3.4 Észlelés, emlékezet és tanúvallomás mint ismeretforrások – Wahrnehmung, Erinnerung und Zeugnis als Erkenntnisquellen

1. Egy épület előtt egy látogató keresi a bejáratot.

2. A homlokzaton egy balra mutató nyíllal ellátott táblát lát.

3. Emlékszik rá, hogy legutóbbi látogatásakor a jobb oldali ajtón keresztül lépett be.

4. Egy járókelő azt mondja neki, hogy a bejáratot időközben a hátsó oldalra helyezték át.

5. A három információ nem illeszkedik össze egyértelműen, és mégis furcsa lenne, ha egyiküket sem vennénk komolyan.

6. A látogatónak meg kell különböztetnie, hogy mit lát éppen, mit őrzött meg a múltból, és mit hallott másoktól.

7. Pontosan ebben rejlik a megismerési források kérdése: Milyen úton jut el hozzánk egy meggyőződés, és milyen feltételek mellett érdemel bizalmat?

8. Egy forrás ebben az esetben nem kész igazságok tárháza, hanem egy út, amelyen valami felismerhetővé válik számunkra.

9. A tábla eleinte csupán az észlelésének tárgya.

10. Egy bizonyos távolságból láthatja a táblát színét, a nyíl irányát és a feliratot.

11. Az, hogy a nyíl a ma nyitva lévő bejárat felé mutat, máris a látott dolog egyik értelmezése.

12. Lehet, hogy a tábla egy része el van takarva, lehet, hogy egy szomszédos épületrészhez tartozik, lehet, hogy egy átépítés óta nem cserélték ki.

13. Az ilyen lehetőségek nem teszik értéktelenné a látványt.

14. Szokásos körülmények között ez jó első okot ad arra, hogy balra menjen.

15. Erőssége azonban attól függ, hogy a fényviszonyok, a látószög és a tábla elhelyezkedése megfelelő-e, valamint hogy a jelzés még mindig érvényes-e.

16. Aki az észlelést ismeretforrásként ismeri el, nem feltétlenül kell azt tévedhetetlennek nyilvánítania.

17. Pontosan azért, mert odafigyelhetünk az észlelhető részletekre, egyes tévedéseket célzottan ellenőrizhetünk.

18. A látogató közelebb léphetne, és felfedezhetné, hogy a nyíl alatt egy kis kiegészítő tábla lóg.

19. Azt is láthatná, hogy a bal oldali ajtó zárva van.

20. A második megfigyelés ezután kijavítja az elsőből levont elhamarkodott következtetést, anélkül, hogy az első látásnak feltétlenül csak képzeletbeli kellett volna lennie.

21. Néha maga az észlelésben volt a hiba, például amikor egy tükröződés nyitott ajtónak tűnt.

22. Néha pedig abban rejlik, hogy a látottakból nem látható tényre következtetünk, például egy tábla aktuális érvényességére.

23. Ez a különbség fontos, mert egy élesebb szemüveg csak az első problémát oldaná meg.

24. A másodikhoz utalásokra van szükség az épület használatára vagy állapotára vonatkozóan épület használatára vagy állapotára vonatkozó utalásokra van szükség.

25. Az észlelés tehát hozzáférést biztosít számunkra a jelenlegi környezethez, de nem minden, ezzel a környezettel kapcsolatos állítás nyilvánvaló.

26. A jobb oldali ajtóra vonatkozó emléknek is megvan a maga szerepe.

27. Megőrzi azt, amit a látogató most már nem láthat: a korábbi útját.

28. E képesség nélkül minden új alkalommal mindent elölről kellene megtanulnia.

29. A korábbi látogatás megalapozott meggyőződést adhat neki arról, hogy akkor hol volt a bejárat.

30. Ehhez nem kell minden alkalommal fényképpel vagy új megfigyeléssel megerősítenie a látogatást.

31. Ugyanakkor összetéveszthetné ezt a házat egy hasonlóval, vagy a helyes bejáratot csak egy későbbi beszámolóból ismerheti.

32. Még az akkori útvonal pontos emléke sem jelenti azt, hogy az út ma is járható.

33. Az emlék tartalmában helyes lehet, és mégis elavult a jelenlegi útkeresés szempontjából.

34. Felfedi a múltat és továbbadja a korábbi ismereteket; nem állítja meg a világot.

35. Az, hogy a járókelő egy eltévedést jelenti, egy harmadik lehetőséget nyit meg.

36. Mondata olyan információt adhat a látogatónak, amit ő maga sem látott, sem nem emlékszik rá.

37. Ebben az értelemben a tanúvallomás ismeretforrás: egy személy olyan információt ad, amelyre egy másik személy meggyőződését alapozhatja.

