7.1 A személy fogalma és határai – Der Begriff der Person und seine Grenzen

1. Képzeljük el, hogy egy nő balesetben megsérül, és néhány napig eszméletlen állapotban van.

2. Az ágya mellett a hozzátartozói arról beszélgetnek, mit szeretne hallani, milyen látogatókat kívánna valószínűleg, és mi lenne számára kellemetlen.

3. Ő maga nem vehet részt ebben a beszélgetésben, és nem hozhat döntést.

4. Ennek ellenére a hozzátartozók úgy kezelik őt, mint valakit, akinek a kívánságai számítanak, és akivel valami történik.

5. Tehetetlensége a szemükben nem teszi őt olyan tárgygá, amellyel tetszés szerint rendelkezhetnek.

6. Ha osztjuk ezt a megközelítést, akkor a jelenlegi beszélőképesség nem lehet az egyetlen feltétele annak, hogy valaki személynek minősüljön.

7. De mit jelent ez a megnevezés, ha éppen azok a képességek hiányoznak, amelyek alapján általában felismerjük a személyeket?

8. Az eset megköveteli, hogy megkülönböztessük azt, amire valaki jelenleg képes, és azt a helyzetet, amely másokhoz viszonyítva neki jár.

9. Az „ember” szó elsősorban egy biológiai fajhoz való tartozást jelöl.

10. A „személy” szóhoz ezen túlmenően különböző filozófiai kérdések is kapcsolódnak.

11. Ezzel olyan lényre utalhatunk, amelynek saját perspektívája van a világra, és amely számára az élmények jelentéssel bírnak.

12. Kiemelhetünk bizonyos képességeket, például az önmagunk megértését, az érvek mérlegelését és a tervek követését.

13. Ugyanígy a szó olyan személyt is jelölhet, akivel kapcsolataink során találkozunk, és akinek a válasza számunkra fontos.

14. Végül pedig személyekről beszélünk, amikor tiszteletre és védelemre vonatkozó igényeket érvényesítünk.

15. Ezek a jelentések összefonódnak, de nem cserélhetők fel egymással.

16. A képességek leírásából önmagában, további indoklás nélkül nem következik, hogy milyen bánásmód illeti meg egy lényt.

17. Egy kézenfekvő értelmezés azokból a képességekből indul ki, amelyek beszélgetőtársként és döntéshozóként jellemeznek minket.

18. Az önbizalom itt azt jelenti, hogy nem csupán egy helyzetben találjuk magunkat, hanem azt a lényt is magunknak tekintjük, aki abban a helyzetben van.

19. Aki ésszerűen mérlegel, összehasonlíthatja a különböző indokokat, és saját első reakcióját is megvizsgálhatja.

20. Aki terveket követ, az a jelenlegi vágyait egy olyan szándékhoz tudja kapcsolni, amely túlmutat a pillanaton.

21. Az ilyen képességek magyarázzák, miért van értelme megkérdezni valakit az indokairól, vagy miért várhatunk tőle döntést.

22. A nő például a baleset előtt elmagyarázhatta volna, miért utasítja el a látogatást.

23. Elutasításának magyarázata lehetővé tette volna számunkra, hogy megkülönböztessük a félreértést, az átmeneti rossz hangulatot és a jól átgondolt kívánságot.

24. Ez a megközelítés így megragadja a személyiség egy fontos aspektusát, amelyet a puszta fajhoz tartozás még nem ír le.

25. Nehézséget okoz azonban, amint meg kell határozni, hogy mikor áll fenn ténylegesen egy ilyen képesség.

26. Egy képesség gyakorlása nem ugyanaz, mint annak birtoklása.

27. Egy alvó ember éppen nem folytat beszélgetést, anélkül hogy emiatt általában elvesztette volna a beszélgetési képességét.

28. Az eszméletlen nő esetében is meg kell különböztetni az ideiglenes megszakítást a tartós képtelenségtől.

29. Ha már a megszakítás is megszüntetné a személyi státuszt, akkor ez a státusz az elalvás és az ébredés között váltakozna.

