9.6 John Locke: Tapasztalat, személy és politikai jogok – John Locke: Erfahrung, Person und politische Rechte

1. Egy herceg egy cipész testében ébred fel, miközben ugyanolyan tisztában van hercegi múltjával, mint korábban: ezzel a kifejezetten kitalált esettel John Locke áthelyezi azt a kérdést, hogy miből ismerjük fel az embert.

2. Aki csak az arcra, a kezekre és a test élettörténetére figyel, továbbra is a cipészt látja.

3. Aki viszont tudni szeretné, kinek tulajdoníthatók az emlékezetben megmaradt cselekedetek, annak Locke szerint figyelembe kell vennie a herceg tudatát.

4. A megkülönböztetés következményekkel jár, hiszen nem feltétlenül ugyanaz a válasz érvényes az élő emberre és a felelős személyre.

5. Locke a gondolatkísérletet arra használja, hogy feltárja ítéleteink mércéit, anélkül, hogy ezzel azt állítaná, a lelkek valóban testek között cserélődhetnek.

6. Ez a figyelem az attribúció okaira és határaira összeköti az ismeretről, a személyes felelősségről és a politikai uralomról szóló vizsgálódásait.

7. Locke, aki 1632-től 1704-ig élt, olyan világban alakította ki filozófiáját, ahol a vallási bizonyosság és a politikai tekintély ismétlődően vitatott kérdés volt.

8. Oxfordi tanulmányai az orvostudomány és a természettudomány felé is elvezették, amelyek különös hangsúlyt fektettek a megfigyelésekre és a ellenőrizhető magyarázatokra.

9. Anthony Ashley Cooper politikus, a későbbi Shaftesbury gróf körében egyúttal közvetlen közelről ismerte meg a korona hatalmáról és a parlament jogairól folyó vitákat.

10. 1683-tól 1689-ig hollandiai száműzetésben élt, mielőtt az 1688-as forradalom és az azt követő angol hatalmi rend átalakítása után visszatért.

11. 1689 végén jelent meg „Az emberi értelemről szóló értekezés” és a „Két értekezés a kormányzásról”, amelyek címlapján a 1690-es évszám szerepelt.

12. A politikai értekezéseket azonban lényegesen korábban készítették el, így azokat nem lehet egyszerűen a éppen végbement hatalomváltás utólagos igazolásaként értelmezni.

13. Az „Esszé az emberi értelemről” című művében Locke először azt vizsgálja, honnan származnak gondolkodásunk tartalmai, és milyen messzire nyúlik ismeretszerző képességünk.

14. Az az állítás, miszerint bizonyos alapelvek velünk születnek, biztos kiindulási alapnak tűnik, mert így ezeknek az igazságoknak nem lenne szükségük a tapasztalatból való fáradságos levezetésre.

15. Locke azonban erre bizonyítékot követel, és különösen az állítólagos általános egyetértést vonja kétségbe, mivel a gyermekek sok állítólag velünk született igazságot egyáltalán nem ismernek.

16. Ha már pusztán az a képesség, hogy valamikor megértsünk egy mondatot, bizonyítaná annak velünk születettségét, akkor ezt a megnevezést szinte minden később megszerzett ismeretre kiterjeszthetnénk.

17. Ezzel pedig éppen azt a különbséget veszítené el, amelyet magyarázni hivatott.

18. Kritikája a velünk született ismeretekre és alapelvekre irányul, míg az olyan képességeket, mint az észlelés, az összehasonlítás és a gondolkodás, nem vonja kétségbe.

19. Locke szerint az ember a gondolkodás anyagát két forrásból nyeri, amelyek mindkettő a tapasztalat részét képezik.

20. A külső tapasztalat, amelyet ő érzékszervi észlelésnek nevez, olyan dolgokat közvetít számunkra, mint a színek, a hangok, a hő és a testek szilárdsága.

21. A belső tapasztalat, vagyis a reflexió feltárja saját szellemi tevékenységeinket, amikor észrevesszük, hogy kételkedünk, akarunk, emlékezünk vagy összehasonlítunk.

22. Locke ebben az összefüggésben az „ötlet” alatt olyan tartalmat ért, amelyre gondolkodásunk irányul, és semmiképpen sem csupán egy zseniális ötletet vagy belső képet.

23. Az egyszerű ötleteket nem lehet tetszés szerint kitalálni, mert aki soha nem élt át egy bizonyos ízérzetet, az puszta elhatározással nem tudja azt előidézni.

24. Amint azonban ilyen tartalmak rendelkezésre állnak, az elme tovább dolgozik rajtuk: összekapcsolja őket, vizsgálja a köztük lévő kapcsolatokat, és eltekint az egyes esetek sajátosságaitól.

25. A széles körben elterjedt elképzelés egy kezdetben üres lapról ezért csupán a kész tartalmak hiányzó készletét fedi le, nem pedig az értelem teljes tevékenységét.

26. Egy alma példáján nyomon követhető, hogyan alakítja ki ez a tevékenység több egyszerű észlelésből egy tárgy komplex képét.

27. A színt, az ízt, a szagot és a keménységet egymáshoz tartozóként fogjuk fel, bár ezek az élmények mindegyike más-más megközelítést nyit meg.

