5.4 A használat és a szabályok által meghatározott jelentés – Bedeutung durch Gebrauch und Regeln

1. Képzeljünk el egy gyermeket, aki a konyhaasztalnál kockázva, a kertben fogócskázva és a réten focizva ismeri meg a „játék” szót.

2. Egy nap két felnőttet lát, akik rejtvényeket adnak egymásnak, és ezt is játéknak nevezi.

3. Ezzel nem egyszerűen csak megismétli egy már ismert dologra vonatkozó, hallott megnevezést.

4. A szót egy olyan esetre alkalmazza, amelyet eddig senki sem mutatott meg neki.

5. Hogy ez az alkalmazás érthető, számunkra eleinte magától értetődőnek tűnik.

6. A három korábbi példából azonban nem lehet levezetni az összes megengedett alkalmazás teljes listáját.

7. Ugyanígy nem is egyértelmű, hogy melyik tulajdonság köti össze a kockázást, a fogócskázást és a találós kérdéseket, és teszi őket játékokká.

8. Aki megérti egy szót, annak nyilvánvalóan többet kell tudnia, mint felsorolni az eddigi találkozásait azzal.

9. Egy kézenfekvő válasz az, hogy a gyermek a példákból észrevétlenül levont egy definíciót.

10. Egy definíció olyan jellemzőket határozna meg, amelyek alapján eldönthető, hogy egy új eset a szó hatálya alá tartozik-e.

11. A „játék” esetében először is egy szórakoztató tevékenységet javasolhatnánk, amelyben az emberek egymás ellen versenyeznek.

12. De egy gyermek egyedül is játszhat építőelemekkel anélkül, hogy legyőzni akarna valakit.

13. Ezzel szemben egy szórakoztató beszélgetés tartalmazhat élénk versengést anélkül, hogy emiatt máris játék lenne.

14. A szigorú szabályok követelése is csak korlátozottan segít, hiszen a szabad játék során a menetet gyakran csak a játék közben találják ki.

15. Az ilyen ellenpéldák nem cáfolják meg minden használható definíció lehetőségét.

16. Ugyanakkor rámutatnak arra, hogy egy érthetően használt szó nem mindig alapul egy egyszerű, már meglévő definíción.

17. Ha alaposabban megvizsgáljuk a példákat, hasonlóságok hálóját fedezhetjük fel.

18. A társasjátékban és a labdajátékban vannak előre megállapított szabályok és győzelmi lehetőségek, a labdajátékban és a fogócska játékban pedig emellett fizikai ügyesség is szerepet játszik.

19. Az építőelemekkel való építkezés és a rejtvény kitalálása viszont a találékonysággal és a kísérletezés örömével kapcsolódhat össze.

20. Nem feltétlenül kell minden esetben minden jellemzőnek jelen lennie ahhoz, hogy a felhasználások összefüggésben álljanak egymással.

21. Az ilyen, átfedő hasonlóságokon alapuló kapcsolatra a „családi hasonlóság” kifejezés használható.

22. Ez itt nem egy rejtett közös jellemzőt jelöl, hanem egy bizonyos módszert a különbségek és a közös vonások rendszerezésére.

23. Ugyanakkor szinte minden tevékenység valamilyen szempontból hasonlít valamely játékra.

24. Hogy mely hasonlóságok számítanak a szó alkalmazása szempontjából, azt ezért annak is meg kell mutatnia, hogy a szót valójában hogyan tanulják meg és használják.

25. A gyermek nem csupán azt tanulja meg, hogy a felnőttek bizonyos alkalmakkor kimondják a „játék” szót.

26. Megtanulja játékokat javasolni, részt venni bennük, megkülönböztetni a különböző játékokat, és alkalmanként visszavonni egy megnevezést.

27. Ha a gyermek a fárasztó űrlapkitöltést játéknak nevezi, egy felnőtt elutasíthatja ezt a használatot, és elmagyarázhatja a folyamatbeli különbséget.

