7.9 Eckhart mester és Nikolaus von Kues: misztika, megismerés és átmenetek a reneszánsz felé – Meister Eckhart und Nikolaus von Kues: Mystik, Erkenntnis und Übergänge zur Renaissance

1. Mária és Márta nővérekről szóló prédikációjában Eckhart mester váratlanul nagy jelentőséget tulajdonít annak a nőnek, aki Jézus vendéglátásáról gondoskodik.

2. Míg Mária Jézus lábánál ül és szavaira figyel, Eckhart Márta tevékenységében olyan lelki érettséget lát, amelyre nővérének még várnia kell.

3. Akinek a vallási kiteljesedés elsősorban a elmélyülésben rejlik, annak kihívásként kell éreznie ezt az értelmezést.

4. Eckhart értelmezése szerint Márta feladatai miatt belsőleg nem válik el Istentől, bár sok dologgal foglalkozik.

5. Mária esetében viszont még a hallgatás öröme is kötődés lehet, ha meg akarja őrizni ezt a boldogságot keltő érzést.

6. Ezzel a döntő kérdés a külső viselkedésről arra a módra helyeződik át, ahogyan az ember ragaszkodik a viselkedéséhez.

7. A szellemi és a nem szellemi élet közötti határ itt pontosan a cselekvő élet közepén húzódik, és ugyanígy a szemlélődés közepén is.

8. Eckhart, aki 1260 körül született és feltehetően 1328-ban halt meg, a domonkos rend tagja volt, és a párizsi egyetemen is tanított.

9. A „mester” megnevezés tudományos tekintélyre utal, nem pedig egy függetlenül fellépő lelki tanácsadó státuszára.

10. Latin nyelvű műveit tudományos képzettséggel rendelkező olvasókör számára írta, német nyelvű prédikációiban pedig bonyolult gondolatokat fejlesztett ki más címzettek számára.

11. A nyelv és a műfaj különbségei megváltoztatják a kifejezésmódot, anélkül hogy filozófiája egyértelműen elválasztható lenne lelki tanításaitól.

12. Egy bibliai szakasz egyszerre adhatott neki alkalmat fogalmi elemzésre és az életmód megváltoztatásának kérdésére is.

13. A misztika alatt ebben az összefüggésben a Istennel való vallási egyesülésre való törekvést és annak előfeltételeinek értelmezését értjük, amelyben a rendkívüli élmények nem az egyetlen vagy döntő jellemzők.

14. Eckhart gondolkodását ezért csak hiányosan lehet megérteni, ha szemléletes prédikációit elvi alapon szembeállítjuk az ésszerű vizsgálódással.

15. A tanító beszédekben figyelmét azokra az emberekre irányítja, akik helyváltoztatással vagy életkörülményeik megváltoztatásával szeretnék megszüntetni nyugtalanságukat.

16. Aki elégedetlen önmagával, remélheti, hogy a magány, egy másik tevékenység vagy egy különösen védett környezet végre békét hoz majd számára.

17. Eckhart a saját akaratra irányítja a figyelmet, amely még kedvező körülmények között is újra és újra azt követeli, hogy a valóság a saját elvárásaihoz igazodjon.

18. Nála a nyugalom azt a megoldást jelenti, amely kiszabadít ebből az önmagára irányuló kötöttségből, míg az elvonultság azt a belső szabadságot hangsúlyozza, amely megszabadít attól, ami az embert fogva tartja.

19. Mindkét fogalom egy mélyebb hozzáállásra utal, mint az átmeneti kikapcsolódás vagy a megterhelő feladatok elkerülése.

20. Példaként elképzelhetünk valakit, aki segít egy másiknak, de közben szüntelenül figyeli, hogy segítsége elegendő elismerést kap-e.

21. Figyelme ekkor egyszerre irányul a rászorulóra és arra a képre, amelyet a segítségnyújtás révén magáról szeretne kialakítani.

22. Ha elengedi ezt az igényt, az fogékonyabbá teheti őt a konkrét feladatra, anélkül, hogy csökkentené tevékenységét vagy felelősségérzetét.

23. Ez a belső változás Eckhartnál egy teológiai gondolatból nyeri értelmét, amelyet ő Isten születéseként fejti ki a lélekben.

24. A keresztény tanítás szerint a Fiú Isten örök Igéje; Eckhart azt a kérdést teszi fel, hogy az ember hogyan részesülhet ebben az isteni életben.

