14.9.2 Nagel és Dennett: A tudatosság és az élmény perspektívája – Nagel und Dennett: Bewusstsein und die Perspektive des Erlebens

1. Egy denevér, amely echolokáció segítségével tájékozódik, a visszatérő hangjelekből információkat nyer környezetéről, de ebből még nem tudjuk, hogy ez az észlelés számára milyen érzéssel jár.

2. Megvizsgálhatjuk, milyen jeleket bocsát ki az állat, hogyan dolgozza fel azokat idegrendszere, és milyen mozgások erednek belőlük.

3. Még ha ez a vizsgálat egyre pontosabbá is válna, eleinte továbbra is fennmaradna a különbség az állatról szóló tudásunk és az ő saját élménye között.

4. Thomas Nagel 1974-ben ezt a különbséget tette esszéje, a „What Is It Like to Be a Bat?” kiindulópontjává, amelynek címe egy denevér élményét firtatja.

5. Választása egy olyan élőlényre esett, amelyről feltételezzük, hogy rendelkezik tapasztalatokkal, annak ellenére, hogy érzékelési képességei jelentősen eltérnek a mieinktől.

6. A denevér ebben az összefüggésben nem a természeten kívüli, titokzatos lény, hanem a „természetes magyarázat” fogalmunk próbaköve.

7. A nehézség megértéséhez segítséget nyújt egy kifejezetten elképzelt kísérlet: egy ember elképzeli, hogy szárnyakon repül a sötétben, és visszhangok segítségével fedezi fel környezetét.

8. Elképzelése élénk lehet, de továbbra is emberi tapasztalatokból áll össze.

9. Talán a gyors mozgás érzését összekapcsolja ismerős hangokkal és a tér belső képével.

10. Ezzel elképzeli magának, milyen lenne számára, ha rendelkezne a denevér bizonyos képességeivel.

11. Ezzel azonban még nem sajátította el az állat élménymódját.

12. Aki a denevér visszhangalapú tájékozódását egyszerűen színes képként ábrázolja egy belső vásznon, az emberi elképzelést vetít át egy olyan észlelésre, amelynek szubjektív jellege éppen vita tárgyát képezi.

13. A példa ezért elválasztja az észlelési mechanizmus ismeretét attól a képességtől, hogy a hozzá tartozó élményt az észlelő lény perspektívájából megragadjuk.

14. A kognitív tudományok fejlődésével a 20. század közepe óta egyre nagyobb jelentőségre tett szert az a remény, hogy az információk feldolgozása révén meg lehet magyarázni a mentális folyamatokat.

15. A funkcionalista megközelítések a mentális állapotokat azok rendszerben betöltött szerepe alapján határozták meg, például azzal, hogy a fájdalom hogyan köti le a figyelmet, hogyan változtatja meg a meggyőződéseket és hogyan vált ki elkerülő magatartást.

16. Fenomenális tudatosságnak nevezzük ezt az élményjelleget, vagyis azt a körülményt, hogy egy állapot valakinek bizonyos módon érződik.

17. Az égési fájdalom, a szellő frissessége és egy dallam hallgatása nem csupán okaikban és következményeikben különböznek egymástól.

18. Különböző módokhoz tartoznak, amelyeken keresztül a világ és a saját testünk jelen van számunkra.

19. Ettől megkülönböztethető a hozzáférési tudatosság, amely alatt az információ gondolkodás, beszámolás vagy cselekvésirányítás céljára való rendelkezésre állását értjük.

20. Ez a megkülönböztetés segít egy kérdés pontos megfogalmazásában: elegendő-e egy átélt állapot magyarázatához az, ha elmagyarázzuk, hogyan használják fel az információkat?

21. Már maga a megfogalmazás is kétféle választ enged meg, mert vitatható, hogy ez ugyanazon folyamat különböző jellemzőit különbözteti-e meg, vagy pedig alaptalan elkülönítést vezet be.

22. Nagel kifogása azoknak a magyarázatoknak szól, amelyek hallgatólagosan kihagyják a leírásból a szubjektív jelleget.

23. Számos tudományágban eredményes, ha eltekintünk a megfigyelő sajátos észlelési módjától.

24. Aki azt vizsgálja, hogyan terjed a hang, annak nem kell a magyarázatot ahhoz kötnie, hogy egy adott ember kellemesnek vagy zavarónak érez-e a hangot.

