestimmende Form eines Gegenstands können für Aristoteles Ursachen sein, obwohl sie keine vorausgehenden Ereignisse darstellen.

12. Die vier Ursachen bilden deshalb keine Reihe von vier Kräften, die nacheinander auf ein Ding einwirken.

13. Ihre Unterscheidung ordnet vielmehr verschiedene Beziehungen, in denen eine zutreffende Antwort auf das Warum gegeben werden kann.

14. Wie viel eine solche Antwort erklärt, hängt davon ab, welchen Sachverhalt die Frage überhaupt erfassen soll.

15. Bei der Schale führt der erste Zugang zu dem Stoff, aus dem sie besteht und dessen Eigenschaften ihre Herstellung ermöglichen und begrenzen.

16. Aristoteles nennt diesen Erklärungsgrund Materie oder Stoffursache; das griechische Wort dafür lautet hyle.

17. Ton lässt sich unter geeigneten Bedingungen formen, während ein fertiger Steinblock andere Bearbeitungsverfahren verlangt und sich nicht einfach auf dieselbe Weise verwenden lässt.

18. Wer das Material kennt, versteht daher bereits etwas über die Möglichkeiten des Herstellens und über die Beschaffenheit des Ergebnisses.

19. Die Materialangabe bleibt dennoch unvollständig, wenn sie erklären soll, weshalb gerade dieses Gefäß vorliegt.

20. Aus derselben Portion Ton ließen sich sehr unterschiedliche Gegenstände herstellen, sodass der Stoff für sich genommen ihre jeweilige Bestimmtheit nicht verständlich macht.

21. Der Unterschied zwischen einem Klumpen und einer Schale verlangt eine weitere Erklärung.

22. Diese Erklärung setzt bei der Form an, die Aristoteles mit eidos bezeichnet und durch eine begriffliche Bestimmung, einen logos, erschlossen sieht.

23. Bei unserem Gefäß können wir zunächst an den Boden, die Wände und den umschlossenen Hohlraum denken, deren Anordnung es zu einem bestimmten Ganzen macht.

24. Entscheidend ist das Verhältnis dieser Teile zueinander, denn eine bloße Aufzählung einzelner Stücke würde die Schale noch nicht erfassen.

25. Die Formursache beantwortet somit die Frage, wodurch etwas der bestimmte Gegenstand ist, den wir vor uns haben.

26. Obwohl die sichtbare Gestalt bei einem Gefäß viel erklärt, darf man den aristotelischen Formbegriff nicht allgemein auf eine Außenkontur reduzieren.

27. Bei einem Lebewesen gehören zur bestimmenden Form auch die Organisation seiner Teile und die Fähigkeiten, durch die es sein Leben führt.

28. Ein nachgebildetes Tier aus Ton kann die Umrisse seines Vorbilds besitzen, ohne dadurch zu einem Tier zu werden.

29. Das Beispiel zeigt, weshalb eine Erklärung des Was über die Beschreibung des Aussehens hinausreichen kann.

30. Mit Stoff und Form haben wir noch nicht erklärt, wie die Schale tatsächlich hervorgebracht wurde.

31. Dafür ist die Bewegungsursache zuständig, also der Ursprung der Veränderung, der auch Wirkungsursache genannt wird.

32. Das Wort Bewegung umfasst hier mehr als einen Wechsel des Ortes, denn auch das Umformen eines Materials ist eine Veränderung.

33. In unserem Fall kommen der Töpfer, sein handwerkliches Können und dessen konkrete Ausübung als miteinander verbundene Erklärungsgründe in Betracht.

34. Seine bloße Anwesenheit genügt ebenso wenig wie die Feststellung, dass ein Mensch in der Nähe war.

35. Einschlägig ist, dass er den Ton als jemand bearbeitet hat, der die Herstellung eines solchen Gefäßes beherrscht.

36. Wäre derselbe Töpfer außerdem ein guter Sänger, würde diese Eigenschaft das Zustandekommen der Schale normalerweise nicht erklären.

