7 Személy és cselekvés: Ki cselekszik, és mennyire szabadon? – Person und Handlung: Wer handelt, und wie frei?

1. Képzeljük el, hogy egy Nora nevű nő megígérte egy barátjának, hogy este segít neki a költözésben.

2. Egy fárasztó munkanap után otthon ül, a lábai nehezek, és mellette fekszik a telefon.

3. Eszébe jut, hogy a barátja miatta nem szervezett további segítséget.

4. Ugyanakkor legszívesebben csak levetné a cipőjét, és a kanapén maradna.

5. Elkezdi írni az elutasító üzenetet, majd törli, és elgondolkodik, hogy legalább egy órára elmehetne-e.

6. Ekkor felhívja a barátja, és megkérdezi, mikor számíthat rá.

7. Norának most nemcsak az indulás és a maradás között kell választania, hanem válaszolnia is kell valakinek, aki számított az igent mondására.

8. Ehhez a kis jelenethez egy nagy kérdés kapcsolódik: Mi teszi a közelgő döntést a sajátjává, ha annyi minden függ olyan feltételektől, amelyeket ő nem választott?

9. Először leírhatjuk, mi történik Nora testében, és milyen megterhelések előzték meg a fáradtságát.

10. Ez a leírás fontos a döntés szempontjából, mert a cipeléshez segítségre van szükség, amihez olyan erőre van szükség, amelyet nem lehet tetszés szerint előidézni egy döntéssel.

11. De pusztán a kimerültségének leírásából még nem tudjuk meg, miért törli a megkezdett üzenetet.

12. Ehhez tudnunk kell, hogyan értelmezi az ígéretét, és milyen jelentőséget tulajdonít a barátja helyzetének.

13. A telefonhívás pedig több, mint egy hang, amelyre reagál, mert elvárásokat támaszt vele szemben.

14. A testi folyamatok, a gondolatok és a kapcsolatok itt ugyanabban az eseményben találkoznak.

15. Nem kell ebből három egymástól elkülönülő folyamatot csinálnunk ahhoz, hogy komolyan vegyük a köztük lévő különbségeket.

16. A fáradtságának magyarázata más kérdésre ad választ, mint a visszautasításának magyarázata, még akkor is, ha a két magyarázat kiegészítheti egymást.

17. Ha Norát embernek nevezzük, akkor elsősorban egy élő organizmusról beszélünk, amelynek testi szükségletei és képességei vannak.

18. Ha személyként szólítjuk meg, akkor ezen túlmenően figyelembe vesszük, hogy vele valami történik, hogy tervei vannak, és hogy életének története van.

19. Egy személy ebben az ideiglenes értelemben olyan valaki, akinek tapasztalatokat, szándékokat és igényeket lehet tulajdonítani.

20. Az ilyen igények közé tartozhat az is, hogy mások tiszteletben tartsák a határait, és lehetőséget adjanak neki saját helyzetének bemutatására.

21. Ezzel még nem dőlt el, hogy mely tulajdonságok elengedhetetlenek a személyiséghez.

22. A „cselekvő” kifejezés szűkebb értelemben Nora-ra irányítja a figyelmet, mint arra, aki valamit tesz, például elutasító levelet ír, vagy elmegy a barátjához.

23. Önképe ezzel szemben az a értelmezés, amelyet magáról alkot, amikor például megbízhatónak tartja magát.

24. Ez az értelmezés befolyásolhatja cselekedeteit anélkül, hogy máris bizonyítaná, hogy valóban megbízhatóan cselekszik, vagy hogy mindig köteles lenne segítséget nyújtani.

25. A saját cselekedetünkkel kapcsolatos kérdés ezért sem kizárólag a testünkkel, sem kizárólag az önképünkkel kapcsolatban merül fel.