25. A rezgéseket olyan feltételek mellett lehet leírni, amelyeket különböző kutatók különböző mérőeszközökkel ellenőrizhetnek.

26. A hallás vizsgálatánál azonban éppen az is hozzátartozik, hogy ezek a folyamatok egy lény számára egy meghatározott élménymóddal járnak.

27. Ha ezt a szempontot kihagyjuk a tárgyból, akkor maradhat egy külsőleg pontos leírás, amelynek a halláshoz, mint élményhez való viszonya tisztázatlan marad.

28. Nagel szerint itt a redukció problémája merül fel, vagyis annak a kísérletnek a problémája, hogy egy tárgyat teljes mértékben egy alapvetőbb összefüggéssel magyarázzunk.

29. A „szubjektív” szó ebben az összefüggésben nem jelenti azt, hogy tetszőleges, hamis vagy pusztán képzeletbeli lenne.

30. Az, hogy valakinek fájdalma van, tény lehet, még akkor is, ha egy másik személy ezt a fájdalmat nem éli át saját maga.

31. Hasonlóképpen az első személy az élményt átélő szemszögét jelöli, míg a harmadik személyű leírás ezt az embert a világ vizsgálható részének tekinti.

32. Ebből még nem következik két elkülönült valóság.

33. Nagel azt sem tagadja, hogy más emberek tapasztalatait részben megérthetjük, ha hasonló érzékelési képességekkel és életkörülményekkel rendelkezünk.

34. A denevér inkább egy olyan problémát élesít ki, amely ott is fennáll, ahol közelebb állunk egymáshoz.

35. Egy idegen tapasztalat megértése az összehasonlítás révén bővülhet anélkül, hogy annak leírása máris minden kérdésre választ adna annak jellegét illetően.

36. 1986-os „The View from Nowhere” című könyvében Nagel átfogóbban vizsgálta, hogyan lehet összekapcsolni egy adott ember perspektíváját a lehető legszemélytelenebb nézőponttal ugyanarra a világra.

37. Egy ilyen távolságtartás kiszélesíti megértésünket, mert így saját helyzetünket és annak korlátait tárgyként kezelhetjük.

38. Felismerjük például, hogy észlelésünk olyan feltételektől függ, amelyek az észlelés során maguk előtt rejtve maradnak számunkra.

39. Ez a tágítás azonban problémássá válik, amint a távolságtartó nézőpontnak mindent el kell nyomnia, ami kizárólag egy átélt helyzetből érthető meg.

40. A tudat magyarázatához így kettős feladat adódik: Meg kell ragadnia az embert mint természeti lényt, és érthetővé kell tennie, hogy perspektívája hogyan illeszkedik ebbe a természetbe.

41. Nagel 1974-es esszéje ezért nem tekinti egyszerűen cáfoltnak a fizikalizmust, azaz azt a nézetet, miszerint a szellemi folyamatok is alapvetően fizikai jellegűek.

42. Inkább érthető magyarázatot követel arra, hogy ez a nézet hogyan tudna igazságot tenni a szubjektív jellegnek.

43. Nagel gondolatmenetével szemben felhozható az az ellenvetés, hogy képzelőerőnk határai nem bizonyítják a tudományos ismeret végleges határait.

44. Nem kell, hogy magunk is átéljünk egy folyamatot ahhoz, hogy megbízhatóan ismerjük annak feltételeit és tulajdonságait.

45. Lehetséges továbbá, hogy egy jövőbeli elmélet olyan fogalmakat fog biztosítani, amelyekkel ma még egyáltalán nem tudunk dolgozni.

46. Aki elismeri ezeket a lehetőségeket, nem vonhatja le közvetlenül azt a következtetést a denevérélmény idegenségéből, hogy az elvileg megmagyarázhatatlan.

47. Nagel erőteljesebb kérdése azonban továbbra is fennáll, hiszen a jövőbeli fejlődésre való utalás még nem mondja meg, mi minősülne egy perspektíva sikeres megragadásának.

48. Egy elmélet egyre több összefüggést tárhat fel az agy és a viselkedés között, miközben továbbra is nyitva hagyhatja azt a kérdést, hogy ezek az összefüggések miért rendelkeznek egyáltalán élménymóddal.

49. Hogy itt ideiglenes ismereti hiányról vagy mélyebb fogalmi hiányosságról van-e szó, azt további érvek alapján kell eldönteni.

50. Daniel Dennett egy másik nehézséget vett górcső alá, amely a saját tudatunkról alkotott megszokott elképzelésünkből fakad.

