4.2 Dolgok, tulajdonságok és kapcsolatok – Dinge, Eigenschaften und Beziehungen

1. Képzeljük el, hogy egy asztalon két kulcs fekszik, amelyek közül csak az egyik nyitja a lakás ajtaját.

2. Mindkettő fémből van, de felemelve az egyik jelentősen nehezebbnek tűnik.

3. Aki az ajtóhoz akar menni, annak ezért több kell, mint az a tájékoztatás, hogy ott két fémtárgy fekszik.

4. Döntő fontosságú, hogy melyik kulcs illik a zárba.

5. Már ez a kis keresés is három különböző kérdést vet fel: Milyen tárgy áll előttünk, milyen tulajdonságokkal rendelkezik, és milyen kapcsolatban áll valamivel?

6. A kulcsot kézbe vehetjük, megállapíthatjuk a súlyát, és kipróbálhatjuk, hogy illeszkedik-e a zárba.

7. De sem a súlya, sem az illeszkedése nem fekszik mellette az asztalon egy további darabként.

8. Mi tartozik tehát a kulcshoz, ha többet akarunk mondani róla, mint hogy létezik?

9. Dolog alatt itt egy egyedi tárgyat értünk, amelyet megkülönböztetünk másoktól, és amelyre hivatkozhatunk.

10. A kifejezés egyelőre nyitva hagyja, hogy ez a tárgy belső felépítése milyen.

11. Egy tulajdonság határozza meg, hogy egy tárgy milyen jellegű, például milyen alakú vagy milyen tömegű.

12. Egy kapcsolat köti össze más hivatkozási pontokkal, például amikor az egyik kulcs nehezebb, mint a másik.

13. Az első kulcs tömegét megadhatjuk anélkül, hogy ismernünk kellene a másodikét.

14. Az összehasonlításhoz viszont mindkét adat szükséges.

15. Egy kulcs nehezebb lehet egy másiknál, és egyúttal könnyebb is egy harmadiknál, anélkül, hogy ezek az állítások egymásnak ellentmondanának.

16. Ez mutatja, miért kell egy kapcsolatot a hivatkozási pontjaival együtt leírni, és miért nem lehet azt egyszerűen úgy leolvasni egy tárgyról, mint egy további színt.

17. A tulajdonságok esetében is meg kell különböztetnünk a jellemzőt, az arról szóló állításunkat és annak megállapítására szolgáló eljárást.

18. Az a mondat, hogy egy kulcsnak meghatározott tömege van, egy állítás róla, és nem a fémének alkotóeleme.

19. A mérleg egy mérési értéket ad, amely megfelelő körülmények között alátámaszthatja ezt az állítást.

20. A használt mértékegység határozza meg, milyen formában fejezzük ki az eredményt, de puszta kiválasztása nem határozza meg a kulcs tulajdonságait.

21. Ezzel szemben az a kijelentés, hogy a kulcs nehéz, gyakran olyan mércét igényel, amely kimondatlan marad.

22. Egy kis kulcscsomó esetében nehéz lehet valami, ami szerszámok mérlegelése során alig számít.

23. Ebből nem következik, hogy minden tulajdonság az ítéletünkből fakad.

24. Először is csak az következik, hogy tisztáznunk kell, vajon a tárgy egy jellemzőjét, egy összehasonlítást vagy egy értékelést állítunk-e.

25. Egy kézenfekvő nézet a tárgyat tulajdonságai hordozójának tekinti.

26. Eszerint a forma a kulcs formája, a tömeg pedig ehhez a kulcshoz tartozik.

27. E nézet mellett szól, hogy a tulajdonságok nem tetszőlegesen jelennek meg egymás mellett, hanem egy meghatározott tárgyhoz rendelődnek.

28. Nem látunk egy szabadon lebegő hosszúságot egy szabadon lebegő tömeg mellett, hanem egy kulcsot, amely mindkettővel rendelkezik.