28. Locke megkülönbözteti az elsődleges tulajdonságokat – amelyek közé tartozik az alak, a kiterjedés és a mozgás – a másodlagos tulajdonságoktól, mint például a szín és az íz.

29. Az elsődleges tulajdonságokat magának a testnek tulajdonítja, míg a másodlagos tulajdonságok a test azon képességei, hogy bizonyos feltételek mellett megfelelő érzékeléseket keltsenek bennünk.

30. Az édes íz, amelyet érzékelünk, ezért nem feltétlenül kell, hogy ugyanolyan édes tulajdonságként jelen legyen az alma láthatatlan részecskéiben.

31. Ez azonban nem alaptalan kitaláció, mert a tárgy tulajdonságai hozzájárulnak ahhoz, hogy éppen ezt az érzetet érezzük.

32. Az észlelés magyarázatának tehát meg kell különböztetnie a testet, annak hatásait és az észlelő élményét, anélkül, hogy szem elől tévesztené a köztük lévő kapcsolatot.

33. Ezzel a megkülönböztetéssel azonban egy nehézség merül fel: ha a dolgok eszmék révén elérhetők számunkra, akkor nem hagyhatjuk el egyszerűen ezeket a képzeteket, és nem ellenőrizhetjük kívülről azoknak a valósággal való egyezőségét.

34. Locke bízik abban, hogy érzékszervi észleléseinket valóban külső dolgok idézik elő, de nem tart igényt azok belső tulajdonságainak teljes megértésére.

35. A tudás szigorú értelemben számára abból áll, hogy felismerjük az eszmék közötti egyezést vagy eltérést, például megállapítsunk egy azonosságot vagy felismerjünk egy ellentmondást.

36. Egyes összefüggéseket közvetlenül fogjuk fel, másokat pedig csak egy sor követhető bizonyítási lépésen keresztül.

37. A ténylegesen létező külső dolgok érzéki megismerése nála szintén külön rangot foglal el, de nem éri el az ilyen közvetlen megértések és bizonyítékok bizonyosságát.

38. Különösen abban a kérdésben, hogy miért rendelkeznek az anyagok bizonyos tulajdonságokkal és miért lépnek egymással kölcsönhatásba, tudásunk gyakran kevésbé terjed messzire, mint gyakorlati ismereteink.

39. Az emberek ezért nem várhatnak addig, amíg minden döntést hiánytalan bizonyíték támaszt alá.

40. Ahol hiányzik a tudás, ott ítéletüket a valószínűségre kell alapozniuk, vagyis olyan okokra, amelyek hitelesítik egy feltételezést anélkül, hogy minden tévedést kizárnának.

41. Ide tartozik a saját tapasztalatainkkal való összhang, valamint mások beszámolói, amelyek megbízhatóságát gondosan mérlegelni kell.

42. Egyetértésünk mértékét annak kell meghatároznia, hogy ezek az okok mennyire megalapozottak, ahelyett, hogy a szokás, a tekintély vagy egy állítás hangereje határozná meg.

43. Orvosi képzettséggel rendelkező gondolkodóként Locke komolyan tudta venni ezt az ítélkezési gyakorlatot anélkül, hogy azt minden diagnózis biztos levezetésének értelmezte volna.

44. A tévedhetőség nem szünteti meg az ítélkező felelősségét; azt követeli meg, hogy pontosabban határozzuk meg egy állítás hatályát.

45. Ez a feladat különösen nagy kihívást jelent, ha az ember a múltbeli cselekedeteit sajátjainak tekinti, és felelősnek érzi magát értük.

46. Az identitásról és a különbözőségről szóló fejezetet Locke csak a mű 1694-es második kiadásában illesztette be a „Kísérletbe”.

47. Ebben elkülöníti a szubsztancia – azaz a tulajdonságok hordozójának – identitását az élő ember fennmaradásától és a személy identitásától.

48. Egy organizmus ugyanaz maradhat, bár anyagi összetétele megváltozik, mert élete egy összefüggő szervezetben folytatódik.

49. Egy személyt viszont Locke gondolkodó, ésszerű lényként értelmezi, amely különböző helyeken és különböző időpontokban ugyanazon önmagának tekintheti magát.

50. Itt a tudat biztosítja azt a kapcsolatot, amelyen keresztül a jelenbeli élmények és a múltbeli cselekedetek egy önmaghoz tartoznak.

51. A herceg és a cipész esetében ezért a felelős személynek a herceg tudatát kell követnie, bár a látható emberi test továbbra is a cipészé marad.

52. Hasonlóképpen Locke számára még az azonos halhatatlan lélek feltételezése önmagában sem elegendő ahhoz, hogy érthetővé tegye, miért kell valakinek felelősséget vállalnia egy bizonyos korábbi cselekedetért.

53. Nála a személy fogalma jogi jellegű, vagyis a cselekedetek, az érdemek és a bűnök tulajdonítására vonatkozik.

54. Az emlékezet ehhez elengedhetetlen, de a tudat összefüggéseit további vizsgálat nélkül nem lehet egy felidézhető élményekből álló listával egyenértékűnek tekinteni.

