10.2.2 Hume: benyomások, képzeletek és a meggyőződések kialakulása – Hume: Eindrücke, Vorstellungen und die Entstehung von Überzeugungen

1. Képzeljünk el egy olvasót, aki hall egy olyan gyümölcsről, amelyet még soha nem kóstolt, és most megpróbálja elképzelni annak ízét.

2. Gondolhat egy körte édességére, hozzáadhatja a citrom savasságát, és talán kiegészítheti egy kesernyés utóízzel, amelyet más ételekből ismer.

3. Minél pontosabb a leírás, annál határozottabbá válik az elvárása, bár a döntő tapasztalat továbbra is hiányzik számára.

4. Hogy a gyümölcs valóban így ízlik-e, az csak a kóstoláskor dől el.

5. David Hume ebben a kifejezetten hipotetikus esetben két különböző kérdést vetett volna fel: honnan származik a képzelet anyaga, és hogyan nyeri el később a meggyőződés erejét?

6. Az első kérdés gondolataink eredetét érinti, a második pedig azt, hogyan viszonyulunk egy olyan valósághoz, amely nem korlátozódik a pillanatnyilag érzékelt dolgokra.

7. A kettő között fekszik annak a jelentős része, amit általában megismerésnek nevezünk.

8. Hume, aki 1711-ben született Edinburgh-ban, a skót felvilágosodás szellemi környezetében vizsgálta az ilyen folyamatokat.

9. Míg a természettudományok egyre nagyobb sikerrel keresték a törvényszerűségeket, ő az emberi gondolkodást is tapasztalati alapú vizsgálatnak akarta alávetni.

10. „Embertudománya” azt kívánta megmagyarázni, hogyan ítélünk, érzünk és cselekszünk, ahelyett, hogy ezeket a képességeket csupán tekintélyes nevekkel ruházta volna fel.

11. Ez egy messzemenő vállalkozás volt, mert még a tudományokat is olyan megfigyelők művelik, akik észlelnek, emlékeznek és következtetéseket vonnak le.

12. E képességek vizsgálata ezért annak az alapjait érinti, amit az emberek egyáltalán tudásként ismernek el.

13. Hume az emberi természetről szóló értekezése 1739-ben és 1740-ben jelent meg; 1748-ban új, az ismeretelmélet központi kérdéseit tárgyaló művet tett közzé, amely később „Az emberi értelem vizsgálata” címmel vált ismertté.

14. Mindkét mű hasonló célokat követ, de a későbbi vizsgálat újrarendezi az anyagot, és nem csupán a korai műből vett kivonat.

15. Ezt a vállalkozást nem szabad egyenlővé tenni a mai kísérleti pszichológiával, még akkor sem, ha Hume kifejezetten a tapasztalati módszerekre támaszkodott.

16. A mindennapi élet megfigyelésével, saját szellemi folyamatainak vizsgálatával és gondosan kiválasztott példákkal dolgozott.

17. Éppen az önmegfigyelésnél merül fel az a nehézség, hogy a figyelem megváltoztathatja azt a folyamatot, amelyet meg kíván ragadni.

18. Hume tisztában volt ezzel a korláttal, és az emberi természetet ott is megfigyelni igyekezett, ahol az emberek foglalkozásaikat és társadalmi kapcsolataikat űzik.

19. Kiindulópontja ezért nem egy kész tan volt arról, hogy mi kell, hogy legyen a lélek legbelsőbb lényege.

20. Először azt vizsgálta, hogy mi jelenik meg valójában a tudatban, és milyen különbségek állapíthatók meg ezekben.

21. Az összes ilyen tudattartalomra egy gyűjtőfogalmat használ, amelyet általában „érzékeléseknek” fordítanak.

22. Szóhasználatában ide tartoznak az emlékek, a gondolatok és az érzelmek is, így az érzékelés itt tágabb értelemben értendő, mint a látás vagy a hallás.

23. Ezen a széles területen belül Hume a benyomásokat és a képzeleti képeket aszerint különbözteti meg, hogy milyen erővel és élénkséggel jelennek meg előttünk.

24. Aki megkóstol egy savanyú gyümölcsöt, más élményben részesül, mint aki csupán emlékszik erre az ízre, noha mindkét élmény ugyanarra az íztartalomra vonatkozhat.

25. A különbség elsősorban az élmény módjában rejlik.

26. Hasonlóképpen a jelenlegi harag is más, mint az a gondolat, amely egy tegnap megfigyelt haragkitörésre vonatkozik.

27. Az érzetek közé tehát nemcsak a színek, a hangok és az érintések tartoznak, hanem a közvetlenül átélt belső érzelmek is.

