11.1 Miért van egyáltalán szükség államra? – Warum überhaupt ein Staat?

1. Képzeljünk el egy bérházat, amelyben néhány héten belül több kerékpár is eltűnik a pincéből.

2. A lakók megegyeznek abban, hogy este ellenőrizik az ajtókat, és figyelnek a gyanús zajokra.

3. Eleinte úgy tűnik, hogy ez a kölcsönös segítségnyújtás elegendő.

4. Aztán az egyik lakó vádolja a szomszédját, mert késő este látta őt egy kerékpárral.

5. A szomszéd kijelenti, hogy az a sajátja volt, és visszautasítja a vádat.

6. Néhányan most át akarják kutatni a tárolóhelyiségét, mások már ezt a javaslatot is jogsértésnek tartják.

7. Ugyanakkor az egyik károsult kártérítést követel az eltűnt kerékpárjáért, anélkül, hogy biztos lenne, ki vitte el.

8. A biztonság iránti közös vágyból vita alakult ki arról, ki vizsgálhat, dönthet és hajthat végre intézkedéseket.

9. A probléma nem abban áll, hogy a lakók hirtelen minden tapintatot elveszítenének.

10. Őszintén törekedhetnek a védelemre, és mégis eltérő elképzeléseik lehetnek arról, hogy mi megengedett.

11. Aki fenyegetve érzi magát, olyan intézkedéseket követelhet, amelyek maguk is veszélyt jelentenek egy kívülállóra nézve.

12. Aki egy gyanút értékel, tévedhet, még akkor is, ha senkinek sem akar ártani.

13. A személyes bizalom itt segít, de nem helyettesíti a vita megoldását.

14. Különösen nehéz a helyzet, ha az érintettek sem ugyanazt a személyt nem ismerik el békéltetőként, sem annak döntését nem hajlandók követni.

15. Ilyenkor nem feltétlenül hiányzik a közös erkölcsi alap, hanem egy megbízható illetékesség a nézeteltérés esetére.

16. Egy ilyen illetékesség megakadályozhatná, hogy mindenki egyszerre legyen a saját igényeinek nyomozója, bírája és végrehajtója.

17. Ezzel még nem jön létre állam, hiszen kezdetben elegendő lehet egy házon belüli békéltető testület is.

18. A következő lépés megértéséhez meg kell különböztetni az államot, a kormányt és a társadalmat.

19. A társadalomhoz tartoznak az emberek és sokrétű kapcsolataik, például a családok, a vállalkozások, az egyesületek és a szomszédságok.

20. A kormány egy állami rend politikai vezetése, és cserélődhet anélkül, hogy ez a rend emiatt megszűnne.

21. Az állam alatt itt egy tartós közrendet értünk, amely egy területre vonatkozóan hatásköröket határoz meg, és szükség esetén kényszerrel is érvényesíti a közös szabályokat.

22. A „köz” kifejezés azt jelenti, hogy az állam joghatóságot gyakorol az adott terület lakói felett, és nem csupán egy zárt tagkör ügyeit intézi.

23. Ehhez a rendhez olyan intézmények és szabályozott feladatok tartoznak, amelyek nem az éppen hivatalban lévő személytől függenek.

24. Egy önkéntes egyesülettől eltérően az állam azt is igényli, hogy bizonyos szabályokat azokkal szemben is érvényesítsen, akik nem kívánnak csatlakozni hozzá.

25. Egy ilyen rend elsődleges oka a magánkezdeményezésű önsegélyezés bizonytalanságában rejlik.

26. Egy bérházban az áldozatok saját őrcsoportot alakíthatnának, míg a vádlott barátait hívná segítségül védelmére.

27. Mindkét csoport cselekedeteit puszta önvédelemnek tekintené.

28. Ha mindkét fél elővigyázatosságból nagyobb nyomást gyakorol, éppen a biztonság megszerzésére irányuló kísérlet súlyosbíthatja a helyzetet.

29. Egy közös hatóság megszakíthatná ezt a körforgást azáltal, hogy kivizsgálja a vádakat és megakadályozza a magánjellegű támadásokat.

