4.4.2 Lehetőség és valóság: hogyan válik érthetővé a változás – Möglichkeit und Wirklichkeit: Wie Veränderung verständlich wird

1. Képzeljünk el egy építőmestert, aki megszakítja munkáját, és leül enni.

2. Amíg eszik, nem épít falat, nem helyez be gerendát, és a ház befejezéséhez egy lépéssel sem kerül közelebb.

3. Ennek ellenére továbbra is bízunk abban, hogy a szünet után szakértelemmel folytatja az építkezést, amennyiben a szerszámok, az anyagok és a munkakörülmények ezt lehetővé teszik.

4. Képessége a szünet alatt is megvan, bár éppen nem gyakorolja.

5. Arisztotelész a Metafizika kilencedik könyvében éppen ebből a látszólag jelentéktelen különbségből indul ki, amikor a lehetőség és a valóság viszonyát vizsgálja.

6. A gondolati építőmester egy érvelést szemléltet, nem pedig a filozófus életéből származó, hagyományosan átadott eseményt.

7. Ami itt első pillantásra magától értetődőnek tűnik, az kulcsot ad ahhoz a kérdéshez, hogy hogyan jöhet létre valami új anélkül, hogy a semmiből keletkezne.

8. Arisztotelész a Kr. e. 4. században fejti ki gondolatait a létezésről és a változásról szóló görög viták hátterében.

9. Különösen élesen száll szembe egy olyan nézettel, amelyet a megaraiaknak tulajdonít – egy filozófiai irányzatnak, amelynek álláspontját e helyen elsősorban az ő leírásából ismerjük.

10. E nézet szerint valami csak akkor lehet tevékeny, ha ténylegesen tevékeny, így az ember kizárólag az építés közben lenne képes építeni.

11. Arisztotelész szerint ennek az lenne a furcsa következménye, hogy az építőmester minden szünet alkalmával elveszítené mesterségét, majd a következő mozdulatnál hirtelen újra birtokolná azt.

12. Egy elsajátított készség ugyan elveszhet a felejtés vagy más változások következtében, de pusztán az alkalmazásának felfüggesztése nem magyarázza meg egy ilyen veszteséget.

13. Még alapvetőbb nehézségekbe ütközne minden változás kezdete, ha minden jelenleg tétlen dolog emiatt képtelen lenne a megfelelő tevékenységre is.

14. Aki most ül, az nem tudna felállni, mert jelenlegi helyzete kizárna minden más helyzet lehetőségét.

15. Ez a kifogás Arisztotelészt arra készteti, hogy megkülönböztesse a létezés különböző módjait.

16. Az építőmester képességében építő, míg a ház tényleges felépítése során ezt a képességet valósítja meg.

17. A görög dynamis szó itt egy tudást, képességet vagy bizonyos potenciált jelöl, amely egy létező emberben vagy tárgyban megvan.

18. Ez tehát többről szól, mint pusztán egy ellentmondásmentes leírás elképzelhetőségéről.

19. Aki bármilyen anyagból elképzelhet magának egy házat, az még nem bizonyította, hogy ez az anyag bizonyos feltételek mellett valóban házzá válhat.

20. Az energeia, a valósághoz vagy tevékenységhez kapcsolódó fogalom, arra irányítja a figyelmet, hogy egy képesség a megvalósítás során hatékonyan működik, vagy hogy egy rendeltetés ténylegesen megvalósult.

21. A szó ebben az összefüggésben nem a modern fizika mérhető energiájának jelentését hordozza.

22. Arisztotelész emellett az entelecheia kifejezést is használja az aktualitás vagy a megvalósultság rokon fogalmaként, de a két görög szó nem helyettesíthető minden esetben változatlanul ugyanazzal a német kifejezéssel.

23. Egy képességet mindig pontosabban meghatároznak, és annak tulajdonítása megköveteli annak megjelölését, mire képes valami.

24. A fa alkalmas lehet teherhordó gerendának, míg egy marék laza homok további feldolgozás nélkül nem képes ezt a feladatot ellátni.

25. A fa esetében is az alkalmasság a tulajdonságaitól függ, így az anyag puszta megnevezése nem ad választ minden kérdésre.

