11.3.2 Kategóriák és a tapasztalat egysége – Kategorien und die Einheit der Erfahrung

1. A Tiszta Ész kritikájában Kant két, első ránézésre egymással kevés közük lévő megfigyelést állít egymás mellé: egy ház szemlélését és egy folyón lefelé sodródó hajó látványát.

2. Aki a házat szemléli, tekintetét a tetőtől az alsó emeletek felé irányíthatja, vagy alulról kezdve felfelé nézhet.

3. A ház részeit egymás után érzékeljük, bár az épületen egymás mellett helyezkednek el.

4. A haladó hajó esetében viszont az először megfigyelt felső és a később megfigyelt alsó rész egy meghatározott irányú folyamat részét képezi.

5. Aki ezt a folyamatot ugyanazon folyamatként kívánja felfogni, nem cserélheti fel egyszerűen a két állapotot.

6. Egy hajó ugyan felfelé is haladhatna az árral, de ezzel egy másik mozgásmenetet írnánk le.

7. Mindkét esetben az észlelések egymást követik, de csak a második esetben hivatott ez a sorozat egyúttal a tárgy változását is tükrözni.

8. Ezen a látszólag jelentéktelen megkülönböztetésen alapul Kant kérdése, hogy egyáltalán hogyan ismerhetünk meg valamit a tárgyakról, ahelyett, hogy csupán benyomásaink menetét rögzítenénk.

9. Ha először a tető, majd az ajtó vonja magára a figyelmemet, ebből nem következik a ház változása a tetőtől az ajtóig.

10. Ezzel szemben egy mozgás esetén képesnek kell lennem meghatározni, hogy a tárgy melyik állapota előzi meg a másikat, még akkor is, ha a figyelmem néhány dolgot figyelmen kívül hagy.

11. A tapasztalat ezért Kant számára többet jelent, mint egy sor benyomás személyes átélése.

12. Ez egy észleléseken alapuló megismerés, amelyben a képek tárgyakra vonatkozó állításokká kapcsolódnak össze.

13. Az érzékiség, azaz az a képességünk, hogy valamit közvetlenül megkapjunk egy megfigyelés során, ehhez elengedhetetlen alapot nyújt.

14. Kant szerint a tér és az idő e érzéki adottak formái, de ezekből önmagukban még nem alakul ki meghatározott ítélet egy tárgyról.

15. Ehhez szükség van az értelemre, amely a megadottakat fogalmak szerint összekapcsolja, és ezáltal felismerhetővé teszi, mi tartozik össze tulajdonságként, állapotként vagy változásként.

16. Egy olyan fogalom, mint a „ház”, segít nekünk különböző épületeket egy közös leírás alatt összefoglalni, és azokkal való találkozásaink alapján sajátítjuk el.

17. Olyan fogalmak esetében, mint a „szubsztancia” és az „ok”, Kant más eredetet és alapvetően más feladatot tulajdonít nekik.

18. Ezeknek az általánosabb módokat kell kifejezniük, amelyekkel valamit egyáltalán a tapasztalat tárgyaként lehet meghatározni.

19. Az ilyen tiszta értelem fogalmait kategóriáknak nevezi, ahol a „tiszta” azt jelenti, hogy alapvető tartalmuk nem egyedi észlelésekből származik.

20. A „szubsztancia” kategória egy hordozó és annak meghatározásai közötti viszonyra vonatkozik; tapasztalati használatában valami állandóra vonatkozik, amelyen az állapotok változnak.

21. Ez a filozófiai fogalom tehát nem azonosítható egy kémiai anyaggal vagy egy meghatározott építőanyaggal.

22. Az ok-okozati összefüggés az ok és a hatás viszonyát jelöli, míg a kölcsönhatás a különböző anyagok egymásra gyakorolt hatását érinti.

23. Az, hogy ezeket a viszonyokat el tudjuk képzelni, azonban még nem ad választ arra a kérdésre, milyen jogon tulajdonítjuk őket az érzékeltnek.

24. Végül is egy ellentmondásmentesen kialakított fogalom nem garantálja, hogy létezik olyan tárgy, amely megfelel neki.

25. Kant ezért megkülönbözteti a fogalom birtoklásának kérdését a használatának jogosságának kérdésétől.

26. A kategóriák transzcendentális dedukciója hivatott ezt a jogosságot bizonyítani, wobei a dedukció itt a igényelt jogosultságok igazolásának jelentését hordozza.

