6.6 Ágoston: Életút és filozófiai önvizsgálat – Augustinus: Lebensweg und philosophische Selbstprüfung

1. „Confessiones” című művében Ágoston egy körte-lopásra emlékszik vissza, amelyet fiatalkorában másokkal együtt követett el, és amelynek zsákmányát nagyrészt a disznóknak etették.

2. Elbeszélése szerint sem az éhség, sem a gyümölcs különleges íze nem késztette erre, hiszen lopás nélkül is juthatott volna jobb körtéhez.

3. Éppen ez a haszon hiánya teszi ezt a jelentéktelen epizódot magyarázatra szorulóvá a felnőtt elbeszélő számára.

4. Miért csábította őt egy olyan cselekedet, amelynek eredménye alig jelentett számára valamit?

5. A válasz keresése során figyelmét a tiltott dolog örömére és a résztvevők közösségére irányítja.

6. Visszatekintve úgy véli, egyedül nem követte volna el a lopást.

7. A tartozás iránti vágy nyilvánvalóan kívánatossá tudta tenni egy olyan cselekedetet, amely önmagában kevés ígéretet hordozott.

8. Így egy ifjúsági emlék kiindulóponttá válik annak a vizsgálatának, hogy az emberek hogyan értelmezik vágyaikat, és hogyan igazolják azokat saját maguk előtt.

9. Amikor Ágoston körülbelül 397 és 400 között leírta ezt a történetet, már püspök volt, és megváltozott vallási és társadalmi helyzetéből tekintett vissza a múltjára.

10. A körteket lopó fiatalember nem tudott semmit arról az életről, amelynek jelentőségét a későbbi szerző most megpróbálta feltárni.

11. Az akkori cselekedet és a mai értelmezés között ezért több is van, mint pusztán időbeli távolság.

12. A „Confessiones” – amelyet általában „Vallomások” néven emlegetnek – összekapcsolja a bűn beismerését a hitvallással és Isten dicsőítésével.

13. A mű végigkísérő párbeszédpartnere Isten, miközben az olvasók egy olyan beszélgetést követnek nyomon, amely egyszerre emlékezet, ima és filozófiai vizsgálódás.

14. Szent Ágoston eközben döntései okait, megértésének határait, valamint azt a segítséget kutatja, amelynek köszönhetően megváltozott az élete.

15. Ezt a segítséget kegyelemnek nevezi, vagyis olyan isteni ajándéknak, amelyet az ember nem igényelhet saját teljesítményének jutalmaként.

16. Aki elolvassa a művet, egy gondosan kidolgozott önértelmezéssel találkozik, amelynek vallási előfeltételeit éppúgy komolyan kell venni, mint az emberi ellentmondások iránti szokatlanul pontos figyelmét.

17. Ágoston 354-ben született Thagaste-ban, a római Észak-Afrikában, egy olyan világban, ahol a latin műveltség szakmai lehetőségeket nyitott meg, és ahol különböző vallási meggyőződések léteztek egymás mellett.

18. Édesanyja, Mónika keresztény volt, és hosszú évekig hatással volt fiának vallási fejlődésére, anélkül hogy annak menetét egyszerűen meghatározhatta volna.

19. A nyelv- és retorikatanulmányok Kartágóba vezették, ahol a társadalmi felemelkedés reménye ötvöződött egy tehetséges fiatalember ambíciójával.

20. A retorika, a hatásos beszéd művészete olyan képességeket közvetített, amelyek jelentős értéket képviseltek a közhivatalok betöltése és a művelt elit körében való kapcsolattartás szempontjából.

21. Aki meggyőzően tudott beszélni, az azonban még nem kapott ezzel garanciát arra, hogy meggyőződései igazak vagy céljai ésszerűek voltak.

22. Ez a különbség a retorikai siker és a megalapozott belátás között tartós nehézséget jelentett Szent Ágoston számára.

23. Visszatekintve felismeri, milyen könnyen befolyásolhatta az elismerés iránti vágy a saját ítélőképességét.

24. Későbbi kritikája ezzel a képzési úttal szemben mégis egy olyan szerzőtől származik, akinek a pontos leírásra való képessége éppen e képzés nélkül aligha lenne érthető.

25. Tanulmányai során elolvasta Cicero „Hortensius” című művét, egy ma már csak töredékekben fennmaradt párbeszédet, amely a filozófiai életre buzdított.