29. A hordozónak ezt az összefüggést érthetővé kell tennie anélkül, hogy maga is csupán egy újabb tulajdonság lenne a sorban.

30. A felület elszíneződését tehát nem kell egy teljesen új tárgy keletkezésének tekinteni.

31. De mit fogunk fel ebből a hordozóból, ha gondolatban eltekintünk az összes tulajdonságtól?

32. A válasz, miszerint mögötte éppen a valódi kulcs marad, megnevezi a keresett dolgot, de még nem magyarázza meg.

33. A kifogás elsősorban azt a képzeletet érinti, amely szerint létezik egy teljesen meghatározatlan valami, ami csupán hordozza az összes meghatározást.

34. Ha ennek a valaminek sem formája, sem anyaga, sem bármilyen más jellemzője nem lehet, akkor nem világos, hogy mi teszi éppen ezt a tárgyat azzá, ami.

35. Az a tény, hogy tulajdonságokat tulajdonítunk valakinek vagy valaminek, még nem jelenti azt, hogy létezik egy tulajdonságoktól mentes mag.

36. Egy óvatosabb hordozó-felfogás ezért a konkrét, már meghatározott dolgot tekintheti hordozónak.

37. Ekkor nem kell feltételeznie egy rejtett darabot a kulcsban, hanem megkülönbözteti a teljes tárgyat az azon található egyes meghatározásoktól.

38. Ugyanakkor továbbra is meg kell magyaráznia, mi teszi a tárgyat egységgé.

39. A tárgy összefüggő alakjára való utalás segít a mindennapi életben, de nem ad választ minden kérdésre a tárgy és a tulajdonságok viszonyát illetően.

40. Az elmélet erőssége a jellemzőknek egy tárgyhoz való hozzárendelésében rejlik; nehézsége ott kezdődik, ahol magát ezt a hozzárendelést kell megmagyarázni.

41. Egy másik nézet a tulajdonságokból indul ki, és a dolgot azok összetartozó csomagjaként értelmezi.

42. Esetleg a kulcs nem a forma, a tömeg és az anyag mögötti hordozó lenne, hanem ezek és további meghatározások konkrét egysége.

43. Ez elkerüli egy olyan mag feltételezését, amelyről elvileg semmi konkrétumot nem lehet mondani.

44. Ehhez azonban a tulajdonságok puszta felsorolása nem elegendő.

45. Az egyik kulcs hossza és a másik tömege együtt még nem ad ki egy harmadik kulcsot.

46. A köteg-felfogásnak következésképpen meg kell magyaráznia, hogy pontosan mi alapján alkotnak bizonyos tulajdonságok együttesen egy tárgyat.

47. Hivatkozhat azok közös előfordulására egy helyen és összefüggésükre egy testben.

48. Ekkor azonban a magyarázat részét képezik a tulajdonságok és az alkatrészek közötti viszonyok is, ahelyett, hogy az egység már magából a „köteg” szóból következne.

49. Ezen felül felmerül a kérdés, hogy két pontosan azonos köteg hogyan lehet mégis két dolog.

50. Képzeljünk el két kulcsot, amelyek anyagukban, formájukban, tömegükben és minden egyéb belső tulajdonságukban megegyeznek.

51. Az asztalon mégis különböző helyeken feküdhetnek.

52. Pusztán belső tulajdonságaik leírása nem fogná magában azt, hogy két példány áll előttünk.

53. Ha a köteg-felfogás kiegészül a térbeli viszonyokkal, akkor le tudja írni ezt a különbséget.

54. Ezzel azonban elismerjük, hogy egy tárgy vizsgálata nem mindig zárulhat le a belső tulajdonságainál.

55. A gondolatkísérlet sem a teljesen azonos valós kulcsok lehetőségét, sem pedig minden köteg-felfogás tarthatatlanságát nem bizonyítja.

