10.1 A felvilágosodás nyilvánossága: szalonok, folyóiratok és enciklopédiák – Die Öffentlichkeit der Aufklärung: Salons, Zeitschriften und Enzyklopädien

1. Amikor 1751-ben Párizsban megjelent az Encyclopédie első kötete, már a címe is egymás mellé állította a tudományokat, a művészeteket és a kézművességet.

2. A művészetek alatt itt a gyakorlati készségeket is értették, amelyekkel az emberek anyagokat megmunkáltak és tárgyakat készítettek.

3. Egy műhely így olyan ismeretekkel rendelkezhetett, amelyek az emberi tudás bemutatásában ugyanolyan figyelmet érdemeltek, mint a matematikai bizonyítások vagy a filozófiai fogalmak.

4. Ez az egymás mellettiség arról döntött, kinek a tapasztalatait érdemes tudásnak tekinteni.

5. Aki megbízhatóan kezelte a szerszámot, olyan jártassággal rendelkezett, amelyet azonban nem lehetett egyszerűen érthető cikké alakítani.

6. A mozdulatokat le kellett írni, a speciális szakszavakat meg kellett magyarázni, a munkafolyamatokat pedig úgy kellett bemutatni, hogy a kívülállók is felismerjék azok összefüggéseit.

7. A kézműves szakértelme és az olvasó tudása között ezért igényes közvetítői munka állt.

8. Ebből látható, hogy a felvilágosodás közvéleménye olyan emberek révén jött létre, akik tapasztalatokat gyűjtöttek, a leírásokat ellenőrizték, és új célközönségek felé nyitották meg az utat.

9. Ehhez a munkához nem volt elég a meglévő könyvek átírása, hiszen egyes ismeretek bizonyos műhelyekhez, szakmákhoz és begyakorolt tevékenységekhez kötődtek.

10. Diderot összegyűjtette a kézművességekkel kapcsolatos információkat, és személyesen is felkereste a műhelyeket, hogy pontosabban megismerje a munkamódszereket.

11. Rajzok és rézkarcok egészítették ki a szöveges magyarázatokat ott, ahol egy eszköz alakját vagy alkatrészeinek együttműködését szavakkal egyedül nehéz volt átadni.

12. Az ilyen képek áttekinthetővé tehették egy tevékenységet, anélkül, hogy helyettesítették volna a biztos végrehajtáshoz szükséges hosszú évekig tartó gyakorlást.

13. Az olvasó így hozzáférést nyert egy számára idegen tudásterülethez, de ettől még nem vált egy mesterség mestere.

14. Éppen ez a határ mutatja a különbséget a tudás terjesztése és a gyakorlat elsajátítása között.

15. Ugyanakkor a kézművességek bevonása a figyelmet a szellemi teljesítményre irányította, mivel a megfigyelés, a tapasztalat és az ügyes problémamegoldás a tudományos intézmények keretein kívül is láthatóvá vált.

16. Azok az emberek, akiknek munkáját leírták, azonban ezáltal korántsem kaptak automatikusan ugyanolyan társadalmi elismerést, mint azok a szerzők, akik róluk írtak.

17. Denis Diderot és a matematikus Jean Le Rond d’Alembert kezdetben átvették a vállalkozás szerkesztői vezetését, amelynek számos munkatárs hozzájárulásait kellett összefogni.

18. Közéjük tartozott Louis de Jaucourt is, akinek terjedelmes cikksorozata nagyon különböző tudományterületeket ölelt fel.

19. Egy ilyen együttműködés megkövetelte, hogy döntéseket hozzanak arról, mely témákat vegyenek fel, hogyan használják a fogalmakat, és mely meglévő leírásokat tekintsék megbízhatónak.

20. Az enciklopédia ezért egyszerre volt a tudás gyűjteménye és rendszerezése.

21. Bevezető értekezésében, a Discours préliminaire-ben d’Alembert összekapcsolta a tudományterületeket az emberi képességekkel, mint a memória, az értelem és a képzelőerő.

22. A történelmet, a filozófiát és a képzőművészeteket ekkor a szellem különböző, egymással összefüggő teljesítményeihez sorolták.

23. Egy ilyen rendszerezésből kitűnik, milyen előfeltevésekből indultak ki a szerkesztők, amikor a tudás sokféleségét áttekinthetővé akarták tenni.

24. Ez az összefüggéseket tette az emberi kutatás tárgyává, ahelyett, hogy a cikkek sorrendjét önmagában a világról alkotott elegendő képpel kezelte volna.

25. Az ábécésorrend megkönnyítette a keresést, de a tartalmilag szorosan összefüggő témákat egymástól távol helyezhette el.

