11.3 A tiszta ész kritikája: érzékiség és értelem – Kritik der reinen Vernunft: Sinnlichkeit und Verstand

1. Képzeljünk el példaként egy megfigyelőt, aki látja, ahogy egy gömb gördül az asztalon, majd megállapítja, hogy ugyanaz a gömb megváltoztatta helyzetét.

2. Miközben tekintete követi a mozgást, változó helyzeteket, fényvisszaverődéseket és távolságokat érzékel, de megállapítása egy olyan tárgyról szól, amely ezeken a változásokon keresztül ugyanaz maradt.

3. Ezzel tehát többet ír le, mint pusztán annak a sorrendjét, ami tudatában történt.

4. Ha először az asztal szélére, majd a gömbölyre néz, szintén egy észlelés követi a másikat, anélkül, hogy ebből máris a dolgok mozgása következne.

5. A változó tekintet és a valódi változás közötti különbség a mindennapi életben magától értetődőnek tűnik, filozófiai szempontból azonban magyarázatot igényel.

6. Immanuel Kant éppen ebből a magától értetődőségből indul ki, amikor azt vizsgálja, hogy az érzéki észlelések hogyan teszik lehetővé azt a tapasztalatot, amelyben felismerjük a tárgyakat és ítéletet mondhatunk róluk.

7. Amikor 1781-ben megjelent a Tiszta ész kritikája, a matematikai természettudomány már régóta lenyűgöző sikereket ért el, míg a metafizika továbbra is vitatkozott saját alapjairól.

8. Különösen a newtoni fizika sugallta, hogy a természetismeret többet tud nyújtani, mint egyszerűen elszigetelt megfigyelések gyűjteménye.

9. Törvényei olyan összefüggést tételeztek fel, amelynek még a meg nem figyelt esetekre is érvényesnek kellett lennie, és ezzel felmerült a kérdés, hogy milyen jogon támaszthatók ilyen igények.

10. David Hume az ok fogalmán keresztül rámutatott arra, hogy a gyakran megfigyelt következmények alakítják elvárásainkat anélkül, hogy ezáltal az események közötti szükségszerű összefüggést tárnák elénk.

11. Kant komolyan vette ezt a kihívást, de megpróbálta alátámasztani, hogy a törvényszerű összefüggés magában az események tapasztalásában rejlik.

12. Az 1787-es, jelentősen átdolgozott második kiadásban e megalapozási kísérlet lényeges részeit újragondolta, anélkül, hogy feladta volna alapvető kérdését.

13. A „kritika” szó itt az ismeretszerzésünk azon képességeinek vizsgálatát jelenti, amelyek megbízható tudást tesznek lehetővé, és meghatározzák annak hatókörét.

14. E vizsgálathoz Kant először is két funkciót különböztet meg, amelyeknek az emberi megismerésben együtt kell működniük: az érzékszerveket és az értelmet.

15. Érzékszerveknek nevezi azt a képességünket, hogy képzeteket fogadjunk be úgy, hogy valami adott nekünk, és az hat ránk.

16. Az érzékszervek befogadóképessége azt jelenti, hogy észlelésünk tárgyát nem tudjuk kizárólag gondolkodás útján előállítani.

17. Hogy a gömb világosnak vagy sötétnek tűnik-e, és milyen felülete van, azt pusztán a gömbökről való gondolkodás alapján nem lehet eldönteni.

18. A megfigyelés Kantnál azt jelenti, hogy közvetlenül kapcsolódunk valami egyedihez, például ehhez a tárgyhoz, amely itt a megfigyelő előtt fekszik.

19. Egy fogalom viszont egy általános kép, amely alatt különböző tárgyakat lehet közös jellemzők alapján elképzelni.

20. Az értelem hozza létre az ilyen fogalmakat, és az elképzeléseket ítéletekben kapcsolja össze, ezért Kant tevékenységét spontaneitásnak nevezi.

21. Ez az öntevékenység nem a látott dolgok önkényes kitalálása, hanem olyan teljesítmény, amely nélkül a megadottat nem ismernénk fel meghatározott tárgyként.

22. Kant szerint már az érzéki adottnak is van egy formája, amely megkülönböztethető az egyes változó érzékelésektől.

23. A gömb más dolgoktól elkülönülten jelenik meg, egy helyen és az asztal széleihez viszonyítva, mert a külső megfigyelés térbeli rendben van.

24. Kant ezért a teret olyan feltételnek tekinti, amely mellett a külső tárgyak egyáltalán adottak lehetnek számunkra.

25. Aki a térfogalmat először a dolgok megfigyelt egymás mellettiségéből akarná levezetni, az érvelése szerint már előre feltételezné azt, amit abból megmagyarázni kíván.

