12.3.1 A természetfilozófia és az élőlények fejlődése – Naturphilosophie und die Entwicklung des Lebendigen

1. A növény élőlényként felismerhető marad, noha szüntelenül felveszi, feldolgozza és újra leadja a környezetéből származó anyagokat.

2. Állandósága éppen azon alapul, hogy benne valami történik, és nem azon, hogy minden anyagi alkotóeleme változatlanul a helyén marad.

3. Ebben a mai, tudatosan általános jellegű leírásban felmerül egy nehézség, amely az 1800 körüli természetfilozófiát is foglalkoztatta.

4. Aki a leveleket, gyökereket és szárakat külön-külön vizsgálja, sokat megtud a növényről, de ezzel még nem magyarázta meg, hogy ezek a részek hogyan alkotnak egy önfenntartó összefüggést.

5. A gyökerek ellátják a többi szervet, miközben saját fennmaradásuk olyan teljesítményektől függ, amelyeket ugyanazon növény más részein végeznek.

6. Az egész részeiből áll, de a részek csak ezen egész keretein belül tudják betölteni sajátos feladataikat.

7. Friedrich Wilhelm Joseph Schelling számára egy ilyen kölcsönös függőség vált kiindulópontjává egy, a természet lényegét érintő, messzebb mutató kérdésnek.

8. Amikor Schelling 1797-ben kiadta „Gondolatok a természetfilozófiához” című művét, a természetismeret és az emberi önállóság közötti viszony már vitatott filozófiai probléma volt.

9. Immanuel Kant kimutatta, hogy a tapasztalat az ismerő ember fogalmi teljesítményét feltételezi, és egyúttal felvázolta a valóságról szóló tudásunk határait.

10. 1790-ben megjelent „Az ítélőképesség kritikája” című művében azt is vizsgálta, miért igényelnek az élőlények különös figyelmet.

11. Egy óra szemléletes ellentétet nyújt, mert bár fogaskerekei együttesen egy funkciót látnak el, egymást sem hozzák létre, sem saját tevékenységükből nem újítják meg.

12. Kapcsolatuk egy gyártóra vezethető vissza, aki a kész mechanizmuson kívül áll.

13. Az organizmus esetében viszont az alkatrészek közreműködnek annak az egységnek a kialakításában és fenntartásában, amelynek köszönhetően maguk is létezhetnek.

14. Kant ezért úgy írta le a szervezett lényt, mint olyat, amelynek részei kölcsönösen eszközök és célok egymás számára.

15. A „cél” itt elsősorban azt jelenti, hogy egy részt az életösszefüggésben betöltött jelentőségéből értjük meg, például egy gyökeret abból a szempontból, hogy hogyan járul hozzá a növény táplálásához.

16. Ebből egyáltalán nem következik, hogy a gyökérnek lenne terve, vagy hogy a növény tudatosan alakítaná ki a jövőjét.

17. Kant ezt a célszerűséget a szervezett természet megítélésének elengedhetetlen iránymutatásaként kezelte, anélkül, hogy ezzel tudományosan bizonyította volna egy szándékosan cselekvő teremtő létezését.

18. Ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy a mechanikus magyarázatokat a lehető legmesszebb kövesse.

19. A különös nehézség abban rejlett, hogy hogyan illeszkednek össze mindkét szemléletmód, ha ismeretünk nem látja át végső egységét.

20. Schelling felvette ezt a feszültséget, de túl akart lépni az ismeretfeltételeinkkel kapcsolatos kérdésen.

21. Azt kérdezte, hogy az élőlényekben felismerhető szervezettség a természet saját eredeti tevékenységében gyökerezik-e.

22. Egy ilyen kérdés egy olyan kutatási világban merült fel, amelynek tárgyai korántsem korlátozódtak a mozgó testekre és a mechanikai ütközésekre.

23. A kémiai átalakulások, a mágneses jelenségek és az elektromossággal kapcsolatos vizsgálatok különböző megközelítéseket nyitottak meg az erők és folyamatok felé.

24. A galvanikus kísérletek, amelyek során az elektromos folyamatokat állati szövetek reakcióival hozták összefüggésbe, különösen az élettelen anyag és az élő test közötti határt érintették.