56. Felvet egy magyarázati kötelezettséget: egy tárgyról szóló elméletnek érthetővé kell tennie, hogy miért nem jelenti az azonos tulajdonságok megléte automatikusan egyetlen példányt.

57. A megfelelő kulcs esetében a kapcsolatok jelentősége még egyértelműbbé válik.

58. Hogy képes-e kinyitni a zárat, az alakjától és a zár tulajdonságaitól függ.

59. A kulcs nagyon pontos leírása önmagában ezért csak akkor dönti el a kérdést, ha az is megállapítást nyer, hogy melyik zárról van szó.

60. Egy elképzelt esetben a kulcs teljesen változatlan maradhatna, miközben egy másképp kialakított zár kerülne az ajtóra.

61. Belső jellemzői akkor ugyanazok lennének, de az illeszkedésére vonatkozó állítást újra kellene vizsgálni.

62. Itt egy kapcsolat változik anélkül, hogy annak minden eleme megváltozna.

63. Az a tény, hogy a kapcsolatot a részt vevő részek alakja és elrendezése alapján tudjuk megmagyarázni, nem teszi a kapcsolatot sem látható kiegészítő elemmé, sem tetszőleges találmánnyá.

64. Inkább azt mutatja, hogy egy kapcsolat alapulhat elemeinek tulajdonságain, és ennek ellenére a leírásban mindkét elemre szükség van.

65. Az illeszkedés emellett olyan képességre is vonatkozik, amely nem mindig nyilvánul meg tényleges kinyitás formájában.

66. A megfelelő kulcs az asztalon fekhet, és mégis illeszkedhet a zárhoz.

67. Egy ilyen tulajdonságra a „diszpozíció” kifejezést is használjuk, amely bizonyos feltételek mellett fennálló hajlandóságot vagy képességet jelöl.

68. Hasonlóképpen egy pohár is törékeny lehet, annak ellenére, hogy sértetlenül áll a szekrényben.

69. Törékenysége nem a jelenlegi törésben áll, hanem abban, hogyan reagálna bizonyos terhelésekre.

70. Aki ezt a tulajdonságot tulajdonítja a pohárnak, annak ezért figyelembe kell vennie, hogy milyen terhelésekről és körülményekről van szó.

71. Egy védőcsomagolás megakadályozhatja a törést anélkül, hogy ezzel a pohár törékenységét teljesen kiküszöbölné.

72. A megfigyelések alátámaszthatják az ilyen tulajdonság-tulajdonításokat, de a tulajdonságot nem szabad egyetlen megfigyelt reakcióval azonosítani.

73. Ezzel az egész osztályozással szemben felhozható az az ellenvetés, hogy talán csupán mondataink felépítését vetítjük át a világra.

74. A „A kulcs illik a zárhoz” mondatból végül is ki lehet alakítani azt is, hogy „A kulcs alkalmas erre a zárra”.

75. A második forma nyelvtanilag tulajdonság-tulajdonításnak tűnik, bár igazságtartalma továbbra is a záratól függ.

76. Ezért még egy bármilyen körülményesen megfogalmazott kapcsolat sem feltétlenül jelöl egy további, önállóan létező tárgyat.

77. A megkülönböztetés értéke abból fakad, hogy tisztázza-e az összefüggéseket és a függőségeket, nem pedig abból, hogy minden szó egy saját dolgot nevez-e meg.

78. Az asztalnál most már meg tudjuk különböztetni, mit emelünk ki, milyen tulajdonságot állapítunk meg, és mely további dolgokat kell figyelembe venni egy állításhoz.

79. Sem egy megmagyarázatlan hordozó, sem egy puszta jellemzőlista nem veszi le rólunk ezt a munkát.

80. Amikor a kulcsot az ajtóhoz visszük, egy bizonyos tulajdonságokkal rendelkező tárgyat veszünk a kezünkbe; hogy betölti-e a célját, az egyúttal egy olyan kapcsolattól is függ, amely a zárig nyúlik.