26. Egyrészt itt a cselekvő azon képessége áll, hogy változást idézzen elő, másrészt a tárgy azon képessége, hogy megfelelő változáson menjen keresztül.

27. Az építőmester szakértelme és az anyag megmunkálhatósága egymáshoz tartoznak, de nem ugyanazon a hordozón találhatók meg.

28. Arisztotelész ezért megkülönbözteti az aktív és a passzív képességeket, ahol a „passzív” a lehetséges hatást jelöli, és nem tartalmazza az érintett tárgy lekicsinylését.

29. Csak ezek megfelelő összefonódása teszi érthetővé, hogy miért válhat egy meglévő anyag egy bizonyos tevékenység révén valami mássá.

30. Ugyanakkor a „tudni” kifejezés önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy megragadjuk a kezdő és a gyakorlott szakember közötti különbségeket.

31. Saját szemléltető példaként tekinthetünk egy olyan emberre, aki megtanulhat olvasni, de még nem sajátította el az írást.

32. Az a lehetősége, hogy ezt a képességet elsajátítsa, eltér attól a már kialakult olvasási képességtől, amellyel az a személy rendelkezik, aki éppen csendben kinéz az ablakon.

33. Amikor ez a második személy elkezdi olvasni egy szöveget, egy harmadik szint is hozzáadódik, nevezetesen a megszerzett jártasság tényleges gyakorlása.

34. Arisztotelész a „A lélekről” című művében a tanulási képesség, a meglévő tudás és annak alkalmazása közötti viszonyon keresztül magyarázza el egy hasonló fokozatosságot.

35. Az elsajátított tudáshoz vezető átmenet oktatást és gyakorlást igényel, míg a későbbi alkalmazás nem feltétlenül jelenti minden alkalommal a teljes újbóli elsajátítást.

36. Aki egy ismerős szöveget nyit meg, az azonnal elkezdi olvasni, ahelyett, hogy először újra olvasóvá kellene válnia.

37. Ez a közbenső szint mutatja meg, miért nem alkotnak a lehetőség és a valóság két változatlan kategóriát.

38. A kezdőhöz képest a megszerzett olvasási képesség már valóság, hiszen a tanulás egy ténylegesen meglévő képességet hozott létre.

39. Az éppen gyakorolt olvasáshoz képest ugyanez a képesség továbbra is egy olyan adottság marad, amelynek használata még hátravan.

40. A meglévő képesség és a gyakorlás viszonyára az „első” és a „második aktualitás” kifejezéseket szokták használni, ahol az aktualitás itt megvalósulást jelent, és nem időbeli újdonságot.

41. Az első aktualitás a kialakult képességben áll, a második pedig annak gyakorlásában.

42. Arisztotelész ezt a megkülönböztetést az életre is alkalmazza, mert egy alvó állat megőrzi életerőit, noha nem gyakorolja az ébrenlét összes tevékenységét.

43. Ezért minden esetben meg kell jelölnünk, hogy melyik lehetőséghez vagy melyik megvalósuláshoz viszonyítva nevezünk valamit valóságosnak.

44. Az, hogy egy képesség megvan, még nem határozza meg, hogy az ember hogyan fogja azt alkalmazni.

45. Arisztotelész megkülönbözteti azokat a képességeket, amelyek ésszerű ismeret nélkül működnek, azoktól, amelyek tudáson és fogalmi megértésen alapulnak.

46. A hő megfelelő körülmények között melegít, míg az orvosi tudás egyaránt szolgálhat a gyógyításra és a test károsítására.

47. Aki megérti, mi elősegíti az egészséget, az ebből gyakran ismeri azokat a feltételeket is, amelyek alatt az egészség károsodik.

48. A tudáson alapuló képesség tehát ellentétes alkalmazási lehetőségeket nyit meg, anélkül, hogy mindkettőt egyszerre valósíthatná meg ugyanazon tárgyon.

49. Konkrét alkalmazásukhoz törekvésnek vagy döntésnek kell társulnia, mert a tudás önmagában nem választja ki, hogy milyen hatást kell előidézni.

50. Az építőmesternek is szüksége van művészete mellett egy cselekvésre ösztönző okra és megfelelő körülményekre, ha a szakértelemből tényleges építkezésnek kell születnie.

51. Innen már magától értetődővé válik a változás felé vezető lépés, amelynek valósága a meglévő alkalmasság és az elért eredmény között fekszik.

