9.7 Konfliktusok az értékek, a kötelességek és az érdekek között – Konflikte zwischen Werten, Pflichten und Interessen

1. Tegyük fel, hogy egy barát bizalmasan elmeséli egy nőnek, hogy házának erkélye súlyos károkat szenvedett, és szégyelli, hogy elmulasztotta a javítást.

2. A nő megígéri neki, hogy titokban tartja a beszélgetést.

3. Néhány nappal később a nő megtudja, hogy a barátja vendégeket akar fogadni ott, annak ellenére, hogy a károk továbbra is fennállnak.

4. A nő kérdésére a barátja elismeri, hogy az erkély valószínűleg már nem biztonságos, de nem hajlandó figyelmeztetni a vendégeket.

5. A nő betarthatja az ígéretét és hallgathat, vagy figyelmeztethet valakit, de ezzel elárulja a neki megbízott információ egy részét.

6. Ha hallgat, mások olyan veszélynek vannak kitéve, amiről maguk nem is tudnak.

7. Ha beszél, megsérti annak a bizalmát, aki éppen azért nyílt meg neki, mert titoktartásra számított.

8. A konfliktus abban áll, hogy a hallgatás mellett szóló és a hallgatás ellen szóló érveket egyaránt komolyan kell venni.

9. A bizalom itt egy érték, vagyis valami, amelynek megőrzése fontos az emberi együttélés szempontjából.

10. A megfogadott ígéretből emellett egy kötelesség is fakad, amely egy meghatározott cselekvésre irányul egy meghatározott személy felé.

11. Az érdek viszont azt érinti, ami valakinek fontos, vagy ami jólétét szolgálja.

12. A barátnak érdeke, hogy ne kerüljön kínos helyzetbe, a vendégeknek érdeke a biztonságuk, a nő pedig talán meg akarja őrizni a barátságot.

13. Az ilyen érdekek nem azért jelentéktelenek erkölcsi szempontból, mert egyetlen személyhez tartoznak.

14. Ugyanakkor önmagukban nem alapoznak meg olyan igényt, hogy mások minden körülmények között teljesítsék őket.

15. Értékkonfliktusról beszélünk, ha például a bizalom védelme és a veszélytől való védelem eltérő irányba mutat.

16. Kötelességütközésről beszélünk, ha több kötelezettség is ugyanazon személyre irányul, és az adott helyzetben azok nem teljesíthetők egyszerre.

17. Ezzel még nem dőlt el, hogy a nő erkölcsi dilemmával szembesül-e.

18. Szigorú értelemben ez olyan helyzet lenne, amelyben erkölcsileg előírt cselekedetek közül kellene választania, noha egyik kötelezettség sem szünteti meg a másikat.

19. Bármelyik döntést is hozná, elmulasztana valamit, amit továbbra is tennie kellene.

20. Vitatott kérdés, hogy ilyen feloldhatatlan kötelességkonfliktusok valóban lehetségesek-e.

21. Egy másik nézet szerint alapos vizsgálat után az egyik kötelesség elsőbbséget élvez, és csak ezután állapítható meg, hogy összességében mi a kötelesség.

22. Ezen nézet szerint is fennállhat egy súlyos ok a helyes döntés ellen anélkül, hogy emiatt két összeegyeztethetetlen cselekedet lenne egyszerre véglegesen kötelező.

23. A döntés nehézsége tehát még nem bizonyítja a dilemmát.

24. Ugyanígy alapulhat tisztázatlan tényeken, figyelmen kívül hagyott lehetőségeken vagy egy kellemetlen következménytől való érthető félelmen is.

25. Az erkélyes esetben a nőnek először meg kell különböztetnie, hogy mit tud, és mitől csak tart.

26. A barát beismerése komolyan veendő veszélyre utal, de még nem ad választ minden, a veszély mértékével kapcsolatos kérdésre.

