13.9 Újkantianizmus, Dilthey és Brentano: új alapok a 20. századi gondolkodáshoz – Neukantianismus, Dilthey und Brentano: Neue Grundlagen für das Denken des 20. Jahrhunderts

1. Tegyük fel, hogy valaki emlékszik egy levélre, amelyben egy hozzátartozó sok évvel ezelőtt igazolta egy közös döntést.

2. Az emlék élénk lehet, de élénksége még nem sokat árul el arról, hogy az akkori indokok valóban meggyőzőek voltak-e.

3. Ugyanakkor a levél jelentősége attól függ, hogy milyen elvárások, kötelezettségek és konfliktusok jellemezték a szerzőjének életét.

4. Végül megvizsgálható, hogy egyáltalán mi történik, amikor egy ember egy múltbeli levélre hivatkozik, ahelyett, hogy azt a jelenben olvasná.

5. Ezen a kifejezetten kitalált eseten keresztül három kérdés válik láthatóvá, amelyek a 19. század végén különböző filozófiai kutatásokat ösztönöztek.

6. Ezek az ítélet érvényességére, a történelmi életösszefüggések értelmére és a tudatos tapasztalat szerkezetére vonatkoznak.

7. Az, hogy ugyanaz az emlék mindhárom kérdést felveti, egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyetlen módszer is képes lenne megválaszolni őket.

8. A természettudományok, a történeti kutatás és az önállóvá váló pszichológia akkoriban bővítették tudásukat, míg a filozófiának pontosabban kellett meghatároznia saját feladatát.

9. Amikor a szak tudományok mozgásokat számítottak ki, forrásokat vizsgáltak és pszichés folyamatokat kutattak, egyre kevesebb hely maradt egy kiegészítő filozófiai világkép számára.

10. Mindazonáltal ezek a tudományok fogalmakat használtak, megkülönböztették az érvényes és az érvénytelen következtetéseket, és eldöntötték, mely tárgyak tekinthetők egyáltalán magyarázatra szorulónak.

11. Éppen ilyen feltételek között találtak a filozófusok új kiindulási pontokat munkájukhoz.

12. Az újkantianizmus, Wilhelm Dilthey A szellemi tudományok alapjai című műve és Franz Brentano A pszichés aktusok vizsgálata című műve ezeken a részben egyidejű vitákon belül született.

13. Képviselőik nem alkottak közös iskolát, és a filozófia tudományos feladatát egészen eltérően értelmezték.

14. Ehhez tartozott az a kérdés is, hogy a természettudományos magyarázat sikere már eleve meghatározza-e, hogyan kell kinéznie minden más tudásformának.

15. Az újkantianista filozófusok számára egy döntő megkülönböztetés ott kezdődött, ahol egy meggyőződés kialakulását összetévesztették annak megalapozottságával.

16. Egy emlék azért tűnhet különösen hitelesnek, mert már sokszor elmesélték, vagy mert egy ismerős személy kezeskedik érte.

17. Ezzel megneveztük a bizalmunk okait, de még nem adtunk elegendő indokot az emlékezet tárgyának igazságára.

18. E filozófusok az érvényesség alatt azt a követelést értették, hogy egy ítéletnek tárgyilag helyesnek kell lennie, és az egyén magánmeggyőződésén túl kötelező érvényűnek kell lennie.

19. A pszichologizmus ebben az összefüggésben azt a kísérletet jelenti, hogy a logikai vagy ismeretelméleti érvényességet az emberi lelkiélet tényeire alapozzák.

20. Egy ilyen kísérlet ellen szól az a tény, hogy még egy általánosan elterjedt gondolkodási szokás is hibás lehet.

21. Kant kiindulási pontot nyújtott ehhez a kritikához, mert feltette a kérdést, hogy milyen feltételek mellett válik lehetségessé a tapasztalat és az objektív megismerés.

22. Az újbóli hozzá fordulás azonban megkövetelte megközelítésének továbbfejlesztését, amelynek eredményei jelentősen eltérhettek saját tanításaitól.

23. Hermann Cohen 1871-ben megjelent „Kant tapasztalatelmélete” című könyvével fontos kiindulási pontot teremtett a későbbi marburgi iskola számára.

24. Paul Natorppal együtt olyan filozófiát dolgozott ki, amely szorosan foglalkozott a tudományos ismeret előfeltételeivel.

25. Transzcendentális kérdésük azokra a feltételekre irányult, amelyek nélkül az objektív tudásra vonatkozó megalapozott igény nem lenne érthető.

26. A „transzcendentális” kifejezés itt tehát az ismeret lehetőségének vizsgálatát jelenti, és nem utazást egy érzékeken túli világba.

