6.1 Test, agy és elme: a test-lélek-probléma – Körper, Gehirn und Geist: das Leib-Seele-Problem

1. Képzeljünk el egy nőt, aki felálláskor könyökével nekicsapódik az asztal szélének.

2. Karját szorosan a testéhez szorítja, és azt mondja, hogy fáj.

3. Egy pillanat múlva óvatosan megváltoztatja testtartását, hogy tehermentesítse a fájó helyet.

4. Az ütközés, a fájdalma és a mozdulata számára egyetlen kellemetlen helyzethez tartoznak.

5. Ennek ellenére különböző dolgokat mondunk, amikor az ütközést leírjuk, az idegrendszerben zajló folyamatokról kérdezünk, vagy a nőt kérdezzük az állapotáról.

6. A filozófiai nehézség ott kezdődik, amikor meg akarjuk magyarázni, hogyan kapcsolódnak össze ezek a leírások.

7. A test–lélek-probléma a testi és a szellemi közötti viszonyra vonatkozó kérdés hagyományos elnevezése.

8. A „lélek” kifejezés alatt itt eleinte nem egy halhatatlan lényt értünk, amely a testben lakozik, és valamikor elhagyja azt.

9. A kifejezés egy problémát jelöl, anélkül, hogy ilyen választ feltételezne.

10. A „szellem” itt olyan állapotokat és képességeket jelöl, mint az érzékelés, a gondolkodás, az emlékezés és az akarat.

11. A testhez tartozik az agy is, amelynek működését meg lehet vizsgálni, bár a mindennapi tapasztalatainkban ezt magunk nem figyeljük meg.

12. A kérdés ezért nem egyszerűen az, hogy a test melyik részében rejtőzik a szellem.

13. Arra keressük a magyarázatot, hogy egy testi lény hogyan képes fájdalmat érezni, valamiben hinni és szándékot követni.

14. A könyök-eset kapcsán három állítást lehet megkülönböztetni, amelyek könnyen összekeveredhetnek.

15. Az első azt állítja, hogy a testi folyamatok befolyásolhatják a szellemi állapotokat.

16. Egy ilyen kapcsolatot kauzális függőségnek nevezünk, mert a testi oldalon bekövetkező változás az élmény változását okozhatja.

17. A második állítás szerint egy bizonyos fájdalomélmény azonos egy bizonyos fizikai folyamattal, vagyis ugyanazt a jelenséget jelenti.

18. A harmadik állítás ezzel szemben azt feltételezi, hogy az élménynek megvan a maga sajátos valósága, amely nem merül fel a fizikai folyamatokban.

19. Ezt a kérdést, hogy mi is létezik valójában, ontológiai kérdésnek nevezzük.

20. Az első állításból további indokok nélkül sem a második, sem a harmadik nem következik.

21. A függőség és az azonosítás már a hétköznapi dolgok esetében is eltérő.

22. Egy ablak kinyitása megváltoztathatja a szoba hőmérsékletét, de a kinyitás nem azonos a hőmérséklet-változással.

23. Hasonlóképpen, a fájdalomra gyakorolt fizikai hatás önmagában még nem bizonyítja, hogy a hatás és az élmény egy és ugyanaz.

24. Fordítva: két különböző leírás is teljesen ugyanarra a folyamatra vonatkozhat.

25. Ha valaki betör egy ablaküveget, akkor „az üveg betörése” és „a sok üvegszilánk keletkezése” ugyanarra az eseményre vonatkozhat.

26. A különböző szavak ezért nem megbízható mérőeszközök a különböző dolgok megkülönböztetésére.

27. Az elme esetében a kapcsolatot kell vizsgálnunk, ahelyett, hogy azt kifejezéseink különbözőségéből következtetnénk ki.

28. A mentális folyamatok szoros fizikai kapcsolatát támasztja alá az a tény, hogy az agyban bekövetkező változások befolyásolhatják a mentális képességeket.

29. Még egy fájdalmat enyhítő fizikai beavatkozás is több, mint két megfigyelés véletlen együttes előfordulása.

30. Az ilyen megállapítások korlátozzák, mit állíthat egy meggyőző elmélet.

31. Aki az elmét a testtől függetlennek tartja, annak meg kell magyaráznia, miért függnek mégis képességei a fizikai körülményektől.