26. A cikkek közötti hivatkozások ezért további utakat nyitottak meg a műben, és lehetővé tették, hogy a fogalmak változó összefüggésekben jelenjenek meg.

27. Aki egy ilyen összefüggést követett, észrevehette, hogy egy másik tudományterületről származó állítás új előfeltételeket vagy ellenvetéseket kapott.

28. A hivatkozás jelentősége tehát abban is rejlett, hogy az olvasót egy megszokott osztályozásból egy másik nézőpont felé vezette.

29. Ez az olvasónak természetesen képesnek kellett lennie a megítélésre, hiszen a nyomtatott cikkek egymás melletti elhelyezése sem azok egyezőségét, sem helyességét nem garantálta.

30. Az enciklopédiák szerzői sem alkottak olyan közösséget, amelynek tagjai teljesen azonos filozófiai vagy vallási meggyőződéssel rendelkeztek volna.

31. Együttműködésük inkább azt mutatja, hogy egy közös kiadói projekt hogyan tudta összekapcsolni a különböző álláspontokat anélkül, hogy minden vitás kérdést eldöntött volna.

32. Ilyen körülmények között a filozófiai tekintélynek egy további követelménye keletkezett: egy magyarázatnak más magyarázatokkal való összehasonlításban is meg kellett állnia a helyét.

33. Ezzel még nem jött létre olyan tér, ahol minden ember egyenlő jogokkal szólalhatott volna meg és hallgathatták volna meg.

34. A nyilvánosság itt elsősorban a beszélgetések és publikációk hálózatát jelenti, amelyben a gondolatok a közvetlen keletkezési helyükön túl is hozzáférhetővé váltak.

35. Egy kijelentés egy magánlevélből cikkbe kerülhetett, vagy egy elolvasott könyvből egy találkozó tárgyává válhatott.

36. A már régebbi elképzelés, a „tudós köztársaság”, a tudósok közötti eszmecserét jelölte, amely levelezés és publikációk révén átlépte a politikai határokat.

37. Ennek a köztársaságnak sem közös államterülete, sem általános polgári joga nem volt minden olvasó számára.

38. Tagjai továbbra is a műveltségre, a nyelvtudásra, a kapcsolatokra és a publikálási lehetőségekre voltak utalva.

39. Míg a könyvek és folyóiratok kiszélesítették a címzettek körét, az egyetemek, akadémiák, egyházak és udvarok továbbra is a tudástermelés és elismerés fontos helyszínei maradtak.

40. A változás tehát abban állt, hogy kiegészítő kapcsolatok alakultak ki ezek és egy olyan közönség között, amelynek ítéletét nem lehetett teljes mértékben az akadémiai tisztségek alapján meghatározni.

41. Franciaországban a magánjellegű összejövetelek elősegíthették az ilyen kapcsolatok kialakulását, amikor írók, tudósok és társadalmi befolyással rendelkező vendégek beszélgetésbe elegyedtek egymással.

42. Az ilyen, rendszeresen tartott beszélgetőköreket, amelyeket házigazdák és házigazdasszonyok otthonában rendeztek, „szalonnak” nevezzük.

43. Madame Geoffrin párizsi házát az irodalmi és művészeti élet ismert találkozási pontjává tette.

44. A háziasszony feladata ekkoriban az is volt, hogy lehetővé tegye a találkozásokat, és meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett a különböző emberek beszélgetni tudtak egymással.

45. Aki meghívást kapott, lehetőséget kapott arra, hogy gondolatait előadja, kapcsolatokat építsen ki, és hivatalos oktatási kereteken kívül is elismerést szerezzen.

46. A vendégek kiválasztása egyrészt megadta egy ilyen összejövetel sajátos jellegét, másrészt korlátokat szabott annak nyitottságának.

47. Egy magánház tehát nyilvános hatást tudott gyakorolni, noha ajtaja korántsem állt nyitva minden érdeklődő előtt.

48. A nőknek e beszélgetési kultúrára gyakorolt hatása önálló társadalmi teljesítmény volt, amelyből azonban nem vezethető le a nők általános egyenjogúsága az oktatásban, a szakmában vagy a politikában.

49. A szalonban egy állítás általában a jelenlévők szeme láttára találkozott az ellenvetéssel, így a helyeslés, a tartózkodás és az ellentmondás közvetlenül hatottak egymásra.

50. Az érthetőség és a beszélgetőpartnerrel szembeni figyelmes viselkedés elősegíthette olyan vitát, amely a szűken körülhatárolt szakértői körökön kívül is érthető maradt.