25. Ezek a kutatási területek még nem alkottak zárt magyarázatot az életre, de megkérdőjelezték a területek közötti egyszerű elhatárolásokat.

26. Schelling ezekben kereste a természet összefüggő felépítésének kiindulópontjait, amelyet egyetlen speciális vizsgálat sem tudott teljes mértékben megragadni.

27. Az 1799-es „A természetfilozófia rendszerének első vázlata” című művében és a hozzá tartozó „Bevezetésben” tovább élesítette ezt a programot.

28. A természetet olyan összefüggésként kellett megérteni, amely saját tevékenységéből hozza létre formáit.

29. A döntő megkülönböztetés ezért a termékre és a termelékenységre vonatkozik.

30. A termék egy meghatározott, felismerhető alak, például egy test a tulajdonságaival vagy egy növény a tagolt formájával.

31. A termelékenység azt a létrehozási folyamatot jelenti, amelynek révén az ilyen alakok létrejönnek és fennmaradnak.

32. A szó sem a gazdasági hasznosságot, sem egy láthatatlan alkotó tudatos munkáját nem jelenti.

33. Schelling inkább azt akarja megakadályozni, hogy a természetet kizárólag már kész dolgok gyűjteményeként fogják fel.

34. Hiszen még egy pontosan leírt dolog esetében is nyitott kérdés marad, hogy miért rendelkezik éppen ezzel a meghatározott formával, és hogyan lehetséges a fennmaradása.

35. A magyarázatnak a látható eredménytől vissza kell vezetnie azokhoz a tevékenységekhez, amelyek abban kifejeződnek.

36. Eközben a termelékenységet nem szabad úgy kezelni, mint egy további tárgyat a növények, kövek és állatok mellett.

37. Egy ilyen tárgy maga is ismét valami meghatározott lenne, amelynek keletkezése és fennmaradása magyarázatot igényelne.

38. Schelling ezért egy eredeti természeti tevékenységet feltételez, amely az egyes termékekben korlátozódik, anélkül, hogy bármelyikben feloldódna.

39. Amikor ebben az összefüggésben a természetet alanyként jelöli meg, annak teremtő oldalára utal, nem pedig egy gondolatokkal, vágyakkal és döntésekkel rendelkező személyre.

40. A kifejezésnek olyan tevékenységet kell lefednie, amelyből tárgyi valóság keletkezik, még mielőtt az ember azt tárgyként tekintené.

41. Pontosan ebben rejlik a megközelítés filozófiai merészsége, hiszen az egyes folyamatok megfigyeléséből egy ilyen eredeti tevékenység nem közvetlenül levezethető.

42. Ez a természeti összefüggés okára vonatkozó feltételezés, amelyen a további magyarázatoknak meg kell mutatniuk érvényességüket.

43. Ezzel azonban új nehézség merül fel, amelyet Schelling maga is középpontba állít.

44. Ha a természet korlátlanul termékeny, akkor meg kell magyarázni, miért jelennek meg egyáltalán korlátozott és megkülönböztethető alakzatok.

45. Egy teljesen akadálytalan tevékenység még nem tenné érthetővé egy adott növényt, egy adott testet vagy egy tartós formát.

46. Schelling ezért ellentétes tendenciákat feltételez a természetben, amelyek kölcsönhatása révén termékenysége korlátozottá válik.

47. Egy ilyen gátlás számára maga is hatékony természeti tevékenység, nem pedig kívülről hozzáadott korlát.

48. A termék egy ellentétből keletkezik, amelynek ideiglenes összekapcsolódása tesz lehetővé egy meghatározott formát.

49. Az állandóság így magyarázatra szoruló teljesítménnyé válik a változó viszonyok között.

50. Az egymással ellentétes, de egymáshoz viszonyuló meghatározások összefüggésére Schelling a polaritás gondolatát alkalmazza.

51. A mágnesen szemléletesen látható, hogy egy ellentét is tartozhat egy közös egységhez.

52. Az északi és a déli pólus különbözőek, együtt azonban a mágnes poláris szerkezetét alkotják.

53. A példa azt hivatott érthetővé tenni, hogy az ellentéteket miért nem kell mindig eredetileg egymástól független elemekként elképzelni.