25. A születés képe azt hivatott kifejezni, hogy Isten jelenléte az ember legbelsőbb mélyén átalakítja őt, ahelyett, hogy csupán elképzeléseinek tárgya maradna.

26. A „lélek mélye” kifejezéssel Eckhart azt a belső mélységet jelöli, amelyben ez a kapcsolat megfogalmazódik, nem pedig egy fizikailag megtalálható helyet.

27. Aki ott különleges birtokot szeretne szerezni, az azonban éppen azt a hozzáállást folytatná, amelytől el kell szabadulnia.

28. Még egy örömteli vallási elképzelés is akadályt jelenthet, amint az ember Istent arra korlátozza, amit kíván, vagy amit maga előtt elképzel.

29. Itt Eckhart érintette a negatív teológiát, amely elutasítja Isten nem megfelelő meghatározásait, hogy ne a véges dolgok mintája szerint gondolkodjon róla.

30. A tagadás a képek és fogalmak által szabott korlátok ellen irányul, míg az Isten születéséről szóló beszéd egyúttal Isten valódi közelségét is igényli.

31. Ezáltal feszültség keletkezik, amelyet semmilyen érzelmes leírás sem képes feloldani.

32. A kimondhatatlanságra való hivatkozás megvédné a gondolatot a kritikától, ha minden értelmezési kísérletet helytelennek minősítene.

33. Eckhart kijelentéseit a keresztény tanításban, valamint az ismeret, az isteni egység és az emberi függőség fogalmi vizsgálatában gyökerezteti meg.

34. Képei a hallgatót egy megváltozott megértéshez hivatottak elvezetni, bár azok képszerűsége önmagában még nem bizonyítja az állított egységet.

35. A Márta-prédikáció gyakorlati irányt ad ennek a igényes beszédnek azzal, hogy a lelki érettséget egy olyan szabadságban láthatóvá teszi, amely a cselekvésben bizonyítja magát.

36. A cselekvő gondoskodás abból a belső összpontosításból fakadhat, amelyet általában csak a csendes elmélkedéssel társítunk.

37. Ebből azonban nem következik minden olyan cselekedet általános jóváhagyása, amelyet az a személy hajt végre, aki magát belsőleg szabadnak nyilvánítja.

38. Hogy Eckhart nyelvezete mennyire vitatottá válhatott, azt mutatja az egyházi eljárás, amely még életében megkezdődött.

39. Az 1329-es In agro dominico pápai bulla halála után huszonnyolc, neki tulajdonított kijelentést értékelte.

40. Tizenhétet eretnekségként ítéltek el, további tizenegyet pedig rossz hangvételűnek, merésznek és eretnekség gyanújába keveredettnek minősítettek, bár ezek esetében magyarázatok révén lehetségesnek tűnt a helyes hit szerinti értelmezés.

41. Az eretnekség itt a kötelező hitbeli tanoktól való eltérést jelenti, nem csupán szokatlan kifejezésmódot.

42. Ezen kijelentések elítélését meg kell különböztetni attól, hogy Eckhartot személyesen eretneknek nyilvánítanák, amit a bulla nem tesz meg.

43. A konfliktus mindazonáltal rávilágít arra, hogy a vallási nyelv határainak kérdése érintette azt a kérdést is, hogy mely értelmezéseket szabad nyilvánosan tanítani.

44. Nikolaus von Kues, akinek élete 1401-től 1464-ig tartott, egy jóval későbbi történelmi korszakhoz tartozik.

45. A Mosel-parti szülőhelye után Cusanus néven is emlegetett gondolkodó egyhámi jogot tanult, majd bíboros és Brixen püspöke lett.

46. Tevékenysége egyházi tárgyalásokba és reformvitákba vezette, miközben olyan filozófiai írásokat szerzett, amelyek újra és újra az egység és a különbözőség kérdését vetik fel.

47. Ez az összefüggés fontos munkássági összefüggéseket magyaráz, de nem nyújt egyszerű kulcsot minden gondolatához.

48. Eckharttal közös benne a neoplatonikus és negatív teológiai hagyományokhoz való közelség, amelyekben az isteni eredet túllép a világ ismerős meghatározásain.

49. A két gondolkodó nem találkozhatott egymással, és közös vonásaikat nem szabad egy hiánytalan fejlődéstörténetté összevonni.

