14.3 Érvek Isten léte mellett és ellen – Argumente für und gegen die Existenz Gottes

1. Képzeljünk el két embert, akik egy tó partján állnak, és figyelik, ahogy a szitakötők a víz felett repülnek, és a növények a fény felé nőnek.

2. Az egyikük ebben egy olyan rendet lát, amely lehetővé teszi az életet, és egy isteni teremtőt tartja a legjobb magyarázatnak.

3. A másik ugyanazt a rendet ismeri fel, de kételkedik abban, hogy ebből szándék következne.

4. Nem vitatja sem a látvány szépségét, sem az összefüggések létezését.

5. Vitatható, hogy milyen további okra van szükség ahhoz, hogy ezekből az összefüggésekből Istenre következtessünk.

6. A tó mindkettőjüknek mutat valamit, de önmagában nem árulja el nekik, mivel kell ezt végső soron megmagyarázni.

7. Az Isten létezését alátámasztó érvnek ezért többet kell nyújtania, mint egy lenyűgöző élmény leírását.

8. Bizonyos előfeltételeket kapcsol össze egy olyan következtetéssel, amely túlmutat a közvetlenül megfigyelt jelenségeken.

9. Egyes érvek azt állítják, hogy következtetésük szükségszerűen következik, ha az előfeltételek teljesülnek.

10. Mások azt akarják bemutatni, hogy Isten létezésének feltételezése bizonyos megfigyeléseket jobban magyaráz, mint egy Isten nélküli világértelmezés.

11. Egy kényszerítő következtetés megdőlhet egy tarthatatlan előfeltétel miatt, míg egy nem kényszerítő következtetés mégis komoly érv lehet.

12. Döntő fontosságú minden esetben, hogy mit feltételeznek, mely alternatívát vizsgálták, és milyen messzire terjed az eredmény.

13. A tó példájából először is át lehet térni egy olyan kérdésre, amelyet egy teljesen más jellegű világ is felvetne.

14. Miért létezik egyáltalán valami, amelynek létezése másoktól függ?

15. A kozmológiai érv a világ létezéséből vagy függőségéből indul ki, nem pedig annak szépségéből.

16. Az egyik formájában olyan dolgokkal kezdődik, amelyek léteznek, de hiányozhatnának is, és létezésük okát nem hordozzák magukban.

17. Az ilyen dolgokat kontingensnek nevezzük, mert létezésük nem szükségszerű.

18. További előfeltétel, hogy az egész kontingens valóságnak is kell lennie egy elegendő oknak.

19. Ha ez az ok maga is csupán egy újabb kontingens alkotóelem lenne, az érvelés szerint az eredeti magyarázati feladat továbbra is fennállna.

20. Ebből egy szükségszerű oknak kell következnie, amelynek létezése nem függ ismét valami mástól.

21. Ez a gondolat abból merít erejét, hogy egy hosszú sorozatnyi egyedi magyarázat egy bizonyos kérdést nyitva hagyhat.

22. Még ha minden egyes láncszemhez egy másik láncszemet is megadnak okként, az még nem feltétlenül magyarázza meg, miért létezik ez az egész függő valóság.

23. De éppen ez a „feltétlenül” jelzi a vitás pontot.

24. Egy kritikus felteheti a kérdést, hogy miért lenne szükség az összes egyedi összefüggés magyarázata után még egy további, az egészre vonatkozó magyarázatra.

25. Vitathatja azt is, hogy minden kontingens ténynek elegendő okkal kell rendelkeznie, és a valóságot bizonyos pontokon megmagyarázatlan tényként fogadja el.

26. Aki viszont végső magyarázatot követel, annak meg kell indokolnia, miért érinti ez a követelés a valóság egyik tulajdonságát, és nem csupán a lezárás iránti vágyunkat.

27. Ráadásul még egy szükséges ok sikeres bizonyítása sem mutatná meg, hogy ez az ok ismerő, akaró vagy tökéletesen jó lenne.

28. Az, hogy „Istennek” nevezzük, nem pótolja a hiányzó lépéseket.

29. A tó rendje egy másik megközelítéshez vezet, a teleológiai érvhez, amely a célszerűségből vagy a rendezett összefüggésekből következtet a teremtésre.

30. Ha olyan öntözőrendszert találunk, amelynek részei megfelelően működnek együtt, ésszerű feltételezni, hogy terv áll mögötte.

