10.4 Közösség, tartozás és kirekesztés – Gemeinschaft, Zugehörigkeit und Ausschluss

1. Képzeljünk el egy szomszédsági kertet, amelyet néhány lakos hozott létre egy korábban kihasználatlan területen.

2. Ágyásokat alakítottak ki, szerszámokat szereztek be, és a száraz hetekben felváltva öntözték a növényeket.

3. Két újonnan beköltözött szomszéd szeretne közreműködni, és megtudja, hogy elvileg minden lakos részt vehet a munkában.

4. Az időpontokat azonban egy beszélgetőcsoportban egyeztetik, ahová nekik még nincs belépésük.

5. Amikor végül eljönnek egy találkozóra, a többiek azonnal munkához látnak, miközben senki sem magyarázza el nekik, mely ágyásokat használhatják közösen.

6. Az egyikük kapát vesz a kezébe, és hallja, hogy ezt az eszközt általában másnak tartják fenn.

7. Senki sem utasította el kifejezetten a csatlakozását, ennek ellenére hamarosan ismét bizonytalanul áll a csoport szélén.

8. Az eset felveti a kérdést, mit ígér egy nyitott közösség, és milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy ez az ígéret a mindennapokban is jelentéssel bírjon.

9. Először is három dolgot kell megkülönböztetni: tagként való elismerés, a tényleges részvétel lehetősége és az, hogy az ember otthon érezze magát.

10. A formális tagság a csoporton belüli elismert státuszt jelenti, például egy taglistába való felvétel révén.

11. A tényleges hozzáférés ezen felül megköveteli, hogy az ember tudomást szerezzen a találkozókról, eljusson a helyszínre, és megkapja a szükséges információkat.

12. Azonban az a érzés, hogy valaki szívesen látott, a találkozások során kialakuló élményből fakad, és nem hozható létre pusztán egy bejegyzéssel.

13. Ez a háromféle tartozásformája szétválhat egymástól, ahogyan azt a kert esete is mutatja.

14. Lehet, hogy valaki hivatalosan is a közösség tagja, és mégis alig van alkalma másokkal közösen cselekedni.

15. Ezzel szemben egy rendszeresen segítő személy is bizalmat élvezhet és szívesen látott lehet, annak ellenére, hogy még nem számít tagnak.

16. Aki a tartozást értékeli, ezért nem szabad, hogy kizárólag a listát vegye figyelembe, és nem szabad minden idegenségérzetet máris szándékos elutasítás bizonyítékaként kezelnie.

17. Egy közösség itt a kapcsolatokból és a közös tevékenységekből áll, amelyeken keresztül az emberek egy közös ügy résztvevőiként találkoznak egymással.

18. A kertben ehhez tartozik a munka, a tudás átadása és az elvárás, hogy mások is gondoskodjanak a növényekről.

19. A résztvevőknek ezért nem kell mindenben egyformán gondolkodniuk, vagy ugyanolyan szoros barátságban lenniük egymással.

20. Vannak, akik beszélgetésre vágynak, mások zöldséget akarnak termeszteni, megint mások pedig értékelik a lehetőséget, hogy egy gyakorlati feladat során megismerjék a szomszédjaikat.

21. Közös ügyük összeköti ezeket a különböző indítékokat anélkül, hogy egyetlen akaratba olvasztaná őket.

22. A közösség emlékekből, meggyőződésekből vagy kölcsönös segítségnyújtásból is kialakulhat, és a céloktól függően eltérő mértékű közelséget igényel.

23. A kertben való együttműködéshez talán elegendő egy megbízható megállapodás, míg egy kölcsönös támogatásra épülő csoportnak nagyobb személyes bizalomra van szüksége.

24. Egy kötelék erősségét ezért nem lehet pusztán abból mérni, hogy a résztvevők hány életterületet osztanak meg egymással.

25. A közösségorientált szemlélet szerint az ilyen kötelékek különleges értéke abban rejlik, hogy az emberek megbízhatóvá válnak egymás számára.

26. Aki tudja, hogy betegsége idején valaki más öntözi a saját ágyását, többet kap, mint pusztán egy lehetőséget a zöldségtermesztésre.

27. A közös tevékenység olyan kapcsolatot teremt, amelyben a segítséget nem kell minden alkalommal előbb ellenszolgáltatásért kialkudni.

28. A korábbi együttműködés bizalmat teremthet, mert a résztvevők már megtapasztalták, hogyan kezelik mások a közös feladatokat.