1. Stellen wir uns vor, auf einem Tisch liegen zwei Schlüssel, von denen nur einer die Wohnungstür öffnet.

2. Beide sind aus Metall, doch beim Anheben fühlt sich einer deutlich schwerer an.

3. Wer zur Tür gehen will, braucht deshalb mehr als die Auskunft, dort lägen zwei metallene Gegenstände.

4. Entscheidend ist, welcher Schlüssel zum Schloss passt.

5. Schon diese kleine Suche führt zu drei verschiedenen Fragen: Welches Ding haben wir vor uns, wie ist es beschaffen, und womit steht es in einer bestimmten Beziehung?

6. Der Schlüssel lässt sich in die Hand nehmen, sein Gewicht lässt sich feststellen, und seine Passung lässt sich ausprobieren.

7. Aber weder sein Gewicht noch seine Passung liegt als weiteres Stück neben ihm auf dem Tisch.

8. Was gehört also zum Schlüssel, wenn wir mehr über ihn sagen wollen, als dass er vorhanden ist?

9. Mit einem Ding meinen wir hier einen einzelnen Gegenstand, den wir von anderen unterscheiden und auf den wir uns beziehen können.

10. Der Ausdruck soll zunächst offenlassen, wie dieser Gegenstand im Innersten aufgebaut ist.

11. Eine Eigenschaft bestimmt, wie ein Gegenstand beschaffen ist, etwa welche Form oder welche Masse er hat.

12. Eine Beziehung verbindet ihn mit weiteren Bezugspunkten, etwa wenn der eine Schlüssel schwerer als der andere ist.

13. Die Masse des ersten Schlüssels können wir angeben, ohne dafür die Masse des zweiten kennen zu müssen.

14. Für den Vergleich brauchen wir dagegen beide Angaben.

15. Ein Schlüssel kann schwerer als ein zweiter und zugleich leichter als ein dritter sein, ohne dass diese Aussagen einander widersprechen.

16. Das zeigt, weshalb eine Beziehung mit ihren Bezugspunkten beschrieben werden muss und sich nicht einfach wie eine zusätzliche Farbe an einem Ding ablesen lässt.

17. Auch bei Eigenschaften müssen wir zwischen dem Merkmal, unserer Aussage darüber und dem Verfahren seiner Feststellung unterscheiden.

18. Der Satz, ein Schlüssel habe eine bestimmte Masse, ist eine Aussage über ihn und kein Bestandteil seines Metalls.

19. Eine Waage liefert einen Messwert, der diese Aussage unter geeigneten Bedingungen stützen kann.

20. Die verwendete Einheit bestimmt, in welcher Form wir das Ergebnis ausdrücken, nicht durch ihre bloße Wahl die Beschaffenheit des Schlüssels.

21. Dagegen verlangt die Aussage, der Schlüssel sei schwer, häufig einen Maßstab, der unausgesprochen bleibt.

22. Für einen kleinen Schlüsselbund kann etwas schwer sein, was beim Wiegen von Werkzeugen kaum ins Gewicht fällt.

23. Daraus folgt nicht, dass jede Eigenschaft durch unser Urteil entsteht.

24. Es folgt zunächst nur, dass wir klären müssen, ob wir ein Merkmal des Gegenstands, einen Vergleich oder eine Bewertung behaupten.

25. Eine naheliegende Auffassung versteht das Ding als Träger seiner Eigenschaften.

26. Die Form ist danach die Form eines Schlüssels, und die Masse kommt diesem Schlüssel zu.

27. Für diese Auffassung spricht, dass Eigenschaften nicht beliebig nebeneinander vorkommen, sondern einem bestimmten Gegenstand zugeschrieben werden.