30. Ez az érv nem feltételezi, hogy az állam nélküli emberek szükségszerűen erőszakosak lennének.

31. Feltételezi viszont, hogy az együttműködésre hajlandó emberek között is veszélyes konfliktusok alakulhatnak ki, amelyek megoldásához a jó szándék önmagában nem elegendő.

32. Az állami rend lehetséges haszna abban rejlik, hogy a védelmet kevésbé teszi függővé a vitában álló felek erőviszonyaitól.

33. Egy olyan szervnek azonban, amelynek feladata az erőszak korlátozása, ehhez magának is hatalommal kell rendelkeznie.

34. Ha meg akarja akadályozni a jogosulatlan házkutatásokat, szükség esetén képesnek kell lennie arra, hogy fellépjen a házkutatást végző lakosok ellen.

35. Pusztán ajánlásai hatástalanok lennének, ha ezek a lakosok eltökélten figyelmen kívül hagynák azokat.

36. Ugyanakkor a közös szerv maga is alaptalan gyanút követhetne nyomon, vagy kiterjeszthetné hatáskörét.

37. A nagyobb végrehajtási képesség ezért nem jelenti automatikusan a nagyobb biztonságot mindenki számára.

38. Fel kell tenni azt a kérdést is, hogy hogyan korlátozzák a hatásköröket, és hogyan védekezhetnek az érintettek a védelmi szerv hibái ellen.

39. A biztonsági indoklás egy hatékony intézmény mellett szól, de csak annyiban állja meg a helyét, amennyiben saját tevékenységét is figyelembe veszik, mint lehetséges veszélyforrást.

40. Egy olyan rendszer, amely a magánjellegű megfélemlítést ellenőrizhetetlen nyilvános megfélemlítéssel váltja fel, elvéti azt az indokot, amelyet a létrehozása mellett felhoztak.

41. A támadásokkal szembeni védelem mellett van egy másik indok is: a jogoknak akkor is érvényesülniük kell, ha azok jogosultjai kevés befolyással rendelkeznek.

42. Jog alatt itt egy megalapozott igényt értünk, amellyel szemben mások megfelelő kötelezettsége áll.

43. A házban élő károsultnak nem azért van kevesebb joga a tulajdonának védelmére, mert nem tud barátait megnyerni egy őrcsoport létrehozásához.

44. Hasonlóképpen a vádlottat sem szabad rosszabbul kezelni csak azért, mert népszerűtlen.

45. Ha az ilyen igényeknek többnek kell lenniük, mint jó szándékú ígéreteknek, akkor olyan eljárásokra van szükségük, amelyekben az indokokat megvizsgálják, és mindkét felet meghallgatják.

46. Egy eljárás nem attól lesz pártatlan, hogy a döntéshozó személy azt állítja, jó szándékkal cselekszik.

47. Az eljárást úgy kell kialakítani, hogy a személyes előnyök, barátságok és ellenségeskedések a lehető legkevésbé befolyásolják a döntést.

48. Az állami rend mellett szól itt az a lehetőség, hogy hozzáférhető és állandó eljárásokat biztosítson, amelyek igénybevétele nem függ magánjellegű támogatottságtól.

49. Az önkéntes békéltetés teljes mértékben képes betölteni ezt a feladatot, ha a vitában álló felek beleegyeznek abba.

50. Előnye abban rejlik, hogy megoldást tud kínálni anélkül, hogy átfogó hatalmat építene ki a résztvevők felett.

51. Korlátai azonban akkor válnak nyilvánvalóvá, amikor éppen az erősebb fél tagadja meg a vizsgálatot, mert anélkül jobban tudja érvényesíteni érdekeit.

52. A kötelező joghatóságtól való lemondás ilyenkor a gyengébb felet egyedül hagyja követelésével.

53. Több magán védelmi szolgálat sem oldja meg a problémát pusztán azzal, hogy mindegyik megbízhatóan képviseli saját ügyfeleit.

54. Ha ügyfeleik összetűzésbe kerülnek egymással, szabályra van szükség arra vonatkozóan, hogy a szolgáltatók közötti vitát hogyan döntsék el.

55. Erre a célra közös vitarendezést is megállapodhatnának, de súlyos konfliktus esetén annak megbízhatóságát is igazolniuk kellene.

