6.1 Kant kritikai filozófiája – Kants kritische Philosophie

1. Immanuel Kantot sokan az egész újkori filozófia legnagyobb fordulópontjának tartják, mert nála több nagy irányzat is összefolyik, és valami alapvetően új jön létre.

2. Kant szinte egész életét a kelet-poroszországi Königsberg városában töltötte, és szinte soha nem hagyta el ezt a várost.

3. Olyan szabályos életet élt, hogy állítólag a szomszédok az ő napi sétáihoz igazították az óráikat.

4. E külső nyugalom mögött azonban olyan gondolkodásmód rejtőzött, amely örökre felforgatta a filozófiát.

5. Ahhoz, hogy megértsük Kant teljesítményét, először a két nagy táborra kell tekintenünk, amelyek egymással szemben álltak előtte.

6. Az egyik oldalon álltak a racionalisták, akik minden biztos tudást kizárólag a tiszta ésszel akartak levezetni.

7. Olyan gondolkodók, mint Descartes, Spinoza és Leibniz bíztak abban, hogy az elme önmagából juthat el a megingathatatlan igazságokhoz.

8. A másik oldalon álltak az empiristák, akik meg voltak győződve arról, hogy minden tudás kizárólag a tapasztalatból származik.

9. Olyan gondolkodók, mint Locke, Berkeley és Hume, az emberi elmét kezdetben egy üres lapnak tekintették, amelyet először az érzékek töltenek meg.

10. Mindkét tábornak voltak jó érvei, de mindkettő súlyos nehézségekbe is ütközött.

11. A racionalizmus azzal fenyegetett, hogy elvész az Istenről, a lélekről és a világról szóló légies spekulációkban, amelyeket senki sem tudott ellenőrizni.

12. Az empirizmus viszont David Hume-nál abban a mély kétségben végződött, hogy egyáltalán tudhatunk-e valamit biztosan.

13. Hume rámutatott, hogy soha nem látjuk, hogyan hozza létre egy ok a hatását, hanem csak azt, hogy az egyik eseményt általában a másik követi.

14. Kant később bevallotta, hogy éppen Hume ébresztette fel őt „dogmatikus álmából”

15. Ez a megrázkódtatás lett az a szikra, amelyből Kant egész kritikai filozófiája született.

16. Kant azt kérdezte magától, hogyan lehetséges egyáltalán a biztos tudás, ha az értelem önmagában üres, a tapasztalat pedig önmagában bizonytalan.

17. Zseniális válasza az volt, hogy az igazi megismerés csak e két forrás együttes működéséből származik.

18. Az érzékek szolgáltatják a benyomások nyers anyagát, az értelem pedig ezt az anyagot rendezett formába önti.

19. Kant ezt egy híres mondatban foglalta össze: a tartalom nélküli gondolatok üresek, a fogalmak nélküli megfigyelések vakok.

20. Csak akkor, ha mindkettő együttműködik, keletkezik a benyomások kavargásából egy felismerhető világ.

21. Egész gondolkodásmódját „kritikai filozófiának” nevezik, és a „kritika” szó itt különleges jelentéssel bír.

22. Kantnál a kritika nem bírálatot vagy zsörtölődést jelent, hanem az értelem saját maga általi alapos vizsgálatát.

23. Az értelem mintegy bíróság elé állítja magát, és megvizsgálja, mire képes, és hol vannak a határai.

24. Ez a vállalkozás újszerű volt, hiszen korábban az értelem merészen ítélkezett mindenről anélkül, hogy saját képességeit vizsgálta volna.

25. Kant saját gondolkodásbeli fordulatát a Kopernikusz csillagász nagy tettéhez hasonlította.

26. Kopernikusz bebizonyította, hogy nem a Nap forog a Föld körül, hanem a Föld a Nap körül.

27. Kant hasonló módon fordította meg az elme és a világ viszonyát.

28. Eddig azt hitték, hogy ismereteinknek a dolgokhoz kell igazodniuk.

29. Kant az ellenkezőjét javasolta: a dolgok úgy jelennek meg előttünk, ahogyan az értelmünk saját formái szerint rendezi őket.