28. Wir sehen keine freischwebende Länge neben einer freischwebenden Masse, sondern einen Schlüssel, der beides hat.

29. Der Träger soll diesen Zusammenhang verständlich machen, ohne selbst nur ein weiteres Merkmal in der Reihe zu sein.

30. Eine Verfärbung der Oberfläche muss dann nicht als Entstehung eines völlig neuen Gegenstands gelten.

31. Doch was erfassen wir von diesem Träger, wenn wir gedanklich von sämtlichen Eigenschaften absehen?

32. Die Antwort, dahinter bleibe eben der eigentliche Schlüssel, benennt das Gesuchte, erklärt es aber noch nicht.

33. Der Einwand trifft vor allem die Vorstellung eines vollkommen unbestimmten Etwas, das alle Bestimmungen lediglich trägt.

34. Wenn dieses Etwas weder Form noch Material noch irgendein anderes Merkmal haben soll, wird unklar, wodurch es gerade dieser Gegenstand ist.

35. Aus der Tatsache, dass wir Eigenschaften jemandem oder etwas zuschreiben, folgt noch nicht, dass ein eigenschaftsloser Kern existiert.

36. Eine vorsichtigere Trägerauffassung kann deshalb das konkrete, bereits bestimmte Ding als Träger verstehen.

37. Sie braucht dann kein verborgenes Stück im Schlüssel anzunehmen, sondern unterscheidet den ganzen Gegenstand von einzelnen Bestimmungen an ihm.

38. Allerdings muss sie weiterhin erklären, was den Gegenstand zu einer Einheit macht.

39. Der Hinweis auf seine zusammenhängende Gestalt hilft im Alltag, beantwortet aber nicht jede Frage nach dem Verhältnis von Ding und Eigenschaften.

40. Die Stärke der Auffassung liegt in der Zuordnung von Merkmalen zu einem Gegenstand; ihre Schwierigkeit beginnt dort, wo diese Zuordnung selbst erklärt werden soll.

41. Eine andere Auffassung setzt bei den Eigenschaften an und versteht das Ding als deren zusammengehöriges Bündel.

42. Der Schlüssel wäre danach kein Träger hinter Form, Masse und Material, sondern die konkrete Einheit dieser und weiterer Bestimmungen.

43. Das vermeidet die Annahme eines Kerns, über den sich grundsätzlich nichts Bestimmtes sagen lässt.

44. Eine bloße Liste von Merkmalen reicht dafür jedoch nicht aus.

45. Die Länge des einen Schlüssels und die Masse des anderen ergeben zusammen noch keinen dritten Schlüssel.

46. Die Bündelauffassung muss folglich erklären, wodurch gerade bestimmte Eigenschaften gemeinsam ein Ding bilden.

47. Sie kann auf ihr gemeinsames Vorkommen an einem Ort und auf ihren Zusammenhang in einem Körper verweisen.

48. Dann gehören zu ihrer Erklärung aber auch Verhältnisse zwischen Merkmalen und Teilen, statt dass die Einheit bereits aus dem Wort „Bündel“ folgt.

49. Zusätzlich stellt sich die Frage, wie zwei genau gleiche Bündel dennoch zwei Dinge sein könnten.

50. Denken wir uns zwei Schlüssel, die in Material, Form, Masse und sämtlichen sonstigen inneren Merkmalen übereinstimmen.

51. Auf dem Tisch könnten sie dennoch an verschiedenen Stellen liegen.

52. Eine Beschreibung allein ihrer inneren Eigenschaften würde dann nicht erfassen, dass wir zwei Exemplare vor uns haben.

53. Nimmt die Bündelauffassung die räumlichen Beziehungen hinzu, kann sie diesen Unterschied beschreiben.

54. Damit ist jedoch zugestanden, dass die Betrachtung eines Gegenstands nicht immer bei seinen inneren Merkmalen enden kann.

55. Das Gedankenexperiment beweist weder die Möglichkeit völlig gleicher wirklicher Schlüssel noch die Unhaltbarkeit jeder Bündelauffassung.