51. Az udvariasság emellett lehetőséget nyújtott arra, hogy a nézeteltérések ellenére is folytatódjon a beszélgetés, ahelyett, hogy minden eltérő véleményt személyes ellenségeskedésként kezeltek volna.

52. Ugyanezek a viselkedési szabályok azonban enyhíthették a kritikát, ha egy élesen megfogalmazott ellenvetés sértette egy vendég rangját vagy hírnevét.

53. Még egy elegánsan előadott magyarázat is több tapsot kaphatott, mint amennyit indokai indokoltak volna.

54. A társadalmi biztonság, a nyelvi jártasság és a befolyásos személyekhez fűződő közelség így befolyásolta annak esélyét, hogy valaki egyáltalán komolyan vehető beszélgetőpartnerként lépjen fel.

55. A filozófiai vizsgálat szempontjából ebből feszültség alakult ki az érvelés erejére vonatkozó igény és annak meghallgatásának feltételei között.

56. Az, hogy az emberek egymással beszélgettek, még nem tette ítéleteiket függetlenné azoktól az egyenlőtlenségektől, amelyek között találkoztak.

57. A nyomtatott folyóirat megváltoztatta ezt a beszélgetési helyzetet, mert egy cikk olyan embereket is elérhetett, akik soha nem találkoztak személyesen egymással.

58. A 1711 óta megjelenő Spectatorral Joseph Addison és Richard Steele Londonban létrehoztak egy rendszeres irodalmi és erkölcsi elmélkedés formáját.

59. Addison ebben kifejtette azt az igényt, hogy a filozófiai gondolkodást a tudományos körökből átvigyék a társas összejövetelekre, a kávházakba és a mindennapi otthoni életbe is.

60. Az ítéletekkel, a viselkedéssel és az önámítással való foglalkozásnak így olyan helyzetekhez kellett kapcsolódnia, amelyeket az olvasó saját életvilágából felismerhetett.

61. Egy zárt szerkezetű értekezéssel ellentétben egy időszakos kiadvány ismétlődő alkalmakat kínált megfigyelések rögzítésére és a saját szokások azok alapján történő vizsgálatára.

62. Egy-egy cikk elolvasható, továbbadható vagy beszélgetés kiindulópontjává válhatott anélkül, hogy minden résztvevő ugyanazt a képzési utat járta volna be.

63. Az irodalmi megfogalmazás közvetített a filozófiai kérdés és a mindennapi tapasztalat között, ahelyett, hogy csupán szakértelmet bontott volna kisebb adagokra.

64. Ugyanakkor a figyelmet is irányította, hiszen a szerzők döntötték el, mely viselkedésmódokat ábrázolják ésszerűnek, nevetségesnek vagy javításra szorulónak.

65. Egy nyomtatott cikkre adott válasz csak késleltetve jutott el a szerzőhöz, és maga a válasz is közzétehető volt.

66. A személyes beszélgetéssel ellentétben az eredeti megfogalmazást újra el lehetett olvasni, és pontosabban össze lehetett hasonlítani a válasszal.

67. Ezáltal olyan vizsgálati lehetőségek nyíltak meg, amelyek nem függtek a jelenlévők memóriájától vagy egy adott este hangulatától.

68. Ugyanakkor az olvasó nyilvános válaszadási szándéka és véleményének tényleges megjelenése között a szerkesztőség döntése állt.

69. A szerkesztők válogatták ki a cikkeket, míg a kiadóknak gondoskodniuk kellett a gyártásról és a terjesztésről, és ezzel gazdasági kockázatot vállaltak.

70. A német nyelvű országokban is a folyóiratok kötötték össze a földrajzilag szétszórt könyvpiacot egy folyamatos kritikai vitával.

71. Friedrich Nicolai 1765 óta megjelenő Allgemeine deutsche Bibliothek című kiadványa az új könyvek recenzálását kiterjedt, közösségi vállalkozássá tette.

72. Az ilyen recenziók megkönnyítették a tájékozódást, ugyanakkor a recenzensnek befolyást biztosítottak arra nézve, hogy mely művek kapjanak figyelmet és mely szerzők élvezzenek bizalmat.

73. Az, hogy a gondolatok milyen messzire terjedhettek, a szerkesztői döntéseken kívül a papírtól, a nyomtatástól, a szállítástól és a közönség anyagi lehetőségeitől is függött.

74. Kiterjedt projektek esetében az előfizetés lehetőséget nyújtott arra, hogy már a kiadás befejezése előtt kötelező megrendelésre bírják az olvasókat, és ezáltal biztosítsák a finanszírozást.

75. Az Encyclopédie így olyan vállalkozássá vált, amelynek folytatását a vásárlók elvárásai is meghatározták.

76. Eredeti kiadása végül tizenhét szövegkötetet és tizenegy illusztrációs kötetet foglalt magában, amelyek megjelenése összesen 1751-től 1772-ig tartott.

