4.1 Lét, valóság és látszat – Existenz, Wirklichkeit und Schein

1. Képzeljünk el egy sétálót, aki a szürkületben az ösvényen lévő világos csíkot pocsolyának véli.

2. Félreáll, mert nem akarja eláztatni a cipőjét.

3. Ahogy azonban közelebb ér, rájön, hogy a talaj száraz, és csak a lámpa fényében csillog.

4. Ott nem volt vízfelület, bár ő azt hitte, látott egyet.

5. Ezért a benyomása nem egyszerűen a semmi volt.

6. Valamit megtapasztalt, és ez a benyomás megváltoztatta a viselkedését.

7. Mindazonáltal téves lett volna azt állítani, hogy ezen az útszakaszon víz fekszik.

8. Egy valódi élmény és egy valóban létező tárgy nyilvánvalóan nem ugyanaz.

9. A különbség egyértelműbbé válik, ha megvizsgáljuk, mit állított volna a sétáló nő eleinte.

10. A „Ott van egy pocsolya” mondattal nem csupán azt írja le, hogy neki hogyan tűnik az út.

11. Kijelenti, hogy egy bizonyos helyen valóban víz található.

12. Ez egy létezésre vonatkozó állítás, vagyis annak az állítása, hogy létezik valami meghatározott dolog.

13. Ez igaznak bizonyulhat vagy tévesnek, miközben a feltételezett víz élménye mindkét esetben megtörtént.

14. A „Számomra pocsolyának tűnt” mondat kevesebbet állít.

15. Nyitva hagyja, hogy a benyomás pontosan megragadja-e a létező tárgyat.

16. Aki a két mondatot egyenlőnek tekinti, éppen azt a különbséget veszíti szem elől, ami a megtévesztést megtévesztéssé teszi.

17. A látszat itt a látszó dolog és az, amit abban felismerni vélünk, közötti eltérésből keletkezik.

18. A csillogó talaj létezik, de víztükörként értelmezik.

19. Az, hogy valami megjelenik, tehát még nem feltétlenül csalódás.

20. A látszat akkor válik megtévesztővé, amint olyan tulajdonságot vagy tárgyat tulajdonítunk neki, amely nem felel meg a valós körülményeknek.

21. Még egy helyesen felismert tárgy is bizonyos módon jelenik meg előttünk, például félhomályban vagy nagy távolságból.

22. Ezért nem nyilváníthatunk minden látszó dolgot valótlannak, és nem kereshetjük a valóságot kizárólag ott, ahol már semmi sem jelenik meg.

23. A példában a helyesbítés inkább a nézőpont megváltoztatásával és alaposabb megfigyeléssel valósul meg.

24. A látszat félrevezető értelmezésként eltűnik, míg az ok, ami azt kiváltotta, érthető marad.

25. Fordítva: egy tárgyat nem feltétlenül kell észlelni ahhoz, hogy a létezéséről szóló állításnak értelme legyen.

26. Az a kérdés, hogy van-e víz az úton, arra az időre is vonatkozik, amikor senki sem néz oda.

27. Egy ilyen állítás többet jelent, mint az a várakozás, hogy alkalom adtán egy bizonyos benyomást kapunk.

28. Azt jelenti, hogy létezik valami, amire a benyomás megfelelő körülmények között vonatkozhat.

29. Hogy ez az adott esetben igaz-e, azt a „víz” szóból nem lehet kiolvasni.

30. Ugyanígy nem elég, ha különösen világosan elképzelünk egy pocsolyát.

31. Egy leírás részletesen meghatározhatja az alakot, a mélységet és a helyzetet, és mégis csupán egy kitalált víztükröt írhat le.