30. Ezt az elképzelést a filozófiában a mai napig „kopernikuszi fordulatnak” nevezik.

31. Kant szerint a tér és az idő nem olyan dolgok, amelyeket odakint találunk, hanem formák, amelyekkel elméünk minden észlelést rendszerez.

32. A világot bizonyos értelemben egy láthatatlan szemüvegen keresztül látjuk, amelyet soha nem vehetünk le.

33. Ez a szemüveg a térből, az időből és az értelem alapfogalmaiból áll, amelyeket Kant kategóriáknak nevez.

34. Ide tartoznak például olyan fogalmak, mint az ok és a hatás, az egység és a sokaság, vagy a lehetőség és a valóság.

35. Mivel a világot mindig ezen a szemüvegen keresztül látjuk, a dolgokat mindig csak úgy ismerjük fel, ahogyan azok számunkra megjelennek.

36. Hogy a dolgok önmagukban milyenek, függetlenül az észlelésünktől, az örökre rejtve marad előttünk.

37. Kant ezért élesen megkülönböztette a látszatot és a „dolog önmagában”-t.

38. Az ismerhető határa filozófiájának egyik leghíresebb és legjelentősebb tanítása.

39. Ebből a határból Kant meglepő következtetést vont le a metafizika ősi kérdéseire vonatkozóan.

40. Istenről, a halhatatlan lélekről és a világról mint egészről nem szerezhetünk biztos tudást.

41. Ezek a tárgyak minden lehetséges tapasztalat határain túl fekszenek, és így azon is túl, amit az értelem bizonyítani tud.

42. Az értelem megoldhatatlan ellentmondásokba keveredik, amint átlépni próbálja ezt a határt.

43. Kant például kimutatta, hogy ugyanolyan szigorral lehet bizonyítani, hogy a világnak van időbeli kezdete, mint azt, hogy nincs.

44. Az ilyen ellentmondásokat antinómiáknak nevezte, és számára ezek az arrogáns értelemre figyelmeztető jelek voltak.

45. Ezzel Kant egyértelmű határt szabott a végső dolgokról szóló, évszázadok óta tartó spekulációnak.

46. De ezt nem a hit megsemmisítése érdekében tette, hanem hogy biztosítsa számára a saját helyét.

47. Saját szavaival korlátozta a tudást, hogy teret teremtsen a hitnek.

48. Mindezeket a gondolatokat az ismeretről és annak határairól Kant nagy főművében fejtette ki.

49. Ez a mű a „Tiszta ész kritikája” címet viseli, és a filozófiatörténet egyik legnehezebb könyvének számít.

50. 1781-ben jelent meg, és eleinte alig értették, mielőtt felforgatta a gondolkodás világát.

51. Kant azonban nem korlátozódott arra a kérdésre, hogy mit tudhatunk.

52. Ugyanilyen mélységben foglalkozott azzal a kérdéssel is, hogy mit kell tennünk.

53. Ezt a második nagy kérdést a „Gyakorlati értelem kritikája” című művében tárgyalta.

54. Etikájának középpontjában az erkölcsi törvény áll, amelyet Kant az értelem minden emberben megnyilvánuló hangjaként értelmezett.

55. Ez a törvény nem egyedi előírásokban, hanem egy általános alapkövetelményben fogalmazódik meg.

56. Kant ezt a követelményt a híres kategorikus imperatívumban fogalmazta meg.

57. Azt követeli, hogy csak olyan szabály szerint cselekedjünk, amelyről el tudjuk képzelni, hogy minden emberre érvényes legyen.

58. Egy cselekedet tehát csak akkor erkölcsileg jó, ha szabálya ellentmondás nélkül általános törvénnyé alakítható.

59. Kant számára nem a cselekmény sikere számít, hanem az a szándék, amelyből fakad.

60. A cselekmény akkor jó, ha kötelességtudatból és az erkölcsi törvény iránti tiszteletből fakad.

61. Ebből a gondolatból következik a kategorikus imperatívusz második, ugyanolyan híres megfogalmazása.

62. Ez azt követeli, hogy az embert soha ne csupán eszközként használjuk, hanem mindig célként is tiszteljük.

63. Minden embernek tehát van egy méltósága, amelyet soha nem szabad pénzért eladni.

64. Kant ezt a méltóságot az ember azon képességére alapozza, hogy ésszerű törvényeket állítson fel magának.

65. Ezt az önszabályozást Kant autonómiának nevezi, és ez képezi egész erkölcstanának magját.

66. Kant szerint az ember nem akkor szabad, ha minden szeszélyének enged, hanem akkor, ha saját ésszerűségének törvényét követi.