52. Az építkezés megkezdése előtt a megfelelő anyag már rendelkezésre áll, de a ház még nem épült fel.

53. Amint megkezdődik az építkezés, valami valós dolog történik, bár a kész ház még mindig nem áll.

54. A fizikában Arisztotelész a mozgást úgy határozza meg, mint annak az aktualitását, ami képesség szerint létezik, amennyiben képesség szerint létezik.

55. A mozgás ebben az összefüggésben többet jelent, mint egyszerű helyváltoztatást, hiszen az építkezést és más változási folyamatokat is ezzel a fogalmi eszközzel vizsgáljuk.

56. Az eleinte kissé nehézkesnek tűnő „amennyiben” korlátozás megakadályozza, hogy a folyamatban lévő folyamatot bármilyen már meglévő állapottal összetévesszük.

57. Az anyag már valódi anyag, de anyagként való valósága nem elegendő ahhoz, hogy építés alatt állónak lehessen leírni.

58. Az építés magyarázatához éppen abból a szempontból kell megvizsgálnunk, hogy házzá válhat, és ez a lehetőség most valósul meg.

59. Ugyanígy az építési folyamat sem azonos a kész házzel, hiszen annak befejezésével véget ér ennek a háznak az építése.

60. A folyamat során az építhető anyagot ténylegesen megmunkálják, és még kialakulásra váró rendeltetése lépésről lépésre formát ölt.

61. Arisztotelész ezért beszélhet egy befejezetlen aktualitásról anélkül, hogy a változást pusztán képzeletbeli dologgá alacsonyítaná.

62. A „befejezetlen” itt azt jelenti, hogy a folyamat még nem érte el meghatározó célját.

63. Egy részben felépített fal valóban létezik, de az építési folyamat nem merül ki pusztán e fal létezésében.

64. Az építési folyamat abban áll, hogy az eredményre irányuló változás jelenleg zajlik.

65. A definíció így igyekszik rögzíteni mind a történés valóságát, mind pedig annak kapcsolatát a még nem megvalósult eredménnyel.

66. Vannak azonban olyan tevékenységek, amelyek értelmét nem igazán lehet egy még befejezetlen mű modelljével magyarázni.

67. A Metafizika kilencedik könyvének egy híres, bár átadásában és értelmezésében vitatott szakasza az építést többek között a látással és a gondolkodással állítja szembe.

68. Aki házat épít, az a még folyamatban lévő építkezés során még nem építette fel teljesen azt a házat.

69. Aki viszont lát, az a jelenlegi cselekvés során már látott, anélkül, hogy emiatt be kellene fejeznie a látást.

70. A döntő különbség abban rejlik, hogy a látás esetében nem kell különálló, kész műnek létrejönnie ahhoz, hogy a tevékenység betöltse értelmét.

71. A cél a tevékenység során jelen van, míg az építésnél az elért befejezés véget vet az adott folyamatnak.

72. E szakasz bonyolultsága miatt nem szabad belőle az összes emberi tevékenység zárt körű osztályozását levezetni, de világossá teszi, miért jelenthet a valóság teljesített cselekvést is.

73. A természetes növekedés során a képesség és a megvalósulás viszonya más formát ölt, mint a kézművességben.

74. Egy csírázóképes makk megfelelő körülmények között tölgyfává fejlődhet, míg egy megfelelő formájú kő nem rendelkezik ezzel a képességgel.

75. Képességük egy meglévő természetes tulajdonságon múlik, amely bizonyos fejlődési irányokat lehetővé tesz, másokat pedig kizár.

76. Ebből azonban nem következik, hogy a későbbi fa már apró, kész formában benne lenne, sem az, hogy jövőbeli növekedésének minden egyes jellemzője már előre meghatározott lenne.

77. A szárazság, a károsodás vagy a tápanyaghiány megakadályozhatja a fejlődést, noha a megfelelő képesség megvolt.

78. Arisztotelész a természetes fejlődést a kialakult életformára való belső orientációval hozza összefüggésbe, wobei ez az orientáció nem jelenti a növény tudatos tervezését.

79. Értelmezése a természetről alkotott történelmi megközelítéshez tartozik, és nem helyettesíti a növekedést ténylegesen előidéző biológiai folyamatok mai kutatását.

