12.3 Friedrich Wilhelm Joseph Schelling: Természet, identitás és a gonosz problémája – Friedrich Wilhelm Joseph Schelling: Natur, Identität und das Problem des Bösen

1. Egy növény csak azért marad fenn, mert különböző részei együttműködnek: a gyökerek felveszik a vizet, a levelek a fény segítségével lehetővé teszik a szerves anyagok felépítését, a növekedés pedig ezeket a folyamatokat egy élő egésszé egyesíti.

2. Ugyanezek az anyagok a növényen kívül is előfordulhatnak anélkül, hogy ott már egy organizmust alkotnának.

3. Aki meg akarja érteni az élőlényt, annak ezért meg kell magyaráznia, hogy alkotóelemei hogyan kapcsolódnak össze egy olyan szervezetbe, amely egyszerre tartja fenn és változtatja meg őket.

4. Friedrich Wilhelm Joseph Schelling számára a szervezett természet egy olyan kérdés kiindulópontjává vált, amely messze túlmutatott a növényeken.

5. Ha az emberek testükkel és szellemi képességeikkel a természet részét képezik, akkor ez nem lehet kizárólag kész dolgok gyűjteménye, amelyekkel szemben külsőleg áll egy felismerő tudat.

6. Inkább úgy kell elképzelni, hogy érthetővé váljon egy olyan lény megjelenése is, amely kutatja a természetet, és cselekvőként éli meg önmagát.

7. Ezzel kezdetét veszi az összetartozás keresése, amelynek legnehezebb próbáját végül az emberi gonoszságra való képesség jelenti.

8. Schelling, aki 1775-ben született, Hegel-lel és Hölderlin-nel a tübingi Stiftben, egy protestáns oktatási intézményben ismerkedett meg, ahol a teológiai tanulmányok és a filozófiai kérdések szorosan összekapcsolódtak.

9. A barátság különböző gondolkodási irányzatokat hozott párbeszédbe egymással, de nem alapozott meg egy kész, közös tanítást.

10. Kant ismeretelméleti vizsgálata és Fichte az „én” öntevékenységének hangsúlyozása azok közé a feltételek közé tartoztak, amelyekre Schelling saját gondolkodását építette.

11. Kant kimutatta, hogy a tapasztalat formákat és fogalmakat feltételez, míg Fichte az alapvető tevékenységekből igyekezett megérteni a tudatot.

12. Schelling átvette az ismerő alany ilyen felértékelését, de egyre inkább arra szorgalmazta, hogy annak természetes előfeltételeit is filozófiailag komolyan vegyék.

13. Jénában, ahol 1798-ban professzori kinevezést kapott, ezek a gondolatok találkoztak a romantikus irodalommal és a természettudománnyal, amely új módon vizsgálta az elektromos, kémiai és szerves folyamatokat.

14. Caroline, aki akkoriban August Wilhelm Schlegel felesége volt, majd 1803-tól Schelling felesége lett, művelt beszélgetőtársként részt vett e környezet intellektuális eszmecseréjében.

15. Az 1797-ben megjelent „Gondolatok a természetfilozófiához” című művében Schelling a természetet önálló filozófiai feladattá tette, amelyet kizárólag az emberi tudásból kiindulva nem lehetett megoldani.

16. Számára döntő jelentőségűvé vált a természeti termék és az ilyen termékeket létrehozó termékenység közötti megkülönböztetés.

17. Terméknek tekinthető például egy fa, amelynek meghatározott alakja van, míg a keletkezésének és fennmaradásának kérdése túlmutat ezen a kész leíráson.

18. A termelékenység itt a természet tevékenységét jelenti, anélkül, hogy ezért tudatos gyártási tervet tulajdonítanánk neki.

19. Amit tartós dologként tapasztalunk, azt egy átfogóbb folyamaton belüli meghatározott alakként kell megértenünk.

20. Egy organizmus különösen szemléletesen szemlélteti ezt a nézőpontváltást, mert létezése folyamatos folyamatokat feltételez, és részei csak összefüggésükben töltik be saját funkciójukat.

21. Schelling ezt a szerveződést magából a természetből akarta megmagyarázni, ahelyett, hogy utólag, kívülről rendteremtő szellemet tulajdonított volna neki.

22. Természetfilozófiája ezért olyan összefüggéseket keresett, amelyek révén a tevékenységből korlátozott és megkülönböztethető formák jöhetnek létre.

23. Ebben fontos szerepet játszott a polaritás, vagyis az ellentétes erők vagy meghatározások összefüggése ugyanazon folyamaton belül.

24. A mágnes két pólusa szemlélteti, hogy az ellentétek összetartozhatnak anélkül, hogy ezáltal elveszítenék különbözőségüket.

25. Schelling ezt a gondolati modellt más természeti összefüggésekre is kiterjesztette, és megpróbálta megérteni, hogy bizonyos termékek hogyan jönnek létre egymással ellentétes tevékenységek együttműködése révén.