50. Nikolausnál különösen világosan felmerül az a kérdés, hogy mire képes az emberi megismerés, ha tárgya minden véges mércét meghalad.

51. 1440-ben befejezett művében, a De docta ignorantia-ban (A tanult tudatlanságról) Nikolaus az ismeretszerzés összehasonlító tevékenységével indul ki.

52. Valamit azáltal ismerünk meg, hogy az ismertekhez viszonyítjuk, és megállapítjuk az egyezéseket vagy a különbségeket.

53. Hogy meghatározzunk egy hosszúságot, mértékegységet használunk; hogy megértsünk egy bonyolult fogalmat, ismerős összefüggéseket keresünk.

54. A második példa e összehasonlító struktúra szemléltetése, nem pedig az a kijelentés, hogy a fogalmi megértés csupán a nagyságok lemérése lenne.

55. Az összehasonlítások feltételezik, hogy az összehasonlított tárgyak bizonyos tekintetben kapcsolatba hozhatók egymással.

56. Egy isteni eredet, amely abszolút értelemben végtelen, azonban nem kezelhető úgy, mint egy különösen nagy tárgy ugyanazon a skálán belül.

57. Minden véges nagyság növelhető, míg az abszolút végtelenség Nikolaus számára éppen e „több” és „kevesebb” határain túl fekszik.

58. Aki felismeri mércéinek ezen aránytalanságát, máris tanult valamit, noha az isteni tárgyat nem fogja fel teljes mértékben.

59. Nikolaus az emberi értelem és az igazság viszonyát egy körbe beírt sokszöggel magyarázza.

60. A megfelelően elrendezett csúcsok számának növekedésével alakja egyre jobban közelít a körvonalhoz.

61. Mindaddig azonban, amíg véges számú oldalú sokszögről van szó, az egyenes oldalak nem esnek egybe a görbe körrel.

62. Ez a kép lehetővé teszi, hogy egyszerre gondoljunk a növekvő pontosságra és a tartós különbözőségre.

63. Az ismeretre átvetítve ez azt hivatott bemutatni, hogy a jobb megértés még nem jelenti az igazság teljes birtoklását.

64. Nikolaus ezt a határt a véges dolgok pontos lényegére is vonatkoztatja, nem kizárólag Istenre.

65. A tudatos tudatlanság abban különbözik a puszta tudatlanságtól, hogy meg tudja indokolni, miért marad el egy ismereti igény a tárgyától.

66. A geometria szemlélteti ezt az értelmezést, de sem Isten létezését, sem azt nem bizonyítja, hogy az emberi ismeret minden tekintetben sokszögszerű lenne.

67. Miklós különösen messzire viszi ezt a gondolatot az ellentétek egybeesésével, amelyet a latin coincidentia oppositorum kifejezéssel is jelöl.

68. A véges világon belül valamit nagyobbnak vagy kisebbnek, egyenesnek vagy görbének minősítünk azáltal, hogy megkülönböztetjük az ellentététől.

69. Istent viszont végtelen egységként kell elképzelni, amely maga nem képezi egy ilyen ellentét egyik oldalát.

70. Ezért Nikolausnál az abszolút legnagyobb és az abszolút legkisebb egybeeshet, amennyiben mindkettő túllép a korlátozott méretek rendjén.

71. Egy további geometriai képet lehet kidolgozni egy körvonalon, amelynek görbülete a sugár növekedésével egyre kisebb lesz.

72. Nikolaus ezt a képet egy végtelen körig fejleszti tovább, amelyben a körvonal és az egyenes közötti megkülönböztetés megszűnik.

73. Egy ilyen kör nem szokványos geometriai tárgy, és az Istenre való átvitel egy olyan gondolati lépést igényel, amelyet a kép önmagában nem indokol.

74. Az isteni eredetben állítólagos egybeesésből ezért nem következik az a felhatalmazás, hogy véges tárgyakról tetszőleges ellentmondó állításokat tegyünk.

75. Hogy az emberi tudás ezeknek a korlátoknak ellenére hogyan jön létre, azt Nikolaus a De coniecturis című, a feltételezésekről szóló művében vizsgálja tovább.

76. A feltételezés itt olyan állítást jelöl, amely részesül az igazságból, de azt emberi szempontból meghatározott és korlátozott módon fogja fel.