67. Ezzel Kant oly módon kapcsolja össze a szabadságot és az erkölcsöt, amelynek hatása a mai napig érezhető.

68. Egy harmadik nagy mű, az „Ítélőképesség kritikája” zárta le rendszerét.

69. Ebben Kant a szépet és a fenségest, valamint az életteli természetben érzékelt célszerűséget vizsgálta.

70. Műve így három kritikára terjedt ki, amelyek az ismeretnek, a cselekvésnek és az ítéletnek szenteltek.

71. Kant maga négy egyszerű, de mélyreható kérdésben foglalta össze egész törekvését.

72. Az első így hangzik: Mit tudhatok?

73. A második így hangzik: Mit tegyek?

74. A harmadik így hangzik: Mire remélhetek?

75. A negyedik és átfogó kérdés így hangzik: Mi az ember?

76. E négy kérdésben szinte az egész filozófia néhány szóba sűrűsödik.

77. Elméleti művein túl Kant a történelemről, a jogról és a békéről is elmélkedett.

78. Egy híres írásában felvázolta a népek közötti „örök béke” eszméjét.

79. Ebben egy szabad államok szövetségét javasolta, amelynek célja az volt, hogy a jog és az ész segítségével legyőzze a háborúkat.

80. Ezek a gondolatok napjaink nemzetközi szervezeteinek eszméjében is visszaköszönnek.

81. A felvilágosodásról is Kant adta a filozófiatörténet egyik legismertebb válaszát.

82. A felvilágosodás számára azt jelenti, hogy van bátorságunk saját értelmünket külső irányítás nélkül használni.

83. „Legyen bátorságod saját értelmét használni” mottója egy mondatban foglalja össze ezt a hozzáállást.

84. Ezzel Kant az önálló gondolkodást egy egész korszak középpontjává tette.

85. Filozófiájának hatása hatalmas volt, és messze túlnyúlt saját életén.

86. Utána egyetlen gondolkodó sem tudta egyszerűen figyelmen kívül hagyni műveit.

87. Kantot közvetlenül a német idealizmus követte Fichte, Schelling és Hegel személyében.

88. Ezek a gondolkodók felvették Kant gondolatait, és egyúttal megpróbálták leküzdeni az általa a látszat és a dolog önmagában között húzott határt.

89. A romantika is táplálkozott Kantnak a megismerhető és a rejtett valóság közötti megkülönböztetéséből.

90. A 19. és 20. században számos iskola kifejezetten visszatért Kanthoz, és újkantianusoknak nevezte magát.

91. Még a mai, az emberi jogokról és az emberi méltóságról szóló viták is gyakran hivatkoznak Kant gondolataira.

92. Etikája a mai napig szilárd hivatkozási pontot jelent, amikor az emberi személy tiszteletéről folyik a vita.

93. A világméretű békeszövetségről szóló elképzelése is tovább él a mai politikában.

94. Így Kant egyszerre hat továbbra is az ismeretelméletben, az etikában és a politikai filozófiában.

95. Gondolkodása egy vízválasztót jelent, amelyen túl a filozófia már nem lehetett olyan, mint korábban.

96. Kant előtt elsősorban azt kérdezték, milyen a világ.

97. Kant után viszont először azt kérdezték, hogy egyáltalán hogyan képes elménk felfogni a világot.

98. Ez a nézőpont eltolódása a tárgyról az ismerő alanyra Kant legmaradandóbb öröksége.

99. A következő alfejezetek részletesen bemutatják, hogyan határozza meg Kant a tudást, a jelenséget és az erkölcsi törvényt.

100. Ott bontakozik ki az, amit ez a széles ív eddig csak körvonalakban rajzolt meg.

1. Immanuel Kant gilt vielen als der größte Wendepunkt der gesamten neuzeitlichen Philosophie, weil bei ihm mehrere große Strömungen zusammenfließen und etwas grundlegend Neues entsteht.