51. 1991-es „Consciousness Explained” című művében ellenezte azt a modellt, amely szerint a feldolgozott információk végül egy belső helyen gyűlnek össze egy megfigyelő számára.

52. Erre a modellre a „kartézi színház” kritikus kifejezést alkotta meg, amely egy belső néző képére utal.

53. A nehézségét egy saját analógiával lehet világossá tenni: egy kamera képeket továbbít egy képernyőre, de a képernyő önmagában még nem magyarázza meg, hogy valaki hogyan értelmezi ezeket a képeket.

54. Ha egy nézőt helyezünk el a fejben, akkor viszont meg kell magyaráznunk, hogy ez a néző hogyan érzékeli a dolgokat.

55. Ha ehhez kap egy újabb belső képernyőt és egy újabb nézőt, az eredeti kérdés végtelenül továbbadódik.

56. A modell a tudatosság magyarázatát egy rejtett instanciára hárítja át, amelynek képességeit már eleve feltételezi.

57. Dennett kritikája olyan elképzelésekre is vonatkozik, amelyek lemondanak egy immateriális lélekről, mégis feltételezik az agyban egy megkülönböztetett végpontot, ahol az észlelés véglegesen tudatossá válik.

58. Döntő jelentőségű ebben az a feltételezés, hogy minden tartalomnak át kell lépnie egy közös végső küszöböt.

59. Alternatívaként kidolgozta a több tervből álló modellt, amelyben különböző feldolgozási folyamatok egymás mellett és időben eltolva hatnak.

60. A tervek nem kis szövegek, amelyek ténylegesen az agyban találhatók, hanem a tartalmi feldolgozás ideiglenes állapotainak megnevezései.

61. Az egyik megkülönböztetés befolyásolhatja a mozgást, egy másik bekerülhet egy emlékbe, egy harmadik pedig a későbbi beszámolót formálhatja.

62. Ezáltal feleslegessé válik az a képzelet, hogy létezik egyetlen végleges változat, amelyet egy belső olvasó fogad.

63. Ez a modell egy filozófiailag kidolgozott magyarázati javaslat, amelynek pontos feltételezéseit még meg kell vizsgálni, és nem az agykutatás vitathatatlan átfogó eredménye.

64. Hogy egy ilyen magyarázat milyen más módon működik, azt egy kifejezetten hipotetikus színes emlék esete alapján lehet nyomon követni.

65. Egy kísérleti alany rövid ideig lát egy színes tárgyat, és nem sokkal később azt mondja, hogy piros volt.

66. Egy kérdésre válaszolva eszébe jut egy zöldes benyomás, amelyet eleinte jelentéktelennek tartott.

67. Ezen adatokból önmagukban nem lehet eldönteni, hogy az első észlelés, az emlék vagy a későbbi leírás változott-e meg.

68. Egy kutatási program további megfigyeléseket gyűjthetne a reakciókról, az időbeli lefolyásról és a beszámoló körülményeiről.

69. Dennett egyúttal azt is vizsgálná, hogy az egyetlen, végleges színértelmezés iránti igény már eleve feltételezi-e a belső színház képét.

70. Az eset sem azt bizonyítja, hogy az észlelés mindig így zajlik, sem azt, hogy az első pillantáskor egyáltalán nem történt meg semmiféle élmény.

71. Az ilyen beszámolók kezelésére Dennett kidolgozta a heterofenomenológiát, egy olyan módszert, amely azt vizsgálja, hogy más emberek hogyan írják le és értelmezik tapasztalataikat.

72. Aki ezt alkalmazza, meghallgatja a kísérleti alanyokat, és a lehető legapróbb részletekig rekonstruálja azt az élményvilágot, amelyről kijelentéseik szólnak.

73. A kijelentéseket ekkor jelentéshordozó beszámolóként fogadják be, nem csupán egy test hangjaiként.

74. Ugyanakkor a beszélő saját értelmezését nem kezelik eleve tévedhetetlen információként az összes belső folyamatról.

75. A színes esetben tehát mind az első állítás, mind annak későbbi helyesbítése magyarázatra szorulna.

76. A módszertani előny abban áll, hogy a szubjektív leírásokat közös vizsgálat céljára hozzáférhetővé tesszük anélkül, hogy a vizsgálat előtt véglegesen meghatároznánk azok megbízhatóságát.

77. Érdemes azonban különbséget tenni a pillanatnyi benyomás bizonyossága és annak kialakulására vonatkozó magyarázat pontossága között.

