12.8 Kora romantika: Friedrich Schlegel, Novalis és a gondolkodás nyitott formája – Frühromantik: Friedrich Schlegel, Novalis und die offene Form des Denkens

1. 1798-ban Friedrich Schlegel az Athenaeumban közzétett egy töredéket, amelyben a romantikus költészetnek sajátos feladatot tulajdonított: annak folyamatosan kialakulnia kell, és nem szabad, hogy bármilyen végleges elmélet kimerítse.

2. Aki egy művészetelmélettől kötelező érvényű szabályokat várt a kész művekre vonatkozóan, itt egy olyan programmal találkozott, amely éppen a befejezetlenségét emelte ki lényegi jellemzőjévé.

3. Schlegel ezt a költészetet „progresszív univerzális költészetnek” nevezte, egy előrehaladó művészetnek, amelynek az egyes műfajok határain túlra kellett terjednie.

4. A „költészet” szó itt messze többet foglal magában, mint a verseket, hiszen a regények, a kritika és a filozófiai reflexió is a célzott összefüggés részét képezik.

5. Számára egy költői mű képes volt ábrázolni a világot, és egyúttal láthatóvá tenni azt is, hogy ez az ábrázolás hogyan jött létre.

6. Ezzel a szöveg formája maga is a filozófiai kérdések körébe került.

7. Ha minden gondolkodás egy bizonyos perspektívából szólal meg, akkor annak ábrázolásának is láthatóvá kell tennie, hogy ez a perspektíva milyen messzire nyúlik, és hol van szükség kiegészítésre.

8. Ez a kérdés az 1790-es évek végén nyert történelmi jelentőséget, amikor Jena és Berlin a filozófia, az irodalom és a kritika közötti eszmecsere fontos helyszíneivé váltak.

9. Friedrich és August Wilhelm Schlegel testvérek 1798-tól 1800-ig adták ki az Athenaeumot, és ezzel közös publikációs teret teremtettek a különböző hangok számára.

10. Folyóiratuk olyan közvéleményben jelent meg, amelyben az új filozófiai tanokat éppoly szenvedélyesen vitatták, mint a francia forradalom következményeit.

11. Egy másik írásrészletében Friedrich Schlegel ezt a forradalmat, Fichte tudománytörténetét és Goethe Wilhelm Meister tanulóévei című regényét egymás mellé állította, mint korszakának jelentős irányzatait.

12. Ez a feltűnő összeállítás a politikai változást, a filozófiai megalapozást és az irodalmi műveltséget egy közös horizonton egyesítette.

13. Ez egyáltalán nem azt jelentette, hogy egy regénynek ugyanolyan hatása lenne, mint egy állami rend felforgatásának, hanem azt, hogy a történelmi változások a tudás és az önértelmezés formáira is kihatnak.

14. A korai romantika ezt a szellemi munka sajátos konstellációját jelöli, amelynek kérdéseit a romantikus szerelem mindennapi értelmezése nem képes kielégítően lefedni.

15. A filozófiai háttérhez tartozott Kant felismerése, miszerint az ismeret a megismerő szubjektum teljesítményétől függ, és jogos igényeinek vannak határai.

16. Fichte tovább élesítette ezt a szubjektummal kapcsolatos kérdést azzal, hogy az ön tudatot eredeti tevékenységként igyekezett értelmezni.

17. Tudománytana „énje” ezért nem egyszerűen egy bizonyos preferenciákkal rendelkező személy, aki tetszése szerint találja ki környezetét.

18. Inkább olyan alapvető teljesítményeket vizsgál, amelyek nélkül a tudatos világhoz való viszony és a cselekvés nem lenne érthető.

19. Schlegel és Novalis komolyan vették egy ilyen megalapozás igényét, de kétségbe vonták, hogy minden tudás visszavezethető lenne egy véglegesen biztosított első alapelvre.

20. A feltétlennek, vagyis egy olyan alapelvnek, amely érvényességét nem valami mástól kapja, kellene alátámasztania a tudás összefüggéseit.

21. Amint azonban ezt az alapelvet egy meghatározott állításban rögzítik, újra felmerül a kérdés, hogy mely fogalmakat és megkülönböztetéseket feltételezi már ez az állítás.

22. Ebből a nehézségből fakadt az érdeklődés az olyan formák iránt, amelyek pontosan kifejtenek egy gondolatot, és egyúttal láthatóvá teszik annak még nyitott összefüggéseit.

23. A töredék erre különleges lehetőséget nyújtott, mert kiemelt egy korlátozott összefüggést anélkül, hogy emiatt az egészet felfedte volna.