26. Beszámolója szerint az olvasmány új bölcsesség utáni vágyat ébresztett benne, és átrendezte azoknak a dolgoknak a rangsorát, amelyek számára érdemesnek tűntek.

27. Egy könyv, amellyel nyelvi képzése során találkozott, így maga a képzés célját is megkérdőjelezte.

28. A filozófia ebben az összefüggésben az igazság keresését jelentette, amelynek az életvitelét is meg kellett változtatnia.

29. Ágoston azonban eleinte nem kapott egyértelmű választ arra, hogy milyen meggyőződések támaszthatják alá ezt a keresést.

30. Első találkozásakor a Biblia nyelvi szempontból kevéssé tűnt lenyűgözőnek számára, és a klasszikus irodalomban edzett ítélőképessége megnehezítette számára a hozzáférést.

31. Visszatekintve ebben a külső ábrázolási forma és a lehetséges igazságtartalom összetévesztését látja.

32. Cicero emléke egyúttal azt is mutatja, hogy egy nem keresztény szerző döntő jelentőségű lehetett szellemi fejlődése szempontjából, bár Szent Ágoston ezt a fejlődést később keresztény értelmezésbe foglalta.

33. Egy ideig a manicheizmusban talált támaszt, egy önálló vallásban, amelynek világmagyarázata a jó és a gonosz közötti alapvető ellentétből indult ki.

34. Ez ésszerű válaszokat ígért neki olyan kérdésekre, amelyeket a puszta hivatkozás a vallási tekintélyre akkoriban számára nem oldott meg kielégítően.

35. Különösen a gonosz eredete jelentett problémát, mert egy jó Istent nehéz volt összeegyeztetni egy szenvedéssel és hibás cselekedetekkel teli világgal.

36. Az egymással ellentétes elvek elfogadása eleinte érthetőbbé tehette ezt a nehézséget, és mentesíthette az Istent a gonosz eredetétől.

37. Ágoston a manicheus hallgatók közé tartozott, vagyis egy olyan tágabb követői körhöz, amelynek életvitelére kevésbé szigorú követelmények vonatkoztak, mint az úgynevezett „kiválasztottakéra”.

38. Ezen évekről szóló későbbi leírása egy olyan ellenzőé, aki időközben tévesnek tartotta korábbi meggyőződéseit.

39. Annál is fontosabb, hogy az akkori vonzerejüket azokból a kérdésekből értsük meg, amelyekre választ ígértek neki.

40. Későbbi szemszögéből nézve tévedése éppen abban állt, hogy az igazságkeresés egy olyan magyarázathoz kötődött, amelynek igényét még nem tudta kellőképpen megvizsgálni.

41. Az idő múlásával más ismeretekkel való összehasonlítások és a megoldatlan kérdések egyre inkább erősítették kétségeit a manicheus tanokkal kapcsolatban.

42. A tekintélyes manicheus tanítótól, Faustus-tól remélte a felvilágosítást, saját elbeszélése szerint azonban nem talált kielégítő válaszokat nehézségeire.

43. Faustus szónoki tehetsége nem tudta pótolni a hiányzó szakértelmet azokban a kérdésekben, amelyek Augustinus számára fontosak voltak.

44. A csalódás így olyan jelentőséget nyert, amely túlmutatott ezen az egyetlen találkozáson: a szónoki tekintélyt többé nem lehetett az igazság bizonyítékának tekinteni.

45. Fokozatosan nőtt a távolsága a manicheizmustól, miközben még hiányzott számára egy meggyőző új átfogó világnézet.

46. Ezért átmenetileg az akadémiai szkepticizmus nyert jelentőséget számára, egy Platón Akadémiájából kinőtt hagyomány, amely a látszólag biztos ismereti igényeket vizsgálta.

47. A meggondolatlan egyetértés iránti tartózkodás segített neki abban, hogy elszakadjon korábbi bizonyosságaitól.

48. Ez azonban nyitva hagyta azt a kérdést, hogy hogyan kellene egy embernek irányítania az életét, ha minden igényelt igazság újra kétségessé válhat.

49. Szakmai pályafutása is különböző körökbe vezette: először tanárként Észak-Afrikában, majd 383-ban Rómába, 384-ben pedig Milánóba.

50. Ott retorikatanári állást kapott, és olyan társasággal került kapcsolatba, amelyben a szakmai tekintély és a császári udvarhoz való közelség kéz a kézben járt.