27. Ugyanakkor helytelen lenne a bizonytalanságot elegendő oknak tekinteni a hallgatásra, ha súlyos kár fenyeget.

28. Felkérheti a barátját, hogy ne használja az erkélyt, máshol fogadja a vendégeket, vagy saját maga tájékoztassa őket.

29. Talán így elhárítható a veszély anélkül, hogy a bizalmas beszélgetés kikerülne a nyilvánosság elé.

30. Ha a figyelmeztetés továbbra is szükséges, az nem jelenti azt, hogy egyúttal nyilvánosságra kell hoznia a barátja szégyenét vagy személyes magyarázatait.

31. A közlés terjedelme önálló döntés tárgya, még akkor is, ha a beszédre vonatkozó döntés már megszületett.

32. Aki csak a teljes hallgatás és a teljes nyilvánosságra hozatal között választ, feleslegesen súlyosbíthatja a konfliktust.

33. Ha ez a vizsgálat után csak olyan lehetőségek maradnak, amelyek mindegyike egy-egy súlyos okot sért, akkor kezdődik a tényleges mérlegelés.

34. A mérlegelés során az okokat a konkrét eset szempontjából kell vizsgálni, ahelyett, hogy minden értékhez egy rögzített számot rendelnének.

35. A figyelmeztetés mellett szól itt a sérülés lehetséges súlyossága és az, hogy a vendégeknek nincs lehetőségük megvédeni magukat az ismeretlen veszélytől.

36. A széles körű nyilvánosságra hozatal ellen szól, hogy a titoktartás akkor is védelmet érdemel, ha egy személy ésszerűtlenül viselkedik.

37. Az ígéret hatálya ezért ugyanolyan fontos, mint a fenyegető kár mértéke.

38. Egy beszélgetésről való hallgatásra vonatkozó ígéret nem adja meg a barátnak automatikusan azt a jogot, hogy megakadályozzon minden, a veszély elhárításához szükséges tájékoztatást.

39. Ennek a korlátozásnak azonban olyan indokra van szüksége, amely túlmutat az ígéret puszta kényelmetlenségén.

40. A feltételezett esetben a veszélyre korlátozott figyelmeztetés jobban indokolható lehet, mint a hallgatás, mert ellenkező esetben mások tudtukon kívül továbbra is jelentős sérülésveszélynek lennének kitéve.

41. A nő saját érdeke nem tűnik el e vizsgálat során.

42. A barátság megromlása valódi veszteség lenne számára, és a barát haragja tovább nehezíthetné döntését.

43. Az, hogy el akarja kerülni ezt a veszteséget, első ránézésre érthető, és nem bizonyítja az erkölcsi közömbösséget.

44. Problémát jelent, ha éppen azért bagatellizálja a veszélyt, mert a hallgatás számára magának könnyebb lenne.

45. Fordítva viszont felhasználhatná a figyelmeztetést arra, hogy egy régi vitát rendezzen, és szükségtelenül megalázza a barátját.

46. Ezért meg kell kérdeznie magától, hogy döntésének mely része a vendégek védelméből fakad, és mely része elsősorban saját kívánságait szolgálja.

47. Ebben segít az a megfontolás, hogy ugyanazokat az indokokat alkalmazná-e, ha a veszélyben lévő vendégek a barátai lennének, a házigazda pedig idegen számára.

48. A különböző kapcsolatok különleges kötelezettségeket alapozhatnak meg, de nem dönthetik el hallgatólagosan, hogy kinek az esetleges megsértése számít egyáltalán.

49. Egy ilyen mérlegelés ellen komoly kifogás emelhető.

50. Aki minden nehézség esetén újra dönt egy ígéret kötelező érvényéről, éppen ott ronthatja le a bizalom értékét, ahol arra szükség lenne.

51. Végül is az emberek olyan dolgokat is megbíznak egymással, amelyek nyilvánosságra kerülése mások számára hasznos lenne.

52. Ha már minden lehetséges előny indokolná a nyilvánosságra hozatalt, a hallgatásra vonatkozó ígéret aligha lenne még ígéret.

53. Ez a kifogás magas indokolási terhet ró a kivételre.

54. Ugyanakkor nem cáfol minden kivételt, hiszen a jelentős veszélytől való védelem más, mint bármilyen előny reménye.

55. A nőnek be kell tudnia mutatnia, miért szükséges a figyelmeztetés, és miért nem elegendő egy kevésbé sértő módszer.

56. Döntése ráadásul ahhoz a célhoz kötött, amely a kivételt indokolja, így a veszély elhárítása nem ad felhatalmazást a személyes adatok általános nyilvánosságra hozatalára.

