4.5 Metafizika: szubsztancia, forma és a létezés kérdése – Metaphysik: Substanz, Form und die Frage nach dem Sein

1. Képzeljünk el egy fát, amelyet hosszú évek során figyelünk: lombja egyre szélesebbé válik, egyes ágai elhalnak, leveleinek zöldje pedig ősszel más színeknek adja át a helyét.

2. Bár sok minden megváltozik rajta, továbbra is ugyanazon fának tekintjük.

3. Nyilvánvalóan különbséget teszünk az élőlény és azok a tulajdonságok között, amelyek különböző időpontokban jellemzik őt.

4. Egy sárga levél valós dolog, de sárgasága nem létezik önmagában, mintha egy másik fa lenne az első mellett.

5. A törzs magassága is csak egy adott növény magasságaként jelenik meg előttünk.

6. Ebben a mindennapi megkülönböztetésben rejlik egy filozófiai probléma, mert azt feltételezi, hogy a dolgok és tulajdonságaik különböző módon léteznek.

7. Arisztotelész ezt a különbséget veszi kiindulópontjául egy olyan vizsgálatnak, amely az egyes tárgyaktól a valóság legáltalánosabb alapjaiig vezet.

8. „Kategóriák” című művében Arisztotelész egy egyes embert vagy egy egyes lovat elsődleges szubsztanciának nevez.

9. A latinból átvett „szubsztancia” szó itt a görög „ousia” kifejezést fordítja, és egy önállóan létező egyedit jelöl, amelyről más dolgokat állítanak.

10. Aki ekkor egy kémiai anyagra gondol, az túl korán szűkítené le a filozófiai kérdést az anyagra.

11. Egy ember lehet művelt, fáradt vagy magasabb, mint a szomszédja, anélkül hogy a műveltség, a fáradtság és a magasság emiatt ugyanolyan önállósággal rendelkezne, mint ez az ember.

12. Az ilyen tulajdonságoknak hordozóra van szükségük, míg az ember maga nem olyan tulajdonság, amely egy másik tárgyhoz kapcsolódik.

13. Önállósága azonban nem jelenti azt, hogy táplálék, környezet vagy más élőlények nélkül is létezhetne.

14. Itt egy bizonyos létezési módra utalunk, nem pedig a minden életfeltételtől való függetlenségre.

15. A fajokat és nemzetségeket – például az embert és az élőlényeket – Arisztotelész ebben a művében másodlagos szubsztanciáknak nevezi, mert azok jelzik, hogy mik az egyes elsődleges szubsztanciák.

16. Ezzel már többet mondunk, mint egy változó tulajdonságokból álló felsorolással.

17. Az, hogy valaki éppen ül-e vagy áll-e, eltér attól a kérdéstől, hogy egyáltalán emberről van-e szó.

18. Egy olyan meghatározás, amely nem alkotja a lényegét, a filozófiai szaknyelvben akcidensnek nevezik.

19. A „véletlenszerű” szó, amellyel ezt a kifejezést gyakran magyarázzák, elsősorban azt jelenti, hogy a meghatározás nem tartozik a lényeg definíciójához.

20. Ez egyáltalán nem állítja, hogy keletkezése ok nélkül történt volna.

21. Fánk lombjának színe ezért egy adott vizsgálat szempontjából mellékes lehet, noha változásának természetes oka van.

22. Hogy mi számít lényegesnek vagy akcidensnek, azt minden esetben a vizsgált dologhoz és a feltett kérdéshez kell viszonyítani.

23. A nehezebb kérdés ott kezdődik, ahol a hordozóra való utalás már nem elegendő.

24. Meg szeretnénk érteni, hogy egyáltalán mi teszi ezt az egyes fát fává, ahelyett, hogy csupán megállapítanánk, hogy tulajdonságai rajta előfordulnak.

25. A „Metafizika” középső könyveiben Arisztotelész ezért különböző jelölteket vizsgál annak megállapítására, hogy mi alkotja egy dolog lényegét.

26. Az anyag, a forma és a kettőből álló összetett dolog különböző magyarázó szerepeket töltenek be ebben a folyamatban.

27. A „Metafizika” cím a későbbi hagyományból származik, és nem jelöl olyan tudományágat, amelyet Arisztotelész maga így nevezett volna.