78. Lehet, hogy valaki meg van győződve arról, hogy egy bizonyos színárnyalatot látott, anélkül, hogy tudná, milyen feldolgozási folyamatok vezettek ehhez a meggyőződéshez.

79. Ezért még egy őszinte és részletes leírás sem ad automatikusan választ minden, az észleléssel, a figyelemmel és az emlékezettel kapcsolatos kérdésre.

80. Dennett ellen felhozott ellenérv azonban az, hogy az élményekkel kapcsolatos meggyőződések felsorolása még nem jelenti maguknak az élményeknek a felsorolását.

81. Ha a magyarázat csupán azt mutatja meg, miért beszél valaki a vörösről, akkor elmulaszthatja a vörös látását, mint élményt.

82. Dennett válasza azt követeli meg, hogy ezt az állítólagosan kiegészítő tényt is kritikusan vizsgáljuk meg, ahelyett, hogy egyszerűen előfeltételeznénk különleges státuszát.

83. A vita tehát a magyarázati mércét érinti, amelyhez egy elméletet mérni kell, és ezt nem lehet pusztán alaposabb kérdések feltevésével eldönteni.

84. Ez a feszültség a „qualia” fogalmában sűrűsödik, amellyel gyakran a tudatos állapotok megtapasztalt tulajdonságait jelölik.

85. Tágabb értelemben a szó arra emlékeztet, hogy a kávé ízlik, és a fájdalom fájdalmasnak érződik.

86. A filozófiai értelemben vett szűkebb használatban ezeknek a tulajdonságoknak teljesen magánjellegű, nyelvileg kimeríthetetlen, tévedhetetlenül felismerhető és más folyamatokkal való kapcsolataiktól független jelleget tulajdonítanak.

87. Éppen az ilyen tágabb meghatározásokat támadja Dennett, ezért kritikáját nem szabad azzal az állítással egyenértékűnek tekinteni, hogy senki sem érezte még soha a kávé ízét.

88. Meg akarja magyarázni, hogyan jönnek létre az észlelések, a megkülönböztetések és az ítéletek anélkül, hogy emellett elfogadná a vitatott tulajdonságokat.

89. Aki ellentmond neki, annak ezért pontosabban meg kell neveznie, mit hagy ki a magyarázata, ahelyett, hogy csupán a saját élmény ismerős voltára hivatkozna.

90. Fordítva: Dennett nem bizonyíthatja egy kiegészítő élményminőség feleslegességét pusztán azzal, hogy bizonyos elképzelések erről ellentmondásosak vagy empirikusan megkérdőjelezhetők.

91. Nagel arra figyelmeztet, hogy ne helyettesítsük az élmény jellegét egy olyan leírással, amely már egyáltalán nem fedi le azt.

92. Dennett arra figyelmeztet, hogy ne kezeljük az élményről alkotott ismerős képeket az elme biztosított architektúrájaként.

93. Nagel véleménye szerint egy teljes elméletnek érthetővé kell tennie, hogy egy perspektíva hogyan tartozik magához a magyarázott valósághoz.

94. Dennett véleménye szerint az elméletnek le kell fednie az élményt átélő lény megkülönböztethető teljesítményeit és önleírásait anélkül, hogy egy megmagyarázatlan belső befogadót vezetne be.

95. Mindkét követelmény eleinte egymás mellett állhat, de vitához vezet, amint egy funkcionális magyarázatot teljesnek kell tekinteni.

96. A vita attól függ, hogy a megmagyarázatlan élmény maradék benyomása valódi kihagyásra utal-e, vagy egy félrevezető teljességfogalomból fakad.

97. A denevér esetében ez azt jelenti, hogy sem a hangfeldolgozásának leírása, sem életmódjának idegensége nem zárja le máris a vitát.

98. Az egyik ellenőrizhető tudást nyújt, a másik pedig világossá teszi, miért nem lehet ezt a tudást egyszerűen egy utólag átélt perspektívával egyenértékűnek tekinteni.

99. Egy magyarázatnak ezért be kell mutatnia, hogyan jut el a jelek feldolgozásától az érzékelő élőlényig.

100. A denevérnek megvan a helye a természetben; a nyitott kérdés az, hogy egy elmélet hogyan teszi érthetővé az ő élményét is ezen a helyen.

