4.6 Idő és tér: a dolgok rendje vagy a valóság része? – Zeit und Raum: Ordnung der Dinge oder Teil der Wirklichkeit?

1. Amikor az utolsó bútorokat is kiviszik egy szobából, a padlón egy világos folt marad ott, ahol évekig egy szekrény állt.

2. Még azután is, hogy ezt a foltot átfestették, meg tudjuk mondani, hol állt a szekrény és mennyi helyet foglalt el.

3. A szemközti falak még mindig ugyanolyan távol vannak egymástól, mint korábban.

4. Nyilvánvalóan a tér nem tűnik el a korábbi tartalmával együtt.

5. A szoba azonban csak a mindennapi értelemben üres, hiszen a falak, a padló és a mennyezet továbbra is határolják.

6. Ha ezeket is, és végül az összes többi dolgot is gondolatban eltávolítanánk, kevésbé lenne egyértelmű, hogy mi is maradna valójában.

7. Elképzelhetünk egy újabb üres területet, ha gondolatban eltoljuk a szoba határait.

8. Ennek során azonban továbbra is olyan távolságokat és irányokat használunk, amelyekhez egy tárgyakkal teli világból vagyunk hozzászokva.

9. A tárgyaktól teljesen mentes tér elképzelése ezért nagyobb kihívást jelent, mint egy bútortalan szoba elképzelése.

10. Felveti azt a kérdést, hogy a térbeli viszonyok létezhetnek-e anélkül is, hogy lenne valami, ami egymáshoz ilyen viszonyban áll.

11. A tér önálló keret, vagy éppen a tárgyak térbeli viszonyaiban áll fenn?

12. Mindkét válasz megmagyarázhatja, miért marad hely egy új szekrénynek a kiürítés után, de ezt a helyet eltérő módon értelmezik.

13. Először is segít, ha megkülönböztetjük egy tárgy helyzetét a kiterjedésétől.

14. A szekrény helyzetét például az ajtótól való távolságával és egy adott falhoz viszonyított elhelyezkedésével adjuk meg.

15. Kiterjedése viszont szélességét, magasságát és mélységét jelenti.

16. Egy keskenyebb szekrény ugyanazon a helyen állhat, míg ugyanazt a szekrényt át lehet helyezni egy másik fal mellé.

17. A helyzet és a kiterjedés összefüggnek egy térbeli leírásban, de különböző kérdésekre adnak választ.

18. Sem a helymegjelölés, sem a méret önmagában nem magyarázza meg, miből áll a tér.

19. Egy szubsztanciális felfogás a teret önállóan létező struktúraként értelmezi, amelyben a tárgyaknak van helyzete és kiterjedése.

20. A „szubsztanciális” szó itt nem azt jelenti, hogy a térnek egy különleges anyagból kellene állnia.

21. Inkább azt jelenti, hogy létezése nem függ teljes mértékben a térben elrendezett tárgyak jelenlététől.

22. Egy üres hely ennek megfelelően valóban létezhet, még akkor is, ha nincs ott tárgy.

23. Ez a felfogás egyszerű alapot ad a rendelkezésre álló helyről szóló beszédünknek.

24. Az új szekrény olyan területet foglal el, amely már az érkezése előtt is létezett.

25. Ugyanakkor a felfogásnak pontosabban meg kell magyaráznia, mi határozza meg ezt a területet, ha nincsenek tárgyak, amelyek kijelölnék a határait.

26. Ezzel szemben a relációs megközelítés a tárgyakból és azok közötti kapcsolatokból indul ki.

27. Eszerint egy helyet a térbeli viszonyok hálózata határozza meg, például a falaktól és más tárgyaktól való távolságok.

28. A szabad helyhez tehát nincs szükségünk e hálózat mellett egy további térbeli struktúrára.

29. Az, hogy ott állhatna egy szekrény, azt jelenti, hogy kiterjedése összeegyeztethető lenne a meglévő távolságokkal és határokkal.

30. Ez a válasz egyáltalán nem tagadja, hogy egy szekrény valóban túl széles lehet egy fülkéhez.

31. A térbeli viszonyok függetlenül létezhetnek akaratunktól, még akkor is, ha a tér nem létezik függetlenül mindattól, ami ezeket a viszonyokat hordozza.