32. A pontosság határozza meg, hogy mire gondolunk, de nem dönti el, hogy létezik-e az, amire gondolunk.

33. Ezt egy olyan építési projekten lehet ellenőrizni, amelynek terve már készen fekszik az asztalon.

34. Tegyük fel, hogy a terv egy patak felett átívelő kis hidat ábrázol, de az építési munkálatok még nem kezdődtek meg.

35. Ebben az esetben a terv létezik, míg a benne megtervezett híd még nem áll fenn.

36. A papír, a rajz és a leírás nem válik a hiányzó híd miatt szintén valótlanná.

37. Ezzel szemben a híd jelenléte sem teszi a tervezett építményt máris létezővé.

38. A „A híd elkészült” kifejezés ezért félrevezető lehet, ha csupán a rajz készült el.

39. Egy pontosabb kijelentésnek meg kell határoznia, mi készült el, és milyen formában létezik.

40. Valamit valóban ábrázolhatunk anélkül, hogy ezzel létrehoznánk az ábrázoltat.

41. Egy kitalált alak esetében hasonló nehézséggel találkozunk.

42. Gondoljunk egy olyan elbeszélésre, amely egy kertészről szól, aki üvegből termeszt virágokat.

43. A történet keretein belül leírhatók a cselekedetei, és megérthetők a vágyai.

44. Ebből azonban nem következik, hogy a történeten kívül is létezne egy ilyen személy.

45. Létezhet a szöveg, az olvasók elképzelései és egy beszélgetés a szereplőről.

46. Az, hogy ezen túlmenően magát a szereplőt is a fikció különleges tárgyának kell-e tekinteni, egy továbbmenő kérdés.

47. Az alapvető megkülönböztetéshez egyelőre elegendő, hogy a történetben való megjelenése nem helyettesíti egy testben létező kertésznőről szóló létezés-állítást.

48. Az a puszta lehetőség, hogy valamiről részletesen beszéljünk, nem kötelez minket arra, hogy azt ilyen tárgyként ismerjük el.

49. De mi járul hozzá egy leíráshoz, ha azt állítjuk, hogy tárgya létezik?

50. Egy híd esetében megadhatjuk a színét, hosszát és anyagát, majd kijelenthetjük, hogy valóban megépült.

51. Ez elsőre úgy hangzik, mintha a létezés a már említettek mellett egy további jellemző lenne.

52. A szín és a hossz azonban meghatározzák, milyen tulajdonságokkal rendelkezik a híd, amennyiben létezik.

53. Az egzisztencia-állítás ezzel szemben éppen azt hivatott rögzíteni, hogy egyáltalán létezik valami, ami megfelel ennek a leírásnak.

54. Ezen felfogás szerint nem ad hozzá további szokványos jellemzőt a leírt tárgyhoz, hanem azt állítja, hogy a leírás valamire vonatkozik.

55. Aki azt mondja, hogy „Nincs ilyen híd”, az nem egy létező hidat ír le azzal a különleges tulajdonsággal, hogy nem létezik.

56. Tagadja, hogy a szóban forgó feltételek mellett létezne ilyen híd.

57. Az „létező” és a „valódi” szavakat ennek ellenére nem lehet minden összefüggésben gond nélkül felcserélni.

58. Ha valódi csalódásról beszélünk, azt erősítjük meg, hogy valaki átélte azt, még akkor is, ha az oka tévedésen alapult.

59. Egy valódi pocsolya esetében viszont éppen azt akarjuk kizárni, hogy csupán egy ilyen benyomás áll fenn.

60. Ezért a „valódi” szó is figyelmet igényel arra nézve, kinek a valóságát állítjuk.

61. A valódi létezés nem feltétlenül jelenti azt, hogy valami feltételek nélkül létezik.

62. Az árnyék a fénytől és egy olyan tárgytól függ, amely eltakarja ezt a fényt, de ettől még nem képzeletbeli sötét terület.

63. Egy közösen elfogadott szabály valóban rendezheti egy találkozást, bár a megállapodás és annak elismerése nélkül nem létezne ugyanúgy.

64. A függőség itt magyarázza a létezés feltételeit, és önmagában nem ad okot annak tagadására.

65. A látszat és a valóság megkülönböztetése ellen azonban súlyos kifogás emelhető.

66. Az út alaposabb megfigyelése is olyan tapasztalat, amelyet értelmeznünk kell.

67. Nem léphetünk ki minden tapasztalatból, és nem hasonlíthatjuk össze a világot benyomásainkkal egy teljesen tapasztalatmentes álláspontból.

