4.7.1 Eudaimonia: Mi teszi sikeressé az emberi életet – Eudaimonia: Was ein menschliches Leben gelingen lässt

1. Képzeljünk el egy embert, aki jelentős vagyont szerzett, közmegbecsülésnek örvend, és mégis olyan tevékenységekkel tölti napjait, amelyek számára üresnek tűnnek.

2. Sikerének biztosítása érdekében megtéveszti üzleti partnereit, nyomást gyakorol barátaira, és az elismerést olyan árucikknek tekinti, amelyből egyre többet kell birtokolnia.

3. Emellett gondoljunk egy nőre, aki lelkiismeretesen teljesíti feladatait, megbízható kapcsolatokat ápol, és örömét leli abban, hogy másoknak igazságot szolgáltasson.

4. Egy súlyos katasztrófa elragadja tőle a hozzá közel álló embereket, és tönkreteszi eddigi életének anyagi feltételeit.

5. Ez a két kifejezetten kitalált eset különböző nehézségeket tár fel, amelyek a látszólag egyszerű ítélet mögött rejtőznek, miszerint valakinek jó élete van.

6. Az első ember esetében a külső sikerek és életvitelének minősége nem állnak összhangban egymással.

7. A második személy esetében a jó életvitel kétségtelennek tűnik, miközben a szerencsétlenség megfosztja őt azoktól a lehetőségektől, amelyek életének sikeréhez tartoztak.

8. Arisztotelész éppen azon a feszültségmezőn fejleszti ki etikáját, amely az emberek cselekedeteik révén megvalósítható dolgok, és azok között húzódik, amelyek felett soha nem rendelkeznek teljes mértékben.

9. A Nikomachoszi etika első könyvében először egy mindennapi tapasztalatból indul ki: az emberek valami érdekében cselekszenek, és céljaik különböző módon kapcsolódnak egymáshoz.

10. Aki megtanul egy mesterséget, talán meg akarja keresni a kenyerét, aki pedig pénzt keres, azzal lakást szeretne fenntartani vagy családját eltartani.

11. Az ilyen összefüggések érthetővé teszik, miért nem zárja le mindig a cselekvés céljára vonatkozó kérdést az elért siker.

12. A pénz sokoldalúan felhasználható, de éppen ez a felhasználhatósága mutatja, hogy értékét lényegében abból nyeri, amit vele lehet megvalósítani.

13. Ha a „miért” kérdésre adott minden válasz csupán egy újabb eszközre utalna, nyitva maradna a kérdés, hogy miért érdemes egyáltalán törekedni az egész erőfeszítésre.

14. Arisztotelész ezért olyan legfőbb jót keres, amelyet önmagáért választanak, és amely irányt ad a többi törekvésnek.

15. A becsület sem felel meg ennek a követelménynek, miután megvizsgálta, mert erősen függ azoktól, akik megadják, és gyakran a saját kiválóság megerősítésére törekednek vele.

16. Aki azért szeretne megbecsülést kapni, mert jól cselekedett, azzal máris elismeri, hogy a jó cselekedetnek van olyan értéke, amelyet az elismerésnek csak igazolnia kell.

17. Az emberi legfőbb értékre Arisztotelész az eudaimonia görög szót használja, amelyet általában boldogságnak fordítanak, itt azonban az élet sikerességét jelöli.

18. A német szó félrevezető lehet, ha elsősorban egy örömteli véletlenre vagy kellemes belső állapotra utal.

19. Az eudaimonia egy normatív fogalom, mert ezzel ítélik meg, hogy egy életet jól élnek-e, és megvalósítja-e az elérendő lehetőségeket.

20. Az, hogy sokan a boldogságot nevezik meg legfőbb céljukként, még nem teremt egyetértést abban, hogy miből áll ez a boldogság.

21. Arisztotelész a keresett jót akkor tekinti teljesnek, ha azt mindig önmagáért választják, és soha nem csupán egy további cél elérése érdekében.

22. Ehhez hozzátartozik az önellátás, amellyel olyan életet ért, amely önmagában is kívánatos, és nem mutat döntő hiányosságot.

23. Ez az önellátás nem igényel magányt, hiszen a szülők, a gyermekek, a barátok és a polgártársak kifejezetten az emberi élet összefüggéséhez tartoznak.

24. A legfőbb jót ezért nem szabad a pénz, az egészség és az elismerés mellett egy további birtokként értelmezni, hanem annak magyarázataként, hogy ezek a javak hogyan nyerik el az életben a nekik megfelelő jelentőséget.

25. Ezzel azonban a keresett válasz csupán körvonalazódott, és Arisztotelész most az úgynevezett ergon-érvelés segítségével próbálja pontosabban meghatározni annak tartalmát.