30. Ezt különösen nehéz lenne indokolni, ha alapvető védelmi jogok kapcsolódnának hozzá.

31. A képességalapú megközelítés azzal válaszolhat erre, hogy a rendelkezésre álló képesség számít, még akkor is, ha éppen nem gyakorolható.

32. Ehhez azonban meg kell magyaráznia, hogy egy képesség a várható visszatérése miatt meddig tekinthető még rendelkezésre állónak.

33. Élesítsük ki a kitalált esetet, és tételezzük fel, hogy a nő véglegesen elveszíti a józan mérlegelésre való képességét.

34. A gyógyulás kilátása ekkor már nem támaszthatja alá ugyanúgy a személyi státuszt.

35. Egy megközelítés most a korábbi képességeket és az azokhoz kapcsolódó élettörténetet tekinthetne döntőnek.

36. Ezt támasztja alá, hogy a kifejezett kívánságok nem feltétlenül válnak értelmetlenné attól, hogy elveszti az ember a lehetőséget azok újbóli kifejezésére.

37. A korábbi képességek azonban nem azonosak a jelenlegi képességekkel, így ez a válasz egy további szempontot vezet be.

38. Ráadásul azok az emberek, akik soha nem rendelkeztek igényes képességekkel, a múltra való hivatkozás miatt figyelmen kívül maradnak.

39. A lehetséges jövőbeli képességek is kérdést vetnek fel, hiszen egy lehetőség még nem jelent megvalósult tulajdonságot.

40. Aki a múltat vagy a jövőt tartja döntőnek, annak ezért indokot kell adnia arra, hogy miért éppen ez a kapcsolat bír mai státusszal.

41. Egy másik nézet nem az intellektuális teljesítményeknél kezdődik, hanem az emberi élet folytonosságánál.

42. Eszerint az alapvető személyi státusz nem attól függ, hogy valaki mennyire jól gondolkodik, beszél vagy önállóan dönt.

43. A sérült személy így nem csak a képességeinek sikeres vizsgálatát követően válik ismét társsá.

44. Ez a megközelítés védelmet nyújt egy olyan besorolás ellen, amely a növekvő segítségre szorulást a csökkenő tisztelettel köti össze.

45. Indoklásként felhozható, hogy az alapvető védelemre éppen ott van szükség, ahol valaki nem tudja saját érdekeit képviselni.

46. Ugyanakkor az a kijelentés, hogy egy lény az emberi fajhoz tartozik, elsősorban biológiai leírás.

47. Ahhoz, hogy ebből jogcím származzon, azt is indokolni kell, miért éppen ez a tartozás legyen a döntő tényező.

48. A közös sebezhetőségre való hivatkozás ilyen indokot nyújthat, de még nem dönti el, hogy miért kellene más fajhoz tartozó sebezhető lényeknek a határon kívül maradniuk.

49. A relációs megközelítés, vagyis az a nézet, amely a kapcsolatokat helyezi középpontba, más szemszögből szemléli a betegágy melletti jelenetet.

50. A nő úgy találkozik hozzátartozóival, mint valakivel, akivel megosztja tapasztalatait, és akihez fordul.

51. Az, hogy egy megszólításra nincs válasz, a beszélő számára nem feltétlenül vonja meg annak minden értelmét.

52. Korábbi kijelentések, jól ismert preferenciák és közös élmények segítenek abban, hogy felismerjék a nő sajátos élethelyzetét.

53. Az emberiség itt nem olyan tulajdonságként jelenik meg, amely csak egy elszigetelt teljesítményteszt után válik láthatóvá.

54. Ez a megközelítés azt is megmagyarázza, miért lehet, hogy idegenek leírásai nem találják el az embert, még akkor sem, ha minden megfigyelhető korlátozást pontosan felsorolnak.

55. Ugyanakkor veszélyt rejt magában, ha mások tényleges odafigyelését teszik a személyi státusz előfeltételévé.

56. Ekkor egy magányos, sérült nőnek kevesebb joga lenne a tiszteletre, mint egy nagy, figyelmes családdal rendelkező nőnek.

