6 Az elme filozófiája: Mi az élmény? – Philosophie des Geistes: Was ist Erleben?

1. Egy nő nyúl egy csésze után, véletlenül megérinti annak forró külső falát, és visszahúzza a kezét.

2. Szétnyitja az ujjait, és azt mondja a vele szemben ülőnek, hogy a csésze túl forró ahhoz, hogy megfogja.

3. Tegyük fel, hogy eközben fáj a keze, és ő őszintén kifejezi a fájdalmát.

4. Aki mellette ül, látja a mozdulatot és hallja a szavait.

5. Egy megfelelő műszerrel emellett meg lehetne mérni a csésze hőmérsékletét is.

6. A nő számára azonban még valami más is jelen van, amit nem kell ezekből a megfigyelésekből következtetnie: fáj.

7. A helyzet annyira ismerősnek tűnik, hogy egy magyarázat eleinte feleslegesnek tűnik.

8. A helyzet bonyolulttá válik, amint azt kérdezzük, hogy a mérhető esemény, az érthető viselkedés és ez az átélt fájdalom hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

9. A „szellem” kifejezéssel először is azoknak a képességeknek és állapotoknak az összességét jelölhetjük, amelyek közé tartozik az észlelés, az érzés, a gondolkodás és az akarat.

10. Ezzel még nem egy láthatatlan lényre utalunk, amelynek valahol a testben kellene lakoznia.

11. A kifejezés inkább azt foglalja össze, amit valakinek tulajdonítunk, amikor azt mondjuk, hogy észrevesz, vár, fél vagy megért valamit.

12. Az „élmény” itt azt jelenti, hogy valami egy bizonyos módon jelen van egy lény számára.

13. A fájdalom ég vagy szúr, egy csésze forrónak tűnik, egy helyzet fenyegetőnek hat.

14. Az, hogy egy élmény bekövetkezik, azonban más állítás, mint annak leírása, hogy milyen érzés, vagy mire irányul.

15. Ismét valami más lenne annak magyarázata, hogy miért éppen most keletkezik.

16. Aki ezeket a kérdéseket szétválasztja, pontosabban felismerheti, melyik válasz ténylegesen tisztáz valamit.

17. A csésze esetében először meg kell különböztetnünk a csészét, a testben zajló folyamatokat és a helyzetnek a nő számára jelentett megjelenését.

18. A hőmérséklet a csésze fizikai tulajdonságához tartozik, míg a fájdalom a nő állapotát jelenti.

19. Az a kijelentése, hogy a csésze forró, a közös környezetben lévő tárgyra vonatkozik.

20. Az a kijelentés viszont, hogy fájnak az ujjai, a saját közérzetét hozza szóba.

21. Mindkét kijelentés ugyanarra az érintésre vonatkozhat anélkül, hogy ugyanazt jelentenék.

22. A kéz visszahúzása sem ad teljes leírást arról, amit a nő átél.

23. Egy mozdulat védekező reakciónak értelmezhető, míg a megfigyelés nem árulja el, milyen erősen vagy milyen módon fáj valami.

24. A megkülönböztetések ezért nem bontják szét a helyzetet egymástól független eseményekre, hanem egy összefüggésen belüli különböző kérdéseket jelölnek meg.

25. Ez különösen jól látszik az érintett személy helyzetén.

26. Nem kell először a kézmozdulatát figyelnie ahhoz, hogy elmondhassa, fájdalmat érez.

27. Beszélgetőtársa viszont az arckifejezésre, a szavakra és az érintés körülményeire támaszkodik.

28. Ez a különbség nem jelenti azt, hogy a fájdalom a nő számára egy szokványos tárgy lenne, amelyet belső szemével vizsgálna.

29. Ő átéli azt, és ezt az élményt leírás tárgyává teheti.