28. A képzeleti tartalmak az emlékezés és a gondolkodás általában gyengébb tartalmai, bár ez a szó korántsem kizárólag élénk képeket jelöl.

29. Amikor egy összefüggést mérlegelünk vagy egy állítást megértünk, szintén abban a területen mozogunk, amelyet Hume ezzel a fogalommal vizsgál.

30. Az élénkség itt sem különösebben nagy érzelmi izgalmat, sem pedig a valóság bizonyítékát jelenti.

31. Még egy nyugodt ízélmény is közvetlenebb lehet, mint annak későbbi emléke, míg egy félelemmel teli kép jelentős erővel tör elő.

32. Korai műveiben Hume emellett elismeri, hogy a képzeletek – például álomban vagy lázban – szokatlanul élénkek lehetnek, míg egyes benyomások csak gyengén jelentkeznek.

33. Megkülönböztetése tehát egy általános különbséget ír le, amelynek határeseteit gondosan figyelembe kell venni.

34. Egy további osztályozás arra a kérdésre vonatkozik, hogy egy tudattartalom felbontható-e megkülönböztethető alkotóelemekre.

35. Például egy gyümölcs észlelése magában foglalja a színt, az illatot és az ízt, és ebben a tekintetben összetett.

36. Egyetlen színárnyalatot viszont Hume egyszerű tartalomként kezel, amennyiben ezen tartalmon belül nem lehet további alkotóelemeket megkülönböztetni.

37. Ez a megkülönböztetés döntő jelentőségű az úgynevezett „másolási elve” szempontjából, amely szerint az egyszerű elképzelések első megjelenésükkor a megfelelő egyszerű benyomásokból származnak.

38. Az elme tovább dolgozhat a megszerzett anyaggal anélkül, hogy tevékenységének bármely eredményét előzetesen egészében megtapasztalta volna.

39. Egy kitalált aranyváros házak, utcák és arany képzeteiből állítható össze, még akkor is, ha egy ilyen város soha nem állt a szemünk előtt.

40. Az alkotó tevékenység itt az ismerős alkotóelemek összekapcsolásában és átalakításában áll.

41. Hasonlóképpen olvasónk is összeállíthat egy feltételezett gyümölcsízt, de ez a teljesítmény még nem biztosít számára pontos képet a valójában ismeretlen ízről.

42. Hume maga is kifejti ezt a korlátot korai művében egy ananász ízének példáján, amelyet előzetes kóstolás nélkül nem lehet megfelelően megismerni.

43. Ezzel nem a fantáziát, sem a szellemi tevékenységet tagadja, hanem azt a kérdést veti fel, hogy milyen feltételek mellett nyernek tartalmat ezek.

44. A másolás elve azt hivatott érthetővé tenni, hogy miért kapcsolódik még a látszólag határtalan gondolkodás is a tapasztalathoz.

45. A tapasztalat ekkor a belső életet is magában foglalja, amelynek folyamatai nem írhatók le egyszerűen külső tárgyak lenyomataiként.

46. Korai műveiben Hume megkülönbözteti az érzéki benyomásokat a reflexióból származó benyomásoktól, amelyek közé tartoznak például a vágy, a remény és a félelem.

47. Egy fájdalmas élmény visszatérhet az emlékezetbe, és ezzel jelenbeli ellenérzést válthat ki annak megismétlődése iránt.

48. Itt egy képzelet új belső érzelmet kelt, amelyből viszont újabb képzelet születhet.

49. A másolási elv tehát nem követeli meg, hogy minden tudati folyamatot közvetlenül egy külső érzékszervi inger váltana ki.

50. Ugyanígy a „benyomás” megnevezés sem ad választ arra a kérdésre, hogy mi okozza végső soron érzékszervi tapasztalatainkat.

51. Elsősorban rendszerezi az átéltet, és nem állítja, hogy teljes mértékben megmagyarázza annak külső eredetét.

52. A származás kérdéséből Hume egy filozófiai fogalomkritikai módszert fejleszt ki.

53. Ha egy kifejezés érthetőnek hangzik, de tartalma tisztázatlan marad, meg kell vizsgálni, hogy mely élmény teszi egyáltalán lehetővé a hozzá tartozó elképzelést.

54. Egy összetett fogalom esetében ennek a vizsgálatnak figyelembe kell vennie annak alkotóelemeit és azok összekapcsolódását, ahelyett, hogy egyetlen megfelelő érzéki képet keresne.

