5.8 Félreértés, többértelműség és sikeres megértés – Missverständnis, Mehrdeutigkeit und gelingende Verständigung

1. Tegyük fel, hogy két barátnő egy koncert előtt úgy egyezik meg, hogy „a bejáratnál találkozunk”.

2. Anna később az utcán vár, míg Bea az udvarra nyíló ajtó előtt áll.

3. Mindketten pontosan érkeznek, mindketten ismerik az épületet, és mindketten úgy vélik, hogy betartották a megállapodást.

4. Csak amikor Anna felhívja, veszik észre, hogy a helyszínre vonatkozó információik nem egyeznek.

5. Bea arra a bejáratra gondolt, amelyet legutóbbi közös látogatásukkor használtak.

6. Anna azt feltételezte, hogy egy esti koncert esetében a főbejáratra gondoltak.

7. Egyikük sem tanulta rosszul a „bejárat” szót, és egyikük sem hallotta félre a mondatot.

8. Pontosan azért, mert a megbeszélés számukra magától értetődőnek tűnt, a feltételezéseik közötti döntő különbség észrevétlen maradt.

9. A félreértés abból adódik, hogy az egyik fél a kijelentésből a konkrét helyzetre vonatkozóan más értelmet von le, mint amit a másik közvetíteni akart.

10. A résztvevők eközben sokáig azt a benyomást kelthetik, hogy megértik egymást.

11. Ez megkülönbözteti ezt az esetet a nyílt meg nem értéstől, amikor valaki egy ismeretlen szót vesz észre, és magyarázatot kér.

12. A véleménykülönbség is más dolog, hiszen az emberek ugyanazt az állítást megérthetik, és mégis vitatkozhatnak arról, hogy igaz-e.

13. Ha Bea egyértelműen felismeri a főbejáratot, de a találkozási helyet kényelmetlennek tartja, attól még nem értette félre Annát.

14. Fordítva viszont a készséges beleegyezése téves értelmezésen alapulhat.

15. A beleegyezés ilyenkor csupán azt jelzi, hogy Bea egyetért az általa megértett megbeszéléssel.

16. A nehézség abban rejlik, hogy egy válasz illeszkedhet a saját megértésünkhöz anélkül, hogy megerősítené a másik személy megértését.

17. A hiba felderítéséhez segít, ha megkülönböztetjük a nyelvi bizonytalanság különböző típusait.

18. A „bank” szó utalhat ülőalkalmatosságra vagy pénzintézetre, és ezek a különböző jelentések a nyelvhez tartoznak.

19. Ez a lexikális többértelműség, vagyis egy szó többértelműsége, már egy rövid kiegészítéssel is megszüntethető.

20. Aki egy fából készült háttámlájú padról beszél, az általában egyértelművé teszi, melyik jelentésre gondol.

21. A két bejárat esetében más a nehézség, mert mindkét ajtó ugyanabban az értelemben bejárat.

22. Nyitott kérdés marad, hogy a kijelentés melyik helyre vonatkozik.

23. Ehhez jön még egy további hiányosság, hiszen minden barátnő azt feltételezi, hogy a találkozási helyről mindannyian tudnak.

24. Egy egyértelmű szó tehát konkrét használatban is rendelkezhet homályos jelentéssel, míg egy többértelmű szó megfelelő kontextusban nehézség nélkül érthető lehet.

25. A megértést úgy lehetne leírni, mint egy kész gondolat átadását egyik fejből a másikba.

26. Ez a képzelet magában foglalja, hogy valaki közölni akar valamit, és valaki más ezt az üzenetet befogadni szeretné.

27. Ugyanakkor eltakarja azt a munkát, amely a szavak meghallgatása és a kijelentés megértése között zajlik.

28. Bea-nak össze kell kapcsolnia a mondatot az épületről szóló ismereteivel és Anna iránti elvárásaival.

29. A szöveg önmagában nem tartalmaz utalást arra, hogy a korábbi közös látogatásnak döntő szerepe lenne az ajtó kiválasztásában.

30. Anna viszont nem tekintheti saját elvárását már csak azért közösnek, mert számára kézenfekvő.

31. Még ha a szavak változatlanul is jutnak el a címzetthez, ennek ellenére más értelmezés is kialakulhat.

32. A megértés nem csupán a felismerhető jelek átadását igényli, hanem azt is, hogy megfelelően egyeztessék, hogyan kell ezeket a jeleket a szóban forgó helyzetben értelmezni.