24. Általában a töredék egy megmaradt részt jelöl, amelynek eredeti összefüggése elveszett, vagy amelynek kidolgozása félbeszakadt.

25. Schlegelnél viszont ez lehet egy szándékosan összeállított szöveg is, amely saját formával rendelkezik, és éppen ebben ösztönöz a továbbgondolkodásra.

26. Az Athenaeum 206. töredékében Schlegel egy töredéktől egy kis műalkotás belső teljességét követeli meg, és önállóságát egy sünéhez hasonlítja.

27. A kép az egyes alakok zárt egészét hangsúlyozza, miközben más töredékek között elfoglalt helyzete új összefüggéseket nyit meg.

28. Egy ilyen szövegnek önálló gondolatként kell megállnia a helyét, még akkor is, ha nem nyújt teljes körű világértelmezést.

29. A belső zártság és az átfogó nyitottság ezen összekapcsolódása az univerzális költészet programját is jellemzi.

30. Amikor a költészet és a filozófia egymással érintkezésbe kerül, a narratívák kipróbálhatnak olyan előfeltételeket, amelyeket egy fogalmi ábrázolás eleinte magától értetődőnek tekint.

31. Fordítva: a filozófiai kritika képes feltárni, hogy mely szabadságról, egyéniségről vagy társadalomról szóló elképzelések érvényesülnek egy irodalmi formában.

32. Egy kitalált életrajz például megmutathatja, hogyan változik egy szereplő ellentmondó elvárások hatására, anélkül, hogy ebből máris általános törvényt vonna le az emberi fejlődésről.

33. Filozófiai érdeme abban rejlik, hogy érthetővé teszi egy lehetőséget, és ítéleteket vált ki vele kapcsolatban.

34. E költészet fejlődése tehát nem csupán azt jelenti, hogy egyre újabb könyvek jelennek meg, hanem azt is, hogy formái és az élethez fűződő viszonya maga is változékony marad.

35. Az igény messzemenő, de éppen széles körűsége miatt megköveteli a különbségtételt a költői kutatás, a meggyőző értelmezés és a megalapozott tudás között.

36. Schlegel irónia-fogalma a ábrázolás és annak korlátainak tudatosítása közötti kapcsolaton alapul.

37. A köznyelvben az irónia azt jelentheti, hogy valaki valamit mond, de közben az ellenkezőjét sugallja.

38. A romantikus irónia ennél tovább megy, mert a szerző belemerül ábrázolásába, és egyúttal távolságot tart annak látszólagos magától értetődőségétől.

39. Kitalált példaként elképzelhető egy elbeszélés, amelynek narrátora eleinte egy szereplő életútját elkerülhetetlennek ábrázolja, majd később feltárja saját megfigyeléseinek szelektáltságát.

40. Az olvasó így megtudja, hogy az állítólagos szükségszerűség mekkora része a elbeszélt történet felépítésén alapul.

41. Egy forma megalkotása és határainak vizsgálata egymásba olvad, anélkül, hogy a történet emiatt értelmetlenné válna.

42. Ebben a váltakozásban rejlik az önkritika lehetősége, amely a filozófiai ábrázolásokat is érinti, amint azok saját előfeltevéseiket is vizsgálják.

43. Egy ilyen rugalmasságnak azonban ára van, ha minden állítást a következő pillanatban visszavonhatnak.

44. Aki kijelentéseit mindig ideiglenes játékként kezeli, elkerülheti azt a kötelességet, hogy felelősséget vállaljon azok okaiért és következményeiért.

45. Hegel később éppen ebből a szempontból támadta a romantikus iróniát, és veszélyt látott abban, hogy egy alany minden tárgyi és erkölcsi kötődését saját felsőbbrendűsége alá rendeli.

46. Kritikája egy olyan hozzáállásra irányul, amelyben már csak a kifejező szabadsága számít, míg a tárgy elveszíti kötelező érvényét.

47. Ezt kifogásként komolyan kell venni, mert a szüntelen önrelativizálás a kritika elleni védelemként is szolgálhat.

48. Ebből azonban nem következik végleges ítélet a korai romantika valamennyi gondolkodási formájáról, amelyek igazság iránti érdeklődését és összefüggéseit ez nem fogná megfelelően le.

49. Döntő fontosságú marad, hogy egy újabb elhatárolódás a gondolat gyengeségét magyarázza-e és dolgozza-e fel, vagy csupán megakadályozza-e, hogy a gondolatot megvizsgálhassák.

50. Novalisnál – aki Friedrich von Hardenberg néven költőként vált ismertté – a probléma egy inkább az ön tudatra irányuló perspektívából jelenik meg.