27. Kiindulópontot a tudomány képezte kidolgozott elméleteivel, amelyek fogalmait és módszereit filozófiailag kellett rekonstruálni.

28. Az „élmény” ebben az összefüggésben ezért többet jelentett, mint az egyes érzéki benyomások személyes átélése.

29. Amikor különböző megfigyelők összehasonlítják méréseiket, a megértésük feltételezi a mérendő dolog és az eredmények közötti összefüggések közös meghatározását.

30. A marburgiak szerint egy tudományos állítás nem attól nyeri el objektivitását, hogy egy-egy kutató különösen biztosnak érzi magát benne.

31. Egy egyszerűsített példával szemléltethető ennek a gondolatnak az irányvonala: két mérési érték csak akkor válik összehasonlíthatóvá, ha megállapítást nyer, hogy melyik mennyiséget jelzik, és milyen feltételek mellett mérték őket.

32. A fogalmak és szabályok nem csupán utólagos címkékként kapcsolódnak egy már kész, rendezett tapasztalathoz.

33. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a megfigyelések egy meghatározott ismereti tárgyat tárhassanak fel.

34. Ebből a marburgi megközelítésben nem következik az a szabad kezet, hogy a világot személyes tetszés szerint kitaláljuk, hiszen a keresett feltételek éppen a magánperspektíváktól való függetlenséget hivatottak érthetővé tenni.

35. Mivel a tudományos elméletek változnak, ennek a munkának is reagálnia kellett azokra a fejleményekre, amelyek túlmutattak Kant saját tudományos előfeltevésein.

36. A megközelítés azonban egy nehézséget hagyott fenn: Aki a sikeres tudományt veszi kiindulópontnak, annak meg kell magyaráznia, hogy milyen mértékben feltételezi már annak érvényességét.

37. Egy ismeretszerzési folyamat rekonstruálása még nem jelenti minden olyan mérce feltételek nélküli igazolását, amelyek alapján azt sikeresnek tekintik.

38. Az emlékezetben megmaradt levél esetében ez a perspektíva ezért megkövetelné, hogy megkülönböztessük egy állítás valódi indoklását attól a puszta bizalomtól, amelyet iránta táplálunk.

39. A délnyugat-német újkantianusok, Wilhelm Windelband és Heinrich Rickert, különösen azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy a történelmi ismeret hogyan lehet tudományos.

40. Windelband 1894-es „Történelem és természettudomány” című beszédében két ismeretszerzési célt különböztetett meg, amelyeket nomotetikusnak és idiografikusnak nevezett.

41. A nomotetikus kutatás általános törvényszerűségeket keres, míg az idiografikus kutatás egy-egy történelmi alakot vagy egy adott eseményösszefüggést kíván felismerni.

42. Ezek a fogalmak elsősorban a vizsgálat irányát jelölik, és nem helyettesíthetők egyszerűen a „fizikai” és „szellemi” szavakkal.

43. Az emberi viselkedés is vizsgálható visszatérő összefüggések szempontjából, míg egy természeti folyamat egyedi keletkezési története is felkeltheti az érdeklődést.

44. A feltételezett levél alapján például kutatható lenne, hogy mely általános feltételek kedveznek az emlékezeti hibáknak, vagy rekonstruálható lenne, hogy éppen ez a levél milyen szerepet játszott egy adott életkonfliktusban.

45. Rickert elmélyítette a problémát azzal a kérdéssel, hogy a történészek milyen szempontok alapján válogatnak a múltbeli események áttekinthetetlen bőségéből.

46. Válasza a kulturális értékekhez vezetett, vagyis azokhoz a jelentőségi szempontokhoz, amelyek révén például a politikai rendek, a vallási gyakorlatok vagy a műalkotások történelmi érdeklődés tárgyává válnak.

47. Az ilyen értékekhez fűződő viszony magyarázhatja, miért válnak bizonyos különbségek lényegessé egy történelmi ábrázolás szempontjából.

48. Eközben meg kell különböztetni az értékkapcsolatot és az értékítéletet.

49. Egy történész vizsgálhatja egy vallási vita jelentőségét anélkül, hogy maga is osztaná a benne érintett hitet, vagy erkölcsileg helyeselné az egyik felet.

50. A kitalált levélpéldában fel lehetne tárni a családi kötelezettségek jelentőségét anélkül, hogy emiatt minden akkori követelést igazoltnak nyilvánítanánk.

51. A jelentőség és az értékelés közötti megkülönböztetés egyúttal egy nehéz kérdést is felvet, hiszen a jelentős dolgok kiválasztása olyan kulturális előfeltételektől függhet, amelyeket a kutatók maguk sem tudnak könnyen átlátni.

