6.2 Középső platonizmus és Philo Alexandriai: filozófia és vallási értelmezés – Mittelplatonismus und Philon von Alexandria: Philosophie und religiöse Auslegung

1. A világ teremtéséről szóló írásában Philo of Alexandria egy olyan várost hoz létre, amelynek kezdetben nincsenek sem kőből készült utcái, sem fából készült házai.

2. Az építész a munkálatok megkezdése előtt már elméjében megtervezte a város elrendezését, és ezért minden egyes épületnek helyet tud adni az egész összefüggésében.

3. Csak a kivitelezés során válik láthatóvá az, amit korábban csak elképzelni lehetett.

4. Philon ezzel nem egy konkrét építési eseményt mesél el, hanem egy képet alkot a felismerhető rend és annak fizikai megvalósulása közötti kapcsolatról.

5. Ahogyan a város egy szellemi terv alapján épül fel, úgy a látható világnak is egy olyan mintázat szerint kell létrejönnie, amely kizárólag a gondolkodás számára hozzáférhető.

6. Ez a kép azonban egy olyan nehézséget vet fel, amelyet az emberi tervezéssel való összehasonlítás még nem tud megoldani.

7. Ha Isten minden valóság forrása, gondolkodása aligha függhet ugyanúgy az időtől, az emlékezettől és a rendelkezésre álló építőanyagtól, mint egy építész munkája.

8. Philon körülbelül Kr. e. 20-tól az I. század közepéig élt, így a későantik gondolkodás egyik korai előfeltétele.

9. Az ő Alexandriája egy görög befolyású, római uralom alatt álló nagyváros volt, amelyben jelentős zsidó népesség élt.

10. A görög műveltség és a zsidó hagyomány ott korántsem csak az ő személyében találkozott egymással.

11. A Septuaginta, a zsidó szent iratok hosszú idő alatt készült görög fordítása, ezt a hagyományt abban a nyelven tette hozzáférhetővé, amelyben a filozófiai kérdéseket is megvitatták.

12. Philon számára elsősorban a Tóra, azaz a Mózes öt könyvében átadott tanítás képezte kutatásai meghatározó kiindulópontját.

13. Görögül írt, és filozófiai fogalmakat használt, anélkül hogy emiatt vallási kötődését a tudományos műveltség akadályának tekintette volna.

14. Feladata az volt, hogy a Szentírás igazságra való igényét úgy értelmezze, hogy annak a világról, a lélekről és az emberi cselekvésről szóló kijelentései is gondolati szinten érthetővé váljanak.

15. Hasonló feladat foglalkoztatta azokat a platonistákat, akiknek eltérő tanításait ma középső platonizmus néven foglalják össze.

16. Ez a modern gyűjtőnév nagyjából az i. e. 1. századtól az i. sz. 3. századig terjedő időszakot fedi le, és nem jelöl olyan iskolát, amelynek mindenütt kötelező tanterve lenne.

17. Sok képviselőjükben közös volt az a meggyőződés, hogy Platón írásai olyan igazságot tárnak fel, amely gondos értelmezés révén összefüggő egésszé alakítható.

18. Eközben a párbeszédek problémát jelentettek olvasóik számára, mivel azok beszélgetéseket folytatnak, képeket alakítanak ki és ellenvetéseket vizsgálnak, ahelyett, hogy egyetlen, zárt tanítást hirdetnének.

19. Aki Platónnak a lélekről, az ismeretről és a kozmoszról szóló kijelentéseit össze akarta gondolni, annak ezért magának kellett eldöntenie, mely fogalmak alapvetőek, és hogyan oldhatók meg a látszólagos ellentmondások.

20. A Timaiosz című párbeszédben például megjelenik egy isteni világteremtő, aki egy változatlan mintakép szerint hoz létre egy rendezett világot.

21. Az ideák, azok az állandó formák, amelyekben a platóni felfogás szerint az érzéki dolgok részesülnek, a világrend mintáiként értelmezhetők.

22. Ezzel azonban még nem dőlt el, hogy ezek a minták milyen viszonyban állnak az isteni gondolkodással.

23. Ezen a ponton az értelmezés egy új filozófiai kérdésbe torkollhatott.

24. Ha az ideák az isteni szellemtől függetlenül léteznek, akkor az utóbbi olyan rendhez kötöttnek tűnik, amelynek ő maga nem az eredete.