37. Die Unterscheidung zwischen einer sachlich maßgeblichen Fähigkeit und einer beiläufigen Eigenschaft schützt die Ursachenanalyse vor beliebigen Angaben über Beteiligte.

38. Warum der Töpfer den Ton auf eine bestimmte Weise bearbeitet, wird wiederum erst verständlich, wenn wir den Verwendungszweck berücksichtigen.

39. Ein Gefäß zum Servieren muss Speisen aufnehmen können und eine dafür geeignete Form besitzen, weshalb seine Herstellung an diesen Anforderungen ausgerichtet wird.

40. Aristoteles bezeichnet das, um dessentwillen etwas geschieht, als telos, als Ziel oder Zweck.

41. Die Zweckursache erschließt den Zusammenhang zwischen einem angestrebten Ergebnis und den Schritten, die zu ihm führen sollen.

42. Dabei können Form und Zweck eng zusammenhängen, ohne dass die Fragen nach ihnen einfach identisch wären.

43. Die Form erklärt, was für ein Gegenstand entstanden ist, während der Zweck erklärt, weshalb seine Herstellung auf diesen Gegenstand ausgerichtet war.

44. Falls die Schale beim Brennen misslingt, verschwindet damit nicht rückwirkend der Zweck des Herstellungsversuchs.

45. Gerade das Misslingen lässt sich daran erkennen, dass das Ergebnis die Anforderungen verfehlt, an denen sich die Tätigkeit orientierte.

46. Der Zweck steht in dieser Erklärung auch nicht wie eine geheimnisvolle Kraft am Ende der Zeit und zieht die früheren Arbeitsschritte zu sich heran.

47. Bei einer absichtlichen Herstellung wirkt die Vorstellung des angestrebten Ergebnisses bereits in der gegenwärtigen Tätigkeit des Herstellenden.

48. Das spätere Servieren verursacht daher nicht rückwärts das frühere Formen, sondern die beabsichtigte Verwendung macht die Auswahl der Mittel verständlich.

49. Wird die fertige Schale später als Behälter für kleine Steine benutzt, muss diese neue Verwendung nicht ihr ursprünglicher Herstellungszweck gewesen sein.

50. Ein Gegenstand kann für etwas geeignet sein, ohne um dessentwillen entstanden zu sein.

51. Deshalb verlangt die Zuschreibung einer Zweckursache mehr als den Nachweis, dass sich mit dem Ergebnis irgendetwas Nützliches anfangen lässt.

52. Bei unserem hypothetischen Fall ist der Zweck ausdrücklich vorausgesetzt, während er bei einem historischen Fund erst aus verfügbaren Anhaltspunkten erschlossen werden müsste.

53. Die vier Begriffe liefern eine Ordnung für die Untersuchung, aber keine fertige Antwort auf jede ihrer Fragen.

54. In der Naturforschung wird die Zweckfrage anspruchsvoller, weil ein Lebewesen nicht auf dieselbe Weise entsteht wie das Werk eines Handwerkers.

55. Eine Pflanze wächst unter geeigneten Bedingungen aus einem Samen hervor, ohne dass jemand ihre Teile von außen nach einem Bauplan zusammensetzt.

56. Aristoteles versteht Natur als ein inneres Prinzip von Veränderung und Ruhe, das einem natürlichen Ding als solchem zukommt.

57. Das bedeutet weder völlige Unabhängigkeit von der Umgebung noch den Ausschluss äußerer Einwirkungen.

58. Wasser, Nahrung und andere Bedingungen können erforderlich sein, obwohl die geordnete Entwicklung ihre Grundlage im Lebewesen selbst hat.

59. Wenn Aristoteles auch solche Vorgänge auf ein Ziel bezieht, meint er keine Naturperson, die überlegt und anschließend Aufträge erteilt.