55. Nehézség marad, ha valaki már nem emlékszik egy korábbi cselekményre, noha más bizonyítékok kétségtelenül alátámasztják részvételét.

56. Locke itt megkülönbözteti az emberi bíróságok korlátozott ismereti lehetőségeit az isteni ítélettől, amely számára hozzáférhetők lennének a tudat tényleges összefüggései.

57. A későbbi kritikusok élesebben rávilágítottak e megközelítés problémáira, ahelyett, hogy megelégedtek volna a szemléletes gondolatkísérlettel.

58. Joseph Butler azzal érvelt, hogy az emlékezet feltételezi az emlékező személy identitását, és ezért nem hozhatja létre azt.

59. Thomas Reid egy életfázisokból álló sorozat példáján keresztül világított rá egy másik nehézségre, amelyben egy személy a közelmúltra emlékszik, de a még korábbi időszakot időközben már elfelejtette.

60. Ha minden esetben csak a közvetlen emlékezet garantálná az identitást, akkor ezek a fázisok közötti kapcsolatok ellentmondásos eredményeket adhatnának.

61. Ezek a kifogások különösen élesen érintik az egyszerű emlékezetelméletet, miközben vitatott marad, hogy teljes mértékben lefedik-e Locke átfogóbb tudatfogalmát.

62. A fennmaradó probléma abban rejlik, hogy hogyan tulajdonítható egy múltbeli cselekedet a jelenbeli énnek anélkül, hogy vagy túlbecsülnénk az emlékezetbeli hiányosságokat, vagy figyelmen kívül hagynánk a személy belső perspektíváját.

63. A politikai uralom esetében a jogos tulajdonítás kérdése más formában merül fel, hiszen a hatalmat valakinek jogszerűen kellett átruházni.

64. Locke „Második értekezése a kormányzásról” ezzel kapcsolatban egy olyan természeti állapotból indul ki, amelyben az emberek közös politikai felső hatalom nélkül élnek.

65. Ez az állapot szabadságot és egyenlőséget jelent, de nem jelenti azt, hogy bárki tetszése szerint rendelkezhetne mások életével és javával.

66. A természetjog az ésszel felismerhető erkölcsi rend, amely mindenkire kötelezettségeket ró, és védi mások megfelelő jogait.

67. Locke szerint ennek alapjául az szolgál, hogy az emberek Isten teremtményei, ezért más emberek nem pusztíthatják el őket tetszés szerint, és nem tehetik őket eszközükké.

68. Ez a teológiai előfeltétel támasztja alá érvelését, és nem helyettesíthető hallgatólagosan egy mai szekuláris emberképpel.

69. Ennek megfelelően az élethez vagy a szabadsághoz fűződő természetes jog az egyén jogos igénye, míg a természetjog azt a kötelező érvényű szabályt jelenti, amelyhez az ilyen igényeket és cselekedeteket mérik.

70. A természeti állapot problémája abban áll, hogy az embereknek maguknak kell értelmezniük jogaikat, és saját kezűleg kell üldözniük azok megsértőit.

71. Aki saját ügyében bíró, az túlértékelheti saját sérelmét, és még egy jogos ítélet is hatástalan marad, ha hiányzik az erő annak végrehajtásához.

72. Locke szerint a politikai társadalom beleegyezés alapján jön létre, hogy egy közös rend kötelező érvényű szabályokkal és elismert döntéshozatali hatalommal csökkentse ezt a bizonytalanságot.

73. A résztvevők olyan közösséget alkotnak, amelynek közös cselekvése elvileg többségi döntéseket igényel, és bizonyos feladatokat átruháznak egy kormányra.

74. Ezáltal a jogok biztonságosabb védelmet élveznek, miközben a magánjellegű érvényesítéshez szükséges hatalom döntő szempontokban a közösségre száll át.

75. Hobbes-szal ellentétben Locke-nál a politikai hatalom igazolása nem választható el azoktól az erkölcsi korlátoktól, amelyek miatt az embereknek egyáltalán szükségük van kormányra.

76. Az a uralkodó, akinek önkényessége ellen senkinek nincs jogi védelme, éppen azt a problémát súlyosbítja, amelynek megoldására a politikai rend hivatott: a pártatlan döntés hiányát.

77. A kormány ezért megbízotti minőségben rendelkezik hatásköreivel, vagyis egy rábízott cél megvalósítása érdekében és az ezáltal meghatározott határokon belül.

78. A törvényhozó hatalom sem rendelkezhet önkényesen életekről és vagyonról, hanem be kell tartania a nyilvánosan ismert szabályokat és a közösség javát.

79. Locke megkülönbözteti a törvényhozást, a végrehajtást és egy szövetségi hatalmat, amely elsősorban a háborút, a békét és a más közösségekkel való kapcsolatokat érinti.

80. Ebből nem lehet egyértelműen levezetni a későbbi háromtagú felosztást törvényhozásra, kormányzásra és független igazságszolgáltatásra.

81. Súlyos bizalom megsértése esetén – például ha a kormány szisztematikusan megfosztja az embereket jogaiktól – az ellenállás indokolt lehet.