51. 1795-ös és 1796-os Fichte-tanulmányaiban azt vizsgálta, hogyan képes az én önmagát megragadni, és milyen határok vannak egy ilyen kísérletnek.

52. A reflexió itt azt jelenti, hogy a gondolkodás saját tevékenységére fordul vissza, és azt tárgyává teszi.

53. Ezáltal megkülönböztetés jön létre a reflexáló én és az a én között, amelyre a reflexió irányul.

54. Mindkét oldal összetartozását ugyan előfeltételezik, de eredeti egységüket nem lehet egyszerűen, mint egy külső tárgyat, bemutatni.

55. Novalis ezért az érzelmet is vizsgálja, mint az önmagához való viszonyhoz vezető utat, amelyet a fogalmi ábrázolás nem tud teljes mértékben helyettesíteni.

56. Az érzelem jelentősége ezen a ponton az önmegismerés filozófiai nehézségéből fakad, és nem indokolja a gondolkodástól való általános elfordulást.

57. 1798-ban jelent meg az Athenaeumban a Friedrich Schlegel által szerkesztett Blüthenstaub című töredékgyűjtemény, míg Novalis filozófiai feljegyzéseinek nagy része csak halála után került kiadásra.

58. Ez a különbség fontos a megértés szempontjából, mert egy magánjellegű munkajegyzet más igényeket támaszt, mint egy kiadásra szánt szöveg.

59. Nem minden rövid vagy befejezetlen feljegyzés tekinthető máris tudatosan kiteljesedett romantikus töredéknek.

60. A Blüthenstaub elején ez a mondat áll: „Mindenhol a feltétlenet keressük, és mindig csak dolgokat találunk.”

61. Rövidsége olyan feszültséget sűrít magába, amelynek magyarázata lényegesen több helyet igényel, mint maga a megfogalmazás.

62. Amivel találkozunk, az mindig valami meghatározott dolog, amelyet megkülönböztetünk más dolgoktól, és kapcsolatokba sorolunk.

63. A keresett feltétlen összefüggés ezért nem jelenhet meg egyszerűen csak egy újabb dologként a már ismert dolgok mellett.

64. Novalis romantizálásról szóló elképzelése utat nyit ahhoz, hogy ezt a határt felfedező tevékenységgé alakítsuk át.

65. Az ismerősnek magasabb értelmet kell nyernie, a látszólag teljesen ismertnek pedig vissza kell nyernie a még kiaknázatlan lehetőség jellegét.

66. Ugyanakkor Novalis leírja azt a fordított irányú mozgást is, amelyben a magasztos és az ismeretlen egy közismert kifejezéssel kapcsolódik össze.

67. A romantizálás így olyan kapcsolatok kiépítését jelenti, amelyek kiterjesztik a mindennapi tapasztalatot, és újra hozzáférhetővé teszik a távoli jelentéseket.

68. Aki valamit mindig csak közvetlen hasznossága szempontjából szemléli, az esetleg figyelmen kívül hagy olyan összefüggéseket, amelyek megértése szempontjából ugyanolyan lényegesek.

69. Ezeket az összefüggéseket azonban az adott tárgyon kell kidolgozni, ha az eljárásból több kell, hogy legyen, mint szép elképzelések tetszőleges átvétele.

70. A képzelőerő filozófiai feladatot kap, miközben eredményeinek vizsgálata továbbra is szükséges marad.

71. Egy kifejezetten elképzelt darab só az asztalon szemléltetheti, hogyan is nézhetne ki egy ilyen látásmód-kiterjesztés.

72. Első pillantásra ismerős eszköznek tűnik, amely ízt ad az ételnek, és ez a leírás a rendeltetése szempontjából teljesen helytálló.

73. Ha ugyanezt a sót más szempontokból vizsgáljuk, előtérbe kerülnek kristályformája, kinyerésének módszerei és az ehhez szükséges emberi munka.

74. A mindennapi tárgy hirtelen olyan kapcsolatokba kerül a természeti folyamatokkal, a műszaki ismeretekkel és a társadalmi életkörülményekkel, amelyekre az első leírás nem utalt.

75. A példa nem egy hagyományosan átadott jelenet Novalis életéből, de tárgyilagos közelségben áll a sóbányák igazgatásában végzett tevékenységéhez.

76. 1797 végétől 1799-ig a Freibergi Bányatudományi Akadémián tanult, ahol a természettudományos ismeretek és a bányászati gyakorlat szorosan összekapcsolódtak.

