10.2 George Berkeley és David Hume: a tapasztalat és a bizonyosságunk határai – George Berkeley und David Hume: Erfahrung und die Grenzen unserer Gewissheiten

1. Képzeljünk el egy embert, aki egy asztalnál ül, és meg van győződve arról, hogy egy szilárd, ismerős tárgy áll előtte.

2. Barna felületet lát, a keze alatt ellenállást érez, és arra számít, hogy az asztal holnap is hordozni fogja a könyveit.

3. Hogy ez a bizonyosság több, egymástól nagyon különböző feltételezést ötvöz, a mindennapi életben alig tűnik fel neki.

4. A szín jelenleg látható, a holnapi teherbíróképességet viszont csak várja, az asztal fennmaradása pedig távollétében nem közvetlenül megfigyelhető.

5. A megfigyelő magát is természetesen ugyanazon személynek tekinti, aki tegnap ezen az asztalnál dolgozott.

6. George Berkeley és David Hume éppen ilyen látszólag jelentéktelen átmeneteknél kezdi el elemzését, akik gondolkodásukkal a megszokott meggyőződéseket boncolgatják anélkül, hogy feladnák az ésszerű életvitelt.

7. Összehasonlításuk megmutatja, miért vezethet a tapasztalati filozófia mind a valláson alapuló világrendhez, mind pedig az állítólagosan végső bizonyosságok szkeptikus vizsgálatához.

8. A 18. század elején John Locke emberi értelemről szóló vizsgálata élesebbé tette azt a kérdést, hogy honnan származnak szellemi tartalmaink, és meddig terjed ismeretünk.

9. Az „ötlet” szó ebben az összefüggésben egy észlelési vagy képzeleti tartalmat jelölt, például egy színt, egy alakot vagy egy tárgyra vonatkozó gondolatot.

10. Ha azonban az ismeret ilyen tartalmakból indul ki, nehézség merül fel, amint az észlelt világot megkülönböztetjük a mögötte lévő valóságtól.

11. Ekkor például közvetlenül ismerjük a látható asztallapot, míg annak állítólagosan független anyagi alapját csak következtetés útján kell megismernünk.

12. A filozófiai hagyomány „szubsztanciának” nevez valamit, ami önállóan létezik és tulajdonságokkal rendelkezik; a kifejezés nem egyszerűen egy bizonyos anyagot jelent.

13. Berkeley azt kérdezi, milyen érthető tartalommal bír az anyagi szubsztancia feltételezése, ha azt elválasztjuk minden érzékelt dologtól.

14. Az 1685-ben született ír filozófus ezt a kritikát az 1710-ben megjelent, az emberi megismerés alapelveiről szóló értekezésében, valamint az 1713-as három párbeszédében fejtette ki.

15. A dublini Trinity College-ban folytatott tanulmányai és egyházi pályafutása olyan anglikán környezethez kötődnek, amelyben a megismeréssel kapcsolatos kérdések egyúttal vallási jelentőséget is hordoztak.

16. Berkeley meg akarta védeni az érzékekkel tapasztalt világot a szkeptikus kételyektől, és ellenezte azokat a magyarázatokat, amelyek megfosztották az elmét és Istent alapvető szerepüktől.

17. Amit mi asztalnak nevezünk, az számára az érzékelhető tulajdonságok rendezett összefüggése, amelyhez tartozik a látható forma és az érzékelhető ellenállás is.

18. Egy olyan további anyagi alapot, amelynek e összefüggés mögött rejtve kellene maradnia, ő feleslegesnek és végső soron érthetetlennek tartja.

19. Ezt a nézetet immaterializmusnak nevezik, mert tagadja az anyagi szubsztancia létezését.

20. Aki ebből azt a következtetést vonja le, hogy Berkeley az asztalokat, a fákat és az emberi testeket tetszőleges kitalációknak nyilvánítja, az azonban félreérti filozófiájának pozitív felépítését.

21. Berkeley valósága magában foglalja az érzékelt tartalmakat és azokat az elméket, amelyek érzékelnek és cselekszenek.

22. Az eszmék az ő értelmezésében passzívak, míg az elme ítél, akar és képes elképzeléseket létrehozni.

23. Az elme ezért nem maga is egy újabb ötlet a szín, a hő vagy a kiterjedés mellett.

24. Berkeley kifejezetten megkülönbözteti az érzékeltet és az érzékelő lényt, amely szellemi anyagként létezik.

25. Az a jól ismert megállapítás, miszerint a létezés az érzékelésben áll, az érzéki dolgokra vonatkozik, és nem alkalmazható változatlanul az érzékelőjükre.