82. Ez nem felhatalmazás arra, hogy minden nemkívánatos döntés miatt puccsot hajtsanak végre, hanem annak a következménye, hogy az átruházott hatalom elveszítheti kötelező erejű célját.

83. Ugyanakkor bizonytalan marad a hallgatólagos beleegyezés hatálya, mivel Locke még azokat is ideiglenes törvénytiszteletre kötelezi, akik csupán egy ország védelmét és intézményeit veszik igénybe.

84. Aki alig rendelkezik ésszerű lehetőséggel arra, hogy elhagyja ezt az országot, az azonban még nem hozott nyilvánvalóan szabad politikai döntést.

85. Hasonló feszültség figyelhető meg a érthető kiindulópont és a vitatott hatály között Locke tulajdonra vonatkozó magyarázatában is.

86. Ha a föld eredetileg minden embernek közösen adatott, akkor érthetővé kell válnia, hogy egy egyén hogyan szerez kizárólagos jogot annak egy részére.

87. Locke a saját munkából indul ki: aki gyümölcsöt szed vagy földet művel, az a megtalált dolgokhoz olyan tevékenységet kapcsol, amely jogosan őt illeti.

88. A birtoklásnak elsősorban azzal kell korlátozódnia, hogy semmi ne romoljon haszontalanul, és másoknak is elegendő, azzal egyenértékű lehetőség maradjon.

89. Tartós pénznemmel a többletek cserélhetők és az értékek megőrizhetők, így a romlás határa már nem akadályozza ugyanúgy a nagyobb felhalmozásokat.

90. Locke a pénzhasználat elfogadásával magyarázza az ebből fakadó esetleges egyenlőtlenséget, de vitatott, hogy ez milyen mértékben változtatja meg a birtoklás többi korlátját.

91. Mindenekelőtt indoklásra szorul, hogy miért elegendő a saját munkateljesítmény ahhoz, hogy másokat kizárjunk valamiből, ami korábban számukra is hozzáférhető volt.

92. Amikor Locke a tulajdon védelméről mint állami célról beszél, gyakran az életet, a szabadságot és a vagyont együttesen érti alatta, nem kizárólag a földterületeket és a vagyont.

93. Locke számára a vallási meggyőződés is azok közé a területek közé tartozik, ahol az állami hatáskört meg kell alapozni és korlátozni kell.

94. 1689-ben, eredetileg latin nyelven megjelent „Levél a toleranciáról” című művében megkülönbözteti a polgári javak biztosítását a lelki üdvösség iránti gondoskodástól.

95. A külső kényszer rákényszerítheti az embereket bizonyos cselekedetekre, de önmagában nem kelti fel a belső meggyőződést, amely nélkül a vallási hitvallás elveszíti értelmét.

96. Az egyházat önkéntes közösségnek tekinti, amelynek vallási szabályai nem ruháznak rá jogot az állami erő alkalmazására a közösségen kívüliekkel szemben.

97. Ez az érvelés jelentős teret biztosít a vallási sokféleségnek, de nem eredményez korlátlan szabadságot minden meggyőződés számára.

98. Locke kizárja az ateistákat, mert megtagadja tőlük, hogy Istenbe vetett hit nélkül megbízhatóan betartsák az ígéreteket és esküket.

99. Hasonlóképpen megtagadja a toleranciát azoktól az egyházaktól is, amelyek tagjai ezáltal idegen politikai uralom alá vetik magukat; ez a feltétel különösen a katolikusok felett gyakorolt, attól tartott pápai felsőbbrendűség ellen irányul.

100. Szabadságfelfogásának határai még egyértelműbbé válnak, ha figyelembe vesszük a gyarmati intézményekben betöltött szerepét.

101. Shaftesbury körében Locke közreműködött a karolinai alkotmányok kidolgozásában, amelyek rendelkezései a szabad embereknek széles körű hatalmat biztosítottak a rabszolgasorban élő feketék felett.

102. Hogy milyen mértékben vett részt az egyes megfogalmazások kidolgozásában, az önálló történeti kérdés; részvételét sem szabad elhallgatni, sem pedig alaptalanul kiterjeszteni arra, hogy ő lenne az egyedüli szerző.

103. Politikai elmélete is – szigorúan meghatározott feltételek mellett – megengedi egy támadó rabszolgasorba vetését egy igazságos háború után, de ezzel nem nyújt egyszerű igazolást az örökletes ültetvényes rabszolgaságra.

104. Az ilyen korlátozó érvek és a gyarmati gyakorlat között, amelyben Locke részt vett, feszültség áll fenn, amelyet az ő általános egyenlőségi igénye önmagában nem old meg.

105. A cipész testében élő herceg nyilvánvalóvá tette, hogy a társadalmi rang és a fizikai megjelenés nem határozza meg végérvényesen a felelős személyt.

106. Locke politikája ennek megfelelően indokokat követel arra, hogy miért uralkodhat egy ember egy másik felett, de történelmi kizárásai megmutatják, milyen egyenlőtlenül lehetett ezt az igényt az igazolásra alkalmazni.

1. Ein Prinz erwacht im Körper eines Schusters, während er sich seiner fürstlichen Vergangenheit ebenso bewusst ist wie zuvor: Mit diesem ausdrücklich erdachten Fall verschiebt John Locke die Frage, woran wir einen Menschen wiedererkennen.