54. Schelling más természeti folyamatokban is keresi a rokon struktúrákat, és meg akarja mutatni, hogyan alakul ki a különbözőség egy összefüggő tevékenységi viszonyból.

55. Ebből természetesen nem következik, hogy egy növény ugyanazok a folyamatok révén növekszik, mint amelyek a mágnes működését irányítják.

56. Amint a filozófiai hasonlóságnak bizonyos jelenségek magyarázatává kell válnia, további indokokra van szüksége, amelyek túlmutatnak a „polaritás” közös fogalmán.

57. Ezen a ponton a forma és az idő viszonya is megváltozik.

58. Schelling felfogása szerint egy természeti termék nem egyszerűen csak tovább létezik, miután kialakulása egyszer befejeződött.

59. Amit állandónak látunk, azt folyamatos tevékenység révén újra és újra fenn kell tartani.

60. Egy növény különösen jól szemlélteti ezt a gondolatot, mert növekedése és táplálkozása láthatóan ellentmond annak a képzeletnek, hogy teljesen mozdulatlan állapotban lenne.

61. Az, hogy a növény anyagokat vesz fel és alakít át, itt csupán magyarázó jellegű megfigyelés, nem pedig a modern biokémiai ismeretek Schellingre való ráhúzása.

62. Továbbmenő állítása a természet egészére vonatkozik, amelynek látszólag szilárd termékeit a produktív és korlátozó tevékenységek kölcsönhatásából kívánja megérteni.

63. Azonban az átmenet egy jól érthető életfolyamattól az összes természeti forma általános elméletéhez éppen az a lépés, amelyet külön kell indokolni.

64. Az organizmusban a tevékenység és a forma közötti viszony különös sűrűséget nyer, mert a különböző teljesítmények kölcsönösen teszik lehetővé egymást.

65. Egy puszta halmaz nem rendelkezik ezzel az egységgel pusztán azért, mert alkotóelemei térben egymás mellett helyezkednek el.

66. Egy növény esetében a felépítés, az ellátás és a fenntartás oly módon kapcsolódnak egymáshoz, hogy egy szerv leírása kénytelen hivatkozni a többi szervre.

67. Aki egy levelet teljes mértékben meg akarna magyarázni anélkül, hogy figyelembe venné annak kapcsolatait az élő növényhez, a tárgyának egy lényeges részét figyelmen kívül hagyná.

68. Ez nem jelenti azt, hogy az egyes részek pontos vizsgálata feleslegessé válna.

69. Inkább azt kell megragadnia, hogy milyen kapcsolatok révén nyerik el ezek a részek éppen azokat a tulajdonságokat és funkciókat, amelyeket vizsgálni kell.

70. Schelling gondolkodása ott nyeri el erejét, ahol az elszigetelt dolgok szemléléséből azok keletkezési és fennmaradási feltételeinek vizsgálatához vezet.

71. Egy különálló életerő önmagában nem tudná megoldani ezt a feladatot, ha a neve csupán mindazt foglalná össze, ami még megmagyarázatlan maradt.

72. Schelling természetfilozófiája ugyan a korabeli, az életerőkről és a formáló ösztönökről szóló viták keretében működik, de nem redukálható egy titokzatos anyag hozzáadására.

73. Igénye az organikus és szervetlen természet összefüggésére vonatkozik, amelyek tevékenységei különböző formákban ismétlődnek.

74. Ehhez jelentőséget nyer az a lépcsősor elképzelése, amely az anyagi folyamatoktól az élő szervezeten át a tudatosságig vezet.

75. A „potencia” ebben a nyelvhasználatban ugyanazon alapvető összefüggés egyik fokát vagy fokozottabb megnyilvánulását jelöli.

76. Itt nem matematikai számítási műveletre, és nem is az életerő mérhető mennyiségére utalunk.

77. A különböző fokozatok azt hivatottak bemutatni, hogy a természet hogyan alakít ki tevékenységének új formáit anélkül, hogy minden átmenetnél egy teljesen idegen, külső elvre lenne szüksége.

78. Éppen a „fejlődés” szó vezethet azonban történelmi félreértéshez.

79. Schelling természeti szintek szerinti rendszerezése még nem egy evolúciós történet, amelyben a későbbi állatfajok bizonyítható változások révén alakulnak ki a korábbiakból.