27. Transzcendentálisnak nevezzük azt a vizsgálatot, amely a tárgyak megismerésének feltételeit vizsgálja.

28. A keresett bizonyíték nem állhat egyszerűen abban, hogy egy kategória számos helytálló alkalmazását gyűjtjük össze, hiszen éppen annak érvényességét kell megmagyarázni.

29. Még egy velünk született hajlam is, hogy okokban gondolkodjunk, eleinte csupán a szellemi felszereltségünkről árulkodna.

30. Kant okot követel arra, hogy miért kell a lehetséges tapasztalat tárgyainak megfelelniük egy ilyen gondolkodási formának.

31. Művének 1787-es második kiadásában, amelynek érvelése itt középpontban áll, ezt az igazolást a képek összekapcsolásával kezdi.

32. Ezt az összekapcsolódást Kant szintézisnek nevezi, vagyis a különböző adott képek – amelyeket ő sokféleségként jelöl – egységbe foglalását.

33. Ahhoz, hogy tapasztalat jöhessen létre, ezeknek a különbségeknek össze kell illeszkedniük anélkül, hogy elveszítenék különbözőségüket.

34. A tető nem olvadhat össze az ajtóval, és a hajó korábbi helyzetét meg kell különböztetni a későbbitől.

35. Az egység éppen abban áll, hogy a különböző fogalmakat összefüggésben fogjuk fel.

36. Kant most bevezeti az ön tudatot, mert a megismerőnek képesnek kell lennie arra, hogy az egymással összekapcsolt fogalmakat saját fogalmaiként fogja fel.

37. Az ő jól ismert „Én gondolkodom” kifejezése azt jelenti, hogy ennek a hozzárendelésnek elvileg lehetségesnek kell lennie, még akkor is, ha nem minden észlelés során történik meg kifejezetten.

38. Senkinek sem kell egy ház megfigyelése közben szüntelenül belsőleg kijelentenie, hogy éppen gondolkodik.

39. Sokkal inkább az szükséges, hogy az észlelt dolog olyan tudatossághoz tartozhasson, amelyben összehasonlítás, megkülönböztetés és közös ítélet lehetséges.

40. Erre az önudatra Kant az „appercepció” kifejezést használja, és annak szükséges egységét az appercepció transzcendentális egységének nevezi.

41. Ez alatt nem valami különleges hangulatot, nem egy megszokott önképet és nem a saját életútjára vonatkozó emlékeket ért.

42. Az ilyen tartalmak változhatnak, míg a különböző képzetek tudatban való összekapcsolásának lehetősége továbbra is az ismeret előfeltétele marad.

43. Az sem elegendő, ha minden benyomáshoz külön-külön hozzárakok egy elképzelt címkét, amely az énhez való tartozásomat jelzi.

44. Ha a benyomások mindenféle összefüggés nélkül állnának egymás mellett, az még nem jelentené a közös összetartozásuk tudatának megszerzését.

45. Az önismeret egysége ezért Kant szerint egy lehetséges szintézist feltételez, amelyen keresztül egy képzetet egy másikhoz kapcsolhatok.

46. Pontosan azért, mert az „én gondolok” a megismerés formális feltételét fejezi ki, még nem ad képet egy egyszerű vagy halhatatlan lélekről.

47. Nem jelöl semmiféle, minden emberre kiterjedő közös világ-én-t, hanem egy olyan feltételt, amely mellett egy megismerő szubjektum különböző képzeteket tud összefoglalni.

48. Ezzel azonban első ránézésre úgy tűnik, csupán az magyarázható meg, hogy az elképzelések hogyan tartoznak egy alanyhoz, míg azok tárgyhoz fűződő viszonya továbbra is nyitott kérdés marad.

49. Egy ház például gyermekkori emlékeket idézhet fel bennem, de ebből a személyes összefüggésből nem következik az épület semmilyen tulajdonsága.

50. Egy ilyen asszociáció az én élettörténetemtől függ, és más embereknél eltérő lehet.

51. Ezzel szemben az a megállapítás, hogy a háznak több emelete van, olyan kapcsolatot feltételez, amely magán a tárgyon is ellenőrizhető.

52. Kant így különbözteti meg a képzetek pusztán szubjektív összekapcsolódását azok objektív egységétől.

53. Az objektivitás itt többet jelent, mint sok megfigyelő véletlenszerű egyetértése, hiszen még egy elterjedt várakozás is tévesnek bizonyulhat.