26. Hiszen a dolgokat egymás mellett érzékelni már önmagában azt jelenti, hogy térbeli viszonyokban fogjuk fel őket.

27. A transzcendentális esztétika, a könyvnek ezt a kérdést tárgyaló része, így az érzéki megfigyelés alapjait vizsgálja.

28. Az esztétika ezen a helyen az érzékiség tanát jelenti, és még nem a szépség vagy a művészet vizsgálatát jelenti.

29. A mozgással egy további előfeltétel lép játékba, mivel a gömb különböző helyzeteit egymást követőként érzékeljük.

30. Kant számára az idő a belső érzék formája, amelyen keresztül saját állapotainkat szemléljük, és közvetve minden jelenség feltétele.

31. A külső dolgokról alkotott elképzelések is, mint tudatunk állapotai, egy időbeli rendbe tartoznak.

32. Egy gömb, amely először egy helyen, majd egy másikban található, csak e feltétel mellett tűnhet mozgóban lévőnek.

33. Hasonlóképpen az a megfigyelés, hogy két dolog egyszerre létezik, már eleve időbeli viszonyt feltételez.

34. A tér és az idő ezért Kant számára olyan megfigyelési formák, amelyeket nem először számos egyedi tapasztalatból vezetnek le.

35. Ő ezeket a priori-nak nevezi, amivel a tapasztalattól független alapjukat jelöli, anélkül, hogy ezzel elmesélné keletkezésük történetét a gyermeki tudatban.

36. Az a priori szintetikus ítéletekről szóló kérdésével olyan ismereteket keres, amelyek kiterjesztik a puszta fogalmak tartalmát, és mégis függetlenek az egyes megfigyelésektől.

37. Így véleménye szerint a geometria a tiszta térbeli megfigyelésen belüli konstrukciók révén új betekintést nyerhet, ahelyett, hogy csupán egy fogalom már elképzelt jellemzőit boncolgatná.

38. A térbeli és időbeli rend azonban önmagában még nem magyarázza meg, hogy az észleltből hogyan lesz egy tárgyról szóló kötelező érvényű ítélet.

39. Amikor a megfigyelő a gömböt gömbként jelöli meg, olyan fogalmat használ, amely más, megfelelő alakú tárgyakra is alkalmazható.

40. Amikor megállapítja, hogy ugyanaz a test megváltoztatta helyét, ezen túlmenően különböző észlelések egységét is feltételezi.

41. Összekapcsolja a korábbi és a későbbi helyzetet, és azokat egy tárgyhoz rendeli, amelynek mozgását felismerni kívánja.

42. Egy ítélet ilyen módon határozza meg, hogy a tárgyra vonatkozó képzetek hogyan tartoznak össze.

43. Az, hogy két benyomás egymást követi bennem, függhet a figyelmemtől vagy egy véletlen emléktől; az, hogy egy test elmozdult, olyan összefüggést igényel, amelynek a testre kell vonatkoznia.

44. A tapasztalat Kantnál ezért az összekapcsolt észlelések révén nyert ismeretet jelenti olyan tárgyakról, amelyek összefüggései ellenőrizhetők.

45. Kant most azokat a legáltalánosabb fogalmakat vizsgálja, amelyek révén az értelem ilyen tárgyi összekapcsolásokat hajt végre, és ezeket kategóriáknak nevezi.

46. Egy empirikus fogalom, mint például a kő vagy az asztal, a tapasztalat közreműködésével alakul ki, és bizonyos tárgytípusokat különböztet meg.

47. Egy kategória, mint például az ok, ezzel szemben alapvető funkciót tölt be a tapasztalat számára általában, mert általa az események szükségszerű összefüggésben gondolhatók el.

48. A szubsztancia is ezek közé a tiszta értelemfogalmak közé tartozik, és egy hordozó viszonyát azokhoz a meghatározásokhoz érinti, amelyek rá vonatkoznak.

49. A kémiai nyelvhasználat, amely a szubsztancia alatt egy meghatározott anyagot ért, nem felel meg ennek a filozófiai funkciónak.

50. Kant a tizenkét kategória táblázatát az ítéletek logikai formáinak vizsgálatából nyeri, amelyet teljesnek tekint.

51. Ezzel azonban egyelőre csupán az ítéletformák és a tárgyi meghatározások közötti szisztematikus összefüggést állítja; azt, hogy ezeket a fogalmakat az érzékszervekkel adott tárgyakra alkalmazni jogos, külön kell megalapozni.

52. Ezt a jogosultságot vizsgálja a transzcendentális dedukció, a könyv egyik legigényesebb érvelési menete.

53. A dedukciónak itt igazoló jelentése van, és azt vizsgálja, milyen jogon igényelnek a kategóriák objektív érvényességet.