26. Nora szokásból azonnal felajánlhatja a segítségét, majd később rájöhet, hogy túlbecsülte az erejét.

27. A felajánlás ekkor a cselekedete volt, annak ellenére, hogy nem mérlegelte alaposan minden feltételt.

28. Ugyanígy tud tudatosan elküldeni egy elutasító levelet, majd röviddel később megbánni ezt a döntést.

29. Egy cselekvés végrehajtása, annak utólagos jóváhagyása és mások előtt való igazolása különböző dolgok.

30. A szerzőség alatt itt elsősorban azt értjük, hogy Nora szándékai és képességei révén közreműködik a cselekvésben, és ezért az ő cselekvésének tekinthető.

31. Ebből azonban nem következik sem az, hogy ő minden következményt kézben tartana, sem az, hogy minden elvárt magyarázat vagy vád indokolt lenne.

32. Aki a cselekvőre kérdez, tehát többet keres, mint azt a pontot, ahol egy cselekvés megkezdődött, de nem követel meg egy olyan személyt, aki cselekvésének minden feltételét kézben tartja.

33. Egy kézenfekvő értelmezés a tudatos választásra helyezi a hangsúlyt.

34. Nora igent mondott, emlékszik rá, és elgondolkodhat azon, hogyan kíván most viselkedni.

35. E képesség nélkül nehezen érthető lenne, miért várjuk a válaszát, és miért vesszük komolyan a gondolatait.

36. Az értelmezés erőssége abban rejlik, hogy Norát olyan résztvevőként szólítja meg, akinek a döntése változást hoz.

37. Ez az értelmezés azonban megkérdőjelezhetővé válik, amint a választást olyan döntésként kezeli, amely erőktől, szokásoktól és kapcsolatoktól függetlenül jön létre.

38. Nora sem a kimerült testét választotta magának, sem egyedül fejlesztette ki azt a nyelvet, amelyen ígéretet tesz és megért.

39. Az a képesség is, hogy egy kötelezettséget egy szükséglettel mérlegeljen, tapasztalatokat és megtanult megkülönböztetéseket feltételez.

40. Aki az önrendelkezést akarja magyarázni, annak ezért meg kell mutatnia, hogyan cselekszik valaki ilyen előfeltételek mellett, ahelyett, hogy kihagyná őket a magyarázatból.

41. A testre és az életkörülményekre jobban összpontosító megközelítés éppen ezekből a feltételekből indul ki.

42. Láthatóvá teszi, hogy még egy látszólag egyszerű telefonhívás is időt, figyelmet és a megértés lehetőségét igényli.

43. Más emberek is lehetővé tehetik a cselekvést, például azzal, hogy elfogadnak egy késedelmet, vagy további segítséget szerveznek.

44. A függőség ebben a tekintetben nem mindig olyan akadály, amely egy már kialakult önállóságnak áll az útjába.

45. Bizonyos képességeket egyáltalán csak azért tudunk elsajátítani és gyakorolni, mert másokkal élünk együtt.

46. Mindazonáltal elhamarkodott lenne azt a következtetést levonni, hogy Nora ezért csupán környezete eredménye lenne.

47. Ha megtudja, hogy a barátja időközben támogatást kapott, ez a hír megváltoztathatja a gondolatait.

48. Egy olyan magyarázat, amely komolyan veszi mások hatását, annak is érthetővé kell tennie, hogy egy személy hogyan mérlegel valamit, hogyan veszi figyelembe egy ellenvetést, és hogyan módosítja a válaszát.

49. Éppen ebben rejlik egy komoly kifogás a „saját cselekvésről” szóló érvelés ellen.

50. Ha Nora vágyainak, jellemének, sőt még a gondolkodásmódjának is van előzménye, akkor úgy tűnik, hogy a döntés soha nem indul ki teljes mértékben belőle.

51. Talán csak az a döntés érdemli meg a „szabad” jelzőt, amelynek forrása maga az ember, és nem egy sor előzmény.

52. De mit jelentene az, ha Nora testétől, meggyőződéseitől és történetétől függetlenül döntene?

53. Ha mindezt eltávolítanánk, aligha lenne érthető, miért éppen az ő döntése lenne a maradék.

54. Ez a kifogás nem cáfolja azt a követelést, amely a szokásos mérlegelésnél többet igénylő szabadságot követel.

55. Ugyanakkor rámutat arra, hogy a feltételek nélküli szerzőség magyarázatra szorul, és nem válik érthetővé pusztán a „saját maga” kifejezés révén.