1. Eine Fledermaus, die sich mithilfe von Echoortung orientiert, gewinnt aus zurückkehrenden Schallsignalen Informationen über ihre Umgebung, doch damit wissen wir noch nicht, wie sich diese Wahrnehmung für sie anfühlt.

2. Wir können untersuchen, welche Signale das Tier aussendet, wie sein Nervensystem sie verarbeitet und welche Bewegungen daraus hervorgehen.

3. Selbst wenn diese Untersuchung immer genauer würde, bliebe zunächst ein Unterschied zwischen unserem Wissen über das Tier und seinem eigenen Erleben.

4. Thomas Nagel machte diesen Unterschied 1974 zum Ausgangspunkt seines Aufsatzes „What Is It Like to Be a Bat?“, dessen Titel nach dem Erleben einer Fledermaus fragt.

5. Seine Wahl fällt auf ein Lebewesen, dem wir Erfahrungen zutrauen, obwohl sein Wahrnehmungsvermögen erheblich von unserem abweicht.

6. Die Fledermaus ist dabei kein geheimnisvolles Wesen außerhalb der Natur, sondern ein Prüfstein für unseren Begriff natürlicher Erklärung.

7. Um die Schwierigkeit zu verstehen, hilft ein ausdrücklich gedachter Versuch: Ein Mensch stellt sich vor, mit Flügeln durch die Dunkelheit zu fliegen und seine Umgebung durch Echos zu erkunden.

8. Seine Vorstellung mag lebhaft sein, bleibt aber aus menschlichen Erfahrungen zusammengesetzt.

9. Vielleicht verbindet er das Gefühl schneller Bewegung mit vertrauten Geräuschen und einem inneren Bild des Raumes.

10. Damit vergegenwärtigt er sich, wie es für ihn wäre, gewisse Fähigkeiten einer Fledermaus zu besitzen.

11. Die Erlebnisweise des Tieres hat er dadurch noch nicht gewonnen.

12. Wer dessen Echoortung einfach als farbiges Bild auf einer inneren Leinwand schildert, überträgt eine menschliche Vorstellung auf eine Wahrnehmung, deren subjektive Beschaffenheit gerade zur Debatte steht.

13. Das Beispiel trennt deshalb die Kenntnis eines Wahrnehmungsmechanismus von der Fähigkeit, die zugehörige Erfahrung aus der Perspektive des wahrnehmenden Wesens zu erfassen.

14. Mit der Entwicklung der Kognitionswissenschaften seit der Mitte des zwanzigsten Jahrhunderts gewann die Hoffnung an Gewicht, geistige Vorgänge durch die Verarbeitung von Informationen zu erklären.

15. Funktionalistische Ansätze bestimmten mentale Zustände durch ihre Rolle in einem System, etwa dadurch, wie ein Schmerz Aufmerksamkeit bindet, Überzeugungen verändert und Vermeidungsverhalten auslöst.

16. Mit phänomenalem Bewusstsein bezeichnet man diesen Erlebnischarakter, also den Umstand, dass sich ein Zustand für jemanden auf bestimmte Weise anfühlt.

17. Der Schmerz einer Verbrennung, die Frische eines Luftzugs und das Hören einer Melodie unterscheiden sich nicht nur in ihren Ursachen und Folgen.

18. Sie gehören auch zu verschiedenen Weisen, in denen uns die Welt und der eigene Körper gegenwärtig sind.

19. Davon lässt sich Zugangsbewusstsein unterscheiden, womit die Verfügbarkeit einer Information für Denken, Berichten oder Handlungssteuerung gemeint ist.

20. Diese Unterscheidung hilft, eine Frage genau zu formulieren: Reicht es zur Erklärung eines erlebten Zustands aus, zu erklären, wie Informationen verwendet werden?

21. Schon die Formulierung lässt zwei Antworten zu, weil strittig ist, ob sie unterschiedliche Merkmale desselben Vorgangs unterscheidet oder eine unbegründete Trennung einführt.

22. Nagels Einwand richtet sich gegen Erklärungen, die den subjektiven Charakter stillschweigend aus ihrer Beschreibung entfernen.

23. In vielen Wissenschaften ist es fruchtbar, von der besonderen Wahrnehmungsweise eines Beobachters abzusehen.

24. Wer untersucht, wie Schall sich ausbreitet, muss die Erklärung nicht daran binden, ob ein bestimmter Mensch das Geräusch als angenehm oder störend empfindet.

25. Die Schwingungen lassen sich unter Bedingungen beschreiben, die verschiedene Forscher mit unterschiedlichen Messmitteln überprüfen können.