57. Itt meg kell különböztetni a státusz felismerését és annak fennállását.

58. A kapcsolatok révén megismerhetjük, kivel van dolgunk, anélkül hogy azok hiánya azt bizonyítaná, nincs senki, akit tisztelni kellene.

59. Az ismeretlenek is igényt tarthatnak arra, hogy életüket és érdekeiket figyelembe vegyék.

60. Egy erős relációs megközelítésnek ezért meg kellene magyaráznia, milyen megszólítás illik egy lényhez, ahelyett, hogy csupán megállapítaná, milyen megszólítást kap valójában.

61. Ehhez olyan indokokra van szüksége, amelyek közömbös vagy ellenséges emberekkel szemben is érvényesek.

62. Ezzel szemben a képességalapú megközelítés egyik képviselője azzal érvelhetne, hogy itt összekeverik a védelemre szorulást a személyiség fogalmával.

63. Ez az ellenvetés helytálló, ha a puszta segítségre szorulásból – további indoklás nélkül – bármilyen különleges képességet vagy bármilyen jogot vezetnek le.

64. Ez azonban nem cáfolja azt, hogy egy teljes döntéshozatali képességgel nem rendelkező lénynek is lehetnek jogai.

65. A határok vizsgálatához segít, ha a személyek kérdését nem azonosítjuk mindazzal, ami erkölcsi szempontból figyelemre méltó.

66. Tegyük fel, hogy egy állat képes szenvedni, de nem felel meg a választott, ésszerű mérlegelésre vonatkozó követelményeknek.

67. Az, hogy nem személynek minősítjük, önmagában még nem engedné meg azt a következtetést, hogy szenvedése közömbös lenne.

68. A fordított irány is óvatosságot igényel, hiszen az élményképességből nem következik automatikusan ugyanaz a státusz, mint a saját élettervek mérlegelésének képességéből.

69. Az, hogy egy lény él-e át valamit, az élményével kapcsolatos kérdés; az, hogy milyen jogai vannak, az a kérdés, hogy hogyan kezeljük indokolt módon ezt a lényt.

70. Egy hipotetikus mesterséges rendszer, amely minden kérdésre megfelelő indokokat ad, újabb próbatétel elé állítja a képességalapú megközelítést.

71. Aki a nyelvet használja kritériumként, annak meg kell határoznia, hogy elegendő-e egy meggyőző válasz, vagy saját megértés és saját perspektíva is szükséges.

72. Az ilyen határesetek nem pusztán elképzelésük révén döntenek egy státuszról, hanem megmutatják, mit kellene teljesítenie a választott kritériumnak.

73. Az eszméletlen nő ágya mellett ezért számos kérdés merül fel, amelyek különböző válaszokat igényelnek.

74. Azt, amiről jelenleg dönthet, elkülönítve kell vizsgálni attól, amit élettörténete feltár, és attól, hogy mások milyen igényeit kell figyelembe venniük vele szemben.

75. Az, hogy továbbra is védelemre jogosult, még nem jelenti azt, hogy képes lenne aktuális döntést hozni.

76. Hasonlóképpen, a döntésképtelenség sem teszi őt automatikusan jogok nélküli lénnyé.

77. A képességek fontosak, ha meg akarjuk érteni, milyen formákban lehetséges a kommunikáció és az önrendelkezés.

78. Az élet folytonossága és a másokkal való kapcsolatok fontosak lehetnek, ha meg akarjuk indokolni, miért marad fenn egy igény e képességek megszakadása ellenére is.

79. Egyik válasz sem válik meggyőzővé pusztán attól, hogy beépítjük a „személy” szó definíciójába.

80. A nő jelenleg nem tud válaszolni; hogy mások emiatt mit vehetnek át tőle, és mit tartoznak neki ennek ellenére, az olyan kérdés marad, amelyet tudatvesztése önmagában nem dönt el.

1. Stellen wir uns vor, eine Frau wird bei einem Unfall verletzt und ist für einige Tage bewusstlos.

2. Am Bett sprechen ihre Angehörigen darüber, was sie gern hört, welche Besuche sie vermutlich wünschen würde und was ihr unangenehm wäre.