31. Az érv ezt a gondolatot átviszi a természetre, és egy teremtő szellem feltételezése mellett a rend bizonyos formáit jobban érthetőnek tartja.

32. Alapvető előfeltétele, hogy ez a rend véletlenszerű keletkezés esetén kevésbé lenne várható, mint tervezés esetén.

33. Az öntözőrendszerrel való összehasonlítás önmagában nem elegendő ehhez, hiszen ilyen rendszerek esetében más esetekből ismerjük a készítőket és a keletkezési folyamatot.

34. A világ egészét tekintve hiányzik számunkra egy megfelelő gyűjtemény megfigyelt világokból, amelyeknek ismert alkotói vannak.

35. A teremtés feltételezésének ezért olyan indoklásra van szüksége, amely túlmutat az emberi alkotásokkal való hasonlóságon.

36. A tó esetében felmerülhet az a kérdés is, hogy a megfigyelt célszerűség egyáltalán igényel-e további teremtő okot.

37. Az élőlények környezetükhöz való alkalmazkodása az evolúcióval és a természetes szelekcióval magyarázható anélkül, hogy minden egyes megfelelő tulajdonsághoz külön tervet kellene feltételezni.

38. Ezzel elveszíti erejét az a következtetés, amely éppen a természetes magyarázat hiányát használja Istenre utaló jelként.

39. Egy átfogóbb teremtési feltételezés azonban azt állíthatná, hogy Isten hoz létre egy olyan világot, amelyben ilyen természetes folyamatok zajlanak.

40. Ekkor már nem ugyanarról a magyarázatról van szó, mint abban a kérdésben, hogy mi okozza egy bizonyos alkalmazkodást.

41. Környezetünk életbarát jellege is óvatosságra int, mert a megfigyelők csak olyan körülmények között létezhetnek, amelyek lehetővé teszik a létezésüket.

42. Ez a szelekciós hatás önmagában még nem magyarázza meg, miért léteznek életbarát körülmények, de megváltoztatja azt, ami meglepőnek tűnhet a megállapításunkban.

43. Aki mégis egy különösen valószínűtlen renddel érvel, annak meg kell neveznie, mely alternatívák lehetségesek, hogyan indokolhatók azok valószínűségei, és miért várható éppen ez a rend egy isteni terv alapján.

44. Egy ontológiai érv egy még más kiindulási pontot választ: a tökéletes lény fogalmából indul ki.

45. Egy egyszerű értelmezés szerint ez alatt olyan lényt értünk, amelynél nagyobbat el sem lehet képzelni.

46. Feltételezi, hogy ha egy ilyen lény csupán a gondolkodásban létezne, akkor egy megfelelő, valójában létező lény felülmúlná.

47. Ezen előfeltétel mellett az a feltételezés, hogy csupán a gondolkodásban létezik, ellentmondani látszik a kiinduló fogalomnak.

48. Tehát a gondolkodásban elképzelt legfőbb lénynek valójában is léteznie kell.

49. A kifogás a gondolati tulajdonságok összehasonlításából a tényleges létezés állítására való átmenet ellen irányul.

50. Egy leírás meghatározhatja, milyen tulajdonságokkal rendelkezne egy lény, anélkül, hogy ezzel kimutatná, hogy létezik valami, ami ennek a leírásnak megfelel.

51. Az érv védelme meg kellene magyaráznia, miért éppen ez a fogalom teszi lehetővé az átmenetet; mindenesetre a szokásos, kitalált dolgokra nem lehet ezt egyszerűen átvinni.

52. Egy érv kritikája még nem dönti el a létezés kérdését.

53. Aki bebizonyítja, hogy egy híd nem bírja el a terhelést, azzal még nem bizonyította, hogy nincs másik part.

54. Hasonlóképpen, egy sikertelen istenérvből egyelőre csak az következik, hogy ez az út nem bizonyítja az állított létezést.

55. Egy erősebb ellenállításhoz saját érvekre van szükség, például egy ellentmondásra a vizsgált feltételezésben, vagy olyan megállapításokra, amelyek annak keretében aligha várhatók.

56. A bizonyítási teher itt azt a feladatot jelenti, hogy egy felvetett állítást megfelelő érvekkel alátámasszuk.

57. Aki az ítéletet elégtelen indokok miatt nyitva hagyja, kevesebbet állít, mint az, aki minden elképzelhető isten létezését kizárja.