26. Az anyag, az élőlények és a tudat általa felállított rendszere azt hivatott bemutatni, hogy a valóság különböző formái hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

27. Ebben azonban még nem rejlik a fajok eredetéről szóló, megfigyeléseken alapuló történet, ahogyan azt később Darwin evolúciós elméletével összekapcsolták.

28. Mai tudományos szemszögből továbbá meg kell különböztetni, hogy egy ilyen konstrukció termékeny kérdést vet-e fel, vagy máris ellenőrizhető magyarázatot ad-e egy bizonyos természeti folyamatra.

29. Schelling igénye különösen messzire nyúlik ott, ahol a termékeny természetnek a megismerő tudatot is érthetővé kell tennie.

30. Aki a természetet vizsgálja, maga is ahhoz az összefüggéshez tartozik, amelynek tulajdonságait meghatározza, és nem zárhatja ki egyszerűen saját helyzetét a magyarázatból.

31. Schelling ezért két, egymással összefüggő megközelítést dolgozott ki, amelyek az eleve adottból ellentétes irányokba haladnak.

32. A természetfilozófia az objektív világból indul ki, és azt vizsgálja, hogyan válik benne lehetségessé a szerveződés, és végső soron a tudat.

33. A transzcendentális filozófia ezzel szemben a tudásból indul ki, és azokat a tevékenységeket vizsgálja, amelyek révén egy szubjektum megismeri a tárgyakat, és viszonyul hozzájuk.

34. A „transzcendentális” kifejezés itt az ilyen tapasztalat feltételeire vonatkozó kérdést jelenti, nem pedig egy természetfeletti világba vezető utazást.

35. Az 1800-ban megjelent „A transzcendentális idealizmus rendszere” című művében Schelling megkísérelte ezeket a feltételeket olyan tevékenységek összefüggéseként rekonstruálni, amelyek alapvető eredményei még nem teljesen átláthatók a tudat számára.

36. Ezzel új nehézség merült fel: ha a természetet és a tudást csupán különböző oldalról vizsgáljuk, akkor érthetővé kell válnia, hogy egyáltalán miért hozhatók összefüggésbe egymással ezek a két oldal.

37. Az 1801-es „Filozófiai rendszerem bemutatása” című művében Schelling ezért kifejezetten a szubjektív és az objektív azonosságát helyezte a középpontba.

38. A szubjektum az ismerő pólus, az objektum pedig az ismeretének tárgya, de összefüggésüknek olyan alapja kell, hogy legyen, amely egyik oldalhoz sem rendelhető hozzá önmagában.

39. Ezt a feltétlen összefüggést Schelling az Abszolútnak nevezi, mert az nem függhet egy külső feltételtől.

40. Az Abszolútot tévesen értelmeznék, ha úgy képzelnénk el, mint egy további tárgyat a világ többi dolgai mellett.

41. Az azonosulás itt azt jelenti, hogy a természet és a szellem alapvetően összetartoznak, miközben meghatározott megjelenési formáikban meg kell különböztetni őket.

42. A megállapítás tehát nem merül ki abban, hogy egy gondolat és egy kő különbség nélkül ugyanazok lennének.

43. Valódi próbája inkább abban rejlik, hogy a feltételezett egységből hogyan válnak érthetővé azok a meghatározott különbségek, amelyek egyáltalán csak az ismeretnek és a valóságnak tartalmat adnak.

44. Már az 1800-as rendszer is kiemelt helyet biztosított a művészetnek, mert Schelling abban a tudatos és a tudattalan tevékenység szemléletes összekapcsolódását látta.

45. Elképzelhető egy költő, aki gondosan átdolgozza egy versét, amelynek azonban sikeres formája és jelentésgazdagsága nem magyarázható teljes mértékben szándékainak felsorolásával.

46. A tudatos munka szükséges, miközben a létrehozott mű egyúttal többet tartalmaz, mint amit a művész részletesen megtervezett és fogalmilag átlátott.

47. Az „tudattalan” itt a létrehozás egy olyan pillanatát jelenti, amely kicsúszik a teljes tudatos irányítás alól, és még nem feltételezi a későbbi pszichoanalitikus elméleteket.

48. Schelling számára a műalkotás olyan egységet tesz láthatóvá, amelyet a filozófiai reflexió a magyarázat során különböző oldalakra bont.

49. A művészet ezáltal ismeretszerző funkciót kap, amelynek pontos helye filozófiájának további fejlődésével változik.

50. Az, hogy egy mű tudatos munkát és nem teljesen megtervezett jelentést ötvöz, még nem bizonyítja azonban, hogy ezzel a valóság minden elemének közös alapja is felismerhető lenne.

51. Ez a korlát egy olyan problémára utal, amelyet az eredeti egység állításával önmagában nem lehet megoldani.

52. Minél teljesebb mértékben vezeti le egy filozófiai rendszer az egyes meghatározásait az egészből, annál sürgetőbbé válik a kérdés, hogy mennyi teret hagy saját döntésekre.