25. Ha viszont az ideákat az isteni gondolkodás tartalmának tekintjük, akkor összefüggésük közös szellemi alapot kap.

26. Egy ilyen felfogás található a Didaskalikosban, egy általában a Kr. u. 2. századhoz sorolt, a platóni Alkinoos által írt tankönyvben.

27. Ott az ideákat különböző szempontokból írják le, többek között isteni gondolkodásként és az érzéki világ mintaképeiként.

28. A tankönyv szemlélteti, hogy a hagyományozott kijelentések rendje hogyan változtatja meg és határozza meg egyúttal azok jelentését.

29. A korábban élt Philon más vallási kiindulópontból foglalkozott hasonló problémákkal, így a hasonlóság nem bizonyít személyes tanítványi kapcsolatot vagy egyszerű átvételt.

30. Számára Mózes olyan törvényadó volt, akinek tanítása összefüggésben állt a teremtés rendjével.

31. Az, hogy a Tóra a világ keletkezésével kezdődik, mielőtt parancsolatokkal rendezné az emberi közösséget, ezért filozófiai jelentőségű volt.

32. A világot és a tanítást ugyanabból az isteni eredetből kellett megérteni.

33. Aki életvitelét ehhez az eredethez igazította, Filón véleménye szerint olyan rendet követett, amely több volt, mint helyi szokás vagy emberi megállapodás.

34. A görög filozófia segíthetett ennek az összefüggésnek a magyarázatában, mert már megkülönböztette az érzéki jelenségeket és a szellemileg felfogható okokat.

35. Ugyanakkor nem nyújtott neki kész tanítást, amelyhez utólag kellett volna igazítani a Szentírást.

36. Philon fogalmakat választott ki, megváltoztatta azok használatát, és ellentmondott a filozófiai nézeteknek, ha azok ellentétben álltak a Szentírás általa értelmezett jelentésével.

37. Munkája éppen abból nyeri sajátosságát, hogy egy bizonyos vallási hagyomány értelmezése általános filozófiai jelentőségű kérdéseket vet fel.

38. Ez különösen világosan megmutatkozik az isteni transzcendencia gondolatában, vagyis abban, hogy Isten meghaladja a testi és változékony dolgok valóságát.

39. A testnek vannak határai, helyet foglal el, és külső hatások által megváltoztatható.

40. Ha Istent ugyanígy írnánk le, akkor magát a dolgok eredetét is a világ egy korlátozott alkotóelemévé tennénk.

41. Philon számára ezért Isten sem zárható be egy épületbe, sem fogható meg megfelelően fizikai alakban.

42. Ugyanakkor a Szentírás az isteni cselekvésről és egy olyan világról beszél, amelynek rendje Teremtőjére utal.

43. Így keletkezik a feszültség egy olyan Isten között, aki az emberi megértésen kívül áll, és egy olyan Isten között, akinek cselekedetei érthetőnek kell lenniük.

44. Az Isten lényege és hatalmának felismerhető hatásai közötti megkülönböztetés lehetővé teszi az első lépést a megismerés felé.

45. A teremtett világ rendjéből következtetni cselekedeteire még nem jelenti azt, hogy a Teremtőt magát teljes mértékben megismernénk.

46. Ezzel a háttérrel nyeri el Philón városi hasonlata valódi funkcióját.

47. Egy épített város csak azért jöhet létre rendezett formában, mert részei már a tervben is egymáshoz viszonyulnak.

48. A teremtésre átvitt értelemben ez azt jelenti, hogy a látható dolgok összefüggésüket egy értelmezhető mintának köszönhetik, ahol az „értelmezhető” azt jelenti, ami kizárólag a gondolkodás révén fogható fel.

49. Ez a minta nem egy második fizikai világ, amely valahol a látható világ mellett rejtőzne.

50. Philon az isteni Logosban helyezi el, ahogyan a képzeletbeli város is az építész gondolataiban nyeri el összefüggéseit.

51. A „Logos” kifejezés a görög nyelvben többek között szót, beszédet és értelmet jelenthet, és itt nem helyettesíthető kimerítően egyetlen német szóval.