26. Ezenkívül példánk megfigyelője ugyan elképzelhet magában egy másik asztalt, de a ténylegesen érzékelt ellenállást nem tudja tetszése szerint megszüntetni.

27. Éppen az érzéki tapasztalatok feletti rendelkezés hiánya jelenti Berkeley számára az okot a valóság és a puszta elképzelés megkülönböztetésére.

28. Mivel Berkeley szerint az eszméknek nincs saját hatásuk, és érzéki tapasztalataink nem egyszerűen akaratunkból keletkeznek, azok eredetét egy másik, hatalmasabb szellemben keresi.

29. E tapasztalatok szabályszerűsége és összefüggései Istenhez vezetik őt, aki a természeti rendet fenntartja.

30. Ezzel Berkeley összekapcsolja az ismeretkritikát a metafizikával, vagyis azokkal az állításokkal, amelyek a valóság alapvető fajtáiról szólnak.

31. Még ha közülünk senki sem nézi az asztalt, ennek a rendszernek a keretein belül az asztal állandósága nem függ egy ember véletlenszerű figyelmétől.

32. Az asztal állandósága egy isteni rendben gyökerezik, amely túlmutat a véges elmék változó észlelésein.

33. Hogy az isteni megismerés és az emberi érzéki tapasztalat pontosan hogyan kapcsolódik össze ebben, az egy igényes értelmezési kérdés, hiszen Istent nem egyszerűen egy további fizikai megfigyelőként értelmezik.

34. Berkeley álláspontja ezért nem szolipszizmus, vagyis nem olyan tan, amely szerint kizárólag a saját én létezik.

35. Más elmék és a mi akaratunktól független világ elengedhetetlen részei a válaszának.

36. Ezen a ponton azonban komoly ellenvetést lehet megfogalmazni: az, hogy a tárgyakat csak észlelési feltételek mellett ismerjük fel, még nem bizonyítja, hogy létezésük is az észleléstől függ.

37. Egy ember például elismerheti, hogy soha nem lát teljesen perspektíva nélküli asztallapot, és ennek ellenére ragaszkodhat észlelésének függetlenül létező okához.

38. Berkeleynek ezért többet kellene bemutatnia, mint pusztán azt a tényt, hogy az ismeret mindig egy ismerő embert feltételez.

39. Válasza az anyag fogalmának kritikáját ötvözi azzal az állítással, hogy egy rejtett anyagi alap egyébként sem magyarázza érthetően a szellemi tartalmak keletkezését.

40. Hogy ez minden lehetséges elképzelést egy független fizikai világról lefed-e, vitatott kérdés marad.

41. Ugyanakkor Berkeley a természettudománynak olyan feladatot hagy, amely rendszerén belül értelmet nyer.

42. A természettudomány vizsgálhatja a tapasztalatok törvényszerű összefüggéseit és előrejelzéseket tehet, még akkor is, ha nem fedez fel rejtett anyagi erőket végső okként.

43. A tudós és a vallási gondolkodó így ugyanazon a rendezett világon dolgoznak, de annak összefüggéseinek különböző szintjeit magyarázzák.

44. David Hume, aki 1711-ben született Edinburgh-ban, az emberi megismerést tette az emberi természet átfogó vizsgálatának tárgyává.

45. 1739-ben és 1740-ben megjelent főműve az ismerettel, az érzelmekkel és az erkölccsel foglalkozott; később rövidebb tanulmányokban újra megfogalmazta a lényeges kérdéseket.

46. Esszéíróként és történészként is az emberi életformákkal foglalkozott, ezért túl szűk lenne az a kép, amely kizárólag a kételybe merült gondolkodót ábrázolja.

47. A Berkeley-vel való közös pont elsősorban abban a kritikai kérdésben rejlik, hogy fogalmaink milyen tapasztalati tartalommal bírnak.

48. Hume megkülönbözteti a benyomásokat – amelyek közé a közvetlen érzéki tapasztalatok és a belső érzelmek tartoznak – a gondolkodás és az emlékezés általában kevésbé élénk képzeteitől.

49. Példánkban a kézen az asztalon egy benyomást kelt, míg az érzékelt ellenállásra vonatkozó emlék egy képzetet idéz elő.

50. Hume alapvető szabálya szerint az egyszerű képzeletek megfelelő benyomásokra vezethetők vissza, míg az összetett gondolatok a meglévő anyagot sokféleképpen összekapcsolhatják.

51. A hozzá tartozó benyomás megkérdezése különösen ott hivatott tisztázást hozni, ahol a filozófiai szavak egy bizonyos tartalmat ígérnek anélkül, hogy azt érthetően ki tudnák fejezni.