26. Bei der Untersuchung des Hörens selbst gehört jedoch gerade dazu, dass diese Vorgänge für ein Wesen eine bestimmte Erlebnisweise besitzen.

27. Entfernt man diese Seite aus dem Gegenstand, kann eine äußerlich genaue Beschreibung übrig bleiben, deren Verhältnis zum Hören als Erfahrung ungeklärt ist.

28. Für Nagel liegt hier das Problem einer Reduktion, also des Versuchs, einen Gegenstand vollständig durch einen grundlegenderen Zusammenhang zu erklären.

29. Das Wort „subjektiv“ bedeutet in diesem Zusammenhang nicht beliebig, unwahr oder bloß eingebildet.

30. Dass jemand Schmerzen hat, kann eine Tatsache sein, auch wenn eine andere Person diese Schmerzen nicht selbst empfindet.

31. Ebenso bezeichnet die erste Person die Perspektive des Erlebenden, während eine Beschreibung in der dritten Person diesen Menschen als untersuchbaren Teil der Welt betrachtet.

32. Daraus folgen noch keine zwei getrennten Wirklichkeiten.

33. Nagel bestreitet auch nicht, dass wir Erfahrungen anderer Menschen teilweise verstehen können, wenn wir vergleichbare Wahrnehmungsfähigkeiten und Lebensbedingungen besitzen.

34. Die Fledermaus verschärft vielmehr ein Problem, das auch dort besteht, wo wir einander näher sind.

35. Unser Verständnis einer fremden Erfahrung kann durch Vergleich wachsen, ohne dass die Beschreibung ihres Ablaufs bereits alle Fragen nach ihrem Charakter beantwortet.

36. In seinem Buch „The View from Nowhere“ von 1986 untersuchte Nagel umfassender, wie sich die Perspektive eines bestimmten Menschen mit einer möglichst unpersönlichen Sicht auf dieselbe Welt verbinden lässt.

37. Ein solcher Abstand erweitert unser Verständnis, weil wir die eigene Lage und ihre Begrenzungen zum Gegenstand machen können.

38. Wir erkennen beispielsweise, dass unsere Wahrnehmung von Bedingungen abhängt, die uns während des Wahrnehmens selbst verborgen bleiben.

39. Die Erweiterung wird problematisch, sobald der distanzierte Blick alles verdrängen soll, was sich nur aus einer erlebten Lage heraus verstehen lässt.

40. Für eine Erklärung des Bewusstseins entsteht damit eine doppelte Aufgabe: Sie muss den Menschen als Naturwesen erfassen und verständlich machen, wie seine Perspektive zu dieser Natur gehört.

41. Nagels Aufsatz von 1974 erklärt den Physikalismus, die Auffassung von der grundlegenden physischen Beschaffenheit auch geistiger Vorgänge, deshalb nicht einfach für widerlegt.

42. Er verlangt vielmehr eine verständliche Erklärung dafür, wie diese Auffassung dem subjektiven Charakter gerecht werden könnte.

43. Gegen Nagels Gedankengang lässt sich einwenden, dass eine Grenze unserer Vorstellungskraft keine endgültige Grenze wissenschaftlicher Erkenntnis beweist.

44. Wir müssen einen Vorgang nicht selbst durchleben können, um seine Bedingungen und Eigenschaften zuverlässig zu kennen.

45. Auch könnte eine künftige Theorie Begriffe bereitstellen, mit denen wir heute noch gar nicht arbeiten können.

46. Wer solche Möglichkeiten zugesteht, darf aus der Fremdheit der Fledermauserfahrung nicht unmittelbar auf deren prinzipielle Unerklärbarkeit schließen.

47. Nagels stärkere Frage bleibt dennoch bestehen, denn der Hinweis auf zukünftigen Fortschritt sagt noch nicht, was als gelungenes Erfassen einer Perspektive gelten würde.

48. Eine Theorie könnte immer mehr Zusammenhänge zwischen Gehirn und Verhalten aufdecken und dabei weiterhin offenlassen, weshalb diese Zusammenhänge überhaupt eine Erlebnisweise besitzen.

49. Ob hier eine vorläufige Wissenslücke oder ein tieferer begrifflicher Mangel vorliegt, muss durch weitere Argumente entschieden werden.

50. Daniel Dennett setzte an einer anderen Schwierigkeit an, die sich aus unserer vertrauten Vorstellung des eigenen Bewusstseins ergibt.