26. Az ergon itt funkciót vagy sajátos tevékenységet jelent, vagyis azt, amiben egy bizonyos képesség vagy életforma érvényesül.

27. Egy zenész esetében meg lehet különböztetni a puszta játékot a jó játéktól, mert tevékenységét olyan mércék szerint lehet értékelni, amelyek hozzá tartoznak.

28. Arisztotelész azt kérdezi, hogy hasonló megkülönböztetés megtehető-e az emberre is, mint emberre.

29. A táplálkozás és a növekedés önmagukban nem jöhetnek szóba, mert a növények is élnek és nőnek.

30. Az érzékelés sem határozza meg még kielégítően az emberre jellemző sajátosságot, mivel más állatok is érzékelik környezetüket.

31. Ezért döntő fontosságúnak tart egy olyan tevékenységet, amely rendelkezik ésszel, vagy amelyet az értelem irányít.

32. Ezzel egyaránt magában foglalja magát a gondolkodást, valamint azt a cselekvést, amelyben a vágyak és az érzelmek ésszerű okokra reagálnak.

33. Ahogyan egy jó zenész jól gyakorolja a vonatkozó képességét, úgy egy jó emberi életvitelnek is kiváló módon kell megvalósítania az ésszerűséghez kapcsolódó képességeket.

34. Arisztotelész ennek megfelelően az emberi jót a lélek erény szerinti tevékenységeként határozza meg, és több erény esetén a legjobb és legteljesebb erény szerint, egy teljes életen belül.

35. A „lélek” kifejezés ebben az összefüggésben az élő ember gondolkodási, érzékelési, vágyakozási és cselekvési képességeit jelenti.

36. Az „erény” a görög „arete” szó fordítása, amelynek jelentése túlmutat az erkölcsi tisztesség fogalmán, és magában foglalja a kiválóságot vagy a kiemelkedő képességeket is.

37. Az emberi cselekvés esetében ide tartozik például az igazságosság és a bátorság, a gondolkodás esetében pedig a szellemi kiválóság megfelelő formái.

38. A megfogalmazás tehát összekapcsolja azt a kijelentést, hogy mely képességek jellemzik az emberi életet, azzal a mércével, amely szerint ezeket jól gyakorolják.

39. Ezzel a kapcsolattal szemben merül fel egy komoly kifogás, amelyet mai szemszögből az érvelés ellen felhozhatunk.

40. Az, hogy egy képesség különösen jellemző egy fajra, önmagában még nem bizonyítja, hogy gyakorlása a legmagasabb értéket képviseli.

41. Ezenkívül magyarázatra szorul, hogy miért kellene az embereknek egyáltalán közös normatív funkciójuknak lennie, amely hasonlóan meghatározható, mint egy zenész feladata.

42. Arisztotelész következtetése tehát azt feltételezi, hogy az emberi életforma kialakítja a tökéletesedés mércéit; ez egyáltalán nem következik már abból a megállapításból, hogy az emberek képesek ésszerűen gondolkodni.

43. A megközelítés erőssége abban nyilvánul meg, ahol Arisztotelész ezt a mércét összekapcsolja a meglévő képesség és annak tényleges gyakorlása közötti megkülönböztetéssel.

44. A valódi cselekvésre az „energeia” kifejezést használja, amely itt az emberi képességek megvalósítását hangsúlyozza.

45. Aki igazságosan tud cselekedni, az még nem hajtott végre igazságos cselekedetet, éppúgy, ahogy a zenei tehetség sem egy már eljátszott zenedarab.

46. A jó magatartás alvás közben is fennállhat anélkül, hogy az alvó éppen ennek köszönhetően cselekedne.

47. Ebből nem következik a szükséges pihenés lebecsülése, hiszen az összehasonlítás célja az erény birtoklása és a megvalósult jóság közötti különbség tisztázása.

48. A sikeres életnek az életvitelben érvényre kell juttatnia a jó képességeket, ahelyett, hogy azokat használaton kívüli eszközökként tárolná.

49. Ezzel szemben a nyughatatlan nyüzsgés nem elegendő, mert egy tevékenység csak tárgya, indokai és minősége révén nyeri el értékét.

50. A kezdeti példánkban szereplő sikeres ember ezért rendkívül aktív lehet, és mégis elmulaszthatja azt, amire Arisztotelész a jó cselekvéssel céloz.

51. Az öröm is differenciált szerepet kap ebben a megközelítésben, hiszen Arisztotelész nem olyan életet követel, amelynek jóságát a lehető legtöbb nélkülözéssel kellene bizonyítania.

52. Az igazságosan cselekvő ember örömöt találhat abban, hogy másokat méltó módon bánik velük, és aki megértésre jutott, az magát a megértést is boldogságként élheti meg.

