10.8 Mary Wollstonecraft és a felvilágosodásbeli egyenlőségi ígéretek határai – Mary Wollstonecraft und die Grenzen aufklärerischer Gleichheitsversprechen

1. Amikor Mary Wollstonecraft 1792-ben kiadta „A nők jogainak védelmét”, dedikációjában egy olyan férfihoz fordult, aki döntő szerepet játszott a francia oktatás jövőjének alakításában.

2. Talleyrand az előző évben javaslatokat terjesztett elő a nemzeti oktatásra vonatkozóan, de a lányok nyilvános oktatását a fiúkéhoz képest szigorúan korlátozni kellett.

3. Éppen egy olyan forradalom, amely a hagyományos kiváltságokat akarta felszámolni, ragaszkodott így egy régi határhoz.

4. Wollstonecraft szó szerint vette ezt az ellentmondást, és megkérdezte címzettjét, miért szabad a férfiaknak maguknak dönteniük a saját boldogságukról, miközben ezt a jogot megtagadják a nőktől.

5. Az a tény, hogy egy ilyen alárendeltség állítólag a nők javát szolgálta, számára egyáltalán nem tette meggyőzőbbé az indoklást.

6. Aki más ember döntéseit átveszi, annak képesnek kell lennie arra, hogy elmagyarázza, mi alapján vált az illető tartós gyámjává.

7. A szokásra hivatkozás ehhez éppúgy nem volt elegendő, mint a jó szándékú szándékok biztosítása.

8. Az oktatási tervben ezért felmerült a politikai szabadság egyik alapvető problémája: az, hogy egy általános igény valóban általános-e, ott derül ki, ahol alkalmazása kényelmetlenné válik.

9. Wollstonecraft, aki 1759-től 1797-ig élt, saját keresőtevékenysége révén is ismerte a nők önállóságával járó nehézségeket.

10. Tanárként és nevelőnőként dolgozott, mielőtt a londoni kiadó, Joseph Johnson körében fordítóként, recenzensként és íróként tevékenykedett.

11. A nevelőnő egy jómódú család gyermekeit tanította, ugyanakkor olyan helyzetben maradt, amelyben az oktatás nem járt automatikusan társadalmi elismeréssel.

12. Az irodalmi munka új lehetőségeket nyitott meg Wollstonecraft előtt, ugyanakkor olyan képességeket és kapcsolatokat is megkövetelt, amelyeket a nők korántsem tudtak magától értetődően megszerezni.

13. Az anglikán állami egyházon kívüli vallási körökben találkozott a lelkiismereti szabadságról, a politikai jogokról és a hagyományos tekintély ésszerű megkérdőjelezéséről szóló vitákkal.

14. Első, 1787-ben megjelent könyve a lányok nevelésével foglalkozott, és már ebben a műben összekapcsolta a gyakorlati oktatási kérdést az erkölcsi felelősséggel.

15. Ezek a tapasztalatok segítenek megérteni, miért fordított olyan nagy figyelmet a függőség kérdésére, anélkül hogy filozófiájának okait életrajzából kellene levezetnünk.

16. Hiszen döntő kérdése minden olyan rendet érintett, amely az embereket felelősnek nyilvánította, ugyanakkor megfosztotta őket a felelősségteljes cselekvés feltételeitől.

17. Wollstonecraft már 1790-ben „Az emberi jogok védelme” című művével válaszolt Edmund Burke francia forradalommal kapcsolatos kritikájára.

18. Burke a kialakult intézményeket és a történelem során átörökített kötelékeket a politikai rend elengedhetetlen alapjainak tartotta, amelyek megsemmisítése elvont tervek révén veszélyessé válhatott.

19. Wollstonecraft ezzel szemben azzal érvelt, hogy egy intézmény kora nem bizonyítja annak igazságosságát, és az örökölt rang nem jelent erkölcsi érdemet.

20. A tiszteletreméltó formák mögött olyan függőség rejtőzhetett, amely a kedvezményezettek számára természetesnek tűnt, mert mások viselték annak költségeit.

21. Az 1792-es írás ezt a vizsgálatot a nemek közötti kapcsolatokra terjesztette ki, és ezzel folytatta a kiváltságokkal szemben már megkezdett kritikát.

22. Egy olyan kiváltság, amely a politikában elvesztette jogosultságát, a háztartásban nem válhatott igazságossá pusztán azért, mert ott megszokottabbnak tűnt.

23. Így a nők jogainak kérdése összekapcsolódott az emberi kapcsolatok átfogóbb vizsgálatával.