52. Ahhoz azonban, hogy elvárjuk, hogy az asztal holnap is teherbíró legyen, az egyes elképzelések eredete még nem elegendő.

53. Itt meg kell magyarázni, miért lép az elme túl a jelenleg tapasztaltakon, és számol egy jövőbeli eseménnyel.

54. Hume ennek érdekében megkülönbözteti az elképzelések közötti kapcsolatokat – amilyeneket például a matematikai állítások fejeznek ki – a tényleges eseményekre vonatkozó állításoktól.

55. Egy fogalmilag szükségszerű összefüggés gondolkodás útján ellenőrizhető, míg egy tárgy holnapi állapota a tapasztalattól függ.

56. Az a gondolat, hogy az asztal holnap összedől, önmagában nem tartalmaz logikai ellentmondást, még akkor sem, ha összedőlése rendkívül valószínűtlennek tűnik.

57. Bizalmunk inkább a tárgyakkal és azok viselkedésével kapcsolatos eddigi tapasztalatainkon alapul.

58. Bizonyos hatásokat várunk, mert hasonló körülményekhez ismétlődően hasonló következmények társultak.

59. Ezzel Hume eljut az ok-okozati összefüggéshez, az ok és a hatás közötti kapcsolathoz, amely mindennapi elvárásainkat és a természettudomány nagy részét alátámasztja.

60. Amikor megfigyeljük, hogy egy ütközés után egy tárgy mozgásba jön, látjuk az események sorozatát, de nem látunk szükségszerű összefüggést, mint további látható tulajdonságot.

61. A megfigyelt esetekről a meg nem figyelt esetekre való átmenetet általában indukciónak nevezik.

62. Ennek az elvárásnak a tisztán fogalmi bizonyítása azért bukik meg, mert egy ettől eltérő jövő továbbra is ellentmondásmentesen elképzelhető marad.

63. Ha viszont arra hivatkozunk, hogy az ilyen várakozások eddig sikeresek voltak, akkor ismét a múltbeli tapasztalatokat használjuk fel a jövőbeli siker alátámasztására.

64. Ezzel az érvelés már eleve feltételezi azt az átmenetet, amelynek jogosságát éppen bizonyítania kellene.

65. Körkörös érvelés alakul ki, amelyben a múltbeli tapasztalatok átvihetőségébe vetett bizalom éppen ezen a bizalmon alapul.

66. Hume válasza arra irányítja a figyelmet, hogy az emberek valójában hogyan alakítják ki az ilyen várakozásokat.

67. Az ismétlődő összefüggések kialakítanak egy szokást, amelynek révén a jelenlegi benyomás felidézi annak szokásos következményét.

68. Ez a kép különös szilárdsággal bír, és cselekedeteinket erősebben befolyásolja, mint egy pusztán elképzelt lehetőség.

69. Hume ezzel a tényállásokkal kapcsolatos meggyőződések kialakulását vizsgálja, wobei a „meggyőződés” itt nem kifejezetten vallási hitet jelent.

70. A szokás azonban nem nyújt utólagos bizonyosságot, hanem egy olyan képességet magyaráz, amely nélkül aligha tudnánk a tapasztalatokat cselekvésünkhöz felhasználni.

71. Ebből nem következik, hogy minden várakozás egyformán jó lenne, vagy hogy a gondos természettudományi kutatásnak ne lenne előnye a meggondolatlan feltételezésekkel szemben.

72. A tapasztalatokon alapuló gondolkodás keretein belül is összehasonlíthatjuk a megfigyeléseket, figyelembe vehetjük a kivételeket, és szélesebb körű tapasztalatok alapján korrigálhatjuk következtetéseinket.

73. Aki egy megrongálódott asztalt vizsgál, annak ezért jobb indokai vannak egy bizonyos várakozásra, mint annak, aki bizalmát kizárólag felületes ismeretségből meríti.

74. Az, hogy egy feltételezés szokásból fakad, még nem bizonyítja, miért kell igaznak lennie.

75. Hume szkepticizmusa, az ismereti igények vizsgálata és korlátozása itt összekapcsolódik egy naturalista megközelítéssel, amely az emberi gondolkodást a tapasztalható működési folyamatokból magyarázza.

76. Ez a naturalizmus elsősorban egy vizsgálati módszer, és nem szabad automatikusan egyenlővé tenni azzal a metafizikai állítással, miszerint kizárólag az anyag létezik.

77. Ugyanígy túl egyértelmű lenne, ha Hume-ot egyszerűen minden valós ok-okozati összefüggés tagadásával vádolnánk, hiszen az okokról szóló kijelentéseinek hatályát eltérően értelmezik.