2. Wer nur auf das Gesicht, die Hände und die Lebensgeschichte des Körpers schaut, sieht weiterhin den Schuster.

3. Wer dagegen wissen möchte, wem die erinnerten Handlungen zuzurechnen sind, muss nach Locke das Bewusstsein des Prinzen berücksichtigen.

4. Die Unterscheidung ist folgenreich, denn dieselbe Antwort muss nicht für den lebenden Menschen und für die verantwortliche Person gelten.

5. Locke verwendet das Gedankenexperiment, um die Maßstäbe unserer Urteile offenzulegen, ohne damit zu behaupten, Seelen könnten tatsächlich zwischen Körpern wechseln.

6. Diese Aufmerksamkeit für die Gründe und Grenzen einer Zuschreibung verbindet seine Untersuchungen des Erkennens, der persönlichen Verantwortung und der politischen Herrschaft.

7. Locke, der von 1632 bis 1704 lebte, entwickelte seine Philosophie in einer Welt, in der religiöse Gewissheit und politische Autorität wiederholt umstritten waren.

8. Seine Ausbildung in Oxford führte ihn auch zur Medizin und zu einer Naturforschung, die Beobachtungen und überprüfbaren Erklärungen besonderes Gewicht gab.

9. Im Umfeld des Politikers Anthony Ashley Cooper, des späteren Earl of Shaftesbury, lernte er zugleich die Auseinandersetzungen um die Macht der Krone und die Rechte des Parlaments aus unmittelbarer Nähe kennen.

10. Von 1683 bis 1689 lebte er im niederländischen Exil, bevor er nach dem Umsturz von 1688 und der anschließenden Neuordnung der englischen Herrschaft zurückkehrte.

11. Ende 1689 erschienen sein „Versuch über den menschlichen Verstand“ und die „Zwei Abhandlungen über die Regierung“ mit der Jahresangabe 1690 auf ihren Titelblättern.

12. Die politischen Abhandlungen waren jedoch wesentlich früher vorbereitet worden, sodass sie nicht einfach als nachträgliche Rechtfertigung des gerade vollzogenen Herrschaftswechsels gelesen werden dürfen.

13. Im „Versuch über den menschlichen Verstand“ untersucht Locke zunächst, woher die Inhalte unseres Denkens stammen und wie weit unser Erkenntnisvermögen reicht.

14. Die Behauptung, bestimmte Grundsätze seien angeboren, scheint eine sichere Ausgangsbasis zu bieten, weil diese Wahrheiten dann keiner mühsamen Herleitung aus Erfahrung bedürften.

15. Locke verlangt dafür jedoch einen Nachweis und bezweifelt insbesondere die behauptete allgemeine Zustimmung, da Kinder viele angeblich angeborene Wahrheiten gar nicht kennen.

16. Würde schon die Fähigkeit, einen Satz irgendwann einzusehen, dessen Angeborensein beweisen, ließe sich diese Bezeichnung auf nahezu jede später erworbene Erkenntnis ausdehnen.

17. Damit verlöre sie gerade den Unterschied, den sie erklären soll.

18. Seine Kritik richtet sich gegen angeborene Erkenntnisinhalte und Grundsätze, während Fähigkeiten wie Wahrnehmen, Vergleichen und Denken dadurch nicht bestritten werden.

19. Das Material des Denkens gewinnt der Mensch nach Locke aus zwei Quellen, die beide zur Erfahrung gehören.

20. Die äußere Erfahrung, die er Sinneswahrnehmung nennt, vermittelt uns etwa Farben, Töne, Wärme und die Festigkeit von Körpern.

21. Die innere Erfahrung oder Reflexion erschließt die eigenen geistigen Tätigkeiten, wenn wir bemerken, dass wir zweifeln, wollen, erinnern oder miteinander vergleichen.

22. Mit einer Idee meint Locke in diesem Zusammenhang einen Inhalt, auf den sich unser Denken richtet, und keineswegs nur einen genialen Einfall oder ein inneres Bild.

23. Einfache Ideen lassen sich nicht nach Belieben erfinden, denn wer nie eine bestimmte Geschmacksempfindung hatte, kann sie sich nicht durch bloßen Entschluss verschaffen.

24. Sobald solche Inhalte vorliegen, arbeitet der Geist jedoch an ihnen weiter, indem er sie verbindet, ihre Beziehungen untersucht und von Besonderheiten einzelner Fälle absieht.

25. Die verbreitete Vorstellung eines zunächst unbeschriebenen Blattes erfasst deshalb nur den fehlenden Vorrat an fertigen Inhalten, nicht die gesamte Tätigkeit des Verstandes.

26. An einem Apfel lässt sich verfolgen, wie diese Tätigkeit aus mehreren einfachen Wahrnehmungen die komplexe Vorstellung eines Gegenstands bildet.

27. Farbe, Geschmack, Geruch und Festigkeit werden als zusammengehörig aufgefasst, obwohl jede dieser Erfahrungen einen anderen Zugang eröffnet.