77. Filozófiai és költői összefüggések iránti érdeklődése így egy olyan munkakörnyezetben is kialakult, ahol pontos megfigyelésre és hasznos szakértelemre volt szükség.

78. Az 1798-as és 1799-es Allgemeine Brouillon, egy hagyatékban maradt feljegyzések gyűjteménye, ezt a kapcsolatot egy széles körű tudásprojektként mutatja be.

79. A „Brouillon” vázlatot jelent, és már ez a megnevezés is arra figyelmeztet, hogy a feljegyzéseket ne az író által befejezett filozófiai tankönyvként olvassuk.

80. Novalis kapcsolatokat keresett a természettudomány, a matematika, a nyelv, a művészet és a filozófia között, hogy az egymástól elválasztott tudományterületeket egy közös összefüggésben tárja fel.

81. Egy enciklopédiának itt többet kellett volna nyújtania, mint a már meglévő eredmények rendszerezett tárolását.

82. Fel kellett vetnie olyan kérdéseket is, amelyek egy-egy szakterület határain belül esetleg észrevétlenek maradtak volna.

83. A távoli tárgyak meglepő összekapcsolása a romantikus szellemességhez tartozik, amely ebben az összefüggésben szellemi felfedezést jelent, és nem csupán szórakoztató poént.

84. Egy analógia ugyan ösztönözhet egy vizsgálatra, de csak további érvek döntik el, hogy a feltételezett kapcsolat ténylegesen is megalapozott-e.

85. Az a igény, hogy mások kiegészítsék az embert, a „szimfiloszófia”, azaz a közös filozófiázás fogalmában társadalmi formát öltött.

86. Schlegel az Athenaeum 125. töredékében felvázolta annak lehetőségét, hogy különböző, egymást kiegészítő emberek közösen alkossanak műveket.

87. A beszélgetés, a levelezés, a fordítás és az újságírói munka egy ilyen csere tényleges formáit jelentették, anélkül, hogy az összes résztvevő teljes egyetértését feltételezték volna.

88. August Wilhelm Schlegel kritikusként és fordítóként tevékenykedett, míg Caroline Schlegel irodalmi vitákban és fordítási munkákban vett részt.

89. Dorothea Veit, aki később Friedrich Schlegel felesége lett, íróként, kritikusként és fordítóként tűnt ki; Florentin című regénye 1801-ben jelent meg a neve nélkül, Friedrich kiadói névvel.

90. Az ilyen kiadási feltételek rávilágítanak arra, hogy az intellektuális részvétel és a nyilvános elismerés korántsem oszlott meg egyenlően.

91. Az együttműködés ezért filozófiailag jelentős kísérletként értelmezhető, amelynek lehetőségeit a meglévő társadalmi egyenlőtlenségek keretein belül valósították meg.

92. A közös gondolkodás választ ad az egyéni perspektíva korlátaira, mert más emberek más előfeltételeket vesznek észre, és más ellenvetéseket fogalmazhatnak meg.

93. Ez azonban sem az igazságot, sem az egyenlőséget nem garantálja, és ugyanúgy előidézhet egy közösen ápolt önámítást is.

94. A korai romantikus projektek sem eredményeztek olyan egységes politikai vagy vallási hitvallást, amely változatlanul fennmaradt volna az összes későbbi fejlemény során.

95. Friedrich Schlegel későbbi katolikus hitre való áttérése és konzervatív politikai orientációja ezért nem határozhatja meg visszamenőlegesen az összes korai töredéket.

96. A filozófiai formai kérdés tekintetében sokkal inkább az a feszültség a meghatározó, amely már az egyes töredékek önállósága és a nagyobb összefüggés iránti igényük között fennáll.

97. Egy gondolatnak szüksége van egy bizonyos formára, hogy az olvasó megérthesse, megvizsgálhassa és ellentmondhasson neki.

98. Nyitottsága abban bizonyul, hogy egy ilyen ellentmondás lehetővé teszi-e a további munkát, és adott esetben kényszeríti-e a korrekciót.

99. Ha viszont minden ellenvetést a befejezetlenségre való hivatkozással hárítanak el, a töredék éppen azt a kritikai erőt veszíti el, amelyet formájának hordoznia kellene.

100. Az a kis műalkotás, amelyhez Schlegel egy töredéket hasonlított, ugyan el lenne szigetelve környezetétől, de már nem járulna hozzá a párbeszédhez.

1. 1798 veröffentlichte Friedrich Schlegel im Athenaeum ein Fragment, in dem er der romantischen Dichtung eine eigentümliche Aufgabe zuschrieb: Sie sollte immer weiter entstehen und sich durch keine endgültige Theorie erschöpfen lassen.