32. A függőség bizonyítása azonban még nem jelenti a függő állapot teljes magyarázatát.

33. Egy vizsgálat például rámutathat arra, hogy mely fizikai változások kapcsolódnak a fájdalomhoz, miközben a kapcsolat jellegére vonatkozó kérdés továbbra is nyitott marad.

34. Ez a következtetés korlátja, nem pedig ok a fizikai kutatások lebecsülésére.

35. Lehetséges választ kínál a szubsztancia-dualizmus.

36. A „szubsztancia” itt a tulajdonságok és állapotok hordozóját jelenti, a „dualizmus” pedig azt, hogy a test és az elme két alapvetően különböző típusú ilyen hordozó.

37. Eszerint a nő nem csupán egy testi organizmus lenne, hanem rendelkezne egy nem-testi elmével is, amelyhez az élményei kapcsolódnak.

38. E válasz mellett szól – képviselőik szemszögéből – az a tény, hogy az agy térbeli leírása nem teszi az élményt ugyanolyan módon hozzáférhetővé, mint a saját fájdalom.

39. Meg akarják magyarázni a szellemi állapotok sajátosságait anélkül, hogy azokat pusztán a testi folyamatok kísérőjelenségeivé tennék.

40. Ehhez azonban nem elegendő a különböző megközelítések megállapítása.

41. Az, hogy valamit másként ismerünk fel, még nem bizonyítja, hogy egy másikfajta létezőt ismerünk fel.

42. Különösen nehéz feladatot jelent egy olyan szubsztancia-dualizmus számára, amely kölcsönhatást feltételez, a két hordozója közötti kapcsolat megteremtése.

43. A példában a fizikai ütésnek szellemi élményt kell kiváltania, a kar kímélésének szándékának pedig fizikai mozgást kell előidéznie.

44. Ha a szellem nem fizikai, akkor meg kell magyarázni, hogyan befolyásolhatja a fizikai folyamatokat, és hogyan befolyásolhatják azok őt.

45. A puszta „kölcsönhatás” kifejezés még nem magyarázza meg ezt a kapcsolatot.

46. Igaz, hogy nincs logikai ellentmondás abban, ha olyan okot feltételezünk, amely más természetű, mint a hatása.

47. Egy elméletnek azonban indokokra van szüksége arra nézve, hogy egy ilyen ok létezik, és magyarázatra arra nézve, hogy hogyan kapcsolódik a vizsgált fizikai folyamatokhoz.

48. Az élmény komolyan vétele ezért nem menti fel attól, hogy érthetővé tegyük annak fizikai kötődését.

49. A materialista vagy fizikalista megközelítés a választ a testi világon belül keresi.

50. Eszerint az elme nem egy kiegészítő, nem-testi hordozó, hanem egy testi lény történéseinek része.

51. Egy különösen konkrét változat az identitás-tézis, amely szerint a szellemi állapotok megegyeznek a testi állapotokkal.

52. A fájdalomélményt tehát nem egy idegi folyamat hozná létre, mint egy második eseményt, hanem maga lenne ez a folyamat, csak másképp leírva.

53. Egy ilyen nézet mellett szól, hogy a kétféle hordozó közötti szoros fizikai kapcsolatot egy további összeköttetés nélkül kíván érthetővé tenni.

54. Nem állítja feltétlenül azt sem, hogy a fájdalom nem valós, vagy hogy senki sem szenved valójában.

55. Ha a fájdalom fizikai állapot, akkor e tézis szerint ugyanolyan valós marad, mint más fizikai állapotok.

56. Az identitás-tézisnek azonban többet kell nyújtania, mint csupán a megfelelő szavak egymás mellé állítását.

57. Meg kell határoznia, hogy mely fizikai állapot mely szellemi állapotgal azonos, és milyen okok alapozzák meg ezt a hozzárendelést.

58. A rendszeresen megfigyelt összefüggés önmagában nem elegendő ehhez, mert különböző folyamatok is rendszeresen kapcsolódhatnak egymáshoz.

59. Ezenkívül tisztázni kell, hogy a feltételezett azonosság milyen messzire terjed: ez az egyetlen élményre vonatkozik, vagy egy bizonyos típusú élmények összességére?