54. Döntő fontosságú az a követelmény, hogy a képzeteket olyan szabályok szerint kapcsoljuk össze, amelyeknek az ismert tárgyra vonatkoznia kell.

55. Az ön tudat egysége ezért egy olyan kapcsolaton keresztül nyeri el episztemológiai jelentőségét, amelyben valamiről szóló állítások alakulnak ki, és azok megalapozottságát ellenőrizni lehet.

56. E kapcsolat alapvető formáinak meghatározása érdekében Kant az ítéletalkotás logikai funkcióit vizsgálja.

57. Egy ítélet például egy alanyhoz egy predikátumot rendelhet, vagy kijelentéseket állíthat feltétel és következmény viszonyba.

58. Kant azt állítja, hogy ugyanazok a kapcsolati funkciók, amelyek az ítéletekben fogalmakat egyesítenek, egy tárgy meghatározásakor a megfigyelés sokféleségét rendszerezik.

59. Ebből a kapcsolatból nyeri ki tizenkét kategóriából álló táblázatát, amely mennyiség, minőség, viszony és modalitás szerint tagolódik.

60. A mennyiség az egységre, a sokaságra és a teljességre vonatkozik; a minőség a pozitív meghatározásra, a tagadásra és a korlátozásra vonatkozik.

61. A reláció alá tartoznak a már bevezetett fogalmak: a szubsztancia, az ok-okozati összefüggés és a kölcsönhatás, míg a modalitás a lehetőségre, a valóságra és a szükségszerűségre vonatkozik.

62. Ezeknek az ítéleti funkciókból való levezetése azt hivatott megmagyarázni, hogy mely tiszta fogalmak tartoznak az értelemhez, míg a transzcendentális dedukció azt hivatott igazolni, hogy miért vonatkoznak ezek a tapasztalati tárgyakra.

63. A táblázat elolvasása ezért nem helyettesítheti ezt a második bizonyítást.

64. A dedukció döntő gondolati lépése abban áll, hogy Kant azt állítja: a tárgyi megismerés egyáltalán csak e szabályszerű egység feltételei mellett lehetséges.

65. Valamit tárgyként felismerni azt igényli, hogy az adott képzeteket úgy foglaljuk össze, hogy azok együttesen, egy ön tudatban vonatkoztathatók legyenek erre a valamire.

66. Mivel Kant szerint a kategóriák egy ilyen összekapcsolódás alapvető formáit fejezik ki, azok a lehetséges tapasztalat feltételei.

67. Érvelésének további részében ezt az egységet kifejezetten térbeli és időbeli megfigyelésünkre vonatkoztatja, hogy az igény ne maradjon meg pusztán a tárgyak gondolkodásánál.

68. Ebből Kant azt a következtetést vonja le, hogy minden, ami tapasztalat tárgyaként találkozhat velünk, a kategóriák alá tartozik.

69. Ez az érvényességi igény a priori, azaz az egyes tapasztalatok általi megerősítéstől függetlenül alaposított, bár minden konkrét tárgyi megismerés érzéki adottságot igényel.

70. Egy ilyen értelem puszta gondolkodással sem a házat, sem a hajót nem hozza létre, hanem meghatározza, hogy a megadottak hogyan ismerhetők fel tárgyként.

71. Ezzel kapcsolatban még meg kell magyarázni, hogy egy olyan általános fogalom, mint az ok, hogyan kapcsolódik egy érzékszervileg adott folyamathoz.

72. Kant ezt a közvetítést a szchematizmusban tárgyalja, azaz abban a vizsgálatában, amely a szabályokat tárgyalja, amelyek révén a tiszta értelem fogalmai időbeli meghatározást kapnak.

73. A sémája itt nem egy tipikus tárgy képe, hanem annak ábrázolására vonatkozó általános szabály a mi érzékelési feltételeink között.

74. A képzelőerőnek ebben része van, mert képes az érzékszervek által adottakat időben meghatározott egységbe összekapcsolni.

75. A szubsztancia fogalmánál a meghatározó időbeli meghatározás a tartós jelleg, az ok-okozati összefüggés fogalmánál pedig a szabály szerinti következetesség.

76. Két benyomás puszta egymásutánja nem felel meg ennek a második meghatározásnak, mert nyitva hagyja, hogy a megfelelő sorrend hozzátartozik-e a tárgyhoz, és ha igen, miért.