2. Wer von einer Kunsttheorie verbindliche Regeln für fertige Werke erwartete, begegnete hier einem Programm, das gerade seine Unabschließbarkeit zum Wesensmerkmal erhob.

3. Schlegel bezeichnete diese Dichtung als „progressive Universalpoesie“, eine fortschreitende Kunst, die über die Grenzen einzelner Gattungen hinausgreifen sollte.

4. Das Wort Poesie umfasst dabei weit mehr als Verse, denn auch Romane, Kritik und philosophische Reflexion gehören zu dem angestrebten Zusammenhang.

5. Ein dichterisches Werk konnte für ihn die Welt darstellen und zugleich sichtbar machen, wie es diese Darstellung hervorbrachte.

6. Damit geriet die Form eines Textes selbst in den Bereich philosophischer Fragen.

7. Wenn jedes Denken aus einer bestimmten Perspektive spricht, muss auch seine Darstellung erkennen lassen, wie weit diese Perspektive reicht und wo sie einer Ergänzung bedarf.

8. Diese Frage erhielt ihre historische Schärfe in den späten 1790er Jahren, als Jena und Berlin zu wichtigen Orten eines Austauschs zwischen Philosophie, Literatur und Kritik wurden.

9. Die Brüder Friedrich und August Wilhelm Schlegel gaben das Athenaeum von 1798 bis 1800 heraus und schufen damit einen gemeinsamen Publikationsraum für unterschiedliche Stimmen.

10. Ihre Zeitschrift stand in einer Öffentlichkeit, in der neue philosophische Lehren ebenso leidenschaftlich diskutiert wurden wie die Folgen der Französischen Revolution.

11. In einem weiteren Fragment stellte Friedrich Schlegel diese Revolution, Fichtes Wissenschaftslehre und Goethes Roman Wilhelm Meisters Lehrjahre nebeneinander als bedeutende Tendenzen seines Zeitalters.

12. Die auffällige Zusammenstellung brachte politische Veränderung, philosophische Begründung und literarische Bildung in einen gemeinsamen Horizont.

13. Sie besagte keineswegs, dass ein Roman dieselben Wirkungen habe wie der Umsturz einer Staatsordnung, sondern dass historische Veränderungen auch die Formen des Wissens und der Selbstverständigung betreffen.

14. Frühromantik bezeichnet diese besondere Konstellation geistiger Arbeit, deren Fragen sich mit dem alltäglichen Verständnis von romantischer Liebe nur unzureichend erfassen lassen.

15. Zum philosophischen Hintergrund gehörte Kants Einsicht, dass Erkenntnis von Leistungen des erkennenden Subjekts abhängt und ihre berechtigten Ansprüche Grenzen haben.

16. Fichte verschärfte die Frage nach diesem Subjekt, indem er Selbstbewusstsein als ursprüngliche Tätigkeit zu verstehen suchte.

17. Das Ich seiner Wissenschaftslehre ist deshalb nicht einfach eine Person mit bestimmten Vorlieben, die ihre Umgebung nach Belieben erfindet.

18. Untersucht werden vielmehr grundlegende Leistungen, ohne die bewusster Weltbezug und Handeln nicht verständlich wären.

19. Schlegel und Novalis nahmen den Anspruch einer solchen Begründung ernst, zweifelten jedoch daran, dass sich alles Wissen auf einen abschließend gesicherten ersten Grundsatz zurückführen lasse.

20. Das Unbedingte, also ein Grund, der seine Geltung nicht erst von etwas anderem empfängt, sollte die Beziehungen des Wissens tragen.

21. Sobald dieser Grund jedoch in einer bestimmten Aussage festgehalten wird, stellt sich erneut die Frage, welche Begriffe und Unterscheidungen diese Aussage bereits voraussetzt.

22. Aus dieser Schwierigkeit erwuchs ein Interesse an Formen, die einen Gedanken präzise entwickeln und zugleich seine noch offenen Beziehungen sichtbar halten konnten.

23. Das Fragment bot dafür eine besondere Möglichkeit, weil es einen begrenzten Zusammenhang herausgriff, ohne deshalb das Ganze preiszugeben.

24. Gewöhnlich bezeichnet ein Fragment einen übrig gebliebenen Teil, dessen ursprünglicher Zusammenhang verloren oder dessen Ausarbeitung abgebrochen ist.

25. Bei Schlegel kann es dagegen ein absichtlich komponierter Text sein, der seine eigene Gestalt besitzt und gerade darin zum Weiterdenken auffordert.