30. Eközben bizonytalan lehet abban, melyik szó illik legjobban a helyzetre, vagy mi okozta a fájdalmat.

31. A fájdalom erősségére vonatkozó későbbi emléke sem feltétlenül megbízható.

32. A saját élményéhez való különleges hozzáférés tehát olyan pozíciót biztosít számára, amelyet komolyan kell venni, anélkül, hogy minden önvallomását tévedhetetlennek nyilvánítanánk.

33. Most felmerül a feltételezés, hogy a test kellően pontos leírása magyarázatot adhatna az egész helyzetre.

34. Ezt támasztja alá, hogy az érintés, a testi reakció és a leírt élmény nem állnak egymás mellett tetszőlegesen.

35. A fizikális vizsgálat azt vizsgálja, hogy mely folyamatok milyen körülmények között jelentkeznek, és hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

36. Ígéretet tesz arra, hogy a fájdalmat olyan összefüggésekbe sorolja be, amelyek a személyes beszámolótól függetlenül is vizsgálhatók.

37. Egy ilyen magyarázatnak egyáltalán nem kell tagadnia az élményt, hanem azt állíthatja, hogy annak testi valóságát érthetővé teszi.

38. Legigényesebb lépése abban áll, hogy megmutassa, hogyan jelenik meg az élmény oldala a testi leírásban.

39. Az, hogy egy vizsgálat megállapítja a fájdalom feltételeit, még nem ad önmagában választ erre a kérdésre.

40. Ugyanígy a fájdalomra és a testi folyamatra vonatkozó különböző szavak használata sem bizonyítja, hogy két különböző típusú valóság létezik.

41. Fordítva is kiindulhatunk az élményből, és követelhetjük, hogy azt önálló dologként ismerjék el.

42. Ennek súlyos oka van: egy olyan leírás, amely elhallgatja, hogy a nőnek fáj, éppen azt látszik elmulasztani, ami az ő állapotát fájdalommá teszi.

43. Az „önálló” kifejezés azonban itt kétféle jelentéssel bírhat.

44. Jelentheti azt, hogy az élményleírás saját feladatot lát el, vagy azt, hogy az élmény a testi folyamatoktól függetlenül létezik.

45. Az első állításból nem következik a második.

46. Aki az erősebb állítást képviseli, annak meg kell magyaráznia, hogy ez a független élmény hogyan kapcsolódik az érintéshez, a testmozgáshoz és a nyelvi kifejezéshez.

47. Ellenkező esetben az a kölcsönhatás, amely a kiindulási helyzetet érthetővé teszi, a magyarázat megoldatlan rejtélyévé válik.

48. Az élménynek való igazságos megközelítésre irányuló jogos követelés ezért még nem dönti el, miből áll egy élményt átélő lény.

49. Egy további megközelítés abból indul ki, hogy a nő mit tehet az állapotával.

50. Megvédi a kezét, figyelmezteti a másik felet, és a következő mozdulatnál a fogantyút használhatja.

51. A hőségről szóló mondata ebben a helyzetben érthető figyelmeztetés, mert mindkét személy tudja, mit jelent az érintés, az égés és az óvatosság.

52. Az elme itt a megkülönböztetés, a reagálás és a megértés összefüggésében nyilvánul meg.

53. Ez magyarázza, miért nem csak akkor tulajdonítunk elmeállapotokat, amikor már felfedeztünk egy rejtett tárgyat.

54. De még nem elég, ha a megfelelő teljesítmények listáját egyenlővé tesszük a teljes élménnyel.

55. A nő elhallgathatja a fájdalmát, és valaki hasonló szavakat mondhat anélkül, hogy bármi is fájna neki.

56. A képességekről és a kifejezésről szóló magyarázatnak figyelembe kell vennie az ilyen különbségeket, ha többet akar megragadni, mint a külsőleg megfelelő viselkedést.

57. Itt komoly ellenvetés merül fel az egész kísérlettel szemben, amely több megközelítést kíván összekapcsolni.

58. Ha csak a nő éli át közvetlenül a fájdalmát, úgy tűnik, senki más nem tudja ellenőrizni, hogy szavait valóban egy élmény támasztja-e alá.