77. Ez igényesebb, mint egy olyan ötlet, amelyhez nem lehet okokat megadni.

78. Az észlelés például a nézőponttól és érzékszerveink tulajdonságaitól függ, még akkor is, ha megbízhatóan mutat valamit a tárgyról.

79. A különböző megközelítések ezért eltérő betekintést tehetnek lehetővé anélkül, hogy az igazság pusztán ízléskérdéssé válna.

80. Korlátozottságuk miatt figyelembe kell venni az adott perspektívát, ahelyett, hogy észrevétlenül egyenlővé tennénk azt a dolog teljes megértésével.

81. Pontosan azért, mert egy kijelentés nem meríti ki tárgyát, marad hely további vizsgálódásra és a korábbi megértés javítására.

82. Ennek a gondolati gyakorlatnak egy másik formáját Nikolaus 1453-ban a De visione Dei (Isten látásáról) című művében mutatja be.

83. A tegernseei szerzetesek számára összekapcsolja a Szentírást egy képpel, amelyen az ábrázolt arc úgy tűnik, mintha minden nézőre nézne.

84. Arra buzdítja őket, hogy különböző helyekre menjenek, és figyeljék meg, hogyan tűnik úgy, mintha a tekintet minden helyről feléjük fordulna.

85. Egy-egy szerzetes ellenőrizheti saját észlelését, de meg kell kérdeznie a többieket, ha meg akarja tudni, hogy velük is ugyanez történik-e egyidejűleg.

86. Miklós ezt a saját tapasztalat és mások tanúsága közötti kölcsönhatást használja fel arra, hogy szemléltesse az egyes egyének felé forduló isteni tekintetet.

87. Az, hogy egy festett arc ilyen benyomást kelt, természetesen még nem bizonyíték egy mindent átfogó isteni észlelésre.

88. A gyakorlat inkább azt a szokást hivatott feloldani, hogy a saját korlátozott látásmódunkat az egyetlen lehetséges látásmódnak tekintsük.

89. Az ilyen gondolatok magyarázzák, miért sorolják Nikolaus-t gyakran a középkor és a reneszánsz közötti átmeneti zónába.

90. Az emberi elme tevékenységére, a különböző perspektívákra és a matematikai képekre irányuló figyelme olyan kérdéseket vet fel, amelyek túlmutatnak a tudományos kutatás szokásos formáin.

91. Ugyanakkor gondolkodása továbbra is a keresztény metafizikában gyökerezik, vagyis a valóság alapjáról és összefüggéseiről szóló tanban.

92. A világegészről szóló gondolatai is megkövetelik ezt a kettős figyelmet.

93. Metafizikai megfontolások alapján vitatja, hogy a Föld egy teljesen mozdulatlan kozmikus központ lenne, de ezzel még nem dolgozott ki egy kopernikuszi rendszert, amelynek középpontjában a Nap áll.

94. Hasonlóképpen megkülönbözteti a világegészetet – amelynek nem tulajdonít pontosan meghatározható külső határt – Isten abszolút végtelenségétől.

95. Itt a hagyományos kérdések átalakításán keresztül új gondolkodási lehetőségek nyílnak meg, így a korszak megnevezése csak hozzávetőlegesen fogja fel ezt a folyamatot.

96. Eckhartnál a szűkítő igényektől való megszabadulás különösen az ember Istenhez és saját cselekedeteihez való viszonyára vonatkozik, Nikolausnál pedig elsősorban a megismerés mércéire.

97. Mindketten ezzel egyfajta birtoklási gondolkodásmódot kérdőjeleznek meg, amelyben az ember a vallási igazságot úgy szeretné megragadni, mint egy rendelkezésre álló tárgyat.

98. Válaszaik további vizsgálatot igényelnek, hiszen egy felismert határ még nem bizonyítja, mi fekszik e határon túl.

99. Éppen a megalapozott korlátozás és a tágabb teológiai állítás közötti megkülönböztetés teszi gondolataikat filozófiailag gyümölcsözővé.

100. Martha így cselekedhet anélkül, hogy munkáját önmegerősítéssé tenné, és a sokszög pontosabbá válhat anélkül, hogy máris körnek tekintené magát.

1. In einer Predigt über die Schwestern Maria und Martha gibt Meister Eckhart der Frau, die sich um die Bewirtung Jesu kümmert, ein unerwartetes Gewicht.