58. Egy önálló ellenvetés akkor merülhet fel, ha hiányoznak a várható utalások.

59. Tegyük fel, hogy egy tökéletesen szerető Isten személyes kapcsolatot kíván minden olyan emberrel, aki erre kész.

60. Ekkor várható lenne, hogy egy őszintén kereső személy legalább felismerje, hogy ez az Isten létezik.

61. Ha ez a felismerés hiányzó ellenállás ellenére is elmarad tőle, az ellentmondásba kerül Isten feltételezett kapcsolatra való hajlandóságával.

62. A kifogás ereje attól függ, hogy léteznek-e ilyen esetek, és hogy a feltételezett elvárás valóban az isteni szeretetből fakad-e.

63. Egy válasz különleges okokat hozhatna fel arra, hogy Isten miért nem ad magáról egyértelmű jeleket, de meg kellene magyaráznia azok hihetőségét.

64. Nem elégedhetne meg azzal a puszta utalással, hogy valamilyen ismeretlen ok lehetséges.

65. A kifogás ráadásul ezt a kapcsolatra hajlandó Istent érintené, és nem egy személytelen végső okot.

66. Az isteni jóság feltételezése és a világ tényleges alakulása között is feszültségek állhatnak fenn.

67. Ezek azonban csak akkor válnak az létezésre vonatkozó állítás ellen szóló érvekké, ha világos, hogy a vizsgált istenkép milyen alakulást várna el, és miért.

68. Ehhez nem elegendő pusztán az az érzés, hogy a világnak másképp kellene kinéznie, éppúgy, mint az a biztosíték, hogy minden elképzelhető alakulás illeszkedik egy felismerhetetlen tervbe.

69. Aki Istent hozza fel egy bizonyos természeti jelenség magyarázataként, annak összehasonlíthatónak kell lennie e jelenség természetes magyarázataival.

70. Aki azt a kérdést teszi fel, hogy miért létezik egyáltalán egy törvényszerűen leírható természet, az egy tágabb körű kérdést vet fel, amelyet a természet keretein belüli magyarázat nem old meg automatikusan.

71. Ez a különböző magyarázati feladatok közötti megkülönböztetés azonban csak egy ennek megfelelően korlátozott igényt véd, és nem menti fel a konkrét, isteni cselekvésre vonatkozó állítást a vizsgálat alól.

72. A kumulatív érvelés végül is arra törekszik, hogy több jelzést összegezzen, ahelyett, hogy mindent egyetlen bizonyítéktól függővé tenne.

73. Egy függő világ létezésének, rendjének és további tapasztalatoknak együttesen nagyobb súlyuknak kell lennie, mint bármelyik egyes oknak.

74. Ez ésszerű lehet, feltéve, hogy az okok nem csupán ugyanazt a vitatott előfeltételt használják fel többször is.

75. Ugyanazon megfigyelés három leírása még nem jelent három egymástól független megerősítést.

76. Egy ilyen érvelésnek emellett figyelembe kell vennie az ellenérveket is, és fel kell tennie a kérdést, hogy az alternatív értelmezések legalább ugyanolyan jól magyarázzák-e az összképet.

77. Egy naturalista értelmezés, amely isteni teremtő nélkül is megállja a helyét, itt meggyőző lehet az ismert magyarázati összefüggések és a kiegészítő feltételezések iránti kisebb igény révén, anélkül, hogy ezzel már minden, a végső okra vonatkozó kérdésre választ adna.

78. A tóparton álló két ember e vizsgálat után is eltérő következtetésekre juthat.

79. Az egyiknek most pontosabban meg kellene fogalmaznia, miért támasztja alá az észlelt rend egy isteni teremtő létezését, és milyen tulajdonságokat von le valójában az érvelése.

80. A másiknak pedig meg kellene különböztetnie, hogy elutasítja-e ezt a következtetést, egy bizonyos istenfogalmat cáfoltnak tart-e, vagy nyitva hagyja-e az létezés kérdését.

81. Közös megfigyelésük önmagában nem hordozza magában ezeket a messzebb mutató válaszokat.

82. Amit nyerhetnek, az egy pontosabb elképzelés arról, hol végződnek az érveik, és mely kiegészítő feltételezésnek kellene alátámasztania a következő lépést.