38. A szó itt nem csupán a bírósági vallomásokat jelenti, hanem a mindennapi közléseket is.

39. Ha minden információt csak akkor hinnénk el, miután magunk is ellenőriztük a tartalmát, másoktól aligha tudnánk meg valami újat.

40. A látogatónak ezért először komolyan kell vennie a jelzést, még ha a hátsó oldalt még nem is látta.

41. Ez nem azt jelenti, hogy minden járókelőnek igaza van.

42. Azt jelenti, hogy az érthető, helyénvaló közlések általában elsődleges indokot szolgáltathatnak, amíg semmi konkrétum nem cáfolja őket.

43. Hogy ez az indok mennyire erős, az a beszélő és az ügy közötti kapcsolattól függ.

44. Ha éppen a hátsó oldalról jön, és látott egy nyitott ajtót látott, más szemszögből közelíti meg a dolgot, mint valaki, aki csak egy régi alaprajzot ismer.

45. Ha saját szemével látta az áthelyezést, más információt ad tovább, mint egy olyan pletykát, amelynek eredetét nem ismeri.

46. Az őszinteség is szerepet játszik: aki szándékosan téves útbaigazítást ad, annak még akkor is, ha jó információkkal rendelkezik, nem tud megbízható tájékoztatást nyújtani.

47. Egy őszinte személy viszont tévedhet, mert egy másik épületre gondol.

48. Az ügy ismerete, az észlelési körülmények és az információ pontos megfogalmazása ezért fontosabb, mint a pusztán magabiztos hangnem.

49. A látogató megkérdezheti, hogy a járókelő éppen az új bejáratot használta-e.

50. Erre adott egyértelmű válasz az információ eredetére vonatkozik, és nem csupán a járókelő fellépésének meggyőző erejére.

51. Fel lehet hozni azt az ellenérvet, hogy egy idegen kijelentés csak akkor minősül valódi oknak, ha a hallgatónak saját bizonyítéka van annak megbízhatóságára.

52. Ez a követelmény védelmet nyújt a hiszékenység ellen, különösen akkor, ha az információ következményekkel jár, vagy a beszélőnek valami nyeresége származik belőle.

53. Legszigorúbb formájában azonban ez szinte feleslegessé teszi a tanúvallomást.

54. Aki saját szemével kell látnia az áthelyezett ajtót, hogy hogy igazolja az információt, az az információból legfeljebb annyit nyer, hogy elinduljon megnézni a dolgot.

55. Egy másik nézet a szokásos módon működő információadásban és -elfogadásban önálló utat lát a megismeréshez.

56. Eszerint csak akkor kell kétség merülnie, ha minden egyes közlés külön hitelesítést igényel.

57. Ez a nézet is választ tartozik arra, hogy mi számít ilyen oknak.

58. A bevezető példában az ellentmondó tábla és az emlékezet ilyen okok, még akkor is, ha egyik sem cáfolja még a járókelőt.

59. Talán a látogató megkérdez még két embert, és mindketten megerősítik a hátoldalon szereplőt.

60. Három vélemény meggyőzőbb, mint egy, de a szám önmagában nem dönt semmit.

61. Ha mindhárman ugyanabból az elavult térképből merítették az információt, akkor csupán egyetlen lehetséges hibát ismételnek meg.

62. Ha ketten egymástól függetlenül éppen most használták a bejáratot, az egyezés más jelentőséget nyer.

63. A különbség az információk eredetében rejlik, nem pedig abban, hogy egybehangzanak.

64. Hasonlóképpen a tábla is alátámaszthatja a járókelő állítását, ha azt nemrég helyezték ki, és valóban a hátsó felület felé mutat.

65. Ha viszont már évek óta ott van, akkor éppen nem támasztja alá a járókelő állítását az áthelyezésről.

66. A források kiegészíthetik egymást, ha hibáik nem feltétlenül fordulnak elő együtt.

67. Ennek megítéléséhez gyakran csupán egy rövid, célzott érdeklődésre van szükség, az épület átfogó vizsgálata helyett.

68. Egy komolyabb kifogás azonban fennmarad: az érdeklődést is meghallgatják, a válaszra emlékeznek, és az új táblát újra meglátják.

69. Tehát az észlelést, az emlékezetet és a tanúvallomást éppen azokkal a forrásfajtákkal ellenőrizzük, amelyek megbízhatósága éppen kérdéses.

