8.2 Az egzisztencializmus – Der Existenzialismus

1. A legtöbb filozófiai iskola először azt kérdezi, miből áll a világ, vagy hogyan jön létre a tudás.

2. Az egzisztencializmus megfordítja ezt a sorrendet, és egy másik kérdést állít az elejére.

3. Az egzisztencializmus először azt kérdezi, mit jelent egyedi emberként élni, választani és meghalni.

4. A latin „existentia” szó annyit jelent, mint „létezés” vagy „a puszta lehetségesből való kiemelkedés”.

5. Az egzisztencializmus tehát nem az elvont fogalmakat, hanem a konkrét, egyedi életet helyezi a középpontba.

6. A középpontban nem az emberiség általában áll, hanem minden egyes egyén a saját, teljesen egyedi helyzetével.

7. Ezt a helyzetet nem lehet kívülről, mint egy természeti törvényt leírni, hanem belülről kell megtapasztalni.

8. Az ember nem kész dolog, mint egy kő, hanem olyan lény, akinek még ki kell alakítania önmagát.

9. Pontosan ez a gondolat különbözteti meg az egzisztencializmust az ember állandó természetéről szóló korábbi tanoktól.

10. Az egzisztenciális gondolkodás atyjának a 19. századi dán Søren Kierkegaardot tartják.

11. Søren Kierkegaard ellenezte a nagy filozófiai rendszereket, különösen Hegel gondolkodó rendszerét.

12. Søren Kierkegaard azzal vádolta ezeket a rendszereket, hogy elfeledkeztek az élő egyénről a fogalmi építményükben.

13. Søren Kierkegaard számára nem az általános számított, hanem a konkrét ember, akinek itt és most kell választania.

14. Søren Kierkegaard a félelmet úgy írta le, mint azt az érzést, amely minden szabad döntés előtt felkúszik az emberben.

15. Kierkegaard szerint ez a félelem nem egy konkrét veszélytől fakad, hanem a saját szabadságunk által kiváltott szédüléstől.

16. Fjodor Dosztojevszkij orosz írót is az egzisztencialista gondolkodás fontos úttörőjének tartják.

17. Fjodor Dosztojevszkij regényeiben olyan embereket ábrázolt, akik szilárd hit nélkül mély belső szakadékokba zuhannak.

18. Hasonlóképpen a német filozófus, Friedrich Nietzsche is előkészítette a talajt a későbbi egzisztencializmus számára.

19. A „Isten halott” mondattal Friedrich Nietzsche arra utalt, hogy a régi vallási bizonyosságok elvesztették erejüket.

20. Ha azonban már nincs Isten, aki garantálná az értékeket, akkor az embernek magának kell eldöntenie, mi számít.

21. Pontosan ez a legfőbb rend elvesztése válik az egész egzisztencialista irányzat alapvető tapasztalatává.

22. Az egzisztencializmus azonban csak a 20. században, a két világháború után élte meg teljes kibontakozását.

23. A lövészárkok, a bombázásokkal teli éjszakák és a táborok megtörték a hitet egy ésszerű világmenetben.

24. Sok ember ezek után a katasztrófák után otthontalannak érezte magát egy biztos értelmet nélkülöző világban.

25. Ebben a hangulatban az egzisztencializmus egy egész generáció számára életérzésük megfelelő kifejezőeszközévé vált.

26. Németországban Karl Jaspers filozófus alkotta meg a „határhelyzet” fogalmát az ilyen megrázó élmények leírására.

27. Karl Jaspers szerint a határhelyzetek olyan állapotok, mint a bűntudat, a szenvedés, a küzdelem és a halál, amelyek elől senki sem menekülhet.

28. Ezekben a határhelyzetekben – Karl Jaspers szerint – hirtelen megmutatkozik az ember számára létezésének meztelen komolysága.

