10.5.1 A társadalmi fejlődés és a haladás kritikája – Gesellschaftliche Entwicklung und die Kritik des Fortschritts

1. Az egyenlőtlenségről szóló értekezésének második részének elején Jean-Jacques Rousseau leírja, hogy egy ember bekeríti egy darab földet, és azt saját tulajdonának nyilvánítja.

2. Ebben a híres részben döntő jelentőségű, hogy mások elismerik ezt az igényt, hiszen a kerítés önmagában még nem teremt jogot.

3. Rousseau itt a társadalmi rend kialakulását egy olyan képpé sűríti, amelyben a határ meghúzása egyszerre dönt a hozzáférésről, a kizárásról és a hatalomról.

4. A jelenet nem utal a prehistória bármely igazolható eseményére, és alkotóját sem névvel, sem történelmileg meghatározható hellyel nem ruházzák fel.

5. Közvetlenül ezt követően Rousseau maga magyarázza el, hogy mennyi ismeretnek és elképzelésnek kellett már kialakulnia ahhoz, hogy az emberek egyáltalán eljussanak egy ilyen tulajdon gondolatáig.

6. A látszólag egyszerű tulajdonigény hosszú előzményekkel rendelkezik.

7. Aki meg akarja érteni, annak ezért meg kell vizsgálnia, hogyan alakulnak ki az emberekben a szükségletek, hogyan hasonlítják össze egymást, és hogyan válnak függővé olyan teljesítményektől, amelyeket maguk nem tudnak nyújtani.

8. Ezzel együtt változik a haladás kérdése is, hiszen az emberi képességek bővülése még keveset árul el arról, milyen feltételek mellett élnek együtt azok, akik rendelkeznek velük.

9. Rousseau már 1750-ben, a tudományokról és művészetekről szóló, díjnyertes értekezésében nyilvánosan élesre fogalmazta ezt a kételyt.

10. A Dijoni Akadémia azt akarta tudni, hogy azok újjáéledése hozzájárult-e az erkölcsök javulásához, és a genfi származású szerző elutasította az ilyen összefüggésbe vetett hitet.

11. A tudás, a művészi teljesítmények és a kifinomult viselkedésmód fejlődhetett, miközben az őszinteség és a közös ügy melletti kiállás iránti hajlandóság csökkent.

12. Aki elegánsan beszélt az erényről, az ezért még korántsem viselkedett erényesen.

13. Rousseau szerint éppen a jó benyomás keltésének művészete tette könnyebbé, hogy önző szándékokat társadalmi elismertségnek örvendő formák mögé rejtsenek.

14. Kritikája egy olyan kultúrát érintett, amelyben a tekintélyt műveltséggel, ízléssel és kedves viselkedéssel lehetett elnyerni, miközben a rang és a vagyon továbbra is nagyon egyenlőtlenül oszlott el.

15. Íróként és zenészként, aki Párizsban maga is elismerésre vágyott, éppen azon a világon belül állt, amelynek mércéit támadta.

16. Ez az összefüggés jobban magyarázza problémája élességét, mint egy olyan kultúraellenség elképzelése, aki kívülről a tudatlanságot ajánlja.

17. Az első értekezés azonban gyakran támaszkodott messzemenő történelmi összehasonlításokra, amelyek bizonyító ereje elmaradt polemikus hatásuktól.

18. A kulturális virágzás és a politikai gyengeség egymás mellett való létezéséből még nem következik, hogy a tudomány vagy a művészet okozta volna a hanyatlást.

19. Maga Rousseau is kivonta a jelentős tudósokat a válogatás nélküli elítélés alól, és teret hagyott a kivételes képességek felelősségteljes használatának.

20. Kritikájának központi kérdése ezért akkor is fennmarad, ha nem fogadjuk el történelmi általánosításait.

21. Egy társadalom javíthat megjelenési formáin anélkül, hogy tagjai közötti kapcsolatokat igazságosabbá tenné.

22. A luxus – amely alatt az élvezet és a társadalmi kitüntetés céljából történő, költséges javak felhasználását értjük – láthatóvá teszi a gazdagságot, és egyúttal fokozhatja a felsőbbrendűség iránti vágyat.

23. Az ember valós mivolta és az, amit mások előtt meg akar jeleníteni, között így szakadék keletkezik, amelyet az udvarias viselkedésformák inkább eltakarnak, mintsem megszüntetnek.

24. Az 1755-ben megjelent, az egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól szóló értekezés részletesebben vizsgálja, hogy egy ilyen életmód egyáltalán hogyan alakulhat ki.

25. Először is Rousseau megkülönbözteti a természetes vagy fizikai egyenlőtlenséget az erkölcsi vagy politikai egyenlőtlenségtől.