80. Charles Darwin természetes szelekcióval kapcsolatos magyarázata a fajok változására egy későbbi tudományos kontextushoz tartozik, és a fajok kialakulását és változását vizsgálja sok generáció során.

81. Schelling a természeti tevékenység különböző formáinak belső összefüggéseit keresi, amelyek rendszerezése nem feltétlenül jelenti a keletkezési események időbeli sorrendjét.

82. Dinamikus természetfelfogása magában foglalja a létrejövetelt és a változást, azonban önmagában nem nyújt empirikusan alátámasztott genealógiát az élőlényekről.

83. Elvétnénk a különleges feladatukat, ha kizárólag aszerint ítélnénk meg őket, hogy mennyire közel állnak egy későbbi evolúcióelmélethez.

84. Ugyanígy félrevezető lenne, ha spekulatív lépcsősorukat már bizonyított természettörténetként tálalnánk.

85. A tudat bevonása még tovább nehezíti a feladatot, mert így az ember maga is belép a vizsgált összefüggésbe.

86. Aki megismeri a természetet, annak van teste, érzékeli a világot, és olyan folyamatokra van utalva, amelyek megelőzik tudatos gondolkodását.

87. Schelling ezért nem akarja a szellemet utólag összekapcsolni egy eredetileg teljesen idegen természettel.

88. Természetfilozófiája az objektív oldalról vizsgálja, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak a természetnek, amelyben az észlelés és az ön tudatosság lehetségessé válik.

89. A kiegészítő transzcendentális filozófia, amelyet az 1800-as „A transzcendentális idealizmus rendszere” című művében dolgoz ki, a tudásból indul ki, és annak viszonyát a tárgyi világhoz vizsgálja.

90. A „transzcendentális” kifejezés itt azoknak a feltételeknek a vizsgálatát jelenti, amelyek mellett a tapasztalat és az ismeret lehetséges.

91. Mindkét irányzat tehát ugyanazt a kapcsolatot vizsgálja különböző kiindulási pontokból, anélkül, hogy összefüggésük máris minden átmenetet megmagyarázna.

92. Különösen azt kell még megmutatni, hogy miért keletkezhet a szervezett természetből olyan lény, amely tárgyakat ismer fel, és önmagát ismerőként értelmezi.

93. Mai szemszögből nézve módszertani korlátot jelent az a pont, ahol a különböző folyamatok közös szerkezete felváltaná azok konkrét kutatását.

94. Az a tény, hogy a mágneses, kémiai és szerves folyamatok filozófiai összefüggésben ábrázolhatók, még nem bizonyítja egy adott, az okaikra vonatkozó állítás helyességét.

95. Egy tudományos magyarázatnak világossá kell tennie, mely megfigyelések támasztják alá, és milyen feltételek mellett lenne szükség a korrekciójára.

96. A mai természettudomány is kölcsönhatásokkal, dinamikus folyamatokkal és szervezett összefüggésekkel dolgozik, ezért nem redukálható általánosságban egy óra képére.

97. Schelling kifogása különösen azt a képzeletet érinti, hogy elszigetelt alkotóelemek gyűjteményével már meg lehetne magyarázni azok élő egységét.

98. Azon túlmenő igénye viszont, hogy a természetet eredeti termékenységéből és ellentétes tevékenységeiből kiindulva értsük meg, további indoklások alapján kell megítélni.

99. A növény, amelyből ez a kérdés kiindult, most olyan alakként jelenik meg, amelynek állandóságát a folyamatos változás támasztja alá.

100. Rajta keresztül megtanulhatjuk, miért kell a természetismeretnek mind a dolgokat, mind azok létrejöttét megragadnia, miközben nyitott kérdés marad, hogy egy közös filozófiai elv milyen mértékben magyarázza meg ténylegesen ezt a létrejövetelt.

1. Eine Pflanze bleibt als Lebewesen erkennbar, obwohl sie unaufhörlich Stoffe aus ihrer Umgebung aufnimmt, verarbeitet und wieder abgibt.

2. Ihre Beständigkeit beruht gerade darauf, dass in ihr etwas geschieht, und nicht darauf, dass alle materiellen Bestandteile unverändert an ihrem Platz bleiben.