29. A német filozófus, Martin Heidegger más utat járt be főművével, a „Lét és idő” című művel.

30. Martin Heidegger az embert „létezésnek” nevezte, mert az ember számára saját létezése válik feladattá.

31. Martin Heidegger szerint az ember „a világba vetve” van, anélkül, hogy ő maga választotta volna ki kezdetét.

32. Csak a saját halálának tudatában – így Martin Heidegger – képes az ember igazán saját életét élni.

33. Az egzisztencializmus azonban a francia gondolkodó, Jean-Paul Sartre révén nyerte el leghíresebb nevét.

34. Jean-Paul Sartre egyetlen mondatban foglalta össze az alapelvet: az egzisztencia megelőzi a lényt.

35. Ezzel Jean-Paul Sartre azt értette, hogy az ember eleinte egyszerűen csak ott van, és csak utána határozza meg magát cselekedetei révén.

36. Egy levélnyitónak már a gyártása előtt megvan a rendeltetése, az ember esetében azonban éppen fordítva van.

37. Jean-Paul Sartre szerint az embernek nincs előre megadott terve, hanem minden döntésével újraalkotja önmagát.

38. Ebből a szabadságból Jean-Paul Sartre szerint súlyos teher következik, hiszen senki sem háríthatja át a felelősséget.

39. A „szabadságra ítélve” kifejezéssel Jean-Paul Sartre azt írta le, hogy az ember nem tud leállni a választással.

40. A háború után az egzisztencializmus a párizsi kávézókban akár divatirányzattá is vált.

41. Jean-Paul Sartre mellett Simone de Beauvoir filozófusnő is önálló gondolkodóként állt.

42. Simone de Beauvoir az egzisztencialista gondolkodást alkalmazta a nők társadalmi helyzetére.

43. Híres mondása szerint nem nőként születünk, hanem nővé válunk.

44. Ezzel Simone de Beauvoir rámutatott, hogy a nő szerepe nem természeti törvény, hanem a társadalom eredménye.

45. Ezzel a gondolattal Simone de Beauvoir a későbbi nőmozgalom egyik fontos úttörőjévé vált.

46. A mozgalom másik nagy alakja a francia-algériai író, Albert Camus.

47. Albert Camus felvetette a kérdést, hogy hogyan éljen az ember egy olyan világban, amelynek nincs felismerhető értelme.

48. Ezt a feszültséget az értelmet kereső vágy és a néma világ között Albert Camus az abszurdnak nevezte.

49. Albert Camus az abszurdot az ókori mitológiai alak, Sziszüphosz és az ő örök kőgördítése példáján szemléltette.

50. Sziszüphosznak újra és újra fel kell görgetnie egy szikladarabot a hegyre, ahonnan az mindig visszagurul.

51. Ennek ellenére – így Albert Camus – Sziszüphoszt boldog emberként kell elképzelni.

52. Albert Camus válasza az értelmetlenségre nem az öngyilkosság, hanem a dacos lázadás.

53. Minden különbség ellenére az egzisztencialista gondolkodók néhány alapvető meggyőződést osztanak egymással.

54. Először is mindenhol az egyén áll az előtérben, soha nem egy elvont rendszer vagy egy távoli eszme.

55. Másodszor: a szabadság elkerülhetetlennek számít, ezért az ember nem bújhat el kifogások mögé.

56. Harmadszor: a félelem, az aggodalom és a halál tudata elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberi létezéshez.

57. Negyedszer: az egzisztencializmus saját, őszinte életet követel, ahelyett, hogy csupán idegen példaképeket utánoznánk.

58. A kritikusok azzal vádolják az egzisztencializmust, hogy túl komor, és túl sok felelősséggel terheli az embert.

59. A védelmezők ezzel szemben azt állítják, hogy éppen ez a komolyság veszi végre komolyan az embert, mint szabad és önálló lényt.

60. Így az egzisztencializmus továbbra is az a filozófia marad, amely minden egyes embert emlékeztet szabadságára és felelősségére.