51. Ugyanakkor megismerkedett Ambrosius püspökkel, akinek prédikációi eleinte nyelvi minőségük miatt is felkeltették érdeklődését.

52. Ez a találkozás révén megismerkedett egy olyan keresztény szövegértelmezéssel, amely a nehéz helyeket nem korlátozta azok közvetlen szó szerinti jelentésére.

53. Az allegorikus értelmezés azt jelenti, hogy egy elmesélt vagy képi kijelentésből egy további szellemi jelentést tár fel.

54. Ez lehetővé tette számára, hogy másképp viszonyuljon azokhoz a bibliai szakaszokhoz, amelyek állítólagosan durva képei korábban elriasztották.

55. Ezzel még nem bizonyult számára a keresztény hit, de bizonyos kifogások elvesztették korábbi erejüket.

56. Ambrosius először is megváltoztatta vizsgálódásának kiindulási pontjait azzal, hogy megmutatta neki: az általa elutasított értelmezés nem az egyetlen lehetséges volt.

57. További távlatokat nyitottak a platóni írások latin fordításai, amelyek pontos összeállítását ma már nem lehet biztosan rekonstruálni.

58. Az ezekben megjelenő, testetlen valóságról szóló elképzelés segített Szent Ágostonnak abban, hogy elszakadjon attól a feltételezéstől, miszerint minden valós dolognak térbeli kiterjedéssel kell rendelkeznie.

59. A „testetlen” kifejezés itt olyan valóságot jelöl, amely gondolkodás útján megismerhető anélkül, hogy tárgyként egy meghatározott helyet foglalna el.

60. Ezáltal Istenről másképp tudott gondolkodni, mint egy bármilyen finom vagy határtalanul kiterjedt testi lényről.

61. A gonosz is új módon vált elképzelhetővé, ha azt a jó megsértéseként vagy hiányaként fogták fel, és nem önálló gonosz alapanyagként.

62. Az ilyen felismerések átalakították kérdéseit, mert megváltoztatták azokat a fogalmakat, amelyekkel addig válaszokat keresett.

63. Későbbi értelmezésében azonban a platóni olvasmányok egy döntő korlátja megmaradt: azok ugyan feltárták a szellemi igazságot, de nem közvetítették neki Isten megtestesülésének keresztény jelentését.

64. Augustinus számára ezért egyre nagyobb jelentőségre tett szert az a kérdés, hogy elegendő-e már a helyes cél megismerése ahhoz, hogy ezt a célt a saját életével is elérje.

65. Hogy mennyire kevéssé áll egy élet pusztán meggyőződésekből, azt mutatják azok a személyes kötelékek és társadalmi elvárások, amelyek áthatották milánói éveit.

66. Karthágói tartózkodása óta egy nővel élt együtt, akinek a neve nem maradt fenn, és akitől Adeodatus nevű fia született.

67. Amikor egy, társadalmi felemelkedését elősegítő házasságot készítettek elő, ez a hosszú évekig tartó kapcsolat véget ért, és a nő visszatért Afrikába.

68. Ágoston fájdalmasnak írja le a szakítást, de a nő saját nézőpontja a közös történetükre nem áll rendelkezésünkre hasonló módon.

69. A hagyomány ezen korlátját akkor is szem előtt kell tartanunk, ha leírása nagy személyes közelséget kelt.

70. Ez megakadályozza, hogy az egyik érintett emlékei alapján teljes képet alkossunk mindkettőjük életéről.

71. Ugyanakkor az epizód rávilágít arra, hogyan kerülhettek összeütközésbe egymással a vonzalom, a szexuális kötődés, a szakmai tervek és a társadalmi konvenciók.

72. Ágoston később keresztény életideáljának keretében értékeli ezeket a feszültségeket, míg a történelmi elemzésnek szét kell választania az ő értékelését és a bizonyítható eseményeket.

73. A szexuális önmegtartóztatáson alapuló keresztény életmód melletti döntés, valamint a további karriertervek feladása ezért többet igényelt, mint egy új tanítás elfogadását.

74. Ágoston olyan akaratot ír le, amely egyrészt támogatja a változást, másrészt viszont ragaszkodik ahhoz az élethez, amelyet maga mögött szeretne hagyni.

75. Az akarat alatt itt a cselekvésre irányuló saját hajlamot értjük, amelynek egységét ellentétes vágyak és szokások zavarhatják.

76. Pontosan azért, mert mindkét irányzat hozzá tartozik, nem segít neki az a gondolat, hogy két, egymástól független lélek létezne benne.