26. Az életkor, az egészség, a testi erő és bizonyos képességek közötti különbségek szerinte az első típusba tartoznak.

27. A második típusba azokat az előnyöket sorolja, amelyek révén egyes emberek gazdagabbak, tekintélyesebbek vagy hatalmasabbak másoknál, sőt engedelmet is követelhetnek.

28. A „morális” szó ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy a különbségek társadalmi megállapodásoktól függenek, és nem tulajdonít nekik erkölcsi értéket.

29. Egy erős ember könnyebben visel egy terhet, de ebből nem következik, hogy veleszületett joga lenne uralkodni egy gyengébb felett.

30. Ugyanígy a nagy vagyon birtoklása sem bizonyítja, hogy tulajdonosa okosabb vagy erényesebb lenne, mint egy vagyon nélküli ember.

31. Rousseau ezzel megkérdőjelezi azt az indoklást, amely a társadalmi rangot közvetlenül az emberek természetéből vezeti le.

32. Megkülönböztetése egyáltalán nem zárja ki, hogy a természetes különbségek bizonyos feltételek mellett hozzájáruljanak társadalmi előnyök kialakulásához.

33. Inkább azt követeli meg, hogy magyarázzuk meg azokat a feltételeket, amelyek révén a különbségből tartós elsőbbség válik.

34. Ehhez Rousseau kidolgoz egy természeti állapotot, vagyis egy elméleti modellt az emberi életről, még a kialakult társadalmi intézmények megjelenése előtt.

35. Kifejezetten figyelmeztet arra, hogy vizsgálatát ne tekintsük bizonyított eredettörténetnek, és lehetséges fejleményekre vonatkozó feltételezésekkel dolgozik.

36. Ennek a visszatekintésnek a módszertani célja az, hogy kiszűrje azokat a tulajdonságokat, amelyeket a társadalom által formált embereknél megfigyelünk, és amelyeket elhamarkodottan eredetinek tartunk.

37. Aki már a legkorábbi embernek is határtalan birtoklási vágyat vagy a nyilvános dicsőség iránti vágyat tulajdonít, az előre feltételezi azokat a kapcsolatokat, amelyek kialakulását éppen meg kell magyarázni.

38. Rousseau modelljei szerinti emberek nagyrészt elszigetelten élnek, kevés szükségletük van, és még nem rendelkeznek a későbbi társadalmakra jellemző fejlett nyelvvel és előrelátó gondolkodással.

39. Nem bölcs remeték, akik alapos mérlegelés után tudatosan döntöttek volna az egyszerű élet mellett.

40. A „nemes vadember” megnevezés is félrevezető, ha ebből a fogalmi modellből egy valójában megfigyelt nép portréját alkotja.

41. Rousseau természeti állapota kontrasztot képez a társadalmi jelenhez képest, anélkül hogy emiatt régészeti leletnek tekinthető lenne.

42. Ebben a modellben két ősi ösztön határolja az emberi kapcsolatokat: az önfenntartásra irányuló önszeretet és a szenvedő lények iránti együttérzés.

43. Az önszeretet, amelyet Rousseau „amour de soi”-nak nevez, elsősorban az éhség, a veszélyek és a testi károsodások elkerülésére irányul.

44. Nem követeli meg, hogy mások csodálják az embert, vagy magasabb rangot ismerjenek el számára.

45. Az együttérzés ellensúlyozza azt az ösztönt, hogy mások szenvedését közömbösen fogadjuk el, vagy szükség nélkül okozzuk azt.

46. Az ilyen ösztönök még nem alkotnak kiforrott erkölcsi rendszert, mert ahhoz ítélőképességre, közös mércékre és a kölcsönös kötelezettségek tudatára lenne szükség.

47. Az eredeti ember ebben az értelemben ártatlan, mert hiányoznak belőle a társadalmi vétségek számos előfeltételei, és még nem példás polgár.

48. Ugyanakkor rendelkezik azzal a képességgel, hogy megváltozott körülmények között új viselkedésmódokat és ismereteket sajátítson el.

49. Rousseau ezt a nyitott fejlődési képességet „tökéletesíthetőségnek” nevezi, bár a kifejezés nem tartalmaz garanciát a folyamatos tökéletesedésre.

50. Ugyanaz a formálhatóság, amely lehetővé teszi a tanulást és a nevelést, olyan szokásokat, szenvedélyeket és függőségeket is létrehoz, amelyek megnehezíthetik az életet.

51. Rousseau elbeszélésében a társadalomba való átmenet a körülmények, a felfedezések és az új kapcsolatok együttes hatásának eredményeként valósul meg, amelynek részletei nem követnek kényszerítő történelmi törvényszerűségeket.