32. A „dolgok rendje” tehát nem feltétlenül olyan rendet jelent, amelyet csupán a fejünkben kényszerítünk rá a dolgokra.

33. A különbség még élesebbé válik, ha elképzeljük, hogy az összes tárgyat egyszerre mozgatnánk el, miközben egymáshoz viszonyított távolságaik változatlanok maradnának.

34. Egy önálló térbeli keret esetén a tárgyak elhelyezkedése e kerethez viszonyítva megváltozhatna.

35. Egy szigorúan relációs leírás viszont nem állapítana meg megváltozott elrendezést a tárgyak között.

36. Ugyanakkor már maga a „elmozdult” szó is tartalmazza azt a vitatott feltételezést, hogy létezik egy, a tárgyak közötti kapcsolatokon kívüli hivatkozási pont.

37. A gondolatkísérlet ezért nem dönt semmit, amíg ezt az előfeltevést ellenőrizés nélkül elfogadjuk.

38. A mozgás esetében is tisztázni kell, hogy a más tárgyakhoz viszonyított helyzetváltozás kimeríti-e a leírást, vagy szükség van-e egy azon túlmutató térbeli struktúrára.

39. Az idő esetében hasonló problémával találkozunk, bár a mindennapi életben másként tapasztaljuk meg, mint a teret.

40. Ha a szekrényt először felemelik, majd átviszik az ajtón, akkor események sorozatát írjuk le.

41. Ez a sorrend még nem árulja el, hogy mennyi ideig tart a szállítás.

42. Ugyanezek a munkalépések gyorsan vagy hosszú szünetekkel követhetik egymást.

43. Az időbeli sorrendet és az időtartamot ezért meg kell különböztetni.

44. Az időtartam meghatározásához olyan mértékegységre van szükségünk, amellyel összehasonlíthatjuk az események közötti távolságot.

45. Az óra egy ilyen mértékegységet biztosít egy rendszeresen ismétlődő folyamat révén.

46. Összehasonlítjuk a szállítás során bekövetkező változásokat az óra változásaival, és az eredményt például percekben adjuk meg.

47. Ez megmutatja, hogyan mérjük az időt, de még nem határozza meg, mi is az idő.

48. Egy szubsztanciális megközelítés szerint az óra folyamata egy önállóan létező időtartamot jelzi.

49. Egy relációs megközelítés ezzel szemben a folyamatok közötti szabályos összehasonlítások révén határozhatja meg az időtartamot.

50. Az, hogy mindkettő az időméréshez órát használ, ezért nem bizonyíték egyik válasz mellett sem.

51. Képzeljünk el most kifejezetten hipotetikus módon egy olyan világot, amelyben semmiféle változás nem észlelhető vagy mérhető.

52. Már ez az óvatos leírás is nyitva hagyja azt a kérdést, hogy történnek-e olyan változások, amelyeket senki sem tud észlelni.

53. Az észlelés hiánya nem jelenti azt, hogy az észlelhető dolog nem létezik.

54. Egy alaposabb vizsgálathoz azt kellene feltételeznünk, hogy valóban semmi sem változik, még egy gondolat vagy egy rejtett folyamat sem.

55. Aki az időt önálló keretként értelmezi, megpróbálhat ennek a teljes állásnak mégis időtartamot tulajdonítani.

56. Aki viszont az időt kizárólag változásokból magyarázza, annak viszont fel kell tennie a kérdést, hogy egyáltalán mi határozhatja meg egy ilyen időtartamot.

57. A felvázolt eset nem egy bizonyított természeti állapotról szóló beszámoló.

58. A nehézség már magában a megfogalmazásban rejlik, miszerint minden „egy ideig” áll.

59. Ezzel időbeli távolságot tulajdonítottunk a mozdulatlanságnak, amelynek megalapozottságát először is meg akartuk vizsgálni.

60. Az „fázisról” való beszéd is feltételezi a kezdete és a vége közötti különbséget.

61. Ha ezt követően ismét történik valami, talán megállapítható lenne egy sorrend, de ebből még nem következik a feltételezett szünet konkrét időtartama.

62. Egy hosszabb és egy rövidebb szünet teljesen egybeeshet az összes változás tekintetében.

63. A szubsztanciális megközelítés itt feltételezhet egy további különbséget, de meg kell magyaráznia, mi is alkotja azt.