70. Ebből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy minden ellenőrzés körforgásba kerül.

71. Az egyes esetekben azonban az észlelést nem feltétlenül észleléssel kell bizonyítani.

72. Egy közelről vetett pillantás láthatóvá tehet egy elrejtett feliratot, míg egy másik épületre vonatkozó téves emlék annak címe alapján felderül .

73. A járókelő tájékoztatása tévesnek bizonyulhat, ha az állítólagos új bejárat zárva van.

74. Ezen ellenőrzések mindegyike egy meghatározott lehetséges hibára irányul, és ezért változást hozhat.

75. Egyik sem garantálja azonban, hogy az összes érintett forrás egyszerre mentes legyen a tévedéstől.

76. Az észlelésekkel, emlékekkel és közlésekkel kapcsolatos átfogó kétség többet igényel, mint amit egy útvonal korrekciója nyújtani tud.

77. Végül a látogató a hátsó oldalon egy nyitott ajtót talál, és belép az épületbe.

78. Ezzel a járókelő tájékoztatása és az új megfigyelés összeegyeztethetővé válik közvetlen céljuk szempontjából.

79. A felfedezés nem teszi hamissá korábbi emlékét; azt mutatja, hogy egy akkori út nem feltétlenül szolgálhat megbízható útmutatóként egy megváltozott épületben.

80. Hasonlóképpen a tábla helyesen olvasható, mégis elavult útjelzőként szolgálhat.

81. A három forrás különböző információkat szolgáltat, amelyek nem redukálhatók három azonos jellegű jelentésre.

82. Az észlelés rálátást nyújt a jelenre, az emlékezet az időn át megőrzi a megtapasztaltakat, a tanúvallomás pedig mások tapasztalatait tárja fel előttünk.

83. Hibaik akkor válnak nyilvánvalóvá, amint az információ látási körülményeit, időbeli érvényességét és eredetét vizsgáljuk.

84. Az a tény, hogy maga a vizsgálat is újabb forrásokra szorul, nem csökkenti annak értékét, hogy pontosabb megkülönböztetést tesz lehetővé.

85. A látogató eljut az ajtóig, mert komolyan veszi a jelzéseket, és egyúttal kideríti, melyik jelzés mire utal.

1. Vor einem Gebäude sucht eine Besucherin den Eingang.

2. An der Fassade sieht sie ein Schild mit einem Pfeil nach links.

3. Sie erinnert sich, bei ihrem letzten Besuch durch eine Tür rechts eingetreten zu sein.

4. Eine Passantin sagt ihr, der Eingang sei inzwischen auf die Rückseite verlegt worden.

5. Die drei Hinweise passen nicht ohne Weiteres zusammen, und doch wäre es seltsam, keinen von ihnen ernst zu nehmen.

6. Die Besucherin muss unterscheiden, was sie gerade sieht, was sie von früher behalten hat und was sie von jemand anderem erfährt.

7. Genau darin liegt die Frage nach Erkenntnisquellen: Auf welchem Weg gelangt eine Überzeugung zu uns, und unter welchen Bedingungen verdient sie Vertrauen?

8. Eine Quelle ist dabei kein Behälter fertiger Wahrheiten, sondern ein Weg, auf dem etwas für uns erkennbar wird.

9. Das Schild ist zunächst ein Gegenstand ihrer Wahrnehmung.

10. Sie kann seine Farbe, den Pfeil und die Schrift aus einer bestimmten Entfernung sehen.

11. Dass der Pfeil zum heute geöffneten Eingang führt, ist bereits eine Deutung des Gesehenen.

12. Vielleicht ist ein Teil des Schildes verdeckt, vielleicht gehört es zu einem benachbarten Gebäudeteil, vielleicht wurde es seit einem Umbau nicht ersetzt.

13. Solche Möglichkeiten machen den Seheindruck nicht wertlos.

14. Unter gewöhnlichen Bedingungen gibt er einen guten ersten Grund, nach links zu gehen.

15. Seine Stärke hängt aber davon ab, ob Licht, Sichtwinkel und Zuordnung des Schildes stimmen und ob die Beschilderung noch gilt.

16. Wer Wahrnehmung als Erkenntnisquelle anerkennt, muss sie nicht für unfehlbar erklären.

17. Gerade weil wir auf wahrnehmbare Einzelheiten achten können, lassen sich manche Irrtümer gezielt prüfen.

18. Die Besucherin könnte näher treten und entdecken, dass unter dem Pfeil eine kleine Zusatztafel hängt.

19. Sie könnte auch sehen, dass die Tür links verschlossen ist.

20. Die zweite Beobachtung berichtigt dann eine voreilige Folgerung aus der ersten, ohne dass das erste Sehen bloß eingebildet gewesen sein muss.