1. Stellen wir uns zwei Menschen vor, die an einem Teich stehen und beobachten, wie Libellen über das Wasser fliegen und Pflanzen zum Licht wachsen.

2. Einer von ihnen sieht darin eine Ordnung, die Leben ermöglicht, und hält einen göttlichen Urheber für die beste Erklärung.

3. Die andere erkennt dieselbe Ordnung, bezweifelt aber, dass aus ihr eine Absicht folgt.

4. Sie bestreitet weder die Schönheit des Anblicks noch das Vorhandensein von Zusammenhängen.

5. Strittig ist, welchen zusätzlichen Grund man braucht, um von diesen Zusammenhängen auf Gott zu schließen.

6. Der Teich zeigt beiden etwas, doch er sagt ihnen nicht von selbst, wodurch es letztlich erklärt werden muss.

7. Ein Argument für Gottes Existenz muss deshalb mehr leisten, als eine eindrucksvolle Erfahrung zu beschreiben.

8. Es verbindet bestimmte Voraussetzungen mit einer Schlussfolgerung, die über das unmittelbar Beobachtete hinausgeht.

9. Manche Argumente beanspruchen, dass ihre Schlussfolgerung notwendig folgt, wenn die Voraussetzungen zutreffen.

10. Andere wollen zeigen, dass die Annahme Gottes bestimmte Befunde besser erklärt als eine Weltdeutung ohne Gott.

11. Ein zwingender Schluss kann an einer unhaltbaren Voraussetzung scheitern, während ein nicht zwingender Schluss dennoch ein ernsthafter Grund sein kann.

12. Entscheidend ist jeweils, was vorausgesetzt wird, welche Alternative geprüft wurde und wie weit das Ergebnis reicht.

13. Vom Teich lässt sich zunächst zu einer Frage übergehen, die auch eine völlig anders beschaffene Welt aufwerfen würde.

14. Weshalb gibt es überhaupt etwas, dessen Existenz von anderem abhängt?

15. Ein kosmologisches Argument setzt bei der Existenz oder Abhängigkeit der Welt an, nicht bei ihrer Schönheit.

16. In einer seiner Formen beginnt es mit Dingen, die existieren, aber auch fehlen könnten und ihren Existenzgrund nicht in sich selbst tragen.

17. Solche Dinge heißen kontingent, weil ihre Existenz nicht notwendig ist.

18. Als weitere Voraussetzung kommt hinzu, dass auch die gesamte kontingente Wirklichkeit einen zureichenden Grund haben muss.

19. Wenn dieser Grund selbst nur ein weiterer kontingenter Bestandteil wäre, bliebe nach Auffassung des Arguments die ursprüngliche Erklärungsaufgabe bestehen.

20. Daraus soll ein notwendiger Grund folgen, dessen Existenz nicht wieder von etwas anderem abhängt.

21. Der Gedanke gewinnt seine Kraft daraus, dass eine lange Reihe einzelner Erklärungen eine bestimmte Frage offenlassen kann.

22. Selbst wenn für jedes Glied ein anderes Glied als Grund angegeben wird, ist damit möglicherweise noch nicht erklärt, warum diese ganze abhängige Wirklichkeit besteht.

23. Doch gerade dieses „möglicherweise“ markiert einen Streitpunkt.

24. Ein Kritiker kann fragen, warum nach der Erklärung aller einzelnen Zusammenhänge noch eine zusätzliche Erklärung des Ganzen erforderlich sein soll.

25. Er kann auch bestreiten, dass jede kontingente Tatsache einen zureichenden Grund haben muss, und die Wirklichkeit an irgendeiner Stelle als unerklärte Tatsache hinnehmen.

26. Wer dagegen eine letzte Erklärung verlangt, muss begründen, weshalb dieses Verlangen eine Eigenschaft der Wirklichkeit trifft und nicht bloß unseren Wunsch nach einem Abschluss.

27. Selbst ein erfolgreicher Nachweis eines notwendigen Grundes würde außerdem noch nicht zeigen, dass dieser Grund erkennt, will oder vollkommen gut ist.

28. Ihn „Gott“ zu nennen, ersetzt die fehlenden Schritte nicht.

29. Die Ordnung am Teich führt zu einem anderen Ansatz, dem teleologischen Argument, das von Zweckmäßigkeit oder geordneten Zusammenhängen auf Gestaltung schließt.

