4.6 Élőlények és lélek: biológia, észlelés és gondolkodás – Lebewesen und Seele: Biologie, Wahrnehmung und Denken

1. Képzeljünk el egy kutyát, amely épp az előbb reagált egy hangra, és most, halála után, külsőleg szinte változatlanul fekszik előttünk.

2. A szőrzet, a mancsok és a szemek továbbra is felismerhetők, de az a kapcsolat, amelynek keretében ezek a részek táplálékot vesznek fel, érzékelik a környezetet és lehetővé teszik a mozgást, megszakadt.

3. Helyzetük és tulajdonságaik leírását ezért ki kellene egészíteni annak a magyarázatával, hogy mi tette a testet korábban élőlénygé.

4. Az, hogy a halál fizikai változásokkal jár, nem képezi vita tárgyát.

5. Arisztotelészt inkább az érdekli, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy testnek ahhoz, hogy részei együttesen egy élő egész teljesítményét nyújtsák.

6. A lélekről szóló vizsgálódása ebből a kérdésből indul ki, amely az embert eleinte a növények és más állatok mellé sorolja.

7. Aki a „lélek” szó hallatán kizárólag egy belső tudatra vagy egy olyan lényre gondol, amely a halál után elhagyja a testet, az eltéveszti a kiindulási pontot.

8. A mi időszámításunk előtti negyedik században Arisztotelész kidolgoz egy lélektant, amelynek tárgya az élet különböző formái.

9. Számára a legalapvetőbb életteljesítmények közé tartozik a táplálkozás, a növekedés és a szaporodás, mert egy élőlény így képes fenntartani magát, és megfelelő körülmények között fajának újabb példányát létrehozni.

10. A táplálkozás ennél többet jelent, mint pusztán a test méretének növelését felhalmozott anyagok révén.

11. A tűz is növekszik, ha tüzelőanyaggal tápláljuk, de növekedése Arisztotelész szerint még nem magyarázza a tagolt életformát.

12. A növény anyagokat vesz fel, és gyökereket, leveleket és egyéb részeket fejleszt ki, amelyek együttműködése teszi lehetővé sajátos életmódját.

13. Ezért az ő szóhasználatában a növénynek lelke van, bár sem érzéki észlelést, sem fogalmi gondolkodást nem tulajdonít neki.

14. A görög „psyche” kifejezés itt azt az életerőt jelöli, amelyen keresztül egy megfelelő természetes test él.

15. Hogy ez az elv milyen képességeket foglal magában, azt az adott életformára vonatkozóan pontosabban kell meghatározni.

16. A lélek általános meghatározása megnyitja a vizsgálatot, de nem helyettesíti a különböző élőlények magyarázatát.

17. A test és a lélek összefüggésének megragadásához Arisztotelész az anyag és a forma közötti megkülönböztetést alkalmazza, amely később hylomorfizmus néven vált ismertté.

18. Az anyag azt jelenti, amiből valami áll, míg a forma azt a meghatározást jelenti, amely révén az adott egész létrejön.

19. Egy élőlény esetében ez a meghatározás túlmutat a külső körvonalakon, és kiterjed az összetett felépítésre, amelynek segítségével az élőlény életfunkcióit ellátni tudja.

20. A húst és a csontokat ezért egy olyan állat összefüggésében kell értelmezni, amelynek szervei egymásra vannak utalva.

21. A „A lélekről” című művében Arisztotelész egy szem példáján keresztül szemlélteti ezt a kapcsolatot, amelyet gondolatban önálló élőlényként kezel.

22. Ennek a lénye a látás lenne, mert ez magyarázza meg, mi teszi a testi részt szemmé.

23. Egy festett szem ugyan hasonlít rá, de nem rendelkezik a színek észlelésének képességével.

24. A hasonlat azt hivatott bemutatni, miért foglalja magában egy szerv lényegi meghatározása annak működését anélkül, hogy ezzel már minden, a működéshez tartozó folyamatot megmagyarázna.

25. Arisztotelész a lelket egy természetes test első aktualitásaként határozza meg, amely képesség szerint rendelkezik élettel.

26. Az aktualitás itt egy megvalósult rendeltetést jelent, wobei az első aktualitás megkülönböztethető egy képesség jelenbeli gyakorlásától.

