11.3.1 A tér és az idő mint a megfigyelés formái – Raum und Zeit als Formen der Anschauung

1. Képzeljük el, hogy gondolatban teljesen kiürítenénk egy szobát, és végül a falakat, a padlót és a mennyezetet is eltávolítanánk.

2. Az ismerős tárgyak eltűnnének, de továbbra is elképzelhetnénk egy üres teret, amelyben valami állhatna vagy mozoghatna.

3. Ha viszont megpróbálnánk két tárgyat egymás mellett elképzelni, és eközben minden térbeli rendet feloldanánk, az egymás mellettiség elveszítené értelmét.

4. Nyilvánvalóan különbség van a tárgyak eltávolítása és azok ábrázolásának feltételeinek eltávolítása között.

5. Immanuel Kant a Tiszta ész kritikájában felveszi ezt az aszimmetriát, hogy megvizsgálja, milyen szerepet játszik ismeretszerző képességünk a külvilág tapasztalásában.

6. Ez a gondolati gyakorlat felveti a kérdést, de önmagában még nem ad választ arra, hogy mi lehetne a tér tőlünk függetlenül.

7. Amikor a mű 1781-ben megjelent, e kérdés mögött már egy messzemenő vita állt a természetmagyarázat alapjairól.

8. Isaac Newton egy abszolút teret feltételezett, amelynek rendje független attól, hogy éppen milyen testek találhatók benne.

9. Az abszolút idő is az ő koncepciójában a változó eseményektől függetlenül telik, amelyekhez az emberek az időtartamot mérik.

10. Gottfried Wilhelm Leibniz ezzel szemben a teret az egymás mellettiség rendjeként, az időt pedig az egymást követés rendjeként értelmezte, aminek következtében mindkettő a dolgok közötti kapcsolatokhoz kötött marad.

11. Az ellentétek többet jelentettek, mint egy szemléletes kép megválasztását, hiszen tőlük függött, hogy a hely, a mozgás és a változás alapvetően hogyan értelmezhető.

12. Kant kritikai vizsgálatában a hangsúlyt egy olyan előfeltételre helyezi át, amelyet mindkét oldal már a világról szóló kijelentéseiben is igénybe vesz.

13. Azt kérdezi, hogy a tárgyak egyáltalán hogyan adódhatnak meg számunkra térben és időben, és miért kell, hogy a matematikai kijelentések erről a rendről szükségszerűen érvényesek legyenek.

14. Kant vizsgálatának erre vonatkozó részét transzcendentális esztétikának nevezi, ahol az esztétika itt az érzéki világ tanát jelenti, és nem a szépség elméletét.

15. Az érzéki világ az a képesség, hogy képzeteket fogadjunk be azáltal, hogy valami adott számunkra.

16. Transzcendentálisnak nevezzük azt a vizsgálatot, amely az ismeret lehetőségének feltételeit vizsgálja, különösen amennyiben ezek a feltételek az egyes tapasztalatoktól függetlenül érvényesek.

17. Aki például egy csészét szemléli, színbenyomásokat fogad be, miközben egy adott tárgy egy meghatározott helyen jelenik meg előtte.

18. Kant számára az, ami az érzékelésnek felel meg, a jelenség anyagához tartozik, míg annak formája teszi lehetővé azt a rendet, amelyben a különböző dolgok adottak.

19. A forma alatt tehát nem egy körvonalat ért, hanem azt a módot, ahogyan egy tárgy érzékszervi úton hozzáférhetővé válik.

20. A megfigyelés közvetlenül valami egyedi dologra vonatkozik, míg egy fogalom a tárgyakat általános jellemzők vagy szabályok alapján határozza meg.

21. Az, hogy ott valami adott, és hogy azt csészeként ismerjük fel, ezért fogalmilag megkülönböztethető, még akkor is, ha mindkettő a szokásos észlelésben szorosan összefügg.

22. Kant első térrel kapcsolatos érvelése abból a megállapításból indul ki, hogy térfogalmainkat fokozatosan a testek közötti megfigyelt viszonyokból nyerjük.

23. Egy ilyen magyarázat első pillantásra meggyőzőnek tűnik, mert az emberek összehasonlítják a távolságokat, és ismételt tapasztalatok révén tájékozódnak környezetükben.

24. Ahhoz azonban, hogy két tárgyat egymástól távol lévőként érzékeljünk, azoknak már eleve különböző helyeken kell lennie.

25. Ehhez azonban a pusztán különböző érzékelések nem elegendőek, hiszen a színek közötti különbség még nem jelenti a dolgok közötti távolságot.