53. Az ilyen öröm szorosan összefügg a cselekvéssel, és nem kell azt utólag külső jutalomként hozzáadni.

54. Példaként gondolhatunk egy zenészre, aki örül a sikeres együttjátéknak, miközben másokkal zenél.

55. Öröme a gyakorolt képességre és a közös célra vonatkozik, nem csupán a darab vége után kapott tapsra.

56. Mindazonáltal a kellemes érzés önmagában nem dönti el egy tevékenység minőségét, mert az emberek a megaláztatásban, a megtévesztésben vagy az igazságtalan nyereségben is örömüket lelhetik.

57. Az öröm értékelése ezért megköveteli annak vizsgálatát, hogy mi okoz örömet valakinek, ahelyett, hogy minden kellemes élményt egyenrangú hozzájárulásnak tekintenénk a boldogsághoz.

58. Arisztotelész az élet sikerét a jóból fakadó megfelelő örömmel köti össze, anélkül, hogy ebből azt a következtetést vonná le, hogy a jó élet minden pillanatának kellemesnek kell lennie.

59. Ezen a ponton nyer jelentőséget a második kiinduló eset, hiszen a jó cselekvéshez olyan feltételekre van szükség, amelyeket a jó szándék önmagában nem tud megteremteni.

60. Aki nagylelkűen szeretne segíteni, annak megfelelő eszközökre van szüksége, és aki másokkal együtt szeretne jót cselekedni, annak emberekre és alkalmakra van szüksége az ilyen gyakorlathoz.

61. Arisztotelész ezért külső javakról beszél, amelyek közé tartoznak többek között a vagyon, a barátok és a politikai cselekvési lehetőségek.

62. A testi egészség az ő osztályozásában a test javai közé tartozik, de az emberi cselekvés előfeltételei között szintén fontos szerepet tölt be.

63. Ez a megkülönböztetés megakadályozza, hogy minden kívánatos dolgot válogatás nélkül a boldogság fogalma alá soroljanak.

64. Ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy a barátok és a kedvező életkörülmények csupán segédeszközök-e, vagy magához a jó élethez tartoznak.

65. Egy olyan barátság, amelyben az emberek együtt gondolkodnak, igazságosan bánnak egymással és közösen cselekszenek, nehezen redukálható egy cserélhető eszközre.

66. Az eudaimonia átfogó értelmezése mellett szól tehát az a tény, hogy egyes kapcsolatok máris a jó életgyakorlat formáit jelentik.

67. A külső javak jelentőségéből azonban nem következik a korlátlan gazdagság ideálja, hiszen Arisztotelész a szerény eszközöket is összeegyeztethetőnek tartja az értékes cselekvéssel.

68. Döntő fontosságú, hogy fennállnak-e a jó élethez szükséges feltételek, wobei súlyos veszteségek jelentősen károsíthatják ezeket a feltételeket és az életörömöt.

69. Hogy mely feltételek tekinthetők elegendőnek, az azonban a társadalmi világtól is függ, amelyben Arisztotelész a mi időszámításunk szerinti negyedik században feltette kérdéseit.

70. A műveltség, a vagyon és a szabadidő – vagyis az értékes tevékenységekre fordítható idő – a görög polisban rendkívül egyenlőtlenül oszlott el.

71. A politikai részvételre és az önálló életvitelre vonatkozó nézeteit jelentősen a szabad férfiak lehetőségei határozzák meg.

72. A nők és a rabszolgák nem rendelkeztek ugyanolyan hozzáféréssel a közügyek döntéshozatalához, a műveltséghez és a gazdasági kényszertől mentes életvitelhez.

73. Ezen túlmenően Arisztotelész a külső javakról szóló értekezésében az élet sikerét a jó származással és a testi szépséggel is összekapcsolja, amiben korának társadalmi értékítéletei tükröződnek.

74. Ezért meg kell különböztetnünk, hogy mely szükségletek jelentik az emberi tevékenység valódi előfeltételeit, és mely elvárásokat emelnek általános mércévé a történelmileg előnyben részesített életformák.

75. Ez a kritika az érvelés lényegét érinti, mert egy állítólagosan emberi értéket úgy kell megalapozni, hogy közben ne feltételezzük hallgatólagosan egy korlátozott csoport kiváltságait.

76. Ugyanakkor továbbra is fennáll az a felismerés, hogy az életlehetőségek a társadalmi körülményektől is függenek, így az emberek korlátozott sikerét nem lehet egyszerűen személyes jellemhibának tulajdonítani.

77. Végül is az idő is a feltételek közé tartozik, hiszen egy-egy jó cselekedet vagy egy örömteli nap még nem jelent teljes életet.

