2.9.3 A lélek visszatérése – Die Rückkehr der Seele

1. Az előző fejezetben lefelé haladtunk, az Egyből egészen az anyagi világig.

2. Most a mozgás irányát megfordítja, és ismét felfelé haladunk.

3. Hiszen a létezés lépcsőzetes felépítése nem egyirányú út.

4. Ami az Egyből kiáramlott, az visszavágyik az Egybe.

5. Ez a visszatérés az újplatonista filozófia nagy célja.

6. Különösen az emberi lélek erre a hazatérő útra van rendeltetve.

7. A magasabb világból származik, és idegennek érzi magát az anyagi világban.

8. Plotin ezt az érzést az eredet iránti mély vágyakozásként írja le.

9. Összehasonlíthatjuk egy idegenben utazó honvágyával.

10. Valami bennünk sejti, hogy valójában magasabbról származunk.

11. A lélek homályosan emlékszik tökéletes hazájára.

12. De a mindennapok a testhez, a birtokhoz, az élvezetekhez és a gondokhoz kötik.

13. Ezek a kötelékek lehúzzák, eltávolítják az eredettől.

14. A felemelkedés ezért megtisztulással, megtisztítással kezdődik.

15. A megtisztulás azt jelenti, hogy elszakadunk mindattól, ami az alacsonyabb rendű dolgokhoz láncol.

16. Meg kell fékeznünk a vágyakat, és a tekintetünket befelé kell fordítanunk.

17. Plotin azt tanácsolja, hogy ne a külvilágban keressünk, hanem a saját lelkünkben.

18. Mert a felfelé vezető út meglepő módon befelé vezet.

19. Minél csendesebb és tisztább lesz a lélek, annál magasabbra emelkedik.

20. Először elszakad az érzékektől és azok állandó ingereitől.

21. Ezután a tiszta értelemhez, a noushoz fordul.

22. A nousban az örök archetípusokat látja, mentesen minden mulandóságtól.

23. De még a gondolkodás sem a legfőbb cél.

24. Hiszen a gondolkodásban a gondolkodó és a gondolati tárgy elkülönülnek egymástól.

25. Az Egy azonban minden elválasztottságon és minden fogalmon túl fekszik.

26. Ahhoz, hogy eljusson oda, a léleknek végül még a gondolkodást is maga mögött kell hagynia.

27. Amit ezután történik, azt Plotin az Egy-vel való egyesülésnek nevezi.

28. A görög kifejezés erre a henosis, azaz az eggyé válás.

29. Ebben a pillanatban a lélek egyesül eredetével.

30. A csepp mintegy visszatér a tengerbe, ahonnan egykor származott.

31. Állítólag Plotinus maga is többször átélte ezt az állapotot.

32. Tanítványa beszámol arról, hogy a mester néhányszor valóban megérintette az Egyet.

33. Ezt a legmagasabb pillanatot extázisnak nevezik.

34. Az extázis szó szerint azt jelenti, hogy kilépünk önmagunkból.

35. A lélek kilép szűk kereteiből, és feloldódik a Nagyobbban.

36. Ez már nem tudás, hanem közvetlen érintés.

37. A szavak itt tehetetlenek, mert az Egyet nem lehet leírni.

38. Csak azt lehet mondani, hogy mi nem az, soha nem pontosan azt, hogy mi az.

39. Ezt a gondolatot később negatív teológiának nevezik.

40. Az egyesülés pillanata a legfőbb boldogságnak számít.

41. Minden keresés és minden vágyakozás megnyugszik benne.

42. A lélek végre ott van, ahová mindig is vágyott.

43. De az ilyen pillanatok ritkák és gyorsan elmúlnak.

44. Ezután a lélek visszatér a mindennapokba, megerősödve és átalakulva.

45. Az egész út olyan, mint egy magas hegyre való felmászás.

46. Lépésről lépésre magunk mögött hagyjuk a nehézségeket és a borús dolgokat.

47. Fent megérkezve egy olyan fénybe tekintünk, amely mindent felülmúl.

48. Ez a felemelkedésről szóló tanítás elképesztő hatást váltott ki.

49. Híddá vált az ókor és a kereszténység között.

50. Sok keresztény gondolkodó felismerte saját hitét Plotinus képeiben.

51. Az Egy számukra Isten filozófiai leírásának tűnt.

52. A lélek vágya hasonlított a keresztény üdvösség utáni vágyhoz.

53. Így az újplatonista gondolatok mélyen beépültek a keresztény misztikába.

54. Különösen Szent Ágoston köszönhetett az újplatonizmusnak döntő ösztönzéseket.

55. Plotinus tanításait elsősorban tanítványa, Porphyrios terjesztette.

56. Porphyrios rendszerezte mesterének írásait és kiadta őket.

57. E gyűjtemény nélkül Plotin gondolkodása talán elveszett volna.

58. Így a létezés lépcsője végül messze túlnyúlik az ókoron.