26. Aki a tapasztalt távolságokból kívánja levezetni a térbeli rendet, az Kant szerint ezzel már előre feltételezi azt, amit meg akar magyarázni.

27. A tér ezért a külső tapasztalat egyik feltétele, amelynek érvényessége nem térbeli megfigyelések gyűjteményéből származik.

28. Kant ezt az állapotot a priori-nak, azaz a tapasztalattól függetlenül megalapozhatónak nevezi, anélkül, hogy ezzel azt az időbeli állítást tenné, miszerint egy csecsemő már rendelkezik kidolgozott térelmélettel.

29. A térbeli képességek elsajátításának kérdése és a tárgyi tapasztalat előfeltételeinek kérdése különböző vizsgálatok tárgyát képezik.

30. Ez azonban még nem magyarázza meg, miért fogja fel Kant a teret megfigyelésként, és nem különösen általános fogalomként.

31. Több piros tárgy is ugyanazon színfogalom alá tartozhat anélkül, hogy egyetlen piros tárgy részei lennének.

32. Ha viszont több térről beszélünk, például egy kert területéről és egy szomszédos utca területéről, azokat Kant szerint egy átfogó tér kivonataiként értjük.

33. Határaik határozzák meg, melyik részét tekintjük, míg a térbeli rend, amelyen belül ez a határolás történik, már előfeltételezett.

34. Az átfogó tér ebben az ábrázolásban tehát nem abból keletkezik, hogy az eredetileg elkülönült tereket utólag összekapcsolják.

35. Az is, hogy a teret határtalan nagyságként képzeljük el, arra utal, hogy egyetlen átfogó megfigyelésről van szó, amelyen belül tetszőleges számú rész határozható meg.

36. A tér egysége Kant számára tehát más jellegű, mint egy fogalom általánossága, amely sok, egymástól megkülönböztethető esetet foglal magában.

37. Kant szerint tiszta megfigyelésről akkor beszélünk, ha eltekintünk az érzékszervi anyagtól, és az érzékszervi adottak formáját vizsgáljuk.

38. Egy elképzelt térbeli alakzat határait anélkül vizsgálhatjuk, hogy egy meghatározott színt, keménységet vagy hőmérsékletet feltételeznék.

39. A „tiszta” kifejezés ebben az összefüggésben nem azt jelenti, hogy különösen egyértelmű vagy hibától mentes, hanem azt, hogy független attól, amit kizárólag az érzékelés adhat meg.

40. A tiszta térfelfogás ugyanúgy nem egy olyan kép, amely minden helyet magában foglal, és amelyet valaki teljes egészében kiterít a belső szeme előtt.

41. Itt az alapvető térbeli ábrázolási módra utalunk, amelyben az egyes alakzatok és azok viszonyai egyáltalán szemléletesen meghatározhatók.

42. Hogy mely testek léteznek valójában, hol helyezkednek el és milyen tulajdonságokkal rendelkeznek, azt viszont a tapasztalat útján kell megállapítani.

43. Az idő esetében a megközelítés megváltozik, mert nem látjuk azt magunk előtt, mint egy alakot.

44. Példaként gondoljunk két hangra, amelyek vagy egymás után szólalnak meg, vagy egyszerre hallhatók.

45. Hangszínük különbözősége önmagában még nem dönti el, milyen időbeli viszonyban állnak egymáshoz.

46. Ahhoz, hogy egymást követőként vagy egyidejűleg érzékeljük őket, Kant szerint már eleve léteznie kell egy időbeli rendnek.

47. Az idő levezetése megfigyelt sorozatokból ezért ugyanúgy feltételezné ezt a rendet, mint a tér levezetése megfigyelt távolságokból.

48. Ehhez hozzátartozik, hogy a változás csak akkor érthető meg, ha ugyanazon tárgy különböző meghatározásait különböző időpontokhoz lehet rendelni.

49. Egy lámpa ki- és bekapcsolható anélkül, hogy ellentmondás keletkezne, feltéve, hogy a két állapot egymás után következik be.

50. Az idő ezáltal lehetővé teszi olyan tulajdonságok összekapcsolását, amelyek ugyanazon tárgy egyidejűleg állított tulajdonságaként ugyanabban az értelemben összeegyeztethetetlenek lennének.

51. Kant számára az egyes időtartamok is egyetlen idő határai, amelynek összefüggését feltételezzük, amikor egy időtartamot elhatárolunk a másiktól.

52. Az időfogalomnak ezért szintén tiszta megfigyelésnek kell lennie, amelyen belül bizonyos időtartamok és sorozatok ábrázolhatók.

