6.2 A tudatosság és az első személy perspektívája – Bewusstsein und die Perspektive der ersten Person

1. Képzeljünk el egy nőt, aki este egy könyvoldalt olvas, és hirtelen megáll.

2. A szeme az oldal aljára vándorolt, de aligha tudná megmondani, mi állt az utolsó sorokban.

3. Ehelyett gondolatban átjátszotta azt a beszélgetést, amely másnap reggel vár rá.

4. Most eszébe jut, hogy elkalandozott az olvasás közben.

5. Nem lapozik vissza, hogy kiderítse, mire gondolt éppen, hanem saját tapasztalatai alapján ismeri fel először, hogy gondolatai máshol jártak.

6. Ennek ellenére nehézséget okozhat neki annak pontos lefolyásának visszaadása.

7. Már tudatában volt-e a elképzelt beszélgetésnek, mielőtt észrevette, hogy elkalandozott?

8. Ez a kis megszakítás rámutat arra, hogy a tudatosságot és a saját tudatosságunkról való tudást külön kell kezelni.

9. Először is a nő az egész folyamat alatt ébren volt.

10. Az ébrenlét itt egy általános állapotot jelöl, amelyben valaki nem alszik; ez még keveset árul el arról, hogy mi jelenik meg éppen a tudatában.

11. A nyomtatott sorok látása és tartalmuk megértése is különböző teljesítmények.

12. Az, hogy a szemek végigfutnak az oldalon, önmagában nem dönti el, mely szavakat vesz tudatosan észre vagy érti meg.

13. A gondolatban folyó beszélgetés viszont leköthette a figyelmét, annak ellenére, hogy a tekintete továbbra is az oldalra irányult.

14. A szüneteltetéssel pedig a saját elkalandozása is a figyelmének tárgyává válik.

15. Csak most alakulhat ki benne az a kifejezett megítélés, hogy gondolatai máshol jártak.

16. Az éberség, a tudatos élmény és a saját állapot tudatosulása ebben az esetben tehát nem egyszerűen esnek egybe.

17. Tudatos élményről akkor beszélünk, ha valami jelen van egy személy számára, például egy hang, egy gondolat vagy egy aggodalom.

18. Ez még nem jelenti azt, hogy egyidejűleg értékelné is, hogyan jön létre ez az élmény.

19. Aki egy beszélgetés során a megfelelő válaszra gondol, az foglalkozhat a válasszal anélkül, hogy egyidejűleg saját gondolkodását is figyelné.

20. Egy állapot tehát tudatos lehet anélkül, hogy máris kifejezett önmegfigyelés tárgyává válna.

21. Az önmegfigyelés azt jelenti, hogy a figyelmet a saját élményre irányítjuk, és azt pontosabban meghatározzuk.

22. Ez nem azonos minden élménnyel, hanem attól függ, mivel foglalkozik éppen az illető.

23. Ha minden tudatos gondolkodáshoz egy újabb, arról a gondolkodásról szóló tudatos gondolkodást követelnénk, meg kellene magyaráznunk, miért nem folytatódik ez a követelés a végtelenségig.

24. Az olvasási eset érthetőbben leírható, ha a beszélgetés átgondolását és ennek az átgondolásnak a későbbi észlelését különálló folyamatoknak tekintjük.

25. Az első személy perspektívája az a mód, ahogyan egy személy hozzáfér ahhoz, amit ő maga él át.

26. A „perspektíva” szó ebben az összefüggésben nem olyan helyet jelöl, ahonnan a személy a saját elméjének rejtett területeit szemléli.

27. Ha észreveszi, hogy aggódik, nem kell először a tükörben értelmeznie az arckifejezését.

28. Hasonlóképpen valaki jelezhet egy jelenlegi fájdalmat anélkül, hogy saját visszahőkkentéséből következtetne rá.

29. A hozzáférés ebben az értelemben közvetlen, mert nem kell, hogy a saját viselkedés megfigyelése előzze meg bizonyítékként.