28. Locke unterscheidet dabei primäre Qualitäten, zu denen Gestalt, Ausdehnung und Bewegung gehören, von sekundären Qualitäten wie Farbe und Geschmack.

29. Die primären Qualitäten schreibt er dem Körper selbst zu, während sekundäre Qualitäten dessen Kräfte sind, unter bestimmten Bedingungen entsprechende Empfindungen in uns hervorzurufen.

30. Die Süße, die wir schmecken, muss deshalb nicht als ebenso süßes Merkmal in den unsichtbaren Teilchen des Apfels vorhanden sein.

31. Sie ist dennoch keine grundlose Erfindung, weil die Beschaffenheit des Gegenstands dazu beiträgt, dass wir gerade diese Empfindung haben.

32. Eine Erklärung der Wahrnehmung muss somit den Körper, seine Wirkungen und das Erleben des Wahrnehmenden auseinanderhalten, ohne ihre Beziehung zu verlieren.

33. Mit dieser Unterscheidung entsteht allerdings eine Schwierigkeit: Wenn uns Dinge durch Ideen zugänglich sind, können wir diese Vorstellungen nicht einfach verlassen und ihre Übereinstimmung mit der Wirklichkeit von außen überprüfen.

34. Locke vertraut auf die tatsächliche Verursachung unserer Sinneswahrnehmungen durch äußere Dinge, beansprucht aber keine vollständige Einsicht in deren innere Beschaffenheit.

35. Wissen im strengen Sinn besteht für ihn darin, die Übereinstimmung oder Nichtübereinstimmung von Ideen einzusehen, etwa eine Gleichheit festzustellen oder einen Widerspruch zu erkennen.

36. Manche Beziehungen erfassen wir unmittelbar, andere erst durch eine Folge nachvollziehbarer Beweisschritte.

37. Die sinnliche Erkenntnis tatsächlich vorhandener äußerer Dinge besitzt bei ihm ebenfalls einen eigenen Rang, erreicht jedoch nicht die Gewissheit solcher unmittelbaren Einsichten und Beweise.

38. Besonders bei der Frage, weshalb Stoffe bestimmte Eigenschaften besitzen und miteinander reagieren, reicht unser Wissen häufig weniger weit als unsere praktische Vertrautheit.

39. Menschen können deshalb nicht warten, bis jede Entscheidung durch einen lückenlosen Beweis abgesichert ist.

40. Wo Wissen fehlt, müssen sie ihr Urteil auf Wahrscheinlichkeit stützen, also auf Gründe, die eine Annahme glaubwürdig machen, ohne jeden Irrtum auszuschließen.

41. Dazu gehören die Übereinstimmung mit eigener Erfahrung sowie Berichte anderer, deren Zuverlässigkeit sorgfältig abzuwägen ist.

42. Die Stärke unserer Zustimmung sollte sich danach richten, wie tragfähig diese Gründe sind, statt durch Gewohnheit, Ansehen oder die Lautstärke einer Behauptung bestimmt zu werden.

43. Als medizinisch gebildeter Denker konnte Locke eine solche Urteilspraxis ernst nehmen, ohne sie zur sicheren Ableitung jeder Diagnose umzudeuten.

44. Fehlbarkeit hebt die Verantwortung des Urteilenden nicht auf; sie verlangt, die Reichweite einer Behauptung genauer zu bestimmen.

45. Besonders anspruchsvoll wird diese Aufgabe, wenn ein Mensch vergangene Handlungen als seine eigenen betrachtet und sich dafür verantwortlich weiß.

46. Das Kapitel über Identität und Verschiedenheit fügte Locke dem „Versuch“ erst in der zweiten Auflage von 1694 hinzu.

47. Er trennt darin die Identität einer Substanz, also eines Trägers von Eigenschaften, von der Fortdauer eines lebenden Menschen und von der Identität einer Person.

48. Ein Organismus kann derselbe bleiben, obwohl sein Stoffbestand sich verändert, weil sein Leben in einer zusammenhängenden Organisation fortbesteht.

49. Eine Person hingegen versteht Locke als denkendes, vernünftiges Wesen, das sich an verschiedenen Orten und zu verschiedenen Zeiten als dasselbe Selbst betrachten kann.

50. Hier trägt das Bewusstsein die Verbindung, durch die gegenwärtiges Erleben und vergangenes Handeln einem Selbst zugehören.

51. Im Fall des Prinzen und des Schusters soll deshalb die verantwortliche Person dem Bewusstsein des Prinzen folgen, obwohl der sichtbare menschliche Körper derjenige des Schusters bleibt.

52. Ebenso genügt für Locke die Annahme derselben unsterblichen Seele allein noch nicht, um verständlich zu machen, weshalb jemand für eine bestimmte frühere Tat verantwortlich sein soll.

53. Der Begriff der Person ist bei ihm forensisch, das heißt auf die Zurechnung von Handlungen, Verdienst und Schuld bezogen.

54. Erinnerung ist dafür wesentlich, doch der Zusammenhang des Bewusstseins lässt sich nicht ohne weitere Prüfung mit einer Liste abrufbarer Erlebnisse gleichsetzen.