52. Hogy egy ilyen választás hogyan igazolható közösen, ezért filozófiai feladat marad.

53. Wilhelm Dilthey más szemszögből közelítette meg a történelmi ismeretet, bár ő is védte annak önállóságát a kizárólagos természettudományi orientációval szemben.

54. 1883-as „Bevezetés a szellemi tudományokba” című művében a társadalom és a történelem tudományos tanulmányozásának alapjait kereste.

55. Számára ezért a szellemi tudományok közé tartoztak a jog, a gazdaság és a társadalmi élet vizsgálatai is, és korántsem csak az irodalom és a filozófia.

56. Dilthey kiindulópontja az volt, hogy az emberek már jelentésteljes összefüggésekben élik meg világukat, mielőtt azt tudományosan vizsgálnák.

57. Aki ígéretet tesz, nem csupán hangsorokat bocsát ki, hanem olyan kötelezettséget vállal, amelynek értelmét mások is megérthetik.

58. A hanghullámok leírása ezt a folyamatot tényleges szinten megragadná, de nem magyarázná el kielégítően annak jelentését, mint ígéretet.

59. Az ilyen összefüggések pontosabb vizsgálata érdekében Dilthey számára az élmény, a kifejezés és a megértés szorosan összekapcsolódó fogalmakká váltak.

60. Az élmény azt a módot jelenti, ahogyan az ember érzésekkel, elvárásokkal, emlékekkel és célkitűzésekkel éli meg az életét.

61. A kifejezés azt jelenti, hogy ez az élet szavakban, cselekedetekben vagy alkotásokban hozzáférhető formát nyer.

62. A megértés feltárja az ilyen megnyilvánulások értelmét azáltal, hogy olyan összefüggésekbe sorolja őket, amelyek túlmutatnak azok közvetlenül látható vagy hallható tartalmán.

63. Egy levél megértése során nem elegendő azt elképzelni, hogy pontosan azt érezzük, amit a szerzője egykor érzett.

64. A meggyőző megértésnek igazolnia kell magát a megfogalmazások, további tanúvallomások és az akkori cselekvési lehetőségek alapján.

65. Ami ma kötetlen udvariasságnak tűnik, egy másik társadalmi rendben súlyos kötelezettséget jelenthetett volna.

66. Ez a lehetőség a példában egyelőre csupán egy értelmezési hipotézis, amelyet további bizonyítékokkal kell alátámasztani vagy korrigálni.

67. A megértés ezáltal ellenőrizhető jelleget nyer, noha nem pusztán általános természeti törvények alkalmazásáról van szó.

68. Dilthey hermeneutikája, azaz a megértés feltételeinek és módszereinek vizsgálata ezért az egyes kijelentések és az azoknak értelmet adó tágabb összefüggés közötti viszonyra is kiterjed.

69. Egy szövegrészlet megváltoztatja a levél egészéről alkotott képünket, míg ez a megváltozott kép viszont érthetőbbé teheti magát a szövegrészletet.

70. Minden értelmezés előfeltételezi az előzetes tudást, amely a tárgy tanulmányozásával bővíthető.

71. A rész és az egész közötti kör tehát nem feltétlenül zárt önmegerősítés marad, hanem lehetővé teheti a folyamatos korrekció mozgását.

72. Munkássága során Dilthey számára az egyéni élmény mellett a történelmi élet közös formái egyre inkább előtérbe kerültek.

73. Az 1910-ben megjelent „A történelmi világ felépítése a szellemi tudományokban” című művében azokat az összefüggéseket vizsgálta, amelyek intézményekben, kulturális teljesítményekben és társadalmi kapcsolatokban nyernek formát.

74. Az emberek olyan nyelvbe és elvárások rendszerébe nőnek bele, amelyet nem ők maguk hoztak létre, és mégis cselekedeteikkel támogatnak.

75. Az okok ettől még nem veszítenek jelentőségükből, hiszen a betegség, a gazdasági függőség vagy a politikai erőszak valóban megváltoztathatja a cselekvési lehetőségeket.

76. Ezen feltételek magyarázata azonban önmagában még nem ad választ arra, hogy a résztvevők hogyan értelmezték helyzetüket, és milyen célokat követtek.

77. Nyitott kérdés maradt, hogy egy olyan filozófia, amely a megismerést a történelmi életbe ágyazza, hogyan tud a pusztán változó perspektívákon túlmenően kötelező érvényű felismeréseket megalapozni.