28. Ez nem csupán kellemes vagy kellemetlen érzésekről szól, hiszen egy játék is unalmas vagy frusztráló lehet.

29. A korrekció inkább kapcsolatot teremt más, ismerős esetekkel és a tevékenység céljaival.

30. A „használat” ebben az összefüggésben azt a szerepet jelenti, amelyet egy kifejezés az ilyen megtanult összefüggésekben betölt.

31. Ez a szerep nem tárul fel az előfordulások számlálásával.

32. Ha egy szót százszor hallunk anélkül, hogy meg tudnánk különböztetni a használatát, az más, mint ha elsajátítanánk a használatát.

33. Éppen a korrekció lehetősége hozza játékba a szabályokat.

34. A nyelvi szabály itt azt a mércét jelenti, hogy egy kifejezést hogyan kell alkalmazni egy gyakorlaton belül.

35. Nem kell, hogy írásos előírásként legyen rögzítve, vagy hogy minden beszélő képes legyen teljes mértékben elmagyarázni.

36. Aki magabiztosan felismeri a társasjátékokat, a fogócskát és a rejtvényjátékokat, mégis megakadhat, ha arra kérik, hogy határozza meg a „játék” fogalmát.

37. A gyakorlati jártasság ezért sem jelentéktelen, sem pedig egy rejtett, tökéletes definíció bizonyítéka.

38. Ez többek között abból is megmutatkozik, hogy valaki figyelembe veszi-e a számára ismerős különbségeket, és képes-e érthető javításokat végrehajtani.

39. Egy szabály követése tehát többet jelent, mint ugyanúgy viselkedni újra és újra.

40. Az ismétlés leírja, mi történik, míg egy szabály emellett lehetővé teszi, hogy egy alkalmazást hibásnak ítéljünk.

41. Ezt a különbséget egy egyszerű írásbeli példával lehet szemléltetni.

42. Aki egy üzenetben véletlenül „Spile”-t ír „Spiel” helyett, az olvasás közben maga is felfedezheti a hibát.

43. Aki minden üzenetben ugyanazt az írásmódot használja, az az ismétléssel még nem teszi azt a szokásos szó helyes írásmódjává.

44. Döntő fontosságú az a mérce, amelyhez az írás, az olvasás és a javítás viszonyul, nem pedig az eltérés személyes gyakorisága.

45. Ennek megfelelően előfordulhat, hogy valaki rosszul tanulta meg egy szó jelentését, és évekig következetesen ismételgeti annak helytelen használatát.

46. Egy szó jelentését azonban nem lehet olyan egyszerűen ellenőrizni, mint a rögzített írásmódját.

47. A jelentésnél az ismerős példák mellett figyelembe kell venni azokat a különbségeket is, amelyek kifejezésére a szót használják.

48. Az írásbeli eset tehát megmutatja a szabályszerűség és a helyesség elkülönülését, de még nem nyújt teljes körű eljárást minden szóhasználat ellenőrzésére.

49. Ezzel a magyarázattal szemben alapvető kifogás emelhető.

50. Ha a példák és a javítások irányítják a használatot, akkor minden esetben meg kell értenünk, mit követelnek meg a következő esetre nézve.

51. Ugyanazok a korábbi példák különböző folytatásokkal is összeegyeztethetőnek tűnnek.

52. Még egy kifejezetten megfogalmazott definíció is csak akkor segít, ha szavait már helyesen tudjuk alkalmazni.

53. Egy további magyarázat csak elhalasztja a problémát, amint annak kifejezései ismét magyarázatot igényelnek.

54. Ha minden alkalmazás előtt további értelmezést követelünk, olyan láncolat veszi kezdetét, amely soha nem ér el az alkalmazásig.

55. Ekkor úgy tűnik, sem egy képlet, sem egy közös szokás nem tudja meghatározni, melyik a helyes következő lépés.

56. Ez a kifogás különösen azt a gondolatot érinti, hogy egy szabály vezethet minket azáltal, hogy minden lehetséges bizonytalanságot egy újabb nyelvi utasítással eloszlat.