64. A szigorúan relációs megközelítés elutasíthatja ezt a különbséget, de cserébe el kell fogadnia, hogy egyes látszólag érthető időmegjelölések nem határoznak meg tényállást.

65. Mindkét válasz tehát magában hordoz egy magyarázatra szoruló feltételezést.

66. Egy önálló keret megkönnyíti az üres helyekről és az eseménytelen időtartamról való beszédet, azonban megköveteli a struktúrájának a dolgok közötti kapcsolatokon túlmutató meghatározását.

67. A relációs magyarázat nélkülözheti ezt a kiegészítő keretet, cserébe azonban meg kell mutatnia, hogy a kapcsolatok hogyan hordozzák a távolságokat, az időtartamot és a lehetséges elrendezéseket.

68. Eközben fogalmaink jóval több lehetőséget sugallhatnak, mint amennyit az adott felfogás megenged.

69. A fizikai elméletek pontos leírásokkal és ellenőrizhető következményekkel korlátozhatják az ilyen kérdéseket.

70. Azonban az ebből következő, a tér és az idő önálló létezésére vonatkozó feltételezések további indoklást igényelnek.

71. Egy leírás sikere önmagában még nem teszi filozófiai értelmezését bizonyított ténnyé.

72. Az üres szobában nem kell eldöntenünk ezt a vitát ahhoz, hogy megrendeljük a megfelelő szekrényt.

73. Erre a célra elegendőek a méretek és a szekrény, az ajtó és a falak közötti viszonyok.

74. Éppen ez a közös kiindulópont teszi láthatóvá a továbbmenő kérdést.

75. A tér és az idő a valóság részét képezhetik, még akkor is, ha viszonyokként és nem önálló tartályokként értelmezzük őket.

76. A döntő alternatíva ezért nem egyszerűen a valóságot vagy a puszta képzeletet érinti, hanem azt, hogy a térbeli és időbeli meghatározások milyen módon léteznek.

77. Az üres szoba megbízhatóan mutatja, hogy a bútorok eltűnhetnek anélkül, hogy a térbeli rendje is eltűnne; azt viszont, hogy minden tárgy nélkül is létezne-e még tér, a kiürítés nem mutatta meg.

1. Als die letzten Möbel aus einem Zimmer getragen werden, bleibt auf dem Boden ein heller Fleck, an dem jahrelang ein Schrank gestanden hat.

2. Auch nachdem dieser Fleck überstrichen ist, können wir sagen, wo der Schrank stand und wie viel Platz er beanspruchte.

3. Die gegenüberliegenden Wände sind noch genauso weit voneinander entfernt wie zuvor.

4. Offenbar verschwindet der Raum nicht zusammen mit seinem bisherigen Inhalt.

5. Doch das Zimmer ist nur in einem alltäglichen Sinn leer, denn Wände, Boden und Decke begrenzen es weiterhin.

6. Würden wir auch diese und schließlich alle übrigen Dinge gedanklich entfernen, wäre weniger klar, was eigentlich übrig bleiben soll.

7. Wir können uns einen weiteren leeren Bereich vorstellen, indem wir die Grenzen des Zimmers in Gedanken verschieben.

8. Dabei benutzen wir jedoch weiterhin Abstände und Richtungen, die uns aus einer Welt mit Dingen vertraut sind.

9. Die Vorstellung eines Raums ohne jeden Gegenstand ist deshalb anspruchsvoller als die Vorstellung eines unmöblierten Zimmers.

10. Sie verlangt eine Antwort darauf, ob räumliche Verhältnisse auch ohne etwas bestehen können, das sich so zueinander verhält.

11. Ist Raum ein eigenständiger Rahmen, oder besteht er gerade in den räumlichen Beziehungen der Dinge?

12. Beide Antworten können erklären, warum nach dem Ausräumen Platz für einen neuen Schrank bleibt, aber sie verstehen diesen Platz verschieden.

13. Zunächst hilft es, die Lage eines Gegenstands von seiner Ausdehnung zu unterscheiden.

14. Die Lage des Schranks geben wir etwa durch seinen Abstand zur Tür und seine Stellung an einer bestimmten Wand an.

15. Seine Ausdehnung betrifft dagegen seine Breite, Höhe und Tiefe.

16. Ein schmalerer Schrank kann an derselben Stelle stehen, während derselbe Schrank an eine andere Wand gerückt werden kann.