24. Egy társadalom megújíthatta politikai nyelvét, és mégis gyakorolhatta családjaiban azt az alávetettséget, amelyet nyilvánosan elutasított.

25. Wollstonecraft kritikájának mércéjét az ész, az erény és a szabadság összefüggéséből merítette.

26. Az ésszerűség itt azt jelenti, hogy képesek vagyunk az okokat megvizsgálni, a következményeket átgondolni, és saját cselekedeteinket egy ésszerű mércéhez igazítani.

27. Az erény alatt egy elsajátított erkölcsi magatartást ért, amelynek köszönhetően az ember igazságosan, őszintén és felelősségteljesen cselekszik.

28. Egy magatartás nem érdemli meg ezt a nevet pusztán azért, mert tetszik annak, aki hatalmat gyakorol a cselekvő felett.

29. Aki csak engedelmeskedik anélkül, hogy megértené cselekedetei okait, ugyan betart egy szabályt, de ezzel még nem fejlesztette ki önálló erkölcsi ítélőképességét.

30. Ezért a férfiakra és a nőkre ugyanazoknak az alapvető mércéknek kell vonatkoznia, még akkor is, ha konkrét feladataik eltérőek lehetnek.

31. Az őszinteség nem veszíti el értékét a nemváltáskor, és egy ésszerű ellentmondás nem válik erkölcsi hibává attól, hogy egy nő fejezi ki.

32. Ha a nők felelősek cselekedeteikért, nevelésüknek lehetővé kell tennie számukra, hogy saját ítéletük alapján vállalják ezt a felelősséget.

33. Ezzel a követeléssel Wollstonecraft olyan érvelésre bukkant, amely látszólag megfigyelhető tényekből indult ki.

34. A nők – az általános vélekedés szerint – kevésbé határozottak, inkább az érzelmeik vezérlik őket, és alkalmatlanok komoly közfeladatok ellátására.

35. Kritikusuk vitatta, hogy az ilyen megfigyelések – az életkörülmények vizsgálata nélkül – természetes rendeltetés bizonyítékaként szolgálhatnának.

36. A képességek a használat révén fejlődnek, míg a igényes feladatok folyamatos megtagadása megnehezíti azok kialakulását.

37. Az a nevelés, amely a lányokat elsősorban a kedvességre ösztönzi, ezért maga is előidézi azt a függőséget, amelyet később ellenük hoznak fel érvként.

38. Ezután az eredmény igazolásként szolgál arra, hogy továbbra is megvonják tőlük a magas szintű oktatást és a döntéshozatali lehetőségeket.

39. Ez az érvelés körkörös, mert egy társadalmi intézmény következményeit használja fel annak szükségességének állítólagosan független bizonyítékaként.

40. Annak vizsgálatához meg kell változtatni azokat a feltételeket, amelyek között az állítólagos természetes különbségek megnyilvánulnak.

41. A tisztázás kedvéért képzeljünk el egy kislányt, akinek a kérdéseit ritkán veszik komolyan, miközben kedvességéért és engedelmeskedéséért rendszeresen elismerést kap.

42. Eközben ő is tanul valamit, nevezetesen azt, hogy mely viselkedésformák biztosítják a figyelmet, és melyek bosszantják a környezetét.

43. Ha későbbi jóléte elsősorban egy kedvező házasságtól függ, akkor a mások elvárásaira való odafigyelés érthető stratégiává válik.

44. Ennek a figyelemnek a kialakítása azonban nem bizonyítja, hogy veleszületett képtelensége lenne más témákról gondolkodni.

45. Ha a lánynak később hiányzik a gyakorlat abban, hogy önállóan hozzon meg egy nehéz döntést, félrevezető lenne bizonytalanságát egyből a női természetnek tulajdonítani.

46. Ugyanígy nem segítene neki, ha óvatosságát pusztán személyes hiányosságnak ítélnék.

47. Ez a hipotetikus példa megmutatja, miért nem korlátozza Wollstonecraft a nevelést az órákon tanultakra, hanem a mindennapi együttélés jutalmazási rendszerét és elvárásait is vizsgálja.

48. Aki meg akarja érteni az önállóságot, annak figyelembe kell vennie, hogy egy ember milyen magatartást tud kialakítani a tényleges körülményei között, és miért kap elismerést.

49. Írásában Wollstonecraft ezért bírálja azokat a nevelési eszményeket, amelyek a szépséget, a társasági ügyességet és a férfiak elismerését helyezik a női létezés középpontjába.