54. Transzcendentálisnak nevezzük azt a vizsgálatot, amely azokra a feltételekre irányul, amelyek mellett a tárgyak megismerése egyáltalán lehetséges.

55. Az a leírás, hogy az emberek általában hogyan gondolkodnak, vagy milyen elvárásokat szereznek meg szokásból, még nem felelne meg ennek az igénynek.

56. Kant inkább azt próbálja megmutatni, hogy csak akkor ismerhetünk fel valamit egységes tapasztalat tárgyaként, ha az érzékileg adott megfelel az értelem bizonyos összefüggéseinek.

57. A kategóriáknak az élménytárgyakra kell vonatkoznia, mert azok az ismerhetőségük előfeltételei közé tartoznak.

58. Az érvelés így az ismerés elemzésétől elvezet egy olyan igényhez, amely minden olyan tárgyra kiterjed, amellyel ezen ismerés keretein belül találkozhatunk.

59. Ebben a tekintetben döntő jelentőségű az a kérdés, hogy a különböző képzetek hogyan válhatnak egy közös felismerés részévé, ahelyett, hogy csupán elszigetelten jelennek meg a tudatban.

60. A megfigyelő nem tudná összehasonlítani a gömb korábbi és későbbi helyzetét, ha a két észlelés között számára semmiféle összefüggés nem lenne.

61. Kant ezt az előfeltételt azzal a gondolattal magyarázza, hogy az „én” gondolkodásának képesnek kell lennie arra, hogy minden képzetemet kísérje.

62. Ezzel nem követel meg folyamatos önbeszédet, amelyben minden észlelést kifejezetten a sajátunkként jelölnénk meg.

63. Itt a különböző képzetek önismeretben való összekapcsolásának lehetőségére utal, és arra, hogy azokat ugyanazon ismeret alkotóelemeiként egymáshoz viszonyítsuk.

64. Ezt az alapvető egységet transzcendentális appercepciónak nevezi, ahol az appercepció itt az önismeretet jelenti.

65. Ebből még nem következik a halhatatlan lélek ismerete, hiszen a képzetek összetartásának funkciója még nem írja le hordozójuk metafizikai természetét.

66. A sokrétűen adott dolgok összekapcsolását Kant szintézisnek nevezi, vagyis egységbe való összeillesztésnek.

67. Ehhez tartozik a képzelőerő, amely az érzékszervek által adottakat egy képzetben összefoglalja, és jelenlegi észlelés nélkül is el tudja képzelni őket.

68. A mozgás megragadásakor a korábbi helyzetet össze kell kapcsolni a későbbi helyzettel, noha a korábban észlelt helyzet már nem a jelenlegi.

69. A képzelőerő ebben az összefüggésben tehát olyan megismerési teljesítményt jelent, amely a tárgyilagos megfigyeléshez éppúgy szükséges, mint a hiányzó dolgok elképzeléséhez.

70. Az értelem irányítása alatt ez az összekapcsolás szabályt kap, amelynek alapján egy tárgy megismerésének tekinthető.

71. Az érzékszervi tapasztalatot és az értelmet ezért nem szabad két egymástól függetlenül kialakult készletként elképzelni, amelyeket utána már csak össze kell önteni.

72. Megkülönböztetésük az ismeretbeli folyamaton belüli különböző funkciókat magyarázza anélkül, hogy észlelésünk tényleges végrehajtását tudatosan végrehajtott munkalépések sorozatává alakítaná át.

73. Hogy egy tiszta értelemfogalom hogyan alkalmazható az érzéki jelenségekre, azt Kant a „szchematizmus” elnevezés alatt vizsgálja meg részletesebben.

74. A szchema ebben az összefüggésben egy ábrázolási szabály, amely egy fogalmat összekapcsol a megfigyelésünk feltételeivel.

75. A kategóriák esetében az időbeli meghatározás vállalja magára ezt a közvetítő szerepet, mivel a jelenségeknek és azok összefüggéseinek időben meghatározhatónak kell lenniük.

76. A szubsztancia kategória tapasztalatra vonatkozó használatát az időben állandó valami elképzelése biztosítja, amellyel szemben a változások észlelhetők.

77. Az ok kategóriájánál a megfelelő időbeli szabály abban áll, hogy egy állapotot egy másik követ egy szabály szerint.

78. A sémát tehát nem tekinthetjük egy meghatározott ok képének, amelyet a hatásának képéhez mellé helyezhetnénk.

79. Meghatározza az időbeli összefüggésük módját, és ezáltal érthetővé teszi, mit jelent egy kategóriát egy érzékelhető folyamatra vonatkoztatni.

80. Ilyen feltételekből Kant olyan alapelveket dolgoz ki, amelyek szerint a lehetséges tapasztalat tárgyai meghatározhatók.