57. A válasznak ezért máshol kell kiindulnia, mint az egyre újabb magyarázatoknál.

58. A magyarázatok azért hasznosak, mert sok mindent már meg tudunk különböztetni és meg tudunk tenni anélkül, hogy minden alkalommal értelmezést fogalmaznánk meg.

59. A gyermek részt vesz a kockadobásban, várja a saját lépését, és később felismer egy hasonló menetet egy ismeretlen társasjátékban.

60. Ez a képesség összeköti a korábbi példákat egy új alkalmazással anélkül, hogy a kettő közé feltétlenül be kellene illeszkednie egy megfogalmazott képletnek.

61. Az, hogy nem minden lépést indokolnak, nem jelenti azt, hogy bármilyen folytatás egyformán jó lenne.

62. Aki hirtelen a levesfőzést társasjátéknak minősíti, figyelmen kívül hagyja azokat a különbségeket, amelyek a tevékenységekben megnyilvánulnak és közösen ellenőrizhetők.

63. Az értékelési mércék tehát ott is érvényesek, ahol nem állnak rendelkezésre indoklások zárt láncaként.

64. Ezzel ugyan nem minden elképzelhető kétséget cáfolunk meg, de a kivétel nélküli minden alkalmazás előtt további magyarázatot követelő igény elveszíti alapját.

65. Mindazonáltal a gyakorlott beszélők új esetekben eltérő ítéletekhez juthatnak.

66. Képzeljünk el például egy rejtvényversenyt, amelynek résztvevői egyidejűleg egy tudományos kutatásban is részt vesznek, így a szórakozás és az adatgyűjtés összekapcsolódik.

67. Arra a kérdésre, hogy a résztvevők hogyan töltik az idejüket, a „játék” megnevezés megfelelő lehet, miközben a kutatás célját csak elégtelenül írja le.

68. Az ilyen esetek megkövetelik annak vizsgálatát, hogy az adott körülmények között mely jól ismert különbségek számítanak.

69. Ahol egyértelmű döntésre van szükség, az emberek egy korlátozott célra pontosabb feltételeket határozhatnak meg.

70. Egy rendezvényi szabályzat például meghatározhatja, mely tevékenységek engedélyezettek a játéknyeremény odaítéléséhez.

71. A meghatározás szűkebb mércét teremt anélkül, hogy ezzel minden más szóhasználatot érvénytelenné tenne.

72. Ez azt mutatja, hogy a kifejezett definíciók pontosíthatják a használatot, de maguk is olyan kontextusra szorulnak, amelyben alkalmazhatók.

73. Még egy egész csoport egyetértése sem zárja ki a tévedés minden lehetőségét.

74. Előfordulhat, hogy az összes résztvevő nyertesnek nyilvánít egy játékot, annak ellenére, hogy a közösen megállapodott győzelmi feltételt helytelenül ellenőrizték.

75. Hasonlóképpen, egy tevékenységről szóló nyelvtanilag helyes kijelentés is lehet tárgyilagosan téves, például ha valaki azt állítja, hogy senki sem csalt közben.

76. Az, hogy az emberek ugyanazokat a szavakat használják, nem garantálja sem a megegyezés szerinti szabályok helyes alkalmazását, sem állításaik igazságát.

77. Ugyanakkor egy elterjedt új használat fokozatosan kiterjesztheti egy szó jelentési lehetőségeit, ahelyett, hogy csupán egy hibát ismételne.

78. Hogy ez megtörténik-e, attól függ, hogy a használat érthetőbbé és továbbfejleszthetőbbé válik-e, valamint hogy a korábbi megkülönböztetések közül melyek maradnak meg, és melyek változnak meg.

79. A jelentés használat általi magyarázata ezért azt jelenti, hogy komolyan kell venni mind a megtanult mércék kötelező érvényét, mind azok lehetséges fejlődését.

80. Amikor a gyermek felismeri az új rejtvényjátékot, nincs szüksége egy kész listára az összes játékról, hanem olyan készségre, amely alátámasztja annak alkalmazását, és nyitva tartja azt az indokolt korrekció előtt.