28. Saját megnevezései – köztük az „első filozófia” és a „létezőnek, mint létezőnek a vizsgálata” – a figyelmet az alapokra és az elsődleges okokra irányítják.

29. A könyvek hagyományosan átadott összeállítása sem teszi lehetővé, hogy sorrendjüket egyszerűen szellemi fejlődésének bizonyos történeteként értelmezzük.

30. Ha a „Kategóriák” és a „Metafizika” hangsúlyukban eltérnek egymástól, az ugyanúgy összefügghet különböző kutatási kérdésekkel is.

31. A fa esetében első ránézésre az anyagi test tűnik a kézenfekvő válasznak.

32. Gyökereinek, törzsének és leveleinek anyaga nélkül ez az élőlény nem létezne.

33. Az anyag – Arisztotelésznél „hyle” – azt jelöli, amiből valami áll, és ami képes egy bizonyos formát felvenni.

34. Az anyagok megnevezése azonban önmagában még nem magyarázza meg, miért alkotnak együtt egy élő fát.

35. Egy halom apróra vágott ág tartalmaz egy fa anyagát, de nem rendelkezik annak egységével.

36. A probléma még radikálisabbá válik, ha az alapul szolgáló anyagból gondolatban minden meghatározottságot eltávolítunk.

37. Ami így marad, az éppen már nem tudja megmagyarázni, miért is éppen ez a tárgy az a bizonyos dolog.

38. Egy minden meghatározottságtól mentes hordozót lehetne elképzelni végső maradékként, de a keresett meghatározottság a eltávolított tulajdonságokkal együtt szintén eltűnt volna.

39. Itt nyeri el a forma – a görög kifejezés az „eidos” – magyarázó jelentését.

40. Ez ad választ arra a kérdésre, hogy mi alapján tartozik a megfelelő anyag egy meghatározott egészhez.

41. Egy szobor esetében ezt a szerepet először is az alakon keresztül lehet szemléltetni, amelynek köszönhetően a bronz egy ember ábrázolásává válik.

42. Egy élőlény azonban gazdagabb formafogalmat igényel, mert külső körvonala önmagában nem magyarázza életmódját.

43. A gyökerek felveszik azt, amire a növénynek életéhez szüksége van, míg más részek más feladatokat látnak el ugyanazon egész keretein belül.

44. A forma itt egy élőlény meghatározó rendjét jelenti, amelyen keresztül részei és tevékenységei érthető módon tartoznak össze.

45. Nem egy kiegészítő apró tárgy a törzsben, és nem is csupán az a kép, amelyet a néző alkot róla.

46. Amikor Arisztotelész a lényeget vizsgálja, annak magyarázatát keresi, hogy mi is valójában az adott dolog, és nem minden olyan jellemző leírását, amelyet éppen benne fedeznek fel.

47. Hogy a forma és az anyag milyen szoros kapcsolatban állnak egymással, azt egy olyan nehézség mutatja, amelyet a fa példája sem old meg.

48. Az egyes fa a konkrét összetett egész, míg formájának azt kell megmagyaráznia, hogy mi határozza meg őt mint ilyen élőlényt.

49. Az anyag és a forma ebben az esetben nem két kész dolog, amelyeket utólag, mint építőelemeket, illesztenek össze.

50. Az anyagot e teljes egész anyagaként értjük, a forma pedig a természetes élőlény esetében egy megfelelő tulajdonságú test formája.

51. Arisztotelész ezt a kapcsolatot a lehetőség és a valóság megkülönböztetésével hozza összefüggésbe.

52. A megfelelő anyag képes egy meghatározott egészet alkotni; a forma határozza meg, hogy mi is ez az egész a valóságában.

53. Ezáltal az alak elsőbbséget kap a magyarázatban, bár az érzékelhető fa anyagi teste nélkül nem létezik.

54. Az a képlet, hogy a szubsztancia az alak, kifejezheti ezt az elsőbbséget, de ha ezt a tételt megkülönböztetés nélkül alkalmaznánk a „szubsztancia” szó minden előfordulására, akkor fontos különbségeket eltakarna.