3. In dieser heutigen, bewusst allgemein gehaltenen Beschreibung tritt eine Schwierigkeit hervor, die auch die Naturphilosophie um 1800 beschäftigte.

4. Wer Blätter, Wurzeln und Stängel einzeln untersucht, erfährt viel über die Pflanze, hat damit aber noch nicht erklärt, wie diese Teile einen sich erhaltenden Zusammenhang bilden.

5. Die Wurzeln versorgen die übrigen Organe, während ihre eigene Erhaltung von Leistungen abhängt, die anderswo in derselben Pflanze erbracht werden.

6. Das Ganze besteht durch seine Teile, doch die Teile können ihre besonderen Aufgaben nur innerhalb dieses Ganzen erfüllen.

7. Für Friedrich Wilhelm Joseph Schelling wurde eine solche wechselseitige Abhängigkeit zum Ausgangspunkt einer weiterreichenden Frage nach der Natur selbst.

8. Als Schelling 1797 seine „Ideen zu einer Philosophie der Natur“ veröffentlichte, war das Verhältnis zwischen Naturerkenntnis und menschlicher Selbstständigkeit bereits ein umstrittenes philosophisches Problem.

9. Immanuel Kant hatte gezeigt, dass Erfahrung begriffliche Leistungen des erkennenden Menschen voraussetzt, und zugleich die Grenzen unseres Wissens über die Wirklichkeit herausgearbeitet.

10. In seiner „Kritik der Urteilskraft“ von 1790 untersuchte er außerdem, weshalb Lebewesen einer besonderen Betrachtung bedürfen.

11. Eine Uhr bietet ein anschauliches Gegenbild, weil ihre Räder zwar gemeinsam eine Funktion erfüllen, einander aber weder hervorbringen noch aus eigener Tätigkeit erneuern.

12. Ihre Verbindung geht auf einen Hersteller zurück, der außerhalb des fertigen Mechanismus steht.

13. Beim Organismus dagegen wirken die Teile an der Bildung und Erhaltung jener Einheit mit, durch die sie selbst bestehen können.

14. Kant beschrieb deshalb ein organisiertes Wesen als eines, dessen Teile wechselseitig Mittel und Zweck füreinander sind.

15. „Zweck“ bedeutet hier zunächst, dass wir einen Teil aus seiner Bedeutung für den Lebenszusammenhang verstehen, beispielsweise eine Wurzel aus ihrem Beitrag zur Versorgung der Pflanze.

16. Daraus folgt keineswegs, dass die Wurzel einen Plan besitzt oder dass die Pflanze ihre Zukunft bewusst entwirft.

17. Kant behandelte diese Zweckmäßigkeit als einen notwendigen Leitfaden unserer Beurteilung organisierter Natur, ohne dadurch einen absichtlich handelnden Urheber wissenschaftlich nachzuweisen.

18. Zugleich hielt er daran fest, mechanische Erklärungen so weit wie möglich zu verfolgen.

19. Die besondere Schwierigkeit lag darin, wie beide Betrachtungsweisen zusammengehören, wenn unsere Erkenntnis ihre letzte Einheit nicht durchschaut.

20. Schelling griff diese Spannung auf, wollte jedoch über die Frage nach unseren Erkenntnisbedingungen hinausgehen.

21. Er fragte, ob die Organisation, die wir am Lebewesen erkennen, in einer ursprünglichen Tätigkeit der Natur selbst begründet ist.

22. Eine solche Frage entstand in einer Forschungswelt, deren Gegenstände sich keineswegs auf bewegte Körper und mechanische Stöße beschränkten.

23. Chemische Verwandlungen, magnetische Erscheinungen und Untersuchungen zur Elektrizität eröffneten unterschiedliche Zugänge zu Kräften und Prozessen.

24. Galvanische Versuche, bei denen elektrische Vorgänge mit Reaktionen tierischer Gewebe verbunden wurden, berührten insbesondere die Grenze zwischen unbelebter Materie und lebendigem Körper.

25. Diese Forschungsgebiete bildeten noch keine geschlossene Erklärung des Lebens, machten aber einfache Trennungen zwischen den Bereichen fragwürdig.