2. Während Maria zu Jesu Füßen sitzt und seinen Worten zuhört, sieht Eckhart in Marthas Tätigkeit eine geistliche Reife, die ihrer Schwester noch bevorsteht.

3. Wer religiöse Vollendung vor allem in der Versenkung sucht, muss sich durch diese Auslegung herausgefordert fühlen.

4. Martha wird durch ihre Aufgaben nach Eckharts Lesart innerlich nicht von Gott getrennt, obwohl sie sich mit vielen Dingen beschäftigt.

5. Bei Maria dagegen kann selbst die Freude am Zuhören noch eine Bindung sein, wenn sie das beglückende Gefühl festhalten möchte.

6. Damit verschiebt sich die entscheidende Frage vom äußeren Verhalten zur Weise, in der ein Mensch an seinem Verhalten hängt.

7. Die Grenze zwischen einem geistlichen und einem ungeistlichen Leben verläuft hier mitten durch das tätige Leben und ebenso mitten durch die Betrachtung.

8. Eckhart, der um 1260 geboren wurde und vermutlich 1328 starb, gehörte dem Dominikanerorden an und lehrte auch an der Universität Paris.

9. Seine Bezeichnung als Meister verweist auf gelehrte Autorität, nicht auf die Stellung eines frei auftretenden spirituellen Ratgebers.

10. Er schrieb lateinische Werke für einen wissenschaftlich gebildeten Leserkreis und entwickelte in deutschen Predigten schwierige Gedanken für andere Adressaten.

11. Die Unterschiede der Sprache und der Gattung verändern die Darstellung, ohne dass sich seine Philosophie sauber von seiner geistlichen Unterweisung trennen ließe.

12. Eine Bibelstelle konnte ihm zugleich Anlass zur begrifflichen Untersuchung und zur Frage nach einer veränderten Lebensführung werden.

13. Unter Mystik versteht man in diesem Zusammenhang das Streben nach religiöser Einigung mit Gott und die Deutung ihrer Voraussetzungen, wobei außergewöhnliche Erlebnisse nicht das einzige oder entscheidende Merkmal sind.

14. Eckharts Denken lässt sich deshalb nur unzureichend erfassen, wenn man seine anschaulichen Predigten einer vernünftigen Untersuchung grundsätzlich entgegensetzt.

15. In den Reden der Unterweisung richtet sich sein Blick auf Menschen, die ihre Unruhe durch einen Wechsel des Ortes oder der Lebensumstände beseitigen möchten.

16. Wer mit sich selbst unzufrieden ist, kann darauf hoffen, dass Einsamkeit, eine andere Tätigkeit oder eine besonders geschützte Umgebung endlich Frieden bringen werde.

17. Eckhart lenkt die Aufmerksamkeit auf den Eigenwillen, der auch unter günstigen Umständen immer wieder verlangt, dass die Wirklichkeit sich nach den eigenen Ansprüchen richte.

18. Gelassenheit bezeichnet bei ihm die Lösung aus dieser selbstbezogenen Bindung, während Abgeschiedenheit die innere Freiheit von dem hervorhebt, was den Menschen gefangen hält.

19. Beide Begriffe betreffen eine tiefere Haltung als vorübergehende Entspannung oder die Vermeidung anstrengender Aufgaben.

20. Zur Veranschaulichung kann man sich jemanden vorstellen, der einem anderen hilft, dabei aber unablässig prüft, ob seine Hilfe genügend Anerkennung findet.

21. Seine Aufmerksamkeit gilt dann zugleich dem Bedürftigen und dem Bild, das er durch die Hilfe von sich selbst gewinnen möchte.

22. Die Loslösung von diesem Anspruch könnte ihn für die konkrete Aufgabe empfänglicher machen, ohne seine Tätigkeit oder sein Verantwortungsgefühl zu vermindern.

23. Diese innere Veränderung erhält bei Eckhart ihren Sinn aus einem theologischen Gedanken, den er als Gottesgeburt in der Seele entfaltet.

24. Nach christlicher Lehre ist der Sohn das ewige Wort Gottes; Eckhart fragt, wie der Mensch an diesem göttlichen Leben teilhaben kann.

25. Das Bild der Geburt soll ausdrücken, dass Gottes Gegenwart den Menschen in seinem innersten Grund verwandelt, statt bloß Gegenstand seiner Vorstellungen zu bleiben.

26. Mit dem Seelengrund bezeichnet Eckhart die innere Tiefe, in der diese Beziehung gedacht wird, keine körperlich auffindbare Stelle.