52. A teremtés összefüggésében az értelmes rendet jelöli, amelyen keresztül az isteni cselekvés és a világ alakja egymáshoz kapcsolódik.

53. A szellemi mintakép ezáltal nem válik láthatatlan falakkal körülvett hellyé, hanem a testi világban megvalósuló kapcsolatok alapjává.

54. A kép hatóköre korlátozott marad.

55. Egy emberi építésznek először át kell gondolnia a dolgot, kijavíthatja tervét, majd időre van szüksége annak kivitelezéséhez.

56. Philon ugyan elfogadja az ilyen nyelvi képeket, de emiatt sem a tudatlanságot, sem a fáradságos munkát nem tulajdonítja Istennek.

57. A teremtésről szóló írásában a hat teremtési napot is a rendezett felépítés kifejezésének értelmezi, nem pedig olyan munkavégzési időtartamnak, amelyhez Isten korlátozott ereje lenne szükséges.

58. Számára az idő a létrejött kozmoszhoz tartozik, ezért a világ keletkezése előtt nem lehet elképzelni szokványos időtartamot.

59. Ebből azonban további vizsgálat nélkül nem következik teljesen egyértelmű válasz minden, a világ időbeli kezdetére vonatkozó kérdésre.

60. Hasonlóképpen, az összehasonlítás csak azt magyarázza, hogyan gondolja Filón a látható rend függőségét, anélkül, hogy már önmagában bizonyítaná, hogy a világ valóban egy isteni tervet feltételez.

61. A Logosz Philon írásaiban még további funkciókat is betölt, amelyek nem illeszthetők zökkenőmentesen egyetlen definícióba.

62. Megjelenhet Isten képmásaként, a teremtés eszközeként vagy a legfőbb eredet és a teremtmények közötti közvetítőként.

63. Esetenként személyes képekkel írják le, például elsőszülött fiúként, míg más helyeken szellemi rendteremtő szerepét emelik ki.

64. Aki mindezeket a megfogalmazásokat úgy olvassa, mintha pontos leírások lennének egy modern személyről, az félreértené Philon nyelvének rugalmasságát.

65. Ezek mindegyike egy-egy konkrét értelmezési kérdésre ad választ, és nyitva hagyja, hogy a használt képeket milyen mértékben szabad szó szerint érteni.

66. Hasonló érvényes az isteni erőkre is, amelyek révén Philón megkülönbözteti Isten teremtő, jótékony vagy uralkodó tevékenységét.

67. Itt nem mérhető energiákról van szó, hanem különböző módokról, amelyekkel Isten és a világ közötti kapcsolatot leírják.

68. Cselekvésének sokfélesége így válik érthetővé, anélkül, hogy feladnák az isteni eredet egységét.

69. Ezzel azonban a nehézség nem szűnik meg.

70. Ha a Logosz csupán Isten tevékenységét jelöli más néven, akkor pontosabban meg kell magyarázni, hogy mit ad hozzá ez a kiegészítő fogalom a megértéshez.

71. Ha viszont kifejezett önállóságot kap, felmerül a kérdés, hogy közvetítő szerepe hogyan illeszkedik össze Isten egységével.

72. Ez a feszültség Philón gondolkodásának része, és nem szabad utólag egy teljesen zárt rendszerrel eltakarni.

73. Előnye elsősorban abban rejlik, hogy szétválasztja azokat a kérdéseket, amelyeket egy túlságosan leegyszerűsített beszéd egy isteni mesterről egy kalap alá vesz.

74. A világ ésszerű rendje, eredetének hatalma és az emberi ismeret határai így külön-külön vizsgálhatók.

75. Az, hogy ezek a megkülönböztetések új nehézségeket vetnek fel, egyúttal azt is mutatja, mennyi filozófiai munka rejlik egy vallási szöveg értelmezésében.

76. Ugyanez a munka a bibliai elbeszélések olvasatát is megváltoztatja.

77. Amikor Ábrahám elhagyja szülőföldjét, Philon ebben a leírt vándorlás mellett a lélek útját is látja, amely megvizsgálja eddigi kötődéseit.