53. Ha minden cselekedet csupán egy átfogó rend szükségszerű következménye lenne, az ember ugyan külső kényszer nélkül cselekedhetne, de soha nem lehetne életvitelének valódi megalkotója.

54. Schelling ezt a nehézséget még élesebbé tette az 1809-ben megjelent „Filozófiai vizsgálódások az emberi szabadság lényegéről és az azzal összefüggő tárgyakról” című művében, amelyet általában Szabadság-írásnak neveznek.

55. Spinoza isteni egység és szükségszerűség közötti viszonyának elemzése fontos háttérként szolgált ehhez, wobei Schelling szabadságkritikája Spinoza egy bizonyos értelmezését feltételezi.

56. Az emberi szabadságot kifejezetten a jóra és a rosszra való képességként fogalmazta meg.

57. A középpontba így a bűnös cselekedet kerül, amelynek magyarázata más követelményeket támaszt, mint egy természeti csapás vagy a testi fájdalom magyarázata.

58. Ezáltal magyarázatra szorult az az egység, amely minden ellentétet csupán egy rendezett egész keretein belüli ártalmatlan különbségként kezel.

59. E feszültség feldolgozása érdekében Schelling megkülönböztette Istenben a létezésének okát attól az Istentől, amennyiben az létezik.

60. Az „ok” kifejezés itt egy lehetővé tevő feltételt jelent, amelynek nem szabad sem egy második istenségnek, sem pedig Istenen kívüli, időben korábbi oknak lennie.

61. Schelling ezt az alapot a sötétség és a vágyakozás képeivel írja le, mert meg akarja érthetővé tenni egy eredeti akaratot, amelyet még nem tekintenek tudatos és rendezett önkinyilatkoztatásnak.

62. Ezzel szemben áll Isten, mint létező, akinek élete az értelemben, a rendben és a szeretetben nyilvánul meg.

63. A szókincs a keresztény teológiához kapcsolódik, és Jakob Böhme gondolataiból merít ihletet, ugyanakkor egy saját filozófiai magyarázati kísérlet részét képezi.

64. Képei azt hivatottak bemutatni, hogy a valóság bizonyos aspektusai olyan alapot feltételeznek, amely nem oldódik fel teljes mértékben a világos fogalmi összefüggésekben.

65. Ez a sötét alap ezért még korántsem a gonosz, hiszen Schelling szerint nélküle az önállóság és az élő létezés sem lenne lehetséges.

66. Az emberben az önállóság ereje összekapcsolódik azzal a képességgel, hogy egy átfogó összefüggésbe helyezze magát.

67. Schelling az egyéni akaratról és az egyetemes akaratról beszél, ahol az előbbi az egyén sajátosságát, az utóbbi pedig annak kapcsolatát az általános renddel jelöli.

68. Az egyéni akarat önmagában nem erkölcsi vétség, hanem annak előfeltétele, hogy egyáltalán képes legyen egy meghatározott személyként cselekedni.

69. Schelling értelmezésében a gonosz akkor keletkezik, amikor ez a saját akarat felforgatja a rendet, és saját magát teszi uralkodó középponttá.

70. Egy elképzelt ember, aki tudatosan mások jogos igényeit saját előnyére rendeli alá, szemléltetheti ezt a felforgatást anélkül, hogy ezzel Schelling teljes metafizikáját bizonyítaná.

71. Helytelen magatartása tehát a saját egyéniség és a közös összefüggés közötti viszony aktív felforgatásában áll, ezért nem magyarázható pusztán tudáshiánnyal.

72. Pontosan azok az erők, amelyek lehetővé teszik az önálló személyiséget, nyitják meg így azt a lehetőséget is, hogy az ember egy összekötő rend ellen forduljon.

73. A gonosz lehetősége azonban még nem magyarázza meg, miért valósítja meg azt egy adott ember ténylegesen.

74. Schelling a felelősséget a cselekvőnél kívánja hagyni, és ezért nem nyilváníthatja egyszerűen a sötét okot minden gonosz cselekedet bűnös okozójának.

75. Ugyanígy a szabad döntést sem szabad ok nélküli véletlennek tekinteni, hiszen egy pusztán véletlenszerűen bekövetkező cselekményt aligha lehetne a személy saját cselekményének tulajdonítani.

76. Ezért feltételezi egy eredeti önmeghatározást, amelyen keresztül az ember maga alapozza meg saját jellegét, és ebből kiindulva cselekszik.

77. Ez a cselekedet, amelyet ő értelmezhetőnek tart, nem tartozik megfigyelhető eseménysorozathoz, hanem az időbeli cselekedetek alapjául szolgáló alapvető önmeghatározásnak kell lennie.

78. Az „értelmezhető” itt csupán azt jelenti, hogy a gondolkodás számára hozzáférhető, de éppen ez a meghatározás élesíti azt a kérdést, hogy egy ilyen cselekedet hogyan kapcsolódik egy valós életrajzhoz és konkrét döntési lehetőségekhez.