77. A hajó esetében a szabály arra vezet, hogy a későbbi pozíciót egy meghatározott változás részeként fogjuk fel, amelynek lefolyása feltételektől függ.

78. A kategória időbeli vonatkozása révén alkalmazható a tapasztalható folyamatokra, és egyúttal ismeretszerzési alkalmazásában is ezekre a folyamatokra korlátozódik.

79. A tapasztalat második analógiájában Kant ezt az összefüggést a változásokra vonatkozó alapelvvé fejti ki.

80. Állítása szerint minden változás az ok és okozat törvényszerű összefüggése alapján történik.

81. A ház megfigyelése során a tekintetem irányainak sorozata csupán azt magyarázza, miért veszek észre egyes részeket másoknál korábban.

82. A folyón lefelé sodródó hajó esetében viszont azt állítom, hogy állapotai olyan rendben követik egymást, amely e meghatározott lefolyásra vonatkozik, függetlenül az én tetszés szerint változó figyelmemtől.

83. Kant szerint egy ilyen objektív időbeli sorrend csak akkor határozható meg, ha a következő állapotot egy szabály köti az előző feltételekhez.

84. Az elvnek így a priori szintetikus ismeretet kell nyújtania, vagyis egy tárgyi állítást, amely túlmutat a puszta fogalmi elemzésen, és mégis nem az összegyűjtött megfigyelések általánosítása.

85. David Hume magyarázata az ismétlődő összefüggésekből és a szokásból fakadó ok-okozati elvárásainkról abból a kérdésből indul ki, hogy hogyan jutunk el egy következmény elvárásához.

86. Kant egy ilyen magyarázatot elégtelennek tartja, ha azt kell megalapozni, hogy mi alapján tekinthető egy következmény objektíven szükséges összefüggésnek.

87. Ezzel még korántsem állapítható meg, hogy milyen konkrét erő mozgatja a hajót, milyen gyorsan halad, vagy milyen különleges hatás változtatja meg pályáját.

88. Ezek a kérdések megfigyelést és vizsgálatot igényelnek, mivel az általános ok-okozati elv nem tartalmaz kész ismeretet az egyes természeti összefüggésekről.

89. Érvényességéből sem következik általános igazolás minden olyan következtetésre, amely múltbeli megfigyelésekből jövőbeli esetekre vonatkozik.

90. Éppen itt látható egy komoly kifogás Kant érvelése ellen: elképzelhetőnek tűnik egy objektíven meghatározott eseménysorozat anélkül, hogy ezzel már bizonyítva lenne annak ok-okozati törvényszerűsége.

91. Aki ezt a kifogást emeli, annak egyáltalán nem kell feladnia a saját észlelési sorozat és a valós esemény közötti megkülönböztetést.

92. Inkább azt vonja kétségbe, hogy az események meghatározhatósága szükségszerűen feltételezi azt az erős összefüggést, amelyet Kant ebből levezet.

93. Egy további nehézség magát a kategóriatáblázatot érinti, hiszen az egységes ítélés szükségességéből további indokok nélkül nem következik pontosan ez a tizenkét kategóriából álló teljes választék.

94. Kant bizalma logikai ítéletformáinak teljességében tehát olyan igényt hordoz magában, amelyet igazolásának be kell váltania.

95. Vizsgálatának erőssége abban rejlik, hogy egyáltalán kifejezetten felveti ezt a kérdést alapfogalmaink jogosultságáról, még ha a válasz vitatott is marad.

96. Az értelem tevékenysége Kant számára nem nyit meg korlátlan hozzáférést egy, minden lehetséges tapasztalatot meghaladó valósághoz.

97. A ház esetében az ismerethez hozzátartozik, hogy megkülönböztessük a megfigyelés változó sorrendjét a részei rendjétől.

98. A hajó esetében ehhez az is hozzátartozik, hogy egy változást összefüggő, időben meghatározott folyamatként fogjuk fel.

99. Nyitott kérdés marad, hogy Kant érvelése igazolja-e mindazokat a szabályokat, amelyeket ő ehhez a teljesítményhez megkövetel.

100. Aki a hajót a szemével követi, az ő értelmezése szerint mindenesetre többet feltételez, mint egy sor képet: olyan összefüggést igényel, amely lehetővé teszi számára, hogy ítéletet mondjon a történtekről.

1. In der Kritik der reinen Vernunft stellt Kant zwei Beobachtungen nebeneinander, die zunächst wenig miteinander zu tun haben: die Betrachtung eines Hauses und den Anblick eines Schiffs, das einen Fluss hinabtreibt.