30. A közvetlenség azonban nem jelenti azt, hogy minden leírás helyes lenne, sem azt, hogy a személy ismeri állapotának minden okát.

31. Szavait és megkülönböztetéseit sem kizárólag magából az élményből nyerte.

32. Tudhatja, hogy nyugtalan, és mégis bizonytalan lehet abban, hogy a „félelem”, az „idegesség” vagy a „várakozás” fejezi-e ki legjobban a helyzetét.

33. Harmadik személy perspektívájából viszont leírhatók a viselkedés, a kijelentések és a testi folyamatok.

34. Egy megfigyelő észrevehetné, hogy a nő hosszú ideig ugyanarra az oldalra néz, majd több sort újra elolvas.

35. Emellett hallhatná is, ahogy a nő elmeséli, hogy elkalandozott a gondolataival.

36. Az ilyen megállapítások és a saját tapasztalat ugyanarra a személyre vonatkoznak, de különböző kérdéseket vetnek fel.

37. A megfigyelhető ismételt olvasás még nem mutatja meg közvetlenül, hogy milyen gondolat foglalkoztatta a nőt korábban.

38. Saját beszámolója kitöltheti ezt a hiányt, míg a megfigyelt viselkedés utalásokat ad az időbeli lefolyásra.

39. A megközelítések közötti különbség tehát okot ad arra, hogy megkülönböztessük egymástól a hozzájárulásaikat.

40. Ez önmagában nem bizonyíték arra, hogy az ember egy külső testből és egy attól független belső lényből áll.

41. A tudatosság egyik értelmezése ebből a tapasztalás közvetlen jelenlétéből indul ki.

42. Eszerint egy tudatos állapot magyarázatához az tartozik, hogy az érintett személy maga is átéli azt, és nem csupán megfelelő reakciókat mutat.

43. Ezt a nézetet támasztja alá, hogy a nő másképp ismeri a gondolatban lezajlott beszélgetést, mint egy megfigyelő, akinek először meg kell hallgatnia a nő beszámolóját.

44. Egy másik nézet elsősorban azt vizsgálja, hogy rendelkezésre állnak-e információk a figyelem, a verbális beszámoló és a célzott cselekvés számára.

45. Ebben az értelemben egy információ akkor elérhető, ha a személy felhasználhatja azt például válaszadásra, összehasonlításra vagy a cselekvésének tudatos megváltoztatására.

46. A szüneteltetés során a nő megnevezheti elkalandozását, és dönthet úgy, hogy az átugrott sorokat még egyszer figyelmesen elolvassa.

47. Ez a megközelítés bizonyos képességek alapján vizsgálhatóvá teszi a tudatosságot, ahelyett, hogy kizárólag egy belső élmény biztosítására támaszkodna.

48. Ugyanakkor meg kell indokolnia, hogy az ilyen képességek rendelkezésre állása magyarázza-e a tudatos élményt, vagy eleinte csupán fontos hozzáférést biztosít ahhoz.

49. Éppen az olvasás során bekövetkező átmenet hozza felszínre ezt a nehézséget.

50. Ha a nő csak a szüneteltetéskor tudja leírni a figyelmének elkalandozását, akkor a képzeletbeli beszélgetésnek nem feltétlenül ebben a pillanatban kellett tudatos élménnyé válnia.

51. Lehet, hogy már korábban átélte, anélkül, hogy kifejezetten jelenlegi állapotaként határozta volna meg.

52. Ezzel szemben egy utólagos válasz nem biztosíthatja mindazt, ami korábban tudatában volt.

53. A beszámolás képességét is el kell különíteni a tényleges megnyilvánulástól.

54. Aki hallgat, nem ad beszámolót, de teljesen átélhet valamit, és erről tájékoztatást is adhat.

55. Ha maga a beszámolási képesség is hiányzik, meg kell vizsgálni, hogy ez az élményen vagy a nyelvi ábrázolás feltételein múlik-e.