79. Schelling kísérlete, hogy összekapcsolja a belső szükségszerűséget és a szabadságot, így megőrzi a személyes szerzőségre vonatkozó igényt, de magában hordoz egy magyarázati terhet, amely pusztán egy időn túli döntésre való hivatkozással nem szűnik meg.

80. A Szabadságról szóló írás tehát mélyreható változást jelez gondolkodásmódjában, anélkül, hogy már tartalmazná későbbi filozófiájának végleges formáját.

81. Schelling tovább dolgozott a „világkorszakokról” szóló vázlatokon, amelyekben egy érthető világ kialakulását, valamint a múlt, a jelen és a jövő viszonyát vizsgálta.

82. A terv befejezetlen maradt, és különböző változatokban maradt fenn, ezért abból nem lehet egységes, végleges formában kiadott könyvet készíteni.

83. Későbbi gondolatai különösen élesebbé tették azt a kérdést, hogy egy fogalmak szükségszerű rendje egyáltalán meg tudja-e magyarázni, hogy valami valóban létezik-e.

84. Egy teljesen meghatározott, csupán elképzelt sziget például mindaddig csak egy lehetséges tárgy marad, amíg nincs további ok arra, hogy feltételezzük tényleges létezését.

85. A példa nem cáfol meg egyetlen filozófiai rendszert sem, de szemléletesen megmutatja a különbséget annak meghatározása között, hogy mi lenne valami, és annak a felismerése között, hogy az valóban létezik.

86. Schelling számára ez a különbség kifogássá vált egy olyan rendszerigény ellen, amely a valóságot teljes egészében a fogalomból próbálja levezetni.

87. Későbbi megkülönböztetésében a negatív filozófia a fogalmi meghatározásokat és a szükségszerű összefüggéseket vizsgálja, míg a pozitív filozófia a tényleges létezésből indul ki, és annak értelmét hivatott feltárni.

88. Ezek a megnevezések nem egy szomorú vagy bizakodó világnézetet értékelnek, hanem a filozófiai megismerés különböző feladatait jelölik.

89. Schelling nem akarta ezzel eltörölni a fogalmi vizsgálatot, hanem annak hatókörét meghatározni és egy másik megközelítéssel kiegészíteni.

90. A mitológia és a kinyilatkoztatás azért nyert jelentőséget, mert Schelling azok történelmi fejlődésében kereste a tudat, az isteni valóság és a szabadság közötti viszonyhoz vezető utat.

91. Amikor 1841-ben, Hegel halála után tíz évvel Berlinbe hívták, ezért olyan programot képviselt, amely jelentősen eltért korai jénai megközelítéseitől.

92. Késői filozófiája elsősorban kéziratokban, előadási jegyzetekben és posztumusz kiadásokban érhető el, amelyek különböző szövegváltozatainak figyelembevétele szükséges az értelmezésük során.

93. Az a felismerés, hogy a fogalmak önmagukban nem teremtenek tényleges létezést, azonban még nem vonja maga után vallási történelemértelmezésének érvényességét, amelynek saját ismereti igényeinek alátámasztásához további indokokra van szüksége.

94. Így Schelling gondolkodási útja egy összetartozás ismételt vizsgálataként értelmezhető, amelynek magyarázata mindig új nehézségeket tár fel.

95. A termékeny természetnek nem kellene a szellemet idegen kiegészítésként befogadnia, míg az identitásfilozófia a két oldal kapcsolatát egy közös alapra vezette vissza.

96. A szabadság problémájával ez az összefüggés élesebb kihívás elé került, mert önálló embereket és a bűnös cselekvés valóságát is magában kellett hordoznia.

97. A későbbi egzisztenciális kérdés végül annak a várakozásnak szólt ellentétben, hogy már egy hiánytalan fogalmi rend is elegendő lenne a világ létezésének magyarázatához.

98. Schelling változó megközelítései ezekből a nehézségekből nyerik összefüggésüket, anélkül hogy emiatt egyetlen, ellentmondásmentes tanítássá válnának.

99. A növény esetében felmerülhetett a kérdés, hogy részei hogyan létezhetnek egy élő egész részeként; az ember esetében pedig ezen túlmenően érthetővé kell válnia, hogy egy lény hogyan cselekszik önállóan a kapcsolataiból kiindulva, és hogyan fordulhat azok ellen.

100. Egy filozófiai egésznek éppen ezt a lehetőséget kellene elviselnie, ha meg akarja magyarázni a valóságot, ahelyett, hogy saját előfeltevéseivel eltüntetné annak ellenállását.

1. Eine Pflanze erhält sich nur, weil ihre verschiedenen Teile zusammenwirken: Die Wurzeln nehmen Wasser auf, die Blätter ermöglichen mit Hilfe des Lichts den Aufbau organischer Stoffe, und das Wachstum verbindet diese Vorgänge zu einem lebendigen Ganzen.