3. Sie selbst kann sich an diesem Gespräch nicht beteiligen und keine Entscheidung treffen.

4. Dennoch behandeln die Angehörigen sie als jemanden, dessen Wünsche zählen und dem etwas geschieht.

5. Ihre Hilflosigkeit macht sie in ihren Augen nicht zu einem Gegenstand, über den man beliebig verfügen dürfte.

6. Wenn wir dieses Verständnis teilen, kann gegenwärtige Gesprächsfähigkeit nicht die einzige Voraussetzung dafür sein, eine Person zu sein.

7. Aber was trägt diese Bezeichnung, wenn gerade die Fähigkeiten fehlen, an denen wir Personen gewöhnlich erkennen?

8. Der Fall verlangt eine Unterscheidung zwischen dem, was jemand jetzt kann, und der Stellung, die ihm gegenüber anderen zukommt.

9. Das Wort „Mensch“ bezeichnet zunächst die Zugehörigkeit zu einer biologischen Art.

10. Mit dem Wort „Person“ verbinden sich darüber hinaus verschiedene philosophische Fragen.

11. Wir können damit ein Wesen meinen, das eine eigene Perspektive auf die Welt hat und für das Erlebnisse eine Bedeutung besitzen.

12. Wir können bestimmte Fähigkeiten hervorheben, etwa sich selbst zu verstehen, Gründe abzuwägen und Pläne zu verfolgen.

13. Ebenso kann das Wort jemanden bezeichnen, dem wir in Beziehungen begegnen und dessen Antwort für uns zählt.

14. Schließlich sprechen wir von Personen, wenn wir Ansprüche auf Achtung und Schutz geltend machen.

15. Diese Bedeutungen greifen ineinander, doch sie sind nicht austauschbar.

16. Aus einer Beschreibung von Fähigkeiten ergibt sich nicht ohne zusätzliche Begründung, welche Behandlung einem Wesen zusteht.

17. Eine naheliegende Auffassung setzt bei Fähigkeiten an, die uns als Gesprächspartner und Entscheidende auszeichnen.

18. Selbstbewusstsein bedeutet hier, sich nicht nur in einer Lage zu befinden, sondern sich auch als das Wesen zu verstehen, das sich in ihr befindet.

19. Wer vernünftig abwägt, kann verschiedene Gründe vergleichen und die eigene erste Reaktion zur Prüfung stellen.

20. Wer Pläne verfolgt, kann gegenwärtige Wünsche auf ein Vorhaben beziehen, das über den Augenblick hinausreicht.

21. Solche Fähigkeiten erklären, weshalb es sinnvoll ist, jemanden nach seinen Gründen zu fragen oder eine Entscheidung von ihm zu erwarten.

22. Die Frau hätte vor dem Unfall beispielsweise erläutern können, warum sie einen Besuch ablehnt.

23. Eine Erklärung ihrer Ablehnung hätte uns erlaubt, zwischen einem Missverständnis, einer vorübergehenden Verstimmung und einem wohlüberlegten Wunsch zu unterscheiden.

24. Der Ansatz erfasst damit etwas Wichtiges am Personsein, das die bloße Zugehörigkeit zu einer Art noch nicht beschreibt.

25. Schwierig wird er, sobald festgelegt werden soll, wann eine solche Fähigkeit tatsächlich vorhanden ist.

26. Eine Fähigkeit auszuüben ist etwas anderes, als sie zu besitzen.

27. Ein schlafender Mensch führt gerade kein Gespräch, ohne deshalb gewöhnlich seine Gesprächsfähigkeit verloren zu haben.

28. Auch bei der bewusstlosen Frau ist eine zeitweilige Unterbrechung von der dauerhaften Unmöglichkeit zu unterscheiden.

29. Soll bereits die Unterbrechung den Personenstatus aufheben, würde dieser Status zwischen Einschlafen und Aufwachen wechseln.