21. Manchmal lag der Fehler im Wahrnehmen selbst, etwa wenn eine Spiegelung wie eine offene Tür aussah.

22. Manchmal liegt er im Schluss vom Gesehenen auf eine nicht sichtbare Tatsache, etwa auf die aktuelle Gültigkeit eines Schildes.

23. Dieser Unterschied ist wichtig, weil eine schärfere Brille nur das erste Problem lösen würde.

24. Für das zweite braucht es Hinweise auf die Verwendung oder den Zustand des Gebäudes.

25. Wahrnehmung liefert uns also Zugang zur gegenwärtigen Umgebung, aber nicht jede Behauptung über diese Umgebung steht unmittelbar vor Augen.

26. Auch die Erinnerung an die Tür rechts hat eine eigene Leistung.

27. Sie hält etwas fest, das die Besucherin jetzt nicht mehr sehen kann: ihren früheren Weg.

28. Ohne diese Fähigkeit müsste sie bei jedem neuen Anlass alles von vorn lernen.

29. Der frühere Besuch kann ihr eine begründete Überzeugung darüber bewahren, wo damals der Eingang war.

30. Dazu muss sie den Besuch nicht jedes Mal durch ein Foto oder eine neue Beobachtung bestätigen.

31. Allerdings könnte sie dieses Haus mit einem ähnlichen verwechseln oder den rechten Eingang nur aus einem späteren Bericht kennen.

32. Selbst eine genaue Erinnerung an den damaligen Weg sagt noch nicht, ob der Weg heute offen ist.

33. Die Erinnerung kann in ihrem Inhalt richtig und für die aktuelle Wegsuche trotzdem überholt sein.

34. Sie erschließt Vergangenes und trägt frühere Erkenntnisse weiter; sie hält die Welt nicht an.

35. Dass die Passantin eine Verlegung meldet, eröffnet eine dritte Möglichkeit.

36. Ihr Satz kann der Besucherin etwas mitteilen, das sie selbst weder gesehen noch erinnert hat.

37. In diesem Sinn ist Zeugnis eine Erkenntnisquelle: Eine Person gibt eine Auskunft, auf die eine andere ihre Überzeugung stützen kann.

38. Das Wort bezeichnet hier nicht nur Aussagen vor Gericht, sondern auch alltägliche Mitteilungen.

39. Würden wir jede Auskunft erst glauben, nachdem wir ihren Inhalt selbst überprüft haben, erführen wir durch andere kaum etwas Neues.

40. Die Besucherin darf daher den Hinweis zunächst ernst nehmen, auch wenn sie die Rückseite noch nicht gesehen hat.

41. Das ist kein Versprechen, dass jede Passantin recht hat.

42. Es bedeutet, dass verständliche, passende Mitteilungen normalerweise einen ersten Grund liefern können, solange nichts Konkretes gegen sie spricht.

43. Wie stark dieser Grund ist, hängt von der Verbindung der Sprecherin zur Sache ab.

44. Kommt sie gerade von der Rückseite und hat eine geöffnete Tür gesehen, besitzt sie einen anderen Zugang als jemand, der nur einen alten Lageplan kennt.

45. Hat sie die Verlegung selbst beobachtet, gibt sie etwas anderes weiter als ein Gerücht, dessen Ursprung sie nicht kennt.

46. Auch Aufrichtigkeit spielt eine Rolle: Wer absichtlich falsch weist, kann selbst über gute Informationen verfügen und dennoch keine verlässliche Auskunft geben.

47. Eine aufrichtige Person kann sich umgekehrt irren, weil sie ein anderes Gebäude meint.

48. Sachnähe, Wahrnehmungsbedingungen und die genaue Formulierung der Auskunft sind deshalb wichtiger als ein bloß sicherer Ton.

49. Die Besucherin kann nachfragen, ob die Passantin den neuen Eingang eben benutzt hat.

50. Eine klare Antwort darauf betrifft den Ursprung der Mitteilung und nicht nur die Überzeugungskraft ihres Auftretens.

51. Man kann einwenden, eine fremde Aussage sei erst dann ein echter Grund, wenn die Hörerin selbst Belege für ihre Zuverlässigkeit habe.

52. Diese Forderung schützt vor Leichtgläubigkeit, besonders wenn die Auskunft folgenreich ist oder der Sprecher etwas zu gewinnen hat.