30. Wenn wir ein Bewässerungssystem finden, dessen Teile passend zusammenwirken, ist die Vermutung eines Plans vernünftig.

31. Das Argument überträgt diesen Gedanken auf die Natur und hält bestimmte Formen ihrer Ordnung unter der Annahme eines gestaltenden Geistes für besser verständlich.

32. Seine tragende Voraussetzung ist, dass diese Ordnung bei absichtsloser Entstehung weniger zu erwarten wäre als bei Planung.

33. Der Vergleich mit einem Bewässerungssystem allein genügt dafür nicht, denn bei solchen Anlagen kennen wir die Hersteller und den Entstehungsprozess aus anderen Fällen.

34. Bei der Welt als Ganzer fehlt uns eine entsprechende Sammlung beobachteter Welten mit bekannten Urhebern.

35. Die Vermutung von Gestaltung braucht deshalb eine Begründung, die über die Ähnlichkeit mit menschlichen Erzeugnissen hinausgeht.

36. Am Teich lässt sich zudem fragen, ob die beobachtete Zweckmäßigkeit überhaupt eine zusätzliche gestaltende Ursache verlangt.

37. Die Anpassung von Lebewesen an ihre Umwelt kann durch Evolution und natürliche Auswahl erklärt werden, ohne für jede passende Eigenschaft einen eigenen Plan anzunehmen.

38. Damit verliert ein Schluss an Kraft, der gerade das Fehlen einer natürlichen Erklärung als Hinweis auf Gott benutzt.

39. Eine umfassendere Gestaltungsannahme könnte allerdings behaupten, dass Gott eine Welt mit solchen natürlichen Vorgängen hervorbringt.

40. Dann geht es nicht mehr um dieselbe Erklärung wie bei der Frage, wodurch eine bestimmte Anpassung entsteht.

41. Auch die Lebensfreundlichkeit unserer Umgebung verlangt Vorsicht, weil Beobachter nur unter Bedingungen vorkommen können, die ihre Existenz ermöglichen.

42. Diese Auswahlwirkung erklärt für sich noch nicht, warum lebensfreundliche Bedingungen bestehen, verändert aber, was an unserem Befund überraschen sollte.

43. Wer dennoch mit einer besonders unwahrscheinlichen Ordnung argumentiert, muss angeben, welche Alternativen möglich sein sollen, wie ihre Wahrscheinlichkeiten begründet werden und weshalb ein göttlicher Plan gerade diese Ordnung erwarten ließe.

44. Ein ontologisches Argument wählt einen noch anderen Ausgangspunkt: Es beginnt beim Begriff eines vollkommenen Wesens.

45. Eine einfache Fassung versteht darunter ein Wesen, über das hinaus kein größeres gedacht werden kann.

46. Sie nimmt an, dass ein solches Wesen, wenn es nur im Denken bestünde, von einem entsprechenden wirklich existierenden Wesen übertroffen würde.

47. Unter dieser Voraussetzung scheint die Annahme, es existiere nur im Denken, dem Ausgangsbegriff zu widersprechen.

48. Also soll das gedachte höchste Wesen auch wirklich existieren.

49. Der Einwand richtet sich gegen den Übergang vom Vergleich gedachter Eigenschaften zur Behauptung tatsächlicher Existenz.

50. Eine Beschreibung kann festlegen, wie ein Wesen beschaffen wäre, ohne damit zu zeigen, dass etwas dieser Beschreibung entspricht.

51. Die Verteidigung des Arguments müsste erklären, weshalb gerade dieser Begriff den Übergang erlaubt; auf gewöhnliche ausgedachte Dinge lässt er sich jedenfalls nicht ohne Weiteres übertragen.

52. Mit der Kritik an einem Argument ist die Existenzfrage noch nicht entschieden.

53. Wer zeigt, dass eine Brücke nicht trägt, hat damit nicht gezeigt, dass es kein anderes Ufer gibt.

54. Ebenso folgt aus einem misslungenen Gottesargument zunächst nur, dass dieser Weg die behauptete Existenz nicht nachweist.

55. Eine stärkere Gegenbehauptung braucht eigene Gründe, etwa einen Widerspruch in der geprüften Annahme oder Befunde, die unter ihr schwer zu erwarten wären.