57. Még a gondos indoklás sem teszi mindig teljesen összehasonlíthatóvá a különböző veszteségeket.

58. A testi épség és egy barát bizalma nem ugyanazon dolog különböző mennyiségei, amelyeket egyszerűen egymással ellentételezhetünk.

59. Ebből azonban nem következik, hogy a kettő közötti bármely döntés önkényes lenne.

60. Megalapozottan megállapítható, hogy egy adott helyzetben egy korlátozott bizalomsértés inkább elfogadható, mint egy fenyegető súlyos kár.

61. Más esetekben az indokok nem adnak ilyen egyértelmű rangsort.

62. Tegyük fel, hogy valaki két segítségre szoruló embernek ígért segítséget ugyanarra az időpontra, és egy váratlan zavar miatt csak az egyiküket tudja elérni.

63. Ha a sürgősség és a jogos elvárások összehasonlíthatók, az egyik elsőbbségét nem lehet egyszerűen azzal indokolni, hogy a másik igénye kevésbé számít.

64. Ilyenkor döntésre lehet szükség, annak ellenére, hogy a rendelkezésre álló indokok nem jelölnek ki egyértelműen egy felsőbbrendű lehetőséget.

65. Ha egy jogos igény kielégítetlen marad, az erkölcsi feladat nem feltétlenül ér véget egy cselekvés kiválasztásával.

66. A nő figyelmeztetheti a vendégeket, és mégis tartozik a barátjának egy magyarázattal arról, miért nem őrizte meg teljes mértékben a bizalmát.

67. Egy ilyen magyarázatnak meg kell neveznie a veszélyt anélkül, hogy a bizalom megsértését valótlannak nyilvánítaná.

68. Ha többet árult el, mint amennyi a védelemhez szükséges volt, ezt a további beavatkozást nem lehet a szükséges figyelmeztetéssel igazolni.

69. Még egy megfelelően korlátozott közlés esetén is lehetnek okok, amelyek miatt meg kell akadályozni a további terjesztést, vagy közreműködni kell a bizalom helyreállításában.

70. A két segítségnyújtási ígéret esetében a segítségnyújtás elmulasztása okot adhat kártérítés megszervezésére vagy a hátrahagyott személy későbbi támogatására.

71. Milyen további kötelezettség keletkezik, az attól függ, hogy mi sérült meg, és milyen orvoslás lehetséges még.

72. A jóvátétel nem azt jelenti, hogy minden veszteséget vissza lehet fordítani, hanem azt, hogy a meghozott döntés nem szorítja háttérbe a fennmaradó igényeket.

73. Ezért azt az érzést is, hogy valamit elmulasztottunk, alaposabban meg kell értenünk.

74. Ez felhívhatja a figyelmet egy továbbra is fennálló igényre, de önmagában nem bizonyítja, hogy a döntés helytelen volt.

75. Aki csalódást okoz egy barátjának, hogy másokat megóvjon egy komoly veszélytől, sajnálhatja a csalódást, és mégis helyesnek tarthatja a figyelmeztetést.

76. Ezzel szemben egy rosszul megalapozott döntés nem válik elfogadhatóvá attól, hogy valaki hosszú ideig szenved tőle.

77. Döntő fontosságúak maradnak az indokok, a cselekvési lehetőségek és az, hogy hogyan kezelik a keletkezett veszteséget.

78. Az etikai ítélkezés ilyen esetekben sem érzéketlen magabiztosságot, sem azt a kijelentést nem követeli meg, hogy minden választás egyformán helytelen lenne.

79. Megalapozható döntést és azt a hajlandóságot követeli meg, hogy komolyan vegyük azt is, ami a döntés során nem kapott elsőbbséget.

80. A nő figyelmeztethet a veszélyes erkélyre anélkül, hogy úgy tenne, mintha a rábízott szó ezáltal minden értékét elvesztette volna.

1. Angenommen, ein Freund erzählt einer Frau im Vertrauen, dass der Balkon seines Hauses schwere Schäden aufweist und er sich für die versäumte Reparatur schämt.