29. Ez a megszokottság magyarázza, miért nem tekintik a régóta tagok szokásaikat egyszerűen akadályoknak.

30. Számukra a szokások tapasztalatokat őriznek, megkönnyítik a megegyezéseket, és összekötik a mai munkát azzal, amit közösen építettek fel.

31. Az új szomszédok így nem egy üres területtel találkoznak, amelynek használatát előzmények nélkül lehetne elosztani.

32. Ebből az előzményből azonban még nem következik, hogy a jelenlegi tagok minden hozzáférést tartósan a saját kényelmük szerint szabályozhassanak.

33. Itt lép színre egy olyan szemlélet, amely az egyén és szabadsága fontosságát hangsúlyozza a csoporttal szemben.

34. A tagságnak választható köteléknek kell lennie, és senkit sem kötelezhet arra, hogy a többiek minden elvárását teljesítse.

35. Aki a kertben segít, annak ezért nem kell sem magánbarátságokat kötnie, sem szabadidejét teljes mértékben a közös cél alá rendelnie.

36. Egy csoport közös kötelezettségeket követelhet, de egyértelművé kell tennie, hogy ezek közül melyek szükségesek a tevékenységéhez.

37. A kötődés felbontásának lehetősége is megakadályozza, hogy a közelség átalakuljon átfogó kötelezettséggé.

38. Ugyanakkor a kilépés néha megköveteli a megszokott kapcsolatok, a támogatás és az évek során közösen felépített dolgokhoz való hozzáférés feladását.

39. Ráadásul senki sem dönthet úgy, hogy kivel él szomszédságban, vagy milyen szomszédsági kapcsolatok alakulnak ki a mindennapokban.

40. A távozás szabadsága ezért fontos, de nem helyettesíti annak vizsgálatát, hogy az emberek egy közösségen belül méltányosan részesülnek-e.

41. Az inkluzióra irányuló szemlélet azt vizsgálja, hogy milyen feltételek mellett vonódnak be az emberek ténylegesen a közös tevékenységbe.

42. A kertben ehhez nem elég, ha mindenkinek ugyanazt a mondatot mondjuk a csoport nyitottságáról.

43. Ha a találkozókat csak a már egymást ismerők között terjesztik, akkor a csatlakozás éppen azokat az ismeretségeket feltételezi, amelyek csak a részvétel révén jöhetnének létre.

44. Ha minden találkozó egy új szomszéd munkaideje alatt zajlik, akkor a részvételre szóló engedély sem segít neki sokat.

45. Ilyen akadályok anélkül is keletkezhetnek, hogy szándékosan akarnánk bizonyos embereket távol tartani.

46. Hatásuk azonban nem szűnik meg attól, hogy senki sem szándékozta őket.

47. A szomszéd csalódása alkalmat ad a feltételek alaposabb vizsgálatára, míg a tudatos elutasítás kérdése további indokokat igényel.

48. Megbízható bejelentések, érthető bevezető és alkalmanként változó időpontok ebben az esetben javíthatnák a hozzáférést anélkül, hogy magát a kertészkedést megváltoztatnák.

49. Ezzel szemben súlyos ellenvetés merülhet fel: egy közösség nem tudja teljesíteni feladatát, ha minden alkalommal minden érdeklődőt bármilyen kívánt módon be kell vonnia.

50. A kert területe korlátozott, és a növények gondozása attól függ, hogy elegendő számú ember megbízhatóan dolgozzon.

51. Ha minden új tag saját ágyást követelne, a nyitott felvétel hamar összeütközésbe kerülhetne a helyhiánnyal.

52. A személyes bizalmi kapcsolatok sem bővíthetők korlátlanul, sem rendelkezésre egyenletesen elosztva.

53. Éppen azért fontos a kölcsönös törődés, mert az emberek bizonyos kapcsolatokat ápolnak, és ezekben különleges kötelezettségeket vállalnak.

54. Ha egy kertészcsoporttól megkövetelnénk, hogy mindenféle szomszédi segítséget nyújtson, az túlterhelné közös céljukat.

55. Ez az ellenvetés azt mutatja, hogy a korlátozás önmagában még nem indokolatlan kizárás.

56. Ugyanakkor csak azokat a határokat igazolja, amelyek a feladatból és az együttműködés fenntartható feltételeiből magyarázhatók.

57. A kert esetében ez azt jelenti, hogy az együttműködésben való részvételt, a saját ágyások kiosztását és a termés elosztását egyenként kell megvizsgálni.

