6.3.2 Vágyakozás, népi szellem és a kísérteties – Sehnsucht, Volksgeist und das Unheimliche

1. A romantika talán legfontosabb érzése a vágyakozás.

2. A vágyakozás azt jelenti, hogy mélyen vágyunk valamire, amit nem tudunk teljesen elérni.

3. A romantika korában az ember a távoli helyek, az otthon és egy magasabb rendű értelmezés után vágyakozik.

4. Ennek a vágyakozásnak a romantikában soha nincs olyan konkrét célja, amely teljesen kielégítené.

5. Éppen azért, mert a cél elérhetetlen marad, a vágyakozás annál is fényesebben ég.

6. A romantikusok vágyakozásukat elsősorban a végtelenre irányították.

7. A végtelen az, ami minden határon túlnyúlik, és soha nem fogható meg teljesen.

8. A véges dolgokban a romantikusok mindig a végtelen jelét sejtették.

9. Egy naplemente vagy a tágas tenger felébresztette bennük a határtalan távolság érzését.

10. Novalis költő híres képet alkotott erről a vágyakozásról: a kék virágot.

11. Novalis valójában bányászati szakember volt, polgári nevén Friedrich von Hardenberg.

12. „Heinrich von Ofterdingen” című regényében a fiatal hős egy titokzatos kék virágról álmodozik.

13. Ez a kék virág a valóságban nem létezik, pusztán szimbolikus jelkép.

14. A kék virág a végtelen, a titok és az igaz szerelem utáni vágyat jelképezi.

15. Novalis óta a kék virág a romantika egészének leghíresebb szimbólumának számít.

16. Novalis műveiben sajátos módon ötvözte a költészetet, a filozófiát és a vallást.

17. Novalis számára az egész világ alapvetően egy vers volt, amelyet meg kell fejteni.

18. Novalis különösen szerette az éjszakát, és megírta „Himnuszok az éjszakához” című művét.

19. Az éjszakában Novalis nem csupán sötétséget látott, hanem egy titokzatos, szent mélységet.

20. Míg a világos nappal a józan észé, addig az éjszaka az érzelemé és az álomé.

21. Az álom a romantikusok számára egy mélyebb, rejtett valóság kapujának számított.

22. Az álomban az ébrenlét világának szilárd határai feloldódnak, és új dolgok válnak láthatóvá.

23. A romantikusok úgy hallgatták álmaikat, mintha azok a lélek mélyéből érkező titkos üzenetek lennének.

24. Az egyén vágyakozása mellett a romantikusok felfedezték egész népek lelkét is.

25. E gondolat szempontjából Johann Gottfried Herder gondolkodó nagy jelentőséggel bírt.

26. Herder azt tanította, hogy minden népnek megvan a maga szelleme és jelleme.

27. Egy nép e saját jellemét később népszellemnek nevezték.

28. Herder szerint a népszellem elsősorban egy nép nyelvében nyilvánul meg.

29. Herder számára minden nyelv nem csupán eszköz, hanem egy egész világnézet kifejeződése.

30. Herder szerint egy nyelv szavaiban él sok nemzedék összegyűjtött tapasztalata.

31. Aki elveszíti a nyelvét, az ezért a népe lelkének egy részét is elveszíti.

32. Ebből a népszellem iránti szeretetből fakadóan a romantikusok elkezdtek régi dalokat és történeteket gyűjteni.

33. A parasztok és kézművesek egyszerű dalaiban keresték a nép igazi hangját.

34. Különösen értékesek voltak a romantikusok számára a régi mesék.

35. Jacob és Wilhelm Grimm testvérek sok ilyen mesét gyűjtöttek össze és őriztek meg.

36. A romantikusok a mesékben egy ősi bölcsességet láttak, amely egyszerűbb és mélyebb, mint a tudományos könyvek.

37. Egy mese boszorkányokkal, erdőkkel és varázslatokkal olyan igazságokat tud elmesélni, amelyeket egyetlen tankönyv sem fogalmaz meg.