60. Egy általános egyenlőség megállapítása többet igényel, mint egy egyes eset vizsgálatát.

61. Ráadásul még egy jól megalapozott azonosság sem jelentené azt, hogy minden leírás ugyanarra a kérdésre adna választ.

62. A nő fájdalomkifejezésével azt szeretné közölni, hogy hogyan érzi magát, míg egy mérési jelentés fizikai folyamatokat ír le.

63. Az, hogy mindkettő ugyanarra az eseményre vonatkozhat, még nem teszi kijelentéseiket a mindennapi életben egymással felcserélhetővé.

64. Itt komoly ellenvetés merül fel a testi magyarázat ellen.

65. A testi folyamatok teljes leírása még nem tűnik elégségesnek ahhoz, hogy érthetővé tegye, miért is éljük át egyáltalán ezt az eseményt.

66. Az ellenvetés a test és az elme viszonyának magyarázatára vonatkozó igényt érinti, és nem lehet azzal elhárítani, hogy egyre pontosabb mérésekre hivatkozunk.

67. Mindazonáltal a jelenlegi magyarázati hiányból nem következik közvetlenül, hogy két különböző típusú valóság létezik.

68. Lehet, hogy ez a hiányzó tudásnak köszönhető, vagy annak, hogy még nem értjük, hogyan fogalmazzák meg különböző fogalmak ugyanazt a jelenséget.

69. Aki viszont azt állítja, hogy a testi feltételek ismertek, és ezért a fájdalom kérdése teljes mértékben megválaszolva van, pontosan átugorja a vitatott összefüggést.

70. Mindkét félnek be kell mutatnia, mire alapozza érveit, ahelyett, hogy a másik fél nehézségeiből saját bizonyítékot nyerne.

71. A funkcionális megközelítések egy másik kérdésből indulnak ki: milyen szerepet játszik egy mentális állapot egy lény életében?

72. A fájdalom többek között a testi sérüléssel, a figyelemmel, a vágyakkal és a védekező viselkedéssel való kapcsolatai alapján jellemezhető.

73. A nő le akarja terhelni a karját, mert fájdalmat érez, és el akarja kerülni a fájdalom fokozódását.

74. A funkcionális meghatározás figyelembe veszi az állapot, annak lehetséges kiváltó okai, más állapotok és következményei közötti ilyen összefüggéseket.

75. Nem azonosítja a fájdalmat egyszerűen egy látható mozgással, hiszen ugyanaz a mozgás más okokból is származhat, és a fájdalom e mozgás nélkül is fennállhat.

76. Ugyanakkor felveti annak lehetőségét, hogy különböző testi struktúrák hasonló mentális szerepet töltsenek be.

77. Hogy ez valóban lehetséges-e, azt még vizsgálni kell; a funkcionális leírás önmagában nem bizonyítja.

78. Különös nehézséget jelent továbbra is az a kérdés, hogy egy ilyen szerep teljes körű betöltése már önmagában magyarázza-e, hogy az érintett hordozó valamit átél.

79. A „könyök-eset” ezért az élmény, a testi esemény és egy személy viselkedése közötti kapcsolatot igényli, anélkül, hogy ezek közül bármelyik leírás önmagában teljes képet adna erről a kapcsolatról.

80. A testi függőség ebben a tekintetben fontos kiindulópont, míg az identitás egy továbbmenő, indoklást igénylő tézis marad.

81. Egy önálló szellem feltételezése is ilyen tézis, és nem a fájdalom közvetlen magyarázata.

82. Egy megalapozott válasznak érthetővé kell tennie, hogy a szellemi állapotok hogyan kapcsolódnak a testhez, és ugyanakkor hogyan jelennek meg élményekként, meggyőződésekként vagy szándékokként.

83. Amikor a nő óvatosan másképp tartja a karját, fájdalmát ezért sem az „agy” szó magyarázza, sem a „lélek” szó választja el a testtől.