2. Dieselben Stoffe können außerhalb der Pflanze vorkommen, ohne dort bereits einen Organismus zu bilden.

3. Wer das Lebewesen verstehen will, muss deshalb erklären, wie seine Bestandteile sich zu einer Organisation verbinden, die sie zugleich erhält und verändert.

4. Für Friedrich Wilhelm Joseph Schelling wurde die organisierte Natur zum Ausgangspunkt einer Frage, die weit über Pflanzen hinausreichte.

5. Wenn Menschen mit ihrem Körper und ihren geistigen Fähigkeiten zur Natur gehören, kann diese nicht ausschließlich eine Ansammlung fertiger Dinge sein, denen ein erkennendes Bewusstsein äußerlich gegenübersteht.

6. Sie muss vielmehr so gedacht werden, dass auch das Auftreten eines Wesens verständlich wird, das sie erforscht und sich selbst als handelnd erlebt.

7. Damit beginnt eine Suche nach Zusammengehörigkeit, deren schwierigste Prüfung schließlich die menschliche Fähigkeit zum Bösen bildet.

8. Schelling, der 1775 geboren wurde, begegnete Hegel und Hölderlin während seiner Ausbildung im Tübinger Stift, einer protestantischen Bildungsanstalt, in der theologische Studien und philosophische Fragen eng miteinander verbunden waren.

9. Die Freundschaft brachte unterschiedliche Denkwege miteinander ins Gespräch, begründete jedoch keine fertige gemeinsame Lehre.

10. Kants Untersuchung der Erkenntnis und Fichtes Betonung der Selbsttätigkeit des Ichs gehörten zu den Voraussetzungen, an denen Schelling sein eigenes Denken entwickelte.

11. Kant hatte gezeigt, dass Erfahrung Formen und Begriffe voraussetzt, während Fichte das Bewusstsein aus grundlegenden Tätigkeiten zu verstehen suchte.

12. Schelling nahm diese Aufwertung des erkennenden Subjekts auf, drängte aber zunehmend darauf, auch dessen natürliche Voraussetzungen philosophisch ernst zu nehmen.

13. In Jena, wo er 1798 eine Professur übernahm, begegneten sich solche Überlegungen mit romantischer Literatur und einer Naturforschung, die elektrische, chemische und organische Vorgänge neu untersuchte.

14. Caroline, damals mit August Wilhelm Schlegel verheiratet und seit 1803 Schellings Ehefrau, gehörte als gebildete Gesprächspartnerin zum intellektuellen Austausch dieses Umfelds.

15. Mit den 1797 erschienenen „Ideen zu einer Philosophie der Natur“ machte Schelling die Natur zu einer eigenständigen philosophischen Aufgabe, die sich durch den Ausgang beim menschlichen Wissen allein nicht erledigen ließ.

16. Entscheidend wurde für ihn die Unterscheidung zwischen einem Naturprodukt und der Produktivität, aus der solche Produkte hervorgehen.

17. Als Produkt erscheint beispielsweise ein Baum mit einer bestimmten Gestalt, während die Frage nach seiner Hervorbringung und Erhaltung über diese fertige Beschreibung hinausführt.

18. Produktivität bezeichnet dabei die Tätigkeit der Natur, ohne ihr deshalb einen bewussten Herstellungsplan zuzuschreiben.

19. Was uns als dauerhaftes Ding begegnet, soll als bestimmte Gestalt innerhalb eines umfassenderen Geschehens verständlich werden.

20. Ein Organismus macht diese Blickverschiebung besonders anschaulich, weil sein Bestehen fortwährende Vorgänge voraussetzt und seine Teile nur in ihrem Zusammenhang ihre jeweilige Funktion erfüllen.

21. Schelling wollte diese Organisation aus der Natur selbst erklären, statt ihr einen ordnenden Geist nachträglich von außen hinzuzufügen.

22. Seine Naturphilosophie suchte deshalb nach Beziehungen, durch die aus Tätigkeit begrenzte und unterscheidbare Gestalten entstehen können.

23. Eine wichtige Rolle spielte dabei die Polarität, also der Zusammenhang entgegengesetzter Kräfte oder Bestimmungen innerhalb desselben Prozesses.

24. Die beiden Pole eines Magneten veranschaulichen, dass Gegensätze zusammengehören können, ohne dadurch ihre Verschiedenheit zu verlieren.

25. Schelling übertrug diese Denkfigur auf andere Naturzusammenhänge und versuchte, das Hervorbringen bestimmter Produkte durch das Zusammenwirken gegenläufiger Tätigkeiten zu begreifen.

26. Seine Ordnung von Materie, Lebewesen und Bewusstsein sollte zeigen, wie unterschiedliche Formen der Wirklichkeit miteinander verbunden sind.

27. Darin liegt jedoch noch keine durch Beobachtungen begründete Abstammungsgeschichte der Arten, wie sie später mit Darwins Evolutionstheorie verbunden wurde.