52. Az ideiglenes együttműködés hasznos lehet, ha egy feladat meghaladja egy egyén erejét, míg a tartósabb együttélés új kötelékeket hoz létre.

53. Ábrázolásában a kunyhók és a családok megjelenésével együtt kialakul a szeretet, a közös szokások és egy meghitt életteret.

54. Rousseau egyértelműen előnyöket lát ebben a köztes szakaszban, így története nem értelmezhető egy tökéletes őskorból való egyenletes zuhanásként.

55. A megszerzett kényelmi eszközök azonban megváltoztatják a szükséglet és az elégedettség közötti viszonyt is.

56. Ami eleinte kellemes kiegészítést jelent, a megszokás révén annyira nélkülözhetetlenné válhat, hogy elvesztése fájdalmas, noha birtoklása már alig okoz örömet.

57. Ez az eltolódás növeli azt az erőfeszítést, amelyet az embereknek kell tenniük egy időközben magától értetődővé vált állapot fenntartása érdekében.

58. Lehetőségeik bővülnek, miközben egyidejűleg az elviselhetőnek érzett élet feltételei egyre igényesebbé válnak.

59. Még drasztikusabban változik az önkép, amint az emberek rendszeresen összejönnek, és képességeiket közönség előtt mutatják be.

60. Rousseau hipotetikus elbeszélésében a közös éneklést és táncot olyan alkalmakként írja le, amelyek során a szépséget, a ügyességet és a kifejezőerőt egymással hasonlítják össze.

61. Az elismerés önálló értéket nyer, és mindenki elkezd azt is figyelembe venni, hogy milyen helyet foglal el mások szemében.

62. Itt alakul ki az összehasonlító önszeretet, amelyet Rousseau „amour-propre”-nak nevez, és amelyet megkülönböztet az eredeti, saját jólét iránti gondoskodástól.

63. Problémás formájában ez azt követeli, hogy mások előtt kiemelkedjünk, így azok felsőbbrendűsége saját értékünk csökkenéseként jelenik meg.

64. Képzeljünk el példaként egy értékes kabátot, amelyet viselője elsősorban azért értékel, mert a környezetében senki másnak nincs ilyenje.

65. Amint mindenki ugyanolyan kabátot visel, annak melegítő képessége változatlan marad, de a remélt kiemelkedés eltűnik.

66. A példa megmutatja, miért nem elégíthetők ki a rang iránti igények egyszerűen a rendelkezésre álló javak általános növekedésével.

67. Aki értékét egy előnyből meríti, mások sikerében új okot talál az elégedetlenségre, még akkor is, ha saját helyzete nem romlott.

68. Rousseau fejlődési elméletében a mezőgazdaság és a fémmegmunkálás megjelenésével fokozódik az anyagi függőség, mivel a különböző tevékenységek tartósan egymásra szorulnak.

69. Aki szerszámokat gyárt, másoktól kapja az élelmét, míg a mezőgazdaság olyan eszközökből profitálhat, amelyek speciális ismereteket és munkafolyamatokat igényelnek.

70. A munkamegosztás bővíti a közös képességeket, ugyanakkor megváltoztatja azokat a feltételeket, amelyek mellett az egyes egyének megélhetésüket biztosítják.

71. A különböző erő, ügyesség és kiindulási helyzetek most már egyenlőtlen hozamokban nyilvánulhatnak meg, amelyek következményei az idő múlásával fokozódnak.

72. A rendszeres talajművelés elősegíti a tartós tulajdonjogokat, mert a várható termés a megművelt föld biztos rendelkezésre állását feltételezi.

73. Rousseau leírása szerint az eleinte igényelt hozamokból alakul ki az a gondolat, hogy maga a föld is tartósan egy bizonyos emberhez tartozik.

74. Ha a rendelkezésre álló területek fel vannak osztva, azok, akiknek nincs saját földjük, már nem tudják ugyanolyan feltételek mellett biztosítani megélhetésüket, mint a tulajdonosok.

75. Ezen a ponton nyeri el a kezdeti kerítés teljes jelentőségét, hiszen egy már kialakult munka, szükséglet és kizárás hálóján belüli, elismert határt jelöl.

76. Az ebből fakadó függőség mindkét oldalra hat, anélkül, hogy egyenlővé tenné a birtokosok és a birtoktalanok helyzetét.

77. Egy vagyonos embernek szüksége van mások munkájára és esetleg a csodálatukra, míg egy szegény ember megélhetése érdekében mások segítségére vagy foglalkoztatására szorulhat.

78. Az egyiknek azonban mégis vannak eszközei arra, hogy olyan feltételeket szabjon, amelyekhez a másiknak szükséghelyzetének nyomása alatt kénytelen hozzájárulni.