2. Sie verspricht ihm, das Gespräch für sich zu behalten.

3. Einige Tage später erfährt sie, dass er dort Gäste empfangen will, obwohl die Schäden weiterhin bestehen.

4. Auf ihre Nachfrage räumt er ein, dass der Balkon möglicherweise nicht mehr sicher ist, lehnt aber eine Warnung an die Gäste ab.

5. Die Frau kann ihr Versprechen halten und schweigen oder jemanden warnen, wobei sie etwas von dem preisgibt, was ihr anvertraut wurde.

6. Schweigt sie, bleiben andere einer Gefahr ausgesetzt, die diese selbst nicht kennen.

7. Spricht sie, verletzt sie das Vertrauen eines Menschen, der sich gerade deshalb geöffnet hat, weil er Vertraulichkeit erwartete.

8. Der Konflikt besteht darin, dass ein Grund für das Schweigen und ein Grund gegen das Schweigen zugleich ernst genommen werden müssen.

9. Vertrauen ist hier ein Wert, also etwas, dessen Erhalt für das menschliche Zusammenleben Bedeutung hat.

10. Aus dem gegebenen Versprechen erwächst außerdem eine Pflicht, die sich auf eine bestimmte Handlung gegenüber einer bestimmten Person richtet.

11. Ein Interesse betrifft dagegen das, woran jemandem gelegen ist oder was seinem Wohlergehen dient.

12. Der Freund hat ein Interesse daran, nicht bloßgestellt zu werden, die Gäste haben ein Interesse an ihrer Sicherheit, und die Frau möchte vielleicht die Freundschaft erhalten.

13. Solche Interessen sind moralisch nicht schon deshalb belanglos, weil sie einer einzelnen Person gehören.

14. Sie begründen aber auch nicht von selbst einen Anspruch darauf, dass andere sie unter allen Umständen erfüllen.

15. Ein Wertkonflikt liegt vor, wenn etwa der Schutz von Vertrauen und der Schutz vor Gefahr in unterschiedliche Richtungen weisen.

16. Von einer Pflichtenkollision sprechen wir, wenn mehrere Verpflichtungen an dieselbe Person gerichtet sind und sich in der gegebenen Situation nicht gemeinsam erfüllen lassen.

17. Damit ist noch nicht entschieden, ob die Frau vor einem moralischen Dilemma steht.

18. Im strengen Sinn wäre das eine Lage, in der sie zwischen moralisch gebotenen Handlungen wählen müsste, obwohl keine dieser Verpflichtungen durch die andere aufgehoben wird.

19. Welche Entscheidung sie auch träfe, sie würde dann etwas unterlassen, das sie weiterhin tun sollte.

20. Ob solche unauflösbaren Pflichtenkonflikte tatsächlich möglich sind, ist umstritten.

21. Eine andere Auffassung besagt, dass bei genauer Prüfung eine Verpflichtung Vorrang erhält und erst damit feststeht, was insgesamt geboten ist.

22. Auch nach dieser Auffassung kann ein gewichtiger Grund gegen die richtige Entscheidung bestehen bleiben, ohne dass deshalb zwei unvereinbare Handlungen zugleich endgültig geboten wären.

23. Die Schwierigkeit eines Entschlusses beweist daher noch kein Dilemma.

24. Sie kann ebenso auf unklaren Tatsachen, übersehenen Möglichkeiten oder der verständlichen Angst vor einer unangenehmen Folge beruhen.

25. Im Balkonfall muss die Frau zunächst unterscheiden, was sie weiß und was sie nur befürchtet.

26. Das Eingeständnis des Freundes spricht für eine ernst zu nehmende Gefahr, beantwortet aber noch nicht jede Frage nach deren Ausmaß.

27. Zugleich wäre es verfehlt, fehlende Gewissheit als ausreichenden Grund zum Schweigen zu behandeln, wenn ein schwerer Schaden bevorstehen könnte.

28. Sie kann den Freund auffordern, den Balkon nicht zu benutzen, den Besuch anderswo zu empfangen oder die Gäste selbst zu informieren.