53. In ihrer strengsten Form macht sie Zeugnis jedoch fast überflüssig.

54. Wer die verlegte Tür selbst sehen muss, um die Mitteilung zu rechtfertigen, gewinnt aus der Mitteilung höchstens einen Anstoß zum Nachsehen.

55. Eine andere Auffassung sieht im gewöhnlich funktionierenden Geben und Annehmen von Auskünften einen eigenständigen Weg zur Erkenntnis.

56. Ihr zufolge muss es einen Anlass zum Zweifel geben, bevor jede einzelne Mitteilung eine besondere Beglaubigung braucht.

57. Auch diese Auffassung schuldet eine Antwort darauf, was als solcher Anlass zählt.

58. Im Eingangsfall sind das widersprechende Schild und die Erinnerung solche Anlässe, selbst wenn beide die Passantin noch nicht widerlegen.

59. Vielleicht fragt die Besucherin zwei weitere Personen, und beide bestätigen die Rückseite.

60. Drei Stimmen wirken überzeugender als eine, aber die Zahl allein entscheidet nichts.

61. Haben alle drei die Angabe demselben veralteten Plan entnommen, wiederholen sie nur einen einzigen möglichen Fehler.

62. Haben zwei den Eingang unabhängig voneinander gerade benutzt, gewinnt die Übereinstimmung ein anderes Gewicht.

63. Der Unterschied liegt in der Herkunft der Auskünfte, nicht in ihrem Gleichklang.

64. Ebenso könnte das Schild eine Bestätigung der Passantin sein, wenn es erst kürzlich angebracht wurde und tatsächlich zur Rückseite weist.

65. Besteht es dagegen seit Jahren, stützt es ihre Nachricht von einer Verlegung gerade nicht.

66. Quellen können sich gegenseitig ergänzen, wenn ihre Fehler nicht notwendig gemeinsam auftreten.

67. Das zu beurteilen verlangt oft nur eine kleine, gezielte Nachfrage statt einer umfassenden Untersuchung des Gebäudes.

68. Ein ernsterer Einwand bleibt: Auch die Nachfrage wird gehört, die Antwort erinnert und ein neues Schild wieder gesehen.

69. Wir prüfen Wahrnehmung, Erinnerung und Zeugnis also mit denselben Arten von Quellen, deren Zuverlässigkeit gerade zur Frage steht.

70. Daraus könnte man schließen, jede Kontrolle drehe sich im Kreis.

71. Doch im einzelnen Fall muss nicht die Wahrnehmung überhaupt durch Wahrnehmung bewiesen werden.

72. Ein Blick aus der Nähe kann einen verdeckten Schriftzug sichtbar machen, während die verwechselte Erinnerung an ein anderes Gebäude durch dessen Adresse auffällt.

73. Die Auskunft der Passantin kann sich als falsch erweisen, wenn der vermeintlich neue Eingang verschlossen ist.

74. Jede dieser Prüfungen richtet sich auf einen bestimmten möglichen Fehler und kann deshalb etwas ändern.

75. Keine von ihnen garantiert allerdings, dass alle beteiligten Quellen zugleich frei von Irrtum sind.

76. Ein umfassender Zweifel an jeder Wahrnehmung, jeder Erinnerung und jeder Mitteilung verlangt mehr als die Korrektur eines Weges leisten kann.

77. Schließlich findet die Besucherin auf der Rückseite eine geöffnete Tür und betritt das Gebäude.

78. Damit sind die Auskunft der Passantin und die neue Beobachtung für ihren unmittelbaren Zweck miteinander vereinbar.

79. Der Fund macht ihre frühere Erinnerung nicht falsch; er zeigt, dass ein damaliger Weg kein verlässlicher Führer durch ein verändertes Gebäude sein muss.

80. Ebenso kann das Schild richtig gelesen und doch als Wegweiser veraltet sein.

81. Die drei Quellen liefern unterschiedliche Beiträge, die sich nicht auf drei gleichartige Meldungen reduzieren lassen.

82. Wahrnehmung öffnet den Blick auf Gegenwärtiges, Erinnerung bewahrt Erfahrenes über die Zeit, und Zeugnis erschließt uns Erfahrungen anderer.

83. Ihre Fehler werden greifbar, sobald wir nach Sichtbedingungen, zeitlicher Geltung und Herkunft einer Auskunft fragen.

84. Dass eine Prüfung selbst wieder Quellen braucht, nimmt ihr nicht den Wert einer genaueren Unterscheidung.

85. Die Besucherin gelangt zur Tür, weil sie Hinweise ernst nimmt und zugleich herausfindet, welcher Hinweis wovon spricht.