56. Es legt eine Erklärungspflicht offen: Eine Theorie des Dinges muss verständlich machen, weshalb gleiche Beschaffenheit nicht ohne Weiteres ein einziges Exemplar bedeutet.

57. Beim passenden Schlüssel wird die Bedeutung von Beziehungen noch deutlicher.

58. Ob er das Schloss öffnen kann, hängt von seiner Gestalt und von der Beschaffenheit des Schlosses ab.

59. Eine sehr genaue Beschreibung des Schlüssels allein entscheidet die Frage deshalb erst, wenn auch feststeht, welches Schloss gemeint ist.

60. In einem gedachten Fall könnte der Schlüssel völlig unverändert bleiben, während ein anders gebautes Schloss an die Tür kommt.

61. Seine inneren Merkmale wären dann dieselben, doch die Aussage über seine Passung müsste neu geprüft werden.

62. Hier verändert sich eine Beziehung, ohne dass sich jedes ihrer Glieder verändert.

63. Dass wir das Verhältnis durch Form und Anordnung der beteiligten Teile erklären können, macht die Beziehung weder zu einem sichtbaren Zusatzstück noch zu einer beliebigen Erfindung.

64. Es zeigt vielmehr, dass eine Beziehung auf der Beschaffenheit ihrer Glieder beruhen kann und trotzdem beide Glieder in der Beschreibung verlangt.

65. Die Passung betrifft außerdem ein Können, das sich nicht jederzeit in einem tatsächlichen Öffnen zeigt.

66. Der richtige Schlüssel kann auf dem Tisch liegen und trotzdem zum Schloss passen.

67. Für eine solche Eigenschaft gebraucht man auch das Wort Disposition, das eine Bereitschaft oder Fähigkeit unter bestimmten Bedingungen bezeichnet.

68. Ebenso kann ein Glas zerbrechlich sein, obwohl es unversehrt im Schrank steht.

69. Seine Zerbrechlichkeit besteht nicht im gegenwärtigen Zerbrechen, sondern darin, wie es auf bestimmte Belastungen reagieren würde.

70. Wer dem Glas diese Eigenschaft zuschreibt, muss deshalb berücksichtigen, welche Belastungen und Umstände gemeint sind.

71. Eine schützende Verpackung kann das Zerbrechen verhindern, ohne dadurch jede Zerbrechlichkeit des Glases zu beseitigen.

72. Beobachtungen können solche Zuschreibungen begründen, doch die Eigenschaft darf nicht mit einer einzelnen beobachteten Reaktion gleichgesetzt werden.

73. Gegen diese ganze Einteilung lässt sich einwenden, dass wir vielleicht nur den Bau unserer Sätze auf die Welt übertragen.

74. Aus „Der Schlüssel passt zum Schloss“ lässt sich schließlich auch „Der Schlüssel ist passend für dieses Schloss“ machen.

75. Die zweite Form sieht sprachlich wie eine Eigenschaftszuschreibung aus, obwohl ihre Wahrheit weiterhin vom Schloss abhängt.

76. Auch eine noch so umständlich formulierte Beziehung muss deshalb nicht einen zusätzlichen, eigenständig bestehenden Gegenstand bezeichnen.

77. Die Unterscheidung gewinnt ihren Wert daran, ob sie Zusammenhänge und Abhängigkeiten aufklärt, nicht daran, ob jedes Wort eine eigene Sache benennt.

78. Am Tisch können wir nun auseinanderhalten, was wir aufheben, welche Beschaffenheit wir feststellen und welche weiteren Dinge für eine Aussage berücksichtigt werden müssen.

79. Weder ein unerklärter Träger noch eine bloße Merkmalsliste nimmt uns diese Arbeit ab.

80. Wenn wir den Schlüssel zur Tür tragen, nehmen wir ein Ding mit bestimmten Eigenschaften in die Hand; ob es seinen Zweck erfüllt, liegt zugleich an einer Beziehung, die bis zum Schloss reicht.