77. A szokásnak nagy súlya van.

78. Ami régóta ismerős volt, megakadályozhatja a döntést, noha a változás indokai már meggyőzőnek tűnnek.

79. A híres, 386-ból származó kertbeli elbeszélésben Szent Ágoston ezt a konfliktust egy fordulópont emlékére sűríti össze, amikor egy gyermeki hangot az olvasásra való felszólításként értelmezett.

80. A Rómaiakhoz írt levélből ezután elolvasott rész az ő leírásában egy határozott új irányváltás kiváltó okaként jelenik meg, amelynek megvalósulását isteni segítségnek tulajdonítja.

81. A történet egy külső eseményt, egy elolvasott szöveget és belső hozzáállásának megváltozását értelmes összefüggésbe foglalja.

82. Az, hogy minden egyes részlet függetlenül igazolható-e, más kérdés, mint az, hogy milyen jelentőséget tulajdonít nekik Szent Ágoston művében.

83. Irodalmi formában megfogalmazott beszámolóként ez érthetővé teszi, hogyan értelmezte saját akaratának és a kapott segítségnek a viszonyát.

84. Ebben rejlik a későbbi olvasók számára is egy korlát: a vallási értelmezés rendszerezi az emlékeket, anélkül hogy ez kizárná az akkori élmény bármely más értelmezését.

85. A Cassiciacum-i birtokon töltött következő időszakát beszélgetések és írásbeli filozófiai munkák jellemezték, amelyek közé tartozik a „Contra Academicos” című párbeszéd is.

86. Az akadémiai szkepticizmussal folytatott vitában a megismerés lehetőségét védte egy olyan állásponttal szemben, amely korábban őt magát is vonzotta.

87. A 387-es húsvétkor Ambrosius által Adeodatus és barátja, Alypius társaságában végzett keresztelés nyilvános és közösségi formát adott keresztény elkötelezettségének.

88. A filozófiai átalakulás, az életmódváltás és a keresztelés így egy összefüggő folyamat részét képezik, de megkülönböztethető lépések maradnak.

89. Afrikába vezető visszaúton Monica Ostiában halt meg, és Ágoston az ő emlékét összekapcsolta gyászának és vallási reményének próbájával.

90. Afrikában eleinte közösségi életet keresett, mielőtt 391-ben Hippóban pappá, majd 395 vagy 396 körül püspökké szentelték.

91. Az egyházi tisztséggel a prédikálás, a gyülekezeti kérdések, a viták és a közfelelősség egyre inkább munkája középpontjába kerültek.

92. Filozófiai képességeire olyan összefüggésekben volt szükség, ahol a hallgatóság más előfeltételekkel rendelkezett, mint korai párbeszédeinek művelt barátai.

93. Válaszai is továbbfejlődtek, különösen ott, ahol új viták kényszerítették őt a felelősség és a kegyelem pontosabb meghatározására.

94. Az 430-ban elhunyt Ágoston ezért nem tekinthető olyan szerzőnek, akinek rendszere fiatalkorától kezdve változatlan maradt.

95. A „Confessiones” ennek megfelelően nem a megtérés történetével zárul, hanem a jelenbeli én, az emlékezet és a teremtés értelmezésének vizsgálatával is foglalkozik.

96. Az a képesség, hogy az ember emlékezzen a múltbeli tévedéseire, még nem biztosít teljes áttekintést önmagáról az emlékező számára.

97. A későbbi „Retractationes”-ben Szent Ágoston ráadásul újra áttekintette korábbi írásait, elmagyarázta azok keletkezését, és egyes kijelentéseket kijavított.

98. A cím egy kritikai újraértékelésre utal, nem pedig eddigi gondolkodásának általános visszavonására.

99. Az önvizsgálat, amely a körte-lopásból filozófiai problémát csinált, végül saját könyveire is kiterjedt.

100. A narrátor továbbra is meg volt győződve keresztény orientációjának igazságáról, de továbbra is vizsgálnia kellett, mennyire helyesen értette meg és fogalmazta meg ezt az igazságot.

1. In seinen „Confessiones“ erinnert sich Augustinus an einen Birnendiebstahl, den er als Jugendlicher gemeinsam mit anderen begangen hatte und dessen Ertrag sie größtenteils an Schweine verfütterten.