84. A valódi feladat abban áll, hogy megalapozzuk azt az összefüggést, amelyet ő már ebben a kis mozdulatban is megél.

1. Stellen wir uns eine Frau vor, die beim Aufstehen mit dem Ellenbogen gegen eine Tischkante stößt.

2. Sie hält den Arm dicht am Körper und sagt, dass es wehtut.

3. Nach einem Augenblick verändert sie vorsichtig ihre Haltung, um die schmerzende Stelle zu entlasten.

4. Der Stoß, ihr Schmerz und ihre Bewegung gehören für sie zu einer einzigen unangenehmen Situation.

5. Trotzdem sagen wir Verschiedenes, wenn wir den Aufprall beschreiben, nach Vorgängen im Nervensystem fragen oder die Frau nach ihrem Befinden fragen.

6. Die philosophische Schwierigkeit beginnt dort, wo wir erklären wollen, wie diese Beschreibungen zusammengehören.

7. Das Leib-Seele-Problem ist der traditionelle Name für die Frage nach dem Verhältnis von Körperlichem und Geistigem.

8. Mit „Seele“ ist dabei zunächst keine unsterbliche Wesenheit gemeint, die den Körper bewohnt und ihn irgendwann verlässt.

9. Der Ausdruck benennt ein Problem, ohne eine solche Antwort vorauszusetzen.

10. „Geist“ steht hier für Zustände und Fähigkeiten wie Empfinden, Denken, Erinnern und Wollen.

11. Zum Körper gehört auch das Gehirn, dessen Tätigkeit sich untersuchen lässt, obwohl wir sie im gewöhnlichen Erleben nicht selbst beobachten.

12. Die Frage lautet deshalb nicht einfach, wo im Körper der Geist versteckt ist.

13. Gesucht wird eine Erklärung dafür, wie ein körperliches Wesen Schmerzen haben, etwas glauben und eine Absicht verfolgen kann.

14. Am Ellenbogenfall lassen sich drei Behauptungen unterscheiden, die leicht ineinandergeraten.

15. Die erste besagt, dass körperliche Vorgänge geistige Zustände beeinflussen können.

16. Eine solche Beziehung heißt kausale Abhängigkeit, weil eine Veränderung auf der körperlichen Seite eine Veränderung des Erlebens bewirken kann.

17. Die zweite Behauptung lautet, dass ein bestimmtes Schmerzerlebnis mit einem bestimmten körperlichen Vorgang identisch ist, also ein und dasselbe Geschehen darstellt.

18. Die dritte nimmt dagegen an, das Erlebnis habe eine eigene Art von Wirklichkeit, die nicht in körperlichen Vorgängen aufgeht.

19. Diese Frage nach der Art dessen, was existiert, nennt man eine ontologische Frage.

20. Aus der ersten Behauptung folgt weder die zweite noch die dritte ohne zusätzliche Gründe.

21. Abhängigkeit und Identität sind schon bei gewöhnlichen Dingen verschieden.

22. Das Öffnen eines Fensters kann die Temperatur im Zimmer verändern, aber das Öffnen ist nicht die Temperaturänderung.

23. Ebenso beweist ein körperlicher Einfluss auf den Schmerz für sich genommen noch nicht, dass Einfluss und Erlebnis dasselbe sind.

24. Umgekehrt können zwei verschiedene Beschreibungen durchaus denselben Vorgang treffen.

25. Wenn jemand eine Fensterscheibe zerbricht, können „das Zerbrechen der Scheibe“ und „das Entstehen vieler Glasscherben“ auf dasselbe Ereignis bezogen sein.

26. Verschiedene Wörter sind daher kein verlässlicher Zähler für verschiedene Dinge.

27. Beim Geist müssen wir die Beziehung untersuchen, statt sie aus der Verschiedenheit unserer Ausdrücke abzulesen.

28. Für eine enge körperliche Bindung geistiger Vorgänge spricht, dass Veränderungen des Gehirns geistige Fähigkeiten beeinträchtigen können.

29. Auch ein körperlicher Eingriff, der Schmerz lindert, ist mehr als ein zufälliges Nebeneinander zweier Beobachtungen.

30. Solche Befunde schränken ein, was eine überzeugende Theorie behaupten kann.

31. Wer den Geist für körperunabhängig hält, muss erklären, warum seine Fähigkeiten dennoch von körperlichen Bedingungen abhängen.