55. Az a puszta tény, hogy egy szót gyakran használnak, még nem garantálja, hogy vele valami meghatározottat gondolnak.

56. Hume véleménye szerint éppen a metafizikai viták profitálhatnak abból, ha ilyen módon vizsgálják meg az állítólag magától értetődő fogalmaikat.

57. Ebből azonban nem következik, hogy minden ismeretet egyenlővé lehetne tenni az érzékszervi adatok gyűjtésével, hiszen az összehasonlítás és az összekapcsolás tevékenységét továbbra is magyarázatra szorul.

58. A programmal szembeni egyik komoly kifogás ezért az, hogy az egyes fogalmak eredete még nem magyarázza teljes mértékben, hogyan értjük meg az absztrakt kapcsolatokat.

59. Hume ezt a kérdést többek között olyan általános fogalmak alapján tárgyalja, amelyeket számos különböző tárgyra alkalmazunk.

60. Korai műveiben azt a nézetet képviseli, hogy egy adott egyedi elképzelés az általános szóval való összekapcsolódás révén átfogóbb funkciót nyerhet.

61. Aki háromszögre gondol, annak tehát nem kell olyan tulajdonságoktól mentes képet létrehoznia, amely egyszerre rendelkezik az összes lehetséges háromszögformával.

62. Egy adott elképzelt alakzat inkább további megfelelő elképzeléseket tehet elérhetővé, ha a gondolkodásnak szüksége van rájuk.

63. Ebben a folyamatban a nyelvhasználat és a szokás fontos szerepet játszik.

64. Hume ezzel megpróbálja érthetővé tenni gondolkodásunk általánosságát a konkrét tartalmak kezelése alapján.

65. Hogy ezáltal megoldódnak-e az absztrakt megismerés minden nehézségei, az önálló filozófiai kérdés marad.

66. A másolási elv egy vizsgálati segédeszköz, amelynek hatókörét ilyen problémákon kell bizonyítania.

67. Hume maga mutat be egy különösen tanulságos határt egy hiányzó kék árnyalat példáján keresztül.

68. Elképzel egy embert, aki sok színárnyalatot ismer, de a kék egyetlen meghatározott árnyalatát soha nem látta.

69. Ha a többi kék árnyalatot rendezett sorban mutatják be neki, két szomszédos árnyalat között hiányosság tűnik fel.

70. Hume lehetségesnek tartja, hogy ez az ember a hiányzó árnyalatot a képzeletében kiegészíti, noha a megfelelő benyomás soha nem volt jelen.

71. Ezzel éppen egy olyan egyszerű képzeleti kép jött volna létre, amelyre nem lehet közvetlenül megelőző másolatot megadni ugyanabból a színből.

72. Hume kifejezetten elismeri a nehézséget, de az esetet túl rendkívülinek tartja ahhoz, hogy feladja általános elvét.

73. Gondolatkísérlete nem egy ténylegesen elvégzett színkísérletről szóló beszámoló.

74. Ez azt mutatja, hogy Hume engedélyez egy kivételt a szabálya alól, miközben e kivétel pontos státusza feszültséget hagy maga után a saját megközelítésében.

75. A képzeletek eredete még nem magyarázza meg, miért jelennek meg a gondolatok általában meghatározott sorrendben.

76. Egy kép emlékeztethet minket egy emberre, egy helyre vonatkozó gondolat a szomszédos helyre, egy sérülésről alkotott képzelet pedig a várható fájdalomra.

77. Hume három alapvető típust különböztet meg az ilyen asszociációk, azaz a képek összekapcsolódásai között: a hasonlóságot, a térbeli vagy időbeli közelséget, valamint az ok-okozati összefüggést.

78. Ezek a kapcsolatok irányt adnak a gondolkodásnak, anélkül, hogy minden egyes gondolatmenetet teljes mértékben meghatároznának.

79. Az emlékezet és a képzelőerő is képekre támaszkodik, de különböző feladatokat lát el.

80. Korai műveiben Hume hangsúlyozza, hogy az emlékezetnek meg kell őriznie a megtapasztalt tartalmak eredeti rendjét és helyzetét, míg a képzelőerő átrendezheti és újra összekapcsolhatja azokat.

81. Az emlékek ráadásul általában élénkebben jelennek meg, de ez nem garantálja, hogy hibátlanok legyenek.

82. Egy elképzelt jelenet koherens lehet, míg egy emlék homályos, ezért a kettő megkülönböztetése nem redukálható az igaz és a hamis ellentétére.