78. A test, az érzéki észlelés és a nyelv eközben belső küzdelem tárgyává válhatnak, amelyen keresztül az ember felismeri Isten iránti függőségét.

79. Egy ilyen értelmezési módot allegóriának nevezünk, mert a leírt cselekmény alatt vagy mellett egy további jelentést dolgoz ki.

80. Az utazás így egy átalakulás képe lesz, amelynek értelme nem merül ki pusztán egy helyváltoztatásban.

81. Az olvasónak a történetet saját életvitelére kell vonatkoztatnia, és meg kell vizsgálnia, mi határozza meg ítéleteit és vágyait.

82. Philon számára ez az út továbbra is az isteni segítségre támaszkodik, így a filozófiai műveltség nem jelenti az ember feltételek nélküli önteremtését.

83. Az ismeret itt egyidejűleg arra is vonatkozik, hogy valaki hogyan él, és hogyan ítéli meg állítólagos önellátását.

84. Az allegória alkalmazásával azonban maga az értelmezés is problémát vet fel.

85. Ha a személyek, helyszínek és cselekmények szellemi folyamatokat jelképezhetnek, akkor fennáll annak a veszélye, hogy az értelmező a szövegben elsősorban azokat a tanításokat fedezi fel, amelyeket egyébként is helyesnek tart.

86. Philon a szövegben, a feltűnő részletekben és a különböző szentírási helyek közötti összefüggésekben keresi a támpontokat.

87. De még az ilyen módszerek is olyan döntéseket feltételeznek, amelyekről más olvasók megalapozottan vitatkozhatnak.

88. Az a feltételezés, hogy a Szentírás összhangban áll az isteni igazsággal, irányt ad az ő értelmezésének, de egy e hagyományon kívüli olvasó számára még nem bizonyíték annak helyességére.

89. Ezért meg kell különböztetni értelmezéseinek filozófiai hozamát attól a kérdéstől, hogy minden egyes allegorikus párhuzam meggyőző-e.

90. A vágyak leküzdéséről szóló gondolat alaposan megvizsgálható, még akkor is, ha egy bizonyos elbeszélési alakhoz való kapcsolata vitatott marad.

91. Maga Philon is egyértelmű határt szab a szellemi értelmezésnek ott, ahol az a törvények gyakorlati betartását feleslegessé tenné.

92. Ábrahám vándorlásáról szóló írásában bírálja azokat az embereket, akik a parancsolatok rejtett értelmét vizsgálják, miközben azok tényleges betartását elhanyagolják.

93. A szombat tanítást hordozhat a pihenésről és a Teremtő és a teremtmény közötti viszonyról anélkül, hogy ezáltal elveszítené jelentőségét rendszeresen megünnepelendő pihenőnapként.

94. Hasonlóképpen egy ünnep lelki öröm kifejezéseként való értelmezése sem szünteti meg a közösségi megünneplést.

95. Philon a törvény kifejezett értelmét a testhez, a szellemi jelentést pedig a lélekhez hasonlítja, amelyek közötti kapcsolatot meg kell őrizni.

96. Aki kizárólag a belső dolgokra figyel, kritikája szerint úgy cselekszik, mintha test és emberi közösség nélkül élne.

97. Ezzel elutasítja azt a felfogást, miszerint a filozófiai megértés mentesíthetné hordozóit minden konkrét vallási gyakorlattól.

98. Értelmezéseit később többek között olyan keresztény szerzők is átvették, mint Alexandriai Kelemen és Origenész, akik megváltozott feltételek mellett folytatták azokat.

99. Ez a hatás nem teszi őt keresztény gondolkodóvá, és nem azonosítja egyszerűen a Logoszát a János-evangéliumban megjelenő, emberré lett Logosszal.

100. Az építész szellemében megálmodott város inkább egy olyan életmódban találja meg párját, amelyben a felismert értelmezésnek formát kell öltenie, ha a megőrzött hagyomány több akar lenni, mint a tudományos elmélkedés tárgya.

1. In seiner Schrift über die Erschaffung der Welt lässt Philon von Alexandria eine Stadt entstehen, die zunächst weder Straßen aus Stein noch Häuser aus Holz besitzt.

2. Der Architekt hat ihre Anlagen im Geist entworfen, bevor die Bauarbeiten beginnen, und kann deshalb jedem einzelnen Gebäude einen Platz im Zusammenhang des Ganzen geben.