81. Az ok-okozati összefüggés elve szerint a változások az ok és a hatás közötti kapcsolat törvénye szerint történnek.

82. Érvelésének irányát egy olyan megkülönböztetés segítségével lehet nyomon követni, amelyet ő maga egy ház és egy lefelé haladó hajó példáján magyaráz el.

83. Egy házat szemlélve a tekintet a tetőtől az alsó részek felé, vagy fordított irányba vándorolhat anélkül, hogy a látás sorrendje a ház változását jelentené.

84. A hajó megfigyelt útja esetében viszont a felette lévő hely egy korábbi, az alatta lévő hely pedig egy későbbi szakaszhoz tartozik ennek a meghatározott folyamatnak.

85. Kant azt kérdezi, miből lehet megkülönböztetni a tárgyban lévő sorrendet a puszta észleléseink sorrendjétől.

86. Válaszához olyan szabályra van szükség, amely szerint a későbbi állapot egy előző feltételt követ, így a sorrend az esemény meghatározója.

87. Az, hogy ezt a sorrendet nem fordíthatjuk meg tetszés szerint, a megfigyelt folyamatra vonatkozik, és természetesen nem jelenti azt, hogy egy hajó soha nem haladhatna felfelé az áramlaton.

88. A gördülő gömb esetében ez azt jelenti, hogy mozgását törvényszerűen meghatározott változásként kell felismerni, míg a konkrét feltételeket még meg kell vizsgálni.

89. Hogy mi lökte meg, milyen erős a súrlódás, és milyen sebességet ér el, az sem az ok kategóriájából, sem az általános ok-okozati elvből nem következik.

90. Az ilyen ismeretekhez megfigyelésre, mérésre és adott esetben kísérletekre van szükség, amelyek megkülönböztetik a különböző magyarázatokat.

91. Kant az tapasztalat alapvető törvényszerűségét kívánja megalapozni anélkül, hogy ebből puszta gondolkodás útján levezetné az egyes természeti törvényeket vagy egy mérés eredményét.

92. Ebben rejlik egyben Hume-nak adott válaszának korlátja is, hiszen az általános ok-okozati elv érvényessége még nem biztosítja a jövőbeli eseményekre vonatkozó minden várakozás megbízhatóságát.

93. Emellett indoklási kísérlete is támadható, ha kétségbe vonjuk, hogy az általa használt ítéletformák az emberi tapasztalat összes szükséges feltételét lefedik-e.

94. Aki elismeri az egységes tapasztalat lehetőségét, az még nem fogadta el minden lépést ettől az egységtől a teljes kategóriatábláig.

95. Az objektív megismerés igénye Kantnál mindazonáltal egy döntő korlátozással jár, amely ugyanabból az érvelésből fakad.

96. A kategóriák akkor teszik lehetővé a tárgyak megismerését, ha azoknak érzéki megfigyelés felel meg; puszta alkalmazásuk a gondolkodásban nem nyújt ismeretet a lehetséges tapasztalat határain túli dolgokról.

97. Amit térbeli és időbeli feltételek mellett kapunk, azt Kant jelenségnek nevezi, anélkül, hogy ezzel csalásnak vagy valótlan képzetnek minősítené.

98. A gömb mozgása jelenségként valós lehet és helyesen ismerhető fel, miközben ítéleteink ezáltal még nem határozzák meg, hogy a dolgok az emberi megfigyelési módtól függetlenül milyenek.

99. Erre a függetlenségre irányul a dolog önmagában fogalma, amelynek pontos viszonya a jelenséghez eltérő módon értelmezhető.

100. Kant transzcendentális idealizmusa így összekapcsolja ismeretünknek a feltételeihez való kötöttségét egy empirikus realizmussal, amely megőrzi a tapasztalható külső tárgyak valóságát.

101. A megfigyelő ezért megvizsgálhatja a gömb helyét, magyarázhatja mozgását és kijavíthat egy tévedést, még akkor is, ha nem tud kilépni megismerésének feltételei közül.

102. Pontosan azért, mert a változó észlelésekből az objektumról megalapozott ismeretnek kell születnie, a tudásra való igénye csak annyira terjed ki, amennyire a megadott tény és a fogalmi meghatározás összekapcsolható.

1. Stellen wir uns zur Veranschaulichung eine Beobachterin vor, die eine Kugel über einen Tisch rollen sieht und anschließend feststellt, dass dieselbe Kugel ihren Ort verändert hat.

2. Während ihr Blick der Bewegung folgt, nimmt sie wechselnde Lagen, Lichtreflexe und Abstände wahr, doch ihre Feststellung handelt von einem Gegenstand, der durch diese Veränderungen hindurch derselbe geblieben ist.