79. Az anyagi egyenlőtlenség és az elismerés iránti vágy így összefonódik, mert a jólét tekintélyt ígér, a tekintély pedig viszont megkönnyítheti az előnyökhöz való hozzáférést.

80. Akinek szüksége van valamire egy hatalmastól, annak érdeke, hogy kielégítse annak kívánságait, és elrejtse saját meggyőződéseit.

81. A hatalmasság viszont aligha lehet biztos abban, hogy a felé tanúsított egyetértés őszinte megbecsülésen vagy függőségen alapul-e.

82. Ezért még a sikeres önreprezentáció sem ad megbízható bizonyosságot a saját értékről.

83. Rousseau „lét és látszat” kritikája itt olyan társadalmi magyarázatot kap, amely túlmutat az egyes emberek személyes őszintétlenségén.

84. A növekvő vagyoni különbségekből végül a traktátusban olyan konfliktus alakul ki, amelyben a támadások, az ellenállás és a bizonytalan igények fenyegetik a békét.

85. Rousseau egy gazdagot szólaltat meg, aki azt javasolja, hogy közös szabályokat és védelmet nyújtó hatalmat hozzanak létre, hogy mindenkit megóvjanak az ilyen veszélyektől.

86. Ez a beszéd a filozófiai elbeszélés részét képezi, és nem egy történelmi államalapítás alkalmával rögzített beszélgetés.

87. Ígérete a szegények számára is hihetőnek tűnik, mert a biztonság és az önkényes erőszak korlátozása valódi előnyt jelent.

88. A megegyezés szerinti rend azonban egyúttal egy már meglévő egyenlőtlen elosztást is véd, amelynek igazoltságát a közös biztonsági érdek nem támasztja alá.

89. Ami korábban birtoklás és hatalom révén jött létre, most jogilag védett intézmény szilárdságát nyeri el.

90. Ebben rejlik e szerződés csalóka jellege, amelynek látszólagos általános haszna eltakarja a birtokosok számára járó különösen nagy előnyöket.

91. Rousseau itt kritikai genealógiát folytat, vagyis egy rend kialakulási körülményeinek vizsgálatát, hogy megtörje annak látszólagos magától értetődőségét.

92. Ezért meg kell különböztetni ezt az egyenlőtlenség történetéről szóló szerződést a későbbi társadalmi szerződéstől, amely a törvényes politikai kötelék feltételeit vizsgálja, ahelyett, hogy egy meglévő uralmat annak kialakulásával igazolna.

93. A diagnózis továbbra is vitatható, hiszen a társadalmi együttműködés enyhítheti az emberek közvetlen szükségét, és olyan tevékenységekhez juttathatja őket, amelyeket egyedül soha nem tudnának végrehajtani.

94. Hasonlóképpen az elismerésnek nem feltétlenül a felsőbbrendűségre kell irányulnia, hanem arra is ösztönözheti az embereket, hogy egy közösség egyenjogú tagjaiként tekintsék magukat.

95. Rousseau újabb értelmezései ennek megfelelően hangsúlyozzák, hogy a versengő önszeretet megfelelő társadalmi és nevelési feltételek mellett kevésbé romboló formát ölthet.

96. Hipotetikus fejlődéstörténete így magyarázza az egyenlőtlenség lehetséges mechanizmusait anélkül, hogy azok tényleges lefolyását minden társadalomra vonatkozóan bizonyítaná.

97. Kritikájából nem következik olyan használható terv sem, amely szerint le kellene vetnünk minden megszerzett képességünket, és vissza kellene térnünk az erdőbe.

98. Rousseau inkább a nevelés és a legitim politikai rend segítségével keresi azokat az együttélési formákat, amelyekben a fejlett emberek megőrizhetik szabadságukat.

99. A kerítés ebben az összefüggésben nem olyan tárgy, amelynek puszta eltávolítása minden problémát megoldana, hiszen hatalma a szükségleteken, az elismerésen és a közösen elfogadott szabályokon alapul.

100. Egy társadalom egyre többet tud előállítani és tudni, miközben tagjai egyre nagyobb nehézségekkel küzdenek, hogy alávetés nélkül éljenek; éppen ezért fejlődését annak alapján is meg kell mérni, hogy milyen kapcsolatokat teremt az emberek között.

1. Am Anfang des zweiten Teils seiner Abhandlung über die Ungleichheit lässt Jean-Jacques Rousseau einen Menschen ein Stück Land einzäunen und es zu seinem Eigentum erklären.

2. Entscheidend ist in dieser berühmten Passage, dass andere den Anspruch anerkennen, denn ein Zaun allein schafft noch kein Recht.