77. Már ez a terjedelem is érthetővé teszi, miért igényelt a mű jelentős anyagi forrásokat, és miért nem volt tetszés szerint elérhető mindennapi árucikk.

78. A közösen hozzáférhető könyvek, a kölcsönzött nyomtatványok és az elolvasottakról folytatott beszélgetések kiterjeszthették a mű hatását a közvetlen vásárlók körén túlra.

79. Mindazonáltal az olvasási képesség egyenlőtlenül oszlott el, és még az írástudó embernek sem feltétlenül volt ideje, pénze vagy hozzáférése a szükséges művekhez.

80. A könyvkereskedelem fellendülése és a növekvő olvasókörök ezért bővítették a részvétel lehetőségeit, anélkül hogy megszüntették volna ennek a részvételnek a társadalmi előfeltételeit.

81. További korlátot jelentett a cenzúra, vagyis a hatóságok által gyakorolt ellenőrzés arra vonatkozóan, hogy mely szövegeket szabad kiadni és terjeszteni.

82. Franciaországban egy nagy nyomdai projekt jogi biztosítása szorosan összefüggött az állami engedélyezéssel, miközben az egyházi ellenzék további nyomást tudott gyakorolni.

83. Már 1752-ben betiltották az Encyclopédiet, de később újra folytathatták a kiadását.

84. Amikor 1759-ben eltörölték a királyi nyomdai kiváltságot, azaz a hatóságok által megadott kiadási engedélyt, Diderot és munkatársai veszélyes körülmények között folytatták a munkát.

85. Az utolsó tíz szövegkötet 1765-ben jelent meg egy kitalált neuchâteli kiadói címmel, míg az illusztrált kötetek 1772-ig követték őket.

86. A vállalkozás fennmaradásához Malesherbes is hozzájárult, a francia könyvügyi hatóság egyik magas rangú tisztviselője, aki támogatta a kiadókat.

87. Ez a védelem jól mutatja, mennyire függhetett a nyilvános kritika a fennálló hatalmi rendben elfoglalt személyekkel való kapcsolatoktól.

88. A kiadó is módosíthatta a szövegeket: Le Breton Diderot tudta nélkül enyhítette bizonyos részek élességét, amit Diderot 1764-ben fedezett fel.

89. Egy gondolat és annak nyomtatott formája között tehát több szint állt, amelyek érdekei egyáltalán nem egyeztek meg.

90. Egy kiadványnak át kellett jutnia ezen a hálózaton, mielőtt érvei egyáltalán az olvasók vizsgálatának alávetettek lettek volna.

91. Ilyen körülmények között a szalonok, folyóiratok és enciklopédiák megváltoztatták azt az utat, amelyen egy filozófiai gondolat elismerésre tehetett szert.

92. A szerző társadalmi helyzetén túl egyre nagyobb jelentőséget nyert a szöveg érthető megfogalmazása, más ismeretekkel való összehasonlítása, valamint a szélesebb közönség reakciója.

93. A nyilvánosan előterjesztett érvek ellenőrizhetők voltak, mert mások is foglalkoztak ugyanazokkal a megfogalmazásokkal, és eltérő tapasztalatokat vagy következtetéseket hoztak fel.

94. Az azonban, hogy egy nézetet sokan olvastak vagy gyakran ismételtek, éppúgy nem bizonyította annak igazságát, mint a szalonban kapott taps.

95. A közönség bővülése sem tette egyértelművé, hogy ki mutathatta be saját tapasztalatait, és ki főként mások leírásainak tárgyaként jelent meg.

96. Ez a kérdés különösen világosan látszik a kézművesek esetében, akiknek tudása gazdagította a tudásipart, miközben munkájuk szerkesztői értelmezése mások feladata volt.

97. Ennek megfelelően egy háziasszony fontos szereplője lehetett a társadalmi eszmecserének, bár sok más nő lehetőségei szigorúan korlátozottak maradtak.

98. Aki a nyilvánosságot a tudás közös használataként értelmezi, annak ezért a közzétett eredményeken túlmenően azok keletkezésének útjait és elsajátításuk feltételeit is vizsgálnia kell.

99. Az Encyclopédie azon igényében, hogy a műhelyi tudást a tudományos ismeretek mellé állítsa, annak kiterjesztése rejlett, ami figyelmet érdemelt.

100. Hogy ebből a figyelemből fakadt-e az a lehetőség is, hogy maguk is ellentmondjanak és beleszólhassanak a közös ítéletbe, az egy továbbmenő kérdés maradt, amelyre a nyomtatott mű önmagában nem adott választ.