2. Kant lebte fast sein ganzes Leben lang in der ostpreußischen Stadt Königsberg und verließ diese Stadt so gut wie nie.

3. Er führte ein so regelmäßiges Leben, dass die Nachbarn angeblich ihre Uhren nach seinen täglichen Spaziergängen stellten.

4. Hinter dieser äußeren Ruhe verbarg sich jedoch ein Denken, das die Philosophie für immer umpflügen sollte.

5. Um Kants Leistung zu verstehen, muss man zuerst auf die zwei großen Lager blicken, die sich vor ihm gegenüberstanden.

6. Auf der einen Seite standen die Rationalisten, die alles sichere Wissen allein aus der reinen Vernunft ableiten wollten.

7. Denker wie Descartes, Spinoza und Leibniz vertrauten darauf, dass der Geist aus sich selbst heraus zu unerschütterlichen Wahrheiten gelangen könne.

8. Auf der anderen Seite standen die Empiristen, die überzeugt waren, dass alles Wissen einzig aus der Erfahrung stammt.

9. Denker wie Locke, Berkeley und Hume sahen den menschlichen Geist anfangs als ein unbeschriebenes Blatt, das erst die Sinne beschreiben.

10. Beide Lager hatten gute Argumente, doch beide gerieten auch in schwere Schwierigkeiten.

11. Der Rationalismus drohte sich in luftige Spekulationen über Gott, Seele und Welt zu verlieren, die niemand prüfen konnte.

12. Der Empirismus dagegen endete bei David Hume in einem tiefen Zweifel, ob wir überhaupt etwas sicher wissen können.

13. Hume zeigte, dass wir niemals sehen, wie eine Ursache ihre Wirkung hervorbringt, sondern nur, dass auf das eine Ereignis gewöhnlich das andere folgt.

14. Kant bekannte später, dass gerade Hume ihn aus seinem „dogmatischen Schlummer“ geweckt habe.

15. Diese Erschütterung wurde zum Funken, aus dem Kants ganze kritische Philosophie hervorging.

16. Kant fragte sich, wie sicheres Wissen überhaupt möglich ist, wenn die Vernunft allein leer und die Erfahrung allein unsicher bleibt.

17. Seine geniale Antwort lautete, dass echte Erkenntnis erst aus dem Zusammenspiel beider Quellen entsteht.

18. Die Sinne liefern den rohen Stoff der Eindrücke, und der Verstand bringt diesen Stoff in eine geordnete Form.

19. Kant fasste dies in einen berühmten Satz: Gedanken ohne Inhalt sind leer, Anschauungen ohne Begriffe sind blind.

20. Erst wenn beide zusammenwirken, entsteht aus dem Gewimmel der Eindrücke eine erkennbare Welt.

21. Sein ganzes Denken trägt den Namen „kritische Philosophie“, und das Wort Kritik hat hier eine besondere Bedeutung.

22. Kritik meint bei Kant nicht Tadel oder Nörgelei, sondern die genaue Prüfung der Vernunft durch sich selbst.

23. Die Vernunft setzt sich gleichsam vor Gericht und untersucht, was sie leisten kann und wo ihre Grenzen liegen.

24. Dieses Vorhaben war neu, denn vorher hatte die Vernunft kühn über alles geurteilt, ohne ihr eigenes Vermögen zu prüfen.

25. Kant verglich seine eigene Wende mit der großen Tat des Astronomen Kopernikus.

26. Kopernikus hatte gezeigt, dass nicht die Sonne sich um die Erde dreht, sondern die Erde um die Sonne.

27. Kant drehte das Verhältnis von Geist und Welt auf ähnliche Weise um.

28. Bisher hatte man geglaubt, unsere Erkenntnis müsse sich nach den Dingen richten.

29. Kant schlug das Umgekehrte vor: Die Dinge erscheinen uns so, wie unser Verstand sie nach seinen eigenen Formen ordnet.

30. Diese Idee nennt man bis heute die „kopernikanische Wende“ in der Philosophie.

31. Raum und Zeit sind nach Kant keine Dinge, die wir draußen vorfinden, sondern Formen, mit denen unser Geist jede Wahrnehmung ordnet.