56. A nehézség tehát nem egy intézmény magánjellegében rejlik, hanem abban, hogy védelme túllép-e az önkéntes együttműködés határain.

57. Egy harmadik ok azokhoz a feladatokhoz kapcsolódik, amelyek haszna nem korlátozható egyszerűen azokra, akik azok költségeit viselik.

58. Tegyük fel, hogy a lakók kicserélhetnék a közös pinceajtót egy megbízhatóbb ajtóra.

59. Amint azt beszerelnék, azok kerékpárjai is jobban védve lennének, akik nem fizettek hozzájárulást.

60. Egy lakó ezért reménykedhetne a többiek befizetéseiben, noha ő maga is szeretné a beépítést.

61. Ha elegendő számú másik lakó is így cselekszik, a fejlesztés elmaradhat, noha mindenki örülne neki.

62. Ezt a lehetőséget „potyautas-problémának” nevezik: valaki igénybe veszi a közös szolgáltatást anélkül, hogy vállalná a rendelkezésre állásához szükséges hozzájárulást.

63. Az, hogy egy szolgáltatás mindenki javát szolgálja, azonban nem jelenti azt, hogy ez a probléma valóban minden önkéntes finanszírozást megakadályozna.

64. A lakók bízhatnának egymásban, vállalhatnának hozzájárulást, vagy más okokból hajlandók lehetnének a saját közvetlen hasznukon túlmutató szempontokat is figyelembe venni.

65. A közjavak gondolata ezért egy kérdést vet fel, nem pedig automatikus választ az állam javára.

66. Meg kell vizsgálni, hogy egy adott feladat kötelező hozzájárulások nélkül is megbízhatóan teljesíthető-e, és milyen következményekkel járna annak kudarca.

67. Egy állami rendszer biztosíthatná a hozzájárulásokat, hosszabb távon koordinálhatná a feladatokat, és a szolgáltatások biztosítását kevésbé tenné függővé a változó segítőkészségtől.

68. Ebből azonban nem következik sem az, hogy minden közös szolgáltatást magának kell nyújtania, sem az, hogy a szervezete felsőbbrendű lenne.

69. Az állami finanszírozás összekapcsolható lenne önálló intézmények általi végrehajtással.

70. A kisebb szervezetek egyes feladatokat jobban tudnának a helyi viszonyokhoz igazítani, és a hibákat könnyebben észrevennék.

71. Az állami hatalom ellen felhozott komoly kifogás ezért az, hogy a korlátozott problémák gyakran korlátozott intézményeket igényelnek.

72. Aki egy közös pinceajtó hasznosságából azt a jogot vezeti le, hogy a lakók egész mindennapjait meghatározza, az kihagyta a döntő érvelési lépést.

73. Az államról szóló kérdés ezért összehasonlítást igényel életképes alternatívákkal, nem csupán egy olyan világgal, amelyben senki sem segít.

74. Az önkéntes és decentralizált rendszereket annak alapján kell megítélni, hogy tartós viták esetén is fennmaradnak-e, és képesek-e megvédeni a pénzzel vagy befolyással nem rendelkező embereket.

75. Az állami intézményeket annak alapján kell megítélni, hogy valóban csökkentik-e ezeket a nehézségeket, és milyen új függőségeket hoznak létre.

76. Eközben egy-egy feladat közös hatáskört igényelhet, míg más ügyek ilyen hatáskör nélkül is megoldhatók.

77. A megbízható vitarendezés igényéből nem következik átfogó jogosultság az életmódok előírására.

78. Az állami intézmények legerősebb indoklása a védelem, a jogok biztosítása és a közös cselekvőképesség terén fennálló bizonyos hiányosságokra utal.

79. Hogy ezek a hiányosságok kényszerítő hatáskörrel rendelkező államot igényelnek-e, attól függ, hogy a lehetséges intézmények mire képesek, és hogyan lehet hatalmukat korlátozni.

