8.2.1 A vallásos létezés: Kierkegaard – Die religiöse Existenz: Kierkegaard

1. Søren Kierkegaard 1813-tól 1855-ig élt a dán Koppenhága városában.

2. Søren Kierkegaardot az egzisztencializmus egyik korai atyjának tartják, vagyis annak az irányzatnak, amely az egyéni emberi létezést helyezi a középpontba.

3. Az „létezés” itt nem egyszerűen azt jelenti, hogy valami létezik, hanem azt, hogy egy ember konkrétan él, dönt és szenved.

4. A filozófia nagy rendszerei az egész valóságot egyetlen gondolati építménybe akarták rendezni.

5. Különösen Hegel filozófus hatalmas rendszere törekedett arra, hogy az egész történelmet és a világot ésszerűen megmagyarázza.

6. Søren Kierkegaard szenvedélyes ellenvetést fogalmazott meg e nagy rendszerekben megnyilvánuló hűvös gondolkodásmóddal szemben.

7. Søren Kierkegaard gúnyosan azt kérdezte, mire jó egy embernek egy teljes világrendszer, ha az az ember nem tudja, hogyan kell élnie a saját életét.

8. Egy rendszer általánosságban magyarázza a világot, de semmit sem mond arról, hogy éppen én hogyan kell cselekednem ma reggel.

9. Søren Kierkegaard számára nem az a legfontosabb kérdés, hogy mi a világ egésze, hanem hogy az egyes ember hogyan létezik.

10. Az egyén hangsúlyozása képezi annak a magját, amit vallási egzisztencializmusnak neveznek.

11. Søren Kierkegaard a szubjektivitást helyezte előtérbe, vagyis az élményt átélő ember belső nézőpontját.

12. A szubjektivitás itt nem puszta önkényességet jelent, hanem egy igazság komoly, személyes magáévá tételét, amelyért az ember az életével kezeskedik.

13. Søren Kierkegaard egyik híres mondása lényegében azt állítja, hogy a szubjektivitás maga az igazság.

14. Ez azt jelenti, hogy az élet döntő igazságait nem lehet külsőleg bizonyítani, hanem csak belsőleg lehet megragadni.

15. Egy matematikai képletet mindenki ugyanúgy megérthet, személyes részvétel nélkül.

16. Az azonban, hogy valaki hisz-e Istenben vagy szereti-e egy másik embert, nem bizonyítható ilyen hűvös módon.

17. Az ilyen igazságok döntést, elkötelezettséget és kockázatvállalást követelnek az egyéntől.

18. Søren Kierkegaard határozottan „egyénnek” nevezte azt az embert, aki ezt a döntést hozza.

19. Az egyén soha nem csupán a tömeg része, hanem végső soron egyedül áll a lelkiismerete és Isten előtt.

20. A tömeg elrejtőzhet a szokások és a vélemények mögött, de az egyén senkire sem ruházhatja át a felelősségét.

21. Az emberi élet útjának leírására Søren Kierkegaard kidolgozta a létezés három szakaszáról szóló tanát.

22. Egy szakasz az élet saját magunk általi vezetésének és értelmezésének alapvető módja.

23. Az első szakaszt Søren Kierkegaard esztétikai szakasznak nevezte.

24. Az esztétikai szakaszban az ember az élvezet, a hangulat és a pillanat izgalma érdekében él.

25. Az esztétikai ember folyamatosan új élményeket, szépséget, szerelmet és szórakozást keres.

26. Ennek az életmódnak a példaképe a legendás Don Juan, aki élvezetről élvezetre siet.

27. De ez a pillanatnak élő élet végül unalomhoz és belső ürességhez vezet.

28. Aki csak az élvezetet hajszolja, semmihez sem kötődik, és ezáltal elveszíti önmagát.

29. A második szakaszt Søren Kierkegaard etikai szakasznak nevezte.

30. Az etikai szakaszban az ember szilárd kötelezettségeket vállal, tartós döntéseket hoz és felelősséget vállal tetteiért.