56. A beszámoló hiánya önmagában ezért még nem jelenti azt, hogy nem volt tudatosság.

57. Nos, a hölgy leírásával szemben komoly kifogás merül fel.

58. Lehet, hogy egyáltalán nem emlékszik egy egyértelműen meghatározott, elképzelt beszélgetésre, hanem csak utólag rendezi össze a megmaradt gondolatokat egy érthető történetté.

59. Mivel a holnapi találkozó amúgy is fontos, ez a történet hihetőnek tűnik számára.

60. Ekkor őszinte önvallomása pontosabbnak tűnne, mint amennyire az emlékezete indokolja.

61. A kifogás különösen az időbeli sorrendet, a teljességet és gondolatai visszatekintő értelmezését érinti.

62. A nő ezért óvatosabban fogalmazhatna, és azt mondhatná, hogy legutóbb a beszélgetéssel foglalkozott, anélkül, hogy az egész lefolyását magáénak tulajdonítaná.

63. Jelenbeli észrevételei és a múltbeli pillanatokról szóló beszámolója különböző előfeltételekhez kötődnek.

64. Az, hogy most egy gondolatot észlel, nem garantálja, hogy annak előzményeit hiánytalanul ismeri.

65. Még egy jelenbeli élmény esetében is az első személy különleges helyzete csak annyira terjed ki, amennyire a kijelentést ténylegesen az ő szemszögéből alátámasztja.

66. A nő megnevezheti aggodalmát anélkül, hogy tudná, vajon elsősorban egy nehéz kérdéstől vagy a beszélgetőtársa kedvezőtlen ítéletétől tart-e.

67. A motivációra vonatkozó magyarázata máris tartalmaz egy értelmezést, amelyhez további indokokra lehet szükség.

68. Hasonlóképpen túlbecsülheti aggodalmának mértékét, ha egy röpke pillanatot vesz alapul az egész helyzetére vonatkozóan.

69. Ezek a korlátok a saját perspektívát hibásvá teszik, de nem szüntetik meg annak hozzájárulását a megismeréshez.

70. Külön kellene indokolni, miért kellene egy okra vagy lefolyásra vonatkozó tévedésnek a jelenlegi, az élményről szóló információt is érvénytelenné tennie.

71. Az önmegfigyelés pontossága nő, ha az ember megkülönbözteti azt, ami éppen feltűnik neki, és azt, amit ebből következtet.

72. A külső jelek kiegészíthetik vagy kijavíthatják az értelmezését anélkül, hogy a jelenlegi élményt helyettesítenék vele.

73. A saját perspektíva így különleges ismereti értékkel bír, mert az egyén élménye olyan módon hozzáférhető, amely nem feltételezi viselkedésének megfigyelését.

74. Azonban egy-egy kijelentés érvényessége attól függ, hogy aktuális élményt nevez-e meg, múltbeli eseménysort idéz-e fel, vagy okot magyaráz-e.

75. A figyelem és a beszámolási képesség vizsgálatának is jelznie kell, hogy ezek közül melyik kérdésre ad választ.

76. E megközelítések sokfélesége teret hagy egy közös magyarázatnak, anélkül, hogy azt máris megadná.

77. Aki meg akarja érteni a tudatot, annak ezért olyan fogalomra van szüksége, amely nem keveri össze az élményt az élményről alkotott kifejezett ítélettel.

78. A nőnek gondolati beszélgetése során nem kell külön megállapítania, hogy éppen gondolkodik.

79. A szüneteltetés során új felismerés támad, amelynek pontosságát ellenőrizni tudja.

80. Visszatér a könyv oldalához, és most már tud valamit a figyelmének elkalandozásáról, anélkül, hogy emiatt mindent tudna arról, mi zajlott benne közben.