59. Az a gondolat, hogy a lélek hazafelé törekszik, évszázadokon át életben maradt.

60. Ezzel zárul le az ókor, és a középkor készülődik.

1. Im vorigen Kapitel ging es bergab, vom Einen hinunter bis zur Materie.

2. Nun kehrt sich die Bewegung um, und es geht wieder bergauf.

3. Denn der Stufenbau des Seins ist keine Einbahnstraße.

4. Was aus dem Einen herausgeströmt ist, sehnt sich nach dem Einen zurück.

5. Diese Rückkehr ist das große Ziel der neuplatonischen Philosophie.

6. Besonders die menschliche Seele ist auf diesen Heimweg angelegt.

7. Sie stammt aus der höheren Welt und fühlt sich in der Materie fremd.

8. Plotin beschreibt dieses Gefühl als eine tiefe Sehnsucht nach dem Ursprung.

9. Man kann es mit dem Heimweh eines Reisenden in der Fremde vergleichen.

10. Etwas in uns ahnt, dass wir eigentlich von weiter oben kommen.

11. Die Seele erinnert sich dunkel an ihre vollkommene Heimat.

12. Doch der Alltag fesselt sie an Körper, Besitz, Genuss und Sorgen.

13. Diese Bindungen ziehen sie nach unten, fort vom Ursprung.

14. Der Aufstieg beginnt deshalb mit einer Läuterung, einer Reinigung.

15. Läuterung heißt, sich von allem zu lösen, was an das Niedere kettet.

16. Man muss die Begierden bändigen und den Blick nach innen wenden.

17. Plotin rät, nicht in der Außenwelt zu suchen, sondern in der eigenen Seele.

18. Denn der Weg nach oben führt überraschenderweise nach innen.

19. Je stiller und klarer die Seele wird, desto höher steigt sie.

20. Zuerst löst sie sich von den Sinnen und ihren ständigen Reizen.

21. Dann wendet sie sich der reinen Vernunft zu, dem nous.

22. Im nous schaut sie die ewigen Urbilder, frei von aller Vergänglichkeit.

23. Doch selbst das Denken ist noch nicht das höchste Ziel.

24. Denn im Denken bleiben der Denkende und das Gedachte getrennt.

25. Das Eine aber liegt jenseits aller Trennung und aller Begriffe.

26. Um es zu erreichen, muss die Seele am Ende sogar das Denken zurücklassen.

27. Was dann geschieht, nennt Plotin Vereinigung mit dem Einen.

28. Der griechische Ausdruck dafür lautet henosis, das Einswerden.

29. In diesem Augenblick verschmilzt die Seele mit ihrem Ursprung.

30. Der Tropfen kehrt gleichsam ins Meer zurück, aus dem er einst kam.

31. Plotin selbst soll diesen Zustand mehrmals erlebt haben.

32. Sein Schüler berichtet, der Meister habe das Eine einige Male wirklich berührt.

33. Diesen höchsten Augenblick beschreibt man als Ekstase.

34. Ekstase bedeutet wörtlich ein Heraustreten aus sich selbst.

35. Die Seele tritt aus ihrer Enge heraus und geht im Größeren auf.

36. Es ist kein Wissen mehr, sondern ein unmittelbares Berühren.

37. Worte versagen hier, denn das Eine lässt sich nicht beschreiben.

38. Man kann nur sagen, was es nicht ist, niemals genau, was es ist.

39. Dieser Gedanke wird später negative Theologie genannt.

40. Der Augenblick der Vereinigung gilt als das höchste Glück überhaupt.

41. Alles Suchen und alle Sehnsucht kommen darin zur Ruhe.

42. Die Seele ist endlich dort, wohin sie immer wollte.

43. Doch solche Augenblicke sind selten und gehen rasch vorüber.

44. Danach kehrt die Seele in den Alltag zurück, gestärkt und verwandelt.

45. Der ganze Weg gleicht einem Aufstieg auf einen hohen Berg.

46. Stufe um Stufe lässt man das Schwere und Trübe zurück.

47. Oben angekommen, blickt man in ein Licht, das alles übersteigt.

48. Diese Lehre vom Aufstieg hat eine erstaunliche Wirkung entfaltet.

49. Sie wurde zu einer Brücke zwischen der Antike und dem Christentum.

50. Viele christliche Denker erkannten in Plotins Bildern ihren eigenen Glauben wieder.

51. Das Eine erschien ihnen wie eine philosophische Beschreibung Gottes.

52. Die Sehnsucht der Seele glich der christlichen Sehnsucht nach dem Heil.

53. So flossen neuplatonische Gedanken tief in die christliche Mystik ein.

54. Besonders Augustinus verdankte dem Neuplatonismus entscheidende Anstöße.

55. Verbreitet wurden Plotins Lehren vor allem durch seinen Schüler Porphyrios.

56. Porphyrios ordnete die Schriften des Meisters und gab sie heraus.

57. Ohne diese Sammlung wäre Plotins Denken vielleicht verlorengegangen.

58. So reicht die Treppe des Seins am Ende weit über die Antike hinaus.

59. Der Gedanke, dass die Seele nach Hause strebt, blieb über Jahrhunderte lebendig.

60. Mit ihm klingt die Antike aus, und das Mittelalter bereitet sich vor.