1. Stellen wir uns ein Kind vor, das beim Würfeln am Küchentisch, beim Fangen im Garten und beim Kicken auf einer Wiese das Wort „Spiel“ kennenlernt.

2. Eines Tages sieht es zwei Erwachsene, die sich gegenseitig Rätsel stellen, und nennt auch das ein Spiel.

3. Damit wiederholt es nicht einfach eine gehörte Bezeichnung für etwas schon Bekanntes.

4. Es überträgt das Wort auf einen Fall, den ihm bisher niemand gezeigt hat.

5. Dass diese Übertragung verständlich ist, erscheint uns zunächst selbstverständlich.

6. Doch aus den drei früheren Beispielen lässt sich keine vollständige Liste aller erlaubten Anwendungen ablesen.

7. Ebenso wenig liegt auf der Hand, welche einzelne Eigenschaft das Würfeln, das Fangen und das Rätselraten gemeinsam zu Spielen macht.

8. Wer ein Wort versteht, muss offenbar mehr können, als seine bisherigen Begegnungen mit ihm aufzuzählen.

9. Eine naheliegende Antwort lautet, das Kind habe aus den Beispielen unbemerkt eine Definition gewonnen.

10. Eine Definition würde Merkmale angeben, anhand deren sich entscheiden lässt, ob ein neuer Fall unter das Wort fällt.

11. Für „Spiel“ könnte man zunächst eine unterhaltsame Tätigkeit vorschlagen, bei der Menschen gegeneinander antreten.

12. Aber ein Kind kann allein mit Bauklötzen spielen, ohne jemanden besiegen zu wollen.

13. Umgekehrt kann eine unterhaltsame Unterhaltung einen lebhaften Wettstreit enthalten, ohne deshalb schon ein Spiel zu sein.

14. Auch die Forderung nach festen Regeln hilft nur begrenzt, denn beim freien Spielen werden Abläufe häufig erst währenddessen erfunden.

15. Solche Gegenfälle widerlegen nicht die Möglichkeit jeder brauchbaren Definition.

16. Sie zeigen jedoch, dass ein verständlich verwendetes Wort nicht immer auf einer einfachen, bereits verfügbaren Definition beruht.

17. Betrachtet man die Beispiele genauer, erkennt man ein Geflecht von Ähnlichkeiten.

18. Beim Brettspiel und beim Ballspiel gibt es vereinbarte Regeln und Möglichkeiten des Gewinnens, beim Ballspiel und beim Fangen außerdem körperliche Geschicklichkeit.

19. Das Bauen mit Klötzen und das Erfinden eines Rätsels können dagegen durch Einfallsreichtum und Freude am Ausprobieren verbunden sein.

20. Nicht jeder Zug muss in jedem Fall vorhanden sein, damit die Verwendungen zusammenhängen.

21. Für eine solche Verbindung durch überlappende Ähnlichkeiten lässt sich der Ausdruck „Familienähnlichkeit“ verwenden.

22. Er bezeichnet hier kein verborgenes gemeinsames Merkmal, sondern eine bestimmte Weise, Unterschiede und Gemeinsamkeiten zu ordnen.

23. Allerdings ähnelt fast jede Tätigkeit irgendeinem Spiel in irgendeiner Hinsicht.

24. Welche Ähnlichkeiten für die Anwendung des Wortes zählen, muss sich deshalb auch daran zeigen, wie es tatsächlich gelernt und verwendet wird.

25. Das Kind lernt nicht nur, dass Erwachsene bei bestimmten Gelegenheiten das Wort „Spiel“ aussprechen.

26. Es lernt, Spiele vorzuschlagen, an ihnen teilzunehmen, verschiedene Spiele zu unterscheiden und eine Bezeichnung gelegentlich zurückzunehmen.

27. Wenn es das mühsame Ausfüllen eines Formulars ein Spiel nennt, kann eine erwachsene Person die Anwendung zurückweisen und den Unterschied am Ablauf erläutern.

28. Dabei geht es nicht allein um angenehme oder unangenehme Gefühle, denn auch ein Spiel kann langweilen oder frustrieren.