27. Wer dort einen besonderen Besitz erwerben möchte, würde jedoch gerade die Haltung fortsetzen, von der er sich lösen soll.

28. Auch eine beglückende religiöse Vorstellung kann zum Hindernis werden, sobald der Mensch Gott auf das festlegt, was er sich wünscht oder vor Augen stellt.

29. Hier berührt Eckhart die negative Theologie, die ungeeignete Bestimmungen Gottes verneint, um ihn nicht nach dem Muster endlicher Dinge zu denken.

30. Die Verneinung richtet sich gegen die Begrenzung durch unsere Bilder und Begriffe, während die Rede von der Gottesgeburt zugleich eine wirkliche Nähe Gottes beansprucht.

31. Damit entsteht eine Spannung, die sich durch keine gefühlvolle Beschreibung auflösen lässt.

32. Die Berufung auf Unaussprechlichkeit würde den Gedanken gegen Kritik abschirmen, wenn sie jede Nachfrage nach seinem Sinn als unangemessen zurückwiese.

33. Eckhart verankert seine Aussagen in der christlichen Lehre und in einer begrifflichen Untersuchung von Erkennen, göttlicher Einheit und menschlicher Abhängigkeit.

34. Seine Bilder sollen den Hörer zu einer veränderten Einsicht führen, wobei ihre Anschaulichkeit allein die behauptete Einheit noch nicht beweist.

35. Die Martha-Predigt gibt dieser anspruchsvollen Rede eine praktische Richtung, indem sie geistliche Reife an einer Freiheit sichtbar macht, die sich im Handeln bewährt.

36. Tätige Fürsorge kann aus derselben inneren Sammlung hervorgehen, die man gewöhnlich nur mit stiller Betrachtung verbindet.

37. Daraus folgt allerdings keine pauschale Billigung aller Handlungen eines Menschen, der sich selbst für innerlich frei erklärt.

38. Wie umstritten Eckharts Sprache werden konnte, zeigt das kirchliche Verfahren, das noch zu seinen Lebzeiten begann.

39. Die päpstliche Bulle In agro dominico von 1329 beurteilte nach seinem Tod achtundzwanzig ihm zugeschriebene Aussagen.

40. Siebzehn wurden als häretisch verurteilt, elf weitere als übelklingend, vermessen und der Häresie verdächtig beurteilt, wobei für diese eine rechtgläubige Bedeutung durch Erläuterungen möglich erschien.

41. Häresie bedeutet hier eine Abweichung von der verbindlichen Glaubenslehre, nicht bloß eine ungewöhnliche Ausdrucksweise.

42. Diese Verurteilung bestimmter Aussagen ist von einer persönlichen Erklärung Eckharts zum Häretiker zu unterscheiden, die die Bulle nicht ausspricht.

43. Der Konflikt macht dennoch sichtbar, dass die Frage nach den Grenzen religiöser Sprache auch die Frage berührte, welche Deutungen öffentlich gelehrt werden durften.

44. Nikolaus von Kues, dessen Lebenszeit von 1401 bis 1464 reicht, gehört einer deutlich späteren historischen Welt an.

45. Der nach seinem Geburtsort an der Mosel auch Cusanus genannte Denker war im Kirchenrecht ausgebildet und wurde Kardinal sowie Bischof von Brixen.

46. Seine Tätigkeit führte ihn in kirchliche Verhandlungen und Reformkonflikte, während er philosophische Schriften verfasste, die immer wieder nach Einheit und Verschiedenheit fragen.

47. Diese Verbindung erklärt wichtige Arbeitszusammenhänge, liefert aber keinen einfachen Schlüssel zu allen seinen Gedanken.

48. Mit Eckhart teilt er die Nähe zu neuplatonischen und negativ-theologischen Traditionen, in denen der göttliche Ursprung die vertrauten Bestimmungen der Welt übersteigt.

49. Die beiden Denker haben einander nicht begegnen können, und ihre Gemeinsamkeiten dürfen nicht zu einer lückenlosen Entwicklungsgeschichte zusammengeschoben werden.

50. Bei Nikolaus tritt besonders deutlich die Frage hervor, was menschliches Erkennen leisten kann, wenn sein Gegenstand jeden endlichen Maßstab überschreitet.