31. Az etikus ember megházasodik, családot alapít, munkát vállal, és életét a jó és a rossz szerint rendezi.

32. Ahelyett, hogy hangulatról hangulatra sodródna, az etikus ember tudatosan választja meg, ki akar lenni.

33. De Søren Kierkegaard szerint az etikus szakasz is eléri a határait.

34. Senki sem képes tökéletesen betartani az erkölcsi törvényt, így az etikus ember megtapasztalja saját kudarcát és bűnösségét.

35. Ez a kudarcélmény megnyitja az utat a harmadik és legmagasabb szakasz felé.

36. A harmadik szakaszt Søren Kierkegaard a vallási szakasznak nevezte.

37. A vallási szakaszban az ember személyes kapcsolatba lép Istennel.

38. A vallásos ember felismeri, hogy az értelem önmagában nem érheti el a végsőt, és megkockáztatja a hitet.

39. E kapcsolatba való átlépést Søren Kierkegaard a hitbe való ugrásnak nevezte.

40. Ugrásra van szükség, mert az emberi értelem és Isten között nincs olyan hiánytalan bizonyíték, amely biztos hidat építene.

41. A hitet tehát nem lehet logikusan kikényszeríteni, hanem teljes bizonyosság nélküli kockázatvállalást igényel.

42. E hit szimbólumaként Søren Kierkegaard a Bibliai Ábrahám alakját választotta.

43. A történet szerint Ábrahám minden emberi ésszerűség ellenére kész volt feláldozni saját fiát Isten parancsára.

44. Søren Kierkegaard számára ebben az engedelmességben nyilvánul meg a hit teljes, felfoghatatlan súlya.

45. A hit nem kényelmes bizalom, hanem olyan követelés, amely az egyént a határaiig vezeti.

46. Søren Kierkegaardnál a hithez szorosan kapcsolódik a félelem érzése.

47. Ez a félelem nem egy konkrét veszélyre, például egy állatra vagy tűzre irányul.

48. A félelem, amelyről Søren Kierkegaard beszél, a szabadság szédítő érzése a végtelen lehetőségek tükörében.

49. Søren Kierkegaard ezt a félelmet ahhoz a szédüléshez hasonlította, amely egy embert a mély szakadék szélén fog el.

50. Mivel az ember szabad, és számtalan utat választhatna, megrémül a saját szabadságától.

51. Ez a félelem ezért nem csupán teher, hanem annak a jele is, hogy az ember valóban szabad, és nem csupán egy kis fogaskerék.

52. A félelem mellett Søren Kierkegaard az ember kétségbeesését is vizsgálta.

53. Søren Kierkegaardnál a kétségbeesés azt jelenti, hogy az ember nem áll megfelelő kapcsolatban önmagával és Istennel.

54. Søren Kierkegaard ezt a kétségbeesést a halálra vezető betegségnek nevezte, vagyis egy olyan szenvedésnek, amely mélyebb, mint a testi halál.

55. Vannak, akik kétségbeesetten önmaguk akarnak lenni, mások pedig kétségbeesetten nem akarnak önmaguk lenni.

56. Ez a kétségbeesés csak akkor gyógyul meg, ha az ember hittel támaszkodik arra az Alapra, aki teremtette őt.

57. Søren Kierkegaard számára mindezen szakaszok felett mindig a választás áll, mint a döntő tényező.

58. Az ember nem kész dolog, hanem választásán keresztül kell először azzá válnia, akinek lennie kell.

59. Søren Kierkegaard műveinek nagy részét kitalált nevek alatt írta, hogy különböző életfelfogások belülről szólalhassanak meg.

60. Így vált Søren Kierkegaard egy olyan filozófia atyjává, amely nem a rendszert csodálja, hanem az egyes embert veszi komolyan.