3. Sie beschreibt damit mehr als die Reihenfolge dessen, was sich in ihrem Bewusstsein ereignet hat.

4. Wenn sie zuerst zur Tischkante und dann zur Kugel schaut, folgt ebenfalls eine Wahrnehmung auf eine andere, ohne dass daraus schon eine Bewegung der Dinge hervorgeht.

5. Der Unterschied zwischen einem wechselnden Blick und einer wirklichen Veränderung wirkt im Alltag selbstverständlich, verlangt philosophisch aber eine Erklärung.

6. Genau an dieser Selbstverständlichkeit setzt Immanuel Kant an, wenn er untersucht, wie sinnliche Wahrnehmungen eine Erfahrung ermöglichen, in der wir Gegenstände erkennen und über sie urteilen können.

7. Als die Kritik der reinen Vernunft 1781 erschien, hatte die mathematische Naturwissenschaft längst eindrucksvolle Erfolge erzielt, während die Metaphysik über ihre eigenen Grundlagen weiterhin stritt.

8. Besonders die Newtonische Physik legte nahe, dass Naturerkenntnis mehr leisten konnte als eine Sammlung vereinzelter Beobachtungen.

9. Ihre Gesetze beanspruchten einen Zusammenhang, der auch für noch unbeobachtete Fälle gelten sollte, und damit stellte sich die Frage nach dem Recht solcher Ansprüche.

10. David Hume hatte am Begriff der Ursache gezeigt, dass häufig beobachtete Folgen unsere Erwartungen prägen, ohne uns dadurch eine notwendige Verbindung der Ereignisse vor Augen zu stellen.

11. Kant nahm diese Herausforderung ernst, suchte jedoch nach einer Begründung dafür, dass gesetzmäßige Verknüpfung zur Erfahrung von Ereignissen selbst gehört.

12. In der stark überarbeiteten zweiten Auflage von 1787 stellte er wesentliche Teile dieses Begründungsversuchs neu dar, ohne seine grundlegende Frage aufzugeben.

13. Das Wort Kritik bezeichnet dabei eine Prüfung der Befugnisse unseres Erkennens, die verlässliches Wissen ermöglichen und seine Reichweite bestimmen soll.

14. Für diese Prüfung unterscheidet Kant zunächst zwei Funktionen, die in menschlicher Erkenntnis zusammenwirken müssen: Sinnlichkeit und Verstand.

15. Sinnlichkeit nennt er unser Vermögen, Vorstellungen dadurch zu empfangen, dass uns etwas gegeben wird und wir davon betroffen werden.

16. Ihre Rezeptivität, also Empfänglichkeit, bedeutet, dass wir den Stoff unserer Wahrnehmung nicht allein durch Denken hervorbringen können.

17. Ob die Kugel hell oder dunkel aussieht und welche Oberfläche sie besitzt, lässt sich durch die bloße Überlegung über Kugeln nicht entscheiden.

18. Anschauung heißt bei Kant der unmittelbare Bezug auf etwas Einzelnes, etwa auf diesen Gegenstand, der hier vor der Beobachterin liegt.

19. Ein Begriff dagegen ist eine allgemeine Vorstellung, unter der verschiedene Gegenstände anhand gemeinsamer Merkmale gedacht werden können.

20. Der Verstand bringt solche Begriffe hervor und verbindet Vorstellungen in Urteilen, weshalb Kant seine Tätigkeit als Spontaneität bezeichnet.

21. Diese Selbsttätigkeit ist keine willkürliche Erfindung dessen, was wir sehen, sondern eine Leistung, ohne die das Gegebene nicht als bestimmter Gegenstand erkannt würde.

22. Schon die sinnliche Gegebenheit besitzt nach Kant eine Form, die sich von den jeweils wechselnden Empfindungen unterscheiden lässt.

23. Die Kugel erscheint außerhalb anderer Dinge, an einem Ort und in einem Verhältnis zu den Rändern des Tisches, weil äußere Anschauung räumlich geordnet ist.

24. Kant hält den Raum deshalb für eine Bedingung, unter der uns äußere Gegenstände überhaupt gegeben werden können.

25. Wer die Raumvorstellung erst aus dem beobachteten Nebeneinander der Dinge gewinnen wollte, hätte nach seinem Argument bereits vorausgesetzt, was er daraus erklären möchte.

26. Denn Dinge als nebeneinander wahrzunehmen heißt schon, sie in räumlichen Beziehungen aufzufassen.

27. Die transzendentale Ästhetik, der dieser Frage gewidmete Teil des Buches, untersucht somit die Grundlagen sinnlicher Anschauung.