55. Egy lény meghatározásához tartozik továbbá az a lehetőség is, hogy azt egy definícióban megfogalmazzuk.

56. Egy ilyen magyarázat azonban általában több egyedre vonatkozik, míg előttünk egy teljesen meghatározott fa áll.

57. Ha két azonos fajhoz tartozó fa ugyanazt a lényegmeghatározást teljesíti, az még nem magyarázza meg, hogy mi teszi őket két különböző fává.

58. A definíció általános megfogalmazását és az egyén konkrét létezését ezért nem szabad egyszerűen egyenlővé tenni.

59. A „Metafizikában” Arisztotelész ellenzi azt a nézetet, miszerint az általános éppen mint közös kijelentés lehetne az egyén szubsztanciája.

60. Ugyanakkor a forma magyarázatában olyan alapvető szerepet kap, hogy az általánoshoz való viszonya kérdéseket vet fel.

61. Azt, hogy a formák maguk is egyedi jellegűek-e, vagy más értelemben közös jellegűek, a kutatások eltérően értelmezik.

62. A feszültség a dolog természetében rejlik: a tudásnak az ismétlődően magyarázható dolgokat kell megragadnia, noha a valóságban létező élőlények mindegyike egyedi.

63. Ezzel Arisztotelész egy olyan nehézséget érint, amely Platónnal folytatott vitájából érthetővé válik.

64. Platón ideatana megbízható alapot keres ahhoz, hogy az ismeret több lehessen, mint változó vélemények változó jelenségekről.

65. Arisztotelész is ragaszkodik ahhoz az igényhez, hogy az egyes benyomásokon túl eljusson egy általános magyarázatig.

66. Kétségbe vonja azonban, hogy az egymástól elválasztott ideák elegendő magyarázatot nyújtanak arra, miért keletkeznek bizonyos változékony dolgok, és miért olyanok, amilyenek.

67. Kritikája szerint egy további, önállóan létező mintakép még nem biztosít elegendő összefüggést az élőlény formája és létrejötte között.

68. A magyarázatnak érthetővé kell tennie, hogy miért éppen ez az anyag tartozik ehhez az egészhez.

69. Ebből nem következik puszta helyváltoztatás, amelynek során Platón ideái egy másik világból a látható tárgyak belsejébe kerülnének.

70. A kérdés inkább a súlypontját változtatja meg, mert a formát kell a konkrét dolog magyarázatának alapjaként feltüntetni.

71. Az ilyen vizsgálatokból egy út vezet ahhoz az általánosabb kérdéshez, hogy egyáltalán milyen értelemben létezik valami.

72. A természettudomány annyiban vizsgálja a tárgyakat, amennyiben azok változhatnak, míg a matematika például azok számolható vagy térbeli tulajdonságait vizsgálja.

73. Az első filozófia az alapvető tulajdonságok után kutat, amelyek a létezőnek, mint létezőnek, megilletik.

74. Ez az eleinte szokatlan megfogalmazás egy szemléletmódot jelöl, és nem valami titokzatos tárgyat a látható dolgok mögött.

75. Fánkat élőlényként, mérhető testként, vagy annak a kérdésnek a fényében vizsgálhatjuk, hogy mi létezik benne önállóan, és mi függ tőle.

76. Arisztotelész számára a „lét” nem egy mindenhol azonos módon használt kifejezés.

77. Egy szubsztancia, annak mérete és tulajdonságai különböző, de egymással összefüggő módon értelmezhetők.

78. A vizsgálat egységét abból nyeri, hogy a többi tulajdonság a szubsztanciákra vonatkozik.

79. Arisztotelész a „egészséges” szó különböző használatainak példáján keresztül magyarázza ezt az összefüggést.

80. Az embert azért nevezzük egészségesnek, mert egy bizonyos állapotban van; egy étrendet azért nevezhetünk egészségesnek, mert fenntartja ezt az állapotot.

81. Egy látható jellemzőt is egészségesnek nevezhetünk, amennyiben az az egészségre utal.

82. A kifejezések tehát nem mindig ugyanazt jelentik, de egy közös hivatkozási ponttal való kapcsolatuk révén összekapcsolódnak.