56. Die Beweislast bezeichnet hier die Aufgabe, einen erhobenen Anspruch mit passenden Gründen zu stützen.

57. Wer das Urteil wegen unzureichender Gründe offenlässt, behauptet weniger als jemand, der die Existenz jedes denkbaren Gottes ausschließt.

58. Ein eigenständiger Einwand kann bei fehlenden erwartbaren Hinweisen ansetzen.

59. Nehmen wir an, ein vollkommen liebender Gott wünsche eine persönliche Beziehung zu allen Menschen, die dazu bereit sind.

60. Dann scheint zu erwarten, dass eine aufrichtig suchende Person wenigstens erkennen könnte, dass dieser Gott existiert.

61. Bleibt ihr diese Erkenntnis trotz fehlender Abwehr versagt, steht das in Spannung zu der angenommenen Bereitschaft Gottes zur Beziehung.

62. Die Stärke des Einwands hängt davon ab, ob es solche Fälle gibt und ob die behauptete Erwartung tatsächlich aus göttlicher Liebe folgt.

63. Eine Antwort könnte besondere Gründe dafür anführen, dass Gott sich nicht eindeutig zu erkennen gibt, müsste aber deren Plausibilität erklären.

64. Sie könnte sich nicht mit dem bloßen Hinweis begnügen, dass irgendein unbekannter Grund möglich sei.

65. Der Einwand träfe zudem diesen beziehungswilligen Gott und nicht schon einen unpersönlichen letzten Grund.

66. Auch zwischen der Annahme göttlicher Güte und dem tatsächlichen Verlauf der Welt können Spannungen bestehen.

67. Sie werden jedoch erst zu Gründen gegen eine Existenzbehauptung, wenn deutlich ist, welchen Verlauf die geprüfte Gottesannahme erwarten ließe und weshalb.

68. Ein bloßes Gefühl, die Welt müsste anders aussehen, reicht dazu nicht aus, ebenso wenig wie die Versicherung, jeder denkbare Verlauf passe zu einem unerkennbaren Plan.

69. Wer Gott zur Erklärung eines bestimmten Naturvorgangs anführt, muss sich mit natürlichen Erklärungen dieses Vorgangs vergleichen lassen.

70. Wer nach dem Grund dafür fragt, dass überhaupt eine gesetzmäßig beschreibbare Natur besteht, stellt eine weiterreichende Frage, die durch eine Erklärung innerhalb der Natur nicht automatisch erledigt wird.

71. Diese Unterscheidung verschiedener Erklärungsaufgaben schützt aber nur einen entsprechend begrenzten Anspruch und befreit keine konkrete Behauptung über göttliches Handeln von der Prüfung.

72. Eine kumulative Begründung versucht schließlich, mehrere Hinweise zusammenzuführen, statt alles von einem einzigen Beweis abhängig zu machen.

73. Die Existenz einer abhängigen Welt, ihre Ordnung und weitere Erfahrungen sollen gemeinsam mehr Gewicht haben als jeder einzelne Grund.

74. Das kann vernünftig sein, sofern die Gründe nicht nur dieselbe strittige Voraussetzung mehrfach verwenden.

75. Drei Beschreibungen derselben Beobachtung sind noch keine drei voneinander unabhängigen Bestätigungen.

76. Eine solche Begründung muss außerdem Gegenhinweise berücksichtigen und fragen, ob alternative Deutungen das Gesamtbild mindestens ebenso gut erklären.

77. Eine naturalistische Deutung, die ohne göttlichen Urheber auskommt, kann hier durch bekannte Erklärungszusammenhänge und geringeren Bedarf an zusätzlichen Annahmen überzeugen, ohne damit schon jede Frage nach einem letzten Grund zu beantworten.

78. Die beiden Menschen am Teich könnten nach dieser Prüfung noch immer zu verschiedenen Urteilen gelangen.

79. Der eine müsste nun genauer sagen, weshalb die wahrgenommene Ordnung einen göttlichen Urheber stützt und welche Eigenschaften sein Argument tatsächlich erschließt.

80. Die andere müsste unterscheiden, ob sie diesen Schluss zurückweist, eine bestimmte Gottesannahme für widerlegt hält oder die Existenzfrage offenlässt.

81. Ihre gemeinsame Beobachtung trägt keine dieser weiterreichenden Antworten von selbst.

82. Was sie gewinnen können, ist eine genauere Vorstellung davon, wo ihre Gründe enden und welche zusätzliche Annahme den nächsten Schritt tragen müsste.