28. Aus heutiger wissenschaftlicher Sicht bleibt außerdem zu unterscheiden, ob eine solche Konstruktion eine fruchtbare Frage stellt oder bereits eine überprüfbare Erklärung für einen bestimmten Naturvorgang liefert.

29. Besonders weit reicht Schellings Anspruch dort, wo die produktive Natur auch das erkennende Bewusstsein verständlich machen soll.

30. Wer Natur untersucht, gehört selbst zu dem Zusammenhang, dessen Eigenschaften er bestimmt, und kann seine eigene Stellung nicht einfach aus der Erklärung ausklammern.

31. Schelling entwickelte deshalb zwei aufeinander bezogene Zugänge, die beim zunächst Gegebenen in entgegengesetzte Richtungen gehen.

32. Die Naturphilosophie setzt bei der objektiven Welt an und fragt, wie in ihr Organisation und schließlich Bewusstsein möglich werden.

33. Die Transzendentalphilosophie beginnt dagegen beim Wissen und untersucht die Tätigkeiten, durch die ein Subjekt Gegenstände erfährt und sich auf sie bezieht.

34. „Transzendental“ bezeichnet hier die Frage nach den Bedingungen solcher Erfahrung, nicht eine Reise in eine übernatürliche Welt.

35. Im „System des transzendentalen Idealismus“ von 1800 versuchte Schelling, diese Bedingungen als einen Zusammenhang von Tätigkeiten zu rekonstruieren, deren grundlegende Leistungen dem Bewusstsein nicht sämtlich schon durchsichtig sind.

36. Damit entstand eine neue Schwierigkeit: Wenn Natur und Wissen nur von verschiedenen Seiten betrachtet werden, muss verständlich werden, weshalb beide Seiten überhaupt aufeinander bezogen werden können.

37. In der „Darstellung meines Systems der Philosophie“ von 1801 rückte Schelling deshalb die Identität des Subjektiven und Objektiven ausdrücklich ins Zentrum.

38. Das Subjekt ist der erkennende Pol, das Objekt der Gegenstand seines Erkennens, doch ihr Zusammenhang soll einen Grund haben, der sich keiner dieser beiden Seiten allein zuordnen lässt.

39. Diesen unbedingten Zusammenhang bezeichnet Schelling als das Absolute, weil er nicht seinerseits von einer außerhalb liegenden Bedingung abhängen soll.

40. Das Absolute wäre dabei verfehlt, wenn man es sich wie einen zusätzlichen Gegenstand neben den übrigen Dingen der Welt vorstellte.

41. Identität bedeutet dabei, dass Natur und Geist in ihrem Grund zusammengehören, während sie in ihren bestimmten Erscheinungsweisen unterschieden werden müssen.

42. Die Behauptung erschöpft sich folglich nicht darin, ein Gedanke und ein Stein seien unterschiedslos dasselbe.

43. Ihre eigentliche Belastungsprobe liegt vielmehr darin, wie aus der angenommenen Einheit die bestimmten Unterschiede verständlich werden, die Erkenntnis und Wirklichkeit überhaupt erst ihren Inhalt geben.

44. Schon das System von 1800 hatte der Kunst eine herausgehobene Stellung gegeben, weil Schelling in ihr eine anschauliche Verbindung von bewusster und unbewusster Tätigkeit sah.

45. Man kann sich einen Dichter vorstellen, der ein Gedicht sorgfältig überarbeitet, dessen gelungene Gestalt und Bedeutungsreichtum sich jedoch nicht vollständig durch eine Liste seiner Absichten erklären lassen.

46. Die bewusste Arbeit ist notwendig, während das Hervorgebrachte zugleich mehr enthält, als der Künstler im Einzelnen geplant und begrifflich überblickt hat.

47. „Unbewusst“ meint hier ein Moment des Hervorbringens, das sich der vollständigen bewussten Verfügung entzieht, und setzt noch keine spätere psychoanalytische Theorie voraus.

48. Für Schelling macht das Kunstwerk eine Einheit sichtbar, die philosophische Reflexion beim Erklären in verschiedene Seiten auseinanderlegt.

49. Kunst erhält dadurch eine Erkenntnisfunktion, deren genaue Stellung sich mit der weiteren Entwicklung seiner Philosophie verändert.

50. Dass ein Werk bewusste Arbeit und nicht vollständig geplante Bedeutung verbindet, beweist allerdings noch nicht, dass damit auch der gemeinsame Grund aller Wirklichkeit erkannt ist.

51. Diese Grenze verweist auf ein Problem, das durch die Behauptung ursprünglicher Einheit allein nicht gelöst werden kann.

52. Je vollständiger ein philosophisches System seine einzelnen Bestimmungen aus dem Ganzen ableitet, desto dringlicher wird die Frage, welchen Raum es für eigene Entscheidungen lässt.