3. Erst bei der Ausführung wird sichtbar, was zuvor nur gedacht werden konnte.

4. Philon erzählt damit kein bestimmtes Bauereignis, sondern entwickelt ein Bild für die Beziehung zwischen einer erkennbaren Ordnung und ihrer körperlichen Verwirklichung.

5. Wie die Stadt nach einem geistigen Entwurf gebaut wird, soll die sichtbare Welt nach einem Muster entstehen, das allein dem Denken zugänglich ist.

6. Dieses Bild eröffnet allerdings eine Schwierigkeit, die sich durch den Vergleich mit menschlicher Planung noch nicht lösen lässt.

7. Wenn Gott der Ursprung aller Wirklichkeit ist, kann sein Denken kaum ebenso von Zeit, Erinnerung und verfügbarem Baumaterial abhängen wie die Arbeit eines Architekten.

8. Philon lebte ungefähr von zwanzig vor Christus bis zur Mitte des ersten Jahrhunderts nach Christus und gehört damit zu den älteren Voraussetzungen des spätantiken Denkens.

9. Sein Alexandria war eine griechisch geprägte Metropole unter römischer Herrschaft, in der eine bedeutende jüdische Bevölkerung lebte.

10. Griechische Bildung und jüdische Überlieferung begegneten sich dort keineswegs erst in seiner Person.

11. Die Septuaginta, die über längere Zeit entstandene griechische Übersetzung jüdischer heiliger Schriften, machte diese Überlieferung in derselben Sprache zugänglich, in der philosophische Fragen erörtert wurden.

12. Für Philon bildete vor allem die Tora, die in den fünf Büchern des Mose überlieferte Weisung, den maßgeblichen Ausgangspunkt seiner Untersuchungen.

13. Er schrieb auf Griechisch und verwendete philosophische Begriffe, ohne deshalb seine religiöse Bindung als ein Hindernis wissenschaftlicher Bildung zu betrachten.

14. Seine Aufgabe bestand darin, den Anspruch der Schrift auf Wahrheit so auszulegen, dass auch ihre Aussagen über Welt, Seele und menschliches Handeln gedanklich verständlich wurden.

15. Eine verwandte Aufgabe beschäftigte jene Platoniker, deren unterschiedliche Lehren heute unter dem Namen Mittelplatonismus zusammengefasst werden.

16. Diese moderne Sammelbezeichnung umfasst ungefähr die Zeit vom ersten Jahrhundert vor Christus bis zum dritten Jahrhundert nach Christus und benennt keine Schule mit einem überall verbindlichen Lehrplan.

17. Gemeinsam war vielen ihrer Vertreter die Überzeugung, dass Platons Schriften eine Wahrheit erschlossen, die sich durch sorgfältige Auslegung zu einem Zusammenhang verbinden ließ.

18. Dabei stellten die Dialoge ihre Leser vor ein Problem, denn sie führen Gespräche, entwickeln Bilder und prüfen Einwände, statt eine einzige abgeschlossene Lehre vorzutragen.

19. Wer Platons Aussagen über Seele, Erkenntnis und Kosmos zusammendenken wollte, musste daher selbst entscheiden, welche Begriffe grundlegend waren und wie scheinbare Spannungen aufgelöst werden konnten.

20. Im Dialog Timaios etwa erscheint ein göttlicher Weltgestalter, der eine geordnete Welt nach einem unveränderlichen Vorbild hervorbringt.

21. Die Ideen, jene beständigen Formen, an denen sinnliche Dinge nach platonischer Auffassung teilhaben, lassen sich dabei als Muster der Weltordnung verstehen.

22. Damit war jedoch noch nicht entschieden, in welchem Verhältnis diese Muster zum göttlichen Denken standen.

23. An dieser Stelle konnte Auslegung in eine neue philosophische Frage übergehen.

24. Wenn die Ideen unabhängig vom göttlichen Geist bestehen, scheint dieser an eine Ordnung gebunden, deren Ursprung er selbst nicht ist.