83. A meggyőződéshez vezető átmenetet egy további, kifejezetten kitalált mindennapi helyzeten keresztül követhetjük nyomon.

84. Valaki a lakásának ajtajánál egy ismerős személy lépteit hallja, és arra számít, hogy hamarosan egy kulcs forog majd a zárban.

85. A léptek jelenleg hallhatók, az ajtó kinyitása viszont eleinte csak elképzelés.

86. Mivel tapasztalatai szerint a hasonló léptek ismétlődően társultak ezzel a következő eseménnyel, a várakozás különös határozottsággal alakul ki.

87. Ehhez nem kell sem minden korábbi élményét felsorolnia, sem kifejezett bizonyítási folyamatot végrehajtania.

88. Hume ezt az ismételt tapasztalat hatását szokásnak nevezi, és az emberi természet egyik alapvető tevékenységeként vizsgálja.

89. Az elme a jelenlegi benyomásból átlép egy ahhoz kapcsolódó, de még nem érzékelt esemény elképzelésére.

90. Egy ilyen várakozás meghatározhatja a cselekvést, például úgy, hogy a hallgató megszakítja a munkáját, és az ajtó felé fordul.

91. A kinyíló ajtó elképzelése egy kitalált történetben is előfordulhat anélkül, hogy bárki is számítana annak tényleges bekövetkeztére.

92. Hume szerint ehhez nem társul további elképzelés, amelyet igazságjelként kapcsolnánk a gondolati eseményhez.

93. Ha a meggyőződés csupán ilyen kiegészítés lenne, tetszőleges kitalációkhoz csatolhatnánk, és tetszés szerint bármit elhihetnénk.

94. A mindennapi életben ez nem sikerül.

95. Hume ezért a meggyőződést a képzelés egy különleges módjaként írja le, amelyben egy tartalom szilárdabbá, állandóbbá válik, és cselekedeteink szempontjából nagyobb jelentőséget nyer.

96. A „hit” itt egy tény valóságának elfogadását jelenti, és nem korlátozódik a vallási hitvallásokra.

97. Amikor Hume ezt a képzelési módot érzésnek nevezi, nem bármilyen hangulatra gondol, amely helyettesíthetné a tényeket vagy az érveket.

98. Megpróbálja megérteni, hogy mi alapján ugyanazt a gondolati tartalmat egyszer puszta lehetőségként, máskor pedig valóságként kezeljük.

99. Az ilyen meggyőződések értékeléséhez Hume megkülönbözteti a tényekről szóló állítások képzetei közötti kapcsolatokat.

100. Egy matematikai kapcsolatot fogalmi összefüggései alapján vizsgálunk, míg az ajtó kinyitására vonatkozó várakozás attól függ, hogy mi történik valójában a világban.

101. Az, hogy ezúttal egy látogató utánozza az ismerős lépteket, logikai ellentmondás nélkül elképzelhető.

102. Várakozásunk mégis jól megalapozott lehet, ha kiterjedt és megbízható tapasztalatra épül.

103. Hume azt is vizsgálja, hogyan lehet kijavítani a meggondolatlan általánosításokat azáltal, hogy összehasonlítjuk a körülményeket, és figyelembe vesszük a szélesebb körű tapasztalatot.

104. Az ismétlődő ellenpéldák megváltoztathatják egy várakozás súlyát; ugyanígy kiderülhet, hogy egy feltűnő jel kevésbé megbízható, mint azt eleinte feltételeztük.

105. Egy meggyőződés szokásból fakadó magyarázata tehát nem ad neki szabad kezet, és a meggyőződés erőssége önmagában nem dönt semmit annak jogosságáról.

106. Olvasónk eközben talán már nagyon élénken elképzeli az ismeretlen gyümölcs ízét, de az első kóstoláskor várakozása csalódásba fulladhat.

107. Éppen ez a csalódás szolgáltat új gondolati alapot, és megváltoztatja azt, amire legközelebb számít.

108. Hume emberismerete így érthetővé teszi, hogy a tapasztalat hogyan korlátozza elképzeléseinket, hogyan támasztja alá várakozásainkat, és egyúttal hogyan teszi lehetővé azok korrekcióját, anélkül, hogy ezzel végleges igazolást adna minden tapasztalati következtetésre.

1. Stellen wir uns einen Leser vor, der von einer Frucht hört, die er noch niemals gekostet hat, und sich nun ihren Geschmack auszumalen versucht.

2. Er kann an die Süße einer Birne denken, die Säure einer Zitrone hinzunehmen und vielleicht einen herben Nachgeschmack ergänzen, den er von anderen Speisen kennt.