50. A zene, a ruházat vagy az udvarias viselkedés önmagában nem jelent problémát, hanem az, hogy ezek domináns szerepet töltenek be az értelem fejlesztésével szemben.

51. Ha az egyén értékét elsősorban a másokra gyakorolt benyomás alapján mérik, az azok változó ítéletétől függővé válik.

52. A testi gyengeséget is előidézheti a mozgáshiány és az az elvárás, hogy egy előkelő hölgynek különösen finomnak kell tűnnie.

53. Wollstonecraft ezért a testi tevékenységet éppúgy szorgalmazza, mint az szellemi munkát, mert mindkettő erősíti azt a képességet, hogy az ember saját maga birkózzon meg a nehézségekkel.

54. Polemikája azoknak a nőknek is szól, akik továbbadják az ilyen elvárásokat, vagy e rendszer keretein belül hízelgéssel és ravaszsággal szereznek befolyást.

55. Ebben rejlik hangvételének keménysége, amely a társadalmi viszonyok kritikájából helyenként az érintettekkel szembeni nyers ítéletet varázsol.

56. Ugyanakkor érvelése különbséget tesz a hatékony önrendelkezés és az a közvetett hatalom között, amelyet egy függő személy csak a nála hatalmasabb partner kívánságai révén gyakorolhat.

57. Ez a megkülönböztetés különösen világosan megjelenik Jean-Jacques Rousseau-val folytatott vitájában.

58. 1762-ben megjelent „Émile” című nevelési művében Rousseau azt állítja, hogy egy fiúnak saját tapasztalatai alapján kell ítélnie, és nem szabad hagynia, hogy a társadalmi hiúság irányítsa.

59. Sophie esetében viszont, akit jövőbeli társának szánnak, a nevelés más irányt vesz.

60. Őt a férfiak igényeire és elvárásaira kell felkészíteni, így társadalmi helyzete is azok elismerésétől függ.

61. Rousseau ezt a különbséget a nemek természetes kiegészítő jellegéről alkotott elképzelésével indokolja, amelynek köszönhetően a család és az együttélés sikeres lehet.

62. Wollstonecraft osztja Rousseau aggodalmát az olyan neveléssel kapcsolatban, amely a hiúság és a mesterséges szükségletek révén torzítja az embert, de vitatja a nők esetében levont következtetést.

63. Éppen az, aki megtanulta, hogyan kell kedvére tenni másoknak, még nem rendelkezik azzal a belső szabadsággal, amelyet Rousseau a fiú számára tűz ki célul.

64. Számára a férfiakra gyakorolt vonzerő nem helyettesíti azt a képességet, hogy saját életét ésszerűen vezesse.

65. Ugyanakkor Wollstonecraft nem olyan önállóságot követel, amely minden köteléket elvág és elszigeteli az embert másoktól.

66. A házasságról alkotott ideálja egy ésszerű társulás, amelyben a tisztelet és a barátság tartósabb alapot képez, mint a változó csodálat.

67. Két ember tanácsot adhat egymásnak és támogathatja egymást anélkül, hogy az egyik alapvetően magára vonná a másik ítéletét.

68. Ehhez a nőnek többnek kell lennie, mint egy vonzó társnak, aki megerősíti férje ízlését.

69. A gyermekek nevelése is megértést, állandóságot és azt a képességet igényli, hogy okokat közvetítsen, ahelyett, hogy csupán engedelmességet kényszerítene ki.

70. Wollstonecraft így a nőkkel szemben támasztott elvárásokat használja fel azon oktatási rendszer ellen, amely nem készíti fel őket megfelelően ezekre a feladatokra.

71. Az erkölcsi fejlődésről alkotott elképzelése egyúttal vallási jellegű is, mivel az embereket Isten előtt felelősséggel rendelkező, ésszel felruházott lényeknek tekinti.

72. Az ésszerű önvizsgálat nála ezért nem feltétlenül vezet ki a vallásból, hanem korlátozza mások azon igényét, hogy a saját lelkiismeret helyébe lépjenek.

73. Hogy mennyire komolyan veszi a szabadság társadalmi előfeltételeit, azt az általa kidolgozott, államilag szervezett iskolarendszer terve is mutatja.

74. A fiúknak és a lányoknak együtt kell tanulniuk, és az öt-kilenc éves gyermekek számára ingyenes oktatást irányoz elő, amely minden társadalmi réteg számára nyitva áll.

75. A közös iskolai mindennapokban egymásra hasonló képességekkel és kötelességekkel rendelkező emberekként találkozhatnának, mielőtt a begyakorolt nemek közötti szeparáció meghatározná kapcsolataikat.