83. Hasonlóképpen a létezésmódok sokféleségének lehetővé kell tennie egy rendezett vizsgálatot, amelynek középpontjában a szubsztancia áll.

84. Az összehasonlítás nem teszi a létezést valamiféle egészséggé, hanem szemlélteti a különböző jelentések egységét.

85. Csak akkor lehet a közös alapokról kérdezni, ha megértjük a köztük lévő kapcsolatokat, anélkül, hogy minden különbséget elsimítanánk.

86. Ezen alapelvek közé sorolja Arisztotelész az ellentmondás elvét, amely szerint ugyanaz a meghatározás ugyanazon tárgyra nem vonatkozhat és nem is vonatkozhat egyszerre ugyanabban a tekintetben.

87. A korlátozások a gondolat részét képezik, hiszen egy fa különböző helyeken különböző színekkel rendelkezhet, és két időpont között változhat.

88. Az ilyen különbségek nem eredményeznek ellentmondást, amíg pontosan megadják, mire vonatkozik egy állítás.

89. Az elv szokásos bizonyítása már eleve feltételezné, hogy a használt állításoknak meghatározott jelentéseik vannak, és az egymással ellentétes állítások nem esnek össze tetszőlegesen.

90. Arisztotelész ezért olyan védelmet kísérel meg, amely abból indul ki, hogy az elvet vitató személy értelmesen beszél.

91. Aki valamit konkrétan állít, annak megkülönböztethető értelmet kell adnia kifejezésének, és nem fogadhatja el egyidejűleg minden ellentétes meghatározást megkülönböztetés nélkül.

92. Ezáltal a beszéd vizsgálata a létezés vizsgálatához tartozik, mert ez egyáltalán csak meghatározható állítások révén halad előre.

93. A szubsztancia elsőbbsége végül egy olyan kérdéshez vezet, amely túlmutat az érzékelhető élőlényeken.

94. A „Metafizika” XII. könyvében Arisztotelész egy mozdulatlan, anyagtalan szubsztanciát vizsgál az örök égi mozgás okaként.

95. Mivel világrendje nem irányoz elő időbeli kezdetet a mozgásnak, egy távoli múltban bekövetkezett kezdeti lökés téves magyarázat lenne.

96. Inkább egy állandó okot keres, amelynek valósága nem kell megvárnia a megvalósulását.

97. Arisztotelész a mozgást elsősorban egy célhoz fűződő viszony révén magyarázza, amely a vágyat és a gondolkodást mozgásba hozhatja anélkül, hogy maga is mozgásba kerülne.

98. Az isteni tevékenységet olyan gondolkodásként írja le, amely magára a gondolkodásra irányul.

99. Hogy ez a magyarázat hogyan kapcsolódik a „Fizika” mozgással kapcsolatos érveihez, továbbra is egy igényes értelmezési kérdés marad; emellett Arisztotelész több mozdulatlan mozgatóval is foglalkozik a különböző égi mozgások összefüggésében.

100. Ugyanígy magyarázatra szorul az is, hogy miért kell egy ilyen legfőbb szubsztanciáról szóló tudománynak egyúttal a létezés általános tudománya is lennie, amint azt a VI. könyv sugallja.

101. Isten-tanítása ezért nem kínál egyszerű teremtéstörténetet, amelyben egy személyes Isten egy kezdeti pillanatban teremti meg a világot.

102. A fa, amelytől a vizsgálat kiindult, most már egy egésznek tűnik, amelynek egységét a látható jellemzőinek és anyagi alkotóelemeinek felsorolása még nem magyarázza meg.

103. Aki formáját nevezi meg ennek az egységnek az alapjaként, annak meg kell mutatnia, hogy ez hogyan teszi érthetővé éppen ennek az egyénnek az életét és fennmaradását.

1. Stellen wir uns einen Baum vor, den wir über viele Jahre hinweg beobachten: Seine Krone wird breiter, manche Äste sterben ab, und das Grün seiner Blätter weicht im Herbst anderen Farben.