53. Wäre jede Handlung lediglich die notwendige Folge einer umfassenden Ordnung, könnte ein Mensch zwar ohne äußeren Zwang handeln und dennoch niemals wirklicher Urheber seiner Lebensführung sein.

54. Schelling verschärfte diese Schwierigkeit in den 1809 erschienenen „Philosophischen Untersuchungen über das Wesen der menschlichen Freiheit und die damit zusammenhängenden Gegenstände“, die gewöhnlich Freiheitsschrift genannt werden.

55. Die Auseinandersetzung mit Spinozas Verhältnis von göttlicher Einheit und Notwendigkeit bildete dabei einen wichtigen Hintergrund, wobei Schellings Freiheitskritik eine bestimmte Deutung Spinozas voraussetzt.

56. Menschliche Freiheit fasste er nun ausdrücklich als Vermögen zum Guten und zum Bösen.

57. Im Mittelpunkt steht damit schuldhaftes Handeln, dessen Erklärung andere Anforderungen stellt als die Erklärung eines Naturunglücks oder körperlicher Schmerzen.

58. Dadurch wurde eine Einheit, die alle Gegensätze nur als harmlose Unterschiede innerhalb eines geordneten Ganzen behandelt, erklärungsbedürftig.

59. Um diese Spannung zu bearbeiten, unterschied Schelling in Gott den Grund seiner Existenz von Gott, insofern er existiert.

60. Mit „Grund“ ist hier eine ermöglichende Bedingung gemeint, die weder eine zweite Gottheit noch eine zeitlich frühere Ursache außerhalb Gottes sein soll.

61. Schelling beschreibt diesen Grund mit Bildern von Dunkelheit und Sehnsucht, weil er ein ursprüngliches Wollen verständlich machen möchte, das noch nicht als bewusste und geordnete Selbstoffenbarung aufgefasst wird.

62. Dem steht Gott als Existierender gegenüber, dessen Leben sich in Verstand, Ordnung und Liebe offenbart.

63. Das Vokabular steht im Zusammenhang christlicher Theologie und nimmt Anregungen Jakob Böhmes auf, bleibt aber Bestandteil eines eigenen philosophischen Erklärungsversuchs.

64. Seine Bilder sollen zeigen, dass bestimmte Wirklichkeit einen Grund voraussetzt, der sich nicht vollständig in klaren begrifflichen Beziehungen auflöst.

65. Dieser dunkle Grund ist deshalb noch keineswegs das Böse, denn ohne ihn wären nach Schelling auch Eigenständigkeit und lebendiges Dasein nicht möglich.

66. Im Menschen verbindet sich die Kraft der Selbstständigkeit mit der Fähigkeit, sich zu einem übergreifenden Zusammenhang ins Verhältnis zu setzen.

67. Schelling spricht vom Eigenwillen und vom Universalwillen, wobei der erste die Besonderheit des Einzelnen und der zweite dessen Verbindung mit der allgemeinen Ordnung bezeichnet.

68. Ein eigener Wille ist für sich genommen keine moralische Verfehlung, sondern eine Voraussetzung dafür, überhaupt als bestimmte Person handeln zu können.

69. Das Böse entsteht in Schellings Deutung, wenn dieser Eigenwille die Ordnung umkehrt und sich selbst zur beherrschenden Mitte macht.

70. Ein gedachter Mensch, der die berechtigten Ansprüche anderer wissentlich seinem Vorteil unterordnet, kann diese Umkehrung veranschaulichen, ohne damit Schellings gesamte Metaphysik zu beweisen.

71. Sein Fehlverhalten besteht dann in einer tätigen Verkehrung des Verhältnisses zwischen eigener Besonderheit und gemeinsamem Zusammenhang, weshalb es sich nicht als bloßer Mangel an Wissen erklären lässt.

72. Gerade die Kräfte, die eine eigenständige Persönlichkeit ermöglichen, eröffnen somit auch die Möglichkeit, sich gegen eine verbindende Ordnung zu wenden.

73. Die Möglichkeit des Bösen erklärt jedoch noch nicht, weshalb ein bestimmter Mensch es tatsächlich verwirklicht.

74. Schelling will die Verantwortung beim Handelnden belassen und kann deshalb den dunklen Grund nicht einfach zum schuldigen Urheber jeder bösen Tat erklären.

75. Ebenso wenig soll eine freie Entscheidung als grundloser Zufall verstanden werden, denn eine nur zufällig auftretende Handlung wäre der Person kaum als ihre eigene zuzurechnen.

76. Er nimmt deshalb eine ursprüngliche Selbstbestimmung an, durch die der Mensch seinen bestimmten Charakter selbst begründet und aus diesem heraus handelt.

77. Diese von ihm als intelligibel gedachte Tat gehört keiner beobachtbaren Folge von Ereignissen an, sondern soll den zeitlichen Handlungen als grundlegende Selbstbestimmung zugrunde liegen.