58. Ha nincs szabad ágyás, ez ok lehet arra, hogy egyelőre elutasítsák a saját termesztési terület iránti kérelmet, anélkül, hogy kizárnák a közös munkavégzést.

59. Aki feladatokat vállal, elvárhatja, hogy ezt a hozzájárulást figyelembe vegyék a közös termés elosztásakor.

60. Eközben a végzett munkát nem szabad kizárólag órák alapján számolni, ha a tervhez tervezés, javítások vagy ismeretek átadása is szükséges.

61. Az alapítók hosszú évek óta végzett felépítő munkája szintén figyelembe veendő, de ez nem indokolja automatikusan az összes döntés tekintetében fennálló tartós elsőbbséget.

62. Egy átlátható várólista rendet teremthet a szűkös helyek elosztásában, míg a személyes szimpátián alapuló felvétel a kívülállókat a változó kegyektől függővé teszi.

63. Nem minden csoportnak van szüksége bonyolult eljárásra, de a csatlakozásra vonatkozó alapvető feltételeinek a meglévő tagokkal való barátság nélkül is érthetőnek kell lenniük.

64. Az, hogy egy korlátozás indokolt-e, tehát attól függ, mit véd, kit terhel, és hogy ugyanaz a cél elérhető lenne-e egy kevésbé kizáró szabály alkalmazásával.

65. Még ha a felvétel sikerül is, az új tagok helyzete ezzel még nem tisztázódik.

66. Hetente feladatokat oszthatnánk rájuk, és mégis figyelmen kívül hagyhatnánk a kert használatára vonatkozó javaslataikat.

67. Ezért a felvétel, a befolyás és a résztvevőként való elismerés különböző kérdések.

68. A tapasztalat jó ok lehet arra, hogy egy nehéz ültetési feladatnál különös súlyt kapjon a régóta kertészkedők tanácsa.

69. Ez azonban nem ugyanolyan erős indok arra, hogy kizárólag a találkozók időpontjáról döntsenek, ami közvetlenül érinti az új tagokat.

70. A közös döntéshozatal nem azt jelenti, hogy minden javaslatot el kell fogadni, hanem azt, hogy a hozzászólásokat meghallgatják, és a döntéseket érthető indokok alapján hozzák meg.

71. Az ellentmondás így a közös ügy iránti elkötelezettségnek tekinthető, ahelyett, hogy azonnal a közösséghez való kötődés hiányának tűnne.

72. Az a közösség, amely csak a beleegyezést tekinti a tartozás jelének, nyitottságát attól teszi függővé, hogy az új tagok lemondjanak arról a lehetőségről, hogy részt vegyenek a közösség alakításában.

73. A korlátok megalapozott indokainak nem kell minden csalódást megakadályozniuk, és nem is kell, hogy minden érintett osztja őket.

74. Egy érthetően elmagyarázott várakozási idő továbbra is fájdalmas lehet, anélkül, hogy ugyanazt a jelentést hordozná, mint egy lekicsinylő elutasítás.

75. Hasonlóképpen, a kezdeti idegenség érzésének leküzdéséhez időre és közös élményekre lehet szükség, még akkor is, ha a beilleszkedést már gondosan megtervezték.

76. Mindazonáltal ellenőrizhető, hogy a csoport reagál-e a nehézségekre, vagy minden kérést azzal hárít el, hogy eddig mindig így volt.

77. Felelősségük ott növekszik, ahol egy felismerhető és elkerülhető akadály tartja távol az embereket a közös tevékenységtől.

78. Ilyen körülmények között a közösséghez tartozás folyamatos társadalmi teljesítménnyé válik, amelynek össze kell kapcsolnia a megbízhatóságot a jelenlegi tagok számára és a kívülállókkal való indokolt bánásmódot.

79. A szomszédsági kertben ez a teljesítmény abban is megnyilvánul, hogy valaki gondozza a növényeket, és abban is, hogy az új segítők érthető feladatot és szót kapnak.

80. Az, hogy a kapával érkező szomszéd hozzátartozik-e a közösséghez, ezért nem csupán a nyitott kertkapun múlik, hanem azon is, hogy a kapu mögött résztvevőként megtalálja-e a helyét.

1. Stellen wir uns einen Nachbarschaftsgarten vor, den einige Bewohner auf einer zuvor ungenutzten Fläche angelegt haben.