2. Obwohl sich vieles an ihm verändert, behandeln wir ihn weiterhin als denselben Baum.

3. Offenbar unterscheiden wir dabei zwischen dem Lebewesen und den Bestimmungen, die ihm zu verschiedenen Zeiten zukommen.

4. Ein gelbes Blatt ist etwas Wirkliches, doch sein Gelb besteht nicht für sich wie ein weiterer Baum neben dem ersten.

5. Auch die Höhe des Stammes begegnet uns nur als Höhe eines bestimmten Gewächses.

6. In dieser alltäglichen Unterscheidung liegt ein philosophisches Problem, denn sie setzt voraus, dass Dinge und ihre Eigenschaften auf unterschiedliche Weise bestehen.

7. Aristoteles macht diesen Unterschied zum Ausgangspunkt einer Untersuchung, die vom einzelnen Gegenstand bis zu den allgemeinsten Grundlagen der Wirklichkeit führt.

8. In seiner Schrift „Kategorien“ bezeichnet Aristoteles einen einzelnen Menschen oder ein einzelnes Pferd als erste Substanz.

9. Das aus dem Lateinischen überlieferte Wort „Substanz“ übersetzt hier den griechischen Ausdruck „ousia“ und meint ein selbstständig bestehendes Einzelnes, von dem anderes ausgesagt wird.

10. Wer dabei an eine chemische Substanz denkt, würde die philosophische Frage zu früh auf den Stoff verengen.

11. Ein Mensch kann gebildet, müde oder größer als sein Nachbar sein, ohne dass Bildung, Müdigkeit und Größe deshalb dieselbe Selbstständigkeit besitzen wie dieser Mensch.

12. Solche Bestimmungen brauchen einen Träger, während der Mensch seinerseits keine Eigenschaft ist, die einem anderen Gegenstand anhaftet.

13. Seine Selbstständigkeit bedeutet allerdings nicht, dass er ohne Nahrung, Umgebung oder andere Lebewesen existieren könnte.

14. Gemeint ist eine bestimmte Weise des Bestehens, keine Unabhängigkeit von sämtlichen Lebensbedingungen.

15. Arten und Gattungen, etwa Mensch und Lebewesen, nennt Aristoteles in dieser Schrift zweite Substanzen, weil sie angeben, was die einzelnen ersten Substanzen sind.

16. Damit ist bereits mehr gesagt als mit einer Liste wechselnder Eigenschaften.

17. Ob jemand gerade sitzt oder steht, unterscheidet sich von der Frage, ob wir es überhaupt mit einem Menschen zu tun haben.

18. Eine Bestimmung, die sein Wesen nicht ausmacht, heißt in der philosophischen Fachsprache Akzidens.

19. Das Wort „zufällig“, mit dem dieser Ausdruck häufig erläutert wird, bedeutet dabei zunächst, dass die Bestimmung nicht zur Wesensdefinition gehört.

20. Es behauptet keineswegs, dass ihre Entstehung ohne Ursache gewesen sei.

21. Die Blattfarbe unseres Baumes kann deshalb für eine bestimmte Untersuchung nebensächlich sein, obwohl ihre Veränderung einen natürlichen Grund hat.

22. Was als wesentlich oder als akzidentell gilt, muss jeweils auf das betrachtete Ding und die gestellte Frage bezogen werden.

23. Die schwierigere Frage beginnt dort, wo der Hinweis auf einen Träger nicht mehr genügt.

24. Wir möchten verstehen, wodurch dieser einzelne Baum überhaupt ein Baum ist, statt bloß festzustellen, dass seine Eigenschaften an ihm vorkommen.

25. In den mittleren Büchern der „Metaphysik“ untersucht Aristoteles deshalb verschiedene Kandidaten für das, was die Substanz eines Dinges ausmacht.

26. Materie, Form und das aus beiden Zusammengesetzte treten dabei in unterschiedliche Erklärungsrollen.

27. Der Titel „Metaphysik“ stammt aus der späteren Überlieferung und bezeichnet keine von Aristoteles selbst so benannte Wissenschaft.