51. In seiner 1440 abgeschlossenen Schrift De docta ignorantia, Über das belehrte Nichtwissen, beginnt Nikolaus bei der vergleichenden Tätigkeit des Erkennens.

52. Wir erschließen etwas Unbekanntes, indem wir es auf Bekanntes beziehen und Übereinstimmungen oder Unterschiede feststellen.

53. Um eine Länge zu bestimmen, verwenden wir eine Maßeinheit; um einen schwierigen Begriff zu verstehen, suchen wir nach vertrauten Zusammenhängen.

54. Das zweite Beispiel ist eine Veranschaulichung dieser Vergleichsstruktur, keine Behauptung, begriffliches Verstehen sei lediglich ein Abmessen von Größen.

55. Vergleiche setzen voraus, dass die verglichenen Gegenstände in einer bestimmten Hinsicht miteinander in Beziehung gebracht werden können.

56. Ein göttlicher Ursprung, der schlechthin unendlich ist, kann jedoch nicht wie ein besonders großer Gegenstand innerhalb derselben Reihe behandelt werden.

57. Jede endliche Größe lässt sich vergrößern, während absolute Unendlichkeit für Nikolaus gerade jenseits dieses Mehr und Weniger liegt.

58. Wer diese Unangemessenheit seiner Maßstäbe erkennt, hat bereits etwas gelernt, obwohl er den göttlichen Gegenstand nicht vollständig erfasst.

59. Nikolaus erläutert das Verhältnis des menschlichen Verstandes zur Wahrheit durch ein Vieleck, das in einen Kreis eingeschrieben ist.

60. Mit einer wachsenden Zahl passend angeordneter Ecken nähert sich seine Gestalt der Kreislinie immer weiter an.

61. Solange es ein Vieleck mit endlich vielen Seiten bleibt, fallen die geraden Seiten jedoch nicht mit dem gekrümmten Kreis zusammen.

62. Das Bild erlaubt es, zunehmende Genauigkeit und eine bleibende Verschiedenheit gleichzeitig zu denken.

63. Auf Erkenntnis übertragen, soll es zeigen, dass ein besseres Verständnis nicht schon den vollständigen Besitz der Wahrheit bedeutet.

64. Nikolaus bezieht diese Grenze auch auf das genaue Wesen endlicher Dinge, nicht ausschließlich auf Gott.

65. Das belehrte Nichtwissen unterscheidet sich dadurch von bloßer Unkenntnis, dass es begründen kann, weshalb ein Erkenntnisanspruch hinter seinem Gegenstand zurückbleibt.

66. Die Geometrie veranschaulicht diese Deutung, beweist aber weder die Existenz Gottes noch, dass die menschliche Erkenntnis in jeder Hinsicht wie ein Vieleck beschaffen ist.

67. Besonders weit führt Nikolaus diesen Gedanken mit dem Zusammenfallen der Gegensätze, das er auch mit dem lateinischen Ausdruck coincidentia oppositorum bezeichnet.

68. Innerhalb der endlichen Welt bestimmen wir etwas als größer oder kleiner, gerade oder gekrümmt, indem wir es von seinem Gegenteil unterscheiden.

69. Gott soll dagegen als unendliche Einheit gedacht werden, die nicht selbst eine Seite eines solchen Gegensatzes bildet.

70. Deshalb können bei Nikolaus das absolut Größte und das absolut Kleinste zusammenfallen, sofern beide die Ordnung begrenzter Größen überschreiten.

71. Ein weiteres geometrisches Bild lässt sich an einer Kreislinie entwickeln, deren Krümmung bei zunehmendem Radius immer geringer wird.

72. Nikolaus denkt dieses Bild bis zu einem unendlichen Kreis weiter, in dem die Unterscheidung von Kreislinie und Gerade aufgehoben sein soll.

73. Ein solcher Kreis ist kein gewöhnlicher geometrischer Gegenstand, und die Übertragung auf Gott verlangt einen gedanklichen Schritt, der durch das Bild allein nicht gerechtfertigt wird.

74. Aus dem behaupteten Zusammenfallen im göttlichen Ursprung folgt deshalb keine Erlaubnis, über endliche Gegenstände beliebige widersprüchliche Aussagen zu machen.

75. Wie menschliches Wissen trotz dieser Grenzen zustande kommt, untersucht Nikolaus weiter in De coniecturis, einer Schrift über Vermutungen.