2. Sie haben Beete gebaut, Geräte beschafft und sich während trockener Wochen beim Gießen abgewechselt.

3. Zwei neu zugezogene Nachbarn möchten mitarbeiten und erfahren, dass grundsätzlich alle Bewohner mitmachen dürfen.

4. Die Termine werden jedoch in einer Gesprächsgruppe vereinbart, zu der sie noch keinen Zugang haben.

5. Als sie schließlich zu einem Treffen kommen, beginnen die anderen sofort mit der Arbeit, während ihnen niemand erklärt, welche Beete gemeinsam genutzt werden.

6. Einer der beiden greift zu einer Hacke und hört, dass dieses Gerät gewöhnlich jemand anderem vorbehalten sei.

7. Niemand hat seinen Eintritt ausdrücklich abgelehnt, trotzdem steht er bald wieder unschlüssig am Rand.

8. Der Fall wirft die Frage auf, was eine offene Gemeinschaft verspricht und welche Bedingungen nötig sind, damit dieses Versprechen im Alltag etwas bedeutet.

9. Zunächst müssen drei Dinge auseinandergehalten werden: als Mitglied zu gelten, tatsächlich teilnehmen zu können und sich willkommen zu fühlen.

10. Die formale Mitgliedschaft beschreibt eine anerkannte Stellung innerhalb der Gruppe, etwa durch einen Eintrag in eine Mitgliederliste.

11. Tatsächlicher Zugang verlangt darüber hinaus, dass man von den Treffen erfährt, den Ort erreichen kann und die nötigen Informationen erhält.

12. Das Gefühl, willkommen zu sein, entsteht dagegen im Erleben der Begegnungen und lässt sich nicht durch einen Eintrag herstellen.

13. Diese drei Formen der Zugehörigkeit können auseinanderfallen, wie der Gartenfall zeigt.

14. Ein Mensch kann offiziell dazugehören und dennoch kaum Gelegenheit haben, gemeinsam mit anderen etwas zu tun.

15. Umgekehrt kann ein regelmäßiger Helfer vertraut und willkommen sein, obwohl er noch nicht als Mitglied gilt.

16. Wer Zugehörigkeit beurteilt, darf deshalb weder allein die Liste ansehen noch jedes Gefühl der Fremdheit bereits als Beweis einer absichtlichen Zurückweisung behandeln.

17. Eine Gemeinschaft besteht hier in Beziehungen und gemeinsamen Tätigkeiten, durch die Menschen einander als Beteiligte an einem geteilten Anliegen begegnen.

18. Im Garten gehören dazu das Arbeiten, das Weitergeben von Wissen und die Erwartung, dass auch andere für die Pflanzen sorgen.

19. Die Beteiligten müssen deshalb nicht über alles gleich denken oder gleich eng miteinander befreundet sein.

20. Manche suchen Gespräche, andere wollen Gemüse anbauen, wieder andere schätzen die Gelegenheit, Nachbarn bei einer praktischen Aufgabe kennenzulernen.

21. Ihr gemeinsames Anliegen verbindet diese unterschiedlichen Gründe, ohne sie zu einem einzigen Willen zu verschmelzen.

22. Gemeinschaft kann auch aus Erinnerungen, Überzeugungen oder gegenseitiger Hilfe erwachsen und verlangt je nach Anliegen unterschiedlich viel Nähe.

23. Für die Zusammenarbeit im Garten genügt vielleicht eine verlässliche Absprache, während eine Gruppe zur gegenseitigen Unterstützung mehr persönliches Vertrauen braucht.

24. Die Stärke einer Bindung ist daher nicht schon daran zu messen, wie viele Lebensbereiche die Beteiligten miteinander teilen.

25. Für eine gemeinschaftsorientierte Sicht liegt der besondere Wert solcher Bindungen darin, dass Menschen füreinander verlässlich werden.

26. Wer weiß, dass jemand anderes während einer Krankheit das eigene Beet gießt, erhält mehr als eine Gelegenheit zum Gemüseanbau.

27. Die gemeinsame Tätigkeit schafft einen Zusammenhang, in dem Hilfe nicht bei jeder Gelegenheit erst gegen eine Gegenleistung ausgehandelt werden muss.

28. Vergangene Zusammenarbeit kann dabei Vertrauen begründen, weil die Beteiligten bereits erlebt haben, wie andere mit gemeinsamen Aufgaben umgehen.

29. Diese Vertrautheit erklärt, warum langjährige Mitglieder ihre Gewohnheiten nicht einfach als Hindernisse ansehen.

30. Für sie bewahren die Gewohnheiten Erfahrungen, erleichtern Absprachen und verbinden die heutige Arbeit mit dem, was sie zusammen aufgebaut haben.