33. A beszélő szándéka sem oldja meg önmagában a problémát.

34. Anna írás közben minden bizonnyal a főbejáratra gondolt.

35. Határozottsága azonban még nem biztosít Beának hozzáférést ehhez a helyhez, ha az üzenet és a közös körülmények nem teszik azt egyértelművé.

36. A későbbi ragaszkodás a szándékolt jelentéshez magyarázza Anna csalódását, de nem szünteti meg az eredeti megértési hiányosságot.

37. Ebből nem következik, hogy minden sikertelen találkozó a beszélő személy hibájának tudható be.

38. Ha Anna kifejezetten megemlítette volna az utcai bejáratot, és Bea ezt a kiegészítést figyelmen kívül hagyta volna, a hibát másképp kellene leírni.

39. A vizsgálatnak ezért figyelembe kell vennie, hogy mely utalások álltak ténylegesen rendelkezésre, és hogy a résztvevők hogyan kezelték azokat.

40. Sem az egyik fél magánbizonyossága, sem a másik puszta meggyőződése nem dönti el önmagában, hogy a közlés sikeres volt-e.

41. A telefonbeszélgetés során a barátnők meg tudják állapítani, hol térnek el egymástól az értelmezéseik.

42. Anna azon kijelentése, hogy az utcára néző széles lépcső mellett áll, nem egyezik Bea belső udvarra irányuló rálátásával.

43. Ez az ellentmondás alkalmat ad arra, hogy az eddig magától értetődőnek tekintett helymegjelölést újra megvizsgálják.

44. A kérdés, hogy melyik bejáratra gondolnak, egy rejtett előfeltételt kifejezett beszélgetési témává tesz.

45. A „az utcára néző főbejárat” válasz egy megnevezést társít egy olyan jellemzővel, amelyet Bea az épületen ellenőrizhet.

46. Amikor Bea erre a széles lépcsőt említi, és Anna megerősíti ezt az információt, mindkettőjüknek további oka adódik arra, hogy ugyanarról a helyről induljanak ki.

47. A „bejárat” szó puszta megismétlése viszont fennhagyta volna a bizonytalanságot.

48. A tisztázás itt egy új különbség révén jön létre, amelynek segítségével a résztvevők közösen ellenőrizhetik nézeteiket.

49. A megerősítés különösen sokatmondó, ha többet jelent, mint egy barátságos bólintás vagy egy rövid egyetértés.

50. Aki saját szavakkal írja le a megbeszélt helyet, az értelmezésének egy részét láthatóvá teszi a másik személy számára.

51. Ezáltal felismerhetővé válik az eltérés, mielőtt az a téves találkozásban hatással lenne.

52. Ennek ellenére nem kell minden mindennapi megjegyzést részletes ellenőrző beszélgetéssel alátámasztani.

53. Ha mindketten már együtt állnak egy nyitott ajtó előtt, egy rövid utalás is teljesen elegendő lehet.

54. Az, hogy mennyi pontosításra van szükség, attól függ, hogy mely eltéréseknek vannak következményei a közös feladat szempontjából, és milyen támpontokat kínál már maga a helyzet.

55. A találkozási pont esetében fontos, hogy ugyanazt az ajtót találják meg, míg az ajtó színére vonatkozó eltérő emlékek jelentéktelenek maradhatnak.

56. A szükséges pontosság a beszélgetés céljából adódik, anélkül, hogy ez a cél bármely értelmezést helyessé tenne.

57. Ezzel a visszakérdezésre való támaszkodással szemben komoly kifogás emelhető.

58. Még egy lépcső megemlítése is feltételezi, hogy mindketten ugyanazt az utcát és az épület ugyanazon oldalát képzelik el.

59. Minden további magyarázat olyan szavakat használ, amelyek alkalmazása viszont kimondatlan feltételezéseken alapul.

60. Ha mindezeket a feltételezéseket először teljes mértékben meg kellene erősíteni, a tisztázás soha nem érne véget.

61. A kifogás valóban rámutat arra, hogy egy beszélgetés nem nyújt garanciát minden elképzelhető későbbi felfedezés ellen.

62. Ez azonban még nem bizonyítja, hogy a barátnők egyáltalán nem tudják kellőképpen meghatározni a találkozási helyüket.

63. Vizsgálatuk kiindulhat a rendelkezésre álló alternatívákból, és kifejezetten rávilágíthat éppen azokra a különbségekre, amelyek korábban az összetévesztéshez vezettek.

64. Az, hogy továbbra is lehetséges egy tévedés, nem vonja le az értéket a megvizsgált utalásokból.

65. Ugyanakkor ugyanolyan elhamarkodott lenne a későbbi találkozást az azonos megértés biztos bizonyítékának tekinteni.

66. Bea véletlenül rátalálhatna Annára, annak ellenére, hogy továbbra is meg van győződve arról, hogy a belső udvar volt a megbeszélt hely.