55. Eine Schwierigkeit bleibt, wenn jemand sich an eine frühere Handlung nicht mehr erinnern kann, obwohl andere Zeugnisse seine Beteiligung zweifelsfrei belegen.

56. Locke unterscheidet hier auch die begrenzten Erkenntnismöglichkeiten menschlicher Gerichte von einer göttlichen Beurteilung, der die tatsächlichen Bewusstseinszusammenhänge zugänglich wären.

57. Spätere Kritiker schärften die Probleme dieses Ansatzes, statt sich mit dem anschaulichen Gedankenexperiment zufriedenzugeben.

58. Joseph Butler wandte ein, dass Erinnerung die Identität dessen voraussetze, der sich erinnert, und sie deshalb nicht erst hervorbringen könne.

59. Thomas Reid verdeutlichte eine andere Schwierigkeit durch eine Folge von Lebensstadien, in der eine Person sich an eine jüngere Vergangenheit erinnert, aber die noch frühere inzwischen vergessen hat.

60. Wenn jeweils nur die direkte Erinnerung Identität verbürgte, könnten die Verbindungen zwischen diesen Stadien widersprüchliche Ergebnisse liefern.

61. Diese Einwände treffen eine einfache Gedächtnistheorie besonders deutlich, während umstritten bleibt, ob sie Lockes umfassenderen Bewusstseinsbegriff vollständig erfassen.

62. Das bleibende Problem liegt darin, wie ein vergangenes Handeln einem gegenwärtigen Selbst zugerechnet werden kann, ohne entweder jede Erinnerungslücke zu überschätzen oder die Innenperspektive der Person zu übergehen.

63. Bei politischer Herrschaft stellt sich die Frage nach berechtigter Zurechnung in anderer Form, denn Macht muss jemandem rechtmäßig übertragen worden sein.

64. Lockes „Zweite Abhandlung über die Regierung“ beginnt dafür mit einem Naturzustand, in dem Menschen ohne gemeinsame politische Obergewalt leben.

65. Dieser Zustand bedeutet Freiheit und Gleichheit, aber keine Erlaubnis, beliebig über das Leben und die Güter anderer zu verfügen.

66. Das Naturgesetz ist eine durch Vernunft erkennbare moralische Ordnung, die jedem Pflichten auferlegt und die entsprechenden Rechte anderer schützt.

67. Zu ihrer Begründung gehört für Locke, dass Menschen Geschöpfe Gottes sind und deshalb nicht nach Belieben von anderen Menschen zerstört oder zu deren Werkzeugen gemacht werden dürfen.

68. Diese theologische Voraussetzung trägt seine Argumentation und lässt sich nicht stillschweigend durch ein heutiges säkulares Menschenbild ersetzen.

69. Ein natürliches Recht auf Leben oder Freiheit ist dementsprechend ein berechtigter Anspruch des Einzelnen, während das Naturgesetz die verbindliche Regel bezeichnet, an der solche Ansprüche und Handlungen gemessen werden.

70. Das Problem des Naturzustands besteht darin, dass Menschen ihre Rechte selbst auslegen und Verletzungen eigenhändig verfolgen müssen.

71. Wer Richter in der eigenen Sache ist, kann die eigene Kränkung überbewerten, und selbst ein berechtigtes Urteil bleibt wirkungslos, wenn die Kraft zu seiner Durchsetzung fehlt.

72. Politische Gesellschaft entsteht nach Locke durch Zustimmung, damit eine gemeinsame Ordnung diese Unsicherheit mit verbindlichen Regeln und einer anerkannten Entscheidungsgewalt vermindert.

73. Die Beteiligten bilden eine Gemeinschaft, deren gemeinsames Handeln grundsätzlich Mehrheitsentscheidungen verlangt, und übertragen bestimmte Aufgaben auf eine Regierung.

74. Rechte werden dadurch sicherer geschützt, während die Macht zur privaten Durchsetzung in entscheidenden Hinsichten an die Gemeinschaft übergeht.

75. Anders als bei Hobbes lässt sich die Rechtfertigung politischer Gewalt bei Locke nicht von den moralischen Grenzen ablösen, um derentwillen Menschen überhaupt eine Regierung benötigen.

76. Ein Herrscher, gegen dessen Willkür niemand rechtlichen Schutz besitzt, verschärft gerade jenes Problem der fehlenden unparteilichen Entscheidung, das die politische Ordnung beheben sollte.

77. Die Regierung besitzt ihre Befugnisse deshalb treuhänderisch, also zur Erfüllung eines anvertrauten Zwecks und innerhalb der dadurch gesetzten Grenzen.

78. Auch die gesetzgebende Gewalt darf nicht willkürlich über Leben und Vermögen verfügen, sondern muss sich an öffentlich bekannte Regeln und das Wohl der Gemeinschaft halten.

79. Locke unterscheidet Gesetzgebung, Vollziehung und eine föderative Gewalt, die vor allem Krieg, Frieden und Beziehungen zu anderen Gemeinwesen betrifft.

80. Daraus lässt sich nicht ohne Weiteres die spätere Dreiteilung in Gesetzgebung, Regierung und unabhängige Rechtsprechung machen.

81. Bei schwerem Vertrauensbruch, etwa wenn die Regierung die Menschen systematisch ihrer Rechte beraubt, kann Widerstand gerechtfertigt sein.