60. Das Ziel liegt in der Ausbildung und Betätigung einer bestimmten Lebensform, deren Teile zu einem lebensfähigen Ganzen gehören.

61. Für diese Erklärung durch Ziele und Zwecke verwenden wir den Begriff Teleologie, wobei eine Naturteleologie von der bewussten Absicht eines Menschen unterschieden werden muss.

62. Die Analogie zum Handwerk eröffnet also eine Frage nach geordneter Entwicklung, deren Antwort in der Natur eine andere Grundlage benötigt.

63. An den Zähnen macht Aristoteles in der Physik deutlich, weshalb diese Frage für ihn über eine bloße Beschreibung des Wachstums hinausführt.

64. Die vorderen Zähne sind in seinem Beispiel scharf und zum Zerteilen geeignet, während die breiteren Backenzähne der weiteren Zerkleinerung der Nahrung dienen.

65. Angaben über ihre Stoffe und ihre Entstehung erfassen wichtige Voraussetzungen, lassen aber die Beziehung zwischen unterschiedlicher Gestalt und gemeinsamer Leistung noch unerklärt.

66. Eine funktionale Betrachtung fragt, welchen Beitrag die jeweiligen Teile zur Ernährung des Tieres leisten und weshalb ihre Anordnung dafür geeignet ist.

67. Dabei reicht es nicht, einem beliebigen Gebilde nachträglich irgendeinen Nutzen zuzuschreiben.

68. Die behauptete Funktion muss zur Lebensweise des Tieres und zum Zusammenwirken seiner Organe passen.

69. Form und Zweck können in einer solchen Erklärung besonders eng verbunden sein, weil die Organisation des Lebewesens durch seine Lebensleistungen verständlich wird.

70. Auch der Ursprung seiner Entstehung steht damit in einem Zusammenhang, wenn ein Lebewesen derselben Art ein weiteres hervorbringt.

71. Dass diese Erklärungsrollen zusammenhängen, bedeutet jedoch nicht, dass der erzeugende Organismus und der entstehende Organismus ein und dasselbe Einzelwesen wären.

72. Eine Funktionsangabe entbindet die Forschung zugleich nicht davon, nach den erforderlichen Stoffen und Vorgängen zu suchen.

73. Soll ein Zahn Nahrung wirksam zerteilen oder zermahlen, muss er eine dafür geeignete Beschaffenheit besitzen und entsprechend beansprucht werden können.

74. Aristoteles untersucht solche Zusammenhänge unter dem Begriff der bedingten oder hypothetischen Notwendigkeit, die das Erforderliche vom zu verwirklichenden Ziel her bestimmt.

75. Am Handwerksbeispiel lässt sich der Gedanke leicht nachvollziehen: Soll eine Schale ihren Inhalt halten, braucht sie eine entsprechende Begrenzung und darf an den entscheidenden Stellen nicht offen sein.

76. Aus dem Vorhandensein geeigneten Materials allein folgt dagegen noch nicht, dass ein brauchbares Gefäß entstehen wird.

77. Notwendige Voraussetzungen sind keine hinreichende Erklärung des fertigen Ganzen.

78. Ebenso wenig verspricht eine natürliche Entwicklungsrichtung, dass jeder einzelne Organismus tatsächlich seine ausgebildete Gestalt erreicht.

79. Störungen und Fehlbildungen lassen sich innerhalb des aristotelischen Ansatzes als Abweichungen von einem gewöhnlichen Entwicklungszusammenhang verstehen.

80. Die Anerkennung solcher Fälle verhindert zumindest die vorschnelle Gleichsetzung von Zweckgerichtetheit mit einer ausnahmslos vollkommenen Natur.

81. Gerade die gewöhnliche Passung zwischen Organ und Lebensleistung lässt allerdings einen ernsthaften Einwand entstehen.