67. A viszonttalálkozás gyakorlati sikere ekkor elfedne egy továbbra is fennálló különbséget.

68. Fordítva: mindketten helyesen értelmezhették ugyanazt a találkozási helyet, miközben egy pillanatra bezárt ajtó megakadályozta a találkozást.

69. Ezért meg kell különböztetni a megbeszélésről való megegyezést és annak későbbi végrehajtását.

70. A közös viselkedés utalhat a megértésre, de nem minden esetben helyettesíti annak vizsgálatát, hogy a résztvevők mit értettek meg.

71. Hasonlóképpen a megértés sem egyetértést, sem az egyes közölt állítások igazságát nem jelenti.

72. A sikeres megegyezés akár éppen a vitát is láthatóvá teheti, mert így világossá válik, miben térnek el a résztvevők véleménye.

73. A közös álláspont kialakításához tehát a barátnőknek nem kell ugyanazokkal az emlékekkel, elképzelésekkel és indokokkal rendelkezniük.

74. Ehhez a megállapodáshoz elegendő, ha ugyanazt a helyet határozzák meg, és a kijelentést a találkozási pontjuk rögzítésének tekintik.

75. Ez az egyetértés megalapozottabb, ha mindketten kifejezik értelmezésüket, és kijavíthatják a felismerhető eltéréseket.

76. A korrekció lehetősége azonban nem teszi visszamenőlegesen minden korábbi kijelentést sikeresvé.

77. Lehetővé teszi viszont, hogy egy sikertelen eszmecseréből életképes megállapodást alakítsanak ki.

78. Ehhez nem kell, hogy a többértelműség eltűnjön a nyelvből, hiszen a résztvevők meg tudják különböztetni az adott esetben fontos alternatívákat.

79. A végeredmény nem két belső világ teljes egybehangzása, hanem egy kellően meghatározott közös orientáció.

80. Anna és Bea ugyanahhoz az ajtóhoz jutnak el, mert az állítólag magától értetődő bejárat olyan hellyé vált, amelyet mindketten azonosítani tudnak.

1. Nehmen wir an, zwei Freundinnen verabreden sich vor einem Konzert mit den Worten „Wir treffen uns am Eingang“.

2. Anna wartet später an der Straße, während Bea vor einer Tür zum Innenhof steht.

3. Beide sind pünktlich, beide kennen das Gebäude, und beide glauben, die Vereinbarung eingehalten zu haben.

4. Erst als Anna anruft, bemerken sie, dass ihre Ortsangaben nicht zusammenpassen.

5. Bea hatte an den Eingang gedacht, den sie beim letzten gemeinsamen Besuch benutzt hatten.

6. Anna war davon ausgegangen, dass für ein abendliches Konzert der Haupteingang gemeint sei.

7. Keine der beiden hat das Wort „Eingang“ falsch gelernt oder den Satz überhört.

8. Gerade weil ihnen die Verabredung selbstverständlich erschien, blieb die entscheidende Verschiedenheit ihrer Annahmen unbemerkt.

9. Ein Missverständnis liegt hier darin, dass eine Person der Äußerung einen anderen Sinn für die konkrete Situation entnimmt, als die andere vermitteln wollte.

10. Die Beteiligten können dabei lange den Eindruck haben, sich zu verstehen.

11. Das unterscheidet den Fall von offenem Nichtverstehen, bei dem jemand ein unbekanntes Wort bemerkt und um Erklärung bittet.

12. Auch eine Meinungsverschiedenheit ist etwas anderes, denn Menschen können dieselbe Behauptung verstehen und dennoch darüber streiten, ob sie zutrifft.

13. Wenn Bea den Haupteingang eindeutig erkennt, aber den Treffpunkt unpraktisch findet, hat sie Anna deshalb noch nicht missverstanden.

14. Umgekehrt kann ihre bereitwillige Zustimmung auf einer falschen Deutung beruhen.

15. Zustimmung zeigt dann lediglich, dass Bea mit der von ihr verstandenen Verabredung einverstanden ist.

16. Die Schwierigkeit besteht darin, dass eine Antwort zum eigenen Verständnis passen kann, ohne das Verständnis der anderen Person zu bestätigen.

17. Für die Suche nach dem Fehler hilft es, verschiedene Arten sprachlicher Unbestimmtheit auseinanderzuhalten.

18. Das Wort „Bank“ kann eine Sitzgelegenheit oder ein Geldinstitut bezeichnen, wobei die verschiedenen Bedeutungen zur Sprache selbst gehören.