80. Éppen a mag esetében világosan megmutatkozik egy komoly ellenvetés a potenciálról szóló beszéddel szemben.

81. Ha csak a növekedés után állítanánk, hogy a makk azért tudott növekedni, mert nőtt, akkor a magyarázó kifejezés alig tenne többet, mint a megfigyelt siker megismétlése.

82. Egy tartalmas képesség-tulajdonításnak ezért a korábban meglévő tulajdonságokra és megnevezhető feltételekre kell épülnie.

83. Az építész esetében például megkülönböztethető a megszerzett tudás és a begyakorolt készségek a sikeres építkezésre irányuló puszta reménytől.

84. Az ilyen jellemzők alapot adnak egy várakozásnak, anélkül, hogy garantálnák a jövőbeli megvalósulást.

85. A „képesség” és a „valóság” fogalmak olyan keretet teremtenek, amelyen belül megfelelő okok után lehet kutatni, de önmagukban még nem adnak teljes magyarázatot minden egyes folyamatra.

86. Aki meg akarja érteni, miért bukik meg egy adott építmény, vagy miért csírázik ki egy adott mag, annak az adott eset vizsgálatával kell kitöltenie ezt a keretet.

87. Arisztotelész azonban továbbmegy, és azt állítja, hogy a valóság a lehetőséghez képest több szempontból is elsőbbséget élvez.

88. Fogalmilag a képességet csak akkor lehet megérteni, ha tudjuk, mely tevékenységre vagy megvalósult rendeltetésre vonatkozik.

89. Az építési képesség az építésre való képességet jelenti, így a képesség magyarázata a megfelelő tevékenységre támaszkodik.

90. Időbeli szempontból az egyes embereknél a sorrend fordítottnak tűnhet, mert először el kell sajátítania egy képességet, mielőtt azt önállóan gyakorolná.

91. Kialakítása azonban máris tényleges cselekvést feltételez, például a tanár tevékenységét és a tanuló irányított gyakorlását.

92. Hasonlóképpen, ezt a makkot egy kifejlett tölgyfa előzi meg, bár a makk korábban létezik, mint az az egyes fa, amely belőle kinőhet.

93. A valóság időbeli elsőbbsége tehát itt egy másik, már létező élőlényre vonatkozik, nem pedig arra az állításra, hogy minden fa már a saját magja előtt készen állt volna.

94. Végül az elsőbbség a magyarázat rendjére is vonatkozik, amelyben a kialakult forma vagy a beteljesült tevékenység érthetővé teszi, mire szolgál az adott képesség.

95. A látásképesség a látáshoz kapcsolódik, az építészet pedig abból nyeri meg rendeltetését, amit általa létre lehet hozni.

96. Ezzel Arisztotelész a valóság elsőbbségét lényegében összekapcsolja azzal a nézetével, hogy egy fejlődési cél érthetővé teszi az azt megelőző szakaszokat.

97. Ezt a magyarázó elsőbbséget nem szabad összetéveszteni a jövőbeli eredmény múltra gyakorolt időbeli hatásával.

98. Amikor a képzeletbeli építőmester az étkezés után visszatér a munkához, szakértelme nem egy hirtelen keletkezett ürességből kell, hogy előtűnjön, hiszen a szünet alatt is jelen volt.

99. Az építés során ez a szakértelem érvényesül, miközben a megfelelő anyag olyan rendeltetést nyer, amely eleinte még csak lehetséges volt.

100. Az, hogy a ház még nem készült el, nem von le semmit a történés valóságából, hanem éppen azt mutatja meg, miért kell a létrejövés folyamatát is a valóság egy meghatározott formájának tekintenünk.

1. Stellen wir uns einen Baumeister vor, der seine Arbeit unterbricht und sich zum Essen setzt.

2. Während er isst, errichtet er keine Mauer, setzt keinen Balken ein und bringt das Haus seiner Vollendung keinen Schritt näher.

3. Dennoch würden wir ihm weiterhin zutrauen, nach der Pause sachkundig weiterzubauen, sofern Werkzeug, Material und Arbeitsbedingungen es erlauben.