38. A csodákkal teli mesavilág a romantikusok számára a józan mindennapi világ ellentéte volt.

39. A romantika azonban nem csupán a vágyakozást és a csodákat ismerte, hanem a sötétet és a kísértetieset is.

40. A kísérteties az az érzés, amikor az ismerős hirtelen idegenné és fenyegetővé válik.

41. E kísérteties elbeszélés mestere E. T. A. Hoffmann költő volt.

42. Hoffmann olyan történeteket írt, amelyekben elmosódik az álom és a valóság közötti határ.

43. Hoffmann elbeszéléseiben az emberek doppelgängerekkel, élő babákkal és sötét erőkkel találkoznak.

44. Az egyik leghíresebb alakja egy megtévesztően valósághű baba, akit Olimpiának hívnak.

45. A hős beleszeret ebbe a babába, anélkül, hogy észrevenné, hogy ő nem élő nő.

46. Az ilyen történetek borzongást keltenek, mert a halott hirtelen élőlénynek tűnik.

47. Hoffmann ezekkel a történeteivel már korán belelátott az emberi lélek mélységeibe.

48. A romantikusok sejtették, hogy az ember belsejében sötét, ismeretlen erők működnek.

49. Ezzel a romantikusok előrevetítették azt a gondolatot, amelyet később a mélypszichológia dolgozott ki.

50. Az éjszaka, az álom és az őrület a romantika számára kapuk voltak ehhez a rejtett belső világhoz.

51. Mindezen mélység ellenére a romantikusok soha nem veszítették el teljesen a humorukat és a távolságtartásukat.

52. Friedrich Schlegel erre a célra fejlesztette ki a romantikus irónia fogalmát.

53. A romantikus irónia azt jelenti, hogy a művész a saját műve felett lebeg, és játszik vele.

54. A költő eközben nyíltan megmutatja, hogy története kitalált, és kacsint az olvasóra.

55. Így az irónia egy pillanatra feloldja az illúziót, és az olvasót beavatottá teszi.

56. Ez az irónia megóvta a romantikusokat attól, hogy teljesen elmerüljenek saját ábrándjaikban.

57. A romantikus iróniában a mély érzelem és a szabad, játékos szellem ötvöződik.

58. Így a romantika a ragyogó vágyakozás és a sötét borzongás között feszül.

59. Novalis kék virágától Hoffmann rémisztő alakjaiig terjed.

60. Éppen ebben a teljes spektrumban nyilvánul meg a romantikus lélek összetéveszthetetlen gazdagsága.