29. Die Korrektur stellt vielmehr eine Beziehung zu weiteren vertrauten Fällen und zu den Zwecken der Tätigkeit her.

30. Mit „Gebrauch“ ist in diesem Zusammenhang die Rolle gemeint, die ein Ausdruck in solchen erlernten Zusammenhängen übernimmt.

31. Diese Rolle erschließt sich nicht durch das Zählen seiner Vorkommen.

32. Ein Wort hundertmal zu hören, ohne seine Anwendungen unterscheiden zu können, ist etwas anderes, als seinen Gebrauch zu beherrschen.

33. Gerade die Möglichkeit der Korrektur bringt Regeln ins Spiel.

34. Eine sprachliche Regel ist hier ein Maßstab dafür, wie ein Ausdruck innerhalb einer Praxis angewandt werden soll.

35. Sie muss nicht als Vorschrift aufgeschrieben sein oder von jedem Sprecher vollständig erläutert werden können.

36. Wer Brettspiele, Fangspiele und Rätselspiele sicher erkennt, kann bei der Aufforderung, „Spiel“ zu definieren, dennoch ins Stocken geraten.

37. Das praktische Können ist deshalb weder bedeutungslos noch bereits der Beweis einer versteckten, vollkommenen Definition.

38. Es zeigt sich unter anderem daran, ob jemand vertraute Unterschiede beachtet und nachvollziehbare Korrekturen aufgreifen kann.

39. Einer Regel zu folgen bedeutet also mehr, als sich wiederholt auf dieselbe Weise zu verhalten.

40. Wiederholung beschreibt, was geschieht, während eine Regel außerdem ermöglicht, eine Anwendung als verfehlt zu beurteilen.

41. Dieser Unterschied lässt sich an einem einfachen Schreibfall verdeutlichen.

42. Wer in einer Nachricht versehentlich „Spile“ statt „Spiel“ tippt, kann den Fehler beim Lesen selbst entdecken.

43. Wer dieselbe Schreibweise in jeder Nachricht verwendet, macht aus ihr durch die Wiederholung noch keine richtige Schreibweise des gewöhnlichen Wortes.

44. Entscheidend ist der Maßstab, auf den sich Schreiben, Lesen und Korrigieren beziehen, nicht die persönliche Häufigkeit der Abweichung.

45. Entsprechend kann jemand eine Wortbedeutung falsch gelernt haben und seine Fehlverwendung jahrelang zuverlässig wiederholen.

46. Allerdings lässt sich die Bedeutung eines Wortes nicht einfach so prüfen wie seine festgelegte Schreibweise.

47. Bei der Bedeutung müssen neben vertrauten Beispielen auch die Unterschiede berücksichtigt werden, für deren Ausdruck das Wort gebraucht wird.

48. Der Schreibfall zeigt daher die Trennung von Regelmäßigkeit und Richtigkeit, liefert aber noch kein vollständiges Verfahren zur Prüfung jeder Wortverwendung.

49. Gegen diese Erklärung lässt sich ein grundsätzlicher Einwand erheben.

50. Wenn Beispiele und Korrekturen den Gebrauch leiten, müssen wir doch jeweils verstehen, was sie für den nächsten Fall verlangen.

51. Dieselben bisherigen Beispiele scheinen mit unterschiedlichen Fortsetzungen vereinbar zu sein.

52. Auch eine ausdrücklich formulierte Definition hilft nur, wenn wir ihre Wörter bereits richtig anwenden können.

53. Eine weitere Erklärung verschiebt das Problem, sobald deren Ausdrücke wiederum eine Erklärung benötigen.

54. Verlangt man vor jeder Anwendung eine zusätzliche Auslegung, beginnt eine Folge, die niemals bei der Anwendung selbst ankommt.

55. Dann scheint weder eine Formel noch eine gemeinsame Gewohnheit festlegen zu können, welcher nächste Schritt richtig ist.

56. Der Einwand trifft besonders die Vorstellung, eine Regel könne uns führen, indem sie jede mögliche Unsicherheit durch eine weitere sprachliche Anweisung beseitigt.