32. Wir sehen die Welt gewissermaßen durch eine unsichtbare Brille, die wir niemals abnehmen können.

33. Diese Brille besteht aus Raum, Zeit und den Grundbegriffen des Verstandes, die Kant Kategorien nennt.

34. Dazu gehören etwa Begriffe wie Ursache und Wirkung, Einheit und Vielheit oder Möglichkeit und Wirklichkeit.

35. Weil wir die Welt immer durch diese Brille sehen, erkennen wir die Dinge stets nur so, wie sie uns erscheinen.

36. Wie die Dinge an sich selbst sind, unabhängig von unserer Wahrnehmung, bleibt uns für immer verborgen.

37. Kant unterschied deshalb scharf zwischen der Erscheinung und dem „Ding an sich“.

38. Diese Grenze des Erkennbaren ist eine der berühmtesten und folgenreichsten Lehren seiner Philosophie.

39. Aus dieser Grenze zog Kant eine überraschende Folgerung für die alten Fragen der Metaphysik.

40. Über Gott, die unsterbliche Seele und die Welt als Ganzes können wir kein sicheres Wissen gewinnen.

41. Diese Gegenstände liegen jenseits aller möglichen Erfahrung und damit jenseits dessen, was der Verstand beweisen kann.

42. Die Vernunft verstrickt sich in unlösbare Widersprüche, sobald sie über diese Grenze hinausgreifen will.

43. Kant zeigte zum Beispiel, dass man mit gleicher Strenge beweisen kann, die Welt habe einen Anfang in der Zeit und sie habe keinen.

44. Solche Widersprüche nannte er Antinomien, und sie galten ihm als Warnzeichen vor einer überheblichen Vernunft.

45. Damit setzte Kant der jahrhundertealten Spekulation über letzte Dinge eine klare Schranke.

46. Doch er tat dies nicht, um den Glauben zu zerstören, sondern um ihm einen eigenen Platz zu sichern.

47. Mit seinen eigenen Worten beschränkte er das Wissen, um Raum für den Glauben zu schaffen.

48. All diese Gedanken über Erkenntnis und ihre Grenzen entfaltete Kant in seinem großen Hauptwerk.

49. Dieses Werk trägt den Titel „Kritik der reinen Vernunft“ und gilt als eines der schwierigsten Bücher der Philosophiegeschichte.

50. Es erschien im Jahr 1781 und wurde zunächst kaum verstanden, ehe es die Denkwelt umstürzte.

51. Doch Kant beschränkte sich nicht auf die Frage, was wir wissen können.

52. Mit derselben Tiefe wandte er sich der Frage zu, was wir tun sollen.

53. Dieser zweiten großen Frage widmete er die „Kritik der praktischen Vernunft“.

54. Im Mittelpunkt seiner Ethik steht das Sittengesetz, das Kant als eine Stimme der Vernunft in jedem Menschen verstand.

55. Dieses Gesetz spricht nicht in einzelnen Vorschriften, sondern in einer allgemeinen Grundforderung.

56. Kant fasste diese Forderung in den berühmten kategorischen Imperativ.

57. Er verlangt, dass man nur nach jener Regel handelt, von der man wollen kann, dass sie für alle Menschen gelte.

58. Eine Handlung ist also nur dann sittlich gut, wenn ihre Regel sich ohne Widerspruch zu einem allgemeinen Gesetz machen ließe.

59. Für Kant zählt dabei nicht der Erfolg einer Tat, sondern die Gesinnung, aus der sie entspringt.

60. Gut ist eine Handlung, wenn sie aus Pflicht und aus Achtung vor dem Sittengesetz geschieht.

61. Aus diesem Gedanken folgt eine zweite, ebenso berühmte Fassung des kategorischen Imperativs.

62. Sie fordert, den Menschen niemals bloß als Mittel zu gebrauchen, sondern stets auch als Zweck zu achten.

63. Jeder Mensch besitzt damit eine Würde, die niemals gegen einen Preis verrechnet werden darf.

64. Diese Würde gründet Kant auf die Fähigkeit des Menschen, sich selbst vernünftige Gesetze zu geben.

65. Diese Selbstgesetzgebung nennt Kant Autonomie, und sie bildet den Kern seiner ganzen Sittenlehre.

66. Frei ist der Mensch nach Kant nicht, wenn er jeder Laune folgt, sondern wenn er dem Gesetz der eigenen Vernunft gehorcht.