53. Kant az időt a belső érzék formájának nevezi, mert saját állapotainkat időbeli viszonyokban érzékeljük.

54. Egy emlék, egy várakozás vagy egy fájdalom mint belső állapot még nem rendelkezik olyan térbeli alakkal, amilyen egy külső tárgyra jellemző.

55. Ugyanakkor például a fájdalom megjelenését és alábbhagyását időbeli lefolyásként tapasztaljuk.

56. A külső dolgokról alkotott képek is, mint képek, a belső állapotunkhoz tartoznak, ezért az idő közvetetten érinti a külső tárgyak megtapasztalását is.

57. Míg a tér a külső észlelés formája, addig az idő mint feltétel kiterjed minden olyan jelenségre, amely számunkra adott lehet.

58. Ebből a belső megközelítésből azonban nem következik teljes ismeret arról, hogy mi is az ismerő én, függetlenül az érzéki ábrázolásától.

59. Aki figyelemmel kíséri gondolatmenetét, az ezzel még nem ismerte fel a túlérzéki lélek természetét.

60. Hasonlóképpen Kant időtanítása sem magyarázza meg, miért tűnik egy óra várakozás közben hosszabbnak, mint egy izgalmas tevékenység során, hiszen az ilyen különbségek a már előfeltételezett időrend keretein belüli élményt érintik.

61. A tiszta térfelfogásról szóló tanításnak egyúttal érthetővé kell tennie, hogy miért halad Kant szerint a geometriai ismeret a puszta fogalmi elemzésen túl.

62. A geometriai bizonyítás egy konstruált alakzatot vizsgál, amelyből olyan összefüggéseket vezet le, amelyek véleménye szerint nem következnek máris a fogalom nyelvi magyarázatából.

63. Az a kijelentés, hogy a két pont közötti egyenes vonal a legrövidebb összeköttetés, példaként szolgál számára egy ilyen ismeretbővülésre.

64. Az egyenes fogalmában Kant egy vonal tulajdonságának meghatározását látja, amelyből puszta elemzéssel még nem derül ki annak méretaránya más összeköttetésekhez képest.

65. Nála egy ítélet akkor szintetikus, ha túlmutat azon, ami az alapul szolgáló fogalomban már benne van.

66. A geometriai ítéleteknek egyúttal a priori érvényességűnek kell lenniük, mert szükségszerűségük nem egy korlátozott számú, megrajzolt alakzat lemérésén alapul.

67. A tiszta megfigyelés így igényes közvetítői feladatot vállal magára a képi konstrukció és egy olyan érvényesség között, amely minden egyes megfigyelt esetet meghalad.

68. A papírra rajzolt vonal azonban sem teljesen vékony, sem teljesen egyenes, így látható hiányosságai nem szolgálhatnak a bizonyítás mércéjeként.

69. A rajz a bemutatást támogatja, míg a bizonyítás a szabályok szerint konstruált alakzatra vonatkozik a tiszta megfigyelésben.

70. Kant számára az ilyen ismeret külső tárgyakra való alkalmazhatósága akkor válik érthetővé, ha ezek csak ugyanabban a térbeli formában adódhatnak számunkra.

71. A matematikai ábrázolás és a attól függetlenül hozzáférhető világ közötti véletlen egyezést akkor nem kellene először számtalan méréssel alátámasztani.

72. Ez az indoklás azonban sem az asztal tényleges hosszát, sem két város közötti távolságot nem határozza meg, mivel az ilyen meghatározások empirikus feladatok maradnak.

73. Még egy tárgyról szóló teljesen meghatározott tapasztalat is további fogalmi teljesítményeket igényel az értelemtől, így az intuíciós formák vizsgálata csak az ismeretindoklás egy részét képezi.

74. Éppen a szubjektív forma és a kötelező érvényű tárgyi ismeret összekapcsolásánál fenyeget egy félreértés, amely eltakarja Kant legapróbb megkülönböztetését.

75. Szubjektív itt azt jelenti, hogy a tér és az idő az ismeretszerző képességünk természetéhez tartoznak, míg a személyes preferenciák vagy a változó hangulatok nem határozzák meg érvényességüket.

76. Két ember vitatkozhat arról, hogy egy szekrény átfér-e egy ajtón, és állításaikat mérésekkel ellenőrizhetik.

77. Az emberi észlelés térbeli formája teszi lehetővé ezt az ellenőrzést Kant szerint, ahelyett, hogy azt az egyes egyének önkényének hagyná.

78. Ezért a tér és az idő empirikus valóságáról beszél, amivel azok objektív érvényességét a lehetséges tapasztalat tárgyaira vonatkozóan érti.