56. Ezzel szemben nem elegendő felsorolni az előzményeket, és ebből azt a következtetést levonni, hogy az okokra és a szabadságra vonatkozó kérdéseknek már nincs tárgya.

57. A különbséget a kitalált jelenet két változatán keresztül lehet vizsgálni.

58. Az elsőben Nora fáradt, de komoly veszély nélkül segíthetne egy órát, majd hazamehetne.

59. A másodikban valaki erőszakkal visszatartja, és sem elhagyni a lakást, sem elérni a barátját nem tudja.

60. Az, hogy mindkét esetben elmarad a költözésről, nem teszi a történteket azonos jellegű elutasításokká.

61. A fáradtságot figyelembe kell venni a mérlegelés során, míg a visszatartás akaratán kívül megakadályozza a segítségnyújtást.

62. Mindkét helyzetnek vannak okai, de ezek az okok eltérő viszonyban állnak Nora képességeivel és akaratával.

63. Aki Nora szabadságát értékeli, annak ezért meg kell határoznia, mitől kell szabadnak lennie, és mit tehet saját döntése alapján.

64. A kényszerítő akadályoktól való szabadság, a cselekvéshez szükséges erő, valamint a saját indítékok megvizsgálásának lehetősége eltérő követelményeket támasztanak.

65. Az első esetben sem vonható le Nora kimerültségéből egyértelmű következtetés az elutasításra vonatkozóan.

66. Elmagyarázhatja, miért csábító Nora számára a maradás, anélkül, hogy ezzel indokolná, miért kellene a barátjának elfogadnia az elutasítást.

67. A magyarázat érthetővé teszi a döntés létrejöttét; az indoklás pedig olyan okokat sorol fel, amelyek alapján a döntést helyesnek kell elismerni.

68. Eközben a barát elvárásait éppúgy nem szabad ellenőrizetlenül elfogadni, mint Nora nyugalom iránti vágyát.

69. Talán már az igent mondáskor is tudta, milyen megterhelő lesz a nap, talán a helyzet váratlanul megváltozott.

70. Az ilyen különbségek azokat a feltételeket érintik, amelyek mellett a távolmaradás felelősségteljes döntésként tulajdonítható neki.

71. A felelősségre vonás itt azt jelenti, hogy egy cselekményt a személyhez kapcsolunk, és tudását és képességeit figyelembe véve felelősségre vonjuk érte.

72. Az, hogy Nora meg tudja magyarázni egy cselekedetét, hogy érthető okokból cselekszik, és hogy a vád megalapozott lenne, tehát nem következik mindegyik esetben ugyanabból a megállapításból.

73. Tegyük fel, hogy Nora elmagyarázza a barátjának, mennyire kimerült, és felajánlja, hogy egy órára átmegy, feltéve, hogy valaki más vállalja a nehéz cipelést.

74. Ez a válasz sem a fáradtságot, sem az eredeti ígéretének jelentőségét nem szünteti meg.

75. Ugyanakkor megváltoztatja a helyzetet azzal, hogy Nora kifejezi a határait, és javasol egy lehetőséget, amelyet a barátja megfontolhat.

76. Nyitott kérdés, hogy a barátja beleegyezik-e, és hogy a segítség elegendő-e.

77. Ugyanígy nyitott kérdés, hogy egy ilyen döntés teljesíti-e az akarat szabadságára vonatkozó minden további követelményt.

78. Láthatóvá válik azonban, hogy egy személy adott körülmények között hogyan vehet részt cselekedeteinek alakításában.

79. Ebben a korlátozott értelemben Nora saját életét éli, amennyiben felméri és megvizsgálja a feltételeit, és közreműködhet cselekedeteinek alakításában.

80. Amikor a telefont a füléhez emeli, képességei, határai és kapcsolatai egy olyan válasz feltételeivé válnak, amelyet a barátja tőle vár, és amelyet ő maga kell megadnia neki.