1. Søren Kierkegaard lebte von 1813 bis 1855 in der dänischen Stadt Kopenhagen.

2. Søren Kierkegaard gilt als ein früher Vater des Existenzialismus, also jener Denkrichtung, die das einzelne menschliche Dasein in den Mittelpunkt stellt.

3. Existenz bedeutet hier nicht einfach, dass etwas vorhanden ist, sondern dass ein Mensch konkret lebt, wählt und leidet.

4. Die großen Systeme der Philosophie wollten die ganze Wirklichkeit in einem einzigen Gedankengebäude ordnen.

5. Besonders das gewaltige System des Philosophen Hegel beanspruchte, die gesamte Geschichte und die Welt vernünftig zu erklären.

6. Gegen dieses kühle Denken in großen Systemen setzte Søren Kierkegaard einen leidenschaftlichen Einspruch.

7. Søren Kierkegaard fragte spöttisch, was einem Menschen ein vollständiges Weltsystem nütze, wenn dieser Mensch nicht weiß, wie er sein eigenes Leben führen soll.

8. Ein System erklärt die Welt im Allgemeinen, aber es sagt nichts darüber, wie gerade ich heute Morgen handeln soll.

9. Für Søren Kierkegaard ist die wichtigste Frage nicht, was die Welt im Ganzen ist, sondern wie der einzelne Mensch existiert.

10. Diese Betonung des Einzelnen ist der Kern dessen, was man religiösen Existenzialismus nennt.

11. Søren Kierkegaard stellte die Subjektivität in den Vordergrund, also die innere Sicht des erlebenden Menschen.

12. Subjektivität meint hier nicht bloße Willkür, sondern die ernste, persönliche Aneignung einer Wahrheit, für die ein Mensch mit seinem Leben einsteht.

13. Ein berühmter Satz von Søren Kierkegaard lautet sinngemäß, dass die Subjektivität die Wahrheit sei.

14. Damit ist gemeint, dass entscheidende Wahrheiten des Lebens nicht von außen bewiesen, sondern nur innerlich ergriffen werden können.

15. Eine mathematische Formel kann jeder Mensch gleichermaßen einsehen, ganz ohne persönliche Beteiligung.

16. Ob ein Mensch aber an Gott glaubt oder einen anderen Menschen liebt, lässt sich nicht auf diese kühle Weise beweisen.

17. Solche Wahrheiten verlangen vom Einzelnen eine Entscheidung, einen Einsatz und ein Wagnis.

18. Søren Kierkegaard nannte den Menschen, der diese Entscheidung trägt, mit Nachdruck den Einzelnen.

19. Der Einzelne ist niemals nur ein Teil der Masse, sondern steht letztlich allein vor seinem Gewissen und vor Gott.

20. Die Menge kann sich hinter Gewohnheiten und Meinungen verstecken, doch der Einzelne kann seine Verantwortung an niemanden abgeben.

21. Um den Weg des menschlichen Lebens zu beschreiben, entwarf Søren Kierkegaard die Lehre von den drei Stadien des Daseins.

22. Ein Stadium ist eine grundlegende Art und Weise, das eigene Leben zu führen und zu deuten.

23. Das erste Stadium nannte Søren Kierkegaard das ästhetische Stadium.

24. Im ästhetischen Stadium lebt ein Mensch für den Genuss, für die Stimmung und für den Reiz des Augenblicks.

25. Der ästhetische Mensch sucht ständig nach neuen Erlebnissen, nach Schönheit, nach Liebe und nach Unterhaltung.

26. Das Vorbild für diese Lebensweise ist die Sagengestalt Don Juan, der von Genuss zu Genuss eilt.

27. Doch dieses Leben für den Augenblick führt am Ende in die Langeweile und in die innere Leere.

28. Wer nur dem Vergnügen nachjagt, bindet sich an nichts und verliert dadurch sich selbst.

29. Das zweite Stadium nannte Søren Kierkegaard das ethische Stadium.

30. Im ethischen Stadium übernimmt ein Mensch feste Pflichten, trifft dauerhafte Entscheidungen und steht zu seiner Verantwortung.