79. Ugyanakkor állítja azok transzcendentális ideális voltát is, mert nem olyan meghatározásoknak kell lenniük, amelyek a dolgokhoz a mi érzéki megközelítésünktől függetlenül kapcsolódnak.

80. A két állítás különböző megközelítési szintekre vonatkozik, és ezért koncepcióján belül nem állnak ellentmondásban egymással.

81. A tapasztalható tárgyat jelenségnek nevezzük, mert az ismereti feltételeink között adott, anélkül, hogy emiatt máris csalódásnak vagy puszta látszatnak minősülne.

82. Kant ideális jellegre vonatkozó következtetése azonban többet igényel, mint azt a megfigyelést, hogy a teret és az időt nem tudjuk elvonatkoztatni tapasztalatunktól.

83. Az ábrázolási forma elengedhetetlenségéből először is valami következik ábrázolásunkról, míg az, hogy az kizárólag az emberi érzékszervi tapasztalathoz tartozik, egy továbbmenő állítás.

84. Egy kritikus ezért felteheti a kérdést, hogy miért ne felelhetne meg ugyanez a rend a dolgoknak tőlünk függetlenül is.

85. Kant ezzel szemben azt állítja, hogy egy szükséges rendet a priori nem ismerhetnénk fel függetlenül adott dolgok meghatározásaként, míg annak indoklása, mint a megfigyelésünk formája, érthetővé válik.

86. Hogy ez a magyarázat kizár-e minden más lehetőséget, az érvelésének komoly vitapontja marad.

87. A képzeleteinkben bekövetkező valós változásokra való utalás sem oldja meg a kérdést, hiszen Kant kifejezetten elismeri azok időbeli valóságát a tapasztalat keretein belül.

88. Korlátozása e rendnek a dolgokra önmagukban – azaz a dolgokra, amennyiben azokat érzéki megismerési módunktól függetlenül tekintjük – való kiterjesztése ellen irányul.

89. Egy további nehézség csak Kant után, a 19. században a nem-euklideszi geometriák kialakulásával vált nyilvánvalóvá.

90. Lehetett olyan matematikai rendeket vizsgálni, amelyek eltérnek az euklideszi geometriától, anélkül, hogy emiatt egyszerűen ellentmondásos feltételezéseken alapultak volna.

91. Ezzel nyomás alá került az a felfogás, miszerint az euklideszi struktúra lenne a térbeli ismeret egyetlen lehetséges alapja.

92. Az ilyen matematikai alternatívák puszta léte azonban még nem dönti el, hogy melyik geometria írja le a fizikai teret.

93. Kant egyik védelmezője először is különbséget tehetne a logikailag elképzelhető rendek és az általa igényelt emberi megfigyelés formája között.

94. Az általános relativitáselmélet a 20. században tovább fokozta a kihívást, mivel a gravitációt a téridő változó geometriájával köti össze.

95. Ezáltal különösen problematikussá válik Kant azon igénye, hogy a tapasztalható természet geometriai szerkezetét előre, tiszta megfigyelés útján határozza meg.

96. Ezek a fejlemények elvárják elméletének bizonyos eredményeinek felülvizsgálatát, miközben az objektív megismerés előfeltételeiről szóló általánosabb kérdés ettől még nem szűnik meg.

97. Ha visszatérünk a gondolatban kiürített szobához, most már pontosabban megfogalmazhatjuk, mit mutatott be a példa, és mi marad nyitva.

98. Az egyes tárgyak közötti távolság fenntartja a térbeli ábrázolási módot, míg az egymás mellettiség nélkülük elveszíti szemléleti értelmét.

99. Ebből Kant kidolgozza az ismeretünk feltételeinek vizsgálatát, amelynek igényét csak a tiszta érzékelésről és a matematikai érvényességről szóló további érvekkel kell alátámasztani.

100. A helymeghatározás megbízhatósága az ő koncepciójában nem igényel hozzáférést egy olyan helyhez, amely független minden emberi érzékeléstől.

101. Hasonlóképpen, egy időbeli sorozat objektíven meghatározható lehet, noha az időt érzékszervi tapasztalatunk formájaként értjük.

102. A döntő feszültség ezért abban rejlik, hogy miként alapozható meg a kötelező érvényű ismeret e feltételek keretein belül, és milyen messzire terjed az igénye, amint eltekintünk a saját hozzáférésünk feltételeitől.

1. Stellen wir uns vor, wir räumten in Gedanken ein Zimmer vollständig aus und entfernten schließlich auch Wände, Boden und Decke.

2. Die vertrauten Gegenstände wären verschwunden, doch wir könnten weiterhin einen leeren Raum vorstellen, in dem etwas stehen oder sich bewegen könnte.