78. Arisztotelész ezt azzal a képpel szemlélteti, hogy egy fecske még nem jelent nyarat.

79. Itt egy kellően kibontakozott és fenntartható életvitelre gondolunk, nem pedig egy számítás alapján meghatározott életévek számára.

80. Mindazonáltal a későbbi katasztrófák megváltoztathatnak egy olyan ítéletet, amely addig egy hosszú, sikeres életpályára támaszkodott.

81. Irodalmi példaként Arisztotelész Priamoszt, a trójai királyt hozza fel, akinek eleinte kedvező sorsú élete hatalmas szerencsétlenséggé válik.

82. Ezen keresztül vizsgálja a Solónnak tulajdonított intést, miszerint egy élet értékelésekor annak végére kell tekinteni, anélkül, hogy ebből azt a tilalmat vezetné le, hogy az élő embereket boldognak nevezzük.

83. A jó cselekedet bizonyos állandóságot kölcsönöz az életnek, ezért a szokásos balszerencsék nem semmisítik meg azonnal annak sikerességét.

84. Számos súlyos sorscsapás azonban mégis mélyen megsebezheti azt, és az élő emberről alkotott ítélet nyitott marad egy olyan jövőre nézve, amelyet senki sem ismer biztosan.

85. A legjobb életvitel kérdése a Nikomachoszi etika tizedik könyvében élesedik ki, mert Arisztotelész a kontemplációnak különösen magas rangot tulajdonít.

86. A kontempláció alatt a szemlélődő megismerést értjük, a gondolkodás olyan tevékenységét, amely az igazságot önmagáért tárja fel.

87. Elsőbbségének indokaként többek között a tárgyainak méltóságát, viszonylag nagy tartósságát, a benne rejlő örömöt és relatív önellátó jellegét említi.

88. A szemlélő gondolkodás gyakorlásához kevesebb külső eszközre van szükség, mint sok politikai vagy nagylelkű cselekedethez, de táplálékra, egészségre és megfelelő életkörülményekre továbbra is szorul.

89. Ebből feszültség keletkezik a sokrétű tevékenységekkel és kapcsolatokkal jellemezhető átfogó jó élet, valamint a legfőbb boldogság között, amely elsősorban a kiváló megismerésben rejlik.

90. Egy átfogó értelmezés az eudaimóniát különböző értékes tevékenységek összekapcsolásaként értelmezi, amelyeken belül a megismerés kiemelkedő helyet foglal el.

91. Ezzel szemben egy inkább a kontemplációra összpontosító értelmezés a tizedik könyv rangsorát veszi kiindulópontnak, és a legfőbb boldogságot egyértelműbben megkülönbözteti más jó életformáktól.

92. Mindkét értelmezésnek meg kell magyaráznia, hogyan illeszkednek egymáshoz az ésszerű cselekvésről, a közösségi életről és a gondolkodás különösen magas értékéről szóló kijelentések.

93. Éppen ez a nyitott feszültség akadályozza meg, hogy Arisztotelész válasza egy egyszerű sikerreceptté váljon, amely minden élet számára ugyanazokat az elérhető eredményeket ígéri.

94. A bevezető példánkban szereplő gazdag ember rengeteg eszközzel rendelkezik, de azok kezelése még nem jelenti a jó életvitel megvalósulását.

95. Még ha elégedett is lenne helyzetével, ezzel még nem lenne megválaszolva a tevékenységének értékét érintő normatív kérdés.

96. A katasztrófa által sújtott nő ezzel szemben azt mutatja, hogy a jó életvitel és a teljes mértékben sikeres élet szétválhat anélkül, hogy emiatt romlott volna a jelleme.

97. Veszteségét nem lehet visszacsinálni azzal, hogy kiemeljük a megmaradt erényeit, vagy helyes belső hozzáállást követelünk tőle.

98. Ugyanakkor a szerencsétlenségre adott válaszában továbbra is megnyilvánulhat a jó cselekedet, amennyiben erre lehetőségei maradnak.

99. Arisztotelész ezzel két olyan felismerést tart össze, amelyek összekapcsolása kényelmetlen: az emberek felelősséget viselnek cselekedeteik minőségéért, és életük sikeressége nem teljes mértékben a kezükben van.

100. Egy élet a vezetésének módja révén koherens összefüggést nyerhet, és mégis olyan emberektől, lehetőségektől és a dolgok alakulásától függhet, amelyeket még a legjobb jellem sem tud garantálni.

1. Stellen wir uns einen Menschen vor, der beträchtlichen Reichtum erworben hat, öffentliches Ansehen genießt und dennoch seine Tage mit Tätigkeiten verbringt, die ihm leer erscheinen.