78. Dilthey az emberi életösszefüggések módszeres feltárásában igyekezett biztosítani ezt az igényt, anélkül, hogy azokat előfeltételezett, történelmen felüli értékekre alapozta volna.

79. Franz Brentano eközben egy olyan előfeltételt vizsgált, amely mind az ítéletek megalapozásában, mind a kijelentések megértésében folyamatosan szerepet játszik.

80. Az emberek elképzelnek valamit, ítélkeznek valamiről, reménykednek valamiben, vagy emlékeznek valamire.

81. 1874-ben megjelent „Pszichológia empirikus szempontból” című művében a tárgyra irányultságot a pszichés jelenségek egyik jellemzőjévé tette.

82. Ezt az irányultságot intencionalitásnak nevezik, wobei ez a kifejezés olyan élményeket is magában foglal, amelyek egyáltalán nem tartalmaznak tudatos cselekvési tervet.

83. Brentano az ilyen cselekvéseket megkülönböztethető formáikban kívánta megragadni, ahelyett, hogy a tudatot csupán belső képek gyűjteményeként kezelte volna.

84. A képzelés, az elismerő vagy elutasító ítéletek, valamint a szeretet és a gyűlölet jelenségei számára a pszichikai tevékenység alapvető osztályait alkották.

85. A különbségek az objektumhoz való viszonyulás módjában rejlenek, ezért egy elképzelt tényt még nem feltétlenül kell igaznak tekinteni vagy kívánni.

86. Éppen itt válik bonyolulttá egy látszólag egyszerű kifejezés, hiszen egy kitalált személy is lehet egy elképzelés tárgya.

87. Aki egy regényfigurára emlékszik, valódi pszichikai cselekvést hajt végre anélkül, hogy az emlékezetben felidézett figura emiatt a regényen kívül is létezne.

88. Az intencionalitás ezért nem írható le egyszerűen úgy, mint a két létező dolog közötti szokásos kapcsolat.

89. Korai megfogalmazásában Brentano egy tárgy intencionális nemlétéről beszélt, ahol a nemlét itt egy „benne-létet” jelöl, és egyáltalán nem egyszerűen nemlétet jelent.

90. Az, hogy hogyan kell érteni az objektum jelenlétét a pszichikai aktusban, különböző értelmezésekhez és változásokhoz vezetett Brentano saját felfogásában.

91. Csak elhalasztanánk a problémát, ha minden elképzelés esetében elhamarkodottan feltételeznék egy további objektumot a tudat belsejében.

92. Az aktus, a tartalom és a tárgy ezért olyan megkülönböztetésekké váltak, amelyeken tanítványai is tovább dolgoztak, ahelyett, hogy csupán egy kész megoldást vettek volna át.

93. Edmund Husserl, aki Brentanónál tanult, az intencionális élmény vizsgálatát tette fenomenológiája kiindulópontjává, amely a tárgyak élményben való megjelenésének filozófiai elemzése.

94. A Husserlhez fűződő kapcsolat egy valódi hatásvonalat jelez, amelynek későbbi kialakítása azonban jelentősen eltávolodott Brentano gondolkodásától.

95. Hasonlóképpen Ernst Cassirer, aki Cohennél szerezte doktori címét, a marburgi kérdést az objektív megismerésről egy szélesebb körű, a kulturális jelentésformákat vizsgáló kutatásba vezette tovább.

96. A felfogott emlékezési esetben most már láthatóvá válik, miért nem határozhatja meg a tudat vizsgálata sem az emlékezetből előhívott ítélet igazságát, sem a levél történelmi jelentését önmagában.

97. Ezzel szemben a források gondos vizsgálata sem meríti ki azt a kérdést, hogy az emlékezés miben különbözik a jelenbeli észleléstől.

98. A különböző megközelítések kiegészíthetik egymást, de ott kerülnek feszültségbe, ahol az egyikük a többi alapjait teljes mértékben meg akarja magyarázni.

99. A filozófiai pontosság ezért azt is megköveteli, hogy megvizsgáljuk a válasz hatókörét a feltett kérdéshez viszonyítva.

100. Az emlékezetben megmaradt levél nem attól válik érthetőbbé, hogy minden aspektusát egyetlen magyarázatba kényszerítjük, hanem attól, hogy megalapozottan megmutatjuk, milyen fajta tudást igényel mindegyikük.

1. Nehmen wir an, jemand erinnert sich an einen Brief, in dem ein Angehöriger vor vielen Jahren eine gemeinsame Entscheidung gerechtfertigt hat.

2. Die Erinnerung mag lebhaft sein, doch ihre Lebhaftigkeit sagt noch wenig darüber aus, ob die damaligen Gründe tatsächlich überzeugten.