3. Versuchten wir dagegen, zwei Gegenstände nebeneinander vorzustellen und dabei jede räumliche Ordnung aufzuheben, verlöre das Nebeneinander seinen Sinn.

4. Zwischen dem Entfernen der Dinge und dem Entfernen ihrer Darstellungsbedingung besteht offenbar ein Unterschied.

5. Immanuel Kant greift in der Kritik der reinen Vernunft eine solche Asymmetrie auf, um zu untersuchen, welchen Anteil unser Erkenntnisvermögen an der Erfahrung einer äußeren Welt hat.

6. Die Vorstellungsübung eröffnet seine Frage, entscheidet aber für sich allein noch nicht, was Raum unabhängig von uns sein könnte.

7. Als das Werk 1781 erschien, stand hinter dieser Frage bereits ein weitreichender Streit über die Grundlagen der Naturerklärung.

8. Isaac Newton hatte einen absoluten Raum angenommen, dessen Ordnung unabhängig davon besteht, welche Körper sich gerade darin befinden.

9. Auch die absolute Zeit verläuft in seiner Konzeption unabhängig von den wechselnden Vorgängen, an denen Menschen ihre Dauer messen.

10. Gottfried Wilhelm Leibniz verstand Raum dagegen als Ordnung des Nebeneinanders und Zeit als Ordnung des Nacheinanders, wodurch beide an die Beziehungen der Dinge gebunden bleiben.

11. Die Gegensätze betrafen mehr als die Wahl eines anschaulichen Bildes, denn an ihnen hing, wie sich Ort, Bewegung und Veränderung grundsätzlich begreifen lassen.

12. Kant verschiebt in seiner kritischen Untersuchung den Schwerpunkt auf eine Voraussetzung, die beide Seiten bei ihren Aussagen über die Welt bereits in Anspruch nehmen.

13. Er fragt, wie Gegenstände uns überhaupt räumlich und zeitlich gegeben sein können und weshalb mathematische Aussagen über diese Ordnung notwendig gelten sollen.

14. Den dafür zuständigen Teil seiner Untersuchung nennt Kant transzendentale Ästhetik, wobei Ästhetik hier die Lehre von der Sinnlichkeit und keine Theorie des Schönen bezeichnet.

15. Sinnlichkeit ist das Vermögen, Vorstellungen dadurch zu empfangen, dass uns etwas gegeben wird.

16. Transzendental heißt eine Untersuchung, wenn sie nach den Bedingungen fragt, unter denen Erkenntnis möglich ist, insbesondere soweit diese Bedingungen unabhängig von einzelnen Erfahrungen gelten sollen.

17. Wer eine Tasse betrachtet, empfängt beispielsweise Farbeindrücke, während ihm ein einzelner Gegenstand an einer bestimmten Stelle erscheint.

18. Für Kant gehört das, was der Empfindung entspricht, zum Stoff der Erscheinung, während deren Form die Ordnung ermöglicht, in der das Verschiedene gegeben ist.

19. Mit Form meint er daher keine Umrisslinie, sondern die Weise, in der ein Gegenstand sinnlich zugänglich wird.

20. Eine Anschauung bezieht sich unmittelbar auf etwas Einzelnes, während ein Begriff Gegenstände durch allgemeine Merkmale oder Regeln bestimmt.

21. Dass dort etwas gegeben ist und dass wir es als Tasse erkennen, lässt sich deshalb begrifflich unterscheiden, auch wenn beides im gewöhnlichen Wahrnehmen eng zusammengehört.

22. Kants erstes Raumargument setzt an der Behauptung an, wir gewännen unsere Raumvorstellung allmählich aus beobachteten Beziehungen zwischen Körpern.

23. Eine solche Erklärung scheint zunächst einleuchtend, weil Menschen Entfernungen vergleichen und sich durch wiederholte Erfahrungen in ihrer Umgebung zurechtfinden.

24. Um jedoch zwei Gegenstände als voneinander entfernt wahrzunehmen, müssen sie bereits als an verschiedenen Orten gegeben sein.

25. Bloß unterschiedliche Empfindungen reichen dafür nicht aus, denn ein Unterschied zwischen Farben ist noch kein Abstand zwischen Dingen.

26. Wer aus erfahrenen Abständen die räumliche Ordnung erst herleiten möchte, setzt nach Kant damit schon voraus, was er erklären will.

27. Der Raum soll deshalb eine Bedingung äußerer Erfahrung sein, deren Geltung nicht aus einer Sammlung räumlicher Beobachtungen gewonnen wird.

28. Kant bezeichnet diesen Status als a priori, also als unabhängig von Erfahrung begründbar, ohne damit die zeitliche Behauptung aufzustellen, ein Säugling besitze bereits eine ausgearbeitete Raumtheorie.