78. Bizonyos azonban, hogy ez kihívást jelent azon igényünk számára, hogy a megfigyelt szabályszerűségektől függetlenül közvetlenül felismerjünk egy szükségszerű összefüggést.

79. Ez a kihívás érinti azt a magától értetődő hivatkozást is a szellemi hatásra, amely Berkeley pozitív magyarázatában központi szerepet játszik.

80. Míg Berkeley az aktív szellemek és Isten révén alapozza meg a tapasztalati világot, Hume azt vizsgálja, hogy mely észlelések és szellemi átmenetek teszik egyáltalán érthetővé egy ilyen igazolási igényt.

81. Ez a különbség különösen nyilvánvalóvá válik magában az érzékelő emberben.

82. Berkeley ragaszkodik az elméhez, mint a tapasztalatok aktív hordozójához, míg Hume az emberi természetről szóló művében egy állandó én tapasztalati tartalmát keresi.

83. A belső megfigyelés során bizonyos érzékelésekkel, érzésekkel és gondolatokkal találkozik, de nincs olyan további, érzékelt, változatlan hordozó, amely mellettük létezne.

84. Ezért az én-t olyan észlelések halmazaként, illetve egymással összekapcsolt észlelések sorozataként írja le, amelyek összefüggéseinek célja, hogy érthetővé tegyék identitástudatunkat.

85. Ugyanezen mű függelékében azonban elismeri, hogy nehézségekbe ütközik éppen ezen észlelések közötti kapcsolat kielégítő magyarázata.

86. Itt is felhozható az a kifogás, hogy egy különleges benyomás sikertelen keresése még nem ad teljes magyarázatot az emberi élmény egységére.

87. Hume ezzel sem az emlékeket, sem az életből származó személyes kapcsolatokat nem távolította el, de megkérdőjelezi azt az állítást, hogy az ismerős személyt változatlan szellemi szubstanciaként bizonyította volna.

88. Az asztalnál ülő ember a mindennapi életben ugyanaz a beszélgetőtárs marad, bár ennek az azonosnak a filozófiai megalapozása egyáltalán nem magától értetődő.

89. Ez a feszültség az életgyakorlat és a végső indoklás között Hume-nál az erkölcsre és a vallásra is kiterjed.

90. Véleménye szerint az erkölcsi ítéletek lényegében a jóváhagyásból és az elutasításból fakadnak, wobei az értelem tisztázza a tényeket és a következményeket, de önmagában még nem eredményez erkölcsi egyetértést.

91. A szimpátia révén hozzáférhetünk mások érzéseihez, és egy általánosabb nézőpont korrigálhatja a puszta közelségből és saját érdekeinkből fakadó torzulásokat.

92. Így az erkölcsöt emberi ítélkezési gyakorlatként vizsgálják, anélkül, hogy tetszőleges személyes szeszélyekre redukálnák.

93. A vallási állításokat Hume viszont annak alapján vizsgálja, hogy mennyire nyúlnak vissza azok indokai, ahelyett, hogy átvenné Berkeley isteni biztosítékát a világra vonatkozóan.

94. Vallásfilozófiai párbeszédeiben különböző szereplők különösen azt vizsgálják, hogy a világrendből milyen következtetéseket lehet levonni a feltételezett teremtő tulajdonságaira vonatkozóan.

95. A tapasztalt világ rendje tehát további indokok nélkül nem bizonyítja egy teremtő korlátlan hatalmát és tökéletes jóságát.

96. Hogy Hume saját vallási álláspontja összességében hogyan határozható meg, az értelmezési kérdés marad, amelyet egy egyszerű címke, mint például a „dogmatikus ateista”, inkább eltakar.

97. Elképzelt megfigyelőnk továbbra is letetheti a könyvét az asztalra, de a bizalmának jelentése megváltozott.

98. Berkeley szerint a megbízható tárgy egy szellemi, Isten által hordozott valóságba tartozik, míg Hume megmutatja, hogy az emberi elvárások kétségtelen bizonyíték nélkül is keletkezhetnek és korrigálhatók.

99. Az ismeret tapasztalathoz való kötődése tehát még nem dönti el, hogy melyik metafizika, melyik személyfelfogás vagy melyik vallási válasz következik belőle.

100. Éppen a megszokott asztalnál válik láthatóvá, hogy mekkora a távolság az általunk érzékelt, az életben bízott dolgok, valamint az között, amit filozófiailag bizonyosnak tudunk kimutatni.

1. Stellen wir uns einen Menschen vor, der an einem Tisch sitzt und überzeugt ist, einen festen, vertrauten Gegenstand vor sich zu haben.