27. Aki egy nyelvet beszél, nem veszíti el ezt a képességét minden olyan pillanatban, amikor hallgat; hasonlóképpen egy látóképes állat is látóképes marad, ha becsukja a szemét.

28. A már meglévő képesség gyakorlása második aktualitásként jelölhető meg.

29. Az alvó ezért továbbra is lelkes élőlény marad, bár egyes képességei éppen pihennek.

30. A képességek szerint élő test alatt itt nem egyszerűen egy holttestet értünk, amelyhez már csak valamit hozzá kellene adni.

31. Az életképességekhez viszonyított megfelelő testet értjük alatta, amelyek élő testként határozzák meg.

32. A test és a lélek ebben a magyarázatban olyan egységet alkotnak, amelynek anyagi felépítése és életformája fogalmilag megkülönböztethető.

33. Ez a fogalmi munka Arisztotelésznél az állatok kiterjedt kutatásával párhuzamosan zajlik, amely megfigyeléseket, beszámolókat, boncolásokat és összehasonlításokat ötvöz.

34. Állattana a különbségeket és a közös vonásokat írja le, míg az Állatok részeiről című műve a testi struktúrák okait vizsgálja.

35. Az „Az állatok keletkezéséről” című művében a szaporodást és a fejlődést vizsgálja, vagyis azokat a folyamatokat, amelyek révén egy új, élő egész jön létre.

36. A mai „biológia” kifejezés visszatekintve összefoglalja ezeket a munkákat, anélkül hogy Arisztotelész már akkor is egy modern tudományágat művelt volna annak módszereivel és intézményeivel együtt.

37. A kutatás egy iskolai környezetben zajlik, amelyhez Theophrastos is tartozik, aki különösen a növények vizsgálatát dolgozza ki önállóan.

38. Nem minden fennmaradt állatleírás tulajdonítható Arisztotelész személyes megfigyelésének.

39. A különböző állatok összehasonlítása arra szolgál, hogy felismerje a testfelépítés és az életmód közötti, magyarázatra szoruló összefüggéseket.

40. Csoportjai ezért nem egyértelműen egyenértékűek egy olyan evolúciós családfával, amely a közös származást rekonstruálja.

41. Egy szerv példáján jól látható, miért tartoznak össze több magyarázat: anyagának bizonyos tulajdonságokkal kell rendelkeznie, alakjának lehetővé kell tennie egy bizonyos funkció ellátását, és ez a funkció az egész állat összefüggésébe ágyazódik.

42. A fogakat például keménységük és alakjuk szempontjából lehet vizsgálni, ugyanakkor azt is, hogy hogyan teszik lehetővé a táplálékfelvételt.

43. Amikor Arisztotelész a szerveket azok feladatai alapján magyarázza, teleológiai szemléletet képvisel, vagyis a célokra vagy funkciókra vonatkozó magyarázatot ad.

44. Ehhez az ő elméletében a természetnek nem kell olyan személynek lennie, aki terveket készít, majd azokat végrehajtja.

45. Egy élőlény szabályszerű fejlődése inkább saját természetéből kell, hogy érthető legyen, figyelembe véve a külső feltételeket és az esetleges zavaró tényezőket.

46. Egy ilyen magyarázat azonban kudarcot vallhat, ha egy feltételezett funkciót csupán állítanak, vagy ha helytelen fejlődési összefüggést feltételeznek.

47. Ez különösen szembetűnő a szaporodáselméletében, amely a hím hozzájárulását a formáló mozgás forrásaként, a nőstényét pedig elsősorban anyagi hozzájárulásként értelmezi.

48. Ez a ma már tarthatatlan szereposztás összekapcsolódik a nőiességre vonatkozó problematikus értékelésekkel, és rávilágít arra, hogy a pontos megfigyelés önmagában nem korrigálja az elméleti előfeltevéseket.

49. Az érzékelés tekintetében ezen életkontextuson belül új probléma merül fel, mivel egy állat másképp reagál a környezetére, mint egy test, amelyet csupán felmelegítenek vagy elmozdítanak.

50. Arisztotelész az érzéki észlelést aisthesisnek nevezi, és képességeit elsősorban annak alapján határozza meg, hogy mit képesek megragadni.

51. A látás a színre, a hallás a hangra vonatkozik, míg az érintés érzéke különböző tapintható tulajdonságokat különböztet meg.