68. Miért is felelne meg tehát a későbbi benyomás a valóságnak, míg a korábbi csupán látszat volt?

69. A nehézség komoly, hiszen pusztán a sorrend nem teszi helyesebbé a második benyomást.

70. Ugyanígy nem garantálja egy másik személy egyetértése sem, hogy mindketten nem tévednek.

71. Aki egy korrekciót indokol, annak ezért meg kell mutatnia, mi különbözteti meg a különböző benyomásokat, és miért ragadja meg az új értelmezés jobban az esetet.

72. Az az állítás, hogy most egyszerűen magát a valóságot látjuk, csak eltakarná ezt a feladatot.

73. A feltételezett esetben a sétáló nő közelről megnézheti a talajt, megérintheti, és kísérőjével együtt megvizsgálhatja.

74. A száraz, csillogó ösvényként való értelmezés így magyarázza mind az első benyomást, mind a várt nedvesség hiányát.

75. Egy pocsolya feltételezése viszont meg kellene magyaráznia, miért nem található sehol a feltételezett víz alaposabb vizsgálat során.

76. Az ilyen okok nem biztosítanak tévedhetetlen rálátást minden valós dologra, de alátámasztják ennek a konkrét állításnak a korlátozott korrekcióját.

77. Az, hogy tévedhetünk, éppen a feltételezett létezés és a mi véleményünk közötti megkülönböztetést feltételezi.

78. Egy létezésbeli kérdés ezért mindaddig tisztázatlan marad, amíg az élmény, az ábrázolás és az ábrázolt tárgy egymásba olvadnak.

79. A sétálónak nem kell törölnie első benyomását a tapasztalataiból ahhoz, hogy a pocsolyát tagadja.

80. Most már pontosabban megérti, mi történt valójában, mert képes megkülönböztetni a benyomását és a feltételezett vizet.

1. Stellen wir uns eine Spaziergängerin vor, die in der Dämmerung einen hellen Streifen auf dem Weg für eine Pfütze hält.

2. Sie weicht zur Seite aus, weil sie ihre Schuhe nicht nass machen möchte.

3. Beim Näherkommen erkennt sie jedoch, dass der Boden trocken ist und nur im Licht einer Straßenlampe glänzt.

4. Eine Wasserfläche hat es dort nicht gegeben, obwohl sie eine gesehen zu haben glaubte.

5. Ihr Eindruck war deshalb nicht einfach nichts.

6. Sie hat etwas erlebt, und dieser Eindruck hat ihr Verhalten verändert.

7. Dennoch wäre die Behauptung falsch gewesen, auf diesem Stück des Weges liege Wasser.

8. Ein wirkliches Erlebnis und ein wirklich vorhandener Gegenstand sind offenbar nicht dasselbe.

9. Die Unterscheidung wird deutlicher, wenn wir betrachten, was die Spaziergängerin zunächst behauptet hätte.

10. Mit dem Satz „Dort ist eine Pfütze“ beschreibt sie nicht bloß, wie ihr der Weg erscheint.

11. Sie legt sich darauf fest, dass sich an einer bestimmten Stelle tatsächlich Wasser befindet.

12. Das ist eine Existenzbehauptung, also die Behauptung, dass es etwas Bestimmtes gibt.

13. Sie kann zutreffen oder scheitern, während das Erlebnis des vermeintlichen Wassers in beiden Fällen stattgefunden hat.

14. Der Satz „Es sah für mich nach einer Pfütze aus“ beansprucht weniger.

15. Er lässt offen, ob der Eindruck einen vorhandenen Gegenstand zutreffend erfasst.

16. Wer beide Sätze gleichsetzt, verliert gerade den Unterschied, der eine Täuschung zur Täuschung macht.

17. Schein entsteht hier durch eine Abweichung zwischen dem Erscheinenden und dem, was wir darin zu erkennen meinen.

18. Der glänzende Boden ist vorhanden, aber er wird als Wasserfläche aufgefasst.

19. Dass etwas erscheint, muss also noch keine Täuschung sein.

20. Täuschend wird der Anschein, sobald ihm eine Beschaffenheit oder ein Gegenstand zugeschrieben wird, die den Verhältnissen nicht entsprechen.