28. Ästhetik meint an dieser Stelle die Lehre von der Sinnlichkeit und hat noch nicht die Bedeutung einer Untersuchung des Schönen oder der Kunst.

29. Mit der Bewegung kommt eine weitere Voraussetzung ins Spiel, weil die verschiedenen Orte der Kugel als aufeinanderfolgend wahrgenommen werden.

30. Zeit ist für Kant die Form des inneren Sinnes, durch den wir unsere eigenen Zustände anschauen, und mittelbar die Bedingung aller Erscheinungen.

31. Auch Vorstellungen äußerer Dinge gehören als Zustände unseres Bewusstseins zu einer zeitlichen Ordnung.

32. Eine Kugel, die zunächst an einer Stelle und dann an einer anderen liegt, kann nur unter dieser Voraussetzung als bewegt erscheinen.

33. Ebenso setzt die Wahrnehmung, dass zwei Dinge gleichzeitig vorhanden sind, bereits ein zeitliches Verhältnis voraus.

34. Raum und Zeit sind deshalb für Kant Formen der Anschauung, die nicht erst aus einer Vielzahl einzelner Erfahrungen abgeleitet werden.

35. Er nennt sie a priori, womit er ihre von Erfahrung unabhängige Begründung bezeichnet, ohne damit eine Geschichte ihrer Entstehung im kindlichen Bewusstsein zu erzählen.

36. Mit seiner Frage nach synthetischen Urteilen a priori sucht er Erkenntnisse, die den Inhalt bloßer Begriffe erweitern und dennoch unabhängig von einzelnen Beobachtungen begründet sein sollen.

37. So soll die Geometrie nach seiner Auffassung neue Einsichten durch Konstruktionen in reiner räumlicher Anschauung gewinnen können, statt lediglich bereits gedachte Merkmale eines Begriffs auseinanderzulegen.

38. Räumliche und zeitliche Ordnung erklären allerdings noch nicht allein, wie aus dem Wahrgenommenen ein verbindliches Urteil über einen Gegenstand wird.

39. Wenn die Beobachterin die Kugel als Kugel bezeichnet, verwendet sie einen Begriff, der auch auf andere Gegenstände mit entsprechender Gestalt anwendbar ist.

40. Wenn sie feststellt, dass derselbe Körper seinen Ort geändert hat, beansprucht sie darüber hinaus eine Einheit verschiedener Wahrnehmungen.

41. Sie hält die frühere und die spätere Lage zusammen und ordnet sie einem Gegenstand zu, dessen Bewegung sie erkennen will.

42. Ein Urteil bestimmt auf diese Weise, wie Vorstellungen hinsichtlich des Gegenstandes zusammengehören sollen.

43. Dass zwei Eindrücke in mir aufeinanderfolgen, kann von meiner Aufmerksamkeit oder einer zufälligen Erinnerung abhängen; dass ein Körper sich bewegt hat, verlangt eine Verknüpfung, die für den Körper gelten soll.

44. Erfahrung bedeutet bei Kant deshalb eine durch verknüpfte Wahrnehmungen gewonnene Erkenntnis von Gegenständen, deren Zusammenhang sich prüfen lässt.

45. Kant fragt nun nach den allgemeinsten Begriffen, durch die der Verstand solche gegenständlichen Verknüpfungen vollzieht, und nennt sie Kategorien.

46. Ein empirischer Begriff wie Stein oder Tisch wird unter Beteiligung der Erfahrung gebildet und unterscheidet bestimmte Arten von Gegenständen.

47. Eine Kategorie wie Ursache beansprucht dagegen eine grundlegende Funktion für die Erfahrung überhaupt, weil durch sie Ereignisse in einem notwendigen Zusammenhang gedacht werden.

48. Auch Substanz gehört zu diesen reinen Verstandesbegriffen und betrifft das Verhältnis eines Trägers zu den Bestimmungen, die ihm zukommen.

49. Der chemische Sprachgebrauch, der mit Substanz einen bestimmten Stoff meint, trifft diese philosophische Funktion nicht.

50. Kant gewinnt seine Tafel der zwölf Kategorien aus einer Untersuchung der logischen Formen des Urteilens, die er als vollständig ansieht.

51. Damit ist jedoch zunächst nur ein systematischer Zusammenhang von Urteilsformen und Gegenstandsbestimmungen behauptet; die Berechtigung, diese Begriffe auf sinnlich gegebene Gegenstände anzuwenden, bleibt eigens zu begründen.

52. Diese Berechtigung untersucht die transzendentale Deduktion, einer der anspruchsvollsten Argumentationsgänge des Buches.

53. Deduktion hat hier eine rechtfertigende Bedeutung und untersucht, mit welchem Recht die Kategorien objektive Geltung beanspruchen.