17. Lage und Ausdehnung hängen in einer räumlichen Beschreibung zusammen, beantworten aber unterschiedliche Fragen.

18. Weder eine Ortsangabe noch ein Maß erklärt für sich bereits, worin Raum besteht.

19. Eine substanzielle Auffassung versteht Raum als eine eigenständig bestehende Struktur, in der Gegenstände ihre Lage und Ausdehnung haben.

20. Das Wort „substanziell“ bedeutet hier nicht, dass Raum aus einem besonderen Stoff bestehen müsste.

21. Gemeint ist vielmehr, dass sein Bestehen nicht vollständig vom Vorhandensein räumlich angeordneter Gegenstände abhängt.

22. Ein unbesetzter Ort kann danach wirklich vorhanden sein, auch wenn dort kein Gegenstand liegt.

23. Diese Auffassung gibt unserer Rede vom verfügbaren Platz eine einfache Grundlage.

24. Der neue Schrank nimmt einen Bereich ein, der schon vor seiner Ankunft bestand.

25. Allerdings muss die Auffassung genauer erklären, was diesen Bereich bestimmt, wenn keine Dinge seine Grenzen markieren.

26. Eine relationale Auffassung beginnt dagegen mit den Gegenständen und ihren Beziehungen.

27. Ihr zufolge ist ein Ort durch ein Gefüge räumlicher Verhältnisse bestimmt, etwa durch Abstände zu Wänden und zu anderen Gegenständen.

28. Für den freien Platz benötigen wir dann kein zusätzliches räumliches Gebilde neben diesem Gefüge.

29. Dass dort ein Schrank stehen könnte, heißt, dass seine Ausdehnung mit den bestehenden Abständen und Grenzen vereinbar wäre.

30. Diese Antwort bestreitet keineswegs, dass ein Schrank wirklich zu breit für eine Nische sein kann.

31. Räumliche Beziehungen können unabhängig von unseren Wünschen bestehen, auch wenn Raum nicht unabhängig von allem besteht, was solche Beziehungen trägt.

32. „Ordnung der Dinge“ bedeutet somit nicht notwendig eine Ordnung, die wir den Dingen bloß im Kopf auferlegen.

33. Der Unterschied wird schärfer, wenn wir uns vorstellen, sämtliche Gegenstände würden gemeinsam verschoben, während alle ihre gegenseitigen Abstände gleich blieben.

34. Bei einem eigenständigen räumlichen Rahmen könnte sich ihre Lage gegenüber diesem Rahmen ändern.

35. Eine streng relationale Beschreibung würde dagegen keine veränderte Anordnung der Gegenstände feststellen.

36. Allerdings enthält bereits das Wort „verschoben“ die umstrittene Annahme, dass es noch einen Bezugspunkt außerhalb ihrer Beziehungen gibt.

37. Das Gedankenexperiment entscheidet daher nichts, solange wir diese Voraussetzung ungeprüft übernehmen.

38. Auch bei Bewegung muss geklärt werden, ob ein Wechsel der Lage gegenüber anderen Dingen die Beschreibung erschöpft oder ob eine darüber hinausgehende räumliche Struktur benötigt wird.

39. Bei der Zeit begegnet uns ein ähnliches Problem, obwohl wir sie im Alltag anders erfahren als den Raum.

40. Wenn der Schrank zuerst angehoben und danach durch die Tür getragen wird, beschreiben wir eine Reihenfolge von Ereignissen.

41. Diese Reihenfolge sagt noch nicht, wie lange der Transport dauert.

42. Dieselben Arbeitsschritte können rasch oder mit langen Pausen aufeinander folgen.

43. Zeitliche Ordnung und Dauer sind deshalb zu unterscheiden.

44. Für eine Dauer benötigen wir einen Maßstab, mit dem wir den Abstand zwischen Ereignissen vergleichen können.

45. Eine Uhr stellt einen solchen Maßstab durch einen regelmäßig wiederkehrenden Vorgang bereit.

46. Wir vergleichen die Veränderungen beim Transport mit Veränderungen der Uhr und geben das Ergebnis beispielsweise in Minuten an.