26. Schelling suchte in ihnen Anhaltspunkte für einen zusammenhängenden Aufbau der Natur, den keine einzelne Spezialuntersuchung vollständig erfassen konnte.

27. Im „Ersten Entwurf eines Systems der Naturphilosophie“ und der dazugehörigen „Einleitung“ von 1799 verschärfte er dieses Programm.

28. Natur sollte als ein Zusammenhang verständlich werden, der seine Gestalten aus eigener Tätigkeit hervorbringt.

29. Die entscheidende Unterscheidung betrifft deshalb das Produkt und die Produktivität.

30. Ein Produkt ist eine bestimmte, erkennbare Gestalt, etwa ein Körper mit seinen Eigenschaften oder eine Pflanze mit ihrer gegliederten Form.

31. Produktivität bezeichnet das Hervorbringen, durch das solche Gestalten entstehen und bestehen.

32. Das Wort meint weder wirtschaftliche Nützlichkeit noch die bewusste Arbeit eines unsichtbaren Herstellers.

33. Schelling will vielmehr verhindern, dass Natur ausschließlich als Sammlung bereits fertiger Dinge aufgefasst wird.

34. Denn auch ein genau beschriebenes Ding lässt noch offen, weshalb es diese bestimmte Form besitzt und wie sein Fortbestehen möglich ist.

35. Die Erklärung soll vom sichtbaren Ergebnis zu den Tätigkeiten zurückgehen, die sich darin ausdrücken.

36. Dabei darf man Produktivität nicht wie einen weiteren Gegenstand neben Pflanzen, Steinen und Tieren behandeln.

37. Ein solcher Gegenstand wäre selbst wieder etwas Bestimmtes, dessen Entstehung und Erhaltung nach einer Erklärung verlangten.

38. Schelling setzt daher eine ursprüngliche Naturtätigkeit voraus, die sich in einzelnen Produkten begrenzt, ohne in einem von ihnen aufzugehen.

39. Wenn er Natur in diesem Zusammenhang als Subjekt bezeichnet, meint er ihre hervorbringende Seite, nicht eine Person mit Gedanken, Wünschen und Entschlüssen.

40. Der Ausdruck soll eine Tätigkeit erfassen, aus der Gegenständliches hervorgeht, bevor ein Mensch es als Gegenstand betrachtet.

41. Gerade darin liegt die philosophische Kühnheit des Ansatzes, denn aus der Beobachtung einzelner Vorgänge lässt sich eine solche ursprüngliche Tätigkeit nicht unmittelbar ablesen.

42. Sie ist eine Annahme über den Grund des Naturzusammenhangs, an der die weiteren Erklärungen ihre Tragfähigkeit zeigen müssen.

43. Damit entsteht allerdings eine neue Schwierigkeit, die Schelling selbst in den Mittelpunkt rückt.

44. Wenn Natur unbegrenzt produktiv ist, muss erklärt werden, weshalb überhaupt begrenzte und unterscheidbare Gestalten auftreten.

45. Eine völlig ungehinderte Tätigkeit würde noch keine bestimmte Pflanze, keinen bestimmten Körper und keine dauerhafte Form verständlich machen.

46. Schelling nimmt deshalb entgegengesetzte Tendenzen innerhalb der Natur an, durch deren Zusammenwirken ihre Produktivität eine Begrenzung erhält.

47. Eine solche Hemmung ist für ihn selbst eine wirksame Naturtätigkeit, keine von außen hinzugefügte Schranke.

48. Das Produkt entsteht aus einem Widerstreit, dessen vorläufige Bindung eine bestimmte Gestalt ermöglicht.

49. Beständigkeit wird damit zu einer erklärungsbedürftigen Leistung innerhalb beweglicher Verhältnisse.

50. Für den Zusammenhang entgegengesetzter, aber aufeinander bezogener Bestimmungen verwendet Schelling den Gedanken der Polarität.

51. Am Magneten lässt sich anschaulich erkennen, dass ein Gegensatz zu einer gemeinsamen Einheit gehören kann.

52. Nordpol und Südpol sind verschieden, bilden jedoch zusammen die polare Struktur eines Magneten.

53. Das Beispiel soll verständlich machen, weshalb Gegensätze nicht immer als ursprünglich beziehungslose Elemente gedacht werden müssen.