2. Er sieht eine braune Fläche, spürt unter der Hand einen Widerstand und erwartet, dass der Tisch auch morgen noch seine Bücher tragen wird.

3. Dass diese Gewissheit mehrere sehr verschiedene Annahmen verbindet, fällt ihm im gewöhnlichen Gebrauch kaum auf.

4. Die Farbe ist gegenwärtig sichtbar, die morgige Tragfähigkeit dagegen wird erwartet, und das Fortbestehen des Tisches während seiner Abwesenheit entzieht sich unmittelbarer Beobachtung.

5. Auch sich selbst versteht der Betrachter selbstverständlich als dieselbe Person, die gestern an diesem Tisch gearbeitet hat.

6. An solchen unscheinbaren Übergängen setzen George Berkeley und David Hume an, deren Denken vertraute Überzeugungen auseinanderlegt, ohne damit jede vernünftige Lebensführung aufzugeben.

7. Ihr Vergleich zeigt, weshalb eine Philosophie der Erfahrung sowohl zu einer religiös begründeten Weltordnung als auch zur skeptischen Prüfung vermeintlich letzter Sicherheiten führen kann.

8. Im frühen achtzehnten Jahrhundert hatte John Lockes Untersuchung des menschlichen Verstandes die Frage verschärft, woher unsere geistigen Inhalte stammen und wie weit unsere Erkenntnis reicht.

9. Das Wort „Idee“ bezeichnete in diesem Zusammenhang einen Wahrnehmungs- oder Vorstellungsinhalt, etwa eine Farbe, eine Gestalt oder den Gedanken an einen Gegenstand.

10. Wenn die Erkenntnis bei solchen Inhalten beginnt, entsteht jedoch eine Schwierigkeit, sobald die wahrgenommene Welt von einer dahinterliegenden Wirklichkeit unterschieden wird.

11. Dann kennen wir unmittelbar beispielsweise die sichtbare Tischfläche, während ihre angeblich unabhängige materielle Grundlage nur erschlossen werden soll.

12. Als „Substanz“ bezeichnet die philosophische Tradition dabei etwas, das selbstständig besteht und Eigenschaften trägt; der Ausdruck bedeutet nicht einfach einen bestimmten Stoff.

13. Berkeley fragt, welchen verständlichen Inhalt die Annahme einer materiellen Substanz besitzt, wenn diese von allem Wahrgenommenen getrennt wird.

14. Der 1685 geborene irische Philosoph entwickelte diese Kritik in seiner 1710 veröffentlichten Abhandlung über die Prinzipien der menschlichen Erkenntnis und in den drei Dialogen von 1713.

15. Seine Ausbildung am Trinity College in Dublin und sein kirchlicher Lebensweg gehören zu einem anglikanischen Umfeld, in dem Erkenntnisfragen zugleich religiöse Bedeutung hatten.

16. Berkeley wollte die sinnlich erfahrene Welt gegen skeptische Zweifel sichern und einer Erklärung entgegentreten, die dem Geist und Gott ihre grundlegende Stellung nahm.

17. Was wir einen Tisch nennen, ist für ihn ein geordneter Zusammenhang wahrnehmbarer Eigenschaften, zu denen sichtbare Gestalt und fühlbarer Widerstand gehören.

18. Eine zusätzliche materielle Grundlage, die hinter diesem Zusammenhang verborgen bleiben müsste, hält er für entbehrlich und letztlich unverständlich.

19. Diese Auffassung heißt Immaterialismus, weil sie die Existenz einer materiellen Substanz bestreitet.

20. Wer daraus folgert, Berkeley erkläre Tische, Bäume und menschliche Körper zu beliebigen Erfindungen, verfehlt allerdings den positiven Aufbau seiner Philosophie.

21. Berkeleys Wirklichkeit umfasst wahrgenommene Inhalte und die Geister, die wahrnehmen und tätig sind.

22. Ideen sind in seinem Verständnis passiv, während ein Geist urteilt, will und Vorstellungen hervorbringen kann.

23. Der Geist ist deshalb nicht selbst eine weitere Idee neben Farbe, Wärme oder Ausdehnung.

24. Berkeley unterscheidet ausdrücklich zwischen dem Wahrgenommenen und dem wahrnehmenden Wesen, das als geistige Substanz besteht.

25. Die bekannte Formel, das Sein bestehe im Wahrgenommenwerden, betrifft sinnliche Dinge und lässt sich nicht unverändert auf ihren Wahrnehmer übertragen.