3. Zugleich hängt die Bedeutung des Briefes davon ab, welche Erwartungen, Verpflichtungen und Konflikte das Leben seines Verfassers prägten.

4. Schließlich lässt sich untersuchen, was überhaupt geschieht, wenn ein Mensch sich auf einen vergangenen Brief richtet, anstatt ihn gegenwärtig zu lesen.

5. An diesem ausdrücklich erfundenen Fall werden drei Fragen sichtbar, die im späten neunzehnten Jahrhundert unterschiedliche philosophische Forschungen antrieben.

6. Sie betreffen die Geltung eines Urteils, den Sinn geschichtlicher Lebenszusammenhänge und die Struktur bewusster Erfahrung.

7. Dass dieselbe Erinnerung alle drei Fragen zulässt, bedeutet keineswegs, dass eine einzige Methode sie beantworten könnte.

8. Die Naturwissenschaften, die historische Forschung und die sich verselbstständigende Psychologie erweiterten damals ihr Wissen, während die Philosophie ihre eigene Aufgabe genauer bestimmen musste.

9. Wenn Fachwissenschaften Bewegungen berechneten, Quellen untersuchten und psychische Vorgänge erforschten, schien für ein zusätzliches philosophisches Weltgebäude immer weniger Platz zu bleiben.

10. Dennoch verwendeten diese Wissenschaften Begriffe, unterschieden gültige von ungültigen Schlüssen und entschieden, welche Gegenstände überhaupt als erklärungsbedürftig galten.

11. Gerade in solchen Voraussetzungen fanden Philosophen neue Ansatzpunkte ihrer Arbeit.

12. Der Neukantianismus, Wilhelm Diltheys Grundlegung der Geisteswissenschaften und Franz Brentanos Untersuchung psychischer Akte entstanden innerhalb dieser teilweise gleichzeitigen Auseinandersetzungen.

13. Ihre Vertreter bildeten keine gemeinsame Schule und verstanden die wissenschaftliche Aufgabe der Philosophie durchaus verschieden.

14. Dazu gehörte auch die Frage, ob der Erfolg naturwissenschaftlicher Erklärung bereits festlegt, wie jede andere Form des Wissens aussehen muss.

15. Für die neukantianischen Philosophen begann eine entscheidende Unterscheidung dort, wo die Entstehung einer Überzeugung mit ihrer Berechtigung verwechselt wurde.

16. Eine Erinnerung kann deshalb besonders glaubhaft wirken, weil sie oft erzählt worden ist oder weil eine vertraute Person für sie einsteht.

17. Damit sind Ursachen unseres Vertrauens benannt, aber noch keine ausreichenden Gründe für die Wahrheit des Erinnerten.

18. Unter Geltung verstanden diese Philosophen den Anspruch eines Urteils, sachlich richtig und über die private Überzeugung eines Einzelnen hinaus verbindlich zu sein.

19. Psychologismus heißt in diesem Zusammenhang der Versuch, logische oder erkenntnistheoretische Gültigkeit auf Tatsachen des menschlichen Seelenlebens zu gründen.

20. Gegen einen solchen Versuch spricht, dass auch eine allgemein verbreitete Denkgewohnheit fehlerhaft sein kann.

21. Kant bot für diese Kritik einen Ausgangspunkt, weil er nach den Bedingungen gefragt hatte, unter denen Erfahrung und objektive Erkenntnis möglich werden.

22. Die erneute Hinwendung zu ihm bedeutete allerdings eine Weiterentwicklung seines Ansatzes, deren Ergebnisse von seinen eigenen Lehren erheblich abweichen konnten.

23. Hermann Cohen setzte mit seinem 1871 erschienenen Buch „Kants Theorie der Erfahrung“ einen wichtigen Ausgangspunkt für die spätere Marburger Schule.

24. Zusammen mit Paul Natorp entwickelte er eine Philosophie, die sich eng mit den Voraussetzungen wissenschaftlicher Erkenntnis beschäftigte.

25. Ihre transzendentale Frage richtete sich auf Bedingungen, ohne die ein begründeter Anspruch auf objektives Wissen nicht verständlich wäre.

26. Transzendental bezeichnet hier also eine Untersuchung der Möglichkeit von Erkenntnis und keine Reise in eine übersinnliche Welt.

27. Den Ausgangspunkt bildete die Wissenschaft in ihren ausgearbeiteten Theorien, deren Begriffe und Verfahren philosophisch rekonstruiert werden sollten.