54. Schelling sucht verwandte Strukturen auch in anderen Naturprozessen und will zeigen, wie Verschiedenheit aus einem zusammenhängenden Tätigkeitsverhältnis hervorgeht.

55. Daraus folgt selbstverständlich nicht, dass eine Pflanze durch dieselben Vorgänge wächst, durch die ein Magnet wirkt.

56. Sobald die philosophische Ähnlichkeit zu einer Erklärung bestimmter Erscheinungen werden soll, braucht sie zusätzliche Gründe, die über das gemeinsame Wort „Polarität“ hinausgehen.

57. An dieser Stelle verändert sich auch das Verhältnis von Gestalt und Dauer.

58. Ein Naturprodukt besteht nach Schellings Auffassung nicht einfach fort, nachdem seine Entstehung einmal abgeschlossen ist.

59. Was uns als bleibend erscheint, muss durch fortdauernde Tätigkeit immer wieder erhalten werden.

60. Eine Pflanze macht diese Überlegung besonders zugänglich, weil ihr Wachstum und ihre Versorgung sichtbar gegen die Vorstellung eines völlig ruhenden Bestandes sprechen.

61. Dass sie Stoffe aufnimmt und umbildet, ist hier eine erläuternde Beobachtung, keine Zuschreibung moderner biochemischer Kenntnisse an Schelling.

62. Seine weitergehende Behauptung betrifft die Natur insgesamt, deren scheinbar feste Produkte er aus dem Zusammenspiel produktiver und begrenzender Tätigkeiten begreifen will.

63. Der Übergang von einem gut verständlichen Lebensvorgang zu einer allgemeinen Theorie aller Naturgestalten ist jedoch gerade der Schritt, der eigens begründet werden muss.

64. Am Organismus erhält das Verhältnis von Tätigkeit und Gestalt eine besondere Dichte, weil die verschiedenen Leistungen sich gegenseitig ermöglichen.

65. Eine bloße Ansammlung besitzt diese Einheit nicht schon deshalb, weil ihre Bestandteile räumlich zusammenliegen.

66. Bei einer Pflanze hängen Aufbau, Versorgung und Erhaltung so zusammen, dass die Beschreibung eines Organs auf die übrigen verweisen muss.

67. Wer ein Blatt vollständig erklären wollte, ohne seine Beziehungen zur lebenden Pflanze zu berücksichtigen, würde einen wesentlichen Teil seines Gegenstandes übergehen.

68. Das bedeutet nicht, dass die genaue Untersuchung einzelner Teile überflüssig wird.

69. Sie muss vielmehr die Beziehungen erfassen, durch die diese Teile gerade die Eigenschaften und Funktionen erhalten, die untersucht werden sollen.

70. Schellings Denken gewinnt seine Stärke dort, wo es aus der Betrachtung isolierter Dinge zur Untersuchung ihrer Entstehungs- und Erhaltungsbedingungen führt.

71. Eine besondere Lebenskraft allein könnte diese Aufgabe nicht lösen, wenn ihr Name lediglich alles zusammenfasst, was noch unerklärt geblieben ist.

72. Schellings Naturphilosophie arbeitet zwar im Umfeld damaliger Debatten über Lebenskräfte und Bildungstriebe, lässt sich aber nicht auf das Hinzufügen eines geheimnisvollen Stoffes reduzieren.

73. Ihr Anspruch betrifft den Zusammenhang von organischer und anorganischer Natur, deren Tätigkeiten in unterschiedlichen Gestaltungen wiederkehren sollen.

74. Dafür gewinnt die Vorstellung einer Stufenfolge Bedeutung, die von materiellen Prozessen über lebendige Organisation bis zum Bewusstsein führt.

75. Eine „Potenz“ bezeichnet in diesem Sprachgebrauch eine Stufe oder gesteigerte Ausprägung desselben grundlegenden Zusammenhangs.

76. Gemeint ist hier keine mathematische Rechenoperation und auch keine messbare Menge an Lebenskraft.

77. Die verschiedenen Stufen sollen zeigen, wie Natur neue Formen ihrer Tätigkeit ausbildet, ohne bei jedem Übergang ein völlig fremdes Prinzip von außen zu benötigen.