1. Stellen wir uns eine Frau vor, die abends eine Buchseite liest und plötzlich innehält.

2. Ihre Augen sind bis zum unteren Rand gewandert, doch sie könnte kaum sagen, was in den letzten Zeilen stand.

3. Stattdessen hat sie in Gedanken ein Gespräch durchgespielt, das ihr am nächsten Morgen bevorsteht.

4. Nun fällt ihr auf, dass sie beim Lesen abgeschweift ist.

5. Sie blättert nicht zurück, um herauszufinden, woran sie gerade dachte, sondern erkennt ihr gedankliches Beschäftigtsein zunächst aus eigener Erfahrung.

6. Trotzdem könnte sie Mühe haben, dessen genauen Verlauf wiederzugeben.

7. War ihr das vorgestellte Gespräch schon bewusst, bevor sie ihr Abschweifen bemerkte?

8. An dieser kleinen Unterbrechung zeigt sich, dass Bewusstsein und das Wissen um das eigene Bewusstsein auseinandergehalten werden müssen.

9. Zunächst war die Frau während des ganzen Vorgangs wach.

10. Wachheit bezeichnet hier einen allgemeinen Zustand, in dem jemand nicht schläft; sie sagt noch wenig darüber, was ihm gerade gegenwärtig ist.

11. Auch das Sehen der gedruckten Zeilen und das Verstehen ihres Inhalts sind verschiedene Leistungen.

12. Dass die Augen über die Seite wandern, entscheidet für sich genommen nicht, welche Wörter bewusst wahrgenommen oder verstanden werden.

13. Das gedachte Gespräch könnte dagegen ihre Aufmerksamkeit beansprucht haben, obwohl sie den Blick weiter auf die Seite richtete.

14. Mit dem Innehalten wird zusätzlich ihr eigenes Abschweifen zum Gegenstand ihrer Aufmerksamkeit.

15. Erst jetzt bildet sie vielleicht das ausdrückliche Urteil, dass sie mit den Gedanken woanders war.

16. Wachheit, bewusstes Erleben und das Bewusstwerden eines eigenen Zustands fallen in diesem Fall also nicht einfach zusammen.

17. Von einem bewussten Erlebnis sprechen wir hier, wenn einer Person etwas gegenwärtig ist, etwa ein Geräusch, ein Gedanke oder eine Sorge.

18. Damit ist noch nicht gesagt, dass sie gleichzeitig beurteilt, wie dieses Erlebnis zustande kommt.

19. Wer über die passende Antwort in einem Gespräch nachdenkt, kann mit der Antwort beschäftigt sein, ohne zugleich das eigene Nachdenken zu betrachten.

20. Ein Zustand kann demnach bewusst sein, ohne schon Gegenstand einer ausdrücklichen Selbstbeobachtung zu werden.

21. Selbstbeobachtung bedeutet, die Aufmerksamkeit auf das eigene Erleben zu richten und es näher zu bestimmen.

22. Sie ist nicht mit jedem Erleben identisch, sondern verändert, womit die Person sich gerade beschäftigt.

23. Würden wir für jedes bewusste Denken ein weiteres bewusstes Denken über dieses Denken verlangen, müssten wir erklären, warum diese Forderung nicht endlos weitergeht.

24. Der Lesefall lässt sich verständlicher beschreiben, wenn das Durchspielen des Gesprächs und das spätere Bemerken dieses Durchspielens als verschiedene Vorgänge gelten dürfen.

25. Die Perspektive der ersten Person ist der Zugang einer Person zu dem, was sie selbst erlebt.

26. Das Wort „Perspektive“ bezeichnet dabei keine Stelle, von der aus sie einen verborgenen Bereich ihres Kopfes betrachtet.

27. Wenn sie bemerkt, dass sie sich Sorgen macht, muss sie nicht erst ihren Gesichtsausdruck im Spiegel deuten.

28. Ebenso kann jemand einen gegenwärtigen Schmerz angeben, ohne aus dem eigenen Zurückzucken auf ihn zu schließen.

29. Der Zugang ist in diesem Sinn unmittelbar, weil keine Beobachtung des eigenen Verhaltens als Beweis vorausgehen muss.