59. Ezzel szemben követelhetnénk, hogy csak a nyilvánosan ellenőrizhető megállapításokat fogadjuk el ismeretként, és ezzel kizárnánk a saját megközelítésünket a vizsgálatból.

60. Mindkét követelés felerősíti egy valós különbséget, de ebből elhamarkodottan leküzdhetetlen határt csinál.

61. A feltételezett esetben az érintés, a reakció és az őszinte kijelentés együttesen arra utalnak, hogy a nő fájdalmat érez.

62. Az, hogy csalás lehetséges lenne, nem vonja kétségbe ezeket az okokat minden szokásos helyzetben.

63. Beszámolója ráadásul nem csupán egy számérték, hanem egy kijelentés, amellyel közli, hogyan érzi magát, és adott esetben pontosabban is kifejti.

64. A további kérdések és megfigyelések javíthatják az értelmezést, még ha senki sem érezheti át általa a fájdalmát.

65. Ezért döntő fontosságú, hogy megkülönböztessük az állapot bizonyítását annak magyarázatától és a valóságára vonatkozó állítástól.

66. A hőmérsékletmérés segíthet a tapintás fizikai körülményeinek megállapításában anélkül, hogy ezzel máris fájdalmat bizonyítana.

67. A fájdalomra vonatkozó kijelentés indokolhat egy tulajdonítást anélkül, hogy a fizikai folyamatot magyarázná.

68. Egy sikeres magyarázatnak pedig kifejezetten meg kellene mutatnia, mit mond az élmény jellegéről.

69. Ugyanez a mérce vonatkozik arra a gondolatra is, hogy éppen ez a csésze forró, hiszen egy magyarázatnak azt is érthetővé kell tennie, miért gondol a nő éppen erre.

70. Hogy tapasztalata pontosan ábrázolja-e a csészét, és hogyan hatnak együtt ebben az érzékelés, az értékelés és az aggodalom, azt nem lehet a „szellemi” szóval elintézni.

71. Az ilyen állapotok lehetséges mesterséges hordozójára vonatkozó kérdés is attól függ, hogy egy magyarázat mit ért élmény alatt, és milyen okok támasztanák alá annak tulajdonítását.

72. Ebből nem egymástól elszigetelt rejtélyek gyűjteménye következik, hanem az a közös feladat, hogy a testi feltételeket, a világhoz való viszonyt és az átélt jelen pillanatot egymáshoz kapcsoljuk.

73. Ez a feladat nem feltételezi sem azt, hogy minden szellemi állapot tudatos lenne, sem azt, hogy minden élményt kifejezetten le lehetne írni.

74. Egy képesség akkor is fennállhat, ha éppen nem veszik észre annak használatát, és a hiányzó szavak önmagukban nem bizonyítják az élmény hiányát.

75. Ezért egyetlen leírás sem dönthet hallgatólagosan arról, hogy mely állapotok jöhetnek egyáltalán szóba.

76. Ugyanakkor több leírás egymás melletti felsorolása nem elegendő kész válaszként arra a kérdésre, hogy mi a kapcsolat közöttük.

77. Egy elméletnek meg kell határoznia, mit tud megmagyarázni, mivel ellenőrizhetők állításai, és hol hagynak nyitott kérdéseket fogalmai.

78. Az élmény és a megfigyelés közötti különbség nem bizonyítja két világ elválasztottságát, de olyan magyarázatot igényel, amely érthetővé teszi ezt a különbséget.

79. Amikor a nő végül óvatosan megfogja a fülét, a csésze, a test, a gondolat és az érzés továbbra is összekapcsolódnak ugyanabban a mindennapi helyzetben.

80. Ami ebben magától értetődőnek tűnt, most egy pontos feladat: megérteni, hogy egy esemény a világban hogyan lehet egyszerre jelen valakinek.