29. Vielleicht lässt sich die Gefahr dadurch abwenden, ohne das vertrauliche Gespräch nach außen zu tragen.

30. Wenn eine Warnung erforderlich bleibt, muss sie nicht zugleich die Scham des Freundes oder seine persönlichen Erklärungen offenlegen.

31. Der Umfang einer Mitteilung ist eine eigene Entscheidung, auch wenn die Entscheidung zum Reden bereits gefallen ist.

32. Wer nur zwischen vollständigem Schweigen und umfassender Enthüllung wählt, kann den Konflikt unnötig verschärfen.

33. Bleiben nach dieser Prüfung nur Möglichkeiten übrig, die jeweils einen gewichtigen Grund verletzen, beginnt die eigentliche Abwägung.

34. Dabei heißt abwägen, die Gründe auf ihre Bedeutung für den konkreten Fall zu prüfen, statt jedem Wert eine feste Zahl zuzuordnen.

35. Für die Warnung sprechen hier die mögliche Schwere einer Verletzung und die fehlende Gelegenheit der Gäste, sich selbst vor der unbekannten Gefahr zu schützen.

36. Gegen eine weitreichende Offenlegung spricht, dass Vertraulichkeit auch dann Schutz verdient, wenn eine Person sich unvernünftig verhält.

37. Die Reichweite des Versprechens ist deshalb ebenso wichtig wie die Größe des drohenden Schadens.

38. Ein Versprechen, über ein Gespräch zu schweigen, gibt dem Freund nicht ohne Weiteres das Recht, jede zur Gefahrenabwehr notwendige Mitteilung zu verhindern.

39. Diese Begrenzung braucht jedoch einen Grund, der über die bloße Unbequemlichkeit des Versprechens hinausgeht.

40. Im angenommenen Fall kann eine auf die Gefahr beschränkte Warnung besser begründet sein als das Schweigen, weil andere sonst ohne ihr Wissen einem erheblichen Verletzungsrisiko ausgesetzt bleiben.

41. Das eigene Interesse der Frau verschwindet bei dieser Prüfung nicht.

42. Eine zerbrechende Freundschaft wäre für sie ein wirklicher Verlust, und der Zorn des Freundes könnte ihre Entscheidung zusätzlich erschweren.

43. Dass sie diesen Verlust vermeiden möchte, ist zunächst verständlich und kein Beweis moralischer Gleichgültigkeit.

44. Problematisch wird es, wenn sie die Gefahr gerade deshalb verharmlost, weil das Schweigen für sie selbst leichter wäre.

45. Umgekehrt könnte sie ihre Warnung benutzen, um einen alten Streit auszutragen und den Freund unnötig zu demütigen.

46. Deshalb muss sie fragen, welcher Teil ihrer Entscheidung durch den Schutz der Gäste begründet ist und welcher Teil vor allem eigenen Wünschen dient.

47. Dabei hilft die Überlegung, ob sie dieselben Gründe gelten ließe, wenn die gefährdeten Gäste ihre Freunde wären und der Gastgeber ihr fremd wäre.

48. Unterschiedliche Beziehungen können besondere Verpflichtungen begründen, dürfen aber nicht stillschweigend darüber entscheiden, wessen mögliche Verletzung überhaupt zählt.

49. Gegen eine solche Abwägung lässt sich ein ernster Einwand erheben.

50. Wer bei jeder Schwierigkeit neu über die Verbindlichkeit eines Versprechens entscheidet, könnte Vertraulichkeit gerade dort entwerten, wo sie gebraucht wird.

51. Schließlich vertrauen Menschen einander auch Dinge an, deren Bekanntwerden für andere nützlich wäre.

52. Wenn schon jeder mögliche Vorteil eine Offenlegung rechtfertigte, wäre die Zusage des Schweigens kaum noch eine Zusage.

53. Dieser Einwand verlangt eine hohe Begründungslast für die Ausnahme.

54. Er widerlegt jedoch nicht jede Ausnahme, denn der Schutz vor einer erheblichen Gefahr ist etwas anderes als die Aussicht auf einen beliebigen Vorteil.