1. Als 1751 in Paris der erste Band der Encyclopédie erschien, stellte schon sein Titel Wissenschaften, Künste und Handwerke nebeneinander.

2. Unter Künsten verstand man dabei auch die praktischen Fertigkeiten, mit denen Menschen Materialien bearbeiteten und Gegenstände herstellten.

3. Eine Werkstatt konnte somit Kenntnisse besitzen, die in einer Darstellung menschlichen Wissens ebenso Beachtung verdienten wie mathematische Beweise oder philosophische Begriffe.

4. Diese Nachbarschaft war eine Entscheidung darüber, wessen Erfahrung als wissenswert gelten sollte.

5. Wer ein Werkzeug zuverlässig führte, verfügte über ein Können, das sich allerdings nicht ohne Weiteres in einen verständlichen Artikel verwandeln ließ.

6. Handgriffe mussten beschrieben, besondere Fachwörter erläutert und Arbeitsabläufe so dargestellt werden, dass auch Außenstehende ihren Zusammenhang erkennen konnten.

7. Zwischen dem Können des Handwerkers und dem Wissen des Lesers lag deshalb eine anspruchsvolle Vermittlungsarbeit.

8. An ihr lässt sich erkennen, dass die Öffentlichkeit der Aufklärung durch Menschen entstand, die Erfahrungen sammelten, Darstellungen prüften und ihnen Wege zu neuen Adressaten eröffneten.

9. Für diese Arbeit genügte es nicht, vorhandene Bücher auszuschreiben, denn manche Kenntnisse waren an bestimmte Werkstätten, Berufe und eingeübte Tätigkeiten gebunden.

10. Diderot ließ Informationen über Gewerbe zusammentragen und suchte selbst Werkstätten auf, um Arbeitsweisen genauer kennenzulernen.

11. Zeichnungen und Kupferstiche ergänzten die sprachlichen Erläuterungen, wo die Gestalt eines Geräts oder das Zusammenwirken seiner Teile durch Wörter allein schwer zu vermitteln war.

12. Solche Bilder konnten eine Tätigkeit überschaubar machen, ohne das langjährige Üben zu ersetzen, das ihre sichere Ausführung verlangte.

13. Ein Leser gewann also Zugang zu einem fremden Wissensbereich, wurde dadurch aber noch nicht zum Meister eines Handwerks.

14. Gerade diese Grenze zeigt den Unterschied zwischen der Verbreitung von Kenntnissen und der Beherrschung einer Praxis.

15. Zugleich verschob die Aufnahme der Gewerbe den Blick auf geistige Leistung, weil Beobachtung, Erfahrung und geschickte Problemlösung auch außerhalb gelehrter Institutionen sichtbar wurden.

16. Die Menschen, deren Arbeit beschrieben wurde, erhielten damit jedoch keineswegs automatisch dieselbe gesellschaftliche Anerkennung wie die Autoren, die darüber schrieben.

17. Denis Diderot und der Mathematiker Jean Le Rond d’Alembert übernahmen zu Beginn die redaktionelle Leitung des Unternehmens, das Beiträge zahlreicher Mitarbeiter zusammenführen musste.

18. Zu ihnen gehörte Louis de Jaucourt, dessen umfangreiche Artikelarbeit sehr unterschiedliche Wissensgebiete erfasste.

19. Eine solche Zusammenarbeit verlangte Entscheidungen darüber, welche Gegenstände aufgenommen, wie Begriffe verwendet und welche vorhandenen Darstellungen als verlässlich behandelt werden sollten.

20. Die Enzyklopädie war deshalb zugleich Sammlung und Ordnung von Wissen.

21. In seiner einleitenden Abhandlung, dem Discours préliminaire, verband d’Alembert die Wissensgebiete mit menschlichen Fähigkeiten wie Gedächtnis, Vernunft und Einbildungskraft.

22. Geschichte, Philosophie und schöne Künste wurden dabei verschiedenen, aufeinander bezogenen Leistungen des Geistes zugeordnet.

23. Eine solche Ordnung lässt erkennen, von welchen Voraussetzungen die Herausgeber ausgingen, wenn sie die Vielfalt des Wissens überschaubar machen wollten.

24. Sie machte Zusammenhänge zum Gegenstand menschlicher Untersuchung, statt die Reihenfolge der Artikel allein als ausreichendes Bild der Welt zu behandeln.

25. Die alphabetische Anordnung erleichterte das Nachschlagen, konnte aber sachlich eng verbundene Gegenstände weit voneinander entfernen.

26. Verweise zwischen Artikeln eröffneten deshalb zusätzliche Wege durch das Werk und ließen Begriffe in wechselnden Zusammenhängen erscheinen.