30. Unmittelbarkeit besagt jedoch weder, dass jede Beschreibung richtig ist, noch, dass die Person alle Gründe ihres Zustands kennt.

31. Auch ihre Wörter und Unterscheidungen hat sie nicht allein aus dem Erleben selbst gewonnen.

32. Sie kann wissen, dass sie beunruhigt ist, und dennoch unsicher sein, ob „Angst“, „Nervosität“ oder „Vorfreude“ ihre Lage am besten trifft.

33. Aus der Perspektive der dritten Person lassen sich dagegen Verhalten, Äußerungen und körperliche Vorgänge beschreiben.

34. Eine Beobachterin könnte feststellen, dass die Frau lange auf dieselbe Seite schaut und anschließend mehrere Zeilen erneut liest.

35. Sie könnte außerdem hören, wie die Frau ihr Abschweifen schildert.

36. Solche Feststellungen und die eigene Erfahrung betreffen dieselbe Person, setzen aber an verschiedenen Fragen an.

37. Die beobachtbare Wiederholung des Lesens zeigt noch nicht unmittelbar, welcher Gedanke die Frau zuvor beschäftigt hat.

38. Ihre Selbstauskunft kann diese Lücke füllen, während das beobachtete Verhalten Hinweise auf den zeitlichen Ablauf gibt.

39. Der Unterschied der Zugänge ist damit ein Grund, ihre jeweiligen Beiträge auseinanderzuhalten.

40. Er ist für sich genommen kein Beweis dafür, dass die Person aus einem äußeren Körper und einem davon unabhängigen inneren Wesen besteht.

41. Eine Auffassung von Bewusstsein setzt bei dieser unmittelbaren Gegenwart des Erlebens an.

42. Ihr zufolge gehört zur Erklärung eines bewussten Zustands, dass die betreffende Person ihn selbst erlebt und nicht bloß passende Reaktionen zeigt.

43. Für diese Auffassung spricht, dass die Frau ihr gedachtes Gespräch anders kennt als eine Beobachterin, die erst ihre Auskunft hören muss.

44. Eine andere Auffassung fragt vor allem danach, ob Informationen für Aufmerksamkeit, sprachlichen Bericht und gezieltes Handeln verfügbar sind.

45. Eine Information ist in diesem Sinn zugänglich, wenn die Person sie etwa zum Antworten, Vergleichen oder bewussten Ändern ihres Vorgehens verwenden kann.

46. Beim Innehalten kann die Frau ihr Abschweifen benennen und sich entscheiden, die überlesenen Zeilen nochmals aufmerksam zu lesen.

47. Dieser Ansatz macht Bewusstsein anhand bestimmter Fähigkeiten untersuchbar, statt allein auf die Versicherung eines inneren Erlebens angewiesen zu sein.

48. Allerdings muss er begründen, ob die Verfügbarkeit für solche Fähigkeiten bewusstes Erleben erklärt oder zunächst nur einen wichtigen Zugang zu ihm liefert.

49. Gerade der Übergang beim Lesen bringt diese Schwierigkeit zum Vorschein.

50. Wenn die Frau erst beim Innehalten ihr Abschweifen beschreiben kann, muss das vorgestellte Gespräch nicht erst in diesem Augenblick zum bewussten Erlebnis geworden sein.

51. Sie könnte es zuvor erlebt haben, ohne es eigens als ihren gegenwärtigen Zustand zu bestimmen.

52. Umgekehrt kann eine nachträgliche Antwort nicht jedes Detail dessen sichern, was ihr zuvor bewusst war.

53. Auch die Fähigkeit zu einem Bericht muss von seiner tatsächlichen Äußerung getrennt werden.

54. Wer schweigt, liefert keinen Bericht, kann aber durchaus etwas erleben und darüber Auskunft geben können.

55. Fehlt selbst die Berichtsfähigkeit, bleibt zu prüfen, ob dies am Erleben oder an den Voraussetzungen seiner sprachlichen Darstellung liegt.