3. Je genauer die Beschreibung ausfällt, desto bestimmter wird seine Erwartung, obwohl ihm die entscheidende Erfahrung weiterhin fehlt.

4. Ob die Frucht tatsächlich so schmeckt, entscheidet sich erst beim Kosten.

5. David Hume hätte an diesem ausdrücklich hypothetischen Fall zwei verschiedene Fragen verfolgt: Woher stammt das Material der Vorstellung, und wodurch gewinnt sie später die Kraft einer Überzeugung?

6. Die erste Frage betrifft die Herkunft unserer Gedanken, die zweite unseren Umgang mit einer Wirklichkeit, die sich nicht auf das augenblicklich Wahrgenommene beschränkt.

7. Zwischen beiden liegt ein beträchtlicher Teil dessen, was wir gewöhnlich Erkennen nennen.

8. Hume, der 1711 in Edinburgh geboren wurde, untersuchte solche Vorgänge im geistigen Umfeld der schottischen Aufklärung.

9. Während die Naturwissenschaften mit wachsendem Erfolg nach Regelmäßigkeiten suchten, wollte er auch das menschliche Denken einer erfahrungsbezogenen Untersuchung unterziehen.

10. Seine „Wissenschaft vom Menschen“ sollte erklären, wie wir urteilen, empfinden und handeln, statt diese Fähigkeiten lediglich mit ehrwürdigen Namen zu versehen.

11. Das war ein weitreichendes Vorhaben, weil selbst die Wissenschaften von Beobachtern betrieben werden, die wahrnehmen, sich erinnern und Schlüsse ziehen.

12. Die Untersuchung dieser Fähigkeiten berührt deshalb die Grundlagen dessen, was Menschen überhaupt als Wissen anerkennen.

13. Humes Abhandlung über die menschliche Natur erschien 1739 und 1740; 1748 legte er eine neue Darstellung zentraler erkenntnistheoretischer Fragen vor, die später unter dem Titel Untersuchung über den menschlichen Verstand bekannt wurde.

14. Beide Werke verfolgen verwandte Anliegen, doch die spätere Untersuchung ordnet den Stoff neu und ist kein bloßer Auszug aus dem frühen Werk.

15. Mit einer heutigen experimentellen Psychologie darf dieses Unternehmen nicht gleichgesetzt werden, auch wenn Hume sich ausdrücklich an erfahrungsbezogenen Methoden orientierte.

16. Er arbeitete mit der Beobachtung des gewöhnlichen Lebens, der Prüfung eigener geistiger Vorgänge und sorgfältig gewählten Beispielen.

17. Gerade bei der Selbstbeobachtung besteht eine Schwierigkeit darin, dass die Aufmerksamkeit den Vorgang verändern kann, den sie erfassen möchte.

18. Hume wusste um diese Grenze und suchte die menschliche Natur auch dort zu beobachten, wo Menschen ihren Beschäftigungen und gesellschaftlichen Beziehungen nachgehen.

19. Sein Ausgangspunkt war daher keine fertige Lehre darüber, was eine Seele ihrem innersten Wesen nach sein müsse.

20. Er untersuchte zunächst, was im Bewusstsein tatsächlich erscheint und welche Unterschiede sich daran feststellen lassen.

21. Für sämtliche solchen Bewusstseinsinhalte verwendet er einen Oberbegriff, der gewöhnlich mit „Wahrnehmungen“ übersetzt wird.

22. Dazu gehören in seinem Sprachgebrauch auch Erinnerungen, Gedanken und Leidenschaften, sodass Wahrnehmung hier weiter reicht als Sehen oder Hören.

23. Innerhalb dieses weiten Bereichs unterscheidet Hume Eindrücke und Vorstellungen nach der Kraft und Lebhaftigkeit, mit der sie uns gegenwärtig sind.

24. Wer eine saure Frucht kostet, erlebt etwas anderes als jemand, der sich lediglich an diesen Geschmack erinnert, obwohl beide Erlebnisse auf denselben Geschmacksinhalt bezogen sein können.

25. Der Unterschied liegt zunächst in der Weise des Erlebens.

26. Ebenso ist gegenwärtiger Zorn etwas anderes als der Gedanke an einen Zornausbruch, den man gestern beobachtet hat.

27. Zu den Eindrücken zählen also nicht nur Farben, Geräusche und Berührungen, sondern auch unmittelbar erlebte innere Regungen.

28. Vorstellungen sind die gewöhnlich schwächeren Inhalte des Erinnerns und Denkens, wobei das Wort keineswegs ausschließlich anschauliche Bilder bezeichnet.