80. A bérházban máris sokat nyernénk, ha az adósságvádat sem a pinceajtónál, sem a leghangosabb hangon nem döntenék el.

1. Stellen wir uns ein Mietshaus vor, in dem innerhalb weniger Wochen mehrere Fahrräder aus dem Keller verschwinden.

2. Die Bewohner vereinbaren, abends die Türen zu prüfen und auf verdächtige Geräusche zu achten.

3. Zunächst scheint diese gegenseitige Hilfe auszureichen.

4. Dann beschuldigt ein Bewohner seinen Nachbarn, weil er ihn spät nachts mit einem Fahrrad gesehen hat.

5. Der Nachbar erklärt, es sei sein eigenes gewesen, und weist die Anschuldigung zurück.

6. Einige wollen nun seinen Abstellraum durchsuchen, andere halten schon diesen Vorschlag für einen Übergriff.

7. Zugleich verlangt eine Geschädigte Ersatz für ihr verschwundenes Rad, ohne dass feststeht, wer es genommen hat.

8. Aus dem gemeinsamen Wunsch nach Sicherheit ist ein Streit darüber geworden, wer etwas untersuchen, entscheiden und durchsetzen darf.

9. Das Problem besteht nicht darin, dass die Bewohner plötzlich jede Rücksicht verlieren.

10. Sie können ehrlich um Schutz bemüht sein und trotzdem verschiedene Vorstellungen davon haben, was erlaubt ist.

11. Wer sich bedroht fühlt, verlangt möglicherweise Maßnahmen, die einen Unbeteiligten selbst bedrohen.

12. Wer einen Verdacht beurteilt, kann sich irren, auch wenn er niemandem schaden will.

13. Persönliches Vertrauen hilft hier, ersetzt aber keine Antwort auf den Streit.

14. Besonders schwierig wird es, wenn die Beteiligten weder dieselbe Person als Schlichter anerkennen noch deren Entscheidung befolgen wollen.

15. Dann fehlt nicht unbedingt eine gemeinsame Moral, sondern eine verlässliche Zuständigkeit für den Fall der Uneinigkeit.

16. Eine solche Zuständigkeit könnte verhindern, dass jeder zugleich Ermittler, Richter und Vollstrecker seiner eigenen Ansprüche wird.

17. Damit ist noch kein Staat begründet, denn eine Schlichtungsstelle im Haus könnte zunächst genügen.

18. Um den weiteren Schritt zu verstehen, müssen Staat, Regierung und Gesellschaft auseinandergehalten werden.

19. Zur Gesellschaft gehören die Menschen und ihre vielfältigen Beziehungen, etwa Familien, Betriebe, Vereine und Nachbarschaften.

20. Eine Regierung ist die politische Leitung einer staatlichen Ordnung und kann wechseln, ohne dass diese Ordnung dadurch verschwindet.

21. Mit dem Staat ist hier eine dauerhafte öffentliche Ordnung gemeint, die für ein Gebiet Zuständigkeiten festlegt und gemeinsame Regeln nötigenfalls mit Zwang durchsetzt.

22. Öffentlich heißt dabei, dass sie eine Zuständigkeit für die Menschen dieses Gebiets beansprucht und nicht bloß die Angelegenheiten eines privaten Mitgliederkreises betreut.

23. Zu dieser Ordnung gehören Einrichtungen und geregelte Aufgaben, die nicht mit der jeweiligen Person im Amt stehen und fallen sollen.

24. Anders als ein freiwilliger Verein beansprucht sie, bestimmte Regeln auch gegenüber Menschen durchzusetzen, die ihr nicht beitreten möchten.

25. Ein erster Grund für eine solche Ordnung liegt in der Unsicherheit privater Selbsthilfe.

26. Im Mietshaus könnten die Geschädigten eine eigene Wachgruppe bilden, während der Beschuldigte Freunde zu seinem Schutz hinzuzieht.

27. Beide Gruppen könnten ihr Handeln als bloße Verteidigung ansehen.

28. Wenn jede Seite vorsorglich mehr Druck ausübt, kann gerade der Versuch, Sicherheit zu gewinnen, die Lage verschärfen.

29. Eine gemeinsame Instanz könnte diesen Kreislauf unterbrechen, indem sie Vorwürfe prüft und private Übergriffe verhindert.