1. Die meisten philosophischen Schulen fragen zuerst, woraus die Welt besteht oder wie das Wissen entsteht.

2. Der Existenzialismus dreht diese Reihenfolge um und stellt eine andere Frage an den Anfang.

3. Der Existenzialismus fragt zuerst, was es bedeutet, als einzelner Mensch zu leben, zu wählen und zu sterben.

4. Das lateinische Wort „existentia" bedeutet so viel wie „Dasein" oder „Herausstehen aus dem bloßen Möglichen".

5. Der Existenzialismus rückt also nicht abstrakte Begriffe, sondern das konkrete, einmalige Leben in den Mittelpunkt.

6. Im Zentrum steht nicht die Menschheit im Allgemeinen, sondern jeder Einzelne mit seiner ganz eigenen Lage.

7. Diese Lage lässt sich nicht von außen wie ein Naturgesetz beschreiben, sondern muss von innen erlebt werden.

8. Ein Mensch ist kein fertiges Ding wie ein Stein, sondern ein Wesen, das sich erst gestalten muss.

9. Genau dieser Gedanke unterscheidet den Existenzialismus von früheren Lehren über die feste Natur des Menschen.

10. Als Vater des existenziellen Denkens gilt der Däne Søren Kierkegaard aus dem neunzehnten Jahrhundert.

11. Søren Kierkegaard wandte sich gegen die großen Systeme der Philosophie, besonders gegen das des Denkers Hegel.

12. Søren Kierkegaard warf diesen Systemen vor, sie hätten den lebendigen Einzelnen in einem Begriffsgebäude vergessen.

13. Für Søren Kierkegaard zählte nicht das Allgemeine, sondern der konkrete Mensch, der hier und jetzt zu wählen hat.

14. Søren Kierkegaard beschrieb die Angst als das Gefühl, das im Menschen vor jeder freien Entscheidung aufsteigt.

15. Diese Angst entsteht nach Kierkegaard nicht vor einer bestimmten Gefahr, sondern vor dem Schwindel der eigenen Freiheit.

16. Auch der russische Schriftsteller Fjodor Dostojewski gilt als wichtiger Wegbereiter des existenziellen Denkens.

17. Fjodor Dostojewski malte in seinen Romanen Menschen, die ohne festen Glauben in tiefe innere Abgründe stürzen.

18. Ebenso bereitete der deutsche Philosoph Friedrich Nietzsche den Boden für den späteren Existenzialismus.

19. Mit dem Satz „Gott ist tot" meinte Friedrich Nietzsche, dass die alten religiösen Gewissheiten ihre Kraft verloren hätten.

20. Wenn aber kein Gott mehr die Werte garantiert, dann muss der Mensch selbst entscheiden, was zählt.

21. Genau dieser Verlust einer obersten Ordnung wird zur Grunderfahrung der gesamten existenzialistischen Strömung.

22. Die volle Entfaltung erlebte der Existenzialismus jedoch erst im zwanzigsten Jahrhundert nach den beiden Weltkriegen.

23. Die Schützengräben, die Bombennächte und die Lager hatten den Glauben an einen vernünftigen Weltlauf zerbrochen.

24. Viele Menschen fühlten sich nach diesen Katastrophen heimatlos in einer Welt ohne sicheren Sinn.

25. In dieser Stimmung wurde der Existenzialismus für eine ganze Generation zur passenden Sprache ihres Lebensgefühls.

26. In Deutschland prägte der Philosoph Karl Jaspers den Begriff der Grenzsituation für solche erschütternden Erfahrungen.