27. Wer einer solchen Verbindung folgte, konnte bemerken, dass eine Behauptung aus einem anderen Wissensgebiet neue Voraussetzungen oder Einwände erhielt.

28. Die Bedeutung eines Verweises lag somit auch darin, den Leser von einer vertrauten Einteilung zu einer anderen Betrachtungsweise zu führen.

29. Dieser Leser musste freilich urteilen können, denn das Nebeneinander gedruckter Beiträge garantierte weder ihre Übereinstimmung noch ihre Richtigkeit.

30. Auch die Enzyklopädisten bildeten keine Gemeinschaft mit völlig identischen philosophischen oder religiösen Überzeugungen.

31. Ihre Zusammenarbeit zeigt vielmehr, wie ein gemeinsames Publikationsvorhaben unterschiedliche Positionen verbinden konnte, ohne alle Streitfragen zu entscheiden.

32. Philosophische Autorität gewann unter solchen Bedingungen eine zusätzliche Anforderung: Eine Erklärung sollte sich im Vergleich mit anderen Erklärungen bewähren können.

33. Damit war noch kein Raum geschaffen, in dem jeder Mensch gleichberechtigt sprechen und gehört werden konnte.

34. Öffentlichkeit bezeichnet hier zunächst ein Geflecht von Gesprächen und Veröffentlichungen, in dem Gedanken über ihren unmittelbaren Entstehungsort hinaus zugänglich wurden.

35. Eine Aussage konnte aus einem privaten Brief in einen Artikel gelangen oder aus einem gelesenen Buch zum Gegenstand einer Zusammenkunft werden.

36. Die schon ältere Vorstellung einer gelehrten Republik bezeichnete einen Austausch von Gelehrten, der durch Korrespondenz und Veröffentlichungen politische Grenzen überschritt.

37. Diese Republik besaß weder ein gemeinsames Staatsgebiet noch ein allgemeines Bürgerrecht für alle Leser.

38. Ihre Mitglieder waren weiterhin auf Bildung, Sprachkenntnisse, Verbindungen und Möglichkeiten der Veröffentlichung angewiesen.

39. Während Bücher und Zeitschriften den Kreis der Adressaten erweiterten, blieben Universitäten, Akademien, Kirchen und Höfe wichtige Orte der Wissensproduktion und Anerkennung.

40. Die Veränderung bestand daher in zusätzlichen Beziehungen zwischen diesen Orten und einem Publikum, dessen Urteil sich nicht vollständig durch akademische Ämter bestimmen ließ.

41. In Frankreich konnten private Zusammenkünfte solche Beziehungen fördern, wenn Schriftsteller, Gelehrte und gesellschaftlich einflussreiche Gäste miteinander ins Gespräch kamen.

42. Für derartige regelmäßig gepflegte Gesprächskreise in Häusern von Gastgeberinnen und Gastgebern verwenden wir die Bezeichnung Salon.

43. Madame Geoffrin machte ihr Pariser Haus zu einem bekannten Treffpunkt des literarischen und künstlerischen Lebens.

44. Die Tätigkeit einer Gastgeberin bestand dabei auch darin, Begegnungen zu ermöglichen und die Bedingungen festzulegen, unter denen unterschiedliche Menschen miteinander sprechen konnten.

45. Wer eingeladen wurde, erhielt Gelegenheit, Gedanken vorzutragen, Kontakte zu knüpfen und Anerkennung außerhalb einer förmlichen Lehrveranstaltung zu gewinnen.

46. Die Auswahl der Gäste gab einer solchen Zusammenkunft zugleich ihre besondere Gestalt und setzte ihrer Offenheit Grenzen.

47. Ein privates Haus konnte also öffentlich wirksam werden, obwohl seine Tür keineswegs jedem Interessierten offenstand.

48. Der Einfluss von Frauen auf diese Gesprächskultur war eine eigenständige soziale Leistung, aus der sich jedoch keine allgemeine Gleichberechtigung von Frauen in Bildung, Beruf oder Politik ableiten lässt.

49. Im Salon begegnete eine Behauptung ihrem Einwand gewöhnlich unter den Augen der Anwesenden, sodass Zustimmung, Zurückhaltung und Widerspruch unmittelbar aufeinander wirkten.

50. Verständlichkeit und ein aufmerksamer Umgang mit dem Gegenüber konnten eine Diskussion fördern, die außerhalb eng begrenzter Fachkreise verständlich blieb.

51. Höflichkeit bot zudem die Möglichkeit, über Unterschiede hinweg im Gespräch zu bleiben, statt jede abweichende Ansicht als persönliche Feindschaft zu behandeln.