51. In „Consciousness Explained“ von 1991 wandte er sich gegen ein Modell, nach dem verarbeitete Informationen schließlich an einem inneren Ort für einen Beobachter zusammenkommen.

52. Für dieses Modell prägte er den kritischen Ausdruck „cartesianisches Theater“, der auf das Bild eines inneren Zuschauers anspielt.

53. Man kann sich seine Schwierigkeit an einer eigenen Analogie klarmachen: Eine Kamera liefert Bilder an einen Bildschirm, doch der Bildschirm allein erklärt noch nicht, wie jemand diese Bilder versteht.

54. Verlegt man einen Zuschauer in den Kopf, muss man wiederum erklären, wie dieser Zuschauer wahrnimmt.

55. Erhält er dazu einen weiteren inneren Bildschirm und einen weiteren Betrachter, wird die ursprüngliche Frage endlos weitergereicht.

56. Das Modell verschiebt die Erklärung des Bewusstseins auf eine verborgene Instanz, deren Fähigkeiten es bereits voraussetzt.

57. Dennetts Kritik betrifft auch Vorstellungen, die auf eine immaterielle Seele verzichten und dennoch einen ausgezeichneten Endpunkt im Gehirn annehmen, an dem Wahrnehmung endgültig bewusst werde.

58. Entscheidend ist dabei die Annahme, dass sämtliche Inhalte eine gemeinsame letzte Schwelle passieren müssten.

59. Als Alternative entwickelte er das Modell mehrerer Entwürfe, in dem verschiedene Verarbeitungen nebeneinander und zeitlich versetzt wirksam werden.

60. Die Entwürfe sind keine kleinen Texte, die tatsächlich im Gehirn liegen, sondern eine Bezeichnung für vorläufige inhaltliche Verarbeitungsstände.

61. Eine Unterscheidung kann die Bewegung beeinflussen, eine andere in eine Erinnerung eingehen und eine weitere den späteren Bericht prägen.

62. Die Vorstellung einer einzigen endgültigen Fassung, die ein innerer Leser empfängt, soll dadurch entbehrlich werden.

63. Dieses Modell ist ein philosophisch ausgearbeitetes Erklärungsangebot, dessen genaue Annahmen geprüft werden müssen, und kein unbestrittener Gesamtbefund der Hirnforschung.

64. Wie anders eine solche Erklärung arbeitet, lässt sich an einem ausdrücklich hypothetischen Fall einer Farberinnerung verfolgen.

65. Eine Versuchsperson sieht kurz einen farbigen Gegenstand und sagt wenig später, er sei rot gewesen.

66. Nach einer Nachfrage erinnert sie sich an einen grünlichen Eindruck, den sie zuerst für unwichtig gehalten habe.

67. Aus diesen Angaben allein lässt sich nicht entscheiden, ob die erste Wahrnehmung, die Erinnerung oder die spätere Beschreibung verändert wurde.

68. Ein Forschungsprogramm könnte zusätzliche Beobachtungen über Reaktionen, zeitliche Abläufe und Bedingungen des Berichts sammeln.

69. Dennett würde zugleich prüfen, ob die Forderung nach einer einzigen endgültigen Farbfassung schon das Bild des inneren Theaters voraussetzt.

70. Der Fall beweist weder, dass Wahrnehmung immer auf diese Weise verläuft, noch, dass beim ersten Anblick überhaupt kein Erlebnis stattgefunden hat.

71. Für den Umgang mit solchen Berichten entwickelte Dennett die Heterophänomenologie, eine Methode zur Untersuchung dessen, wie andere Menschen ihre Erfahrungen beschreiben und verstehen.

72. Wer sie anwendet, hört den Versuchspersonen zu und rekonstruiert möglichst sorgfältig die Erlebniswelt, von der ihre Äußerungen handeln.

73. Die Aussagen werden dabei als bedeutungshaltige Berichte aufgenommen, nicht bloß als Geräusche eines Körpers.

74. Zugleich wird die Selbstdeutung des Sprechers nicht von vornherein als unfehlbare Auskunft über sämtliche inneren Abläufe behandelt.

75. Im Farbfall wäre also sowohl die erste Angabe als auch ihre spätere Korrektur erklärungsbedürftig.

76. Der methodische Gewinn besteht darin, subjektive Beschreibungen für gemeinsame Untersuchung zugänglich zu machen, ohne ihre Zuverlässigkeit vor der Untersuchung endgültig festzulegen.