54. Transzendental heißt eine Untersuchung, die sich auf die Bedingungen richtet, unter denen Erkenntnis von Gegenständen überhaupt möglich ist.

55. Eine Beschreibung darüber, wie Menschen gewöhnlich denken oder welche Erwartungen sie durch Gewohnheit erwerben, würde diesen Anspruch noch nicht einlösen.

56. Kant versucht vielmehr zu zeigen, dass wir etwas nur als Gegenstand einer einheitlichen Erfahrung erkennen können, wenn das sinnlich Gegebene bestimmten Verbindungen des Verstandes entspricht.

57. Die Kategorien sollen für Erfahrungsgegenstände gelten, weil sie zu den Voraussetzungen ihrer Erkennbarkeit gehören.

58. Der Begründungsweg führt damit von einer Analyse des Erkennens zu einem Anspruch über alle Gegenstände, die uns innerhalb dieses Erkennens begegnen können.

59. Entscheidend wird dabei die Frage, wie verschiedene Vorstellungen zu einer gemeinsamen Erkenntnis gehören können, statt lediglich vereinzelt im Bewusstsein aufzutreten.

60. Die Beobachterin könnte die frühere und die spätere Lage der Kugel nicht vergleichen, wenn beide Wahrnehmungen für sie ohne möglichen Zusammenhang blieben.

61. Kant erläutert diese Voraussetzung durch den Gedanken, dass das Ich denke alle meine Vorstellungen begleiten können muss.

62. Damit verlangt er keine ununterbrochene Selbstansprache, bei der wir jede Wahrnehmung ausdrücklich als die eigene kennzeichnen.

63. Gemeint ist die Möglichkeit, unterschiedliche Vorstellungen in einem Selbstbewusstsein zu verbinden und als Bestandteile derselben Erkenntnis aufeinander zu beziehen.

64. Diese grundlegende Einheit nennt er transzendentale Apperzeption, wobei Apperzeption hier Selbstbewusstsein bezeichnet.

65. Aus ihr folgt noch keine Erkenntnis einer unvergänglichen Seele, denn die Funktion, Vorstellungen zusammenzuhalten, beschreibt nicht schon die metaphysische Beschaffenheit ihres Trägers.

66. Die Verbindung des vielfältig Gegebenen bezeichnet Kant als Synthesis, also als Zusammenfügung zu einer Einheit.

67. Zu ihr gehört die Einbildungskraft, die sinnlich Gegebenes in einer Vorstellung zusammenfassen und auch ohne gegenwärtige Wahrnehmung vorstellen kann.

68. Beim Erfassen der Bewegung muss die frühere Lage mit der späteren verbunden werden, obwohl die früher wahrgenommene Lage nicht mehr die gegenwärtige ist.

69. Einbildungskraft meint in diesem Zusammenhang daher eine Erkenntnisleistung, die ebenso für nüchterne Beobachtung nötig ist wie für das Vorstellen abwesender Dinge.

70. Unter der Leitung des Verstandes erhält diese Verbindung eine Regel, durch die sie als Erkenntnis eines Gegenstandes gelten soll.

71. Sinnlichkeit und Verstand dürfen deshalb nicht als zwei unabhängig fertiggestellte Vorräte vorgestellt werden, die anschließend nur noch zusammengeschüttet werden müssten.

72. Ihre Unterscheidung erklärt verschiedene Funktionen innerhalb der Erkenntnis, ohne den tatsächlichen Vollzug unserer Wahrnehmung in eine Abfolge bewusst ausgeführter Arbeitsschritte zu verwandeln.

73. Wie ein reiner Verstandesbegriff auf sinnlich Erscheinendes angewandt werden kann, untersucht Kant genauer unter dem Namen Schematismus.

74. Ein Schema ist dabei eine Regel der Darstellung, die einen Begriff mit den Bedingungen unserer Anschauung verbindet.

75. Für die Kategorien übernimmt die Zeitbestimmung diese vermittelnde Aufgabe, weil Erscheinungen und ihre Verknüpfungen zeitlich bestimmbar sein müssen.

76. Die Kategorie Substanz erhält ihren auf Erfahrung bezogenen Gebrauch durch die Vorstellung von etwas Beharrlichem in der Zeit, gegenüber dem Veränderungen feststellbar werden.

77. Bei der Kategorie Ursache besteht die entsprechende zeitliche Regel darin, dass auf einen Zustand ein anderer nach einer Regel folgt.

78. Das Schema ist somit kein Bild einer bestimmten Ursache, das man neben ein Bild ihrer Wirkung legen könnte.

79. Es bestimmt die Weise ihres zeitlichen Zusammenhangs und macht dadurch verständlich, was es bedeutet, eine Kategorie auf einen wahrnehmbaren Vorgang zu beziehen.