52. Dieselben Umgangsregeln konnten allerdings Kritik abschwächen, wenn ein scharf formulierter Einwand den Rang oder das Ansehen eines Gastes verletzte.

53. Auch eine elegant vorgetragene Erklärung konnte mehr Beifall erhalten, als ihre Gründe rechtfertigten.

54. Gesellschaftliche Sicherheit, sprachliche Gewandtheit und die Nähe zu einflussreichen Personen beeinflussten somit die Chancen, überhaupt als ernst zu nehmender Gesprächspartner aufzutreten.

55. Für die philosophische Prüfung entstand daraus eine Spannung zwischen dem Anspruch auf die Kraft eines Arguments und den Bedingungen seines Gehörs.

56. Dass Menschen miteinander sprachen, machte ihre Urteile noch nicht unabhängig von den Ungleichheiten, unter denen sie zusammenkamen.

57. Die gedruckte Zeitschrift veränderte diese Gesprächssituation, weil ein Beitrag Menschen erreichen konnte, die einander niemals persönlich begegneten.

58. Mit dem seit 1711 erscheinenden Spectator schufen Joseph Addison und Richard Steele in London eine Form regelmäßiger literarischer und moralischer Betrachtung.

59. Addison erläuterte darin den Anspruch, philosophische Überlegung aus gelehrten Räumen auch in gesellige Zusammenkünfte, Kaffeehäuser und den häuslichen Alltag zu tragen.

60. Die Beschäftigung mit Urteil, Verhalten und Selbsttäuschung sollte damit an Situationen anschließen, die ein Leser aus seiner Lebenswelt wiedererkennen konnte.

61. Im Unterschied zu einer geschlossenen Abhandlung bot eine periodische Veröffentlichung wiederkehrende Anlässe, Beobachtungen aufzunehmen und eigene Gewohnheiten daran zu prüfen.

62. Ein einzelner Beitrag konnte gelesen, weitergereicht oder zum Ausgangspunkt eines Gesprächs werden, ohne dass alle Beteiligten denselben Bildungsweg durchlaufen hatten.

63. Die literarische Gestaltung vermittelte dabei zwischen philosophischer Frage und alltäglicher Erfahrung, statt bloß Fachwissen in kleinere Portionen zu zerlegen.

64. Sie lenkte allerdings auch die Aufmerksamkeit, denn die Verfasser entschieden, welche Verhaltensweisen sie als vernünftig, lächerlich oder verbesserungsbedürftig darstellten.

65. Eine Antwort auf einen gedruckten Beitrag musste ihren Verfasser zeitlich verzögert erreichen und konnte ihrerseits veröffentlicht werden.

66. Anders als im persönlichen Gespräch ließ sich die ursprüngliche Formulierung erneut lesen und genauer mit einer Erwiderung vergleichen.

67. Dadurch entstanden Möglichkeiten der Prüfung, die nicht vom Gedächtnis sämtlicher Anwesenden oder von der Stimmung eines einzelnen Abends abhingen.

68. Zugleich lag zwischen dem Wunsch eines Lesers, öffentlich zu antworten, und dem tatsächlichen Erscheinen seiner Stimme die Entscheidung einer Redaktion.

69. Herausgeber wählten Beiträge aus, während Verleger für Herstellung und Vertrieb sorgen mussten und dabei wirtschaftliche Risiken trugen.

70. Auch in den deutschsprachigen Ländern verbanden Zeitschriften den räumlich verstreuten Buchmarkt mit einer fortlaufenden kritischen Auseinandersetzung.

71. Friedrich Nicolais seit 1765 veröffentlichte Allgemeine deutsche Bibliothek machte die Besprechung neuer Bücher zu einem umfangreichen gemeinschaftlichen Unternehmen.

72. Solche Rezensionen erleichterten die Orientierung, verliehen den Rezensenten aber auch Einfluss darauf, welche Werke Beachtung und welche Autoren Vertrauen erhielten.

73. Wie weit Gedanken zirkulieren konnten, hing außer von redaktionellen Entscheidungen von Papier, Druck, Transport und den finanziellen Mitteln des Publikums ab.

74. Für umfangreiche Vorhaben bot die Subskription eine Möglichkeit, Leser schon vor dem Abschluss zur verbindlichen Bestellung zu gewinnen und dadurch die Finanzierung zu stützen.

75. Die Encyclopédie wurde auf diesem Weg zu einem Unternehmen, dessen Fortsetzung auch von den Erwartungen seiner Käufer abhing.

76. Ihre ursprüngliche Ausgabe umfasste schließlich siebzehn Textbände und elf Tafelbände, deren Veröffentlichung sich insgesamt von 1751 bis 1772 erstreckte.