2. Wer das Haus betrachtet, kann seinen Blick vom Dach zu den unteren Geschossen führen oder unten beginnen und nach oben schauen.

3. Die Teile des Hauses werden nacheinander wahrgenommen, obwohl sie am Gebäude nebeneinander bestehen.

4. Beim fahrenden Schiff dagegen gehören die zuerst beobachtete obere und die später beobachtete untere Stelle zu einem Vorgang mit einer bestimmten Richtung.

5. Wer diesen Vorgang als denselben Vorgang erfassen will, kann die beiden Zustände nicht einfach vertauschen.

6. Ein Schiff könnte zwar auch stromaufwärts fahren, doch damit wäre ein anderer Bewegungsablauf beschrieben.

7. In beiden Fällen folgen Wahrnehmungen aufeinander, aber nur im zweiten Fall soll diese Folge zugleich eine Veränderung des Gegenstands wiedergeben.

8. An dieser unscheinbaren Unterscheidung setzt Kants Frage an, wie wir überhaupt etwas über Gegenstände erkennen können, statt lediglich den Verlauf unserer Eindrücke zu registrieren.

9. Wenn zuerst das Dach und danach die Tür meine Aufmerksamkeit beanspruchen, folgt daraus keine Veränderung des Hauses vom Dach zur Tür.

10. Umgekehrt muss ich bei einer Bewegung bestimmen können, welcher Zustand des Gegenstands dem anderen vorausgeht, auch wenn meine Aufmerksamkeit manches übersieht.

11. Erfahrung bedeutet für Kant deshalb mehr als das persönliche Erleben einer Reihe von Eindrücken.

12. Sie ist eine durch Wahrnehmungen gestützte Erkenntnis, in der Vorstellungen zu Aussagen über Gegenstände verbunden werden.

13. Die Sinnlichkeit, unser Vermögen, etwas in einer Anschauung unmittelbar gegeben zu bekommen, liefert dafür eine unverzichtbare Grundlage.

14. Raum und Zeit sind nach Kant die Formen dieser sinnlichen Gegebenheit, doch aus ihnen allein ergibt sich noch kein bestimmtes Urteil über einen Gegenstand.

15. Dazu bedarf es des Verstandes, der das Gegebene nach Begriffen verbindet und dadurch erkennbar macht, was als Eigenschaft, Zustand oder Veränderung zusammengehört.

16. Ein Begriff wie Haus hilft uns, unterschiedliche Gebäude unter einer gemeinsamen Beschreibung zu erfassen, und wird anhand unserer Begegnungen mit ihnen erworben.

17. Bei Begriffen wie Substanz und Ursache beansprucht Kant einen anderen Ursprung und eine grundsätzlich andere Aufgabe.

18. Sie sollen die allgemeinsten Weisen ausdrücken, in denen etwas überhaupt als Gegenstand einer Erfahrung bestimmt werden kann.

19. Solche reinen Verstandesbegriffe nennt er Kategorien, wobei rein bedeutet, dass ihr grundlegender Gehalt nicht aus einzelnen Wahrnehmungen entnommen wird.

20. Die Kategorie Substanz betrifft das Verhältnis eines Trägers zu seinen Bestimmungen; in ihrem Erfahrungsgebrauch wird sie auf etwas Beharrliches bezogen, an dem Zustände wechseln.

21. Mit einer chemischen Substanz oder einem bestimmten Baustoff ist dieser philosophische Begriff daher nicht gleichzusetzen.

22. Kausalität bezeichnet das Verhältnis von Ursache und Wirkung, während Wechselwirkung die wechselseitige Bestimmung verschiedener Substanzen betrifft.

23. Dass wir diese Beziehungen denken können, beantwortet allerdings noch nicht die Frage, mit welchem Recht wir sie dem Wahrgenommenen zuschreiben.

24. Ein widerspruchsfrei gebildeter Begriff garantiert schließlich nicht, dass ein Gegenstand existiert, der ihm entspricht.

25. Kant unterscheidet deshalb die Frage nach dem Besitz eines Begriffs von der Frage nach der Berechtigung seines Gebrauchs.

26. Seine transzendentale Deduktion der Kategorien soll diese Berechtigung nachweisen, wobei Deduktion hier den Sinn einer Rechtfertigung beanspruchter Befugnisse hat.