2. Nach seiner Darstellung trieb ihn weder Hunger noch der besondere Geschmack der Früchte, denn bessere Birnen hätte er auch ohne Diebstahl haben können.

3. Gerade dieser fehlende Nutzen macht die unscheinbare Episode für den erwachsenen Erzähler erklärungsbedürftig.

4. Weshalb hatte ihn eine Tat gereizt, deren Ergebnis ihm kaum etwas bedeutete?

5. Bei der Suche nach einer Antwort richtet er seine Aufmerksamkeit auf die Freude am Verbotenen und auf die Gemeinschaft der Beteiligten.

6. Allein, meint er rückblickend, hätte er den Diebstahl nicht begangen.

7. Das Bedürfnis, dazuzugehören, konnte offenbar eine Handlung begehrenswert machen, die für sich genommen wenig versprach.

8. Damit wird eine Jugenderinnerung zum Ausgangspunkt einer Untersuchung darüber, wie Menschen ihre Wünsche verstehen und vor sich selbst rechtfertigen.

9. Als Augustinus diese Geschichte ungefähr zwischen 397 und 400 niederschrieb, war er bereits Bischof und betrachtete seine Vergangenheit aus einer veränderten religiösen und gesellschaftlichen Stellung.

10. Der Jugendliche, der Birnen stahl, wusste nichts von dem Lebensweg, dessen Bedeutung der spätere Autor nun zu erschließen suchte.

11. Zwischen dem damaligen Handeln und der gegenwärtigen Auslegung liegt deshalb mehr als ein zeitlicher Abstand.

12. Die „Confessiones“, gewöhnlich als „Bekenntnisse“ bezeichnet, verbinden das Eingeständnis von Schuld mit dem Bekenntnis des Glaubens und dem Lob Gottes.

13. Ihr durchgehendes Gegenüber ist Gott, während die Leser einem Gespräch folgen, das zugleich Erinnerung, Gebet und philosophische Prüfung ist.

14. Augustinus fragt dabei nach den Gründen seiner Entscheidungen, nach den Grenzen seiner Einsicht und nach der Hilfe, auf die er sein verändertes Leben zurückführt.

15. Diese Hilfe nennt er Gnade, also eine göttliche Zuwendung, die der Mensch nicht als Lohn seiner eigenen Leistung beanspruchen kann.

16. Wer das Werk liest, begegnet daher einer sorgfältig gestalteten Selbstdeutung, deren religiöse Voraussetzungen ebenso ernst zu nehmen sind wie ihre ungewöhnlich genaue Aufmerksamkeit für menschliche Widersprüche.

17. Augustinus wurde 354 in Thagaste im römischen Nordafrika geboren, einer Welt, in der lateinische Bildung berufliche Möglichkeiten eröffnete und unterschiedliche religiöse Überzeugungen nebeneinander bestanden.

18. Seine Mutter Monica war Christin und wirkte über viele Jahre auf seine religiöse Entwicklung ein, ohne deren Verlauf einfach bestimmen zu können.

19. Die Ausbildung in Sprache und Redekunst führte ihn nach Karthago, wo sich die Hoffnung auf gesellschaftlichen Aufstieg mit dem Ehrgeiz eines begabten jungen Mannes verband.

20. Rhetorik, die Kunst wirkungsvoller Rede, vermittelte Fähigkeiten, die für öffentliche Ämter und die Beziehungen innerhalb gebildeter Eliten von erheblichem Wert waren.

21. Wer überzeugend sprechen konnte, besaß damit allerdings noch keine Gewähr dafür, dass seine Überzeugungen wahr oder seine Ziele vernünftig waren.

22. Diese Differenz zwischen sprachlichem Erfolg und begründeter Einsicht wurde für Augustinus zu einer dauerhaften Schwierigkeit.

23. In seiner Rückschau erkennt er, wie leicht das Verlangen nach Anerkennung die eigene Urteilskraft beeinflussen konnte.

24. Seine spätere Kritik an diesem Bildungsweg stammt dennoch von einem Autor, dessen Fähigkeit zur genauen Darstellung ohne eben diese Ausbildung kaum verständlich wäre.

25. Während seiner Studien las er Ciceros „Hortensius“, einen heute nur in Fragmenten erhaltenen Dialog, der zum philosophischen Leben aufforderte.

26. Nach seinem Bericht weckte die Lektüre eine neue Sehnsucht nach Weisheit und verschob die Rangordnung dessen, was ihm erstrebenswert erschien.

