2.4.3 A lélek és az emlékezet – Die Seele und die Erinnerung

1. Ha létezik az örök eszmék világa, akkor azonnal felmerül egy kérdés.

2. Hogyan juthat az ember egyáltalán ismeretre erről a láthatatlan világról?

3. Senki sem láthatja, hallhatja vagy érintheti meg az eszméket.

4. Platón válasza meglepő, és egyenesen a lélekről szóló tanításának középpontjába vezet.

5. Platón számára a lélek valami egészen más, mint a test.

6. A test a mulandó dolgok világához tartozik, és egy napon elporlad.

7. A lélek viszont az örök eszmék világához tartozik, és halhatatlan.

8. A testben csupán úgy lakozik, mint egy utazó, aki átmenetileg egy fogadóban száll meg.

9. Platón szerint a születés előtt a lélek az eszmék világában élt.

10. Ott közvetlenül szemlélte a tökéletes archetípusokat.

11. Ismerte magát a Szépséget, magát az Igazságot és magát a Jót.

12. A születéskor azonban a lélek egy testbe zuhan, és elfelejti ezt a tudást.

13. A dolgok világába való belépés olyan, mint egy nagy felejtés.

14. A tudás nem veszett el, hanem csak eltemetődött és eltakaródott.

15. Platón számára a tanulás ezért nem azt jelenti, hogy valami újat sajátítunk el.

16. A tanulás azt jelenti, hogy újra emlékezünk a régóta ismert dolgokra.

17. Ezt a gondolatot ő „emlékezésnek” nevezi, görögül anámnesis.

18. A tudást tehát már magunkban hordozzuk, és csak ki kell ásnunk.

19. Platón ehhez egy híres jelenetet mesél el egy műveletlen rabszolgafiúról.

20. Szókratész ügyes kérdéseket tesz fel a fiúnak egy bonyolult geometriai feladattal kapcsolatban.

21. Senki sem magyarázza el neki a megoldást, de a kérdések segítségével ő maga találja meg.

22. Platón számára ez bizonyítja, hogy a fiú már eleve magában hordozta a tudást.

23. Csak okos kérdésekkel kellett rá emlékeztetni.

24. Itt látszik, miért volt Platón számára olyan fontos a matematika.

25. A matematikában olyan igazságokkal találkozunk, amelyeket nem a tapasztalatnak köszönhetünk.

26. Ezek – ahogyan ő értelmezi – a születés előtti ideák látásából származnak.

27. A lélek azonban Platón számára nem egyszerű egész, hanem három részből áll.

28. Az első részt ésszerű résznek nevezi.

29. Ez a rész gondolkodik, ítélkezik, és az igazságra és a megismerésre törekszik.

30. A második részt bátor vagy akaraterejű résznek nevezi.

31. Ebből fakad a bátorság, a törekvés, a harag és az önérvényesítésre irányuló akarat.

32. A harmadik részt vágyakozó résznek nevezi.

33. Ez a rész ételre, italra, birtokra és testi élvezetekre vágyik.

34. Hogy ezt az összefüggést szemléletesen bemutassa, Platón egy lenyűgöző képet alkot.

35. A lelket egy két ló által húzott szekérhez hasonlítja.

36. A szekéren áll a kocsis, aki a gyeplőt tartja.

37. A kocsis az értelem, amelynek meg kell határoznia az utat.

38. Az egyik ló nemes és engedelmes, és a bátorságot szimbolizálja.

39. A másik ló vad és makacs, és a vágyat szimbolizálja.

40. A vad ló folyamatosan ki akar törni, és letéríteni a szekeret az útról.

41. A kocsis művészete abban áll, hogy mindkét lovat kordában tartsa.

42. Ha ez sikerül, a szekér nyugodtan és biztonságosan halad a helyes irányba.

43. Ha a kocsis kudarcot vall, az egész szekér a pusztulásba zuhan.

44. Ez a kép magyarázza, mit ért Platón jó jellem alatt.

45. Az ember akkor jó, ha lelkében a megfelelő rend uralkodik.

46. Az értelemnek kell vezetnie, a bátorságnak szolgálnia kell őt, a vágyaknak pedig engedelmeskedniük.

47. Ha ez a rend felborul, az ember széttépetté és boldogtalanná válik.

48. Ha a vágy uralkodik, az ember a vágyaiból rabszolgává válik.

49. Ha a vak ambíció uralkodik, az ember kemény és nyugtalan lesz.

50. Csak az értelem vezetése alatt találja meg a lélek az egyensúlyát.

51. Platón ezért minden lélekrészhez saját erényt rendel.

52. Az értelem erénye a bölcsesség.

53. A bátor rész erénye a vitézség.

54. A vágyakozó rész erénye a mértékletesség, vagyis a helyes mérték.

55. Ha mindhárom összhangban van, akkor keletkezik a negyedik és legfőbb erény.

56. Ez a negyedik erény az igazságosság, amelyet belső harmóniaként értelmezünk.

57. Platónnál az igazságosság tehát elsősorban a saját lélekben uralkodó rendet jelenti.

58. Az igazságos ember az, akiben minden a helyén van.

59. Pontosan ezt a háromrészes lélekről alkotott képet viszi át Platón később az államra.

60. Így a lélekről szóló tanítás közvetlenül átvezet az igazságos államról szóló tanításhoz.