28. Seine eigenen Bezeichnungen, darunter erste Philosophie und Untersuchung des Seienden als Seienden, richten die Aufmerksamkeit auf Grundlagen und erste Gründe.

29. Auch die überlieferte Zusammenstellung der Bücher erlaubt es nicht, ihre Reihenfolge einfach als gesicherte Geschichte seiner geistigen Entwicklung zu lesen.

30. Wenn sich die „Kategorien“ und die „Metaphysik“ in ihren Akzenten unterscheiden, kann das ebenso mit verschiedenen Untersuchungsfragen zusammenhängen.

31. Am Baum scheint zunächst der stoffliche Körper die naheliegende Antwort zu liefern.

32. Ohne das Material seiner Wurzeln, seines Stammes und seiner Blätter wäre dieses Lebewesen nicht vorhanden.

33. Materie, bei Aristoteles „hyle“, bezeichnet dasjenige, aus dem etwas besteht und das eine bestimmte Gestaltung aufnehmen kann.

34. Allerdings erklärt die Angabe von Stoffen allein noch nicht, weshalb sie zusammen einen lebenden Baum bilden.

35. Ein Haufen zerkleinerter Zweige enthält Material eines Baumes, besitzt aber nicht dessen Einheit.

36. Noch radikaler wird das Problem, wenn man vom zugrunde liegenden Stoff gedanklich jede Bestimmung abzieht.

37. Was übrig bleiben soll, kann dann gerade nicht mehr erklären, weshalb ein Gegenstand dieses bestimmte Ding ist.

38. Ein Träger ohne jede Bestimmung wäre als letzter Rest gedacht, doch die gesuchte Bestimmtheit wäre mit den entfernten Eigenschaften ebenfalls verschwunden.

39. Hier gewinnt die Form, der griechische Ausdruck lautet „eidos“, ihre erklärende Bedeutung.

40. Sie beantwortet die Frage, wodurch geeignetes Material zu einem bestimmten Ganzen gehört.

41. Bei einer Statue lässt sich diese Rolle zunächst an der Gestalt veranschaulichen, durch die Bronze zur Darstellung eines Menschen wird.

42. Ein Lebewesen verlangt jedoch einen reicheren Formbegriff, weil seine äußere Kontur allein seine Lebensweise nicht erklärt.

43. Die Wurzeln nehmen auf, was das Gewächs für sein Leben braucht, während andere Teile andere Aufgaben innerhalb desselben Ganzen erfüllen.

44. Form bezeichnet hier die bestimmende Ordnung eines Lebewesens, durch die seine Teile und Leistungen verständlich zusammengehören.

45. Sie ist weder ein zusätzlicher kleiner Gegenstand im Stamm noch bloß das Bild, das sich ein Betrachter von ihm macht.

46. Wenn Aristoteles nach dem Wesen fragt, sucht er eine Erklärung dafür, was etwas ist, und nicht die Beschreibung jedes Merkmals, das man gerade an ihm entdeckt.

47. Wie eng Form und Stoff aufeinander bezogen sind, zeigt eine Schwierigkeit, die auch das Baumbeispiel nicht beseitigt.

48. Der einzelne Baum ist das konkrete Zusammengesetzte, während seine Form erklären soll, wodurch er als dieses Lebewesen bestimmt ist.

49. Materie und Form sind dabei keine zwei fertigen Dinge, die erst nachträglich wie Bausteine aneinandergefügt werden.

50. Das Material wird als Material dieses Ganzen verstanden, und die Form ist beim natürlichen Lebewesen die Form eines entsprechend beschaffenen Körpers.

51. Aristoteles verbindet diese Beziehung mit der Unterscheidung von Möglichkeit und Wirklichkeit.

52. Geeignete Materie kann ein bestimmtes Ganzes bilden; die Form bestimmt, was dieses Ganze in seiner Wirklichkeit ist.

53. Damit erhält die Form einen Vorrang in der Erklärung, obwohl der wahrnehmbare Baum ohne seinen stofflichen Körper nicht existiert.

54. Die Formel, Substanz sei Form, kann diesen Vorrang ausdrücken, würde aber als unterschiedslos auf jedes Vorkommen des Wortes „Substanz“ angewandter Lehrsatz wichtige Unterschiede verdecken.