52. Egy érzékelő élőlény tehát olyan képességekkel rendelkezik, amelyek működését megfelelő tárgyak váltják ki.

53. Arisztotelész ezt a folyamatot az érzéki forma befogadásaként írja le, a tárgy anyagának kizárásával.

54. Magyarázatul a viaszt hozza példaként, amely befogadja a pecsétgyűrű lenyomatát anélkül, hogy annak aranyát vagy bronzát magába venné.

55. Ennek megfelelően egy színes tárgy megtekintésekor nem annak anyaga jut be mint olyan az érzékelőbe.

56. A kép egy meghatározó tulajdonság átvételére vonatkozik, és nem értelmezhető úgy, mintha a szemében szó szerinti lenyomat keletkezne, akárcsak egy viaszpecsét esetében.

57. A formafelvételre vonatkozó elmélet azonban még nem teszi teljesen érthetővé, hogy a fizikai folyamatok és az érzéki észlelés hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

58. Az élettelen anyag is megváltoztathatja tulajdonságait egy hatás hatására anélkül, hogy emiatt bármit is észlelne.

59. A magyarázatnak ezért meg kell mutatnia, hogy mi teszi az érzékszervben bekövetkező változást észlelési képességgé.

60. Azt, hogy Arisztotelész milyen szorosan köti össze ezt a megvalósulást egy anyagi változással, a kutatások eltérően értelmezik.

61. Ehhez hozzátartozik, hogy az élő állatban az érzékek együttműködnek, noha sajátos tárgyaik különbözőek.

62. Egy gyümölcsön láthatjuk a színt és érezhetjük az édes ízt, miközben mindkét tulajdonságot ugyanarra a tárgyra vonatkoztatjuk.

63. Arisztotelész olyan közös érzékszervi teljesítményeket vizsgál, amelyek közé a mozgás és a méret érzékelése is tartozik.

64. Az erre használt „közös érzék” kifejezés egy közös érzékelési teljesítményt jelent, és itt semmi köze nincs a társadalmi segítőkészséghez.

65. Egy állat tevékenysége azonban nem ér véget ott, ahol a közvetlenül érzékelt tárgy eltűnik.

66. A „phantasia” elnevezés alatt Arisztotelész azt a képzeletet vizsgálja, amelynek révén valami megjelenhet, még akkor is, ha éppen nem érzékeljük azt.

67. Aki egy távollévő tárgyat képzel el, az ezért valami mást végez, mint annak közvetlen észlelése, bár a képzelet az észlelésre támaszkodik.

68. Ráadásul a képzelet megtéveszthet, így egy képzelet megjelenése még nem garantálja egy ítélet igazságát.

69. Az emlékezet is az észleléshez és a képzelethez kapcsolódik, de a múltra való hivatkozás révén különleges rendeltetést kap.

70. Egy útra emlékezni azt jelenti, hogy egy korábbi élményt korábbi élményként újra felidézünk.

71. Az ilyen teljesítmények bővítik a környezetben való eligazodás lehetőségeit, anélkül, hogy máris azonosak lennének a fogalmi tudással.

72. A különböző képességek egy élőlény megkülönböztethető teljesítményei, és nem apró, cselekvő személyek, akik a lény belsejében egymással beszélgetnek.

73. A gondolkodás során élesebbé válik a kérdés, hogy milyen kapcsolat van egy képesség és annak testi hordozója között.

74. Az ember képes érzékelni ezt a bizonyos fát, de megérteni azt is, mi jellemzi a fát, és ellenőrizni egy, a fákról általában szóló állítást.

75. A nous, azaz az értelem, az ilyen elképzelhető meghatározások megragadásán keresztül kerül vizsgálatra.

76. Egyetlen érzékszervvel ellentétben úgy tűnik, nem korlátozódik egy meghatározott érzéki tulajdonságok osztályára.

77. Arisztotelész ezért azzal érvel, hogy a gondolkodás, amely a legkülönbözőbb formákat képes megragadni, nem korlátozódhat egy saját, meghatározott fizikai tulajdonság révén egy adott tárgykörre.

78. Míg a túlzott hangzavar károsíthatja a hallást, egy bonyolult gondolat megragadása nem jelenti ugyanúgy a gondolkodóképesség károsodását.