2. Um seinen Erfolg zu sichern, täuscht er Geschäftspartner, setzt Freunde unter Druck und behandelt Anerkennung wie eine Ware, von der er immer mehr besitzen muss.

3. Daneben denken wir an eine Frau, die ihre Aufgaben gewissenhaft erfüllt, verlässliche Beziehungen pflegt und Freude daran findet, anderen gerecht zu werden.

4. Eine schwere Katastrophe nimmt ihr nahestehende Menschen und zerstört die materiellen Voraussetzungen ihres bisherigen Lebens.

5. Diese beiden ausdrücklich erfundenen Fälle legen verschiedene Schwierigkeiten frei, die sich hinter dem scheinbar einfachen Urteil verbergen, jemand habe ein gutes Leben.

6. Beim ersten Menschen stimmen äußere Erfolge und die Qualität seiner Lebensführung nicht überein.

7. Bei der zweiten Person scheint die gute Lebensführung außer Zweifel zu stehen, während das Unglück ihr Möglichkeiten nimmt, die zum Gelingen ihres Lebens gehörten.

8. Aristoteles entwickelt seine Ethik gerade in dem Spannungsfeld zwischen dem, was Menschen durch ihr Handeln verwirklichen können, und dem, worüber sie niemals vollständig verfügen.

9. Im ersten Buch der Nikomachischen Ethik geht er zunächst von einer alltäglichen Erfahrung aus: Menschen handeln um etwas willen, wobei ihre Ziele auf unterschiedliche Weise miteinander verbunden sind.

10. Wer ein Handwerk erlernt, möchte vielleicht seinen Lebensunterhalt verdienen, und wer Geld verdient, möchte damit eine Wohnung unterhalten oder seine Familie versorgen.

11. Solche Zusammenhänge machen verständlich, weshalb ein erreichter Erfolg die Frage nach dem Zweck des Handelns nicht immer beendet.

12. Geld ist vielseitig verwendbar, doch gerade seine Verwendbarkeit zeigt, dass es seinen Wert wesentlich aus dem gewinnt, was sich damit ermöglichen lässt.

13. Würde jede Antwort auf die Frage nach dem Wozu nur auf ein weiteres Mittel verweisen, bliebe offen, weshalb die ganze Anstrengung erstrebenswert ist.

14. Aristoteles sucht deshalb ein höchstes Gut, das um seiner selbst willen gewählt wird und die übrigen Bestrebungen orientiert.

15. Auch Ehre genügt diesem Anspruch nach seiner Prüfung nicht, weil sie stark von denen abhängt, die sie verleihen, und häufig als Bestätigung eigener Vortrefflichkeit gesucht wird.

16. Wer geehrt werden möchte, weil er gut gehandelt hat, räumt damit bereits ein, dass das gute Handeln einen Wert besitzt, den die Anerkennung erst bezeugen soll.

17. Für das höchste menschliche Gut verwendet Aristoteles das griechische Wort Eudaimonia, das gewöhnlich mit Glück übersetzt wird, hier aber das Gelingen eines Lebens bezeichnet.

18. Das deutsche Wort kann irreführen, wenn es vor allem einen erfreulichen Zufall oder ein angenehmes inneres Befinden nahelegt.

19. Eudaimonia ist ein normativer Begriff, weil mit ihm beurteilt wird, ob ein Leben gut geführt wird und erstrebenswerte Möglichkeiten verwirklicht.

20. Dass viele Menschen Glück als ihr höchstes Ziel nennen, schafft deshalb noch keine Einigkeit darüber, worin dieses Glück besteht.

21. Aristoteles beschreibt das gesuchte Gut als vollständig, sofern es stets um seiner selbst willen und niemals bloß zugunsten eines weiteren Ziels gewählt wird.

22. Hinzu kommt Selbstgenügsamkeit, mit der er ein Leben meint, das für sich genommen erstrebenswert ist und keinen entscheidenden Mangel aufweist.

23. Diese Selbstgenügsamkeit verlangt keine Einsamkeit, denn Eltern, Kinder, Freunde und Mitbürger gehören ausdrücklich zum menschlichen Lebenszusammenhang.

24. Das höchste Gut soll daher auch nicht als ein zusätzlicher Besitz neben Geld, Gesundheit und Anerkennung verstanden werden, sondern erklären, wodurch solche Güter in einem Leben ihren angemessenen Stellenwert erhalten.

25. Damit ist die gesuchte Antwort allerdings erst umrissen, und Aristoteles versucht nun, ihren Inhalt durch das sogenannte Ergon-Argument genauer zu bestimmen.

26. Ergon bedeutet hier Funktion oder eigentümliche Tätigkeit, also das, worin sich eine bestimmte Fähigkeit oder Lebensform ausübt.