21. Auch ein zutreffend erkannter Gegenstand begegnet uns auf bestimmte Weise, etwa im Halbdunkel oder aus großer Entfernung.

22. Wir können daher nicht alles Erscheinende für unwirklich erklären und Wirklichkeit ausschließlich dort suchen, wo gar nichts mehr erscheint.

23. Im Beispiel gelingt die Korrektur vielmehr durch einen Wechsel der Ansicht und eine genauere Betrachtung.

24. Der Schein verschwindet als irreführende Deutung, während sein Anlass verständlich bleibt.

25. Ein Gegenstand muss umgekehrt nicht wahrgenommen werden, damit eine Aussage über sein Bestehen einen Sinn hat.

26. Die Frage, ob Wasser auf dem Weg liegt, betrifft auch die Zeit, in der niemand dort hinsieht.

27. Eine solche Behauptung besagt mehr als die Erwartung, bei Gelegenheit einen bestimmten Eindruck zu erhalten.

28. Sie besagt, dass etwas vorhanden ist, auf das der Eindruck unter passenden Bedingungen zutreffen kann.

29. Ob das im einzelnen Fall stimmt, lässt sich nicht aus dem Wort „Wasser“ herauslesen.

30. Ebenso wenig genügt es, sich eine Pfütze besonders deutlich vorzustellen.

31. Eine Beschreibung kann Form, Tiefe und Lage bis ins Einzelne festlegen und dennoch eine bloß ausgedachte Wasserfläche beschreiben.

32. Genauigkeit bestimmt dann, was gemeint ist, entscheidet aber nicht, ob es das Gemeinte gibt.

33. Das lässt sich an einem Bauvorhaben prüfen, dessen Entwurf fertig auf dem Tisch liegt.

34. Angenommen, der Plan zeigt eine kleine Brücke über einen Bach, doch die Bauarbeiten haben noch nicht begonnen.

35. In diesem Fall existiert der Plan, während die darin entworfene Brücke noch nicht vorhanden ist.

36. Papier, Zeichnung und Beschreibung werden durch die fehlende Brücke nicht ebenfalls unwirklich.

37. Umgekehrt verwandelt ihre Anwesenheit das geplante Bauwerk nicht schon in ein bestehendes.

38. Der Ausdruck „Die Brücke ist fertig“ kann deshalb irreführen, wenn nur die Zeichnung abgeschlossen wurde.

39. Eine genauere Aussage muss angeben, was fertig ist und in welcher Form es besteht.

40. Wir können etwas wirklich darstellen, ohne das Dargestellte dadurch hervorzubringen.

41. Bei einer erfundenen Gestalt begegnet uns eine ähnliche Schwierigkeit.

42. Denken wir an eine Erzählung über eine Gärtnerin, die Blumen aus Glas züchtet.

43. Innerhalb der Geschichte lassen sich ihre Handlungen beschreiben und ihre Wünsche verstehen.

44. Daraus folgt nicht, dass eine entsprechende Person außerhalb der Erzählung lebt.

45. Vorhanden sein können der Text, die Vorstellungen der Leser und ein Gespräch über die Gestalt.

46. Ob man darüber hinaus auch die Gestalt selbst als einen besonderen Gegenstand der Fiktion gelten lassen sollte, ist eine weitergehende Frage.

47. Für die grundlegende Unterscheidung genügt zunächst, dass ihr Vorkommen in einer Geschichte keine Existenzbehauptung über eine leibhaftige Gärtnerin ersetzt.

48. Die bloße Möglichkeit, über etwas ausführlich zu sprechen, verpflichtet uns nicht dazu, es als einen solchen Gegenstand anzuerkennen.

49. Doch was kommt zu einer Beschreibung hinzu, wenn wir behaupten, ihr Gegenstand existiere?

50. Bei einer Brücke können wir Farbe, Länge und Material angeben und anschließend erklären, sie sei tatsächlich gebaut worden.

51. Das klingt zunächst, als sei Existenz ein weiteres Merkmal neben den bereits genannten.

52. Farbe und Länge bestimmen aber, wie eine Brücke beschaffen ist, sofern es sie gibt.

53. Die Existenzbehauptung soll dagegen gerade festhalten, dass überhaupt etwas dieser Beschreibung entspricht.

54. Nach dieser Auffassung fügt sie dem beschriebenen Gegenstand kein weiteres gewöhnliches Merkmal hinzu, sondern behauptet, dass die Beschreibung auf etwas zutrifft.