79. Ebből kiindulva érveket dolgoz ki arra, hogy az értelemnek ne tulajdonítsunk olyan sajátos testi szervet, mint a szem.

80. Ugyanakkor hangsúlyozza a képek jelentőségét az emberi gondolkodás számára, így annak kiemelt helyzete nem teszi lehetővé az összes ismeret egyszerű elszakadását az érzéki tapasztalattól.

81. Az élet összefüggései ott is fontosak maradnak, ahol egy állat vagy ember cselekszik, mert az észlelés és a gondolkodás önmagukban még nem magyarázzák meg, miért keresi vagy kerüli valamit.

82. Ehhez tartozik a vágy, amelynek hatására egy tárgy kívánatosnak vagy elkerülendőnek válik.

83. Egy állat észlelheti az élelmet, és odafordulhat hozzá, mert az észlelt dolog összekapcsolódik törekvésével.

84. Az ember esetében a gyakorlati megfontolás felmérheti, mely cselekvés vezet bizonyos körülmények között egy kitűzött cél eléréséhez.

85. Az elméleti megismerés ezzel szemben egy tárgy megértésére irányul, és önmagában még nem feltétlenül vált ki cselekvést.

86. Ez a megkülönböztetés megakadályozza, hogy az ésszerű gondolkodás olyan hajtóerőnek tűnjön, amely minden egyszer megszerzett felismerést automatikusan viselkedéssé alakít.

87. A cselekvés inkább a képzeletek, ítéletek és törekvések együttműködését igényli, amelynek egyes elemeit meg kell különböztetni egymástól.

88. Éppen az értelem esetében azonban ez a különböző életerőkre vonatkozó magyarázat egy nehezen feloldható határra ütközik.

89. A Lélekről című mű harmadik könyvében Arisztotelész megkülönbözteti azt az értelmet, amely befogadni képes a gondolható formákat, a teremtő vagy cselekvő értelemtől.

90. Magyarázatul tevékenységét a fényhez hasonlítja, amely a potenciálisan látható színeket ténylegesen láthatóvá teszi.

91. Az összehasonlítás célja egy lehetővé tevő tevékenység érthetővé tétele, de nem ad teljes leírást annak hordozójáról.

92. Ugyanebben a rövid szakaszban olyan fogalmak jelennek meg, mint az elválaszthatóság és a halhatatlanság, amelyek pontos jelentése messzemenő következményekkel jár.

93. Különösen nyitott kérdés marad, hogy ez az értelem hogyan tartozik az egyes gondolkodó emberhez, és milyen értelemben létezhetne önállóan.

94. Későbbi értelmezők ennek megfelelően emberi képességként vagy egyénfeletti, részben isteni értelemben vett elvként értelmezték.

95. A néhány mondatból ezért nem vezethető le egyértelmű ígéret arra nézve, hogy egy ember személyes emlékei és élettörténete halála után is tovább élnének.

96. A gondolatbeli kiindulási esetünkben szereplő kutya Arisztotelész megközelítésében testi felépítésének és életfunkcióinak egységén keresztül értelmezhető.

97. Amíg él, a táplálkozás, az érzékelés és a mozgás egy egész részét képezik, amelynek részei jelentésüket ebből az összefüggésből nyerik.

98. A halállal ez az egység elveszik, még akkor is, ha az egyes részek eleinte hasonlóaknak tűnnek, mint korábban.

99. A fogalmi magyarázat érthetővé teszi, miért nem fedi le az élőlényt teljes mértékben az alkotóelemek felsorolása; ennek ellenére továbbra is szükséges a konkrét életfolyamatainak vizsgálata.

100. Az emberi gondolkodás esetében emellett kérdésessé válik, hogy minden tevékenység ugyanúgy értelmezhető-e egy megfelelő test képességeként.

101. Arisztotelész ezzel a lélek kutatását a növénytől egészen addig a pontig vezeti, ahol az élőlényről alkotott saját magyarázata kivételt látszik engedni.

1. Stellen wir uns einen Hund vor, der eben noch auf ein Geräusch reagiert hat und nun, nach seinem Tod, äußerlich fast unverändert vor uns liegt.

2. Fell, Pfoten und Augen sind weiterhin erkennbar, doch der Zusammenhang, in dem diese Teile Nahrung aufnehmen, die Umgebung wahrnehmen und Bewegung ermöglichen, ist zerbrochen.