29. Die Frage nach dem Erwerb räumlicher Fähigkeiten und die Frage nach den Voraussetzungen gegenständlicher Erfahrung gehören zu unterschiedlichen Untersuchungen.

30. Damit ist allerdings noch nicht erklärt, weshalb Kant den Raum als Anschauung und nicht als besonders allgemeinen Begriff auffasst.

31. Mehrere rote Gegenstände können unter denselben Farbbegriff fallen, ohne Teile eines einzigen roten Gegenstands zu sein.

32. Wenn wir dagegen von mehreren Räumen sprechen, etwa von dem Bereich eines Gartens und dem einer angrenzenden Straße, verstehen wir sie nach Kant als Ausschnitte eines umfassenden Raums.

33. Ihre Grenzen legen fest, welcher Teil betrachtet wird, während die räumliche Ordnung, innerhalb deren diese Begrenzung erfolgt, bereits vorausgesetzt ist.

34. Der umfassende Raum entsteht in dieser Darstellung folglich nicht dadurch, dass ursprünglich getrennte Räume nachträglich zusammengefügt werden.

35. Auch seine Vorstellung als unbegrenzte Größe soll dafür sprechen, dass es sich um eine einzelne umfassende Anschauung handelt, innerhalb deren beliebig viele Teile bestimmbar sind.

36. Die Einheit des Raums ist für Kant somit anders beschaffen als die Allgemeinheit eines Begriffs, der viele voneinander unterschiedene Fälle unter sich fasst.

37. Eine reine Anschauung liegt nach Kant vor, wenn von dem Empfindungsstoff abgesehen wird und die Form sinnlicher Gegebenheit betrachtet wird.

38. Wir können an einer vorgestellten räumlichen Gestalt deren Begrenzungen untersuchen, ohne eine bestimmte Farbe, Härte oder Temperatur vorauszusetzen.

39. Rein bedeutet dabei weder besonders deutlich noch frei von Irrtümern, sondern unabhängig von dem, was nur durch Empfindung gegeben werden kann.

40. Ebenso wenig ist die reine Raumanschauung ein Bild sämtlicher Orte, das jemand vollständig vor seinem inneren Auge ausbreitet.

41. Gemeint ist die grundlegende räumliche Darstellungsweise, in der einzelne Gestalten und ihre Verhältnisse überhaupt anschaulich bestimmbar sind.

42. Welche Körper tatsächlich existieren, wo sie stehen und wie sie beschaffen sind, muss dagegen durch Erfahrung festgestellt werden.

43. Bei der Zeit verändert sich der Zugang, weil wir sie nicht wie eine Gestalt vor uns liegen sehen.

44. Denken wir zur Veranschaulichung an zwei Töne, die entweder nacheinander erklingen oder zugleich zu hören sind.

45. Die Verschiedenheit ihrer Klangfarben allein entscheidet noch nicht, in welchem zeitlichen Verhältnis sie stehen.

46. Um sie als aufeinanderfolgend oder gleichzeitig wahrzunehmen, muss nach Kant bereits eine zeitliche Ordnung zugrunde liegen.

47. Eine Ableitung der Zeit aus beobachteten Folgen würde diese Ordnung daher ebenso voraussetzen wie eine Ableitung des Raums aus beobachteten Abständen.

48. Hinzu kommt, dass Veränderung nur verständlich wird, wenn verschiedene Bestimmungen desselben Gegenstands verschiedenen Zeiten zugeordnet werden können.

49. Ein Licht kann ausgeschaltet und eingeschaltet sein, ohne dass ein Widerspruch entsteht, sofern die beiden Zustände nacheinander auftreten.

50. Die Zeit macht dadurch eine Verbindung von Bestimmungen möglich, die als gleichzeitig behauptete Bestimmungen desselben Gegenstands im selben Sinne unverträglich wären.

51. Auch einzelne Zeitspannen sind für Kant Begrenzungen einer einzigen Zeit, deren Zusammenhang vorausgesetzt wird, wenn ein Zeitraum vom anderen abgegrenzt wird.

52. Die Zeitvorstellung soll daher ebenfalls eine reine Anschauung sein, innerhalb deren bestimmte Dauern und Folgen darstellbar werden.

53. Kant nennt die Zeit die Form des inneren Sinnes, weil wir unsere eigenen Zustände in zeitlichen Verhältnissen wahrnehmen.

54. Eine Erinnerung, eine Erwartung oder ein Schmerz besitzt dabei nicht schon als innerer Zustand eine räumliche Gestalt, wie sie einem äußeren Gegenstand zukommt.