1. Stellen wir uns vor, eine Frau namens Nora hat einem Freund versprochen, ihm am Abend beim Umzug zu helfen.

2. Nach einem anstrengenden Arbeitstag sitzt sie zu Hause, ihre Beine sind schwer, und neben ihr liegt das Telefon.

3. Sie erinnert sich daran, dass er ihretwegen keine weitere Hilfe organisiert hat.

4. Zugleich möchte sie nur noch die Schuhe ausziehen und auf dem Sofa bleiben.

5. Sie beginnt eine Nachricht mit einer Absage, löscht sie wieder und überlegt, ob sie wenigstens für eine Stunde kommen könnte.

6. Dann ruft der Freund an und fragt, wann er mit ihr rechnen kann.

7. Nora muss nun nicht nur zwischen Losgehen und Bleiben wählen, sondern jemandem antworten, der sich auf ihre Zusage verlassen hat.

8. An dieser kleinen Szene hängt eine große Frage: Was macht die bevorstehende Entscheidung zu ihrer eigenen, wenn so vieles an ihr von Bedingungen abhängt, die sie nicht gewählt hat?

9. Zunächst lässt sich beschreiben, was in Noras Körper geschieht und welche Belastungen ihrer Müdigkeit vorausgegangen sind.

10. Diese Beschreibung ist für die Entscheidung bedeutsam, denn Hilfe beim Tragen verlangt Kräfte, die sich nicht durch einen Entschluss beliebig herstellen lassen.

11. Doch aus der Beschreibung ihrer Erschöpfung allein erfahren wir noch nicht, warum sie die angefangene Nachricht löscht.

12. Dafür müssen wir wissen, wie sie ihre Zusage versteht und welche Bedeutung die Lage des Freundes für sie hat.

13. Der Anruf wiederum ist mehr als ein Geräusch, auf das sie reagiert, weil er eine Erwartung an sie heranträgt.

14. Körperliche Vorgänge, Überlegungen und Beziehungen treffen hier in demselben Geschehen zusammen.

15. Wir müssen daraus nicht drei voneinander getrennte Vorgänge machen, um ihre Unterschiede ernst zu nehmen.

16. Eine Erklärung ihrer Müdigkeit beantwortet eine andere Frage als eine Erklärung ihrer Absage, auch wenn beide Erklärungen einander ergänzen können.

17. Wenn wir Nora als Menschen bezeichnen, sprechen wir zunächst von einem lebenden Organismus mit körperlichen Bedürfnissen und Fähigkeiten.

18. Wenn wir sie als Person ansprechen, berücksichtigen wir darüber hinaus, dass ihr etwas widerfährt, dass sie etwas vorhat und dass ihr Leben eine Geschichte hat.

19. Eine Person ist in diesem vorläufigen Sinn jemand, dem Erfahrungen, Absichten und Ansprüche zugeschrieben werden können.

20. Zu solchen Ansprüchen kann auch gehören, dass andere ihre Grenzen beachten und ihr Gelegenheit geben, die eigene Lage darzustellen.

21. Damit ist noch nicht entschieden, welche Eigenschaften für Personsein unbedingt erforderlich sind.

22. Der Ausdruck „Handelnde“ richtet den Blick enger auf Nora als diejenige, die etwas tut, etwa eine Absage schreibt oder zum Freund fährt.

23. Ihr Selbstbild dagegen ist die Deutung, die sie von sich entwirft, wenn sie sich beispielsweise für zuverlässig hält.

24. Diese Deutung kann ihr Tun beeinflussen, ohne schon zu beweisen, dass sie tatsächlich zuverlässig handelt oder dass sie immer zur Hilfe verpflichtet wäre.

25. Die Frage nach der eigenen Handlung stellt sich deshalb weder nur beim Körper noch nur beim Bild, das jemand von sich hat.

26. Nora kann aus Gewohnheit sofort ihre Hilfe anbieten und später bemerken, dass sie ihre Kräfte überschätzt hat.

27. Das Angebot war dann ihr Tun, obwohl sie nicht jede Voraussetzung sorgfältig bedacht hat.

28. Ebenso kann sie eine Absage bewusst abschicken und diese Entscheidung kurz darauf bereuen.

29. Eine Handlung zu vollziehen, sie nachträglich zu billigen und sie anderen gegenüber rechtfertigen zu können, sind verschiedene Dinge.