3. Rousseau verdichtet hier die Entstehung einer gesellschaftlichen Ordnung zu einem Bild, in dem eine Grenzziehung zugleich über Zugang, Ausschluss und Macht entscheidet.

4. Die Szene bezeichnet kein nachweisbares Ereignis aus der Vorgeschichte, und ihr Urheber wird weder mit einem Namen noch mit einem historisch bestimmbaren Ort versehen.

5. Unmittelbar anschließend erläutert Rousseau selbst, wie viele Kenntnisse und Vorstellungen bereits entwickelt sein mussten, damit Menschen überhaupt auf den Gedanken eines solchen Eigentums kommen konnten.

6. Der scheinbar einfache Besitzanspruch enthält eine lange Vorgeschichte.

7. Wer ihn verstehen will, muss deshalb untersuchen, wie Menschen Bedürfnisse ausbilden, einander vergleichen und von Leistungen abhängig werden, die sie selbst nicht erbringen können.

8. Damit verändert sich auch die Frage nach dem Fortschritt, denn die Ausweitung menschlicher Fähigkeiten sagt noch wenig darüber aus, unter welchen Bedingungen ihre Träger miteinander leben.

9. Rousseau hatte diesen Zweifel bereits in seiner 1750 preisgekrönten Abhandlung über die Wissenschaften und Künste öffentlich zugespitzt.

10. Die Akademie von Dijon wollte wissen, ob deren Wiederbelebung zur Verbesserung der Sitten beigetragen habe, und der aus Genf stammende Autor widersprach dem Vertrauen auf einen solchen Zusammenhang.

11. Gelehrsamkeit, künstlerische Leistungen und verfeinerte Umgangsformen konnten wachsen, während Aufrichtigkeit und die Bereitschaft, für eine gemeinsame Sache einzustehen, abnahmen.

12. Wer elegant über Tugend sprach, musste deshalb noch keineswegs tugendhaft handeln.

13. Gerade die Kunst, einen guten Eindruck hervorzurufen, erleichterte es nach Rousseau, eigennützige Absichten hinter gesellschaftlich anerkannten Formen zu verbergen.

14. Seine Kritik traf eine Kultur, in der Ansehen durch Bildung, Geschmack und gefälliges Auftreten erworben wurde, während Rang und Besitz weiterhin sehr ungleich verteilt waren.

15. Als Schriftsteller und Musiker, der in Paris selbst Anerkennung suchte, stand er innerhalb der Welt, deren Maßstäbe er angriff.

16. Dieser Zusammenhang erklärt die Schärfe seines Problems besser als die Vorstellung eines Kulturfeindes, der von außen die Unwissenheit empfiehlt.

17. Allerdings argumentierte die erste Abhandlung häufig mit weitreichenden historischen Gegenüberstellungen, deren Beweiskraft hinter ihrer polemischen Wirkung zurückblieb.

18. Aus dem Nebeneinander kultureller Blüte und politischer Schwäche folgt noch nicht, dass Wissenschaft oder Kunst den Verfall verursacht haben.

19. Rousseau selbst nahm bedeutende Gelehrte von einem unterschiedslosen Verdammungsurteil aus und ließ Raum für einen verantwortlichen Gebrauch außergewöhnlicher Fähigkeiten.

20. Die tragende Frage seiner Kritik bleibt deshalb auch dann bestehen, wenn man seine historischen Verallgemeinerungen nicht übernimmt.

21. Eine Gesellschaft kann ihre Formen des Auftretens verbessern, ohne die Beziehungen zwischen ihren Mitgliedern gerechter zu gestalten.

22. Luxus, verstanden als kostspielige Verwendung von Gütern für Genuss und gesellschaftliche Auszeichnung, macht Reichtum sichtbar und kann zugleich das Verlangen nach Überlegenheit verstärken.

23. Zwischen dem, was ein Mensch ist, und dem, was er vor anderen darstellen möchte, entsteht dann ein Abstand, den höfliche Formen eher verdecken als aufheben.

24. Die 1755 veröffentlichte Abhandlung über den Ursprung und die Grundlagen der Ungleichheit untersucht genauer, wie eine solche Lebensweise überhaupt entstehen kann.

25. Zunächst unterscheidet Rousseau natürliche oder physische Ungleichheit von moralischer oder politischer Ungleichheit.

26. Unterschiede des Alters, der Gesundheit, der Körperkraft und bestimmter Fähigkeiten gehören für ihn zur ersten Art.

27. Zur zweiten zählt er Vorteile, durch die einige Menschen reicher, angesehener oder mächtiger sind als andere und sogar Gehorsam verlangen können.