3. Eine Beschreibung ihrer Lage und Beschaffenheit müsste deshalb um eine Erklärung dessen ergänzt werden, was den Körper zuvor zu einem Lebewesen machte.

4. Dass der Tod mit körperlichen Veränderungen verbunden ist, steht dabei nicht zur Debatte.

5. Aristoteles interessiert vielmehr, wie ein Körper beschaffen sein muss, damit seine Teile gemeinsam die Leistungen eines lebenden Ganzen erbringen.

6. Seine Untersuchung der Seele setzt bei dieser Frage an, die den Menschen zunächst neben Pflanzen und andere Tiere stellt.

7. Wer bei dem Wort Seele ausschließlich an ein inneres Bewusstsein oder an ein Wesen denkt, das den Körper nach dem Tod verlässt, würde den Ausgangspunkt verfehlen.

8. Im vierten Jahrhundert vor unserer Zeitrechnung entwickelt Aristoteles eine Seelenlehre, deren Gegenstand die verschiedenen Formen des Lebens sind.

9. Zu den grundlegendsten Lebensleistungen gehören für ihn Ernährung, Wachstum und Fortpflanzung, weil ein Lebewesen sich erhalten und unter geeigneten Bedingungen ein weiteres Lebewesen seiner Art hervorbringen kann.

10. Ernährung bedeutet dabei mehr als die bloße Vergrößerung eines Körpers durch angehäuftes Material.

11. Auch ein Feuer wächst, wenn man ihm Brennstoff zuführt, doch sein Wachstum erklärt für Aristoteles noch keine gegliederte Lebensgestalt.

12. Eine Pflanze nimmt Stoffe auf und entwickelt Wurzeln, Blätter und andere Teile, deren Zusammenwirken ihre besondere Lebensweise ermöglicht.

13. Sie besitzt deshalb in seinem Sprachgebrauch eine Seele, obwohl er ihr weder sinnliche Wahrnehmung noch begriffliches Denken zuschreibt.

14. Der griechische Ausdruck psyche bezeichnet hier das Lebensprinzip, durch das ein geeigneter natürlicher Körper lebt.

15. Welche Fähigkeiten dieses Prinzip umfasst, muss für die jeweilige Lebensform genauer bestimmt werden.

16. Eine allgemeine Definition der Seele eröffnet die Untersuchung, ersetzt aber die Erklärung der unterschiedlichen Lebewesen nicht.

17. Um den Zusammenhang von Körper und Seele zu fassen, verwendet Aristoteles die Unterscheidung zwischen Materie und Form, die später unter dem Namen Hylomorphismus bekannt wurde.

18. Materie bezeichnet das, woraus etwas besteht, während Form die Bestimmung meint, durch die es das jeweilige Ganze ist.

19. Bei einem Lebewesen reicht diese Bestimmung über den äußeren Umriss hinaus und betrifft die gegliederte Ausstattung, durch die es seine Lebensleistungen vollbringen kann.

20. Fleisch und Knochen sind daher im Zusammenhang eines Tieres zu verstehen, dessen Organe aufeinander angewiesen sind.

21. In der Schrift Über die Seele verdeutlicht Aristoteles das Verhältnis durch ein Auge, das er gedanklich wie ein selbstständiges Lebewesen betrachtet.

22. Dessen Seele wäre das Sehvermögen, weil dieses erklärt, was den körperlichen Teil zu einem Auge macht.

23. Ein gemaltes Auge mag ihm ähnlich sehen, besitzt aber nicht die Fähigkeit, Farben wahrzunehmen.

24. Der Vergleich soll zeigen, weshalb die Wesensbestimmung eines Organs seine Leistung einbezieht, ohne damit schon jeden Vorgang dieser Leistung zu erklären.

25. Aristoteles bestimmt die Seele als erste Aktualität eines natürlichen Körpers, der dem Vermögen nach Leben besitzt.

26. Aktualität bedeutet hier eine verwirklichte Bestimmung, wobei die erste Aktualität vom gegenwärtigen Vollzug einer Fähigkeit unterschieden wird.

27. Wer eine Sprache beherrscht, verliert dieses Können nicht in jedem Augenblick, in dem er schweigt; entsprechend bleibt ein sehfähiges Tier sehfähig, wenn es die Augen schließt.