1. Wenn es eine Welt der ewigen Ideen gibt, dann stellt sich sofort eine Frage.

2. Wie kommt der Mensch überhaupt zu einem Wissen über diese unsichtbare Welt?

3. Niemand kann eine Idee sehen, hören oder anfassen.

4. Platons Antwort ist erstaunlich und führt mitten in seine Lehre von der Seele.

5. Für Platon ist die Seele etwas ganz anderes als der Körper.

6. Der Körper gehört zur Welt der vergänglichen Dinge und wird eines Tages zerfallen.

7. Die Seele dagegen gehört zur Welt der ewigen Ideen und ist unsterblich.

8. Sie wohnt im Körper nur wie ein Reisender, der vorübergehend in einer Herberge wohnt.

9. Vor der Geburt, so glaubt Platon, lebte die Seele in der Welt der Ideen.

10. Dort hat sie die vollkommenen Urbilder unmittelbar geschaut.

11. Sie kannte das Schöne selbst, das Gerechte selbst und das Gute selbst.

12. Bei der Geburt aber stürzt die Seele in einen Körper und vergisst dieses Wissen.

13. Der Eintritt in die Welt der Dinge wirkt wie ein großes Vergessen.

14. Das Wissen ist nicht verloren, sondern nur verschüttet und verdeckt.

15. Lernen bedeutet für Platon deshalb nicht, etwas Neues aufzunehmen.

16. Lernen bedeutet, sich an längst Gewusstes wieder zu erinnern.

17. Diesen Gedanken nennt er Wiedererinnerung, auf Griechisch anámnesis.

18. Wir tragen das Wissen also bereits in uns und müssen es nur ausgraben.

19. Platon erzählt dazu eine berühmte Szene mit einem ungebildeten Sklavenjungen.

20. Sokrates stellt dem Jungen geschickte Fragen zu einer schwierigen geometrischen Aufgabe.

21. Niemand erklärt ihm die Lösung, doch durch die Fragen findet er sie selbst.

22. Für Platon beweist das, dass der Junge das Wissen schon in sich trug.

23. Er musste nur durch kluges Fragen daran erinnert werden.

24. Hier zeigt sich, warum für Platon Mathematik so wichtig war.

25. In der Mathematik begegnen wir Wahrheiten, die wir nicht der Erfahrung verdanken.

26. Sie stammen, so deutet er, aus der vorgeburtlichen Schau der Ideen.

27. Die Seele ist für Platon aber kein einfaches Ganzes, sondern aus drei Teilen gefügt.

28. Den ersten Teil nennt er den vernünftigen Teil.

29. Dieser Teil denkt, urteilt und strebt nach Wahrheit und Erkenntnis.

30. Den zweiten Teil nennt er den muthaften oder willenshaften Teil.

31. Aus ihm kommen Mut, Ehrgeiz, Zorn und der Wille, sich zu behaupten.

32. Den dritten Teil nennt er den begehrenden Teil.

33. Dieser Teil verlangt nach Essen, Trinken, Besitz und körperlicher Lust.

34. Um dieses Zusammenspiel anschaulich zu machen, erfindet Platon ein eindrucksvolles Bild.

35. Er vergleicht die Seele mit einem Wagen, der von zwei Pferden gezogen wird.

36. Auf dem Wagen steht ein Wagenlenker, der die Zügel hält.

37. Der Wagenlenker ist die Vernunft, die den Weg bestimmen soll.

38. Das eine Pferd ist edel und folgsam und steht für den Mut.

39. Das andere Pferd ist wild und störrisch und steht für die Begierde.

40. Das wilde Pferd will ständig ausbrechen und den Wagen vom Weg reißen.

41. Die Kunst des Lenkers besteht darin, beide Pferde im Zaum zu halten.

42. Gelingt das, so fährt der Wagen ruhig und sicher in die richtige Richtung.

43. Versagt der Lenker, so stürzt der ganze Wagen ins Verderben.

44. Dieses Bild erklärt, was Platon unter einem guten Charakter versteht.

45. Ein Mensch ist gut, wenn in seiner Seele die richtige Ordnung herrscht.

46. Die Vernunft soll führen, der Mut soll ihr dienen, die Begierde soll gehorchen.

47. Gerät diese Ordnung durcheinander, wird der Mensch zerrissen und unglücklich.

48. Wenn die Begierde herrscht, wird der Mensch zum Sklaven seiner Gelüste.

49. Wenn der blinde Ehrgeiz herrscht, wird er hart und ruhelos.

50. Nur unter der Führung der Vernunft findet die Seele ihr Gleichgewicht.

51. Jedem Seelenteil ordnet Platon deshalb eine eigene Tugend zu.

52. Die Tugend der Vernunft ist die Weisheit.

53. Die Tugend des muthaften Teils ist die Tapferkeit.

54. Die Tugend des begehrenden Teils ist die Mäßigung, also das rechte Maß.

55. Stimmen alle drei zusammen, entsteht die vierte und höchste Tugend.

56. Diese vierte Tugend ist die Gerechtigkeit, verstanden als innere Harmonie.

57. Gerechtigkeit heißt bei Platon also zuerst Ordnung in der eigenen Seele.

58. Ein gerechter Mensch ist ein Mensch, in dem alles an seinem rechten Platz steht.

59. Genau dieses Bild von der dreiteiligen Seele überträgt Platon später auf den Staat.

60. Damit führt die Lehre von der Seele unmittelbar hinüber zur Lehre vom gerechten Staat.