55. Die Frau muss zeigen können, weshalb die Warnung nötig ist und weshalb ein weniger verletzender Weg nicht ausreicht.

56. Ihre Entscheidung bleibt außerdem an den Zweck gebunden, der die Ausnahme trägt, sodass die Gefahrenabwehr keine Erlaubnis zur allgemeinen Preisgabe persönlicher Informationen liefert.

57. Selbst eine sorgfältige Begründung macht verschiedene Verluste nicht immer vollständig vergleichbar.

58. Körperliche Unversehrtheit und das Vertrauen eines Freundes sind keine Mengen derselben Sache, die sich ohne Weiteres miteinander verrechnen lassen.

59. Daraus folgt aber nicht, dass jede Entscheidung zwischen ihnen willkürlich wäre.

60. Man kann begründet feststellen, dass eine begrenzte Vertrauensverletzung in einer bestimmten Lage eher hinzunehmen ist als ein drohender schwerer Schaden.

61. In anderen Fällen liefern die Gründe keine ebenso deutliche Rangfolge.

62. Angenommen, jemand hat zwei hilfsbedürftigen Menschen für denselben Zeitpunkt Beistand zugesagt und kann wegen einer unerwarteten Störung nur einen von ihnen erreichen.

63. Sind Dringlichkeit und berechtigte Erwartungen vergleichbar, lässt sich der Vorrang des einen nicht einfach damit begründen, dass der Anspruch des anderen weniger zählt.

64. Eine Entscheidung kann dann erforderlich sein, obwohl die verfügbaren Gründe keine eindeutig überlegene Möglichkeit auszeichnen.

65. Wo ein berechtigter Anspruch unerfüllt bleibt, endet die moralische Aufgabe nicht notwendig mit der Wahl einer Handlung.

66. Die Frau kann die Gäste warnen und dennoch dem Freund eine Erklärung dafür schulden, warum sie sein Vertrauen nicht vollständig gewahrt hat.

67. Eine solche Rechenschaft muss die Gefahr benennen, ohne die Verletzung seines Vertrauens für unwirklich zu erklären.

68. Hat sie mehr preisgegeben, als zum Schutz erforderlich war, lässt sich dieser zusätzliche Eingriff nicht durch die notwendige Warnung entschuldigen.

69. Auch bei einer angemessen begrenzten Mitteilung kann es Gründe geben, die weitere Verbreitung zu verhindern oder bei der Wiederherstellung des Vertrauens mitzuwirken.

70. Im Fall der beiden Hilfszusagen kann die unterlassene Hilfe Anlass sein, Ersatz zu organisieren oder den zurückgelassenen Menschen später zu unterstützen.

71. Welche weitere Pflicht entsteht, hängt davon ab, was verletzt wurde und welche Abhilfe noch möglich ist.

72. Wiedergutmachung bedeutet dabei nicht, dass jeder Verlust rückgängig gemacht werden kann, sondern dass die getroffene Entscheidung die verbleibenden Ansprüche nicht aus dem Blick drängt.

73. Auch das Gefühl, etwas versäumt zu haben, muss deshalb genauer verstanden werden.

74. Es kann auf einen fortbestehenden Anspruch aufmerksam machen, beweist aber für sich genommen nicht, dass die Entscheidung falsch war.

75. Wer einen Freund enttäuscht, um andere vor einer erheblichen Gefahr zu schützen, kann die Enttäuschung bedauern und die Warnung trotzdem für richtig halten.

76. Umgekehrt wird eine schlecht begründete Entscheidung nicht dadurch vertretbar, dass jemand lange unter ihr leidet.

77. Maßgeblich bleiben die Gründe, die Handlungsmöglichkeiten und die Art, wie mit dem entstandenen Verlust umgegangen wird.

78. Ethisches Urteilen verlangt in solchen Fällen weder gefühllose Sicherheit noch die Behauptung, jede Wahl sei gleichermaßen falsch.

79. Es verlangt eine begründbare Entscheidung und die Bereitschaft, auch das ernst zu nehmen, was durch sie keinen Vorrang erhalten hat.

80. Die Frau kann vor dem gefährlichen Balkon warnen, ohne so zu tun, als habe das anvertraute Wort dadurch jeden Wert verloren.