1. Eine Frau greift nach einer Tasse, berührt versehentlich deren heiße Außenwand und zieht die Hand zurück.

2. Sie hält die Finger auseinander und sagt ihrem Gegenüber, die Tasse sei zu heiß zum Anfassen.

3. Nehmen wir an, dass ihr dabei die Hand schmerzt und sie ihren Schmerz aufrichtig ausdrückt.

4. Wer neben ihr sitzt, sieht die Bewegung und hört ihre Worte.

5. Mit einem geeigneten Instrument ließe sich außerdem die Temperatur der Tasse messen.

6. Für die Frau selbst ist jedoch noch etwas gegenwärtig, das sie nicht erst aus diesen Beobachtungen erschließen muss: Es tut weh.

7. Die Situation scheint so vertraut, dass eine Erklärung zunächst überflüssig wirkt.

8. Schwierig wird sie, sobald wir fragen, wie das messbare Geschehen, das verständliche Verhalten und dieser erlebte Schmerz zusammengehören.

9. Mit „Geist“ lässt sich zunächst die Gesamtheit von Fähigkeiten und Zuständen bezeichnen, zu denen Wahrnehmen, Fühlen, Denken und Wollen gehören.

10. Damit ist noch kein unsichtbares Wesen gemeint, das irgendwo im Körper wohnen müsste.

11. Der Ausdruck bündelt vielmehr das, was wir jemandem zuschreiben, wenn wir sagen, dass er etwas bemerkt, erwartet, fürchtet oder versteht.

12. „Erleben“ meint hier, dass einem Wesen etwas auf eine bestimmte Weise gegenwärtig ist.

13. Ein Schmerz brennt oder sticht, eine Tasse erscheint heiß, eine Lage kann bedrohlich wirken.

14. Dass ein Erlebnis stattfindet, ist allerdings eine andere Behauptung als die Angabe, wie es sich anfühlt oder worauf es sich richtet.

15. Wieder etwas anderes wäre eine Erklärung, warum es gerade jetzt entsteht.

16. Wer diese Fragen auseinanderhält, kann genauer erkennen, welche Antwort tatsächlich etwas klärt.

17. Im Tassenfall müssen wir zunächst die Tasse, die Vorgänge im Körper und das Erscheinen der Situation für die Frau unterscheiden.

18. Die Temperatur gehört zur körperlichen Beschaffenheit der Tasse, während der Schmerz ein Zustand der Frau ist.

19. Ihre Aussage, die Tasse sei heiß, betrifft einen Gegenstand in der gemeinsamen Umgebung.

20. Die Aussage, ihre Finger schmerzten, bringt dagegen ihr eigenes Befinden zur Sprache.

21. Beide Aussagen können sich auf dieselbe Berührung beziehen, ohne dass sie dasselbe besagen.

22. Auch das Zurückziehen der Hand liefert keine vollständige Beschreibung dessen, was die Frau erlebt.

23. Eine Bewegung kann als Schutzreaktion verständlich sein, während ihre Beobachtung offenlässt, wie stark oder auf welche Weise etwas wehtut.

24. Die Unterscheidungen zerlegen die Situation deshalb nicht in voneinander unabhängige Ereignisse, sondern zeigen verschiedene Fragen an einem Zusammenhang.

25. Besonders deutlich wird das an der Stellung der betroffenen Person.

26. Sie muss nicht zuerst ihre Handbewegung betrachten, um sagen zu können, dass sie Schmerzen hat.

27. Ihr Gegenüber ist dagegen auf Ausdruck, Worte und die Umstände der Berührung angewiesen.

28. Diese Verschiedenheit heißt nicht, dass der Schmerz für die Frau ein gewöhnlicher Gegenstand wäre, den sie mit einem inneren Auge untersucht.

29. Sie erlebt ihn, und dieses Erleben kann sie zum Gegenstand einer Beschreibung machen.

30. Dabei kann sie unsicher sein, welches Wort am besten passt oder wodurch der Schmerz verursacht wurde.

31. Auch eine spätere Erinnerung an seine Stärke muss nicht zuverlässig sein.

32. Der besondere Zugang zum eigenen Erleben gibt ihr somit eine Stellung, die ernst genommen werden muss, ohne ihr jede Selbstauskunft als unfehlbar zu bescheinigen.