30. Dieses Argument setzt nicht voraus, dass Menschen ohne Staat notwendig gewalttätig wären.

31. Es setzt voraus, dass auch unter kooperationsbereiten Menschen gefährliche Konflikte entstehen können, für deren Lösung guter Wille allein nicht zuverlässig genügt.

32. Der mögliche Nutzen einer staatlichen Ordnung liegt dann darin, Schutz weniger vom Kräfteverhältnis der Streitenden abhängig zu machen.

33. Doch eine Stelle, die Gewalt begrenzen soll, braucht dafür selbst Macht.

34. Soll sie eine unberechtigte Durchsuchung verhindern, muss sie gegebenenfalls gegen die durchsuchenden Bewohner vorgehen können.

35. Ihre bloße Empfehlung wäre wirkungslos, wenn diese Bewohner sie entschlossen ignorieren.

36. Gleichzeitig könnte die gemeinsame Stelle selbst einen unbegründeten Verdacht verfolgen oder ihre Befugnisse ausweiten.

37. Mehr Durchsetzungsfähigkeit bedeutet deshalb nicht automatisch mehr Sicherheit für alle.

38. Zu fragen ist auch, wie Zuständigkeiten begrenzt werden und wie sich Betroffene gegen Fehler der Schutzinstanz wehren können.

39. Die Sicherheitsbegründung spricht für eine wirksame Einrichtung, trägt aber nur, soweit deren eigenes Handeln als mögliche Gefahrenquelle mitbedacht wird.

40. Eine Ordnung, die private Einschüchterung durch unkontrollierte öffentliche Einschüchterung ersetzt, verfehlt den Grund, der für sie angeführt wurde.

41. Neben dem Schutz vor Übergriffen steht ein anderer Grund: Ansprüche sollen auch dann zählen, wenn ihre Träger wenig Einfluss haben.

42. Mit einem Recht ist hier ein begründeter Anspruch gemeint, dem eine entsprechende Verpflichtung anderer gegenübersteht.

43. Die Geschädigte im Haus hat nicht deshalb einen geringeren Anspruch auf Schutz ihres Eigentums, weil sie keine Freunde für eine Wachgruppe gewinnen kann.

44. Ebenso darf der Beschuldigte nicht deshalb schlechter behandelt werden, weil er unbeliebt ist.

45. Wenn solche Ansprüche mehr als wohlmeinende Zusagen sein sollen, brauchen sie Verfahren, in denen Gründe geprüft und beide Seiten gehört werden.

46. Unparteiisch ist ein Verfahren nicht schon deshalb, weil die entscheidende Person behauptet, es gut zu meinen.

47. Es muss so eingerichtet sein, dass persönliche Vorteile, Freundschaften und Feindschaften die Entscheidung möglichst wenig bestimmen.

48. Für eine staatliche Ordnung spricht hier die Möglichkeit, zugängliche und beständige Verfahren bereitzustellen, deren Nutzung nicht von privater Gefolgschaft abhängt.

49. Freiwillige Schlichtung kann diese Aufgabe durchaus erfüllen, wenn die Streitenden sich auf sie einlassen.

50. Ihr Vorzug liegt darin, dass sie eine Lösung ermöglichen kann, ohne eine umfassende Macht über die Beteiligten aufzubauen.

51. Ihre Grenze zeigt sich jedoch, wenn gerade die stärkere Seite eine Prüfung verweigert, weil sie ihre Interessen ohne sie besser durchsetzen kann.

52. Der Verzicht auf eine verbindliche Zuständigkeit lässt dann die schwächere Seite mit ihrem Anspruch allein.

53. Auch mehrere private Schutzdienste lösen das Problem nicht schon dadurch, dass jeder seine eigenen Kunden zuverlässig vertritt.

54. Geraten ihre Kunden aneinander, wird eine Regel dafür benötigt, wie der Streit zwischen den Diensten entschieden wird.

55. Sie könnten dafür eine gemeinsame Schlichtung vereinbaren, müssten aber auch deren Verlässlichkeit bei einem schweren Konflikt erklären.

56. Die Schwierigkeit liegt somit nicht im privaten Charakter einer Einrichtung, sondern darin, ob ihr Schutz über die Grenzen freiwilliger Zusammenarbeit hinaus trägt.