4. Seine Fähigkeit ist während der Unterbrechung vorhanden, obwohl sie gerade nicht ausgeübt wird.

5. An diesem unscheinbaren Unterschied setzt Aristoteles im neunten Buch seiner Metaphysik an, wenn er das Verhältnis von Möglichkeit und Wirklichkeit untersucht.

6. Der gedachte Baumeister veranschaulicht dabei ein Argument, keine überlieferte Begebenheit aus dem Leben des Philosophen.

7. Was hier zunächst wie eine Selbstverständlichkeit aussieht, wird zum Schlüssel für die Frage, wie etwas Neues entstehen kann, ohne aus schlechthin nichts hervorzugehen.

8. Aristoteles entwickelt seine Überlegung im vierten Jahrhundert vor unserer Zeitrechnung vor dem Hintergrund griechischer Debatten über Sein und Werden.

9. Besonders scharf wendet er sich gegen eine Auffassung, die er den Megarikern zuschreibt, einer philosophischen Richtung, deren Position wir an dieser Stelle vor allem aus seiner Darstellung kennen.

10. Nach dieser Auffassung kann etwas nur dann tätig sein, wenn es tatsächlich tätig ist, sodass ein Mensch ausschließlich während des Bauens zum Bauen fähig wäre.

11. Für Aristoteles hätte das die sonderbare Folge, dass der Baumeister seine Kunst mit jeder Pause verlöre und beim nächsten Handgriff plötzlich wieder besäße.

12. Eine erworbene Fertigkeit kann zwar durch Vergessen oder andere Veränderungen verloren gehen, doch das bloße Aussetzen ihrer Anwendung erklärt einen solchen Verlust nicht.

13. Noch grundsätzlicher geriete der Beginn jeder Veränderung in Schwierigkeiten, wenn alles gegenwärtig Untätige deshalb auch unfähig zur entsprechenden Tätigkeit wäre.

14. Wer jetzt sitzt, könnte dann nicht aufstehen, weil seine gegenwärtige Stellung jede Möglichkeit einer anderen Stellung ausschlösse.

15. Dieser Einwand führt Aristoteles zu einer Unterscheidung verschiedener Weisen, in denen etwas ist.

16. Der Baumeister ist dem Vermögen nach bauend, während er beim tatsächlichen Errichten eines Hauses dieses Vermögen verwirklicht.

17. Das griechische Wort dynamis bezeichnet hier ein Können, eine Fähigkeit oder ein bestimmtes Potenzial, das an einem vorhandenen Menschen oder Gegenstand besteht.

18. Es geht damit um mehr als die bloße Denkbarkeit einer widerspruchsfreien Beschreibung.

19. Wer sich ein Haus aus beliebigem Material vorstellen kann, hat noch nicht gezeigt, dass dieses Material unter bestimmten Bedingungen tatsächlich zu einem Haus werden kann.

20. Energeia, der zugehörige Begriff der Wirklichkeit oder Tätigkeit, lenkt die Aufmerksamkeit darauf, dass ein Vermögen im Vollzug wirksam ist oder eine Bestimmung verwirklicht vorliegt.

21. Das Wort hat in diesem Zusammenhang nicht die Bedeutung der messbaren Energie moderner Physik.

22. Aristoteles verwendet außerdem entelecheia als verwandten Ausdruck für Aktualität oder Verwirklichtsein, doch die beiden griechischen Wörter lassen sich nicht an jeder Stelle durch eine unverändert gleiche deutsche Formel ersetzen.

23. Ein Vermögen ist stets näher bestimmt, und seine Zuschreibung verlangt die Angabe dessen, wozu etwas fähig ist.

24. Holz kann sich für einen tragenden Balken eignen, während eine Handvoll lockerer Sand diese Aufgabe ohne weitere Verarbeitung nicht erfüllt.

25. Auch beim Holz hängt die Eignung von seiner Beschaffenheit ab, sodass die bloße Nennung des Stoffes nicht jede Frage beantwortet.

26. Auf der einen Seite steht dabei die Fähigkeit eines Handelnden, eine Veränderung hervorzubringen, auf der anderen die Fähigkeit eines Gegenstandes, eine entsprechende Veränderung zu erfahren.

27. Das Können des Baumeisters und die Bearbeitbarkeit des Materials gehören zueinander, liegen aber nicht am selben Träger vor.