27. Bei einem Musiker lässt sich zwischen dem bloßen Spielen und dem guten Spielen unterscheiden, weil seine Tätigkeit nach Maßstäben beurteilt werden kann, die zu ihr gehören.

28. Aristoteles fragt, ob sich eine vergleichbare Unterscheidung auch für den Menschen als Menschen treffen lässt.

29. Ernährung und Wachstum kommen dafür allein nicht in Betracht, weil Pflanzen ebenfalls leben und wachsen.

30. Auch Wahrnehmung bestimmt das eigentümlich Menschliche noch nicht hinreichend, da andere Tiere ihre Umwelt wahrnehmen.

31. Als entscheidend stellt er deshalb eine Tätigkeit heraus, die Vernunft besitzt oder sich von Vernunft leiten lässt.

32. Damit erfasst er sowohl das Denken selbst als auch ein Handeln, in dem Wünsche und Gefühle auf vernünftige Gründe ansprechbar sind.

33. So wie ein guter Musiker seine einschlägige Fähigkeit gut ausübt, soll ein guter menschlicher Lebensvollzug die vernunftbezogenen Fähigkeiten in ausgezeichneter Weise verwirklichen.

34. Das menschliche Gut bestimmt Aristoteles entsprechend als Tätigkeit der Seele gemäß Tugend, und bei mehreren Tugenden gemäß der besten und vollständigsten, innerhalb eines vollständigen Lebens.

35. Der Ausdruck Seele bezeichnet in diesem Zusammenhang die Fähigkeiten des lebenden Menschen, zu denken, zu empfinden, zu begehren und zu handeln.

36. Tugend übersetzt das griechische Arete, dessen Bedeutung weiter reicht als die Vorstellung moralischer Anständigkeit und auch Vortrefflichkeit oder ausgezeichnete Befähigung umfasst.

37. Für menschliches Handeln gehören dazu etwa Gerechtigkeit und Tapferkeit, für das Denken geeignete Formen geistiger Vortrefflichkeit.

38. Die Formel verbindet daher eine Aussage darüber, welche Fähigkeiten das menschliche Leben kennzeichnen, mit einem Maßstab ihrer guten Ausübung.

39. An dieser Verbindung setzt ein ernsthafter Einwand an, den wir aus heutiger Sicht gegen das Argument richten können.

40. Dass eine Fähigkeit für eine Art besonders kennzeichnend ist, beweist für sich genommen noch nicht, dass ihre Ausübung den höchsten Wert besitzt.

41. Zudem ist erklärungsbedürftig, weshalb Menschen überhaupt eine gemeinsame normative Funktion haben sollten, die sich ähnlich bestimmen lässt wie die Aufgabe eines Musikers.

42. Aristoteles' Schluss setzt somit voraus, dass die menschliche Lebensform Maßstäbe ihrer Vervollkommnung erschließt; er ergibt sich keineswegs schon aus der Feststellung, Menschen könnten vernünftig denken.

43. Die Stärke des Ansatzes zeigt sich dort, wo Aristoteles diesen Maßstab mit der Unterscheidung zwischen einer vorhandenen Fähigkeit und ihrer tatsächlichen Ausübung verbindet.

44. Für wirkliche Tätigkeit verwendet er den Ausdruck Energeia, der hier den Vollzug menschlicher Fähigkeiten hervorhebt.

45. Wer gerecht handeln kann, hat damit noch keine gerechte Handlung vollzogen, ebenso wenig wie musikalisches Können bereits ein gespieltes Musikstück ist.

46. Eine gute Haltung könnte während des Schlafs vorhanden sein, ohne dass der Schlafende gerade durch sie tätig wäre.

47. Daraus folgt keine Abwertung notwendiger Ruhe, denn der Vergleich soll den Unterschied zwischen Tugendbesitz und verwirklichtem Gutsein klären.

48. Ein gelungenes Leben muss die guten Fähigkeiten in einer Lebensführung zur Geltung bringen, anstatt sie wie unbenutzte Werkzeuge aufzubewahren.

49. Umgekehrt genügt rastlose Geschäftigkeit nicht, weil eine Tätigkeit ihren Wert erst durch ihren Gegenstand, ihre Gründe und ihre Qualität gewinnt.

50. Der erfolgreiche Mensch aus unserem Anfangsfall könnte daher außerordentlich aktiv sein und dennoch das verfehlen, worauf Aristoteles mit guter Tätigkeit zielt.

51. Auch Freude erhält innerhalb dieses Ansatzes eine differenzierte Rolle, denn Aristoteles verlangt kein Leben, dessen Güte sich durch möglichst viel Entbehrung beweisen müsste.

52. Ein gerecht handelnder Mensch kann Freude daran finden, andere angemessen zu behandeln, und jemand, der Einsicht gewonnen hat, kann das Verstehen selbst als beglückend erleben.