27. Ein Buch, das ihm im Rahmen seiner sprachlichen Ausbildung begegnete, stellte damit den Zweck dieser Ausbildung selbst infrage.

28. Philosophie bedeutete in diesem Zusammenhang eine Suche nach Wahrheit, die auch die Lebensführung verändern sollte.

29. Augustinus gewann jedoch zunächst keine klare Antwort darauf, welche Überzeugungen diese Suche tragen konnten.

30. Die Bibel erschien ihm bei seiner ersten Annäherung sprachlich wenig eindrucksvoll, und sein an klassischer Literatur geschultes Urteil erschwerte ihm den Zugang.

31. Im Rückblick sieht er darin eine Verwechslung von äußerer Darstellungsform und möglichem Wahrheitsgehalt.

32. Die Erinnerung an Cicero zeigt zugleich, dass ein nichtchristlicher Autor für seine geistige Entwicklung entscheidend werden konnte, obwohl Augustinus diese Entwicklung später christlich deutete.

33. Eine Zeit lang fand er Orientierung im Manichäismus, einer eigenständigen Religion, deren Erklärung der Welt von einem grundlegenden Gegensatz zwischen Gut und Böse ausging.

34. Sie versprach ihm vernünftige Antworten auf Fragen, die eine bloße Berufung auf religiöse Autorität für ihn damals nicht befriedigend löste.

35. Besonders die Herkunft des Bösen bildete ein Problem, weil ein guter Gott schwer mit einer Welt voller Leid und verfehlten Handelns zusammenzudenken schien.

36. Die Annahme widerstreitender Prinzipien konnte diese Schwierigkeit zunächst verständlicher erscheinen lassen und den göttlichen Ursprung vom Bösen entlasten.

37. Augustinus gehörte den manichäischen Hörern an, also einem weiteren Kreis von Anhängern, dessen Lebensführung weniger strengen Anforderungen unterlag als die der sogenannten Erwählten.

38. Seine spätere Darstellung dieser Jahre ist die Darstellung eines Gegners, der die früheren Überzeugungen inzwischen für falsch hielt.

39. Umso wichtiger ist es, ihre damalige Anziehungskraft aus den Fragen zu verstehen, auf die sie ihm eine Antwort versprachen.

40. Sein Irrtum bestand aus seiner späteren Sicht gerade auch darin, dass die Suche nach Wahrheit sich an eine Erklärung gebunden hatte, deren Anspruch er noch nicht hinreichend prüfen konnte.

41. Mit der Zeit verstärkten Vergleiche mit anderen Kenntnissen und ungelöste Fragen seine Zweifel an den manichäischen Lehren.

42. Von dem angesehenen manichäischen Lehrer Faustus hatte er sich Aufklärung erhofft, fand nach eigener Darstellung jedoch keine ausreichenden Antworten auf seine Schwierigkeiten.

43. Dessen gewandte Sprache konnte die fehlende Sachkenntnis in den für Augustinus wichtigen Fragen nicht ersetzen.

44. Die Enttäuschung erhielt damit eine Bedeutung, die über diese einzelne Begegnung hinausging: Rednerisches Ansehen durfte nicht länger als Beweis für Wahrheit gelten.

45. Sein Abstand zum Manichäismus wuchs allmählich, während ihm eine überzeugende neue Gesamtauffassung noch fehlte.

46. Vorübergehend gewann deshalb die akademische Skepsis für ihn Gewicht, eine aus Platons Akademie hervorgegangene Tradition, die vermeintlich sichere Erkenntnisansprüche prüfte.

47. Die Zurückhaltung gegenüber vorschneller Zustimmung half ihm, sich aus früheren Gewissheiten zu lösen.

48. Sie ließ jedoch die Frage offen, wie ein Mensch sein Leben orientieren sollte, wenn jede beanspruchte Wahrheit erneut zweifelhaft werden konnte.

49. Auch sein beruflicher Weg führte ihn durch unterschiedliche Milieus, zunächst als Lehrer in Nordafrika, dann 383 nach Rom und 384 nach Mailand.

50. Dort erhielt er eine öffentliche Stellung als Rhetoriklehrer und kam mit einer Gesellschaft in Berührung, in der berufliches Ansehen und die Nähe zum kaiserlichen Hof zusammengehörten.

51. Zugleich lernte er den Bischof Ambrosius kennen, dessen Predigten ihn anfangs auch wegen ihrer sprachlichen Qualität interessierten.