28. Erfahrung meinte deshalb in diesem Zusammenhang mehr als das persönliche Erleben einzelner Sinneseindrücke.

29. Wenn verschiedene Beobachter Messungen vergleichen, setzt ihre Verständigung gemeinsame Bestimmungen dessen voraus, was gemessen wird und wie Ergebnisse zusammenhängen.

30. Eine wissenschaftliche Aussage gewinnt ihre Objektivität für die Marburger nicht dadurch, dass ein einzelner Forscher sich ihrer besonders sicher fühlt.

31. An einem vereinfachten Beispiel lässt sich die Richtung dieses Gedankens verdeutlichen: Zwei Messwerte werden erst vergleichbar, wenn feststeht, welche Größe sie angeben und unter welchen Bedingungen sie erhoben wurden.

32. Begriffe und Regeln treten dabei nicht bloß als nachträgliche Etiketten zu einer bereits fertig geordneten Erfahrung hinzu.

33. Sie wirken daran mit, dass Beobachtungen einen bestimmten Gegenstand der Erkenntnis erschließen können.

34. Daraus folgt im Marburger Ansatz keine Erlaubnis, die Welt nach persönlichem Belieben zu erfinden, denn die gesuchten Bedingungen sollen gerade die Unabhängigkeit von privaten Perspektiven verständlich machen.

35. Weil sich wissenschaftliche Theorien verändern, musste diese Arbeit auch auf Entwicklungen reagieren, die über Kants eigene wissenschaftliche Voraussetzungen hinausgingen.

36. Der Ansatz ließ allerdings eine Schwierigkeit bestehen: Wer erfolgreiche Wissenschaft zum Ausgangspunkt nimmt, muss erklären, wie weit er deren Geltung bereits voraussetzt.

37. Die Rekonstruktion eines Erkenntnisverfahrens ist noch keine voraussetzungslose Rechtfertigung aller Maßstäbe, nach denen es als erfolgreich gilt.

38. Beim erinnerten Brief würde diese Perspektive deshalb verlangen, die wirkliche Begründung einer Behauptung von dem bloßen Vertrauen zu unterscheiden, das wir ihr entgegenbringen.

39. Die südwestdeutschen Neukantianer Wilhelm Windelband und Heinrich Rickert beschäftigten sich besonders mit der Frage, wie historische Erkenntnis wissenschaftlich sein kann.

40. Windelband unterschied in seiner Rede „Geschichte und Naturwissenschaft“ von 1894 zwei Erkenntnisziele, die er nomothetisch und idiographisch nannte.

41. Nomothetisches Forschen sucht allgemeine Gesetzmäßigkeiten, während idiographisches Forschen eine einzelne geschichtliche Gestalt oder einen besonderen Ereigniszusammenhang erkennen will.

42. Die Begriffe kennzeichnen zunächst die Richtung einer Untersuchung und lassen sich nicht einfach durch die Wörter körperlich und geistig ersetzen.

43. Auch menschliches Verhalten kann auf wiederkehrende Zusammenhänge untersucht werden, während ein Naturvorgang in seiner einmaligen Entstehungsgeschichte Interesse wecken kann.

44. Am gedachten Brief ließe sich etwa erforschen, welche allgemeinen Bedingungen Erinnerungsfehler begünstigen, oder rekonstruieren, welche Rolle gerade dieses Schreiben in einem bestimmten Lebenskonflikt spielte.

45. Rickert vertiefte das Problem, indem er fragte, nach welchen Gesichtspunkten Historiker aus der unüberschaubaren Fülle vergangener Vorgänge auswählen.

46. Seine Antwort führte zu den Kulturwerten, also zu Gesichtspunkten der Bedeutsamkeit, durch die etwa politische Ordnungen, religiöse Praktiken oder Kunstwerke historisches Interesse gewinnen.

47. Die Beziehung auf solche Werte sollte erklären, weshalb bestimmte Unterschiede für eine historische Darstellung wesentlich werden.

48. Wertbeziehung und Werturteil müssen dabei auseinandergehalten werden.

49. Ein Historiker kann die Bedeutung einer religiösen Auseinandersetzung untersuchen, ohne den beteiligten Glauben selbst zu teilen oder eine Partei moralisch zu billigen.

50. Im erfundenen Briefbeispiel könnte die Bedeutung familiärer Verpflichtungen erschlossen werden, ohne deshalb jede damalige Forderung für gerechtfertigt zu erklären.

51. Die Unterscheidung zwischen Bedeutsamkeit und Bewertung eröffnet zugleich eine schwierige Rückfrage, denn die Auswahl des Bedeutsamen kann von kulturellen Voraussetzungen abhängen, die Forschende selbst nicht ohne Weiteres überschauen.