57. Die Antwort muss deshalb an einer anderen Stelle ansetzen als bei immer neuen Erklärungen.

58. Erklärungen sind hilfreich, weil wir vieles bereits unterscheiden und tun können, ohne dafür jedes Mal eine Deutung zu formulieren.

59. Das Kind nimmt am Würfeln teil, wartet auf seinen Zug und erkennt später einen ähnlichen Ablauf bei einem unbekannten Brettspiel.

60. Dieses Können verbindet die früheren Beispiele mit einer neuen Anwendung, ohne dass zwischen beide notwendig noch eine ausgelegte Formel treten muss.

61. Dass nicht jeder Schritt begründet wird, bedeutet dabei nicht, dass jede beliebige Fortsetzung gleich gut wäre.

62. Wer plötzlich das Kochen einer Suppe als Brettspiel einordnet, missachtet Unterschiede, die sich an den Tätigkeiten zeigen und gemeinsam prüfen lassen.

63. Maßstäbe tragen also auch dort, wo sie nicht als lückenlose Kette von Begründungen verfügbar sind.

64. Damit ist nicht jeder denkbare Zweifel widerlegt, aber die Forderung nach einer zusätzlichen Auslegung vor ausnahmslos jeder Anwendung verliert ihren Grund.

65. Dennoch können geübte Sprecher bei neuen Fällen zu verschiedenen Urteilen gelangen.

66. Stellen wir uns etwa ein Rätselangebot vor, dessen Teilnehmer zugleich an einer wissenschaftlichen Untersuchung mitwirken, sodass Unterhaltung und Datenerhebung miteinander verbunden sind.

67. Für die Frage, wie die Beteiligten ihre Zeit verbringen, kann die Bezeichnung „Spiel“ passen, während sie den Zweck der Untersuchung nur unzureichend beschreibt.

68. Solche Fälle verlangen eine Prüfung dessen, welche vertrauten Unterschiede unter den gegebenen Bedingungen wichtig sind.

69. Wo eine eindeutige Entscheidung nötig ist, können Menschen für einen begrenzten Zweck genauere Bedingungen festlegen.

70. Eine Veranstaltungsordnung könnte etwa bestimmen, welche Tätigkeiten für die Vergabe eines Spielpreises zugelassen sind.

71. Die Festlegung schafft einen engeren Maßstab, ohne dadurch allen anderen Verwendungen des Wortes ihre Berechtigung zu nehmen.

72. Sie zeigt, dass ausdrückliche Definitionen den Gebrauch präzisieren können, aber selbst einen Zusammenhang benötigen, in dem sie angewandt werden.

73. Auch die Übereinstimmung einer ganzen Gruppe beseitigt nicht jede Möglichkeit des Irrtums.

74. Alle Teilnehmer könnten ein Spiel als gewonnen bezeichnen, obwohl sie die gemeinsam vereinbarte Siegbedingung falsch überprüft haben.

75. Ebenso kann eine sprachlich richtige Aussage über eine Tätigkeit sachlich falsch sein, etwa wenn jemand behauptet, niemand habe dabei geschummelt.

76. Dass Menschen dieselben Wörter gebrauchen, garantiert weder die richtige Anwendung jeder vereinbarten Regel noch die Wahrheit ihrer Behauptungen.

77. Zugleich kann eine verbreitete neue Verwendung allmählich die Möglichkeiten eines Wortes erweitern, statt bloß einen Fehler zu wiederholen.

78. Ob das geschieht, hängt daran, ob sie sich als verständlicher, weiterführbarer Gebrauch etabliert und welche bisherigen Unterscheidungen dabei erhalten bleiben oder verändert werden.

79. Bedeutung durch Gebrauch zu erklären heißt deshalb, sowohl die Verbindlichkeit erlernter Maßstäbe als auch ihre mögliche Entwicklung ernst zu nehmen.

80. Wenn das Kind das neue Rätselspiel erkennt, braucht es keine fertige Liste aller Spiele, sondern ein Können, das seine Anwendung trägt und sie für begründete Korrektur offenhält.