53. Solche Freude hängt eng mit der Tätigkeit zusammen und muss ihr nicht erst als äußere Belohnung hinzugefügt werden.

54. Als eigene Veranschaulichung können wir an eine Musikerin denken, die sich über das gelungene Zusammenspiel freut, während sie mit anderen musiziert.

55. Ihr Vergnügen betrifft die ausgeübte Fähigkeit und die gemeinsame Sache, nicht lediglich den Beifall nach dem Ende des Stücks.

56. Dennoch entscheidet angenehmes Empfinden allein nicht über die Güte einer Tätigkeit, weil Menschen auch an Erniedrigung, Täuschung oder ungerechtem Gewinn Gefallen finden können.

57. Die Bewertung der Freude verlangt deshalb eine Prüfung dessen, woran jemand Freude hat, statt jede angenehme Erfahrung als gleichwertigen Beitrag zum Glück zu zählen.

58. Aristoteles verbindet Lebensgelingen mit einer angemessenen Freude am Guten, ohne daraus die Behauptung abzuleiten, jeder Augenblick eines guten Lebens müsse angenehm sein.

59. An diesem Punkt gewinnt der zweite Anfangsfall sein Gewicht, denn gute Tätigkeit braucht Bedingungen, die durch guten Willen allein nicht geschaffen werden können.

60. Wer großzügig helfen möchte, benötigt geeignete Mittel, und wer gemeinsam mit anderen gut handeln möchte, braucht Menschen und Gelegenheiten für solche Praxis.

61. Aristoteles nennt deshalb äußere Güter, zu denen unter anderem Besitz, Freunde und politische Handlungsmöglichkeiten zählen.

62. Körperliche Gesundheit gehört in seiner Einteilung zu den Gütern des Körpers, erfüllt aber ebenfalls eine wichtige Rolle unter den Voraussetzungen menschlicher Tätigkeit.

63. Diese Unterscheidung verhindert, dass alles Erwünschte unterschiedslos unter dem Namen des Glücks zusammengefasst wird.

64. Zugleich bleibt zu prüfen, ob Freunde und günstige Lebensumstände lediglich Hilfsmittel sind oder zum Inhalt des guten Lebens selbst gehören.

65. Eine Freundschaft, in der Menschen miteinander denken, einander gerecht werden und gemeinsam handeln, lässt sich schwer auf ein austauschbares Werkzeug reduzieren.

66. Für eine umfassende Deutung der Eudaimonia spricht daher, dass manche Beziehungen bereits Formen guter Lebenspraxis darstellen.

67. Aus der Bedeutung äußerer Güter folgt jedoch kein Ideal unbegrenzten Reichtums, denn Aristoteles hält auch bescheidene Mittel für vereinbar mit wertvollem Handeln.

68. Entscheidend ist, ob ausreichende Voraussetzungen für ein gutes Leben bestehen, wobei schwere Verluste diese Voraussetzungen und die Freude am Leben erheblich beschädigen können.

69. Welche Voraussetzungen als ausreichend gelten, hängt allerdings auch an der gesellschaftlichen Welt, in der Aristoteles im vierten Jahrhundert vor unserer Zeitrechnung seine Fragen stellt.

70. Bildung, Besitz und Muße, also verfügbare Zeit für wertvolle Tätigkeit, waren in der griechischen Polis höchst ungleich verteilt.

71. Sein Blick auf politische Teilhabe und selbstständige Lebensführung ist wesentlich von den Möglichkeiten freier Männer geprägt.

72. Frauen und versklavte Menschen besaßen nicht denselben Zugang zu öffentlicher Entscheidung, Bildung und einer von wirtschaftlichem Zwang entlasteten Lebensgestaltung.

73. Darüber hinaus verbindet Aristoteles in seiner Erörterung äußerer Güter das Lebensgelingen auch mit guter Herkunft und körperlicher Schönheit, worin gesellschaftliche Wertungen seiner Zeit hervortreten.

74. Wir müssen deshalb unterscheiden, welche Bedürfnisse menschliche Tätigkeit tatsächlich voraussetzt und welche Erwartungen historisch bevorzugte Lebensformen zum allgemeinen Maßstab erheben.

75. Diese Kritik berührt den Kern des Arguments, weil ein angeblich menschliches Gut begründet werden muss, ohne die Privilegien einer begrenzten Gruppe stillschweigend vorauszusetzen.

76. Zugleich bleibt die Einsicht bestehen, dass Lebensmöglichkeiten auch von gesellschaftlichen Bedingungen abhängen, sodass Menschen ihr eingeschränktes Gelingen nicht einfach als persönlichen Charakterfehler zugerechnet werden darf.