82. Könnten die Zähne ihre Gestalt durch materielle Vorgänge erhalten, während ihre Nützlichkeit nur eine Folge wäre, die niemand erklären müsste, indem er einen Zweck annimmt?

83. Aristoteles führt in der Physik eine Gegenposition vor, nach der passende Verbindungen erhalten bleiben, während ungeeignete zugrunde gehen, und verbindet sie mit Vorstellungen des Empedokles.

84. Diese Darstellung ist zunächst ein Zeugnis dafür, wie Aristoteles seine Gegner versteht, keine vollständige und neutrale Wiedergabe ihrer eigenen Lehren.

85. Seine Antwort setzt bei der Regelmäßigkeit an, mit der natürliche Teile in geeigneten Anordnungen entstehen.

86. Eine bloß zufällige Übereinstimmung könne nicht verständlich machen, weshalb derselbe Zusammenhang immer oder meistens wiederkehrt.

87. Wer die nützliche Gestalt als beiläufiges Ergebnis beschreibt, schuldet demnach weiterhin eine Erklärung ihrer gewöhnlichen Wiederholung.

88. Für Aristoteles spricht dies dafür, die Entwicklung vom funktionsfähigen Lebewesen her zu verstehen, zu dessen Ausbildung die einzelnen Vorgänge beitragen.

89. Sein Argument gewinnt seine Kraft aus dieser Verbindung von Regelmäßigkeit und funktionaler Passung, setzt aber voraus, dass eine rein materielle Gegenposition diese Verbindung nicht ausreichend erklären kann.

90. Eine heutige Beurteilung muss diese Voraussetzung von dem berechtigten Anspruch unterscheiden, regelmäßige Zusammenhänge überhaupt zu erklären.

91. Mit der Evolutionstheorie steht eine andere Möglichkeit zur Verfügung, funktionale Passung durch vererbbare Variation und natürliche Selektion über viele Generationen zu erschließen.

92. Unterschiede, die unter bestimmten Bedingungen die Fortpflanzung begünstigen, können sich dabei verbreiten, ohne dass das spätere Ergebnis die Entstehung dieser Unterschiede geplant hätte.

93. Zufällige Variation und eine Auslese mit gerichteten Folgen sind deshalb nicht mit der Behauptung gleichzusetzen, ein komplexer Organismus komme durch ein einmaliges glückliches Zusammentreffen zustande.

94. Aristoteles kannte diesen Erklärungszusammenhang nicht, und seine Auseinandersetzung mit antiken Gegenpositionen widerlegt ihn nicht.

95. Auch eine funktionale Aussage über ein Organ beantwortet für sich genommen noch nicht die Frage nach dessen evolutionärer Entstehung oder nach den Vorgängen seiner individuellen Entwicklung.

96. Umgekehrt macht eine Erklärung dieser Vorgänge die Frage nach dem Beitrag des Organs zum Leben des Tieres nicht bedeutungslos.

97. Verschiedene Erklärungen können sich ergänzen, sofern ihre Ansprüche und Voraussetzungen deutlich bleiben.

98. An die Schale zurückgedacht, erscheint die anfangs einfache Warum-Frage nun genauer gegliedert, weil Material, Bestimmtheit, Hervorbringen und Verwendung unterschiedliche Beziehungen erschließen.

99. Die Leistung der aristotelischen Unterscheidung liegt darin, solche Beziehungen sichtbar und ihre jeweiligen Antworten prüfbar zu machen.

100. Ob ein behaupteter Zweck tatsächlich erklärt, wodurch eine Form bestimmt ist oder welche Tätigkeit eine Veränderung hervorbringt, muss dennoch am einzelnen Gegenstand entschieden werden.

101. Eine sorgfältige Erklärung beginnt deshalb mit der Klärung dessen, was wir wissen wollen, und gewinnt ihre Tiefe daran, dass sie die dazu passende Antwort begründen kann.