27. Grenzsituationen sind nach Karl Jaspers Lagen wie Schuld, Leid, Kampf und Tod, denen niemand entkommt.

28. In diesen Grenzsituationen, so Karl Jaspers, zeigt sich dem Menschen plötzlich der nackte Ernst seiner Existenz.

29. Einen anderen Weg ging der deutsche Philosoph Martin Heidegger mit seinem Hauptwerk „Sein und Zeit".

30. Martin Heidegger nannte den Menschen „Dasein", weil dem Menschen das eigene Sein zur Aufgabe wird.

31. Nach Martin Heidegger ist der Mensch in die Welt „geworfen", ohne sich seinen Anfang ausgesucht zu haben.

32. Erst im Wissen um den eigenen Tod, so Martin Heidegger, kann der Mensch sein Leben wahrhaft eigen führen.

33. Den berühmtesten Namen aber trägt der Existenzialismus durch den französischen Denker Jean-Paul Sartre.

34. Jean-Paul Sartre fasste die Grundidee in einem einzigen Satz: die Existenz geht dem Wesen voraus.

35. Damit meinte Jean-Paul Sartre, dass der Mensch zuerst einfach da ist und sich erst danach durch sein Handeln bestimmt.

36. Ein Brieföffner hat einen festen Zweck, bevor er gefertigt wird, doch beim Menschen ist es umgekehrt.

37. Der Mensch besitzt nach Jean-Paul Sartre keinen vorgegebenen Bauplan, sondern erfindet sich durch jede Entscheidung neu.

38. Aus dieser Freiheit folgt für Jean-Paul Sartre eine schwere Last, denn niemand kann die Verantwortung abschieben.

39. Mit dem Wort „zur Freiheit verurteilt" beschrieb Jean-Paul Sartre, dass der Mensch nicht aufhören kann zu wählen.

40. In den Cafés von Paris wurde der Existenzialismus nach dem Krieg sogar zu einer modischen Bewegung.

41. An der Seite von Jean-Paul Sartre stand die Philosophin Simone de Beauvoir als eigenständige Denkerin.

42. Simone de Beauvoir wandte das existenzialistische Denken auf die Lage der Frauen in der Gesellschaft an.

43. Ihr berühmter Satz lautet, dass man nicht als Frau geboren wird, sondern erst zur Frau gemacht wird.

44. Damit zeigte Simone de Beauvoir, dass die Rolle der Frau kein Naturgesetz, sondern ein Ergebnis der Gesellschaft ist.

45. Mit diesem Gedanken wurde Simone de Beauvoir zu einer wichtigen Wegbereiterin der späteren Frauenbewegung.

46. Ein weiterer großer Name der Strömung ist der französisch-algerische Schriftsteller Albert Camus.

47. Albert Camus stellte die Frage, wie der Mensch in einer Welt ohne erkennbaren Sinn leben soll.

48. Diese Spannung zwischen dem Wunsch nach Sinn und der schweigenden Welt nannte Albert Camus das Absurde.

49. Albert Camus veranschaulichte das Absurde an der antiken Sagengestalt des Sisyphos und seinem ewigen Steinrollen.

50. Sisyphos muss einen Felsblock immer wieder den Berg hinaufwälzen, von dem dieser stets zurückrollt.

51. Trotzdem, so Albert Camus, dürfe man sich diesen Sisyphos als einen glücklichen Menschen vorstellen.

52. Die Antwort von Albert Camus auf die Sinnlosigkeit ist nicht der Selbstmord, sondern die trotzige Auflehnung.

53. Trotz aller Unterschiede teilen die existenzialistischen Denker einige Grundüberzeugungen miteinander.

54. Erstens steht überall der einzelne Mensch im Vordergrund, niemals ein abstraktes System oder eine ferne Idee.

55. Zweitens gilt die Freiheit als unausweichlich, weshalb der Mensch sich nicht hinter Ausreden verstecken kann.

56. Drittens gehören Angst, Sorge und das Bewusstsein des Todes untrennbar zur menschlichen Existenz.

57. Viertens fordert der Existenzialismus ein eigenes, ehrliches Leben statt eines bloßen Nachahmens fremder Vorbilder.

58. Kritiker werfen dem Existenzialismus vor, er sei zu düster und überfordere den Menschen mit zu viel Verantwortung.

59. Verteidiger entgegnen, gerade dieser Ernst nehme den Menschen endlich als freies und mündiges Wesen ernst.

60. So bleibt der Existenzialismus die Philosophie, die jeden Einzelnen an seine Freiheit und seine Verantwortung erinnert.