55. Wer „Es gibt keine solche Brücke“ sagt, beschreibt dann nicht eine vorhandene Brücke mit der besonderen Eigenschaft des Nichtexistierens.

56. Er bestreitet, dass unter den gemeinten Bedingungen eine entsprechende Brücke vorhanden ist.

57. Die Wörter „existent“ und „wirklich“ lassen sich trotzdem nicht in jedem Zusammenhang bedenkenlos austauschen.

58. Wenn wir von einer wirklichen Enttäuschung sprechen, bekräftigen wir, dass jemand sie erlebt hat, selbst wenn ihr Anlass auf einem Irrtum beruhte.

59. Bei einer wirklichen Pfütze wollen wir dagegen gerade ausschließen, dass nur ein entsprechender Eindruck vorliegt.

60. Auch das Wort „wirklich“ verlangt deshalb Aufmerksamkeit dafür, wessen Wirklichkeit behauptet wird.

61. Dabei bedeutet wirkliches Bestehen nicht notwendig, dass etwas ohne Voraussetzungen besteht.

62. Ein Schatten hängt von Licht und einem Gegenstand ab, der dieses Licht abschirmt, ist aber deshalb kein eingebildeter dunkler Bereich.

63. Eine gemeinsam vereinbarte Regel kann tatsächlich eine Begegnung ordnen, obwohl sie ohne die Vereinbarung und ihre Anerkennung nicht in derselben Weise bestünde.

64. Abhängigkeit erklärt hier die Bedingungen des Bestehens und liefert für sich keinen Grund, es zu leugnen.

65. Gegen die Unterscheidung von Schein und Wirklichkeit lässt sich allerdings ein gewichtiger Einwand erheben.

66. Auch die nähere Betrachtung des Weges ist eine Erfahrung, die wir deuten müssen.

67. Wir können nicht aus jeder Erfahrung heraustreten und die Welt von einem vollkommen erfahrungsfreien Standort aus mit unseren Eindrücken vergleichen.

68. Weshalb sollte also der spätere Eindruck der Wirklichkeit entsprechen, während der frühere bloßer Schein war?

69. Die Schwierigkeit ist ernst, denn die Reihenfolge allein macht den zweiten Eindruck nicht richtiger.

70. Ebenso wenig garantiert die Zustimmung einer anderen Person, dass beide sich nicht täuschen.

71. Wer eine Korrektur begründet, muss daher zeigen, was die verschiedenen Eindrücke unterscheidet und weshalb die neue Deutung den Fall besser erfasst.

72. Die Behauptung, nun einfach die Wirklichkeit selbst zu sehen, würde diese Aufgabe nur verdecken.

73. Im angenommenen Fall kann die Spaziergängerin den Boden aus der Nähe betrachten, berühren und gemeinsam mit einer Begleitung untersuchen.

74. Die Deutung als trockener, glänzender Weg erklärt dann sowohl den ersten Eindruck als auch das Ausbleiben der erwarteten Nässe.

75. Die Annahme einer Pfütze müsste dagegen verständlich machen, weshalb sich das vermeintliche Wasser bei genauerer Untersuchung nirgends finden lässt.

76. Solche Gründe verschaffen keine unfehlbare Sicht auf alles Wirkliche, tragen aber die begrenzte Korrektur dieser bestimmten Behauptung.

77. Dass wir uns irren können, setzt die Unterscheidung zwischen dem behaupteten Bestehen und unserem Dafürhalten gerade voraus.

78. Eine Existenzfrage bleibt deshalb unklar, solange Erlebnis, Darstellung und dargestellter Gegenstand ineinanderlaufen.

79. Die Spaziergängerin muss ihren ersten Eindruck nicht aus ihrer Erfahrung streichen, um die Pfütze zu verneinen.

80. Sie versteht nun genauer, was wirklich geschehen ist, weil sie zwischen ihrem Eindruck und dem vermeintlichen Wasser unterscheiden kann.