55. Gleichwohl erfahren wir etwa das Auftreten und Nachlassen eines Schmerzes als zeitlichen Verlauf.

56. Auch Vorstellungen äußerer Dinge gehören als Vorstellungen zu unserem inneren Zustand, weshalb die Zeit mittelbar die Erfahrung äußerer Gegenstände mitbetrifft.

57. Während der Raum die Form äußerer Anschauung ist, reicht die Zeit somit als Bedingung über sämtliche Erscheinungen, die uns gegeben werden können.

58. Aus diesem inneren Zugang folgt jedoch keine vollständige Erkenntnis dessen, was das erkennende Selbst unabhängig von seiner sinnlichen Darstellung ist.

59. Wer seine Gedankenfolge beobachtet, hat dadurch noch keine übersinnliche Seele in ihrer Beschaffenheit erkannt.

60. Ebenso erklärt Kants Zeitlehre nicht, weshalb eine Stunde beim Warten länger zu dauern scheint als bei einer anregenden Tätigkeit, denn solche Unterschiede betreffen das Erleben innerhalb der bereits vorausgesetzten Zeitordnung.

61. Die Lehre von der reinen Raumanschauung soll zugleich verständlich machen, weshalb geometrische Erkenntnis nach Kant über bloße Begriffsanalyse hinausgeht.

62. Ein geometrischer Beweis untersucht eine konstruierte Figur, an der Zusammenhänge erschlossen werden, die nach seiner Auffassung nicht schon aus der sprachlichen Erklärung ihres Begriffs folgen.

63. Die Aussage, dass die gerade Linie zwischen zwei Punkten die kürzeste Verbindung ist, dient ihm als Beispiel einer solchen Erkenntniserweiterung.

64. Im Begriff des Geraden sieht Kant eine Bestimmung der Beschaffenheit einer Linie, aus der deren Größenverhältnis zu anderen Verbindungen noch nicht durch bloße Analyse hervorgeht.

65. Ein Urteil heißt bei ihm synthetisch, wenn es über das hinausführt, was im zugrunde gelegten Begriff bereits gedacht wird.

66. Geometrische Urteile sollen zugleich a priori gelten, weil ihr notwendiger Anspruch nicht auf dem Nachmessen einer begrenzten Anzahl gezeichneter Figuren beruht.

67. Die reine Anschauung übernimmt damit eine anspruchsvolle Vermittlungsaufgabe zwischen anschaulicher Konstruktion und einer Geltung, die jeden einzelnen beobachteten Fall überschreitet.

68. Eine auf Papier gezeichnete Linie ist allerdings weder vollkommen dünn noch vollkommen gerade, sodass ihre sichtbaren Mängel nicht den Maßstab des Beweises bilden können.

69. Die Zeichnung unterstützt die Darstellung, während der Beweis die regelgerecht konstruierte Figur in der reinen Anschauung betrifft.

70. Für Kant wird die Anwendbarkeit solcher Erkenntnis auf äußere Gegenstände verständlich, wenn diese uns nur unter derselben räumlichen Form gegeben werden können.

71. Eine zufällige Übereinstimmung zwischen mathematischer Darstellung und einer unabhängig davon zugänglichen Welt müsste dann nicht erst durch unzählige Messungen abgesichert werden.

72. Diese Begründung legt jedoch weder die tatsächliche Länge eines Tisches noch die Entfernung zweier Städte fest, denn solche Bestimmungen bleiben empirische Aufgaben.

73. Auch eine vollständig bestimmte Erfahrung eines Gegenstands verlangt zusätzlich begriffliche Leistungen des Verstandes, sodass die Untersuchung der Anschauungsformen nur einen Teil der Erkenntnisbegründung ausmacht.

74. Gerade an der Verbindung von subjektiver Form und verbindlicher Gegenstandserkenntnis droht ein Missverständnis, das Kants sorgfältigste Unterscheidung verdeckt.

75. Subjektiv bedeutet hier, dass Raum und Zeit zur Beschaffenheit unseres Erkenntnisvermögens gehören, während persönliche Vorlieben oder wechselnde Stimmungen ihre Geltung nicht festlegen.

76. Zwei Menschen können darüber streiten, ob ein Schrank durch eine Tür passt, und ihre Behauptungen durch Messungen prüfen.

77. Die räumliche Form menschlicher Anschauung macht diese Prüfung nach Kant möglich, statt sie der Willkür jedes Einzelnen auszuliefern.

78. Er spricht deshalb von der empirischen Realität des Raums und der Zeit, womit ihre objektive Gültigkeit für Gegenstände möglicher Erfahrung gemeint ist.