28. Die Ausübung des bereits vorhandenen Vermögens lässt sich als zweite Aktualität bezeichnen.

29. Der Schlafende ist deshalb weiterhin ein beseeltes Lebewesen, obwohl manche seiner Fähigkeiten gerade ruhen.

30. Mit einem Körper, der dem Vermögen nach lebt, ist an dieser Stelle nicht einfach ein Leichnam gemeint, dem nur noch etwas hinzugefügt werden müsste.

31. Gemeint ist der geeignete Körper in seinem Verhältnis zu den Lebensvermögen, die ihn als lebenden Körper bestimmen.

32. Körper und Seele bilden in dieser Erklärung eine Einheit, deren stoffliche Ausstattung und Lebensform begrifflich unterschieden werden können.

33. Diese begriffliche Arbeit steht bei Aristoteles neben einer ausgedehnten Erforschung der Tiere, die Beobachtungen, Berichte, Zergliederungen und Vergleiche miteinander verbindet.

34. Seine Tierkunde beschreibt Unterschiede und Gemeinsamkeiten, während Über die Teile der Tiere nach den Gründen körperlicher Strukturen fragt.

35. In Über die Entstehung der Tiere untersucht er Fortpflanzung und Entwicklung, also Vorgänge, durch die ein neues lebendes Ganzes zustande kommt.

36. Der heutige Ausdruck Biologie fasst diese Arbeiten rückblickend zusammen, ohne dass Aristoteles bereits eine moderne Fachdisziplin mit deren Methoden und Einrichtungen betrieben hätte.

37. Forschung geschieht dabei in einem Schulzusammenhang, zu dem auch Theophrast gehört, der besonders die Untersuchung der Pflanzen eigenständig ausarbeitet.

38. Nicht jede überlieferte Tierbeschreibung lässt sich einer persönlichen Beobachtung des Aristoteles zuordnen.

39. Der Vergleich verschiedener Tiere dient dazu, erklärungsbedürftige Beziehungen zwischen Körperbau und Lebensweise zu erkennen.

40. Seine Gruppen sind deshalb auch nicht ohne Weiteres mit einem evolutionären Stammbaum gleichzusetzen, der gemeinsame Abstammung rekonstruiert.

41. An einem Organ wird deutlich, weshalb mehrere Erklärungen zusammengehören: Sein Material muss bestimmte Eigenschaften besitzen, seine Gestalt muss eine Leistung ermöglichen, und diese Leistung steht im Zusammenhang des ganzen Tieres.

42. Zähne lassen sich beispielsweise hinsichtlich ihrer Härte und Form untersuchen, zugleich aber auch danach, wie sie die Nahrungsaufnahme ermöglichen.

43. Wenn Aristoteles Organe durch ihre Aufgaben erklärt, vertritt er eine teleologische Betrachtung, also eine Erklärung im Hinblick auf Ziele oder Funktionen.

44. Dafür braucht die Natur in seiner Theorie keine Person zu sein, die Pläne entwirft und anschließend ausführt.

45. Die regelmäßige Entwicklung eines Lebewesens soll vielmehr aus dessen eigener Natur verständlich werden, wobei äußere Bedingungen und mögliche Störungen berücksichtigt werden müssen.

46. Eine solche Erklärung kann jedoch scheitern, wenn eine vermeintliche Funktion bloß behauptet oder ein unzutreffender Entwicklungszusammenhang vorausgesetzt wird.

47. Das zeigt sich besonders in seiner Fortpflanzungslehre, die den männlichen Beitrag als Ursprung der formenden Bewegung und den weiblichen vorwiegend als materiellen Beitrag deutet.

48. Diese heute unhaltbare Rollenverteilung verbindet sich mit problematischen Wertungen des Weiblichen und macht sichtbar, dass genaue Beobachtung theoretische Vorannahmen nicht von selbst korrigiert.

49. Bei der Wahrnehmung stellt sich innerhalb dieses Lebenszusammenhangs ein neues Problem, weil ein Tier auf seine Umgebung anders reagiert als ein Körper, der lediglich erwärmt oder verschoben wird.

50. Aristoteles nennt die sinnliche Wahrnehmung aisthesis und bestimmt ihre Vermögen zunächst über das, was sie erfassen können.

51. Das Sehen bezieht sich auf Farbe, das Hören auf Schall, während der Tastsinn verschiedene fühlbare Qualitäten unterscheidet.