25. Versteht man sie dagegen als Inhalte göttlichen Denkens, erhält ihr Zusammenhang einen gemeinsamen geistigen Grund.

26. Eine solche Auffassung begegnet im Didaskalikos, einem gewöhnlich dem zweiten Jahrhundert nach Christus zugeordneten Lehrbuch des Platonikers Alkinoos.

27. Dort werden die Ideen unter verschiedenen Gesichtspunkten beschrieben, unter anderem als göttliches Denken und als Vorbilder für die sinnliche Welt.

28. Das Lehrbuch veranschaulicht, wie die Ordnung überlieferter Aussagen zugleich deren Bedeutung verändert und genauer bestimmt.

29. Philon, der früher lebte, arbeitete an verwandten Problemen aus einer anderen religiösen Voraussetzung heraus, sodass die Ähnlichkeit keine persönliche Schülerbeziehung oder einfache Übernahme belegt.

30. Für ihn war Mose ein Gesetzgeber, dessen Weisung mit der Ordnung der Schöpfung zusammenhing.

31. Dass die Tora mit der Entstehung der Welt beginnt, bevor sie die menschliche Gemeinschaft durch Gebote ordnet, hatte deshalb philosophisches Gewicht.

32. Die Welt und die Weisung sollten aus demselben göttlichen Ursprung verständlich werden.

33. Wer seine Lebensführung an diesem Ursprung ausrichtete, folgte nach Philons Auffassung einer Ordnung, die mehr als örtliche Gewohnheit oder menschliche Vereinbarung war.

34. Griechische Philosophie konnte helfen, diesen Zusammenhang zu erklären, weil sie bereits zwischen sinnlichen Erscheinungen und geistig erfassbaren Gründen unterschied.

35. Sie lieferte ihm jedoch keine fertige Lehre, der die Schrift nachträglich angepasst werden musste.

36. Philon wählte Begriffe aus, veränderte ihren Gebrauch und widersprach philosophischen Auffassungen, wenn sie dem von ihm verstandenen Sinn der Schrift entgegenstanden.

37. Seine Arbeit gewinnt ihre Eigenart gerade daraus, dass die Auslegung einer bestimmten religiösen Überlieferung Fragen von allgemeiner philosophischer Tragweite hervorbringt.

38. Besonders deutlich wird das am Gedanken der göttlichen Transzendenz, also daran, dass Gott die Wirklichkeit der körperlichen und veränderlichen Dinge übersteigt.

39. Ein Körper besitzt Grenzen, nimmt einen Ort ein und kann durch äußere Einwirkungen verändert werden.

40. Würde man Gott auf dieselbe Weise beschreiben, machte man den Ursprung aller Dinge selbst zu einem begrenzten Bestandteil der Welt.

41. Für Philon kann Gott daher weder in einem Gebäude eingeschlossen noch durch eine körperliche Gestalt angemessen erfasst werden.

42. Zugleich spricht die Schrift von göttlichem Handeln und von einer Welt, deren Ordnung auf ihren Schöpfer verweist.

43. So entsteht die Spannung zwischen einem Gott, der dem menschlichen Begreifen entzogen bleibt, und einem Gott, dessen Wirken verständlich sein soll.

44. Die Unterscheidung zwischen Gottes Wesen und den erkennbaren Wirkungen seiner Macht ermöglicht einen ersten Zugang.

45. Aus der Ordnung des Geschaffenen etwas über sein Wirken zu sagen, bedeutet dann noch nicht, den Schöpfer selbst vollständig zu erkennen.

46. Vor diesem Hintergrund gewinnt Philons Stadtvergleich seine eigentliche Funktion.

47. Eine gebaute Stadt kann nur geordnet entstehen, weil ihre Teile im Entwurf bereits aufeinander bezogen sind.

48. Übertragen auf die Schöpfung heißt das, dass die sichtbaren Dinge ihren Zusammenhang einem intelligiblen Muster verdanken, wobei intelligibel das allein durch Denken Erfassbare bezeichnet.

49. Dieses Muster ist keine zweite körperliche Welt, die irgendwo neben der sichtbaren verborgen wäre.

50. Philon verortet es im göttlichen Logos, so wie die vorgestellte Stadt im Denken des Architekten ihren Zusammenhang besitzt.