19. Diese lexikalische Mehrdeutigkeit, also Mehrdeutigkeit eines Wortes, kann schon durch einen kurzen Zusatz verschwinden.

20. Wer von einer Bank mit hölzerner Rückenlehne spricht, macht die gemeinte Bedeutung gewöhnlich deutlich.

21. Bei den beiden Eingängen liegt die Schwierigkeit anders, weil beide Türen Eingänge in demselben Sinn sind.

22. Offen bleibt, auf welchen dieser Orte sich die Äußerung bezieht.

23. Dazu kommt eine weitere Lücke, denn jede Freundin hält ihre eigene Annahme über den Treffpunkt für gemeinsam bekannt.

24. Ein eindeutiges Wort kann somit in einer konkreten Verwendung einen unklaren Bezug haben, und ein mehrdeutiges Wort kann in einer passenden Umgebung ohne Schwierigkeiten verstanden werden.

25. Man könnte Verständigung als das Befördern eines fertigen Gedankens von einem Kopf in einen anderen beschreiben.

26. Diese Vorstellung erfasst, dass jemand etwas mitteilen und jemand anderes diese Mitteilung aufnehmen möchte.

27. Sie verdeckt jedoch die Arbeit, die zwischen dem Hören der Wörter und dem Verstehen der Äußerung liegt.

28. Bea muss den Satz mit ihrem Wissen über das Gebäude und mit ihren Erwartungen an Anna verbinden.

29. Der Wortlaut allein enthält keine Angabe, dass der frühere gemeinsame Besuch für die Wahl der Tür maßgeblich sein soll.

30. Anna wiederum darf ihre eigene Erwartung nicht schon deshalb für geteilt halten, weil sie ihr naheliegt.

31. Selbst wenn die Wörter unverändert ankommen, kann sich daher eine andere Auffassung ergeben.

32. Verständigung verlangt nicht nur die Weitergabe erkennbarer Zeichen, sondern eine hinreichende Abstimmung darüber, wie diese Zeichen in der fraglichen Lage zu verstehen sind.

33. Auch die Absicht der sprechenden Person löst das Problem nicht allein.

34. Anna mag beim Schreiben ganz bestimmt an den Haupteingang gedacht haben.

35. Ihre Bestimmtheit verschafft Bea aber noch keinen Zugang zu diesem Ort, wenn die Nachricht und die gemeinsamen Umstände ihn nicht kenntlich machen.

36. Ein nachträgliches Beharren auf dem Gemeinten erklärt dann Annas Enttäuschung, beseitigt aber die ursprüngliche Verständigungslücke nicht.

37. Daraus folgt nicht, dass jede misslungene Verabredung der sprechenden Person anzulasten ist.

38. Hätte Anna ausdrücklich den Eingang an der Straße genannt und Bea diesen Zusatz überlesen, wäre der Fehler anders zu beschreiben.

39. Die Prüfung muss deshalb berücksichtigen, welche Hinweise tatsächlich verfügbar waren und wie die Beteiligten mit ihnen umgingen.

40. Weder die private Gewissheit der einen noch die bloße Überzeugung der anderen entscheidet für sich darüber, ob die Mitteilung gelungen ist.

41. Im Telefongespräch können die Freundinnen die Stelle finden, an der ihre Deutungen auseinandergehen.

42. Annas Angabe, neben der breiten Treppe an der Straße zu stehen, passt nicht zu Beas Blick auf den Innenhof.

43. Dieser Widerspruch liefert einen Anlass, die bisher selbstverständlich behandelte Ortsangabe erneut zu prüfen.

44. Mit der Frage nach dem gemeinten Eingang wird aus einer verborgenen Voraussetzung ein ausdrückliches Gesprächsthema.

45. Die Antwort „der Haupteingang an der Straße“ verbindet eine Bezeichnung mit einem Merkmal, das Bea am Gebäude überprüfen kann.

46. Wenn Bea daraufhin die breite Treppe nennt und Anna diese Angabe bestätigt, erhalten beide einen zusätzlichen Grund, von demselben Ort auszugehen.

47. Eine bloße Wiederholung des Wortes „Eingang“ hätte die Lücke dagegen bestehen lassen.

48. Klärung entsteht hier durch einen neuen Unterschied, an dem die Beteiligten ihre Auffassungen gemeinsam prüfen können.

49. Eine Bestätigung ist dabei besonders aufschlussreich, wenn sie mehr leistet als ein freundliches Nicken oder ein kurzes Einverständnis.