77. Dabei ist es sinnvoll, zwischen der Sicherheit eines gegenwärtigen Eindrucks und der Genauigkeit einer Erklärung seines Zustandekommens zu unterscheiden.

78. Eine Person kann überzeugt sein, einen bestimmten Farbton gesehen zu haben, ohne zu wissen, welche Verarbeitungen diese Überzeugung hervorgebracht haben.

79. Selbst eine ehrliche und eindringliche Beschreibung beantwortet deshalb nicht automatisch jede Frage nach Wahrnehmung, Aufmerksamkeit und Erinnerung.

80. Der Einwand gegen Dennett lautet allerdings, dass ein Katalog von Überzeugungen über Erlebnisse noch kein Katalog der Erlebnisse selbst ist.

81. Falls die Erklärung lediglich zeigt, weshalb jemand über Rot spricht, könnte sie das Sehen von Rot als Erfahrung verfehlen.

82. Dennetts Antwort verlangt, auch diese vermeintlich zusätzliche Tatsache kritisch zu untersuchen, statt ihren besonderen Status einfach vorauszusetzen.

83. Die Auseinandersetzung betrifft somit den Erklärungsmaßstab, an dem eine Theorie gemessen werden soll, und lässt sich durch sorgfältigere Befragung allein nicht entscheiden.

84. Diese Spannung verdichtet sich im Begriff der Qualia, mit dem häufig die erlebten Qualitäten bewusster Zustände bezeichnet werden.

85. In einer weiten Verwendung erinnert das Wort daran, dass Kaffee schmeckt und Schmerz sich schmerzhaft anfühlt.

86. Stärkere philosophische Verwendungen schreiben diesen Qualitäten eine vollständig private, sprachlich unausschöpfbare, unfehlbar erkennbare und von ihren Beziehungen zu anderen Vorgängen unabhängige Beschaffenheit zu.

87. Gerade solche weitergehenden Festlegungen werden von Dennett angegriffen, weshalb seine Kritik nicht mit der Behauptung gleichgesetzt werden darf, niemand schmecke jemals Kaffee.

88. Er will erklären, wie Wahrnehmungen, Unterscheidungen und Urteile zustande kommen, ohne zusätzlich die umstrittenen Eigenschaften anzunehmen.

89. Wer ihm widerspricht, muss deshalb genauer benennen, was seine Erklärung auslässt, als nur auf die Vertrautheit des eigenen Erlebens zu verweisen.

90. Umgekehrt kann Dennett die Entbehrlichkeit einer zusätzlichen Erlebnisqualität nicht schon dadurch beweisen, dass bestimmte Vorstellungen über sie widersprüchlich oder empirisch fragwürdig sind.

91. Nagel warnt davor, den Erlebnischarakter durch eine Beschreibung zu ersetzen, die ihn gar nicht mehr erfasst.

92. Dennett warnt davor, vertraute Bilder des Erlebens als gesicherte Architektur des Geistes zu behandeln.

93. Aus Nagels Sicht muss eine vollständige Theorie verständlich machen, wie eine Perspektive selbst zur erklärten Wirklichkeit gehört.

94. Aus Dennetts Sicht muss sie die unterscheidbaren Leistungen und Selbstbeschreibungen des erlebenden Wesens erfassen, ohne einen unerklärten inneren Empfänger einzuführen.

95. Beide Anforderungen können zunächst nebeneinanderstehen, doch sie führen zum Streit, sobald eine funktionale Erklärung als vollständig gelten soll.

96. Der Streit entscheidet sich daran, ob der verbleibende Eindruck eines unerklärten Erlebens eine wirkliche Auslassung anzeigt oder aus einem irreführenden Begriff von Vollständigkeit hervorgeht.

97. Für die Fledermaus bedeutet das, dass weder die Beschreibung ihrer Schallverarbeitung noch die Fremdheit ihrer Lebensweise den Streit bereits beendet.

98. Die eine liefert überprüfbares Wissen, die andere macht deutlich, weshalb dieses Wissen nicht einfach mit einer nacherlebten Perspektive gleichgesetzt werden kann.

99. Eine Erklärung muss deshalb ausweisen, wie sie von der Verarbeitung von Signalen zum wahrnehmenden Lebewesen gelangt.

100. Die Fledermaus hat ihren Platz in der Natur; die offene Frage betrifft, wie eine Theorie an diesem Platz auch ihr Erleben verständlich macht.