26. Im Athenaeums-Fragment 206 verlangt er für ein Fragment die innere Vollendung eines kleinen Kunstwerks und vergleicht seine Eigenständigkeit mit der eines Igels.

27. Das Bild betont die Geschlossenheit der einzelnen Gestalt, während ihre Stellung unter anderen Fragmenten neue Beziehungen eröffnet.

28. Ein solcher Text muss als bestimmter Gedanke bestehen können, auch wenn er keine abgeschlossene Weltdeutung liefert.

29. Diese Verbindung von innerer Geschlossenheit und umfassender Offenheit prägt auch das Programm der Universalpoesie.

30. Wenn Dichtung und Philosophie miteinander in Berührung kommen, können Erzählungen Voraussetzungen erproben, die eine begriffliche Darstellung zunächst selbstverständlich behandelt.

31. Umgekehrt vermag philosophische Kritik aufzudecken, welche Vorstellungen von Freiheit, Individualität oder Gesellschaft in einer literarischen Form wirksam sind.

32. Eine erfundene Lebensgeschichte kann beispielsweise zeigen, wie eine Figur sich unter widersprüchlichen Erwartungen verändert, ohne daraus schon ein allgemeines Gesetz menschlicher Entwicklung zu gewinnen.

33. Ihre philosophische Leistung liegt dann darin, eine Möglichkeit verständlich zu machen und Urteile über sie zu provozieren.

34. Das Fortschreiten dieser Poesie bedeutet daher nicht bloß, dass immer neue Bücher erscheinen, sondern dass ihre Formen und ihre Beziehung zum Leben selbst veränderlich bleiben.

35. Der Anspruch ist weitreichend, doch gerade seine Weite verlangt Unterscheidungen zwischen poetischer Erkundung, überzeugender Interpretation und begründetem Wissen.

36. Schlegels Begriff der Ironie setzt an der Beziehung zwischen einer Darstellung und dem Bewusstsein ihrer Begrenztheit an.

37. Im gewöhnlichen Sprachgebrauch kann Ironie heißen, dass jemand etwas sagt und dabei das Gegenteil zu verstehen gibt.

38. Die romantische Ironie reicht darüber hinaus, weil ein Autor sich auf seine Darstellung einlässt und zugleich Abstand zu ihrer scheinbaren Selbstverständlichkeit gewinnt.

39. Als erfundenes Beispiel lässt sich eine Erzählung denken, deren Erzähler zunächst den Lebensweg einer Figur als zwangsläufig schildert und anschließend die Auswahl seiner eigenen Beobachtungen offenlegt.

40. Der Leser erfährt dadurch, wie viel von der behaupteten Notwendigkeit auf der Anordnung des Erzählten beruht.

41. Das Hervorbringen einer Form und die Prüfung ihrer Grenzen gehen ineinander über, ohne dass die Erzählung deshalb bedeutungslos werden müsste.

42. In diesem Wechsel liegt eine Möglichkeit der Selbstkritik, die auch philosophische Darstellungen betrifft, sobald sie ihre eigenen Voraussetzungen mituntersuchen.

43. Eine solche Beweglichkeit hat allerdings einen Preis, wenn jeder Anspruch im nächsten Augenblick wieder zurückgenommen werden kann.

44. Wer seine Aussagen stets als vorläufiges Spiel behandelt, kann sich der Pflicht entziehen, für ihre Gründe und Folgen einzustehen.

45. Hegel griff die romantische Ironie später gerade unter diesem Gesichtspunkt an und sah die Gefahr eines Subjekts, das alle sachlichen und sittlichen Bindungen seiner eigenen Überlegenheit unterordnet.

46. Seine Kritik richtet sich auf eine Haltung, in der nur noch die Freiheit des Darstellenden zählt, während der Gegenstand seine verbindliche Bedeutung verliert.

47. Als Einwand ist dies ernst zu nehmen, weil eine unablässige Selbstrelativierung auch zur Abschirmung gegen Kritik dienen kann.

48. Daraus folgt jedoch kein abschließendes Urteil über sämtliche frühromantischen Denkformen, deren Interesse an Wahrheit und Zusammenhang damit unzureichend erfasst wäre.

49. Entscheidend bleibt, ob eine erneute Distanzierung eine Schwäche des Gedankens erklärt und bearbeitet oder lediglich verhindert, dass der Gedanke geprüft werden kann.

50. Bei Novalis, dem unter diesem Namen als Dichter bekannten Friedrich von Hardenberg, erscheint das Problem aus einer stärker auf Selbstbewusstsein gerichteten Perspektive.