52. Ein wahrnehmendes Lebewesen verfügt also über Fähigkeiten, deren Vollzug durch geeignete Gegenstände angeregt wird.

53. Aristoteles beschreibt diesen Vorgang als Aufnahme der sinnlichen Form ohne die Materie des Gegenstands.

54. Zur Erläuterung verwendet er Wachs, das die Prägung eines Siegelrings empfängt, ohne dessen Gold oder Bronze aufzunehmen.

55. Entsprechend gelangt beim Sehen eines gefärbten Gegenstands nicht dessen Stoff als solcher in den Wahrnehmenden.

56. Das Bild betrifft die Übernahme einer bestimmenden Qualität und darf nicht als Beweis dafür gelesen werden, im Auge entstehe ein buchstäblicher Abdruck nach Art eines Wachssiegels.

57. Die Formel von der Formaufnahme macht allerdings noch nicht vollständig verständlich, wie körperliche Vorgänge und sinnliches Wahrnehmen zusammenhängen.

58. Auch unbelebtes Material kann unter einer Einwirkung seine Beschaffenheit ändern, ohne deshalb etwas wahrzunehmen.

59. Die Erklärung muss daher zeigen, was die Veränderung im Sinnesorgan zum Vollzug eines Wahrnehmungsvermögens macht.

60. Wie eng Aristoteles diesen Vollzug mit einer materiellen Veränderung verbindet, wird in der Forschung unterschiedlich ausgelegt.

61. Hinzu kommt, dass die Sinne im lebenden Tier zusammenwirken, obwohl ihre besonderen Gegenstände verschieden sind.

62. An einer Frucht können wir Farbe sehen und Süße schmecken, während wir beide Qualitäten auf denselben Gegenstand beziehen.

63. Aristoteles untersucht solche gemeinsamen Sinnesleistungen, zu denen auch das Erfassen von Bewegung und Größe gehört.

64. Der dafür gebräuchliche Ausdruck Gemeinsinn meint eine gemeinsame Wahrnehmungsleistung und hat hier nichts mit sozialer Hilfsbereitschaft zu tun.

65. Die Tätigkeit eines Tieres endet jedoch nicht dort, wo der unmittelbar wahrgenommene Gegenstand verschwindet.

66. Unter dem Namen phantasia untersucht Aristoteles die Vorstellung, durch die etwas erscheinen kann, auch wenn es gerade nicht gegenwärtig wahrgenommen wird.

67. Wer sich einen abwesenden Gegenstand vorstellt, vollzieht deshalb etwas anderes als dessen unmittelbare Wahrnehmung, obwohl die Vorstellung auf Wahrnehmung angewiesen ist.

68. Sie kann zudem täuschen, sodass das Auftreten einer Vorstellung nicht schon für die Wahrheit eines Urteils bürgt.

69. Auch Erinnerung knüpft an Wahrnehmung und Vorstellung an, erhält aber durch den Bezug auf Vergangenes eine besondere Bestimmung.

70. Sich an einen Weg zu erinnern bedeutet, eine frühere Erfahrung als frühere wiederaufzunehmen.

71. Solche Leistungen erweitern die Möglichkeiten, sich in einer Umwelt zurechtzufinden, ohne bereits mit begrifflichem Wissen identisch zu sein.

72. Die verschiedenen Vermögen sind dabei unterscheidbare Leistungen eines Lebewesens und keine kleinen handelnden Personen, die in seinem Inneren miteinander sprechen.

73. Beim Denken verschärft sich die Frage nach dem Verhältnis zwischen einem Vermögen und seinem körperlichen Träger.

74. Ein Mensch kann diesen bestimmten Baum wahrnehmen, aber auch verstehen, was einen Baum ausmacht, und eine Aussage über Bäume im Allgemeinen prüfen.

75. Der nous, also der Intellekt, wird über das Erfassen solcher denkbaren Bestimmungen untersucht.

76. Anders als ein einzelner Sinn scheint er nicht auf eine bestimmte Klasse sinnlicher Qualitäten beschränkt zu sein.

77. Aristoteles argumentiert deshalb, dass ein Denken, das verschiedenste Formen erfassen kann, nicht durch eine eigene festgelegte körperliche Qualität auf einen besonderen Gegenstandsbereich begrenzt werden dürfe.