77. Zu den Bedingungen gehört schließlich die Zeit, denn eine einzelne gute Handlung oder ein erfreulicher Tag kann noch kein vollständiges Leben ausmachen.

78. Aristoteles verdeutlicht dies mit dem Bild der einen Schwalbe, die noch keinen Sommer macht.

79. Gemeint ist eine hinreichend entfaltete und tragfähige Lebensführung, keine rechnerisch festgelegte Zahl von Lebensjahren.

80. Dennoch können späte Katastrophen ein Urteil verändern, das sich bis dahin auf einen langen gelungenen Lebensverlauf stützte.

81. Als literarisches Beispiel führt Aristoteles Priamos an, den trojanischen König, dessen zunächst begünstigtes Leben in gewaltiges Unglück umschlägt.

82. Er prüft daran die Solon zugeschriebene Mahnung, bei der Bewertung eines Lebens auf dessen Ende zu sehen, ohne daraus ein Verbot abzuleiten, lebende Menschen glücklich zu nennen.

83. Gute Tätigkeit verleiht einem Leben eine gewisse Beständigkeit, weshalb gewöhnliche Missgeschicke sein Gelingen nicht augenblicklich aufheben.

84. Viele schwere Schicksalsschläge können es dennoch tief verwunden, und das Urteil über einen lebenden Menschen bleibt offen für eine Zukunft, die niemand sicher kennt.

85. Die Frage nach dem besten Lebensvollzug erhält im zehnten Buch der Nikomachischen Ethik eine Zuspitzung, weil Aristoteles der Kontemplation einen besonders hohen Rang einräumt.

86. Mit Kontemplation ist betrachtendes Erkennen gemeint, eine Tätigkeit des Denkens, die Wahrheit um ihrer selbst willen erschließt.

87. Für ihren Vorrang führt er unter anderem die Würde ihrer Gegenstände, ihre vergleichsweise große Dauerhaftigkeit, ihre eigene Freude und ihre relative Selbstgenügsamkeit an.

88. Betrachtendes Denken benötigt für seinen Vollzug weniger äußere Mittel als viele politische oder großzügige Handlungen, bleibt aber auf Nahrung, Gesundheit und geeignete Lebensbedingungen angewiesen.

89. Daraus entsteht eine Spannung zwischen dem umfassenden guten Leben mit vielfältigen Tätigkeiten und Beziehungen und einem höchsten Glück, das vor allem im ausgezeichneten Erkennen liegt.

90. Eine umfassende Lesart versteht die Eudaimonia als Verbindung verschiedener wertvoller Tätigkeiten, innerhalb deren Erkenntnis einen herausragenden Platz einnimmt.

91. Eine stärker auf Kontemplation konzentrierte Lesart nimmt dagegen die Rangordnung des zehnten Buches zum Ausgangspunkt und unterscheidet das höchste Glück deutlicher von anderen guten Lebensformen.

92. Beide Deutungen müssen erklären, wie die Aussagen über vernünftige Tätigkeit, gemeinschaftliches Leben und das besonders hohe Gut des Denkens zueinander passen.

93. Gerade diese offene Spannung verhindert, dass Aristoteles' Antwort zu einer einfachen Erfolgsformel wird, die für jedes Leben dieselben erreichbaren Ergebnisse verspricht.

94. Der reiche Mensch unseres Anfangsfalls verfügt über viele Mittel, doch sein Umgang mit ihnen verwirklicht noch keine gute Lebensführung.

95. Selbst wenn er sich mit seiner Lage zufrieden fühlte, wäre damit die normative Frage nach dem Wert seiner Tätigkeit nicht beantwortet.

96. Die von einer Katastrophe getroffene Frau zeigt dagegen, dass gute Lebensführung und ein vollständig gelungenes Leben auseinanderfallen können, ohne dass ihr Charakter deshalb schlechter geworden wäre.

97. Ihr Verlust lässt sich nicht dadurch ungeschehen machen, dass man die verbliebenen Tugenden hervorhebt oder ihr eine richtige innere Einstellung abverlangt.

98. Gleichwohl kann sich in ihrer Antwort auf das Unglück weiterhin gute Tätigkeit zeigen, sofern ihr dafür Möglichkeiten bleiben.

99. Aristoteles hält damit zwei Einsichten zusammen, deren Verbindung unbequem ist: Menschen tragen Verantwortung für die Qualität ihres Handelns, und ihr Lebensgelingen steht nicht vollständig in ihrer Macht.

100. Ein Leben kann durch die Art, wie es geführt wird, einen tragenden Zusammenhang gewinnen und dennoch auf Menschen, Gelegenheiten und einen Fortgang angewiesen bleiben, die kein noch so guter Charakter garantieren kann.