51. In seinen Fichte-Studien von 1795 und 1796 untersuchte er, wie das Ich sich selbst erfassen kann und welche Grenzen ein solcher Versuch besitzt.

52. Reflexion bedeutet hier, dass das Denken sich auf seine eigene Tätigkeit zurückwendet und sie zum Gegenstand macht.

53. Dadurch entsteht eine Unterscheidung zwischen dem reflektierenden Ich und dem Ich, auf das sich die Reflexion richtet.

54. Die Zusammengehörigkeit beider Seiten wird zwar vorausgesetzt, doch ihre ursprüngliche Einheit lässt sich nicht ohne Weiteres wie ein äußerer Gegenstand vorzeigen.

55. Novalis untersucht deshalb auch das Gefühl als einen Zugang zur Selbstbeziehung, der sich durch begriffliche Darstellung nicht vollständig ersetzen lässt.

56. Die Bedeutung des Gefühls erwächst an dieser Stelle aus einer philosophischen Schwierigkeit der Selbsterfassung und begründet keine pauschale Abkehr vom Denken.

57. 1798 erschien im Athenaeum die von Friedrich Schlegel redigierte Fragmentensammlung Blüthenstaub, während ein großer Teil von Novalis’ philosophischen Aufzeichnungen erst nach seinem Tod veröffentlicht wurde.

58. Dieser Unterschied ist für das Verständnis wichtig, weil eine private Arbeitsnotiz einen anderen Anspruch erhebt als ein zur Veröffentlichung gestalteter Text.

59. Nicht jede kurze oder unvollständige Aufzeichnung ist schon ein bewusst vollendetes romantisches Fragment.

60. Am Anfang von Blüthenstaub steht der Satz: „Wir suchen überall das Unbedingte, und finden immer nur Dinge.“

61. Seine Kürze bündelt eine Spannung, deren Erklärung erheblich mehr Raum benötigt als die Formulierung selbst.

62. Was uns begegnet, ist jeweils etwas Bestimmtes, das wir von anderem unterscheiden und in Beziehungen einordnen.

63. Der gesuchte unbedingte Zusammenhang kann deshalb nicht einfach als ein weiteres Ding neben den bereits bekannten Dingen auftreten.

64. Novalis’ Idee des Romantisierens eröffnet einen Weg, diese Grenze in eine Tätigkeit der Erkundung zu verwandeln.

65. Das Vertraute soll einen höheren Sinn gewinnen, das scheinbar vollständig Bekannte wieder den Charakter einer noch nicht ausgeschöpften Möglichkeit erhalten.

66. Zugleich beschreibt Novalis auch die umgekehrte Bewegung, in der das Hohe und Unbekannte mit einem geläufigen Ausdruck verbunden wird.

67. Romantisieren umfasst damit eine Arbeit an Beziehungen, die gewöhnliche Erfahrung erweitert und entlegene Bedeutung wieder zugänglich macht.

68. Wer etwas immer nur unter seinem unmittelbaren Nutzen betrachtet, übersieht möglicherweise Zusammenhänge, die für sein Verständnis ebenso wesentlich sind.

69. Diese Zusammenhänge müssen allerdings am Gegenstand entwickelt werden, wenn aus dem Verfahren mehr als eine beliebige Übertragung schöner Vorstellungen werden soll.

70. Die Einbildungskraft erhält eine philosophische Aufgabe, während die Prüfung ihrer Ergebnisse weiterhin erforderlich bleibt.

71. Ein ausdrücklich gedachtes Stück Salz auf einem Tisch kann veranschaulichen, wie eine solche Erweiterung des Blicks aussehen könnte.

72. Zunächst erscheint es als vertrautes Mittel, einer Mahlzeit Geschmack zu geben, und diese Beschreibung ist innerhalb ihres Zwecks völlig angemessen.

73. Betrachtet man dasselbe Salz unter anderen Gesichtspunkten, treten seine Kristallform, die Verfahren seiner Gewinnung und die dafür erforderliche menschliche Arbeit hervor.

74. Der alltägliche Gegenstand steht plötzlich in Beziehungen zu Naturprozessen, technischem Wissen und gesellschaftlichen Lebensbedingungen, die seine erste Beschreibung nicht erkennen ließ.

75. Das Beispiel ist keine überlieferte Szene aus Novalis’ Leben, besitzt aber eine sachliche Nähe zu seiner Tätigkeit in der Salinenverwaltung.

76. Von Ende 1797 bis 1799 studierte er an der Bergakademie Freiberg, wo naturwissenschaftliche Kenntnisse und bergbauliche Praxis eng verbunden waren.