33. Nun liegt die Vermutung nahe, dass eine hinreichend genaue Beschreibung des Körpers die ganze Situation erklären könnte.

34. Dafür spricht, dass die Berührung, die körperliche Reaktion und das berichtete Erleben nicht beliebig nebeneinanderstehen.

35. Eine körperliche Untersuchung fragt danach, welche Vorgänge unter welchen Bedingungen auftreten und wie sie miteinander verbunden sind.

36. Sie verspricht, den Schmerz in Zusammenhänge einzuordnen, die auch unabhängig vom persönlichen Bericht untersucht werden können.

37. Eine solche Erklärung muss das Erleben keineswegs bestreiten, sondern kann beanspruchen, dessen körperliche Wirklichkeit verständlich zu machen.

38. Ihr anspruchsvollster Schritt besteht darin, zu zeigen, wie die erlebte Seite in der körperlichen Beschreibung erfasst wird.

39. Dass eine Untersuchung Bedingungen des Schmerzes feststellt, beantwortet diese Frage noch nicht von selbst.

40. Ebenso wenig beweist die Verwendung verschiedener Wörter für Schmerz und Körpervorgang, dass zwei verschiedene Arten von Wirklichkeit vorliegen.

41. Man kann umgekehrt beim Erleben ansetzen und verlangen, es als etwas Eigenständiges anzuerkennen.

42. Der Grund dafür ist gewichtig: Eine Beschreibung, die auslässt, dass es der Frau wehtut, scheint gerade das zu verfehlen, was ihren Zustand zum Schmerz macht.

43. „Eigenständig“ kann hier jedoch zweierlei bedeuten.

44. Es kann heißen, dass die Erlebnisbeschreibung eine eigene Aufgabe erfüllt, oder dass das Erlebnis unabhängig von körperlichen Vorgängen existiert.

45. Aus der ersten Behauptung folgt die zweite nicht.

46. Wer die stärkere Behauptung vertritt, muss erklären, wie dieses unabhängige Erleben mit Berührung, Körperbewegung und sprachlichem Ausdruck zusammenhängt.

47. Sonst wird das Zusammenwirken, das die Ausgangssituation verständlich macht, zum ungelösten Rätsel der Erklärung.

48. Die berechtigte Forderung, dem Erleben gerecht zu werden, entscheidet deshalb noch nicht, woraus ein erlebendes Wesen besteht.

49. Eine weitere Betrachtung setzt bei dem an, was die Frau mit ihrem Zustand tun kann.

50. Sie schützt ihre Hand, warnt ihr Gegenüber und kann beim nächsten Griff den Henkel benutzen.

51. Ihr Satz über die Hitze ist in dieser Situation eine verständliche Warnung, weil beide Personen wissen, was Berühren, Verbrennen und Vorsicht bedeuten.

52. Geist zeigt sich hier in einem Zusammenhang von Unterscheiden, Reagieren und Verständigen.

53. Das erklärt, weshalb wir geistige Zustände nicht erst dann zuschreiben, wenn wir einen verborgenen Gegenstand entdeckt haben.

54. Es reicht aber noch nicht aus, eine Liste passender Leistungen mit dem ganzen Erleben gleichzusetzen.

55. Die Frau könnte den Schmerz verschweigen, und jemand könnte ähnliche Worte äußern, ohne dass ihm etwas wehtut.

56. Eine Erklärung über Fähigkeiten und Ausdruck muss solche Unterschiede zulassen, wenn sie mehr erfassen will als ein äußerlich passendes Verhalten.

57. Hier erhebt sich ein ernsthafter Einwand gegen den gesamten Versuch, mehrere Zugänge miteinander zu verbinden.

58. Wenn nur die Frau ihren Schmerz unmittelbar erlebt, scheint niemand sonst prüfen zu können, ob ihre Worte wirklich von einem Erlebnis getragen werden.