30. Mit Urheberschaft ist hier zunächst gemeint, dass Nora das Tun durch ihre Absichten und Fähigkeiten mitbestimmt und es deshalb als ihr Tun verstanden werden kann.

31. Daraus folgt weder, dass sie alle Folgen beherrscht, noch, dass jede verlangte Erklärung oder jeder Vorwurf angemessen ist.

32. Wer nach der Handelnden fragt, sucht also mehr als die Stelle, an der eine Bewegung begann, verlangt aber nicht schon eine Person, die über alle Bedingungen ihres Handelns verfügt.

33. Eine naheliegende Auffassung legt das Gewicht auf die bewusste Wahl.

34. Nora hat zugesagt, erinnert sich daran und kann überlegen, wie sie sich nun verhalten will.

35. Ohne diese Fähigkeit wäre schwer verständlich, weshalb wir ihre Antwort erwarten und ihre Überlegungen ernst nehmen.

36. Die Auffassung hat ihre Stärke darin, Nora als Beteiligte anzusprechen, deren Entscheidung einen Unterschied macht.

37. Sie wird jedoch fragwürdig, sobald sie die Wahl wie einen Entschluss behandelt, der unabhängig von Kräften, Gewohnheiten und Beziehungen zustande kommt.

38. Nora hat weder ihren erschöpften Körper ausgesucht noch allein die Sprache entwickelt, in der sie eine Zusage gibt und versteht.

39. Auch die Fähigkeit, eine Verpflichtung gegen ein Bedürfnis abzuwägen, setzt Erfahrungen und erlernte Unterscheidungen voraus.

40. Wer Selbstbestimmung erklären will, muss daher zeigen, wie jemand mit solchen Voraussetzungen handelt, statt sie aus der Erklärung zu entfernen.

41. Eine stärker auf Körper und Lebensumstände gerichtete Auffassung beginnt gerade bei diesen Voraussetzungen.

42. Sie macht sichtbar, dass selbst ein scheinbar einfacher Anruf Zeit, Aufmerksamkeit und eine Möglichkeit zur Verständigung verlangt.

43. Auch andere Menschen können Handeln ermöglichen, etwa indem sie eine Verzögerung akzeptieren oder eine weitere Hilfe organisieren.

44. Abhängigkeit ist insofern nicht immer ein Hindernis, das einer bereits fertigen Selbstständigkeit entgegentritt.

45. Manche Fähigkeiten können wir überhaupt nur erwerben und ausüben, weil wir mit anderen leben.

46. Dennoch wäre der Schluss voreilig, Nora sei deshalb lediglich das Ergebnis ihrer Umgebung.

47. Wenn sie erfährt, dass der Freund inzwischen Unterstützung gefunden hat, kann diese Nachricht ihre Überlegung verändern.

48. Eine Erklärung, die den Einfluss anderer ernst nimmt, muss auch verständlich machen, wie eine Person etwas prüft, einen Einwand aufgreift und ihre Antwort berichtigt.

49. Gerade hier liegt ein ernsthafter Einwand gegen die Rede vom eigenen Handeln.

50. Wenn Noras Wünsche, ihr Charakter und sogar ihre Art des Prüfens eine Vorgeschichte haben, scheint die Entscheidung niemals ganz bei ihr anzufangen.

51. Vielleicht verdient nur eine Entscheidung den Namen frei, deren Ursprung die Person selbst ist und nicht eine Kette vorausgehender Bedingungen.

52. Doch was würde es bedeuten, dass Nora unabhängig von ihrem Körper, ihren Überzeugungen und ihrer Geschichte entscheidet?

53. Entfernten wir all dies, wäre kaum noch verständlich, warum die verbleibende Entscheidung gerade ihre sein sollte.

54. Dieser Einwand widerlegt nicht die Forderung nach einer Freiheit, die mehr verlangt als gewöhnliches Abwägen.

55. Er zeigt aber, dass voraussetzungslose Urheberschaft erklärungsbedürftig ist und nicht schon durch das Wort „selbst“ verständlich wird.