28. Das Wort „moralisch“ bedeutet an dieser Stelle, dass die Unterschiede von gesellschaftlichen Vereinbarungen abhängen, und bescheinigt ihnen keine sittliche Güte.

29. Ein kräftiger Mensch kann eine Last leichter tragen, doch daraus ergibt sich kein angeborenes Recht, über einen schwächeren zu herrschen.

30. Ebenso wenig beweist der Besitz eines großen Vermögens, dass sein Eigentümer klüger oder tugendhafter als ein Besitzloser sei.

31. Rousseau stellt damit eine Rechtfertigung in Frage, die gesellschaftlichen Rang unmittelbar aus der Natur der Menschen ableitet.

32. Seine Unterscheidung schließt keineswegs aus, dass natürliche Unterschiede unter bestimmten Bedingungen zur Entstehung sozialer Vorteile beitragen.

33. Sie verlangt vielmehr, jene Bedingungen zu erklären, durch die aus einer Verschiedenheit ein dauerhafter Vorrang wird.

34. Dafür entwirft Rousseau einen Naturzustand, also ein gedankliches Modell menschlichen Lebens vor ausgeprägten gesellschaftlichen Einrichtungen.

35. Er warnt ausdrücklich davor, seine Untersuchung als gesicherte Entstehungsgeschichte zu lesen, und arbeitet mit Vermutungen über mögliche Entwicklungen.

36. Der methodische Zweck dieses Rückgangs besteht darin, Eigenschaften abzuziehen, die wir bei gesellschaftlich geformten Menschen beobachten und vorschnell für ursprünglich halten.

37. Wer dem frühesten Menschen bereits grenzenlose Besitzgier oder das Verlangen nach öffentlichem Ruhm zuschreibt, setzt jene Beziehungen voraus, deren Entstehung erst erklärt werden soll.

38. Rousseaus Modellmenschen leben weitgehend vereinzelt, haben wenige Bedürfnisse und verfügen noch nicht über die ausgebildete Sprache und das vorausschauende Denken späterer Gesellschaften.

39. Sie sind keine weisen Einsiedler, die sich nach gründlicher Prüfung bewusst für ein einfaches Leben entschieden hätten.

40. Auch die Bezeichnung „edler Wilder“ führt in die Irre, wenn sie aus diesem begrifflichen Modell das Porträt eines tatsächlich beobachteten Volkes macht.

41. Rousseaus Naturzustand bietet einen Kontrast zur gesellschaftlichen Gegenwart, ohne deshalb als archäologischer Befund gelten zu können.

42. Zwei ursprüngliche Regungen begrenzen in diesem Modell die menschlichen Beziehungen: die auf Selbsterhaltung gerichtete Selbstliebe und das Mitleid mit leidenden Wesen.

43. Die Selbstliebe, von Rousseau „amour de soi“ genannt, richtet sich zunächst darauf, Hunger, Gefahren und körperliche Beeinträchtigungen zu vermeiden.

44. Sie verlangt nicht, dass andere einen Menschen bewundern oder ihm einen höheren Rang zugestehen.

45. Das Mitleid wirkt dem Impuls entgegen, fremdes Leiden gleichgültig hinzunehmen oder ohne Not zu verursachen.

46. Solche Regungen bilden noch keine ausgearbeitete Moral, denn dazu wären Urteilskraft, gemeinsame Maßstäbe und ein Bewusstsein wechselseitiger Verpflichtungen nötig.

47. Der ursprüngliche Mensch ist in diesem Sinne unschuldig, weil ihm viele Voraussetzungen gesellschaftlicher Verfehlungen fehlen, und nicht schon ein vorbildlicher Bürger.

48. Zugleich besitzt er die Fähigkeit, sich unter veränderten Umständen neue Verhaltensweisen und Kenntnisse anzueignen.

49. Rousseau nennt diese offene Entwicklungsfähigkeit Perfektibilität, wobei der Ausdruck keine Garantie fortschreitender Vervollkommnung enthält.

50. Dieselbe Formbarkeit, die Lernen und Bildung ermöglicht, lässt Gewohnheiten, Leidenschaften und Abhängigkeiten entstehen, die das Leben erschweren können.

51. Der Übergang zur Gesellschaft erfolgt in Rousseaus Erzählung durch ein Zusammenwirken von Umständen, Entdeckungen und neuen Beziehungen, dessen Einzelheiten nicht einer zwingenden geschichtlichen Gesetzmäßigkeit folgen.

52. Zeitweilige Kooperation kann nützlich werden, wenn eine Aufgabe die Kräfte eines Einzelnen übersteigt, während dauerhafteres Zusammenleben neue Bindungen hervorbringt.