28. Aristoteles unterscheidet deshalb aktive und passive Vermögen, wobei „passiv“ die mögliche Einwirkung bezeichnet und keine Geringschätzung des betroffenen Gegenstandes enthält.

29. Erst ihr geeignetes Zusammentreffen macht verständlich, weshalb aus einem vorhandenen Material durch eine bestimmte Tätigkeit etwas anderes werden kann.

30. Allerdings reicht ein einziges Wort für „können“ noch nicht aus, um die Unterschiede zwischen einem Anfänger und einem Könner zu erfassen.

31. Als eigenes Anschauungsbeispiel lässt sich ein Mensch betrachten, der lesen lernen kann, aber noch keine Schrift beherrscht.

32. Seine Möglichkeit, diese Fähigkeit zu erwerben, unterscheidet sich von der bereits ausgebildeten Lesefähigkeit eines Menschen, der im Augenblick schweigend aus dem Fenster schaut.

33. Beginnt dieser zweite Mensch einen Text zu lesen, kommt eine dritte Stufe hinzu, nämlich die wirkliche Ausübung des erworbenen Könnens.

34. Aristoteles erläutert eine vergleichbare Abstufung in seiner Schrift Über die Seele am Verhältnis zwischen Lernfähigkeit, vorhandenem Wissen und dessen Gebrauch.

35. Der Übergang zum erworbenen Wissen verlangt Unterricht und Übung, während der spätere Gebrauch nicht jedes Mal einen vollständigen Neuerwerb voraussetzt.

36. Wer einen bekannten Text aufschlägt, beginnt zu lesen, statt zunächst wieder zum Leser werden zu müssen.

37. Diese mittlere Stufe zeigt, weshalb Möglichkeit und Wirklichkeit keine zwei unveränderlichen Schubladen bilden.

38. Gegenüber dem Anfänger ist die erworbene Lesefähigkeit bereits eine Wirklichkeit, denn das Lernen hat eine tatsächlich vorhandene Befähigung hervorgebracht.

39. Gegenüber dem gerade ausgeübten Lesen bleibt dieselbe Befähigung ein Vermögen, dessen Gebrauch noch aussteht.

40. Für das Verhältnis von vorhandenem Können und Ausübung sind die Bezeichnungen erste und zweite Aktualität gebräuchlich, wobei Aktualität hier Verwirklichung und nicht zeitliche Neuheit bedeutet.

41. Die erste Aktualität besteht im ausgebildeten Vermögen, die zweite in seiner Betätigung.

42. Aristoteles nutzt diese Unterscheidung auch für das Leben, weil ein schlafendes Tier seine Lebensfähigkeiten behält, obwohl es nicht alle Tätigkeiten des Wachseins ausübt.

43. Wir müssen deshalb jeweils angeben, gegenüber welcher Möglichkeit oder welchem Vollzug wir etwas als wirklich bezeichnen.

44. Dass eine Fähigkeit vorhanden ist, legt außerdem noch nicht fest, wie ein Mensch sie einsetzen wird.

45. Aristoteles unterscheidet Vermögen, die ohne vernünftige Kenntnis wirken, von solchen, die auf Wissen und begrifflichem Verständnis beruhen.

46. Wärme erwärmt unter passenden Bedingungen, während medizinisches Wissen sowohl der Heilung dienen als auch zur Schädigung eines Körpers verwendet werden kann.

47. Wer versteht, was Gesundheit fördert, kennt dadurch vielfach auch die Bedingungen, unter denen sie beeinträchtigt wird.

48. Eine wissensgestützte Fähigkeit eröffnet somit entgegengesetzte Anwendungen, ohne beide am selben Gegenstand zugleich verwirklichen zu können.

49. Für ihren konkreten Gebrauch müssen Streben oder Entscheidung hinzukommen, weil das Wissen allein nicht auswählt, welche Wirkung hervorgebracht werden soll.

50. Auch der Baumeister braucht neben seiner Kunst einen Anlass zum Handeln und geeignete Umstände, wenn aus dem Können ein tatsächliches Bauen werden soll.

51. Von hier aus wird der Schritt zur Veränderung selbst verständlich, deren Wirklichkeit zwischen vorhandener Eignung und erreichtem Ergebnis liegt.