56. Umgekehrt reicht es nicht, die Vorgeschichte aufzuzählen und daraus zu folgern, Fragen nach Gründen und Freiheit hätten keinen Gegenstand mehr.

57. Der Unterschied lässt sich an zwei Abwandlungen der erfundenen Szene prüfen.

58. In der ersten ist Nora müde, könnte aber ohne ernste Gefahr eine Stunde helfen und anschließend nach Hause fahren.

59. In der zweiten wird sie von jemandem gewaltsam festgehalten und kann weder die Wohnung verlassen noch den Freund erreichen.

60. Dass sie in beiden Fällen nicht beim Umzug erscheint, macht die Vorgänge nicht zu gleichartigen Absagen.

61. Die Müdigkeit muss in einer Überlegung berücksichtigt werden, während das Festhalten die Ausführung der Hilfe gegen ihren Willen verhindert.

62. Beide Situationen haben Ursachen, doch die Ursachen stehen jeweils in einem anderen Verhältnis zu Noras Können und Wollen.

63. Wer ihre Freiheit beurteilt, muss deshalb sagen, wovon sie frei sein und was sie aus eigener Entscheidung tun können soll.

64. Freiheit von gewaltsamer Behinderung, genügend Kraft zum Handeln und die Möglichkeit, die eigenen Beweggründe zu prüfen, stellen unterschiedliche Anforderungen.

65. Auch im ersten Fall folgt aus Noras Erschöpfung noch kein abschließendes Urteil über eine Absage.

66. Sie kann erklären, weshalb das Bleiben für Nora verlockend ist, ohne damit zu begründen, weshalb der Freund die Absage hinnehmen sollte.

67. Eine Erklärung macht das Zustandekommen verständlich; eine Rechtfertigung führt Gründe dafür an, die Entscheidung als angemessen anzuerkennen.

68. Dabei darf die Erwartung des Freundes ebenso wenig ungeprüft gelten wie Noras Wunsch nach Ruhe.

69. Vielleicht wusste sie bei der Zusage schon, wie belastend der Tag werden würde, vielleicht hat sich die Lage unerwartet verändert.

70. Solche Unterschiede betreffen die Bedingungen, unter denen ihr das Fernbleiben als verantwortliche Entscheidung zugerechnet werden kann.

71. Zurechnung bedeutet hier, eine Tat auf die Person zu beziehen und sie unter Berücksichtigung ihres Wissens und Könnens dafür anzusprechen.

72. Dass Nora eine Handlung erklären kann, dass sie aus nachvollziehbaren Gründen handelt und dass ein Vorwurf berechtigt wäre, folgt also nicht jeweils aus derselben Feststellung.

73. Nehmen wir an, Nora erklärt dem Freund ihre Erschöpfung und bietet an, für eine Stunde zu kommen, sofern eine andere Person das schwere Tragen übernimmt.

74. Diese Antwort beseitigt weder die Müdigkeit noch die Bedeutung ihrer ursprünglichen Zusage.

75. Sie verändert aber die Lage, indem Nora ihre Grenze ausspricht und eine Möglichkeit vorschlägt, die der Freund prüfen kann.

76. Ob er zustimmt und ob die Hilfe ausreicht, bleibt offen.

77. Ebenso bleibt offen, ob eine solche Entscheidung jede weitergehende Forderung an Willensfreiheit erfüllt.

78. Sichtbar wird jedoch, wie eine Person unter gegebenen Bedingungen an der Gestaltung ihres Handelns beteiligt sein kann.

79. In diesem begrenzten Sinn führt Nora ihr Leben als das eigene, soweit sie ihre Voraussetzungen aufnehmen, prüfen und ihr Handeln mitgestalten kann.

80. Als sie das Telefon ans Ohr nimmt, werden ihre Fähigkeiten, Grenzen und Beziehungen zu Bedingungen einer Antwort, die der Freund von ihr erwartet und die sie ihm selbst geben muss.