56. Aus einem fehlenden Bericht allein folgt deshalb noch nicht, dass kein Bewusstsein vorhanden war.

57. Nun liegt gegen die Schilderung der Frau ein ernsthafter Einwand nahe.

58. Vielleicht erinnert sie sich keineswegs an ein klar bestimmtes gedachtes Gespräch, sondern ordnet einige zurückgebliebene Gedanken erst nachträglich zu einer verständlichen Geschichte.

59. Weil der morgige Termin ohnehin wichtig ist, erscheint ihr diese Geschichte plausibel.

60. Dann würde ihre aufrichtige Selbstauskunft genauer klingen, als ihre Erinnerung es rechtfertigt.

61. Der Einwand betrifft besonders die zeitliche Folge, die Vollständigkeit und die rückblickende Deutung ihres Denkens.

62. Die Frau könnte sich daher vorsichtiger ausdrücken und sagen, dass sie zuletzt mit dem Gespräch beschäftigt war, ohne den ganzen Verlauf zu beanspruchen.

63. Ihr gegenwärtiges Bemerken und ihr Bericht über die vergangenen Augenblicke haben unterschiedliche Voraussetzungen.

64. Dass sie jetzt einen Gedanken bemerkt, verbürgt nicht, dass sie dessen Vorgeschichte lückenlos kennt.

65. Auch bei einem gegenwärtigen Erlebnis reicht die besondere Stellung der ersten Person nur so weit, wie die Aussage tatsächlich durch ihren Zugang getragen wird.

66. Die Frau kann ihre Sorge benennen, ohne damit zu wissen, ob sie vor allem eine schwierige Frage oder ein ungünstiges Urteil ihres Gegenübers fürchtet.

67. Ihre Erklärung des Motivs enthält bereits eine Deutung, für die zusätzliche Gründe nötig sein können.

68. Ebenso kann sie die Stärke ihrer Beunruhigung überschätzen, wenn sie einen flüchtigen Augenblick für ihre ganze Lage nimmt.

69. Diese Grenzen machen die eigene Perspektive fehlbar, beseitigen aber nicht ihren Beitrag zur Erkenntnis.

70. Man müsste eigens begründen, warum ein Irrtum über Ursache oder Verlauf auch die gegenwärtige Auskunft über das Erleben entwerten sollte.

71. Selbstbeobachtung gewinnt an Genauigkeit, wenn die Person zwischen dem unterscheidet, was ihr gerade auffällt, und dem, was sie daraus erschließt.

72. Äußere Hinweise können ihre Deutung ergänzen oder korrigieren, ohne ihr das gegenwärtige Erleben an ihrer Stelle zu verschaffen.

73. Die eigene Perspektive hat somit einen besonderen Erkenntniswert, weil Erleben der Person auf eine Weise zugänglich ist, die keine Beobachtung ihres Verhaltens voraussetzt.

74. Wie weit eine einzelne Aussage trägt, hängt dennoch davon ab, ob sie ein aktuelles Erlebnis benennt, einen vergangenen Verlauf erinnert oder eine Ursache erklärt.

75. Auch eine Untersuchung von Aufmerksamkeit und Berichtsfähigkeit muss kenntlich machen, welche dieser Fragen sie beantwortet.

76. Die Verschiedenheit dieser Zugänge lässt Raum für eine gemeinsame Erklärung, ohne sie schon zu liefern.

77. Wer Bewusstsein verstehen will, braucht daher einen Begriff, der Erleben nicht mit dem ausdrücklichen Urteil über dieses Erleben verwechselt.

78. Die Frau muss während ihres gedanklichen Gesprächs nicht zusätzlich festgestellt haben, dass sie gerade denkt.

79. Beim Innehalten kommt eine neue Einsicht hinzu, deren Genauigkeit sie prüfen kann.

80. Sie kehrt zur Buchseite zurück und weiß nun etwas über ihr Abschweifen, ohne deshalb alles zu wissen, was währenddessen in ihr vorging.