26. Außerdem kann der Betrachter unseres Beispiels zwar einen anderen Tisch in seiner Einbildung entwerfen, den tatsächlich empfundenen Widerstand aber nicht nach Belieben abschaffen.

27. Gerade die fehlende Verfügung über sinnliche Erfahrungen ist für Berkeley ein Grund, zwischen Wirklichkeit und bloßer Vorstellung zu unterscheiden.

28. Weil Ideen nach Berkeley keine eigene Wirksamkeit besitzen und unsere Sinneserfahrungen nicht einfach durch unseren Willen entstehen, sucht er ihren Ursprung in einem anderen, mächtigeren Geist.

29. Die Regelmäßigkeit und der Zusammenhang dieser Erfahrungen führen ihn zu Gott, der die Naturordnung trägt.

30. Damit verbindet Berkeley eine Erkenntniskritik mit Metaphysik, also mit Aussagen darüber, welche grundlegenden Arten von Wirklichkeit bestehen.

31. Auch wenn niemand von uns den Tisch betrachtet, hängt seine Beständigkeit in diesem System nicht an der zufälligen Aufmerksamkeit eines Menschen.

32. Sie ist in einer göttlichen Ordnung verankert, die über die wechselnden Wahrnehmungen endlicher Geister hinausreicht.

33. Wie göttliches Erkennen und menschliche Sinneserfahrung dabei genau zusammenhängen, ist eine anspruchsvolle Auslegungsfrage, denn Gott wird nicht einfach als weiterer körperlicher Beobachter verstanden.

34. Berkeleys Position ist daher auch kein Solipsismus, also keine Lehre, nach der allein das eigene Ich existiert.

35. Andere Geister und eine von unserem Belieben unabhängige Welt gehören wesentlich zu seiner Antwort.

36. An dieser Stelle lässt sich jedoch ein ernsthafter Einwand formulieren: Dass wir Gegenstände nur unter Wahrnehmungsbedingungen erkennen, beweist noch nicht, dass ihre Existenz ebenfalls von Wahrnehmung abhängt.

37. Ein Mensch kann beispielsweise zugeben, dass er niemals eine völlig perspektivlose Tischfläche sieht, und trotzdem an einer unabhängig bestehenden Ursache seiner Wahrnehmung festhalten.

38. Berkeley müsste deshalb mehr zeigen als die bloße Tatsache, dass Erkenntnis immer einen erkennenden Menschen voraussetzt.

39. Seine Antwort verbindet Kritik am Begriff der Materie mit der Behauptung, eine verborgene materielle Grundlage erkläre die Entstehung geistiger Inhalte ohnehin nicht verständlich.

40. Ob damit jede mögliche Auffassung einer unabhängigen körperlichen Welt getroffen ist, bleibt umstritten.

41. Zugleich lässt Berkeley der Naturforschung eine Aufgabe, die innerhalb seines Systems sinnvoll bleibt.

42. Sie kann die gesetzmäßigen Beziehungen der Erfahrungen untersuchen und Vorhersagen ermöglichen, auch wenn sie keine verborgenen materiellen Kräfte als letzte Ursachen entdeckt.

43. Der Wissenschaftler und der religiöse Denker arbeiten somit an derselben geordneten Welt, erklären aber verschiedene Ebenen ihres Zusammenhangs.

44. David Hume, der 1711 in Edinburgh geboren wurde, machte menschliches Erkennen seinerseits zum Gegenstand einer umfassenden Untersuchung der menschlichen Natur.

45. Sein 1739 und 1740 veröffentlichtes Hauptwerk behandelte Erkenntnis, Leidenschaften und Moral; später stellte er wesentliche Fragen in kürzeren Untersuchungen neu dar.

46. Auch als Essayist und Historiker beschäftigte er sich mit menschlichen Lebensformen, weshalb das Bild eines ausschließlich in Zweifel versunkenen Denkers zu eng wäre.

47. Die Gemeinsamkeit mit Berkeley liegt zunächst in der kritischen Frage, welchen Erfahrungsgehalt unsere Begriffe besitzen.

48. Hume unterscheidet Eindrücke, zu denen unmittelbare Sinneserfahrungen und innere Regungen gehören, von den gewöhnlich weniger lebhaften Vorstellungen des Denkens und Erinnerns.

49. Die Hand auf dem Tisch liefert in unserem Beispiel einen Eindruck, während die Erinnerung an den gefühlten Widerstand eine Vorstellung hervorruft.

50. Nach Humes grundlegender Regel gehen einfache Vorstellungen auf entsprechende Eindrücke zurück, während zusammengesetzte Gedanken vorhandenes Material vielfältig verbinden können.