55. Zur Bestimmung eines Wesens gehört außerdem die Möglichkeit, es in einer Definition auszusprechen.

56. Eine solche Erklärung gilt jedoch gewöhnlich für mehrere Einzelne, während vor uns ein ganz bestimmter Baum steht.

57. Wenn zwei Bäume derselben Art dieselbe Wesensbestimmung erfüllen, ist damit noch nicht erklärt, wodurch sie zwei verschiedene Bäume sind.

58. Die allgemeine Formulierung der Definition und das konkrete Bestehen des Einzelnen dürfen deshalb nicht einfach gleichgesetzt werden.

59. In der „Metaphysik“ wendet sich Aristoteles gegen die Auffassung, das Allgemeine könne gerade als gemeinsam Ausgesagtes die Substanz des Einzelnen sein.

60. Zugleich erhält die Form in seiner Erklärung eine so grundlegende Rolle, dass ihr Verhältnis zum Allgemeinen Fragen aufwirft.

61. Ob Formen selbst individuell oder in einem anderen Sinn gemeinsam sind, wird in der Forschung unterschiedlich gedeutet.

62. Die Spannung liegt in der Sache: Wissen soll das wiederholbar Erklärbare erfassen, obwohl wirklich vorhandene Lebewesen jeweils einzelne sind.

63. Darin berührt Aristoteles eine Schwierigkeit, die aus seiner Auseinandersetzung mit Platon verständlich wird.

64. Platons Ideenlehre sucht eine verlässliche Grundlage dafür, dass Erkenntnis mehr sein kann als wechselnde Meinung über wechselnde Erscheinungen.

65. Auch Aristoteles hält an dem Anspruch fest, über den einzelnen Eindruck hinaus zu einer allgemeinen Erklärung zu gelangen.

66. Er bezweifelt jedoch, dass abgetrennte Ideen hinreichend erklären, weshalb bestimmte veränderliche Dinge entstehen und so beschaffen sind, wie sie sind.

67. Ein weiteres, selbstständig bestehendes Vorbild liefert nach seiner Kritik noch keinen zureichenden Zusammenhang zwischen der Form und dem Werden dieses Lebewesens.

68. Die Erklärung muss verständlich machen, weshalb gerade diese Materie zu diesem Ganzen gehört.

69. Daraus folgt kein bloßer Ortswechsel, bei dem Platons Ideen aus einer anderen Welt in das Innere sichtbarer Gegenstände versetzt würden.

70. Die Frage verändert vielmehr ihren Schwerpunkt, weil die Form als Erklärungsgrund des konkreten Dinges ausgewiesen werden muss.

71. Von solchen Untersuchungen führt ein Weg zu der allgemeineren Frage, in welchem Sinn überhaupt etwas ist.

72. Naturforschung betrachtet Gegenstände insofern, als sie sich verändern können, während Mathematik beispielsweise ihre zählbaren oder räumlichen Bestimmungen untersucht.

73. Die erste Philosophie fragt nach Grundbestimmungen, die dem Seienden als Seiendem zukommen.

74. Diese zunächst ungewohnte Wendung bezeichnet eine Betrachtungsweise und keinen geheimnisvollen Gegenstand hinter den sichtbaren Dingen.

75. Unser Baum kann als Lebewesen, als messbarer Körper oder unter der Frage untersucht werden, was an ihm selbstständig besteht und wovon anderes abhängt.

76. Dabei ist „Sein“ für Aristoteles kein überall gleichförmig verwendeter Ausdruck.

77. Eine Substanz, ihre Größe und ihre Beschaffenheit sind auf verschiedene, aber zusammenhängende Weisen.

78. Die Untersuchung gewinnt ihre Einheit dadurch, dass die anderen Bestimmungen auf Substanzen bezogen sind.

79. Aristoteles erläutert einen solchen Zusammenhang anhand verschiedener Verwendungen des Wortes „gesund“.

80. Ein Mensch heißt gesund, weil er sich in einem bestimmten Zustand befindet; eine Ernährungsweise kann gesund heißen, weil sie diesen Zustand erhält.