78. Gerade das Wort „Entwicklung“ kann allerdings zu einem historischen Missverständnis führen.

79. Schellings Ordnung der Naturstufen ist nicht schon eine Abstammungsgeschichte, in der spätere Tierarten aus früheren durch nachweisbare Veränderungen hervorgehen.

80. Charles Darwins Erklärung der Artenveränderung durch natürliche Selektion gehört einer späteren wissenschaftlichen Konstellation an und fragt nach der Entstehung und Veränderung von Arten im Laufe vieler Generationen.

81. Schelling sucht nach dem inneren Zusammenhang verschiedener Formen von Naturtätigkeit, deren Ordnung nicht ohne Weiteres eine zeitliche Reihenfolge von Entstehungsereignissen bezeichnet.

82. Seine dynamische Naturauffassung schließt Werden und Veränderung ein, liefert jedoch allein keine empirisch begründete Genealogie der Lebewesen.

83. Man würde ihre besondere Aufgabe verfehlen, wenn man sie ausschließlich danach beurteilte, wie nahe sie einer späteren Evolutionstheorie kommt.

84. Ebenso irreführend wäre es, ihre spekulative Stufenfolge als bereits bewiesene Naturgeschichte auszugeben.

85. Die Einbeziehung des Bewusstseins verschärft die Aufgabe noch einmal, weil nun der Mensch selbst in den untersuchten Zusammenhang eintritt.

86. Wer Natur erkennt, besitzt einen Körper, nimmt wahr und ist auf Vorgänge angewiesen, die seiner bewussten Überlegung vorausliegen.

87. Schelling will deshalb den Geist nicht erst nachträglich mit einer ursprünglich völlig fremden Natur verbinden.

88. Seine Naturphilosophie fragt von der objektiven Seite her, wie eine Natur beschaffen sein muss, in der Wahrnehmung und Selbstbewusstsein möglich werden.

89. Die ergänzende Transzendentalphilosophie, die er im „System des transzendentalen Idealismus“ von 1800 ausarbeitet, setzt beim Wissen an und untersucht dessen Beziehung zur gegenständlichen Welt.

90. „Transzendental“ bezeichnet dabei die Untersuchung von Bedingungen, unter denen Erfahrung und Erkenntnis möglich sind.

91. Beide Richtungen bearbeiten somit dieselbe Beziehung von unterschiedlichen Ausgangspunkten her, ohne dass ihre Zusammengehörigkeit bereits jeden Übergang erklärt.

92. Insbesondere bleibt zu zeigen, weshalb aus organisierter Natur ein Wesen hervorgehen kann, das Gegenstände erkennt und sich selbst als Erkennenden versteht.

93. Aus heutiger Sicht liegt eine methodische Grenze dort, wo die gemeinsame Struktur verschiedener Prozesse deren konkrete Erforschung ersetzen soll.

94. Dass magnetische, chemische und organische Vorgänge in einem philosophischen Zusammenhang dargestellt werden können, beweist noch nicht die Richtigkeit einer bestimmten Aussage über ihre Ursachen.

95. Eine wissenschaftliche Erklärung muss erkennen lassen, welche Beobachtungen für sie sprechen und unter welchen Bedingungen sie korrigiert werden müsste.

96. Auch die heutige Naturwissenschaft arbeitet mit Wechselwirkungen, dynamischen Prozessen und organisierten Zusammenhängen und lässt sich deshalb nicht pauschal auf das Bild einer Uhr reduzieren.

97. Schellings Einspruch trifft besonders die Vorstellung, man könne mit einer Sammlung isolierter Bestandteile bereits deren lebendige Einheit erklären.

98. Sein weitergehender Anspruch, die Natur aus ursprünglicher Produktivität und gegensätzlichen Tätigkeiten zu begreifen, bleibt dagegen an zusätzlichen Begründungen zu messen.

99. Die Pflanze, von der diese Frage ausging, erscheint nun als eine Gestalt, deren Beständigkeit durch fortdauernde Veränderung getragen wird.

100. An ihr lässt sich lernen, weshalb Naturerkenntnis sowohl die Dinge als auch ihr Werden erfassen muss, während offenbleibt, wie weit ein gemeinsames philosophisches Prinzip dieses Werden tatsächlich erklärt.