78. „Intelligibel“ bedeutet hier nur dem Denken zugänglich, doch gerade diese Bestimmung verschärft die Frage, wie eine solche Tat mit einer wirklichen Biografie und konkreten Entscheidungsmöglichkeiten zusammenhängt.

79. Schellings Versuch, innere Notwendigkeit und Freiheit zu verbinden, bewahrt damit den Anspruch auf persönliche Urheberschaft, trägt aber eine Erklärungslast, die durch den Hinweis auf eine überzeitliche Entscheidung allein nicht verschwindet.

80. Die Freiheitsschrift markiert somit eine tiefgreifende Veränderung seiner Fragestellung, ohne bereits die fertige Gestalt seiner späteren Philosophie zu enthalten.

81. Schelling arbeitete weiter an Entwürfen zu den „Weltaltern“, in denen er das Hervorgehen einer verständlichen Welt und das Verhältnis von Vergangenheit, Gegenwart und Zukunft untersuchte.

82. Das Vorhaben blieb unvollendet und ist in verschiedenen Fassungen überliefert, weshalb daraus kein einheitliches, abschließend veröffentlichtes Buch gemacht werden darf.

83. Seine späteren Überlegungen verschärften besonders die Frage, ob eine notwendige Ordnung von Begriffen auch erklären kann, dass überhaupt etwas wirklich existiert.

84. Eine vollständig bestimmte, nur gedachte Insel bleibt beispielsweise ein möglicher Gegenstand, solange kein zusätzlicher Grund dafür vorliegt, ihr tatsächliches Dasein anzunehmen.

85. Das Beispiel widerlegt kein philosophisches System, macht aber den Unterschied zwischen der Bestimmung dessen, was etwas wäre, und der Einsicht, dass es wirklich da ist, anschaulich.

86. Für Schelling wurde dieser Unterschied zum Einwand gegen einen Systemanspruch, der die Wirklichkeit vollständig aus dem Begriff zu erschließen versucht.

87. In seiner späten Unterscheidung untersucht die negative Philosophie begriffliche Bestimmungen und notwendige Zusammenhänge, während die positive Philosophie beim tatsächlichen Dasein ansetzen und dessen Sinn erschließen soll.

88. Die Bezeichnungen bewerten keine traurige oder zuversichtliche Weltanschauung, sondern kennzeichnen unterschiedliche Aufgaben philosophischer Erkenntnis.

89. Schelling wollte die begriffliche Untersuchung dabei nicht abschaffen, sondern ihre Reichweite bestimmen und durch einen anderen Zugang ergänzen.

90. Mythologie und Offenbarung erhielten Gewicht, weil er in ihrer geschichtlichen Entwicklung einen Zugang zum Verhältnis von Bewusstsein, göttlicher Wirklichkeit und Freiheit suchte.

91. Als er 1841 nach Berlin berufen wurde, zehn Jahre nach Hegels Tod, vertrat er deshalb ein Programm, das sich erheblich von seinen frühen Jenaer Ansätzen unterschied.

92. Die späte Philosophie ist vor allem in Manuskripten, Vorlesungsüberlieferungen und nachgelassenen Editionen zugänglich, deren verschiedene Textgestalten bei ihrer Auslegung zu berücksichtigen sind.

93. Aus der Einsicht, dass Begriffe allein kein tatsächliches Dasein erzeugen, folgt allerdings noch nicht die Geltung seiner religiösen Geschichtsdeutung, die zusätzliche Gründe für ihre eigenen Erkenntnisansprüche braucht.

94. So lässt sich Schellings Denkweg als wiederholte Prüfung einer Zusammengehörigkeit verstehen, deren Erklärung immer neue Schwierigkeiten sichtbar macht.

95. Die produktive Natur sollte den Geist nicht als fremden Zusatz aufnehmen müssen, während die Identitätsphilosophie die Beziehung beider Seiten auf einen gemeinsamen Grund zurückführte.

96. Mit dem Freiheitsproblem bekam dieser Zusammenhang eine schärfere Anforderung, weil er auch eigenständige Menschen und die Wirklichkeit schuldhaften Handelns tragen musste.

97. Die spätere Existenzfrage richtete sich schließlich gegen die Erwartung, schon eine lückenlose begriffliche Ordnung könne das Dasein der Welt hinreichend erklären.

98. Schellings wechselnde Ansätze gewinnen aus diesen Schwierigkeiten ihren Zusammenhang, ohne deshalb zu einer einzigen widerspruchsfreien Lehre zu werden.

99. An der Pflanze ließ sich fragen, wie ihre Teile durch ein lebendiges Ganzes bestehen können; beim Menschen muss darüber hinaus verständlich werden, wie ein Wesen aus seinem Zusammenhang heraus eigenständig handelt und sich gegen ihn wenden kann.

100. Ein philosophisches Ganzes müsste gerade diese Möglichkeit aushalten, wenn es die Wirklichkeit erklären will, statt ihren Widerstand durch seine eigenen Voraussetzungen zum Verschwinden zu bringen.