51. Die Nachfrage nach dem zugehörigen Eindruck soll besonders dort Klarheit schaffen, wo philosophische Wörter einen bestimmten Inhalt versprechen, ohne ihn verständlich ausweisen zu können.

52. Für die Erwartung, dass der Tisch auch morgen trägt, reicht die Herkunft einzelner Vorstellungen allerdings noch nicht aus.

53. Hier muss erklärt werden, weshalb der Geist über das gegenwärtig Erfahrene hinausgeht und mit einem künftigen Ereignis rechnet.

54. Hume unterscheidet dafür Beziehungen zwischen Vorstellungen, wie sie etwa mathematische Aussagen ausdrücken, von Behauptungen über tatsächliche Ereignisse.

55. Ein begrifflich notwendiger Zusammenhang lässt sich durch Denken prüfen, während die morgige Beschaffenheit eines Gegenstands von Erfahrung abhängt.

56. Der Gedanke, dass der Tisch morgen zusammenbricht, enthält für sich genommen keinen logischen Widerspruch, selbst wenn sein Zusammenbruch äußerst unwahrscheinlich erscheint.

57. Unsere Zuversicht stützt sich vielmehr auf bisherige Erfahrungen mit Gegenständen und deren Verhalten.

58. Wir erwarten bestimmte Wirkungen, weil ähnliche Umstände wiederholt mit ähnlichen Folgen verbunden waren.

59. Damit gelangt Hume zur Kausalität, dem Zusammenhang von Ursache und Wirkung, der unsere alltäglichen Erwartungen und weite Teile der Naturforschung trägt.

60. Wenn wir beobachten, dass nach einem Stoß ein Gegenstand in Bewegung gerät, sehen wir die Ereignisfolge, aber keine notwendige Verbindung als zusätzliche sichtbare Eigenschaft.

61. Der Übergang von beobachteten Fällen zu unbeobachteten Fällen wird gewöhnlich als Induktion bezeichnet.

62. Ein rein begrifflicher Beweis dieser Erwartung scheitert daran, dass eine abweichende Zukunft widerspruchsfrei denkbar bleibt.

63. Beruft man sich dagegen darauf, dass solche Erwartungen bisher erfolgreich waren, verwendet man erneut vergangene Erfahrungen, um künftigen Erfolg zu begründen.

64. Damit setzt die Begründung bereits den Übergang voraus, dessen Berechtigung sie erst nachweisen sollte.

65. Es entsteht ein Zirkelschluss, bei dem das Vertrauen auf die Übertragbarkeit vergangener Erfahrung durch eben dieses Vertrauen gestützt wird.

66. Humes Antwort richtet den Blick darauf, wie Menschen solche Erwartungen tatsächlich bilden.

67. Wiederholte Verbindungen prägen eine Gewohnheit, durch die der gegenwärtige Eindruck die Vorstellung seiner üblichen Folge hervorruft.

68. Diese Vorstellung besitzt eine besondere Festigkeit und beeinflusst unser Handeln stärker als eine bloß ausgedachte Möglichkeit.

69. Hume untersucht damit die Entstehung von Überzeugungen über Sachverhalte, wobei „Überzeugung“ hier nicht speziell religiösen Glauben bezeichnet.

70. Gewohnheit liefert jedoch keinen nachträglichen Gewissheitsbeweis, sondern erklärt eine Fähigkeit, ohne die wir Erfahrungen kaum für unser Handeln nutzen könnten.

71. Daraus folgt nicht, dass jede Erwartung gleich gut wäre oder sorgfältige Naturforschung keinen Vorteil gegenüber vorschnellen Vermutungen hätte.

72. Auch innerhalb erfahrungsabhängigen Denkens können wir Beobachtungen vergleichen, Ausnahmen berücksichtigen und unsere Schlüsse an breiteren Erfahrungen korrigieren.

73. Wer einen beschädigten Tisch untersucht, hat daher bessere Gründe für eine bestimmte Erwartung als jemand, der seine Zuversicht allein aus flüchtiger Vertrautheit gewinnt.

74. Dass eine Annahme durch Gewohnheit entsteht, zeigt noch nicht, weshalb sie wahr sein muss.

75. Humes Skeptizismus, seine Prüfung und Begrenzung von Erkenntnisansprüchen, verbindet sich hier mit einem naturalistischen Vorgehen, das menschliches Denken aus seinen erfahrbaren Vollzügen erklärt.

76. Dieser Naturalismus ist zunächst eine Untersuchungsweise und darf nicht ohne Weiteres mit der metaphysischen Behauptung gleichgesetzt werden, ausschließlich Materie existiere.