80. Aus solchen Bedingungen entwickelt Kant Grundsätze, nach denen Gegenstände möglicher Erfahrung bestimmt werden können.

81. Sein Grundsatz der Kausalität besagt, dass Veränderungen nach dem Gesetz der Verbindung von Ursache und Wirkung geschehen.

82. Die Richtung seines Arguments lässt sich an einer Unterscheidung nachvollziehen, die er selbst anhand eines Hauses und eines stromabwärts fahrenden Schiffes erläutert.

83. Beim Betrachten eines Hauses kann der Blick vom Dach zu den unteren Teilen oder in umgekehrter Richtung wandern, ohne dass die Reihenfolge des Sehens eine Veränderung des Hauses bezeichnet.

84. Bei der beobachteten Fahrt des Schiffes gehört hingegen der Ort oberhalb zu einer früheren und der Ort unterhalb zu einer späteren Phase dieses bestimmten Vorgangs.

85. Kant fragt, wodurch die Folge im Gegenstand von der bloßen Folge unserer Wahrnehmungen unterschieden werden kann.

86. Seine Antwort verlangt eine Regel, nach der der spätere Zustand auf eine vorausgehende Bedingung folgt, sodass die Ordnung als Bestimmung des Geschehens gilt.

87. Dass wir diese Ordnung nicht beliebig umkehren dürfen, betrifft den beobachteten Vorgang und bedeutet selbstverständlich nicht, dass ein Schiff niemals stromaufwärts fahren könnte.

88. Für die rollende Kugel heißt das, dass ihre Bewegung als gesetzmäßig bedingte Veränderung erkannt werden soll, während die konkreten Bedingungen erst zu untersuchen sind.

89. Wodurch sie angestoßen wurde, wie stark die Reibung wirkt und welche Geschwindigkeit sie erreicht, ergibt sich weder aus der Kategorie Ursache noch aus dem allgemeinen Kausalgrundsatz.

90. Solche Erkenntnisse brauchen Beobachtung, Messung und gegebenenfalls Versuche, die zwischen verschiedenen Erklärungen unterscheiden.

91. Kant möchte die grundlegende Gesetzmäßigkeit der Erfahrung begründen, ohne dadurch jedes einzelne Naturgesetz oder den Ausgang einer Messung aus reinem Denken herzuleiten.

92. Darin liegt zugleich eine Grenze seiner Antwort auf Hume, denn die Geltung des allgemeinen Kausalprinzips sichert noch nicht die Zuverlässigkeit jeder Erwartung über künftige Ereignisse.

93. Auch bleibt sein Begründungsversuch angreifbar, wenn man bezweifelt, dass die von ihm verwendeten Urteilsformen sämtliche notwendigen Bedingungen menschlicher Erfahrung erfassen.

94. Wer die Möglichkeit einheitlicher Erfahrung anerkennt, hat damit noch nicht jeden Schritt von dieser Einheit zur vollständigen Kategorientafel akzeptiert.

95. Der Anspruch objektiver Erkenntnis bleibt bei Kant dennoch mit einer entscheidenden Begrenzung verbunden, die aus demselben Argument hervorgeht.

96. Kategorien können Gegenstände erkennen lassen, sofern ihnen sinnliche Anschauung entspricht; ihre bloße Anwendung im Denken liefert keine Erkenntnis von Dingen jenseits möglicher Erfahrung.

97. Was uns unter räumlichen und zeitlichen Bedingungen gegeben ist, nennt Kant Erscheinung, ohne es damit als Täuschung oder unwirkliches Gebilde abzuwerten.

98. Die Bewegung der Kugel kann als Erscheinung wirklich sein und zutreffend erkannt werden, während unsere Urteile dadurch noch nicht bestimmen, wie Dinge unabhängig von der menschlichen Anschauungsweise beschaffen sind.

99. Auf diese Unabhängigkeit richtet sich der Gedanke eines Dings an sich, dessen genaue Beziehung zur Erscheinung unterschiedlich ausgelegt wird.

100. Kants transzendentaler Idealismus verbindet somit die Bindung unserer Erkenntnis an ihre Bedingungen mit einem empirischen Realismus, der die Wirklichkeit erfahrbarer äußerer Gegenstände festhält.

101. Die Beobachterin darf deshalb den Ort der Kugel prüfen, ihre Bewegung erklären und einen Irrtum berichtigen, auch wenn sie die Bedingungen ihres Erkennens nicht hinter sich lassen kann.

102. Gerade weil aus wechselnden Wahrnehmungen eine begründbare Erkenntnis des Gegenstandes werden soll, reicht ihr Anspruch auf Wissen nur so weit, wie sich Gegebenheit und begriffliche Bestimmung verbinden lassen.