53. Mit Hütten und Familien entstehen in seiner Darstellung Zuneigung, gemeinsame Gewohnheiten und ein vertrauter Lebensraum.

54. Rousseau erkennt in dieser Zwischenstufe durchaus Gewinne, sodass seine Geschichte nicht als gleichmäßiger Absturz von einer vollkommenen Vorzeit zu verstehen ist.

55. Die erworbenen Bequemlichkeiten verändern jedoch auch das Verhältnis zwischen Bedürfnis und Zufriedenheit.

56. Was zunächst einen angenehmen Zusatz bildet, kann durch Gewöhnung so unentbehrlich werden, dass sein Verlust schmerzt, obwohl sein Besitz kaum noch Freude bereitet.

57. Diese Verschiebung vergrößert den Aufwand, den Menschen betreiben müssen, um einen inzwischen selbstverständlich gewordenen Zustand zu erhalten.

58. Ihre Möglichkeiten nehmen zu, während zugleich die Voraussetzungen eines als erträglich empfundenen Lebens anspruchsvoller werden.

59. Noch einschneidender verändert sich das Selbstverhältnis, sobald Menschen regelmäßig zusammenkommen und ihre Fähigkeiten vor einem Publikum zeigen.

60. Rousseau beschreibt in seiner hypothetischen Erzählung gemeinsames Singen und Tanzen als Gelegenheiten, bei denen Schönheit, Geschick und Ausdruckskraft miteinander verglichen werden.

61. Anerkennung erhält einen eigenen Wert, und jeder beginnt sich auch danach zu beurteilen, welchen Platz er im Blick der anderen einnimmt.

62. Hier bildet sich die vergleichende Selbstliebe aus, die Rousseau „amour-propre“ nennt und von der ursprünglichen Sorge um das eigene Wohlergehen unterscheidet.

63. In ihrer problematischen Form verlangt sie, vor anderen ausgezeichnet zu werden, sodass deren Überlegenheit als Minderung des eigenen Wertes erscheint.

64. Man stelle sich zur Veranschaulichung einen kostbaren Mantel vor, dessen Träger ihn vor allem deshalb schätzt, weil ihn sonst niemand in seiner Umgebung besitzt.

65. Sobald alle einen gleichartigen Mantel tragen, bleibt dessen Fähigkeit zu wärmen unverändert, doch die erhoffte Auszeichnung verschwindet.

66. Das Beispiel zeigt, weshalb Bedürfnisse nach Rang nicht einfach durch eine allgemeine Vermehrung verfügbarer Güter befriedigt werden können.

67. Wer seinen Wert aus einem Vorsprung bezieht, findet im Erfolg anderer einen neuen Grund zur Unzufriedenheit, selbst wenn sich seine eigene Lage nicht verschlechtert hat.

68. Mit Landwirtschaft und Metallverarbeitung verschärft sich in Rousseaus Entwicklungserzählung die materielle Abhängigkeit, weil unterschiedliche Tätigkeiten dauerhaft aufeinander angewiesen werden.

69. Wer Werkzeuge herstellt, benötigt Nahrung von anderen, während der Landbau von Geräten profitieren kann, die besondere Kenntnisse und Arbeitsgänge voraussetzen.

70. Die Arbeitsteilung erweitert die gemeinsamen Fähigkeiten, verändert aber zugleich die Bedingungen, unter denen jeder Einzelne seinen Lebensunterhalt bestreitet.

71. Unterschiedliche Kraft, Geschicklichkeit und Ausgangslagen können sich nun in ungleichen Erträgen niederschlagen, deren Folgen sich über die Zeit verstärken.

72. Regelmäßige Bodenbearbeitung begünstigt dauerhafte Besitzansprüche, weil die erwartete Ernte eine gesicherte Verfügung über das bearbeitete Land voraussetzt.

73. Aus dem zunächst beanspruchten Ertrag entwickelt sich in Rousseaus Darstellung die Vorstellung, auch der Boden selbst gehöre dauerhaft einem bestimmten Menschen.

74. Sind die verfügbaren Flächen verteilt, können diejenigen ohne eigenes Land ihren Unterhalt nicht mehr unter denselben Bedingungen beschaffen wie die Besitzer.

75. An diesem Punkt gewinnt der Zaun vom Anfang seine volle Bedeutung, denn er bezeichnet eine anerkannte Grenze innerhalb eines bereits entstandenen Geflechts von Arbeit, Bedarf und Ausschluss.

76. Die dadurch erzeugte Abhängigkeit wirkt auf beiden Seiten, ohne die Stellung von Besitzenden und Besitzlosen gleichzumachen.