77. Ebenso wäre es zu eindeutig, Hume einfach jede reale Kausalität absprechen zu lassen, denn die Reichweite seiner Aussagen über Ursachen wird unterschiedlich ausgelegt.

78. Sicher ist die Herausforderung an unseren Anspruch, eine notwendige Verbindung unabhängig von den beobachteten Regelmäßigkeiten unmittelbar zu erkennen.

79. Sie trifft auch die selbstverständliche Berufung auf geistige Wirksamkeit, die in Berkeleys positiver Erklärung eine tragende Rolle spielt.

80. Während Berkeley die Erfahrungswelt durch aktive Geister und Gott begründet, untersucht Hume, welche Wahrnehmungen und geistigen Übergänge einen solchen Begründungsanspruch überhaupt verständlich machen.

81. Beim wahrnehmenden Menschen selbst wird diese Verschiedenheit besonders deutlich.

82. Berkeley hält am Geist als einem tätigen Träger der Erfahrungen fest, während Hume im Werk über die menschliche Natur nach dem Erfahrungsgehalt eines bleibenden Ichs sucht.

83. In der inneren Beobachtung begegnen ihm bestimmte Wahrnehmungen, Gefühle und Gedanken, aber kein zusätzlich wahrgenommener unveränderlicher Träger, der neben ihnen vorhanden wäre.

84. Er beschreibt das Selbst deshalb als ein Bündel beziehungsweise eine Folge miteinander verbundener Wahrnehmungen, deren Zusammenhänge unser Identitätsbewusstsein verständlich machen sollen.

85. Im Anhang desselben Werks räumt er allerdings Schwierigkeiten ein, gerade diese Verbindung der Wahrnehmungen befriedigend zu erklären.

86. Auch hier lässt sich einwenden, dass die erfolglose Suche nach einem besonderen Eindruck noch keine vollständige Erklärung der Einheit menschlichen Erlebens liefert.

87. Hume hat damit weder Erinnerungen noch persönliche Beziehungen aus dem Leben entfernt, aber er erschüttert den Anspruch, die vertraute Person als unveränderliche geistige Substanz nachgewiesen zu haben.

88. Der Mensch am Tisch bleibt im Alltag derselbe Gesprächspartner, obwohl die philosophische Begründung dieser Selbigkeit keineswegs selbstverständlich ist.

89. Diese Spannung zwischen Lebenspraxis und letzter Begründung reicht bei Hume auch in Moral und Religion hinein.

90. Moralische Urteile entstehen nach seiner Auffassung wesentlich durch Billigung und Missbilligung, wobei die Vernunft Tatsachen und Folgen klärt, aber allein noch keine moralische Zustimmung erzeugt.

91. Durch Sympathie werden uns die Empfindungen anderer zugänglich, und ein allgemeinerer Standpunkt kann die Verzerrungen bloßer Nähe und eigener Interessen korrigieren.

92. So wird die Moral als menschliche Urteilspraxis untersucht, ohne auf beliebige persönliche Launen reduziert zu werden.

93. Religiöse Behauptungen prüft Hume wiederum darauf, wie weit ihre Gründe reichen, statt Berkeleys göttliche Sicherung der Welt zu übernehmen.

94. Seine religionsphilosophischen Dialoge lassen verschiedene Sprecher besonders den Schluss von der Weltordnung auf Eigenschaften ihres angenommenen Urhebers untersuchen.

95. Die Ordnung der erfahrenen Welt beweist demnach nicht ohne zusätzliche Gründe die unbegrenzte Macht und vollkommene Güte eines Schöpfers.

96. Wie Humes eigene religiöse Haltung insgesamt zu bestimmen ist, bleibt eine Auslegungsfrage, die durch ein schlichtes Etikett wie „dogmatischer Atheist“ eher verdeckt wird.

97. Unser gedachter Betrachter kann sein Buch weiterhin auf den Tisch legen, aber die Bedeutung seiner Zuversicht hat sich verändert.

98. Bei Berkeley gehört der verlässliche Gegenstand in eine geistige, durch Gott getragene Wirklichkeit, während Hume zeigt, wie menschliche Erwartungen auch ohne einen unbezweifelbaren Beweis entstehen und sich berichtigen lassen.

99. Die Bindung der Erkenntnis an Erfahrung entscheidet daher noch nicht, welche Metaphysik, welches Verständnis der Person oder welche religiöse Antwort aus ihr folgt.

100. Gerade am vertrauten Tisch wird sichtbar, wie viel zwischen dem liegt, was wir wahrnehmen, dem, worauf wir im Leben vertrauen, und dem, was wir philosophisch als gewiss ausweisen können.