29. Wenn wir einen Zusammenhang erwägen oder eine Aussage verstehen, bewegen wir uns ebenfalls in dem Bereich, den Hume mit diesem Begriff untersucht.

30. Lebhaftigkeit meint dabei weder besonders große emotionale Erregung noch schon einen Beweis für Wahrheit.

31. Auch ein ruhiges Geschmackserlebnis kann unmittelbarer sein als seine spätere Erinnerung, während eine angsterfüllte Vorstellung sich mit beträchtlicher Stärke aufdrängt.

32. Im frühen Werk räumt Hume außerdem ein, dass Vorstellungen etwa im Traum oder bei Fieber ungewöhnlich lebhaft werden können und manche Eindrücke nur schwach auftreten.

33. Seine Unterscheidung beschreibt daher einen gewöhnlichen Unterschied, dessen Grenzfälle sorgfältig beachtet werden müssen.

34. Eine weitere Einteilung betrifft die Frage, ob sich ein Bewusstseinsinhalt in unterscheidbare Bestandteile zerlegen lässt.

35. Die Wahrnehmung einer Frucht enthält beispielsweise Farbe, Geruch und Geschmack und ist insofern zusammengesetzt.

36. Einen einzelnen Farbton behandelt Hume dagegen als einfachen Inhalt, sofern sich innerhalb dieses Inhalts keine weiteren Bestandteile unterscheiden lassen.

37. Diese Unterscheidung ist entscheidend für sein sogenanntes Kopierprinzip, nach dem einfache Vorstellungen bei ihrem ersten Auftreten aus entsprechenden einfachen Eindrücken hervorgehen.

38. Der Geist kann mit dem erworbenen Material weiterarbeiten, ohne jedes Ergebnis seiner Tätigkeit vorher als Ganzes erlebt zu haben.

39. Eine erfundene goldene Stadt lässt sich aus Vorstellungen von Häusern, Straßen und Gold zusammensetzen, auch wenn eine solche Stadt niemals vor unseren Augen stand.

40. Die schöpferische Tätigkeit besteht hier im Verbinden und Verändern vertrauter Bestandteile.

41. Ebenso kann unser Leser einen vermuteten Fruchtgeschmack zusammensetzen, doch diese Leistung verschafft ihm noch keine genaue Vorstellung des tatsächlich unbekannten Geschmacks.

42. Hume selbst erläutert die Grenze im frühen Werk am Geschmack einer Ananas, den man ohne vorheriges Kosten nicht angemessen kennen könne.

43. Damit bestreitet er weder Fantasie noch geistige Tätigkeit, sondern fragt nach den Voraussetzungen, unter denen sie Inhalte gewinnen.

44. Das Kopierprinzip soll verständlich machen, weshalb selbst scheinbar grenzenloses Denken an Erfahrung anschließt.

45. Erfahrung umfasst dabei auch das innere Leben, dessen Vorgänge sich nicht einfach als Abdrücke äußerer Gegenstände beschreiben lassen.

46. Im frühen Werk unterscheidet Hume Sinneseindrücke von Eindrücken der Reflexion, zu denen etwa Begehren, Hoffnung und Furcht gehören.

47. Eine schmerzhafte Erfahrung kann in der Erinnerung wiederkehren und dabei eine gegenwärtige Abneigung gegen ihre Wiederholung hervorrufen.

48. Hier erzeugt eine Vorstellung eine neue innere Regung, aus der wiederum eine Vorstellung entstehen kann.

49. Das Kopierprinzip verlangt folglich nicht, dass jeder Bewusstseinsvorgang unmittelbar von einem äußeren Sinnesreiz ausgelöst wird.

50. Ebenso wenig beantwortet die Bezeichnung „Eindruck“ bereits die Frage, wodurch unsere Sinneserfahrungen letztlich verursacht werden.

51. Sie ordnet zunächst das Erlebte und behauptet keine vollständige Erklärung seiner äußeren Herkunft.

52. Aus der Herkunftsfrage entwickelt Hume eine Methode philosophischer Begriffskritik.

53. Wenn ein Ausdruck verständlich klingt, sein Inhalt aber unklar bleibt, soll man untersuchen, welche Erfahrung die zugehörige Vorstellung überhaupt ermöglicht.

54. Bei einem zusammengesetzten Begriff muss diese Prüfung seine Bestandteile und deren Verbindung berücksichtigen, statt nach einem einzigen passenden Sinnesbild zu suchen.