67. Damit verbindet Kant Freiheit und Sittlichkeit auf eine Weise, die bis heute nachwirkt.

68. Eine dritte große Schrift, die „Kritik der Urteilskraft“, schloss sein System ab.

69. In ihr untersuchte Kant das Schöne und das Erhabene sowie die Zweckmäßigkeit, die wir in der lebendigen Natur wahrnehmen.

70. So spannte sich sein Werk über drei Kritiken hinweg, die dem Erkennen, dem Handeln und dem Urteilen gewidmet sind.

71. Kant selbst fasste sein ganzes Anliegen in vier schlichte, aber tiefe Fragen.

72. Die erste lautet: Was kann ich wissen?

73. Die zweite lautet: Was soll ich tun?

74. Die dritte lautet: Was darf ich hoffen?

75. Die vierte und umfassende Frage lautet: Was ist der Mensch?

76. In diesen vier Fragen verdichtet sich beinahe die gesamte Philosophie zu wenigen Worten.

77. Über seine theoretischen Werke hinaus dachte Kant auch über Geschichte, Recht und Frieden nach.

78. In einer berühmten Schrift entwarf er die Idee eines „ewigen Friedens“ zwischen den Völkern.

79. Darin schlug er einen Bund freier Staaten vor, der Kriege durch Recht und Vernunft überwinden sollte.

80. Diese Gedanken wirken bis in die Idee internationaler Organisationen unserer Zeit nach.

81. Auch zur Aufklärung gab Kant eine der bekanntesten Antworten der Philosophiegeschichte.

82. Aufklärung bedeutet für ihn den Mut, sich des eigenen Verstandes ohne fremde Leitung zu bedienen.

83. Sein Wahlspruch „Habe Mut, dich deines eigenen Verstandes zu bedienen“ fasst diese Haltung in einen Satz.

84. Damit machte Kant das selbstständige Denken zum Kern eines ganzen Zeitalters.

85. Die Wirkung seiner Philosophie war gewaltig und reichte weit über sein eigenes Leben hinaus.

86. Kein Denker nach ihm konnte an seinem Werk einfach vorbeigehen.

87. Unmittelbar auf Kant folgte der deutsche Idealismus mit Fichte, Schelling und Hegel.

88. Diese Denker griffen Kants Gedanken auf und versuchten zugleich, seine Grenze zwischen Erscheinung und Ding an sich zu überwinden.

89. Auch die Romantik nährte sich von Kants Trennung zwischen der erkennbaren und der verborgenen Wirklichkeit.

90. Im 19. und 20. Jahrhundert kehrten viele Schulen ausdrücklich zu Kant zurück und nannten sich Neukantianer.

91. Selbst gegenwärtige Debatten über Menschenrechte und Menschenwürde berufen sich häufig auf Kants Gedanken.

92. Seine Ethik bildet bis heute einen festen Bezugspunkt, wenn über die Achtung vor der Person gestritten wird.

93. Auch seine Idee eines weltweiten Friedensbundes lebt in der heutigen Politik fort.

94. So wirkt Kant zugleich in der Erkenntnislehre, in der Ethik und in der politischen Philosophie weiter.

95. Sein Denken markiert eine Wasserscheide, hinter der die Philosophie nicht mehr so sein konnte wie zuvor.

96. Vor Kant fragte man vor allem, wie die Welt beschaffen ist.

97. Nach Kant fragte man zuerst, wie unser Geist die Welt überhaupt erfassen kann.

98. Diese Verschiebung des Blicks vom Gegenstand auf das erkennende Subjekt ist Kants bleibendstes Erbe.

99. Die folgenden Unterkapitel zeigen nun im Einzelnen, wie Kant das Wissen, die Erscheinung und das Sittengesetz bestimmt.

100. Dort entfaltet sich, was dieser breite Bogen erst in Umrissen gezeichnet hat.