27. Transzendental heißt eine Untersuchung, sofern sie nach den Bedingungen fragt, unter denen Erkenntnis von Gegenständen möglich ist.

28. Der gesuchte Nachweis kann nicht einfach darin bestehen, viele zutreffende Anwendungen einer Kategorie zu sammeln, denn gerade deren Geltung soll erklärt werden.

29. Auch eine angeborene Neigung, in Ursachen zu denken, würde zunächst nur etwas über unsere geistige Ausstattung aussagen.

30. Kant verlangt einen Grund dafür, weshalb die Gegenstände möglicher Erfahrung einer solchen Denkform entsprechen müssen.

31. In der zweiten Auflage seines Werks von 1787, deren Argumentation hier im Mittelpunkt steht, beginnt er diese Rechtfertigung bei der Verbindung von Vorstellungen.

32. Diese Verbindung nennt Kant Synthesis, also die Verknüpfung verschiedener gegebener Vorstellungen, die er als Mannigfaltiges bezeichnet, zu einer Einheit.

33. Damit eine Erfahrung entsteht, müssen solche Unterschiede zusammengehören können, ohne ihre Verschiedenheit zu verlieren.

34. Das Dach darf nicht mit der Tür verschmelzen, und die frühere Position des Schiffs muss von seiner späteren unterschieden bleiben.

35. Die Einheit besteht gerade darin, die verschiedenen Vorstellungen in einem Zusammenhang zu erfassen.

36. Kant führt nun das Selbstbewusstsein ein, weil ein Erkennender die miteinander verbundenen Vorstellungen als seine Vorstellungen zusammennehmen können muss.

37. Seine bekannte Wendung vom Ich denke besagt, dass diese Zuordnung grundsätzlich möglich sein muss, auch wenn sie nicht bei jeder Wahrnehmung ausdrücklich vollzogen wird.

38. Niemand muss während einer Hausbetrachtung unablässig innerlich erklären, dass er gerade denkt.

39. Erforderlich ist vielmehr, dass das Wahrgenommene zu einem Bewusstsein gehören kann, in dem ein Vergleich, eine Unterscheidung und ein gemeinsames Urteil möglich sind.

40. Für dieses Selbstbewusstsein verwendet Kant den Ausdruck Apperzeption und bezeichnet dessen notwendige Einheit als transzendentale Einheit der Apperzeption.

41. Gemeint ist damit keine besondere Stimmung, kein vertrautes Selbstbild und keine Erinnerung an den eigenen Lebenslauf.

42. Solche Inhalte können sich verändern, während die Möglichkeit, verschiedene Vorstellungen in einem Bewusstsein zu verbinden, für Erkenntnis vorausgesetzt bleibt.

43. Auch reicht es nicht, jedem Eindruck für sich ein gedachtes Etikett meiner Zugehörigkeit anzuheften.

44. Wenn die Eindrücke ohne jeden Zusammenhang nebeneinanderstünden, wäre damit noch kein Bewusstsein ihrer Zusammengehörigkeit gewonnen.

45. Die Einheit des Selbstbewusstseins setzt nach Kant deshalb eine mögliche Synthesis voraus, durch die ich eine Vorstellung mit einer anderen verbinden kann.

46. Gerade weil das Ich denke eine formale Bedingung des Erkennens ausdrückt, liefert es noch keine Anschauung einer einfachen oder unsterblichen Seele.

47. Es bezeichnet auch kein gemeinsames Welt-Ich aller Menschen, sondern eine Bedingung, unter der ein erkennendes Subjekt verschiedene Vorstellungen zusammenfassen kann.

48. Nun scheint damit zunächst nur erklärt zu sein, wie Vorstellungen zu einem Subjekt gehören, während ihre Beziehung zu einem Gegenstand weiterhin offenbleibt.

49. Ein Haus kann mich etwa an eine Kindheitserinnerung denken lassen, doch aus diesem persönlichen Zusammenhang ergibt sich keine Eigenschaft des Gebäudes.

50. Eine solche Assoziation hängt von meiner Lebensgeschichte ab und darf bei anderen Menschen anders ausfallen.

51. Ein Urteil darüber, dass das Haus mehrere Geschosse besitzt, beansprucht dagegen eine Verbindung, die am Gegenstand selbst überprüfbar ist.

52. Kant unterscheidet auf diese Weise die bloß subjektive Verknüpfung von Vorstellungen von ihrer objektiven Einheit.

53. Objektivität bedeutet dabei mehr als die zufällige Übereinstimmung vieler Beobachter, denn auch eine verbreitete Erwartung kann sich als falsch erweisen.