52. Durch diese Begegnung wurde ihm eine christliche Schriftauslegung zugänglich, die schwierige Stellen nicht auf ihren unmittelbar wörtlichen Sinn beschränkte.

53. Allegorische Auslegung bedeutet, in einer erzählten oder bildhaften Aussage einen weiteren geistigen Sinn zu erschließen.

54. Sie eröffnete ihm einen anderen Umgang mit Bibelstellen, deren vermeintlich grobe Vorstellungen ihn zuvor abgestoßen hatten.

55. Damit war der christliche Glaube für ihn noch nicht bewiesen, doch bestimmte Einwände verloren ihre bisherige Kraft.

56. Ambrosius veränderte zunächst die Voraussetzungen seiner Prüfung, indem er ihm zeigte, dass die von ihm abgelehnte Lesart nicht die einzige mögliche war.

57. Eine weitere Öffnung brachten lateinische Übersetzungen platonischer Schriften, deren genaue Zusammenstellung sich heute nicht mit Sicherheit rekonstruieren lässt.

58. Die darin begegnende Vorstellung unkörperlicher Wirklichkeit half Augustinus, sich von der Annahme zu lösen, alles Wirkliche müsse räumliche Ausdehnung besitzen.

59. Unkörperlich bezeichnet hier eine Wirklichkeit, die sich denkend erschließen lässt, ohne als Gegenstand einen bestimmten Ort einzunehmen.

60. Dadurch konnte er Gott anders verstehen als ein noch so feines oder grenzenlos ausgedehntes körperliches Wesen.

61. Auch das Böse wurde neu denkbar, wenn es als Beschädigung oder Mangel eines Guten und nicht als selbstständiger böser Grundstoff aufgefasst wurde.

62. Solche Einsichten verschoben seine Fragen, weil sie Begriffe veränderten, mit denen er bis dahin nach Antworten gesucht hatte.

63. In seiner späteren Auslegung blieb jedoch eine entscheidende Grenze der platonischen Lektüre bestehen: Sie erschloss geistige Wahrheit, vermittelte ihm aber nicht die christliche Bedeutung der Menschwerdung Gottes.

64. Für Augustinus gewann daher die Frage an Gewicht, ob die Erkenntnis des richtigen Ziels schon ausreiche, um dieses Ziel auch mit dem eigenen Leben zu erreichen.

65. Wie wenig ein Leben allein aus Überzeugungen besteht, zeigen die persönlichen Bindungen und gesellschaftlichen Erwartungen, die seine Mailänder Jahre durchzogen.

66. Seit seiner Zeit in Karthago hatte er mit einer Frau zusammengelebt, deren Name nicht überliefert ist und mit der er den Sohn Adeodatus hatte.

67. Als eine für seinen gesellschaftlichen Aufstieg günstige Ehe vorbereitet wurde, endete diese langjährige Verbindung, und die Frau kehrte nach Afrika zurück.

68. Augustinus beschreibt die Trennung als schmerzhaft, doch ihre eigene Sicht auf die gemeinsame Geschichte ist uns nicht in vergleichbarer Weise zugänglich.

69. Diese Grenze der Überlieferung sollte auch dann sichtbar bleiben, wenn seine Darstellung große persönliche Nähe erzeugt.

70. Sie verhindert, dass wir aus der Erinnerung des einen Beteiligten ein vollständiges Bild beider Leben machen.

71. Gleichzeitig lässt die Episode erkennen, wie Zuneigung, sexuelle Bindung, berufliche Pläne und gesellschaftliche Konventionen miteinander in Konflikt geraten konnten.

72. Augustinus beurteilt diese Spannungen später im Rahmen seines christlichen Lebensideals, während die historische Betrachtung seine Wertung und die belegbaren Vorgänge auseinanderhalten muss.

73. Die Entscheidung für eine christliche Lebensführung mit sexueller Enthaltsamkeit und dem Verzicht auf weitere Karrierepläne verlangte deshalb mehr als die Zustimmung zu einer neuen Lehre.

74. Augustinus beschreibt einen Willen, der eine Veränderung bejaht und zugleich an dem Leben festhält, das er hinter sich lassen möchte.

75. Mit Wille ist hier die eigene Ausrichtung auf ein Handeln gemeint, deren Einheit durch widerstreitende Wünsche und Gewohnheiten beeinträchtigt sein kann.

76. Gerade weil beide Richtungen zu ihm gehören, hilft ihm die Vorstellung zweier voneinander unabhängiger Seelen nicht weiter.