47. Das zeigt, wie wir Zeit messen, entscheidet aber noch nicht, was Zeit ist.

48. Eine substanzielle Auffassung kann sagen, dass der Vorgang in der Uhr eine unabhängig bestehende Dauer anzeigt.

49. Eine relationale Auffassung kann die Dauer dagegen durch geregelte Vergleiche zwischen Vorgängen bestimmen.

50. Dass beide zur Messung eine Uhr benutzen, ist deshalb kein Beweis für eine der beiden Antworten.

51. Stellen wir uns nun ausdrücklich hypothetisch eine Welt vor, in der keinerlei Veränderung wahrnehmbar oder messbar ist.

52. Schon diese vorsichtige Beschreibung lässt offen, ob Veränderungen stattfinden, die niemand feststellen kann.

53. Aus dem Fehlen einer Anzeige folgt nicht, dass das Angezeigte fehlt.

54. Für eine schärfere Prüfung müssten wir annehmen, dass sich tatsächlich überhaupt nichts verändert, auch kein Gedanke und kein verborgener Vorgang.

55. Wer Zeit als eigenständigen Rahmen versteht, kann versuchen, diesem vollständigen Stillstand dennoch eine Dauer zuzuschreiben.

56. Wer Zeit ausschließlich aus Veränderungen erklärt, muss dagegen fragen, wodurch eine solche Dauer überhaupt bestimmt sein könnte.

57. Der vorgestellte Fall ist kein Bericht über einen nachgewiesenen Zustand der Natur.

58. Die Schwierigkeit sitzt bereits in der Formulierung, alles stehe „eine Weile“ still.

59. Damit haben wir dem Stillstand einen zeitlichen Abstand zugeschrieben, dessen Berechtigung wir erst untersuchen wollten.

60. Auch die Rede von einer „Phase“ setzt einen Unterschied zwischen ihrem Anfang und ihrem Ende voraus.

61. Wenn anschließend wieder etwas geschieht, ließe sich vielleicht eine Reihenfolge feststellen, aber daraus folgt noch kein bestimmtes Maß für die vermeintliche Pause.

62. Eine längere und eine kürzere Unterbrechung könnten hinsichtlich sämtlicher Veränderungen völlig übereinstimmen.

63. Die substanzielle Auffassung darf hier einen zusätzlichen Unterschied annehmen, muss aber erklären, was ihn ausmacht.

64. Die streng relationale Auffassung kann diesen Unterschied zurückweisen, muss dafür akzeptieren, dass manche scheinbar verständlichen Zeitangaben keinen Sachverhalt bestimmen.

65. Beide Antworten tragen also eine erklärungsbedürftige Annahme mit sich.

66. Ein eigenständiger Rahmen erleichtert die Rede von leeren Orten und ereignisloser Dauer, verlangt jedoch eine Bestimmung seiner Struktur über die Beziehungen der Dinge hinaus.

67. Eine relationale Erklärung kommt ohne diesen zusätzlichen Rahmen aus, muss dafür zeigen, wie Beziehungen Abstände, Dauer und mögliche Anordnungen tragen.

68. Dabei können unsere Begriffe durchaus mehr Möglichkeiten nahelegen, als die jeweilige Auffassung zulässt.

69. Physikalische Theorien können solche Fragen durch genaue Beschreibungen und überprüfbare Folgen einschränken.

70. Welche Annahmen über das eigenständige Bestehen von Raum und Zeit daraus folgen, verlangt jedoch eine zusätzliche Begründung.

71. Der Erfolg einer Beschreibung allein macht aus ihrer philosophischen Deutung noch keine erwiesene Tatsache.

72. Im ausgeräumten Zimmer müssen wir diesen Streit nicht entscheiden, um den passenden Schrank zu bestellen.

73. Für diesen Zweck genügen die Maße und die Beziehungen zwischen Schrank, Tür und Wänden.

74. Gerade dieser gemeinsame Ausgangspunkt macht die weitergehende Frage sichtbar.

75. Raum und Zeit können zur Wirklichkeit gehören, auch wenn sie als Beziehungen und nicht als selbstständige Behälter verstanden werden.

76. Die entscheidende Alternative betrifft daher nicht einfach Wirklichkeit oder bloße Einbildung, sondern die Art, wie räumliche und zeitliche Bestimmungen bestehen.

77. Das leere Zimmer zeigt zuverlässig, dass Möbel verschwinden können, ohne dass seine räumliche Ordnung verschwindet; ob auch ohne jedes Ding noch Raum bestünde, hat das Ausräumen nicht gezeigt.