52. Vor Baubeginn ist das geeignete Material vorhanden, aber das Haus noch nicht errichtet.

53. Sobald gebaut wird, geschieht etwas Wirkliches, obwohl das fertige Haus weiterhin aussteht.

54. In der Physik bestimmt Aristoteles Bewegung als die Aktualität dessen, was dem Vermögen nach ist, insofern es dem Vermögen nach ist.

55. Bewegung umfasst in diesem Zusammenhang mehr als einen Ortswechsel, denn auch das Bauen und andere Veränderungsvorgänge werden mit diesem begrifflichen Werkzeug untersucht.

56. Die zunächst sperrige Einschränkung „insofern“ verhindert, dass man den laufenden Prozess mit irgendeinem schon vorhandenen Zustand verwechselt.

57. Das Material ist bereits wirkliches Material, doch seine Wirklichkeit als Material genügt nicht, um es als im Bau befindlich zu beschreiben.

58. Für die Erklärung des Bauens müssen wir es gerade unter der Hinsicht betrachten, dass es zu einem Haus werden kann und diese Möglichkeit jetzt verwirklicht wird.

59. Ebenso wenig ist der Bauvorgang mit dem fertig errichteten Haus identisch, denn mit dessen Fertigstellung endet das Bauen dieses Hauses.

60. Während des Vorgangs wird das Baubare tatsächlich bearbeitet, und seine noch ausstehende Bestimmung erhält Schritt für Schritt Gestalt.

61. Aristoteles kann daher von einer unvollendeten Aktualität sprechen, ohne die Veränderung zu etwas bloß Eingebildetem herabzusetzen.

62. Unvollendet heißt hier, dass der Vorgang sein bestimmendes Ziel noch nicht erreicht hat.

63. Eine teilweise errichtete Mauer ist wirklich vorhanden, aber der Bauprozess erschöpft sich nicht im bloßen Vorhandensein dieser Mauer.

64. Er besteht darin, dass die auf das Ergebnis gerichtete Veränderung gegenwärtig stattfindet.

65. Die Definition versucht damit, sowohl die Realität des Geschehens als auch seinen Bezug auf das noch nicht verwirklichte Ergebnis festzuhalten.

66. Nun gibt es Tätigkeiten, deren Sinn sich weniger gut am Modell eines noch ausstehenden Werkes erklären lässt.

67. Eine berühmte, allerdings in ihrer Überlieferung und Auslegung umstrittene Passage des neunten Buches der Metaphysik stellt dem Bauen unter anderem das Sehen und Denken gegenüber.

68. Wer ein Haus baut, hat dieses Haus während des noch laufenden Bauens nicht schon fertig gebaut.

69. Wer dagegen sieht, hat im gegenwärtigen Vollzug bereits gesehen, ohne das Sehen deshalb beenden zu müssen.

70. Der entscheidende Unterschied liegt darin, dass beim Sehen kein getrenntes fertiges Werk entstehen muss, damit die Tätigkeit ihren Sinn erfüllt.

71. Das Ziel ist in der Ausübung gegenwärtig, während beim Bauen der erreichte Abschluss den betreffenden Vorgang beendet.

72. Wegen der Schwierigkeiten dieser Passage sollte man daraus keine lückenlose Einteilung aller menschlichen Tätigkeiten ableiten, doch sie macht sichtbar, weshalb Wirklichkeit auch erfülltes Tätigsein bedeuten kann.

73. Beim natürlichen Wachstum erhält das Verhältnis von Vermögen und Verwirklichung eine andere Gestalt als im Handwerk.

74. Eine keimfähige Eichel kann sich unter geeigneten Bedingungen zu einer Eiche entwickeln, während ein passend geformter Stein dieses Vermögen nicht besitzt.

75. Ihre Fähigkeit hängt an einer vorhandenen natürlichen Beschaffenheit, die bestimmte Entwicklungen ermöglicht und andere ausschließt.

76. Daraus folgt weder, dass der spätere Baum bereits als winziges fertiges Gebilde in ihr steckt, noch, dass jedes Einzelmerkmal seines künftigen Wuchses schon festgelegt wäre.

77. Trockenheit, Beschädigung oder fehlende Nährstoffe können die Entwicklung verhindern, obwohl eine entsprechende Fähigkeit bestanden hat.