52. Wie sich eine solche Auswahl gemeinsam rechtfertigen lässt, bleibt daher eine philosophische Aufgabe.

53. Wilhelm Dilthey näherte sich der geschichtlichen Erkenntnis von einer anderen Seite, obwohl auch er deren Eigenständigkeit gegenüber einer ausschließlichen Orientierung an der Naturwissenschaft verteidigte.

54. In seiner „Einleitung in die Geisteswissenschaften“ von 1883 suchte er Grundlagen für das wissenschaftliche Studium von Gesellschaft und Geschichte.

55. Zu den Geisteswissenschaften zählten für ihn deshalb auch Untersuchungen des Rechts, der Wirtschaft und des gesellschaftlichen Lebens, keineswegs nur Literatur und Philosophie.

56. Diltheys Ausgangspunkt war, dass Menschen ihre Welt bereits in bedeutungsvollen Zusammenhängen erleben, bevor sie diese wissenschaftlich untersuchen.

57. Wer ein Versprechen abgibt, bringt keine bloße Lautfolge hervor, sondern übernimmt eine Verpflichtung, deren Sinn andere verstehen können.

58. Eine Beschreibung der Schallwellen würde diesen Vorgang auf einer wirklichen Ebene erfassen, aber seine Bedeutung als Versprechen nicht hinreichend erklären.

59. Für die genauere Untersuchung solcher Zusammenhänge wurden bei Dilthey Erleben, Ausdruck und Verstehen zu eng verbundenen Begriffen.

60. Erleben bezeichnet die Weise, in der ein Mensch sein Leben mit Gefühlen, Erwartungen, Erinnerungen und Zielsetzungen erfährt.

61. Ausdruck heißt, dass dieses Leben in Worten, Handlungen oder gestalteten Werken eine zugängliche Form gewinnt.

62. Verstehen erschließt den Sinn solcher Äußerungen, indem es sie in Zusammenhänge einordnet, die über ihren unmittelbar sichtbaren oder hörbaren Bestand hinausreichen.

63. Beim Verstehen eines Briefes genügt es nicht, sich vorzustellen, man fühle genau das, was sein Verfasser einst gefühlt habe.

64. Ein überzeugendes Verständnis muss sich an Formulierungen, weiteren Zeugnissen und den damaligen Handlungsmöglichkeiten bewähren.

65. Was heute wie eine unverbindliche Höflichkeit klingt, könnte innerhalb einer anderen gesellschaftlichen Ordnung eine gewichtige Verpflichtung bezeichnet haben.

66. Diese Möglichkeit ist im Beispiel erst eine Auslegungshypothese, die durch weitere Belege gestützt oder korrigiert werden müsste.

67. Verstehen gewinnt dadurch einen prüfbaren Charakter, obwohl es keine bloße Anwendung allgemeiner Naturgesetze ist.

68. Diltheys Hermeneutik, seine Untersuchung der Bedingungen und Verfahren des Verstehens, betrifft deshalb auch das Verhältnis zwischen einzelnen Äußerungen und dem größeren Zusammenhang, aus dem sie ihren Sinn erhalten.

69. Eine Passage verändert unser Bild des ganzen Briefes, während dieses veränderte Bild wiederum die Passage verständlicher machen kann.

70. Dabei setzt jede Auslegung Vorwissen voraus, das sich durch die Beschäftigung mit dem Gegenstand erweitern lässt.

71. Der Kreis zwischen Teil und Ganzem muss folglich keine geschlossene Selbstbestätigung bleiben, sondern kann eine Bewegung fortgesetzter Korrektur ermöglichen.

72. Im Laufe seiner Arbeit rückten bei Dilthey neben dem individuellen Erleben die gemeinsamen Formen geschichtlichen Lebens immer deutlicher in den Vordergrund.

73. In „Der Aufbau der geschichtlichen Welt in den Geisteswissenschaften“ von 1910 untersuchte er Zusammenhänge, die in Institutionen, kulturellen Leistungen und gesellschaftlichen Beziehungen Gestalt annehmen.

74. Menschen wachsen in eine Sprache und eine Ordnung von Erwartungen hinein, die sie selbst nicht geschaffen haben und dennoch durch ihr Handeln mittragen.

75. Ursachen verlieren dadurch ihre Bedeutung nicht, denn Krankheit, wirtschaftliche Abhängigkeit oder politische Gewalt können Handlungsmöglichkeiten tatsächlich verändern.

76. Eine Erklärung dieser Bedingungen beantwortet jedoch für sich allein noch nicht, als was Beteiligte ihre Situation verstanden und welche Zwecke sie verfolgten.