77. Sein Interesse an philosophischen und poetischen Zusammenhängen entwickelte sich damit auch in einer Arbeitswelt, in der genaue Beobachtung und brauchbares Fachwissen verlangt wurden.

78. Das Allgemeine Brouillon von 1798 und 1799, eine Sammlung nachgelassener Aufzeichnungen, zeigt diese Verbindung als weit ausgreifendes Wissensprojekt.

79. Brouillon bedeutet Entwurf, und schon diese Bezeichnung warnt davor, die Aufzeichnungen als ein vom Autor fertiggestelltes philosophisches Lehrbuch zu lesen.

80. Novalis suchte Verbindungen zwischen Naturforschung, Mathematik, Sprache, Kunst und Philosophie, um die getrennten Wissensgebiete in einem gemeinsamen Zusammenhang zu erschließen.

81. Eine Enzyklopädie sollte hier mehr leisten als die geordnete Ablage bereits vorhandener Ergebnisse.

82. Sie sollte auch Fragen hervorbringen, die innerhalb der Grenzen eines einzelnen Fachs möglicherweise unbemerkt blieben.

83. Die überraschende Verbindung entfernter Gegenstände gehört zum romantischen Witz, der in diesem Zusammenhang eine geistige Entdeckungsleistung und nicht bloß eine unterhaltsame Pointe bezeichnet.

84. Eine Analogie kann dabei eine Untersuchung anregen, doch erst zusätzliche Gründe entscheiden, ob die vermutete Verbindung auch sachlich trägt.

85. Der Anspruch auf Ergänzung durch andere erhielt im Begriff der Symphilosophie, des gemeinsamen Philosophierens, eine soziale Gestalt.

86. Schlegel entwarf im Athenaeums-Fragment 125 die Möglichkeit, dass unterschiedliche, einander ergänzende Menschen gemeinsam Werke hervorbringen könnten.

87. Gespräch, Briefwechsel, Übersetzung und Zeitschriftenarbeit boten tatsächliche Formen eines solchen Austauschs, ohne eine vollständige Übereinstimmung aller Beteiligten vorauszusetzen.

88. August Wilhelm Schlegel wirkte als Kritiker und Übersetzer, während Caroline Schlegel an literarischen Diskussionen und der Arbeit an Übersetzungen beteiligt war.

89. Dorothea Veit, die später Friedrich Schlegel heiratete, trat als Autorin, Kritikerin und Übersetzerin hervor; ihr Roman Florentin erschien 1801 ohne ihren Namen und mit Friedrich als Herausgeber.

90. Solche Veröffentlichungsbedingungen machen sichtbar, dass geistige Beteiligung und öffentliche Anerkennung keineswegs gleich verteilt waren.

91. Die Zusammenarbeit lässt sich deshalb als ein philosophisch bedeutsamer Versuch verstehen, dessen Möglichkeiten innerhalb bestehender gesellschaftlicher Ungleichheiten verwirklicht wurden.

92. Gemeinsames Denken bietet eine Antwort auf die Begrenztheit einer einzelnen Perspektive, weil andere Menschen andere Voraussetzungen bemerken und andere Einwände entwickeln können.

93. Es garantiert jedoch weder Wahrheit noch Gleichheit und kann ebenso gut eine gemeinsam gepflegte Selbsttäuschung hervorbringen.

94. Auch die frühen romantischen Projekte ergeben kein einheitliches politisches oder religiöses Bekenntnis, das unverändert durch alle späteren Entwicklungen hindurch bestehen blieb.

95. Friedrich Schlegels spätere Hinwendung zum Katholizismus und seine konservative politische Orientierung dürfen daher nicht rückwirkend sämtliche frühen Fragmente bestimmen.

96. Für die philosophische Formfrage bleibt vielmehr die Spannung maßgeblich, die schon zwischen der Eigenständigkeit des einzelnen Fragments und seinem Anspruch auf einen größeren Zusammenhang besteht.

97. Ein Gedanke braucht eine bestimmte Gestalt, damit ein Leser ihn verstehen, prüfen und ihm widersprechen kann.

98. Seine Offenheit bewährt sich daran, ob ein solcher Widerspruch weitere Arbeit ermöglicht und gegebenenfalls eine Korrektur erzwingt.

99. Wird hingegen jeder Einwand durch den Hinweis auf die Unabschließbarkeit abgewehrt, verliert das Fragment gerade die kritische Kraft, die seine Form tragen sollte.

100. Das kleine Kunstwerk, mit dem Schlegel ein Fragment verglich, wäre dann zwar gegen seine Umgebung abgeschirmt, hätte aber aufgehört, zu einem Gespräch beizutragen.