30. Das wäre besonders dann schwer zu begründen, wenn mit ihm grundlegende Schutzansprüche verbunden werden.

31. Der Fähigkeitsansatz kann darauf antworten, dass die verfügbare Fähigkeit zählt, auch wenn sie gerade nicht ausgeübt werden kann.

32. Damit muss er allerdings erläutern, wie weit eine Fähigkeit durch ihre erwartete Wiederkehr noch als verfügbar gelten darf.

33. Verschärfen wir den erfundenen Fall und nehmen an, die Frau werde ihre Fähigkeit zum vernünftigen Abwägen dauerhaft verlieren.

34. Die Aussicht auf Erholung kann den Personenstatus dann nicht mehr auf dieselbe Weise stützen.

35. Ein Ansatz könnte nun die früheren Fähigkeiten und die daran anschließende Lebensgeschichte als entscheidend ansehen.

36. Dafür spricht, dass geäußerte Wünsche durch den Verlust der Möglichkeit, sie erneut auszusprechen, nicht bedeutungslos werden müssen.

37. Doch frühere Fähigkeiten sind keine gegenwärtigen Fähigkeiten, sodass mit dieser Antwort ein zusätzlicher Gesichtspunkt eingeführt wird.

38. Außerdem bleiben Menschen, die anspruchsvolle Fähigkeiten nie besessen haben, durch den Rückgriff auf eine Vergangenheit unberücksichtigt.

39. Auch mögliche künftige Fähigkeiten werfen eine Frage auf, denn eine Möglichkeit ist noch keine verwirklichte Eigenschaft.

40. Wer Vergangenheit oder Zukunft für entscheidend hält, braucht deshalb einen Grund dafür, warum gerade diese Verbindung einen heutigen Status trägt.

41. Eine andere Auffassung beginnt nicht bei geistigen Leistungen, sondern bei der Kontinuität eines menschlichen Lebens.

42. Ihr zufolge soll der grundlegende Personenstatus nicht davon abhängen, wie gut jemand denkt, spricht oder selbstständig entscheidet.

43. Die Verletzte wird dann nicht erst nach einer erfolgreichen Prüfung ihrer Fähigkeiten wieder zum Gegenüber.

44. Dieser Ansatz schützt vor einer Einteilung, bei der wachsende Hilfsbedürftigkeit mit abnehmender Achtung verbunden wird.

45. Zu seiner Begründung lässt sich anführen, dass grundlegender Schutz gerade auch dort gebraucht wird, wo jemand seine Interessen nicht selbst vertreten kann.

46. Gleichwohl ist der Satz, ein Wesen gehöre zur menschlichen Art, zunächst eine biologische Beschreibung.

47. Damit daraus ein Anspruch folgt, muss zusätzlich begründet werden, weshalb diese Zugehörigkeit den Ausschlag geben soll.

48. Der Hinweis auf gemeinsame Verletzlichkeit kann einen solchen Grund anbieten, entscheidet aber noch nicht, warum verletzliche Wesen anderer Art außerhalb der Grenze stehen müssten.

49. Eine relationale Auffassung, also eine Auffassung, die Beziehungen in den Mittelpunkt stellt, betrachtet die Szene am Bett aus einer anderen Richtung.

50. Die Frau begegnet ihren Angehörigen als jemand, mit dem sie Erfahrungen teilen und an den sie sich wenden.

51. Dass eine Ansprache ohne Antwort bleibt, nimmt ihr für die sprechende Person nicht notwendig jeden Sinn.

52. Frühere Äußerungen, vertraute Vorlieben und gemeinsame Erlebnisse helfen dabei, ihre besondere Lebenssituation wahrzunehmen.

53. Personsein erscheint hier nicht als eine Eigenschaft, die erst nach einem isolierten Leistungstest sichtbar wird.

54. Dieser Zugang erklärt auch, weshalb ein Mensch durch fremde Beschreibungen verfehlt werden kann, selbst wenn dabei alle beobachtbaren Einschränkungen korrekt aufgezählt werden.

55. Er birgt jedoch eine Gefahr, wenn die tatsächliche Zuwendung anderer zur Voraussetzung des Personenstatus gemacht wird.