81. Auch ein sichtbares Merkmal kann als gesund bezeichnet werden, sofern es Gesundheit anzeigt.

82. Die Ausdrücke bedeuten also nicht durchweg dasselbe, sind aber durch ihre Beziehung zu einem gemeinsamen Bezugspunkt verbunden.

83. Ähnlich soll die Vielfalt der Seinsweisen eine geordnete Untersuchung ermöglichen, deren Mittelpunkt die Substanz bildet.

84. Der Vergleich macht Sein nicht zu einer Art Gesundheit, sondern veranschaulicht die Einheit unterschiedlicher Bedeutungen.

85. Erst wenn man ihre Beziehungen erfasst, lässt sich nach gemeinsamen Grundlagen fragen, ohne alle Unterschiede einzuebnen.

86. Zu diesen Grundlagen zählt Aristoteles das Widerspruchsprinzip, nach dem dieselbe Bestimmung demselben Gegenstand nicht zugleich in derselben Hinsicht zukommen und nicht zukommen kann.

87. Die Einschränkungen gehören zum Gedanken, denn ein Baum kann an verschiedenen Stellen verschiedene Farben haben und sich zwischen zwei Zeitpunkten verändern.

88. Solche Unterschiede ergeben keinen Widerspruch, solange genau angegeben wird, worauf eine Aussage sich bezieht.

89. Ein gewöhnlicher Beweis des Prinzips würde bereits voraussetzen, dass die verwendeten Aussagen bestimmte Bedeutungen haben und gegensätzliche Behauptungen nicht beliebig zusammenfallen.

90. Aristoteles versucht deshalb eine Verteidigung, die beim sinnvollen Sprechen desjenigen ansetzt, der das Prinzip bestreitet.

91. Wer etwas Bestimmtes behauptet, muss seinem Ausdruck einen unterscheidbaren Sinn geben und kann nicht jede gegenteilige Bestimmung zugleich unterschiedslos gelten lassen.

92. Damit gehört die Prüfung der Rede zur Seinsuntersuchung, weil diese überhaupt nur durch bestimmbare Aussagen vorankommt.

93. Der Vorrang der Substanz führt schließlich zu einer Frage, die über wahrnehmbare Lebewesen hinausreicht.

94. In Buch XII der „Metaphysik“ untersucht Aristoteles eine unbewegte, immaterielle Substanz als Grund der ewigen Himmelsbewegung.

95. Da seine Weltordnung keinen zeitlichen Anfang der Bewegung vorsieht, wäre ein erster Stoß in einer fernen Vergangenheit die falsche Erklärung.

96. Gesucht wird vielmehr ein bleibender Grund, dessen Wirklichkeit nicht erst auf ihre Verwirklichung warten muss.

97. Aristoteles erläutert sein Bewegen insbesondere durch das Verhältnis zu einem Ziel, das Begehren und Denken in Bewegung setzen kann, ohne selbst bewegt zu werden.

98. Die göttliche Tätigkeit beschreibt er als Denken, das sich auf das Denken selbst richtet.

99. Wie diese Erklärung mit den Bewegungsargumenten der „Physik“ zusammenhängt, bleibt eine anspruchsvolle Auslegungsfrage; zudem erörtert Aristoteles mehrere unbewegte Beweger im Zusammenhang mit unterschiedlichen Himmelsbewegungen.

100. Ebenso erklärungsbedürftig ist, weshalb die Wissenschaft einer solchen höchsten Substanz zugleich die allgemeine Wissenschaft vom Sein sein soll, wie Buch VI nahelegt.

101. Seine Gotteslehre bietet daher keine einfache Schöpfungsgeschichte, in der ein persönlicher Gott die Welt zu einem ersten Zeitpunkt hervorbringt.

102. Der Baum, von dem die Untersuchung ausging, erscheint nun als ein Ganzes, dessen Einheit durch die Aufzählung seiner sichtbaren Merkmale und stofflichen Bestandteile noch nicht erklärt ist.

103. Wer seine Form als Grund dieser Einheit bezeichnet, muss zeigen, wie sie das Leben und Fortbestehen gerade dieses Einzelnen verständlich macht.