50. Wer die vereinbarte Stelle mit eigenen Worten beschreibt, macht einen Teil seiner Deutung für die andere Person sichtbar.

51. Dadurch lässt sich eine Abweichung erkennen, bevor sie sich im verfehlten Treffen auswirkt.

52. Trotzdem muss nicht jede alltägliche Bemerkung durch ein ausführliches Prüfgespräch abgesichert werden.

53. Wenn beide schon gemeinsam vor einer einzigen geöffneten Tür stehen, kann ein knapper Hinweis völlig ausreichen.

54. Wie viel Klärung nötig ist, hängt davon ab, welche Unterschiede für die gemeinsame Aufgabe Folgen haben und welche Hinweise die Situation bereits bietet.

55. Für den Treffpunkt ist wichtig, dieselbe Tür zu finden, während unterschiedliche Erinnerungen an ihre Farbe belanglos bleiben können.

56. Die erforderliche Genauigkeit ergibt sich aus dem Zweck des Gesprächs, ohne dass dieser Zweck eine beliebige Deutung richtig macht.

57. Gegen dieses Vertrauen auf Rückfragen lässt sich ein ernsthafter Einwand erheben.

58. Auch die Angabe einer Treppe setzt voraus, dass beide dieselbe Straße und dieselbe Seite des Gebäudes vor Augen haben.

59. Jede zusätzliche Erklärung verwendet Wörter, deren Anwendung wiederum auf unausgesprochenen Annahmen beruht.

60. Wenn alle diese Annahmen erst vollständig abgesichert werden müssten, könnte die Klärung niemals zu einem Ende kommen.

61. Der Einwand zeigt tatsächlich, dass ein Gespräch keine Garantie gegen jede denkbare spätere Entdeckung liefert.

62. Er zeigt jedoch noch nicht, dass die Freundinnen ihren Treffpunkt überhaupt nicht ausreichend bestimmen können.

63. Ihre Prüfung kann an den vorhandenen Alternativen ansetzen und gerade die Unterschiede ausdrücklich machen, die zuvor zur Verwechslung geführt haben.

64. Dass noch ein Irrtum möglich bleibt, nimmt den geprüften Hinweisen nicht ihren Wert.

65. Allerdings wäre es ebenso voreilig, das spätere Zusammentreffen als sicheren Beweis für das gleiche Verständnis anzusehen.

66. Bea könnte Anna zufällig entdecken, obwohl sie weiterhin überzeugt ist, der Innenhof sei der vereinbarte Ort gewesen.

67. Der praktische Erfolg des Wiederfindens würde dann einen fortbestehenden Unterschied verdecken.

68. Umgekehrt könnten beide denselben Treffpunkt richtig verstanden haben, während eine kurzfristig verschlossene Tür das Treffen verhindert.

69. Deshalb müssen die Verständigung über die Verabredung und deren spätere Ausführung auseinandergehalten werden.

70. Gemeinsames Verhalten kann ein Hinweis auf Verstehen sein, ersetzt aber nicht in jedem Fall die Prüfung dessen, was die Beteiligten verstanden haben.

71. Ebenso bedeutet Verstehen weder Zustimmung noch die Wahrheit jeder mitgeteilten Behauptung.

72. Eine gelungene Verständigung kann sogar den Streit erst sichtbar machen, weil nun klar ist, worüber die Beteiligten verschiedener Meinung sind.

73. Für eine geteilte Auffassung müssen die Freundinnen also nicht dieselben Erinnerungen, Vorstellungen und Gründe besitzen.

74. Es genügt für diese Verabredung, dass sie denselben Ort bestimmen und die Äußerung als Festlegung ihres Treffpunkts verstehen.

75. Diese Übereinstimmung ist besser begründet, wenn beide ihre Deutung kenntlich machen und erkennbare Abweichungen korrigieren können.

76. Die Möglichkeit einer Korrektur macht dabei nicht jede frühere Äußerung rückwirkend gelungen.

77. Sie erlaubt aber, aus einem misslungenen Austausch eine tragfähige Vereinbarung zu entwickeln.

78. Mehrdeutigkeit muss dafür nicht aus der Sprache verschwinden, denn die Beteiligten können die im jeweiligen Fall wichtigen Alternativen unterscheiden.

79. Am Ende steht keine vollständige Übereinstimmung zweier innerer Welten, sondern eine ausreichend bestimmte gemeinsame Orientierung.

80. Anna und Bea finden zur selben Tür, weil aus dem vermeintlich selbstverständlichen Eingang ein Ort geworden ist, den beide kenntlich machen können.