79. Zugleich behauptet er ihre transzendentale Idealität, weil sie keine Bestimmungen sein sollen, die den Dingen unabhängig von unserer sinnlichen Zugangsweise zukommen.

80. Die beiden Aussagen beziehen sich auf unterschiedliche Betrachtungsebenen und widersprechen einander deshalb innerhalb seiner Konzeption nicht.

81. Ein erfahrbarer Gegenstand heißt Erscheinung, weil er unter unseren Erkenntnisbedingungen gegeben ist, ohne damit bereits als Täuschung oder bloßer Anschein abgewertet zu werden.

82. Kants Schluss auf die Idealität verlangt allerdings mehr als die Beobachtung, dass wir Raum und Zeit nicht aus unserer Erfahrung wegdenken können.

83. Aus der Unentbehrlichkeit einer Darstellungsform folgt zunächst etwas über unsere Darstellung, während ihre ausschließliche Zugehörigkeit zur menschlichen Sinnlichkeit eine weitergehende Behauptung ist.

84. Ein Kritiker kann deshalb fragen, weshalb dieselbe Ordnung nicht außerdem den Dingen unabhängig von uns entsprechen könnte.

85. Kant hält dem entgegen, dass wir eine notwendige Ordnung a priori nicht als Bestimmung unabhängig gegebener Dinge erkennen könnten, während ihre Begründung als Form unserer Anschauung verständlich werde.

86. Ob diese Erklärung jede andere Möglichkeit ausschließt, bleibt ein ernsthafter Streitpunkt seiner Argumentation.

87. Auch der Hinweis auf wirkliche Veränderungen unserer Vorstellungen erledigt die Frage nicht, denn Kant erkennt deren zeitliche Wirklichkeit innerhalb der Erfahrung ausdrücklich an.

88. Seine Begrenzung richtet sich gegen die Übertragung dieser Ordnung auf Dinge an sich, also auf Dinge, sofern sie unabhängig von unserer sinnlichen Erkenntnisweise betrachtet werden.

89. Eine weitere Schwierigkeit wurde erst nach Kant mit der Entwicklung nichteuklidischer Geometrien im neunzehnten Jahrhundert deutlich.

90. Es ließen sich mathematische Ordnungen untersuchen, die von der euklidischen Geometrie abweichen, ohne deshalb einfach auf widersprüchlichen Annahmen zu beruhen.

91. Damit geriet die Vorstellung unter Druck, die euklidische Struktur sei die einzig mögliche Grundlage räumlicher Erkenntnis.

92. Die bloße Existenz solcher mathematischen Alternativen entscheidet allerdings noch nicht, welche Geometrie den physikalischen Raum beschreibt.

93. Ein Verteidiger Kants könnte zunächst zwischen logisch denkbaren Ordnungen und der von ihm beanspruchten Form menschlicher Anschauung unterscheiden.

94. Die allgemeine Relativitätstheorie verschärfte im zwanzigsten Jahrhundert die Herausforderung, weil sie Gravitation mit einer veränderlichen Geometrie der Raumzeit verbindet.

95. Dadurch wird besonders Kants Anspruch problematisch, die geometrische Struktur der erfahrbaren Natur im Voraus durch reine Anschauung festzulegen.

96. Diese Entwicklungen verlangen eine Prüfung bestimmter Ergebnisse seiner Theorie, während die allgemeinere Frage nach den Voraussetzungen objektiver Erkenntnis dadurch nicht schon verschwindet.

97. Kehren wir zu dem gedanklich ausgeräumten Zimmer zurück, lässt sich nun genauer sagen, was das Beispiel gezeigt hat und was offenbleibt.

98. Die Entfernung einzelner Dinge lässt die räumliche Darstellungsweise bestehen, während ein Nebeneinander ohne sie seinen anschaulichen Sinn verliert.

99. Daraus entwickelt Kant eine Untersuchung unserer Erkenntnisbedingungen, deren Anspruch erst durch weitere Argumente über reine Anschauung und mathematische Geltung gestützt werden soll.

100. Die Verlässlichkeit einer Ortsbestimmung verlangt in seiner Konzeption keinen Zugang zu einem Ort unabhängig von jeder menschlichen Anschauung.

101. Ebenso kann eine zeitliche Folge objektiv bestimmbar sein, obwohl die Zeit als Form unserer Sinnlichkeit verstanden wird.

102. Die entscheidende Spannung liegt deshalb darin, wie sich verbindliche Erkenntnis innerhalb dieser Bedingungen begründen lässt und wie weit ihr Anspruch reicht, sobald wir von den Bedingungen unseres eigenen Zugangs absehen.