54. Entscheidend ist der Anspruch, Vorstellungen nach Regeln zu verbinden, die für den erkannten Gegenstand gelten sollen.

55. Die Einheit des Selbstbewusstseins erhält ihre erkenntnistheoretische Bedeutung deshalb durch eine Verbindung, in der sich Aussagen über etwas bilden und auf ihre Berechtigung prüfen lassen.

56. Um die grundlegenden Formen dieser Verbindung zu bestimmen, untersucht Kant die logischen Funktionen des Urteilens.

57. Ein Urteil kann beispielsweise einem Subjekt ein Prädikat zuschreiben oder Aussagen in ein Verhältnis von Bedingung und Folge setzen.

58. Kant behauptet, dass dieselben Verbindungsfunktionen, die in Urteilen Begriffe zusammenführen, bei der Bestimmung eines Gegenstands das Mannigfaltige einer Anschauung ordnen.

59. Aus dieser Beziehung gewinnt er seine Tafel von zwölf Kategorien, gegliedert nach Quantität, Qualität, Relation und Modalität.

60. Quantität betrifft Einheit, Vielheit und Allheit; Qualität betrifft positive Bestimmung, Verneinung und Einschränkung.

61. Unter Relation stehen die bereits eingeführten Begriffe von Substanz, Kausalität und Wechselwirkung, während Modalität Möglichkeit, Wirklichkeit und Notwendigkeit betrifft.

62. Ihre Herleitung aus Urteilsfunktionen soll erklären, welche reinen Begriffe zum Verstand gehören, während die transzendentale Deduktion rechtfertigen soll, weshalb sie für Erfahrungsgegenstände gelten.

63. Das Lesen der Tafel kann diesen zweiten Nachweis daher nicht ersetzen.

64. Der entscheidende Gedankenschritt der Deduktion besteht in Kants Behauptung, dass gegenständliche Erkenntnis überhaupt nur unter den Bedingungen dieser regelhaften Einheit möglich ist.

65. Etwas als Gegenstand zu erkennen verlangt, die gegebenen Vorstellungen so zusammenzufassen, dass sie gemeinsam in einem Selbstbewusstsein auf dieses Etwas bezogen werden können.

66. Weil die Kategorien nach Kant die grundlegenden Formen einer solchen Verbindung ausdrücken, sind sie Bedingungen möglicher Erfahrung.

67. Im weiteren Verlauf seiner Begründung bezieht er diese Einheit ausdrücklich auf unsere räumliche und zeitliche Anschauung, damit der Anspruch nicht bei einem bloßen Denken von Gegenständen stehenbleibt.

68. Daraus folgert Kant, dass alles, was uns als Gegenstand einer Erfahrung begegnen kann, unter den Kategorien steht.

69. Dieser Geltungsanspruch ist a priori, also unabhängig von der Bestätigung durch einzelne Erfahrungen begründet, obwohl jede konkrete Gegenstandserkenntnis sinnliche Gegebenheit benötigt.

70. Ein solcher Verstand erzeugt weder das Haus noch das Schiff durch bloßes Denken, sondern bestimmt, wie Gegebenes als Gegenstand erkannt werden kann.

71. Dabei bleibt zu erläutern, wie ein so allgemeiner Begriff wie Ursache auf einen sinnlich gegebenen Ablauf bezogen wird.

72. Kant behandelt diese Vermittlung im Schematismus, seiner Untersuchung der Regeln, durch die reine Verstandesbegriffe eine zeitliche Bestimmung erhalten.

73. Ein Schema ist hier kein Bild eines typischen Gegenstands, sondern eine allgemeine Regel seiner Darstellung unter unseren Anschauungsbedingungen.

74. Die Einbildungskraft hat daran Anteil, weil sie sinnlich Gegebenes zu einer zeitlich bestimmten Einheit verbinden kann.

75. Beim Begriff der Substanz ist die maßgebliche Zeitbestimmung die Beharrlichkeit, beim Begriff der Kausalität die Folge nach einer Regel.

76. Das bloße Nacheinander zweier Eindrücke genügt dieser zweiten Bestimmung nicht, denn es lässt noch offen, ob und weshalb die entsprechende Reihenfolge zum Gegenstand gehört.