78. Während übermäßiger Schall das Hörvermögen beeinträchtigen kann, bedeutet das Erfassen eines schwierigen Gedankens nicht in derselben Weise eine Beschädigung des Denkvermögens.

79. Daraus entwickelt er Gründe dafür, dem Intellekt kein besonderes körperliches Organ nach Art des Auges zuzuschreiben.

80. Zugleich betont er die Bedeutung von Vorstellungen für menschliches Denken, sodass dessen Sonderstellung keine einfache Loslösung aller Erkenntnis von sinnlicher Erfahrung erlaubt.

81. Der Zusammenhang des Lebens bleibt auch dort wichtig, wo ein Tier oder Mensch handelt, denn Wahrnehmen und Denken allein erklären noch nicht, weshalb es etwas aufsucht oder meidet.

82. Dazu gehört Begehren, durch das ein Gegenstand als erstrebenswert oder abzuwehren wirksam wird.

83. Ein Tier kann Nahrung wahrnehmen und sich ihr zuwenden, weil das Wahrgenommene mit seinem Streben verbunden ist.

84. Beim Menschen kann praktische Überlegung prüfen, welche Handlung unter bestimmten Umständen zu einem verfolgten Ziel führt.

85. Theoretisches Erkennen richtet sich dagegen auf das Verstehen eines Gegenstands und muss für sich genommen noch keine Handlung auslösen.

86. Die Unterscheidung verhindert, dass vernünftiges Denken als ein Motor erscheint, der jede einmal gewonnene Einsicht automatisch in Verhalten übersetzt.

87. Handlung verlangt vielmehr ein Zusammenwirken von Vorstellungen, Urteilen und Streben, dessen einzelne Beiträge auseinandergehalten werden müssen.

88. Gerade beim Intellekt stößt diese Erklärung verschiedener Lebensvermögen jedoch auf eine schwer aufzulösende Grenze.

89. Im dritten Buch von Über die Seele unterscheidet Aristoteles einen Intellekt, der denkbare Formen aufnehmen kann, von einem hervorbringenden oder tätigen Intellekt.

90. Zur Erläuterung vergleicht er dessen Tätigkeit mit Licht, das potenziell sichtbare Farben tatsächlich sichtbar werden lässt.

91. Der Vergleich soll eine ermöglichende Tätigkeit verständlich machen, liefert aber keine vollständige Beschreibung ihres Trägers.

92. In derselben knappen Passage erscheinen Bestimmungen wie Abtrennbarkeit und Unvergänglichkeit, deren genaue Bedeutung weitreichende Folgen hat.

93. Offen bleibt insbesondere, wie dieser Intellekt zu dem einzelnen denkenden Menschen gehört und in welchem Sinn er unabhängig bestehen könnte.

94. Spätere Ausleger haben ihn entsprechend als menschliches Vermögen oder als überindividuelles, teils göttlich verstandenes Prinzip gedeutet.

95. Aus den wenigen Sätzen lässt sich deshalb kein eindeutiges Versprechen ableiten, die persönliche Erinnerung und Lebensgeschichte eines Menschen würden nach seinem Tod fortbestehen.

96. Der Hund aus unserem gedachten Anfangsfall lässt sich in Aristoteles' Ansatz durch die Einheit seiner körperlichen Ausstattung und seiner Lebensfähigkeiten verstehen.

97. Solange er lebt, gehören Ernährung, Wahrnehmung und Bewegung zu einem Ganzen, dessen Teile ihre Bedeutung aus diesem Zusammenhang erhalten.

98. Mit dem Tod geht diese Einheit verloren, auch wenn einzelne Teile zunächst ähnlich aussehen wie zuvor.

99. Die begriffliche Erklärung macht verständlich, weshalb eine Aufzählung von Bestandteilen das Lebewesen noch nicht vollständig erfasst; die Untersuchung seiner konkreten Lebensvorgänge bleibt trotzdem erforderlich.

100. Beim menschlichen Denken wird darüber hinaus fraglich, ob jede Tätigkeit auf dieselbe Weise als Vermögen eines geeigneten Körpers verstanden werden kann.

101. Aristoteles führt die Erforschung der Seele damit von der Pflanze bis an einen Punkt, an dem seine eigene Erklärung des Lebendigen eine Ausnahme zuzulassen scheint.