51. Der Ausdruck Logos kann im Griechischen unter anderem Wort, Rede und Vernunft bedeuten und lässt sich hier nicht erschöpfend durch ein einziges deutsches Wort ersetzen.

52. Im Schöpfungszusammenhang bezeichnet er die vernünftige Ordnung, durch die das göttliche Wirken und die Gestalt der Welt aufeinander bezogen werden.

53. Das geistige Vorbild wird dadurch nicht zu einem Ort mit unsichtbaren Mauern, sondern zu einem Grund der Beziehungen, die sich in der körperlichen Welt verwirklichen.

54. Die Reichweite des Bildes bleibt begrenzt.

55. Ein menschlicher Architekt muss zuerst nachdenken, kann seinen Entwurf korrigieren und benötigt danach Zeit für dessen Ausführung.

56. Philon lässt sich zwar auf solche sprachlichen Bilder ein, schreibt Gott aber deshalb weder Unwissenheit noch mühselige Arbeit zu.

57. Auch die sechs Schöpfungstage deutet er in seiner Schöpfungsschrift als Ausdruck geordneter Gliederung, nicht als eine Arbeitsdauer, die Gottes begrenzte Kräfte erfordern würden.

58. Die Zeit gehört für ihn zum entstandenen Kosmos, weshalb man sich vor der Weltentstehung keine gewöhnliche Zeitspanne vorstellen kann.

59. Daraus folgt allerdings nicht ohne weitere Prüfung eine vollständig eindeutige Antwort auf jede Frage nach dem zeitlichen Anfang der Welt.

60. Ebenso erklärt der Vergleich, wie Philon die Abhängigkeit der sichtbaren Ordnung denkt, ohne allein schon zu beweisen, dass die Welt tatsächlich einen göttlichen Entwurf voraussetzt.

61. Der Logos übernimmt in Philons Schriften noch weitere Funktionen, die sich nicht bruchlos in eine einzige Definition einfügen lassen.

62. Er kann als Bild Gottes, als Werkzeug der Schöpfung oder als Vermittler zwischen dem höchsten Ursprung und den Geschöpfen erscheinen.

63. Gelegentlich wird er mit persönlichen Bildern beschrieben, etwa als erstgeborener Sohn, während andere Stellen seine Funktion als geistigen Ordnungszusammenhang hervorheben.

64. Wer alle diese Formulierungen wie präzise Angaben über eine moderne Person liest, würde die Beweglichkeit von Philons Sprache verkennen.

65. Sie beantworten jeweils besondere Auslegungsfragen und lassen offen, wie weit die verwendeten Bilder wörtlich genommen werden dürfen.

66. Ähnliches gilt für die göttlichen Kräfte, durch die Philon das schöpferische, wohltätige oder herrschende Wirken Gottes unterscheidet.

67. Gemeint sind keine messbaren Energien, sondern verschiedene Weisen, in denen die Beziehung Gottes zur Welt beschrieben wird.

68. Die Vielfalt seines Wirkens soll auf diese Weise verständlich werden, ohne die Einheit des göttlichen Ursprungs aufzugeben.

69. Damit ist die Schwierigkeit jedoch nicht beseitigt.

70. Wenn der Logos lediglich Gottes Wirken unter einem anderen Namen bezeichnet, muss genauer erklärt werden, was der zusätzliche Begriff zum Verständnis beiträgt.

71. Erhält er dagegen eine ausgeprägte Eigenständigkeit, stellt sich die Frage, wie seine Vermittlung mit der Einheit Gottes zusammenpasst.

72. Diese Spannung gehört zu Philons Denken und sollte nicht nachträglich durch ein vollkommen geschlossenes System verdeckt werden.

73. Sein Gewinn liegt zunächst darin, mehrere Fragen auseinanderzuhalten, die eine allzu einfache Rede von einem göttlichen Handwerker zusammenwirft.

74. Die vernünftige Ordnung der Welt, die Macht ihres Ursprungs und die Grenze menschlicher Erkenntnis lassen sich nun gesondert untersuchen.

75. Dass diese Unterscheidungen neue Schwierigkeiten eröffnen, zeigt zugleich, wie viel philosophische Arbeit in einer religiösen Textauslegung stecken kann.