78. Aristoteles verbindet natürliche Entwicklung mit einer inneren Ausrichtung auf die ausgebildete Lebensform, wobei diese Ausrichtung keine bewusste Planung der Pflanze bedeutet.

79. Seine Deutung gehört zu einem historischen Verständnis der Natur und ersetzt keine heutige Untersuchung der biologischen Vorgänge, durch die Wachstum tatsächlich zustande kommt.

80. Gerade am Samen lässt sich ein ernsthafter Einwand gegen die Rede vom Potenzial verdeutlichen.

81. Behaupteten wir erst nach dem Wachstum, die Eichel habe wachsen können, weil sie gewachsen sei, dann würde das erklärende Wort kaum mehr leisten als eine Wiederholung des beobachteten Erfolgs.

82. Eine gehaltvolle Vermögenszuschreibung muss deshalb an der vorher vorhandenen Beschaffenheit und an benennbaren Bedingungen ansetzen.

83. Beim Baumeister lassen sich etwa erworbenes Wissen und eingeübte Fertigkeiten von einer bloßen Hoffnung auf einen gelungenen Bau unterscheiden.

84. Solche Merkmale begründen eine Erwartung, ohne jede künftige Anwendung zu garantieren.

85. Die Begriffe Vermögen und Wirklichkeit schaffen einen Rahmen, in dem nach geeigneten Ursachen gefragt werden kann, liefern aber allein noch keine vollständige Erklärung jedes einzelnen Vorgangs.

86. Wer verstehen will, warum ein bestimmter Bau scheitert oder ein bestimmter Samen keimt, muss diesen Rahmen durch die Untersuchung des jeweiligen Falles ausfüllen.

87. Aristoteles geht dennoch weiter und behauptet, dass Wirklichkeit gegenüber Möglichkeit in verschiedenen Hinsichten Vorrang besitzt.

88. Begrifflich lässt sich ein Vermögen nur verstehen, wenn wir wissen, auf welche Tätigkeit oder verwirklichte Bestimmung es bezogen ist.

89. Baufähigkeit bedeutet Fähigkeit zum Bauen, sodass die Erklärung des Könnens auf die entsprechende Tätigkeit zurückgreift.

90. Zeitlich kann die Reihenfolge beim einzelnen Menschen umgekehrt erscheinen, weil er eine Fähigkeit erwerben muss, bevor er sie selbstständig ausübt.

91. Ihre Ausbildung setzt jedoch bereits wirkliches Handeln voraus, etwa die Tätigkeit eines Lehrenden und die angeleitete Übung des Lernenden.

92. Ebenso geht dieser Eichel eine ausgewachsene Eiche voraus, obwohl die Eichel früher existiert als der einzelne Baum, der aus ihr wachsen kann.

93. Der zeitliche Vorrang der Wirklichkeit gilt hier also hinsichtlich eines anderen bereits vorhandenen Lebewesens, nicht als Behauptung, jeder Baum sei vor seinem eigenen Samen schon fertig gewesen.

94. Schließlich meint der Vorrang auch die Ordnung der Erklärung, in der die ausgebildete Form oder erfüllte Tätigkeit verständlich macht, wozu das Vermögen besteht.

95. Sehfähigkeit ist auf das Sehen bezogen, und Baukunst erhält ihre Bestimmung aus dem, was durch sie hervorgebracht werden kann.

96. Damit verbindet Aristoteles den Vorrang der Wirklichkeit dem Wesen nach mit seiner Auffassung, dass ein Entwicklungsziel die vorausgehenden Stufen verständlich macht.

97. Diese erklärende Priorität darf nicht mit einer zeitlichen Einwirkung des künftigen Ergebnisses auf die Vergangenheit verwechselt werden.

98. Wenn der gedachte Baumeister nach dem Essen an die Arbeit zurückkehrt, muss sein Können nicht aus einer plötzlich entstandenen Leere auftauchen, denn es war während der Pause vorhanden.

99. Beim Bauen wird dieses Können ausgeübt, während das geeignete Material eine Bestimmung annimmt, die zunächst erst möglich war.

100. Dass das Haus noch nicht fertig ist, nimmt dem Geschehen nichts von seiner Wirklichkeit, sondern zeigt, weshalb wir auch das Werden selbst als eine bestimmte Weise des Wirklichseins verstehen müssen.