59. Umgekehrt könnte man verlangen, nur öffentlich überprüfbare Befunde als Erkenntnis gelten zu lassen, und ihren eigenen Zugang damit aus der Untersuchung ausschließen.

60. Beide Forderungen verschärfen einen wirklichen Unterschied, machen aber aus ihm vorschnell eine unüberwindbare Grenze.

61. Im angenommenen Fall sprechen die Berührung, die Reaktion und die aufrichtige Aussage gemeinsam dafür, dass die Frau Schmerzen hat.

62. Dass eine Täuschung möglich wäre, entwertet diese Gründe nicht schon in jeder gewöhnlichen Situation.

63. Ihr Bericht ist zudem kein bloßer Zahlenwert, sondern eine Aussage, mit der sie ihr Befinden mitteilt und gegebenenfalls genauer erläutert.

64. Nachfragen und weitere Beobachtungen können die Deutung verbessern, auch wenn niemand dadurch ihren Schmerz selbst empfindet.

65. Entscheidend ist daher, den Nachweis eines Zustands von seiner Erklärung und von einer Behauptung über seine Wirklichkeit zu unterscheiden.

66. Eine Temperaturmessung kann helfen, die körperlichen Umstände der Berührung festzustellen, ohne damit schon einen Schmerz nachzuweisen.

67. Eine Schmerzangabe kann eine Zuschreibung begründen, ohne den körperlichen Ablauf zu erklären.

68. Und eine gelungene Erklärung des Ablaufs müsste eigens zeigen, was sie über den Charakter des Erlebens aussagt.

69. Derselbe Maßstab betrifft den Inhalt des Gedankens, dass gerade diese Tasse heiß ist, denn eine Erklärung muss auch verständlich machen, warum die Frau etwas Bestimmtes meint.

70. Ob ihre Erfahrung die Tasse zutreffend darstellt und wie dabei Empfindung, Einschätzung und Besorgnis zusammenwirken, lässt sich nicht durch das Wort „geistig“ erledigen.

71. Auch die Frage nach einem möglichen künstlichen Träger solcher Zustände hängt daran, was eine Erklärung unter Erleben versteht und welche Gründe seine Zuschreibung tragen würden.

72. Daraus ergibt sich keine Sammlung voneinander isolierter Rätsel, sondern die gemeinsame Aufgabe, körperliche Bedingungen, Weltbezug und erlebte Gegenwart aufeinander zu beziehen.

73. Diese Aufgabe setzt weder voraus, dass jeder geistige Zustand bewusst ist, noch dass jedes Erlebnis ausdrücklich beschrieben werden kann.

74. Eine Fähigkeit kann auch dann bestehen, wenn ihr Gebrauch gerade nicht bemerkt wird, und fehlende Worte beweisen für sich genommen kein fehlendes Erleben.

75. Deshalb darf keine einzelne Beschreibung stillschweigend darüber entscheiden, welche Zustände überhaupt in Betracht kommen.

76. Zugleich genügt das Nebeneinander mehrerer Beschreibungen nicht als fertige Antwort auf die Frage nach ihrem Zusammenhang.

77. Eine Theorie muss angeben, was sie erklären kann, woran ihre Behauptungen geprüft werden und wo ihre Begriffe etwas offenlassen.

78. Die Verschiedenheit von Erleben und Beobachten beweist keine Trennung zweier Welten, verlangt aber eine Erklärung, die diesen Unterschied verständlich macht.

79. Wenn die Frau schließlich vorsichtig den Henkel umfasst, sind Tasse, Körper, Gedanke und Empfindung weiterhin in derselben alltäglichen Situation verbunden.

80. Was daran selbstverständlich wirkte, ist nun eine präzise Aufgabe: zu verstehen, wie ein Geschehen in der Welt zugleich für jemanden da sein kann.