56. Dann hätte eine vereinsamte Verletzte weniger Anspruch auf Achtung als eine Frau mit einer großen, aufmerksamen Familie.

57. Hier müssen das Erkennen eines Status und sein Bestehen auseinandergehalten werden.

58. Beziehungen können uns erschließen, mit wem wir es zu tun haben, ohne dass ihre Abwesenheit beweist, es gebe niemanden zu achten.

59. Auch Unbekannte können den Anspruch erheben, dass ihr Leben und ihre Interessen berücksichtigt werden.

60. Eine starke relationale Auffassung müsste deshalb erklären, welche Ansprache einem Wesen angemessen ist, statt nur festzustellen, welche Ansprache es tatsächlich erhält.

61. Damit ist sie auf Gründe angewiesen, die auch gegenüber gleichgültigen oder feindseligen Menschen gelten sollen.

62. Umgekehrt könnte ein Vertreter des Fähigkeitsansatzes einwenden, hier werde Schutzbedürftigkeit mit Personsein verwechselt.

63. Dieser Einwand trifft, wenn aus der bloßen Hilfsbedürftigkeit ohne weitere Begründung jede besondere Fähigkeit oder jede Art von Anspruch abgeleitet wird.

64. Er widerlegt aber nicht, dass auch ein Wesen ohne volle Entscheidungsfähigkeit Ansprüche haben kann.

65. Um die Grenzen zu prüfen, hilft es, die Frage nach Personen nicht mit der Frage nach allem moralisch Berücksichtigungswürdigen gleichzusetzen.

66. Angenommen, ein Tier könne leiden, erfülle aber die gewählten Anforderungen an vernünftiges Abwägen nicht.

67. Seine Einstufung als Nichtperson würde dann allein noch keinen Schluss darauf erlauben, dass sein Leiden gleichgültig sei.

68. Auch die umgekehrte Richtung verlangt Vorsicht, denn aus der Fähigkeit zu erleben folgt nicht ohne Weiteres derselbe Status wie aus der Fähigkeit, eigene Lebenspläne zu prüfen.

69. Ob ein Wesen erlebt, ist eine Frage nach seinem Erleben; welchen Anspruch es hat, ist eine Frage nach unserer begründeten Behandlung dieses Wesens.

70. Ein hypothetisches künstliches System, das auf jede Nachfrage passende Gründe ausgibt, stellt den Fähigkeitsansatz vor eine andere Prüfung.

71. Wer Sprache als Kriterium verwendet, muss sagen, ob eine überzeugende Ausgabe genügt oder ob ein eigenes Verständnis und eine eigene Perspektive verlangt werden.

72. Solche Grenzfälle entscheiden nicht durch ihre bloße Vorstellung über einen Status, sondern zeigen, was das gewählte Kriterium leisten müsste.

73. Am Bett der bewusstlosen Frau werden daher mehrere Fragen sichtbar, die verschiedene Antworten verlangen.

74. Was sie im Augenblick entscheiden kann, muss gesondert von dem betrachtet werden, was ihre Lebensgeschichte erkennen lässt und welche Ansprüche andere ihr gegenüber beachten sollen.

75. Ein fortbestehender Schutzanspruch macht sie nicht schon fähig, eine aktuelle Entscheidung zu treffen.

76. Ebenso macht die Unfähigkeit zu entscheiden sie nicht schon zu einem Wesen ohne Ansprüche.

77. Fähigkeiten sind wichtig, wenn wir verstehen wollen, welche Formen von Verständigung und Selbstbestimmung möglich sind.

78. Die Kontinuität eines Lebens und die Beziehungen zu anderen können wichtig sein, wenn wir begründen wollen, weshalb ein Anspruch eine Unterbrechung dieser Fähigkeiten überdauert.

79. Keine dieser Antworten wird allein dadurch überzeugend, dass wir sie in die Definition des Wortes „Person“ aufnehmen.

80. Die Frau kann gegenwärtig nicht antworten; was andere ihr deshalb abnehmen dürfen und was sie ihr dennoch schulden, bleibt eine Frage, die ihre Bewusstlosigkeit allein nicht entscheidet.