55. Der bloße Umstand, dass ein Wort häufig verwendet wird, garantiert noch nicht, dass mit ihm etwas Bestimmtes gedacht wird.

56. Gerade metaphysische Debatten können nach Humes Auffassung davon profitieren, ihre vermeintlich selbstverständlichen Begriffe auf diese Weise zu prüfen.

57. Daraus folgt jedoch keine Gleichsetzung aller Erkenntnis mit dem Sammeln von Sinnesdaten, denn die Tätigkeit des Vergleichens und Verknüpfens bleibt erklärungsbedürftig.

58. Ein ernsthafter Einwand gegen das Programm lautet deshalb, dass die Herkunft einzelner Vorstellungen noch nicht vollständig erklärt, wie abstrakte Beziehungen verstanden werden.

59. Hume behandelt diese Frage unter anderem anhand allgemeiner Begriffe, die wir auf viele verschiedene Gegenstände anwenden.

60. Im frühen Werk vertritt er die Auffassung, dass eine bestimmte Einzelvorstellung durch ihre Verbindung mit einem allgemeinen Wort eine umfassendere Funktion gewinnen kann.

61. Wer an ein Dreieck denkt, muss demnach kein eigenschaftsloses Bild erzeugen, das zugleich sämtliche möglichen Dreiecksformen besitzt.

62. Eine bestimmte vorgestellte Figur kann vielmehr weitere passende Vorstellungen verfügbar machen, wenn das Denken sie benötigt.

63. Für diese Leistung spielen Sprachgebrauch und Gewohnheit eine wichtige Rolle.

64. Hume versucht damit, die Allgemeinheit unseres Denkens aus dem Umgang mit bestimmten Inhalten verständlich zu machen.

65. Ob dadurch alle Schwierigkeiten abstrakter Erkenntnis gelöst sind, bleibt eine eigene philosophische Frage.

66. Das Kopierprinzip ist eine Untersuchungshilfe, deren Reichweite sich an solchen Problemen bewähren muss.

67. Eine besonders aufschlussreiche Grenze führt Hume selbst mit dem Beispiel eines fehlenden Blautons vor.

68. Er stellt sich einen Menschen vor, der viele Farbtöne kennt, aber eine einzige bestimmte Abstufung von Blau niemals gesehen hat.

69. Werden die übrigen Blautöne in einer geordneten Reihe vorgelegt, fällt zwischen zwei benachbarten Tönen eine Lücke auf.

70. Hume hält es für möglich, dass dieser Mensch die fehlende Abstufung in der Vorstellung ergänzt, obwohl der entsprechende Eindruck nie vorhanden war.

71. Damit wäre gerade eine einfache Vorstellung entstanden, für die sich keine unmittelbar vorausgehende Kopie derselben Farbe angeben lässt.

72. Hume erkennt die Schwierigkeit ausdrücklich an, betrachtet den Fall aber als zu außergewöhnlich, um sein allgemeines Prinzip aufzugeben.

73. Sein Gedankenexperiment ist kein Bericht über einen tatsächlich durchgeführten Farbversuch.

74. Es zeigt, dass Hume eine Ausnahme seiner Regel zulässt, während der genaue Status dieser Ausnahme eine Spannung in seinem eigenen Ansatz hinterlässt.

75. Mit der Herkunft der Vorstellungen ist noch nicht erklärt, weshalb Gedanken gewöhnlich in bestimmten Folgen auftreten.

76. Ein Bild kann uns an einen Menschen erinnern, der Gedanke an einen Raum an den benachbarten Raum und die Vorstellung einer Verletzung an den zu erwartenden Schmerz.

77. Hume unterscheidet drei grundlegende Arten solcher Assoziation, also der Verknüpfung von Vorstellungen: Ähnlichkeit, räumliche oder zeitliche Nähe sowie Ursache und Wirkung.

78. Diese Verbindungen geben dem Denken eine Richtung, ohne jede einzelne Gedankenfolge vollständig festzulegen.

79. Auch die Erinnerung und die Einbildungskraft greifen auf Vorstellungen zurück, erfüllen jedoch unterschiedliche Aufgaben.

80. Im frühen Werk betont Hume, dass die Erinnerung die ursprüngliche Ordnung und Stellung erlebter Inhalte bewahren soll, während die Einbildungskraft sie umstellen und neu verbinden kann.

81. Erinnerungen treten gewöhnlich außerdem mit größerer Lebhaftigkeit auf, doch daraus entsteht keine Garantie ihrer Fehlerfreiheit.

82. Eine fantasierte Szene kann schlüssig und eine Erinnerung undeutlich sein, weshalb sich ihre Unterscheidung nicht auf den Gegensatz von wahr und falsch reduzieren lässt.