77. Gewohnheit hat Gewicht.

78. Was lange vertraut war, kann den Entschluss aufhalten, obwohl die Gründe für eine Veränderung bereits überzeugend erscheinen.

79. In der berühmten Gartenerzählung von 386 verdichtet Augustinus diesen Konflikt zur Erinnerung an einen Wendepunkt, bei dem er eine kindliche Stimme als Aufforderung zum Lesen deutete.

80. Die daraufhin gelesene Stelle aus dem Römerbrief erscheint in seiner Darstellung als Anlass einer entschiedenen Neuorientierung, deren Zustandekommen er auf göttliche Hilfe zurückführt.

81. Die Erzählung verbindet eine äußere Begebenheit, einen gelesenen Text und die Veränderung seiner inneren Haltung zu einem sinnvollen Zusammenhang.

82. Ob sich jede Einzelheit unabhängig bestätigen lässt, ist eine andere Frage als die nach der Bedeutung, die Augustinus ihr in seinem Werk gibt.

83. Als literarisch gestalteter Bericht macht sie nachvollziehbar, wie er das Verhältnis von eigenem Wollen und empfangener Hilfe verstand.

84. Darin liegt auch eine Grenze für spätere Leser: Die religiöse Auslegung ordnet die Erinnerung, ohne dass deshalb jede andere Deutung der damaligen Erfahrung ausgeschlossen wäre.

85. Seine anschließende Zeit auf dem Landgut Cassiciacum war von Gesprächen und schriftlicher philosophischer Arbeit geprägt, zu der der Dialog „Contra Academicos“ gehört.

86. In dieser Auseinandersetzung mit der akademischen Skepsis verteidigte er die Möglichkeit von Erkenntnis gegen eine Haltung, die ihn zuvor selbst angezogen hatte.

87. Die Taufe durch Ambrosius zu Ostern 387, gemeinsam mit Adeodatus und seinem Freund Alypius, gab seiner christlichen Bindung eine öffentliche und gemeinschaftliche Form.

88. Philosophische Neuorientierung, Änderung der Lebensführung und Taufe gehören somit zu einem verbundenen Prozess, bleiben aber unterscheidbare Schritte.

89. Auf dem Rückweg nach Afrika starb Monica in Ostia, und Augustinus verband die Erinnerung an sie mit der Prüfung seiner Trauer und seiner religiösen Hoffnung.

90. In Afrika suchte er zunächst ein gemeinschaftliches Leben, bevor er 391 in Hippo zum Priester und um 395 oder 396 zum Bischof wurde.

91. Mit dem kirchlichen Amt traten Predigt, Gemeindefragen, Streitigkeiten und öffentliche Verantwortung stärker in den Mittelpunkt seiner Arbeit.

92. Seine philosophischen Fähigkeiten wurden dabei in Zusammenhängen gebraucht, in denen die Adressaten andere Voraussetzungen mitbrachten als die gebildeten Freunde seiner frühen Dialoge.

93. Auch seine Antworten entwickelten sich weiter, besonders dort, wo neue Kontroversen ihn zur genaueren Bestimmung von Verantwortung und Gnade drängten.

94. Der 430 gestorbene Augustinus lässt sich deshalb nicht als Autor eines von Jugend an unveränderten Systems lesen.

95. Die „Confessiones“ enden entsprechend nicht mit der Bekehrungsgeschichte, sondern untersuchen auch das gegenwärtige Selbst, das Gedächtnis und die Auslegung der Schöpfung.

96. Die Fähigkeit, sich an vergangene Irrtümer zu erinnern, verschafft dem Erinnernden noch keinen vollständigen Überblick über sich selbst.

97. In den späten „Retractationes“ nahm Augustinus zudem seine früheren Schriften erneut prüfend auf, erläuterte ihre Entstehung und korrigierte einzelne Aussagen.

98. Der Titel bezeichnet eine kritische Wiederaufnahme, keinen pauschalen Widerruf seines bisherigen Denkens.

99. Die Selbstprüfung, die aus dem Birnendiebstahl ein philosophisches Problem gemacht hatte, richtete sich damit schließlich auch auf die eigenen Bücher.

100. Der Erzähler blieb von der Wahrheit seiner christlichen Orientierung überzeugt, musste aber weiterhin untersuchen, wie angemessen er diese Wahrheit verstanden und ausgesprochen hatte.