77. Offen blieb, wie eine Philosophie, die Erkenntnis in geschichtlichem Leben verankert, über bloß wechselnde Perspektiven hinaus verbindliche Einsichten begründen kann.

78. Dilthey suchte diesen Anspruch in der methodischen Erschließung menschlicher Lebenszusammenhänge zu sichern, ohne sie auf vorausgesetzte, übergeschichtliche Werte zu gründen.

79. Franz Brentano untersuchte unterdessen eine Voraussetzung, die sowohl bei der Begründung von Urteilen als auch beim Verstehen von Äußerungen ständig mitwirkt.

80. Menschen stellen etwas vor, urteilen über etwas, hoffen auf etwas oder erinnern sich an etwas.

81. In seiner „Psychologie vom empirischen Standpunkt“ von 1874 machte er die Gegenstandsgerichtetheit zu einem Kennzeichen psychischer Phänomene.

82. Diese Gerichtetheit wird als Intentionalität bezeichnet, wobei das Wort auch Erfahrungen umfasst, die keinerlei bewussten Handlungsplan enthalten.

83. Brentano wollte solche Akte in ihren unterscheidbaren Formen erfassen, statt das Bewusstsein nur als Ansammlung innerer Bilder zu behandeln.

84. Vorstellen, anerkennendes oder verwerfendes Urteilen und Phänomene des Liebens und Hassens bildeten für ihn grundlegende Klassen psychischer Tätigkeit.

85. Die Unterschiede liegen in der Weise des Gegenstandsbezugs, weshalb ein vorgestellter Sachverhalt noch nicht schon für wahr gehalten oder gewünscht werden muss.

86. Gerade hier wird ein scheinbar einfacher Ausdruck schwierig, denn auch eine erfundene Person kann Gegenstand einer Vorstellung sein.

87. Wer sich an eine Romanfigur erinnert, vollzieht einen wirklichen psychischen Akt, ohne dass die erinnerte Figur deshalb als Mensch außerhalb des Romans existiert.

88. Intentionalität lässt sich daher nicht ohne Weiteres wie die gewöhnliche Beziehung zwischen zwei vorhandenen Dingen beschreiben.

89. In seiner frühen Formulierung sprach Brentano von der intentionalen Inexistenz eines Gegenstandes, wobei Inexistenz hier ein Im-Sein bezeichnet und keineswegs schlicht Nichtexistenz bedeutet.

90. Wie diese Gegenwart des Gegenstandes im psychischen Akt zu verstehen ist, führte zu unterschiedlichen Deutungen und zu Veränderungen in Brentanos eigener Auffassung.

91. Man würde das Problem nur verschieben, wenn man für jede Vorstellung vorschnell einen zusätzlichen Gegenstand im Inneren des Bewusstseins annähme.

92. Akt, Inhalt und Gegenstand wurden deshalb zu Unterscheidungen, an denen auch seine Schüler weiterarbeiteten, statt eine fertige Lösung lediglich zu übernehmen.

93. Edmund Husserl, der bei Brentano studiert hatte, machte die Untersuchung intentionaler Erfahrung zu einem Ausgangspunkt seiner Phänomenologie, der philosophischen Analyse dessen, wie Gegenstände in Erfahrung erscheinen.

94. Die Verbindung zu Husserl zeigt eine wirkliche Wirkungslinie, deren spätere Ausgestaltung sich allerdings deutlich von Brentanos Denken entfernte.

95. Ebenso führte Ernst Cassirer, der bei Cohen promoviert hatte, die Marburger Frage nach objektiver Erkenntnis in eine breitere Untersuchung kultureller Bedeutungsformen weiter.

96. Im gedachten Erinnerungsfall bleibt nun sichtbar, weshalb eine Untersuchung des Bewusstseins weder die Wahrheit des erinnerten Urteils noch den geschichtlichen Sinn des Briefes allein bestimmen kann.

97. Umgekehrt erschöpft eine sorgfältige Quellenprüfung nicht die Frage, wie Erinnern sich von gegenwärtigem Wahrnehmen unterscheidet.

98. Die verschiedenen Zugänge können einander ergänzen, geraten aber dort in Spannung, wo einer von ihnen die Grundlagen der anderen vollständig erklären will.

99. Philosophische Genauigkeit verlangt deshalb auch, die Reichweite einer Antwort gegenüber der gestellten Frage zu prüfen.

100. Der erinnerte Brief wird nicht verständlicher, indem man alle seine Aspekte in eine einzige Erklärung zwingt, sondern indem man begründet zeigt, welche Art von Wissen jeder von ihnen erfordert.