32. Allerdings ist der Nachweis einer Abhängigkeit noch keine vollständige Erklärung des abhängigen Zustands.

33. Eine Untersuchung kann etwa aufzeigen, welche körperlichen Veränderungen mit dem Schmerz zusammenhängen, während die Frage nach der Art dieser Verbindung weiterbesteht.

34. Das ist eine Grenze der jeweiligen Schlussfolgerung, kein Grund, körperliche Forschung geringzuschätzen.

35. Eine mögliche Antwort bietet der Substanzdualismus.

36. „Substanz“ bezeichnet hier einen Träger von Eigenschaften und Zuständen, und „Dualismus“ besagt, dass Körper und Geist zwei grundsätzlich verschiedene Arten solcher Träger sind.

37. Die Frau wäre danach nicht nur ein körperlicher Organismus, sondern hätte auch einen nichtkörperlichen Geist, dem ihre Erlebnisse zukommen.

38. Für diese Antwort spricht aus Sicht ihrer Vertreter, dass eine räumliche Beschreibung des Gehirns das Erleben nicht in derselben Weise zugänglich macht wie der eigene Schmerz.

39. Sie wollen die Eigenart geistiger Zustände erklären, ohne diese zu bloßen Begleitworten körperlicher Vorgänge zu machen.

40. Dazu reicht allerdings die Feststellung verschiedener Zugänge nicht aus.

41. Dass ich etwas anders erkenne, beweist noch nicht, dass ich eine andere Art von Seiendem erkenne.

42. Besonders schwierig wird für einen Substanzdualismus, der Wechselwirkung annimmt, die Verbindung zwischen seinen beiden Trägern.

43. Im Beispiel soll der körperliche Stoß ein geistiges Erlebnis hervorrufen, und die Absicht, den Arm zu schonen, soll eine körperliche Bewegung bewirken.

44. Wenn der Geist nichtkörperlich ist, muss erläutert werden, wie er körperliche Vorgänge beeinflussen und von ihnen beeinflusst werden kann.

45. Die bloße Bezeichnung „Wechselwirkung“ erklärt diese Beziehung noch nicht.

46. Es ist zwar kein logischer Widerspruch, eine Ursache anzunehmen, die anders beschaffen ist als ihre Wirkung.

47. Doch eine Theorie braucht Gründe dafür, dass eine solche Ursache existiert, und eine Erklärung dafür, wie sie mit den untersuchten körperlichen Abläufen zusammenhängt.

48. Das Erleben ernst zu nehmen entbindet deshalb nicht davon, seine körperliche Bindung verständlich zu machen.

49. Ein materialistischer oder physikalistischer Ansatz sucht die Antwort innerhalb der körperlichen Welt.

50. Der Geist ist danach kein zusätzlicher nichtkörperlicher Träger, sondern gehört zum Geschehen eines körperlichen Wesens.

51. Eine besonders bestimmte Fassung ist die Identitätsthese, nach der geistige Zustände mit körperlichen Zuständen identisch sind.

52. Das Schmerzerlebnis würde dann nicht von einem Nervenvorgang als einem zweiten Ereignis erzeugt, sondern wäre dieser Vorgang, unter einer anderen Beschreibung erfasst.

53. Für eine solche Auffassung spricht, dass sie die enge körperliche Bindung ohne eine zusätzliche Verbindung zwischen zwei Arten von Trägern verständlich machen will.

54. Sie behauptet auch nicht zwangsläufig, dass Schmerz unwirklich sei oder niemand wirklich leide.

55. Wenn Schmerz ein körperlicher Zustand ist, bleibt er nach dieser These ebenso wirklich wie andere körperliche Zustände.

56. Die Identitätsthese muss allerdings mehr leisten, als passende Wörter nebeneinanderzustellen.

57. Sie muss angeben, welcher körperliche Zustand mit welchem geistigen Zustand identisch sein soll und welche Gründe diese Zuordnung tragen.

58. Ein regelmäßig beobachteter Zusammenhang allein genügt dafür nicht, weil auch verschiedene Vorgänge regelmäßig miteinander verbunden sein können.

59. Zudem muss geklärt werden, wie weit die behauptete Identität reicht: Betrifft sie dieses einzelne Erlebnis oder sämtliche Erlebnisse einer bestimmten Art?