76. Vermutung bezeichnet hier eine Aussage, die an Wahrheit teilhat, sie jedoch in einer menschlich bestimmten und begrenzten Weise erfasst.

77. Das ist anspruchsvoller als ein Einfall, für den keine Gründe angegeben werden können.

78. Eine Wahrnehmung hängt etwa vom Blickwinkel und von der Beschaffenheit unserer Sinne ab, selbst wenn sie zuverlässig etwas vom Gegenstand zeigt.

79. Verschiedene Zugänge können daher unterschiedliche Einsichten ermöglichen, ohne dass Wahrheit zu einer bloßen Geschmackssache wird.

80. Ihre Begrenztheit verlangt, die jeweilige Perspektive mitzudenken, statt sie unbemerkt mit einer vollständigen Erfassung der Sache gleichzusetzen.

81. Gerade weil eine Aussage ihren Gegenstand nicht erschöpft, bleibt Raum für weitere Untersuchung und für die Verbesserung der bisherigen Einsicht.

82. Eine andere Form dieser gedanklichen Übung bietet Nikolaus 1453 in De visione Dei, Über das Sehen Gottes.

83. Für die Mönche von Tegernsee verbindet er die Schrift mit einem Bild, dessen dargestelltes Gesicht jeden Betrachter anzusehen scheint.

84. Er fordert sie auf, sich an verschiedene Stellen zu begeben und zu beobachten, wie der Blick ihnen von jedem Standort aus zugewandt erscheint.

85. Ein einzelner Mönch kann seine eigene Wahrnehmung prüfen, muss aber die anderen befragen, wenn er erfahren möchte, dass ihnen gleichzeitig dasselbe widerfährt.

86. Nikolaus nutzt dieses Zusammenspiel von eigener Erfahrung und fremdem Zeugnis, um einen göttlichen Blick zu veranschaulichen, der jedem Einzelnen zugewandt ist.

87. Dass ein gemaltes Gesicht diesen Eindruck hervorruft, ist selbstverständlich noch kein Nachweis einer allumfassenden göttlichen Wahrnehmung.

88. Die Übung soll vielmehr die Gewohnheit lockern, die eigene begrenzte Sicht zur einzig möglichen Form des Sehens zu machen.

89. Solche Überlegungen erklären, weshalb Nikolaus häufig in einer Übergangszone zwischen Mittelalter und Renaissance verortet wird.

90. Seine Aufmerksamkeit für die Tätigkeit des menschlichen Geistes, für unterschiedliche Perspektiven und für mathematische Bilder eröffnet Fragen, die über die gewohnten Formen gelehrter Untersuchung hinausführen.

91. Zugleich bleibt sein Denken in einer christlichen Metaphysik verwurzelt, also in einer Lehre vom Grund und Zusammenhang der Wirklichkeit.

92. Auch seine Überlegungen zum Weltganzen verlangen diese doppelte Aufmerksamkeit.

93. Aus metaphysischen Überlegungen bestreitet er, dass die Erde ein vollkommen ruhender kosmischer Mittelpunkt sei, doch damit hat er noch kein kopernikanisches System mit der Sonne im Zentrum ausgearbeitet.

94. Ebenso unterscheidet er das Weltganze, dem er keine fest bestimmbare äußere Grenze zuspricht, von der absoluten Unendlichkeit Gottes.

95. Neue Möglichkeiten des Denkens entstehen hier durch die Umbildung überlieferter Fragen, sodass die Epochenbezeichnung den Vorgang nur annähernd erfasst.

96. Bei Eckhart betrifft die Lösung aus verengenden Ansprüchen besonders die Haltung des Menschen zu Gott und zu seinem eigenen Handeln, bei Nikolaus besonders die Maßstäbe seines Erkennens.

97. Beide stellen damit eine Form des Besitzdenkens infrage, in der der Mensch religiöse Wahrheit so festhalten möchte wie einen verfügbaren Gegenstand.

98. Ihre Antworten bleiben prüfungsbedürftig, denn eine erkannte Grenze beweist noch nicht, was jenseits dieser Grenze liegen soll.

99. Gerade die Unterscheidung zwischen begründeter Begrenzung und weiterreichender theologischer Behauptung macht ihre Gedanken philosophisch ergiebig.

100. Martha kann dann handeln, ohne ihre Arbeit zur Selbstbestätigung zu machen, und das Vieleck kann genauer werden, ohne sich schon für den Kreis zu halten.