82. Das ist keine Erlaubnis zum Umsturz wegen jeder missliebigen Entscheidung, sondern eine Konsequenz daraus, dass übertragene Macht ihren verbindlichen Zweck verlieren kann.

83. Unsicher bleibt zugleich die Reichweite stillschweigender Zustimmung, denn Locke verpflichtet auch denjenigen zum zeitweiligen Gesetzesgehorsam, der lediglich den Schutz und die Einrichtungen eines Landes nutzt.

84. Wer kaum eine zumutbare Möglichkeit hat, dieses Land zu verlassen, hat damit jedoch noch nicht offensichtlich eine freie politische Wahl getroffen.

85. Eine ähnliche Spannung zwischen nachvollziehbarem Ausgangspunkt und umstrittener Reichweite enthält Lockes Erklärung des Eigentums.

86. Wenn die Erde ursprünglich allen Menschen gemeinsam gegeben ist, muss verständlich werden, wie ein Einzelner einen ausschließlichen Anspruch auf einen Teil von ihr erwirbt.

87. Locke setzt bei der eigenen Arbeit an: Wer Früchte sammelt oder Land bearbeitet, verbindet mit dem Vorgefundenen eine Tätigkeit, die ihm selbst zusteht.

88. Die Aneignung soll zunächst dadurch begrenzt sein, dass nichts nutzlos verdirbt und anderen genügend gleichwertige Möglichkeiten verbleiben.

89. Mit haltbarem Geld können Überschüsse getauscht und Werte aufbewahrt werden, sodass die Verderbnisgrenze größere Ansammlungen nicht mehr auf dieselbe Weise verhindert.

90. Locke erklärt die daraus mögliche Ungleichheit durch die Zustimmung zum Geldgebrauch, doch wie weit dadurch die übrigen Grenzen der Aneignung verändert werden, ist umstritten.

91. Vor allem bleibt begründungsbedürftig, weshalb eine eigene Arbeitsleistung genügt, um andere von etwas auszuschließen, das ihnen zuvor ebenfalls zugänglich war.

92. Wenn Locke vom Schutz des Eigentums als Staatszweck spricht, meint er überdies häufig Leben, Freiheit und Besitz zusammen, nicht ausschließlich Grundstücke und Vermögen.

93. Auch die religiöse Überzeugung gehört für Locke zu den Bereichen, in denen staatliche Zuständigkeit begründet und begrenzt werden muss.

94. In seinem 1689 zunächst auf Latein veröffentlichten „Brief über die Toleranz“ unterscheidet er die Sicherung bürgerlicher Güter von der Sorge um das Seelenheil.

95. Äußere Gewalt kann Menschen zu Handlungen zwingen, erzeugt aber nicht schon die innere Überzeugung, ohne die ein religiöses Bekenntnis seinen Sinn verliert.

96. Eine Kirche versteht er als freiwillige Gemeinschaft, deren religiöse Regeln ihr keinen Anspruch auf staatliche Gewalt gegen Außenstehende verleihen.

97. Diese Begründung schützt einen erheblichen Raum religiöser Verschiedenheit, erreicht jedoch keine uneingeschränkte Freiheit für alle Überzeugungen.

98. Atheisten schließt Locke aus, weil er ihnen die verlässliche Bindung an Versprechen und Eide ohne Gottesglauben abspricht.

99. Ebenso verweigert er solchen Kirchen Toleranz, deren Mitglieder sich dadurch einer fremden politischen Herrschaft unterstellen; diese Bedingung richtet sich besonders gegen die befürchtete päpstliche Oberhoheit über Katholiken.

100. Die Grenzen seines Freiheitsdenkens werden noch deutlicher, wenn man seine Beteiligung an kolonialen Institutionen einbezieht.

101. Im Umfeld Shaftesburys arbeitete Locke an den Grundverfassungen für Carolina mit, deren Bestimmungen freien Männern eine weitreichende Gewalt über versklavte Schwarze zusprachen.

102. Welchen Anteil er an einzelnen Formulierungen hatte, ist eine eigene historische Frage; die Mitwirkung darf weder verschwiegen noch zur unbelegten Behauptung seiner alleinigen Autorschaft erweitert werden.

103. Auch seine politische Theorie lässt unter eng bestimmten Bedingungen die Versklavung eines Angreifers nach einem gerechten Krieg zu, liefert damit aber keine einfache Rechtfertigung der erblichen Plantagensklaverei.

104. Zwischen solchen begrenzenden Argumenten und der kolonialen Praxis, an der Locke beteiligt war, besteht eine Spannung, die sein allgemeiner Gleichheitsanspruch nicht von selbst auflöst.

105. Der Prinz im Körper des Schusters hatte sichtbar gemacht, dass gesellschaftlicher Rang und körperliche Erscheinung die verantwortliche Person nicht abschließend bestimmen.

106. Lockes Politik verlangt entsprechend Gründe dafür, weshalb ein Mensch über einen anderen herrschen darf, doch seine historischen Ausschlüsse zeigen, wie ungleich dieser Anspruch auf Rechtfertigung angewendet werden konnte.