60. Eine allgemeine Gleichsetzung verlangt mehr als die Untersuchung eines einzelnen Falls.

61. Selbst eine gut begründete Identität würde außerdem nicht bedeuten, dass jede Beschreibung dieselbe Frage beantwortet.

62. Die Frau möchte mit ihrer Schmerzäußerung mitteilen, wie es ihr geht, während ein Messbericht körperliche Abläufe beschreibt.

63. Dass beide dasselbe Geschehen betreffen könnten, macht ihre Aussagen noch nicht im Alltag austauschbar.

64. Hier erhebt sich ein ernsthafter Einwand gegen die körperliche Erklärung.

65. Eine vollständige Beschreibung körperlicher Abläufe scheint noch nicht verständlich zu machen, weshalb dieses Geschehen überhaupt erlebt wird.

66. Der Einwand trifft den Anspruch, das Verhältnis von Körper und Geist erklärt zu haben, und lässt sich nicht dadurch erledigen, dass man auf immer genauere Messungen verweist.

67. Dennoch folgt aus einer gegenwärtigen Erklärungslücke nicht unmittelbar, dass zwei verschiedene Arten von Wirklichkeit existieren.

68. Es könnte an fehlendem Wissen liegen oder daran, dass wir noch nicht verstehen, wie unterschiedliche Begriffe dasselbe Geschehen erfassen.

69. Wer dagegen behauptet, die körperlichen Bedingungen seien bekannt und deshalb sei die Frage nach dem Schmerz vollständig beantwortet, überspringt genau die umstrittene Verbindung.

70. Beide Seiten müssen zeigen, was ihre Gründe tragen, statt aus der Schwierigkeit der anderen Seite einen eigenen Beweis zu gewinnen.

71. Funktionale Auffassungen setzen an einer anderen Frage an: Welche Rolle spielt ein geistiger Zustand im Leben eines Wesens?

72. Schmerz lässt sich dabei unter anderem durch seine Beziehungen zu körperlicher Schädigung, Aufmerksamkeit, Wünschen und schützendem Verhalten charakterisieren.

73. Die Frau will den Arm entlasten, weil sie Schmerzen hat und eine Verstärkung vermeiden möchte.

74. Eine funktionale Bestimmung betrachtet solche Zusammenhänge zwischen einem Zustand, seinen möglichen Anlässen, anderen Zuständen und seinen Folgen.

75. Sie setzt Schmerz nicht einfach mit einer sichtbaren Bewegung gleich, denn dieselbe Bewegung kann andere Gründe haben, und Schmerz kann ohne diese Bewegung bestehen.

76. Zugleich eröffnet sie die Möglichkeit, dass verschiedene körperliche Strukturen eine vergleichbare geistige Rolle verwirklichen.

77. Ob das tatsächlich möglich ist, muss untersucht werden; die funktionale Beschreibung allein belegt es nicht.

78. Ihre besondere Schwierigkeit bleibt, ob das vollständige Erfüllen einer solchen Rolle bereits erklärt, dass der betreffende Träger etwas erlebt.

79. Der Ellenbogenfall verlangt daher eine Verbindung von Erleben, körperlichem Geschehen und dem Verhalten einer Person, ohne dass eine dieser Beschreibungen schon die ganze Verbindung liefert.

80. Körperliche Abhängigkeit ist dabei ein gewichtiger Ausgangspunkt, während Identität eine weitergehende, begründungsbedürftige These bleibt.

81. Auch die Annahme eines eigenständigen Geistes ist eine solche These und keine unmittelbare Auskunft des Schmerzes selbst.

82. Eine tragfähige Antwort muss verständlich machen, wie geistige Zustände körperlich gebunden sind und zugleich als Erfahrungen, Überzeugungen oder Absichten vorkommen.

83. Wenn die Frau ihren Arm vorsichtig anders hält, wird ihr Schmerz deshalb weder durch das Wort „Gehirn“ erklärt noch durch das Wort „Seele“ vom Körper gelöst.

84. Die eigentliche Aufgabe liegt darin, den Zusammenhang zu begründen, den sie in dieser kleinen Bewegung bereits lebt.