77. Am Schiff führt die Regel dazu, die spätere Position als Teil einer bestimmten Veränderung zu begreifen, deren Ablauf von Bedingungen abhängt.

78. Die Kategorie wird durch ihren Zeitbezug auf erfahrbare Vorgänge anwendbar und zugleich in ihrem Erkenntnisgebrauch auf solche Vorgänge begrenzt.

79. In der zweiten Analogie der Erfahrung entfaltet Kant diesen Zusammenhang zu einem Grundsatz über Veränderungen.

80. Seine Behauptung lautet, dass jede Veränderung nach einer gesetzmäßigen Verknüpfung von Ursache und Wirkung geschieht.

81. Bei der Hausbetrachtung erklärt die Folge meiner Blickrichtungen lediglich, weshalb ich manche Teile früher als andere bemerke.

82. Für das stromabwärts treibende Schiff beanspruche ich dagegen eine Ordnung seiner Zustände, die für diesen bestimmten Ablauf unabhängig von meiner beliebig wechselnden Aufmerksamkeit gilt.

83. Kant meint, dass eine solche objektive Zeitfolge nur bestimmbar ist, wenn der folgende Zustand durch eine Regel an vorausgehende Bedingungen gebunden wird.

84. Der Grundsatz soll damit synthetische Erkenntnis a priori liefern, also eine gegenständliche Aussage, die über bloße Begriffsanalyse hinausgeht und dennoch keine Verallgemeinerung gesammelter Beobachtungen ist.

85. David Humes Erklärung unserer kausalen Erwartungen aus wiederholten Verbindungen und Gewohnheit setzt an der Frage an, wie wir zur Erwartung einer Folge gelangen.

86. Kant hält eine solche Erklärung für unzureichend, wenn begründet werden soll, wodurch eine Folge als objektiv notwendige Verknüpfung gelten darf.

87. Damit ist keineswegs schon festgestellt, welche konkrete Kraft das Schiff bewegt, wie schnell es fährt oder welcher besondere Einfluss seine Bahn verändert.

88. Diese Fragen verlangen Beobachtung und Untersuchung, denn der allgemeine Kausalgrundsatz enthält kein fertiges Wissen über einzelne Naturzusammenhänge.

89. Aus seiner Geltung folgt auch keine pauschale Rechtfertigung jedes Schlusses von vergangenen Beobachtungen auf künftige Fälle.

90. Gerade hier lässt sich ein ernsthafter Einwand gegen Kants Argument erkennen: Eine objektiv festgelegte Ereignisfolge scheint denkbar, ohne dass damit ihre kausale Gesetzmäßigkeit bereits bewiesen wäre.

91. Wer diesen Einwand erhebt, muss die Unterscheidung zwischen eigener Wahrnehmungsfolge und wirklichem Geschehen keineswegs aufgeben.

92. Er bezweifelt vielmehr, dass die Bestimmbarkeit des Geschehens notwendig die starke Verknüpfung voraussetzt, die Kant daraus ableitet.

93. Eine weitere Schwierigkeit betrifft die Kategorientafel selbst, denn aus der Notwendigkeit einheitlichen Urteilens folgt nicht ohne zusätzliche Gründe genau diese vollständige Auswahl von zwölf Kategorien.

94. Kants Vertrauen in die Vollständigkeit seiner logischen Urteilsformen trägt daher einen Anspruch, den seine Rechtfertigung einlösen muss.

95. Die Stärke seiner Untersuchung liegt darin, diese Frage nach der Berechtigung unserer Grundbegriffe überhaupt ausdrücklich zu stellen, auch wenn ihre Antwort umstritten bleibt.

96. Die Tätigkeit des Verstandes eröffnet für Kant keinen unbegrenzten Zugang zu einer Wirklichkeit jenseits aller möglichen Erfahrung.

97. Beim Haus gehört zur Erkenntnis, die wechselnde Reihenfolge der Betrachtung von der Ordnung seiner Teile zu unterscheiden.

98. Beim Schiff gehört dazu, eine Veränderung als einen zusammenhängenden, zeitlich bestimmten Vorgang zu erfassen.

99. Die offene Frage bleibt, ob Kants Begründung sämtliche Regeln nachweist, die er für diese Leistung verlangt.

100. Wer dem Schiff mit den Augen folgt, setzt nach seiner Deutung jedenfalls mehr voraus als eine Reihe von Bildern: Er beansprucht einen Zusammenhang, der ihm erlaubt, über das Geschehen zu urteilen.