57. Ein dritter Grund betrifft Aufgaben, deren Nutzen sich nicht ohne Weiteres auf diejenigen beschränken lässt, die für sie aufkommen.

58. Nehmen wir an, die Bewohner könnten die gemeinsame Kellertür durch eine verlässlichere Tür ersetzen.

59. Sobald sie eingebaut wäre, würden auch die Fahrräder derjenigen besser geschützt, die keinen Beitrag gezahlt haben.

60. Ein Bewohner könnte deshalb auf die Zahlungen der anderen hoffen, obwohl er selbst den Einbau wünscht.

61. Falls genügend andere ebenso handeln, könnte die Verbesserung ausbleiben, obwohl alle sie begrüßen würden.

62. Diese Möglichkeit wird als Trittbrettfahrerproblem bezeichnet: Jemand nutzt eine gemeinsame Leistung, ohne den zu ihrer Bereitstellung nötigen Beitrag zu übernehmen.

63. Dass eine Leistung allen zugutekommt, bedeutet allerdings nicht, dass dieses Problem tatsächlich jede freiwillige Finanzierung verhindert.

64. Die Bewohner könnten sich vertrauen, Beiträge zusagen oder aus anderen Gründen bereit sein, mehr als ihren eigenen unmittelbaren Vorteil zu berücksichtigen.

65. Der Gedanke gemeinsamer Güter liefert deshalb eine Frage, keine automatische Antwort zugunsten des Staates.

66. Zu prüfen ist, ob eine bestimmte Aufgabe ohne verbindliche Beiträge verlässlich erfüllt werden kann und welche Folgen ihr Scheitern hätte.

67. Eine staatliche Ordnung könnte Beiträge sichern, Aufgaben über längere Zeit koordinieren und die Bereitstellung weniger von wechselnder Hilfsbereitschaft abhängig machen.

68. Daraus folgt jedoch weder, dass sie jede gemeinsame Leistung selbst erbringen muss, noch dass ihre Organisation überlegen ist.

69. Eine öffentliche Finanzierung könnte mit einer Ausführung durch selbstständige Einrichtungen verbunden werden.

70. Kleinere Zusammenschlüsse könnten manche Aufgaben besser an ihre örtlichen Bedingungen anpassen und Fehler leichter bemerken.

71. Der ernsthafte Einwand gegen staatliche Macht lautet deshalb, dass begrenzte Probleme häufig begrenzte Einrichtungen verlangen.

72. Wer aus dem Nutzen einer gemeinsamen Kellertür eine Befugnis ableitet, den gesamten Alltag der Bewohner zu bestimmen, hat den entscheidenden Begründungsschritt übersprungen.

73. Die Frage nach dem Staat verlangt daher einen Vergleich mit tragfähigen Alternativen, nicht bloß mit einer Welt, in der niemand hilft.

74. Freiwillige und dezentrale Ordnungen sind daran zu messen, ob sie auch bei hartnäckigem Streit bestehen und Menschen ohne Geld oder Einfluss schützen können.

75. Staatliche Einrichtungen sind daran zu messen, ob sie diese Schwierigkeiten tatsächlich vermindern und welche neuen Abhängigkeiten sie schaffen.

76. Dabei kann eine Aufgabe gemeinsame Zuständigkeit erfordern, während andere Angelegenheiten ohne eine solche Zuständigkeit auskommen.

77. Aus einem Grund für verlässliche Streitentscheidung folgt keine umfassende Befugnis, Lebensweisen vorzuschreiben.

78. Die stärkste Begründung staatlicher Einrichtungen verweist auf bestimmte Lücken im Schutz, in der Sicherung von Ansprüchen und in der gemeinsamen Handlungsfähigkeit.

79. Ob diese Lücken einen Staat mit Zwangsbefugnissen erfordern, hängt davon ab, was die möglichen Einrichtungen leisten können und wie ihre Macht begrenzt werden kann.

80. Im Mietshaus wäre schon viel gewonnen, wenn ein Schuldvorwurf weder an der Kellertür noch durch die lauteste Stimme entschieden würde.