31. Neue Nachbarn treffen damit nicht auf eine leere Fläche, deren Nutzung ohne Vorgeschichte verteilt werden könnte.

32. Aus dieser Vorgeschichte folgt jedoch noch nicht, dass die bisherigen Mitglieder jeden Zugang dauerhaft nach ihrem eigenen Wohlgefühl bestimmen dürfen.

33. Hier setzt eine Sicht an, die den einzelnen Menschen und seine Freiheit gegenüber der Gruppe betont.

34. Zugehörigkeit soll eine wählbare Bindung sein und niemanden darauf festlegen, jede Erwartung der anderen zu erfüllen.

35. Wer im Garten mitarbeitet, muss deshalb weder private Freundschaften eingehen noch seine freie Zeit vollständig dem gemeinsamen Vorhaben unterordnen.

36. Eine Gruppe kann gemeinsame Pflichten verlangen, sollte aber erkennen lassen, welche davon für ihre Tätigkeit erforderlich sind.

37. Auch die Möglichkeit, eine Bindung zu lösen, schützt davor, dass Nähe in eine umfassende Verpflichtung umschlägt.

38. Allerdings kostet ein Austritt mitunter vertraute Kontakte, Unterstützung und den Zugang zu etwas, das man über Jahre mit aufgebaut hat.

39. Zudem hat niemand allein durch eine Entscheidung gewählt, wer nebenan wohnt oder zu welchen nachbarschaftlichen Beziehungen sich der Alltag verdichtet.

40. Die Freiheit zu gehen ist deshalb wichtig, ersetzt aber nicht die Prüfung, ob Menschen innerhalb einer Gemeinschaft fair beteiligt sind.

41. Eine auf Inklusion gerichtete Sicht fragt danach, welche Bedingungen Menschen tatsächlich in die gemeinsame Praxis einbeziehen.

42. Im Garten reicht es dafür nicht, allen denselben Satz über die Offenheit der Gruppe zu sagen.

43. Wenn Termine nur unter bereits Vertrauten weitergegeben werden, setzt der Eintritt gerade jene Bekanntschaften voraus, die durch die Teilnahme erst entstehen könnten.

44. Findet jedes Treffen während der Arbeitszeit eines neuen Nachbarn statt, hilft ihm die Erlaubnis zum Mitmachen ebenfalls wenig.

45. Solche Hindernisse können ohne den Vorsatz entstehen, bestimmte Menschen fernzuhalten.

46. Ihre Wirkung verschwindet aber nicht deshalb, weil niemand sie beabsichtigt hat.

47. Die Enttäuschung des Nachbarn ist ein Anlass, die Bedingungen genauer anzusehen, während die Frage nach einer bewussten Zurückweisung zusätzliche Gründe verlangt.

48. Verlässliche Ankündigungen, eine verständliche Einführung und gelegentlich wechselnde Termine könnten in diesem Fall den Zugang verbessern, ohne das Gärtnern selbst zu verändern.

49. Dagegen lässt sich ein gewichtiger Einwand erheben: Eine Gemeinschaft kann ihre Aufgabe nicht erfüllen, wenn sie jederzeit alle Interessierten in jeder gewünschten Weise einbeziehen muss.

50. Der Garten hat nur eine begrenzte Fläche, und die Versorgung der Pflanzen hängt davon ab, dass genügend Menschen zuverlässig arbeiten.

51. Würde jedes neue Mitglied ein eigenes Beet verlangen, könnte eine offene Aufnahme bald mit dem Platzmangel zusammenstoßen.

52. Auch persönliche Vertrautheit lässt sich weder unbegrenzt ausdehnen noch auf Anordnung gleichmäßig verteilen.

53. Besondere Sorge füreinander hat gerade deshalb Gewicht, weil Menschen bestimmte Beziehungen pflegen und darin besondere Verpflichtungen übernehmen.

54. Von einer Gartengruppe zu verlangen, jede Form nachbarschaftlicher Hilfe zu leisten, würde ihr gemeinsames Anliegen überfordern.

55. Dieser Einwand zeigt, dass Begrenzung nicht schon als solche ungerechtfertigter Ausschluss ist.

56. Er rechtfertigt jedoch nur Grenzen, die sich aus der Aufgabe und den tragfähigen Bedingungen der Zusammenarbeit erklären lassen.