76. Dieselbe Arbeit verändert auch die Lektüre biblischer Erzählungen.

77. Wenn Abraham seine Heimat verlässt, sieht Philon darin neben der erzählten Wanderung einen Weg der Seele, die ihre bisherigen Bindungen prüft.

78. Körper, sinnliche Wahrnehmung und Sprache können dabei zu Gegenständen einer inneren Auseinandersetzung werden, durch die der Mensch seine Abhängigkeit von Gott erkennt.

79. Eine solche Auslegungsweise heißt Allegorese, weil sie unter oder neben der erzählten Handlung eine weitere Bedeutung herausarbeitet.

80. Die Reise wird dadurch zum Bild einer Verwandlung, deren Sinn sich nicht in einem Ortswechsel erschöpft.

81. Der Leser soll die Geschichte auf seine eigene Lebensführung beziehen und untersuchen, wodurch seine Urteile und Wünsche bestimmt werden.

82. Für Philon bleibt dieser Weg auf göttliche Hilfe angewiesen, sodass philosophische Bildung keine voraussetzungslose Selbsterschaffung des Menschen bedeutet.

83. Erkenntnis betrifft hier zugleich die Art, wie jemand lebt und seine vermeintliche Selbstgenügsamkeit beurteilt.

84. Allerdings entsteht mit der Allegorese ein Problem der Auslegung selbst.

85. Wenn Personen, Orte und Handlungen für geistige Vorgänge stehen können, droht der Ausleger im Text vor allem jene Lehren wiederzufinden, die er ohnehin für richtig hält.

86. Philon sucht Anhaltspunkte im Wortlaut, in auffälligen Einzelheiten und in Beziehungen zwischen verschiedenen Schriftstellen.

87. Doch auch solche Verfahren setzen Entscheidungen voraus, über die andere Leser begründet streiten können.

88. Die Annahme, dass die Schrift mit göttlicher Wahrheit übereinstimmt, gibt seiner Deutung eine Richtung, ist aber für einen Leser außerhalb dieser Tradition noch kein Beweis ihrer Richtigkeit.

89. Deshalb muss man den philosophischen Ertrag seiner Auslegungen von der Frage unterscheiden, ob jede einzelne allegorische Zuordnung überzeugend ist.

90. Ein Gedanke über die Beherrschung von Begierden kann sorgfältig geprüft werden, auch wenn seine Verbindung mit einer bestimmten Erzählfigur umstritten bleibt.

91. Philon selbst setzt der geistigen Auslegung dort eine deutliche Grenze, wo sie die praktische Befolgung der Gesetze überflüssig machen soll.

92. In seiner Schrift über die Wanderung Abrahams kritisiert er Menschen, die den verborgenen Sinn der Gebote untersuchen und deren tatsächliche Beachtung vernachlässigen.

93. Der Sabbat kann eine Lehre über Ruhe und über das Verhältnis von Schöpfer und Geschöpf enthalten, ohne dadurch seinen Anspruch als regelmäßig begangener Ruhetag zu verlieren.

94. Ebenso hebt die Deutung eines Festes als Ausdruck seelischer Freude die gemeinschaftliche Feier nicht auf.

95. Philon vergleicht den ausdrücklichen Gesetzessinn mit dem Körper und die geistige Bedeutung mit der Seele, deren Verbindung erhalten werden muss.

96. Wer nur nach dem Inneren fragt, handelt nach seiner Kritik so, als lebte er ohne Körper und ohne menschliche Gemeinschaft.

97. Damit wendet er sich gegen die Vorstellung, philosophische Einsicht könne ihre Träger von jeder konkreten religiösen Praxis entbinden.

98. Seine Auslegungen wurden später unter anderem von christlichen Autoren wie Clemens von Alexandria und Origenes aufgenommen, die sie unter veränderten Voraussetzungen weiterführten.

99. Diese Wirkung macht ihn nicht zum christlichen Denker und setzt seinen Logos nicht einfach mit dem menschgewordenen Logos des Johannesevangeliums gleich.

100. Die Stadt im Geist des Architekten erhält vielmehr ihr Gegenstück in einer Lebensführung, bei der der erkannte Sinn Gestalt gewinnen muss, wenn die bewahrte Überlieferung mehr sein soll als ein Gegenstand gelehrter Betrachtung.