1. Das vielleicht wichtigste Gefühl der Romantik ist die Sehnsucht.

2. Sehnsucht bedeutet das tiefe Verlangen nach etwas, das man nicht ganz erreichen kann.

3. Der Mensch sehnt sich in der Romantik nach Ferne, nach Heimat und nach einem höheren Sinn.

4. Diese Sehnsucht hat in der Romantik niemals ein festes Ziel, das sie ganz stillen könnte.

5. Gerade weil das Ziel unerreichbar bleibt, brennt die Sehnsucht umso heller.

6. Die Romantiker richteten ihre Sehnsucht vor allem auf das Unendliche.

7. Das Unendliche ist das, was über jede Grenze hinausreicht und sich nie ganz fassen lässt.

8. Im endlichen Ding ahnten die Romantiker stets ein Zeichen für das Unendliche.

9. Ein Sonnenuntergang oder ein weites Meer weckte in ihnen die Ahnung dieser grenzenlosen Ferne.

10. Der Dichter Novalis schuf für diese Sehnsucht ein berühmtes Bild, die blaue Blume.

11. Novalis war eigentlich ein Bergbaufachmann mit dem bürgerlichen Namen Friedrich von Hardenberg.

12. In seinem Roman „Heinrich von Ofterdingen" träumt der junge Held von einer geheimnisvollen blauen Blume.

13. Diese blaue Blume gibt es in der Wirklichkeit nicht, sie ist ein reines Sinnbild.

14. Die blaue Blume steht für die Sehnsucht nach dem Unendlichen, dem Geheimnis und der wahren Liebe.

15. Seit Novalis gilt die blaue Blume als das berühmteste Zeichen der ganzen Romantik.

16. Novalis verband in seinem Werk auf eigene Weise Dichtung, Philosophie und Religion.

17. Für Novalis war die ganze Welt im Grunde ein Gedicht, das es zu entziffern gilt.

18. Novalis liebte besonders die Nacht und schrieb seine „Hymnen an die Nacht".

19. In der Nacht sah Novalis nicht nur Dunkelheit, sondern eine geheimnisvolle, heilige Tiefe.

20. Während der helle Tag der nüchternen Vernunft gehört, gehört die Nacht dem Gefühl und dem Traum.

21. Der Traum galt den Romantikern als ein Tor zu einer tieferen, verborgenen Wirklichkeit.

22. Im Traum lösen sich die festen Grenzen der Wachwelt auf, und Neues wird sichtbar.

23. Die Romantiker lauschten ihren Träumen wie geheimen Botschaften aus dem Inneren der Seele.

24. Neben der Sehnsucht des Einzelnen entdeckten die Romantiker auch die Seele ganzer Völker.

25. Für diesen Gedanken war der Denker Johann Gottfried Herder von großer Bedeutung.

26. Herder lehrte, dass jedes Volk seinen eigenen Geist und Charakter besitzt.

27. Diesen eigenen Charakter eines Volkes nannte man später den Volksgeist.

28. Der Volksgeist zeigt sich für Herder vor allem in der Sprache eines Volkes.

29. Jede Sprache ist für Herder nicht nur ein Werkzeug, sondern der Ausdruck einer ganzen Weltsicht.

30. In den Worten einer Sprache lebt für Herder die gesammelte Erfahrung vieler Geschlechter.

31. Wer eine Sprache verliert, verliert deshalb auch einen Teil der Seele seines Volkes.

32. Aus dieser Liebe zum Volksgeist begannen die Romantiker, alte Lieder und Geschichten zu sammeln.

33. Sie suchten in den einfachen Liedern der Bauern und Handwerker die echte Stimme des Volkes.

34. Besonders kostbar waren den Romantikern die alten Märchen.

35. Die Brüder Jacob und Wilhelm Grimm sammelten und bewahrten viele dieser Märchen.

36. In den Märchen sahen die Romantiker eine uralte Weisheit, die einfacher und tiefer ist als gelehrte Bücher.

37. Ein Märchen kann mit Hexen, Wäldern und Zauber Wahrheiten erzählen, die kein Lehrbuch fasst.

38. Die Märchenwelt mit ihren Wundern war für die Romantiker ein Gegenbild zur nüchternen Alltagswelt.

39. Doch die Romantik kannte nicht nur Sehnsucht und Wunder, sondern auch das Dunkle und Unheimliche.

40. Das Unheimliche ist jenes Gefühl, wenn das Vertraute plötzlich fremd und bedrohlich wird.

41. Der Meister dieses unheimlichen Erzählens war der Dichter E. T. A. Hoffmann.

42. Hoffmann schrieb Geschichten, in denen die Grenze zwischen Traum und Wirklichkeit verschwimmt.

43. In Hoffmanns Erzählungen begegnen den Menschen Doppelgänger, lebende Puppen und finstere Mächte.

44. Eine seiner berühmtesten Figuren ist eine täuschend echte Puppe namens Olimpia.

45. Der Held verliebt sich in diese Puppe, ohne zu merken, dass sie keine lebendige Frau ist.

46. Solche Geschichten erzeugen ein Schaudern, weil das Tote plötzlich lebendig erscheint.

47. Hoffmann blickte mit diesen Erzählungen früh in die Abgründe der menschlichen Seele.

48. Die Romantiker ahnten, dass im Inneren des Menschen dunkle, unbekannte Kräfte wirken.

49. Damit nahmen die Romantiker einen Gedanken vorweg, den später die Tiefenpsychologie ausarbeitete.

50. Die Nacht, der Traum und der Wahnsinn waren für die Romantik Tore zu diesem verborgenen Inneren.

51. Trotz all dieser Tiefe verloren die Romantiker nie ganz ihren Humor und ihre Distanz.

52. Friedrich Schlegel entwickelte dafür den Begriff der romantischen Ironie.

53. Romantische Ironie bedeutet, dass der Künstler über seinem eigenen Werk schwebt und mit ihm spielt.

54. Der Dichter zeigt dabei offen, dass seine Geschichte erfunden ist, und zwinkert dem Leser zu.

55. So zerstört die Ironie für einen Augenblick die Täuschung und macht den Leser zum Mitwisser.

56. Diese Ironie schützte die Romantiker davor, sich völlig in ihrer eigenen Schwärmerei zu verlieren.

57. In der romantischen Ironie verbinden sich tiefes Gefühl und freier, spielender Geist.

58. So spannt sich die Romantik zwischen heller Sehnsucht und dunklem Schauder.

59. Sie reicht von der blauen Blume des Novalis bis zu den Schreckgestalten Hoffmanns.

60. Gerade in dieser ganzen Spannweite zeigt sich der unverwechselbare Reichtum der romantischen Seele.