57. Für den Garten bedeutet das, den Zugang zur Mitarbeit, die Vergabe eigener Beete und die Verteilung der Ernte einzeln zu prüfen.

58. Ein fehlendes freies Beet kann ein Grund sein, einen Wunsch nach eigener Anbaufläche vorerst abzulehnen, ohne jede gemeinsame Mitarbeit auszuschließen.

59. Wer Aufgaben übernimmt, kann erwarten, dass dieser Beitrag bei der Verteilung gemeinsamer Erträge berücksichtigt wird.

60. Dabei darf geleistete Arbeit nicht nur nach Stunden gezählt werden, wenn auch Planung, Reparaturen oder das Vermitteln von Wissen für das Vorhaben nötig sind.

61. Die langjährige Aufbauarbeit der Gründer verdient ebenfalls Berücksichtigung, begründet aber nicht ohne Weiteres ein dauerhaftes Vorrecht auf jede Entscheidung.

62. Eine nachvollziehbare Warteliste kann knappen Platz ordnen, während eine Aufnahme nach persönlicher Sympathie Außenstehende von wechselnder Gunst abhängig macht.

63. Nicht jede Gruppe braucht ein aufwendiges Verfahren, doch ihre maßgeblichen Bedingungen sollten auch ohne Freundschaft mit den bisherigen Mitgliedern verständlich sein.

64. Ob eine Grenze berechtigt ist, hängt somit davon ab, was sie schützt, wen sie belastet und ob derselbe Zweck mit einer weniger ausschließenden Regel erreichbar wäre.

65. Selbst wenn der Eintritt gelingt, ist damit die Stellung der neuen Mitglieder noch nicht geklärt.

66. Man könnte ihnen jede Woche Aufgaben zuteilen und ihre Vorschläge zur Nutzung des Gartens trotzdem übergehen.

67. Deshalb sind Eintritt, Einfluss und Anerkennung als Beteiligte verschiedene Fragen.

68. Erfahrung kann ein guter Grund sein, dem Rat langjähriger Gärtner bei einer schwierigen Pflanzung besonderes Gewicht zu geben.

69. Sie ist kein gleich starker Grund dafür, allein über Treffzeiten zu entscheiden, von denen neue Mitglieder unmittelbar betroffen sind.

70. Mitentscheidung bedeutet auch nicht, dass jeder Vorschlag angenommen werden muss, sondern dass Beiträge gehört und Entscheidungen mit nachvollziehbaren Gründen getroffen werden.

71. Widerspruch kann dadurch als Beteiligung am gemeinsamen Anliegen gelten, statt sofort als mangelnde Verbundenheit zu erscheinen.

72. Eine Gemeinschaft, die nur Zustimmung als Zeichen der Zugehörigkeit versteht, macht ihre Offenheit davon abhängig, dass neue Mitglieder auf die Möglichkeit verzichten, sie mitzugestalten.

73. Gute Gründe für Grenzen müssen dabei nicht jede Enttäuschung verhindern und nicht von allen Betroffenen geteilt werden.

74. Eine verständlich erklärte Wartezeit kann weiterhin schmerzen, ohne deshalb dieselbe Bedeutung zu haben wie eine abwertende Zurückweisung.

75. Ebenso kann ein anfängliches Gefühl der Fremdheit Zeit und gemeinsame Erfahrungen brauchen, obwohl der Zugang bereits sorgfältig gestaltet ist.

76. Prüfen lässt sich dennoch, ob die Gruppe auf Schwierigkeiten reagiert oder jede Nachfrage mit dem Hinweis abwehrt, dass es bisher immer so gewesen sei.

77. Ihre Verantwortung wächst dort, wo eine erkennbare und vermeidbare Hürde Menschen von der gemeinsamen Tätigkeit fernhält.

78. Zugehörigkeit wird unter diesen Bedingungen zu einer fortgesetzten sozialen Leistung, die Verlässlichkeit für die bisherigen Mitglieder und einen begründbaren Umgang mit Außenstehenden verbinden muss.

79. Am Nachbarschaftsgarten zeigt sich diese Leistung sowohl darin, dass jemand die Pflanzen versorgt, als auch darin, dass neue Helfer eine verständliche Aufgabe und eine Stimme erhalten.

80. Ob der Nachbar mit der Hacke dazugehört, entscheidet sich daher nicht allein am offenen Gartentor, sondern auch daran, ob er hinter diesem Tor als Mitwirkender einen Platz finden kann.