31. Der ethische Mensch heiratet, gründet eine Familie, geht einer Arbeit nach und ordnet sein Leben nach Gut und Böse.

32. Statt von Stimmung zu Stimmung zu treiben, wählt der ethische Mensch bewusst, wer er sein will.

33. Doch auch das ethische Stadium stößt nach Søren Kierkegaard an eine Grenze.

34. Kein Mensch kann das sittliche Gesetz vollkommen erfüllen, und so erfährt der ethische Mensch sein eigenes Versagen und seine Schuld.

35. Diese Erfahrung des Scheiterns öffnet den Weg zum dritten und höchsten Stadium.

36. Das dritte Stadium nannte Søren Kierkegaard das religiöse Stadium.

37. Im religiösen Stadium stellt sich der Mensch in ein persönliches Verhältnis zu Gott.

38. Der religiöse Mensch erkennt, dass die Vernunft allein das Letzte nicht erreichen kann, und wagt den Glauben.

39. Den Übergang in dieses Verhältnis nannte Søren Kierkegaard den Sprung in den Glauben.

40. Ein Sprung ist nötig, weil zwischen dem menschlichen Verstand und Gott kein lückenloser Beweis eine sichere Brücke baut.

41. Der Glaube lässt sich also nicht logisch erzwingen, sondern verlangt ein Wagnis ohne völlige Sicherheit.

42. Als Bild für diesen Glauben wählte Søren Kierkegaard die biblische Gestalt des Abraham.

43. Abraham war nach der Erzählung bereit, seinen eigenen Sohn auf Gottes Befehl zu opfern, gegen jede menschliche Vernunft.

44. In diesem Gehorsam zeigt sich für Søren Kierkegaard die ganze unbegreifliche Schwere des Glaubens.

45. Der Glaube ist kein bequemes Vertrauen, sondern eine Zumutung, die den Einzelnen bis an seine Grenze führt.

46. Eng mit dem Glauben verbunden ist bei Søren Kierkegaard das Gefühl der Angst.

47. Diese Angst richtet sich nicht auf eine bestimmte Gefahr wie ein Tier oder ein Feuer.

48. Die Angst, von der Søren Kierkegaard spricht, ist das Schwindelgefühl der Freiheit angesichts unendlicher Möglichkeiten.

49. Søren Kierkegaard verglich diese Angst mit dem Schwindel, der einen Menschen am Rand eines tiefen Abgrunds ergreift.

50. Weil der Mensch frei ist und unzählige Wege wählen könnte, erschrickt er vor der eigenen Freiheit.

51. Diese Angst ist daher nicht nur eine Last, sondern auch ein Zeichen dafür, dass der Mensch wirklich frei und kein bloßes Rädchen ist.

52. Neben der Angst untersuchte Søren Kierkegaard auch die Verzweiflung des Menschen.

53. Verzweiflung bedeutet bei Søren Kierkegaard, dass ein Mensch nicht im richtigen Verhältnis zu sich selbst und zu Gott steht.

54. Søren Kierkegaard nannte diese Verzweiflung die Krankheit zum Tode, also ein Leiden tiefer als der körperliche Tod.

55. Manche Menschen wollen verzweifelt sie selbst sein, andere wollen verzweifelt nicht sie selbst sein.

56. Geheilt wird diese Verzweiflung erst, wenn der Mensch sich glaubend auf den Grund stützt, der ihn geschaffen hat.

57. Über all diesen Stufen steht für Søren Kierkegaard immer die Wahl als das Entscheidende.

58. Der Mensch ist kein fertiges Ding, sondern muss durch seine Wahl erst werden, wer er sein soll.

59. Søren Kierkegaard schrieb viele seiner Werke unter erfundenen Namen, um verschiedene Lebenshaltungen von innen sprechen zu lassen.

60. So wurde Søren Kierkegaard zum Vater einer Philosophie, die nicht das System bewundert, sondern den einzelnen Menschen ernst nimmt.