83. Den Übergang zur Überzeugung können wir an einer weiteren ausdrücklich erfundenen Alltagssituation verfolgen.

84. Ein Mensch hört an seiner Wohnungstür die Schritte einer vertrauten Person und erwartet, dass gleich ein Schlüssel im Schloss gedreht wird.

85. Die Schritte sind gegenwärtig hörbar, das Öffnen der Tür ist zunächst nur vorgestellt.

86. Weil ähnliche Schritte in seiner Erfahrung wiederholt mit diesem anschließenden Vorgang verbunden waren, stellt sich die Erwartung mit besonderer Festigkeit ein.

87. Er braucht dazu weder jedes frühere Erlebnis aufzuzählen noch einen ausdrücklichen Beweisgang zu vollziehen.

88. Hume bezeichnet diese Wirkung wiederholter Erfahrung als Gewohnheit und untersucht sie als eine grundlegende Tätigkeit der menschlichen Natur.

89. Der Geist geht vom gegenwärtigen Eindruck zur Vorstellung eines damit verbundenen Ereignisses über, das noch nicht wahrgenommen wird.

90. Eine solche Erwartung kann das Handeln bestimmen, etwa indem der Hörende seine Arbeit unterbricht und sich der Tür zuwendet.

91. Die Vorstellung einer sich öffnenden Tür könnte auch in einer erfundenen Geschichte vorkommen, ohne dass jemand ihr tatsächliches Eintreten erwartet.

92. Was hinzukommt, ist nach Hume keine weitere Vorstellung, die dem gedachten Ereignis wie ein Wahrheitszeichen angeheftet wird.

93. Wäre Überzeugung nur ein solcher Zusatz, könnten wir ihn beliebigen Erfindungen beifügen und nach Wunsch an alles glauben.

94. Im gewöhnlichen Leben gelingt das nicht.

95. Hume beschreibt Überzeugung deshalb als eine besondere Weise des Vorstellens, in der ein Inhalt fester, beständiger und für unser Handeln gewichtiger gegenwärtig wird.

96. „Glaube“ bezeichnet hier das Fürwahrhalten eines Sachverhalts und ist nicht auf religiöse Bekenntnisse beschränkt.

97. Wenn Hume diese Weise des Vorstellens ein Gefühl nennt, meint er damit keine beliebige Stimmung, die Tatsachen oder Gründe ersetzen dürfte.

98. Er versucht zu erfassen, wodurch derselbe gedachte Inhalt einmal als bloße Möglichkeit und ein anderes Mal als Wirklichkeit behandelt wird.

99. Für die Beurteilung solcher Überzeugungen unterscheidet Hume Beziehungen zwischen Vorstellungen von Aussagen über Tatsachen.

100. Eine mathematische Beziehung wird durch ihre begrifflichen Zusammenhänge geprüft, während die Erwartung eines Türöffnens davon abhängt, was in der Welt tatsächlich geschieht.

101. Dass die vertrauten Schritte diesmal von einem Besucher nachgeahmt werden, lässt sich ohne logischen Widerspruch denken.

102. Unsere Erwartung kann dennoch gut begründet sein, wenn sie auf einer umfangreichen und verlässlichen Erfahrung beruht.

103. Hume untersucht zudem, wie vorschnelle Verallgemeinerungen korrigiert werden können, indem wir die Umstände vergleichen und eine breitere Erfahrung berücksichtigen.

104. Wiederkehrende Gegenfälle können das Gewicht einer Erwartung verändern; ebenso kann sich zeigen, dass ein auffälliges Zeichen weniger zuverlässig ist als zunächst angenommen.

105. Die Erklärung einer Überzeugung aus Gewohnheit verleiht ihr daher keinen Freibrief, und die Stärke des Fürwahrhaltens entscheidet für sich allein nichts über ihre Berechtigung.

106. Unser Leser mag sich den Geschmack der unbekannten Frucht inzwischen sehr lebhaft vorstellen, doch beim ersten Kosten kann seine Erwartung enttäuscht werden.

107. Gerade diese Enttäuschung liefert neues Material für das Denken und verändert, was er beim nächsten Mal erwartet.

108. Humes Menschenwissenschaft macht so verständlich, wie Erfahrung unsere Vorstellungen begrenzt, unsere Erwartungen trägt und zugleich ihre Berichtigung ermöglicht, ohne damit schon eine endgültige Rechtfertigung aller erfahrungsbezogenen Schlüsse zu liefern.