77. Ein vermögender Mensch braucht die Arbeit anderer und möglicherweise deren Bewunderung, während ein armer Mensch für seinen Lebensunterhalt auf fremde Hilfe oder Beschäftigung angewiesen sein kann.

78. Der eine verfügt dennoch über Mittel, Bedingungen festzulegen, denen der andere unter dem Druck seiner Not zustimmen muss.

79. Materielle Ungleichheit und das Verlangen nach Anerkennung greifen damit ineinander, weil Wohlstand Ansehen verspricht und Ansehen wiederum den Zugang zu Vorteilen erleichtern kann.

80. Wer von einem Mächtigen etwas benötigt, hat einen Anreiz, dessen Wünsche zu bedienen und die eigenen Überzeugungen zu verbergen.

81. Der Mächtige seinerseits kann kaum sicher sein, ob die ihm erwiesene Zustimmung auf ehrlicher Wertschätzung oder auf Abhängigkeit beruht.

82. Selbst erfolgreiche Selbstdarstellung schafft deshalb keine verlässliche Gewissheit über den eigenen Wert.

83. Rousseaus Kritik an Sein und Schein erhält hier eine gesellschaftliche Erklärung, die über die persönliche Unehrlichkeit einzelner Menschen hinausgeht.

84. Aus wachsenden Besitzunterschieden entsteht in der Abhandlung schließlich ein Konflikt, in dem Übergriffe, Gegenwehr und unsichere Ansprüche den Frieden bedrohen.

85. Rousseau lässt einen Reichen vorschlagen, gemeinsame Regeln und eine schützende Gewalt einzurichten, um alle vor solchen Gefahren zu bewahren.

86. Diese Rede gehört zur philosophischen Erzählung und ist kein überliefertes Gespräch bei einer historischen Staatsgründung.

87. Ihr Versprechen erscheint auch den Armen plausibel, weil Sicherheit und die Begrenzung willkürlicher Gewalt einen wirklichen Vorteil bieten.

88. Die vereinbarte Ordnung schützt jedoch zugleich eine bereits ungleiche Verteilung, deren Berechtigung durch das gemeinsame Sicherheitsinteresse nicht bewiesen ist.

89. Was vorher durch Besitznahme und Macht entstanden war, erhält nun die Festigkeit einer rechtlich geschützten Einrichtung.

90. Darin liegt der betrügerische Charakter dieses Vertrags, dessen scheinbar allgemeiner Nutzen die besonders großen Vorteile für die Besitzenden verdeckt.

91. Rousseau betreibt hier eine kritische Genealogie, also eine Untersuchung der Entstehungsbedingungen einer Ordnung, um ihre vermeintliche Selbstverständlichkeit aufzubrechen.

92. Der Vertrag dieser Ungleichheitsgeschichte ist deshalb vom späteren Gesellschaftsvertrag zu unterscheiden, der die Bedingungen rechtmäßiger politischer Bindung untersucht, statt eine bestehende Herrschaft durch ihre Entstehung zu rechtfertigen.

93. Die Diagnose bleibt angreifbar, denn gesellschaftliche Zusammenarbeit kann Menschen auch von unmittelbarer Not entlasten und ihnen Tätigkeiten eröffnen, die sie allein niemals ausüben könnten.

94. Ebenso muss Anerkennung nicht auf Überlegenheit zielen, sondern kann Menschen darin bestärken, sich als gleichberechtigte Mitglieder einer Gemeinschaft zu verstehen.

95. Neuere Deutungen Rousseaus betonen entsprechend, dass vergleichende Selbstliebe unter geeigneten gesellschaftlichen und erzieherischen Bedingungen eine weniger zerstörerische Gestalt annehmen kann.

96. Seine hypothetische Entwicklungserzählung erklärt somit mögliche Mechanismen von Ungleichheit, ohne deren tatsächlichen Verlauf für sämtliche Gesellschaften zu beweisen.

97. Aus ihrer Kritik folgt auch kein brauchbarer Plan, sämtliche erworbenen Fähigkeiten abzulegen und in den Wald zurückzukehren.

98. Mit Erziehung und legitimer politischer Ordnung sucht Rousseau vielmehr nach Formen des Zusammenlebens, in denen entwickelte Menschen ihre Freiheit bewahren können.

99. Der Zaun ist dabei kein Gegenstand, dessen bloße Entfernung alle Probleme löste, denn seine Macht beruht auf Bedürfnissen, Anerkennung und gemeinsam getragenen Regeln.

100. Eine Gesellschaft kann immer mehr herstellen und wissen, während ihre Mitglieder immer größere Mühe haben, ohne Unterwerfung zu leben; gerade deshalb muss ihr Fortschritt auch daran gemessen werden, welche Beziehungen sie zwischen den Menschen hervorbringt.