77. Schon dieser Umfang macht verständlich, weshalb das Werk erhebliche Mittel erforderte und kein beliebig verfügbares Alltagsgut war.

78. Gemeinsam zugängliche Bücher, ausgeliehene Druckschriften und das Gespräch über Gelesenes konnten die Wirkung über die unmittelbaren Käufer hinaus verlängern.

79. Dennoch blieb die Fähigkeit zu lesen ungleich verteilt, und auch ein lesekundiger Mensch besaß nicht unbedingt Zeit, Geld oder Zugang zu den benötigten Werken.

80. Vermehrter Buchhandel und wachsende Lesekreise erweiterten deshalb Möglichkeiten der Beteiligung, ohne die gesellschaftlichen Voraussetzungen dieser Beteiligung aufzuheben.

81. Eine weitere Grenze setzte die Zensur, also die obrigkeitliche Kontrolle darüber, welche Texte veröffentlicht und verbreitet werden durften.

82. In Frankreich war die rechtliche Absicherung eines großen Druckvorhabens eng mit staatlicher Genehmigung verbunden, während kirchliche Gegner zusätzlichen Druck ausüben konnten.

83. Bereits 1752 wurde die Encyclopédie verboten, doch ihre Veröffentlichung konnte später wieder aufgenommen werden.

84. Als 1759 das königliche Druckprivileg, die obrigkeitlich gewährte Erlaubnis zur Veröffentlichung, aufgehoben wurde, arbeiteten Diderot und seine Mitarbeiter unter gefährdeten Bedingungen weiter.

85. Die letzten zehn Textbände erschienen 1765 mit einer fingierten Verlagsadresse in Neuchâtel, während die Tafelbände bis 1772 folgten.

86. Zum Fortbestand des Unternehmens trug auch Malesherbes bei, ein hoher Beamter der französischen Buchverwaltung, der die Herausgeber unterstützte.

87. Dieser Schutz zeigt, wie sehr öffentliche Kritik von Verbindungen zu Personen innerhalb der bestehenden Herrschaftsordnung abhängen konnte.

88. Auch der Verleger konnte Texte verändern: Le Breton ließ ohne Diderots Wissen Passagen entschärfen, was dieser 1764 entdeckte.

89. Zwischen einem Gedanken und seiner gedruckten Gestalt standen folglich mehrere Instanzen, deren Interessen sich keineswegs deckten.

90. Eine Veröffentlichung musste durch dieses Geflecht hindurchgelangen, bevor ihre Argumente überhaupt der Prüfung durch Leser ausgesetzt waren.

91. Salons, Zeitschriften und Enzyklopädien veränderten unter diesen Bedingungen den Weg, auf dem ein philosophischer Gedanke Anerkennung erwerben konnte.

92. Neben der Stellung seines Urhebers gewannen die verständliche Darstellung, der Vergleich mit anderen Erkenntnissen und die Reaktion eines weiteren Publikums Gewicht.

93. Öffentlich vorgebrachte Gründe konnten überprüft werden, weil andere Menschen an denselben Formulierungen ansetzten und abweichende Erfahrungen oder Folgerungen einbrachten.

94. Dass eine Ansicht viel gelesen oder häufig wiederholt wurde, bewies allerdings ihre Wahrheit ebenso wenig wie der Beifall in einem Salon.

95. Auch die Erweiterung des Publikums ließ offen, wer seine Erfahrungen selbst darstellen durfte und wer hauptsächlich als Gegenstand fremder Beschreibungen erschien.

96. Besonders deutlich wird diese Frage bei den Handwerkern, deren Kenntnisse das Wissensunternehmen bereicherten, während die redaktionelle Deutung ihrer Arbeit bei anderen lag.

97. Entsprechend konnte eine Gastgeberin eine wichtige Stimme des gesellschaftlichen Austauschs sein, obwohl die Möglichkeiten vieler anderer Frauen eng begrenzt blieben.

98. Wer Öffentlichkeit als gemeinsame Nutzung von Wissen versteht, muss daher außer den veröffentlichten Ergebnissen auch die Wege zu ihrer Herstellung und die Bedingungen ihrer Aneignung untersuchen.

99. Im Anspruch der Encyclopédie, Werkstattwissen neben gelehrte Erkenntnis zu stellen, lag eine Erweiterung dessen, was Beachtung verdiente.

100. Ob aus dieser Beachtung auch die Möglichkeit erwuchs, selbst zu widersprechen und das gemeinsame Urteil mitzubestimmen, blieb eine weitergehende, durch das gedruckte Werk allein nicht beantwortete Frage.