76. Az olvasás, az írás, a számolás és a természet tanulmányozása ugyanúgy része az oktatásnak, mint a testmozgás és az erkölcsi kérdésekről folytatott beszélgetések.

77. Egy ilyen iskolának lehetővé kell tennie az értelem használatát, ahelyett, hogy csupán szabályokkal tömné tele a gyermekeket.

78. Az oktatás ezáltal közérdekűvé válik, mert elosztása dönti el, hogy ki tud majd később értelmesen részt venni a közügyekben.

79. Ugyanakkor még az egyenlő oktatás is kevés hatást érne el, ha egy felnőtt nő állandó gazdasági függőségben alig tudná hasznosítani tudását.

80. Wollstonecraft ezért az oktatási reformot azzal a követeléssel köti össze, hogy a nők számára megnyíljanak az önálló megélhetéshez és a hatékony jogi helyzethez vezető utak.

81. Példaként említi azt a lehetőséget, hogy a nők orvostudományt tanulhassanak és orvosként dolgozhassanak, ahelyett, hogy a nőknek tartott kevés foglalkozásra lennének korlátozva.

82. A saját megélhetés csökkentené azt a nyomást, hogy gazdasági szükségből házasságot kelljen kötni, vagy a férj halála után újra házasodni kelljen.

83. A házasságon belül sem elegendő számára a férj nagylelkűsége a biztonság alapjaként, mert a személyes engedékenység nem helyettesíti a megbízható jogot.

84. A jogok olyan cselekvési teret biztosítanak, amelyet nem kell minden alkalommal kegyelemként kérni.

85. A politikai rendről szóló értekezésében Wollstonecraft emellett azt javasolja, hogy a nőknek saját képviselőket kell biztosítani, ahelyett, hogy közvetlen részvétel nélkül uralkodnának felettük a kormányzati tanácskozásokon.

86. Ez a követelés csupán egy rövid utalás marad, és nem alakul ki belőle kidolgozott választójogi modell.

87. A nők kizárását egyidejűleg a keményen dolgozó férfiak alulreprezentáltságával állítja szembe, és ezzel a kritikát a nemek közötti viszonyon túlra is kiterjeszti.

88. A kérdés minden esetben az, hogy az emberek hogyan vállaljanak közös kötelezettségeket, ha mások egyedül döntenek arról, milyen feltételek mellett élnek.

89. Tervezetének hatóköre világosabbá válik, ha figyelembe vesszük annak korlátait is.

90. Wollstonecraft kifejezetten a középosztálybeli nőkhöz szól, akiknek életmódját az arisztokratikus luxus helyett részesíti előnyben.

91. Ugyanakkor elismeri a szegény nők gyakorlati erejét, akik munkájukkal gondoskodnak gyermekeikről és tartják össze családjaikat, és egyáltalán nem tekinti a női tétlenséget általános ténynek.

92. Mindazonáltal a továbbtanulásról alkotott elképzelése továbbra is társadalmi hovatartozás, vagyon és képességek szerint tagolódik, bár az első közös iskola mindenki számára nyitva áll.

93. Bizonyos szakirányú képzésekben részt vevő lányok számára továbbra is külön oktatást irányoz elő a nőknek szánt munkák terén.

94. A házasság, az anyaság és a háztartási felelősség szintén nagy jelentőséget kapnak az általa elképzelt sikeres női életben.

95. Az, hogy később korai feminista gondolkodónak minősítették, jelzi hozzájárulását a nők egyenjogúságának megalapozásához, de nem szabad művébe belelátni a későbbi nőmozgalmak valamennyi követelését.

96. Kritikája eltolja az ésszerű szubjektum határait, miközben továbbra is feltételezi a társadalmi és háztartási rend bizonyos különbségeit.

97. Éppen ebben rejlik egy feszültség, amelyet saját érvei alapján tovább lehet vizsgálni.

98. Ha a gyakorlat hiánya nem jelent megbízható bizonyítékot a képesség hiányára, akkor a társadalmi státusz és az életfeladat szerint elkülönített oktatási pályáknak is meg kell magyaráznia, hogyan ismerik fel a tehetségeket, ahelyett, hogy azokat előre meghatároznák.

99. A bevezetőben említett törvényhozónak így egy igényesebb feladat jut, mint hogy egy általános nyilatkozatban csupán a nőket is beleértse.

100. Indokolnia kellene egy olyan rendet, amelyben a nők fejleszthetik és alkalmazhatják azt az ítélőképességet, amelyre az egyenlő szabadság ígérete hivatkozik.

1. Als Mary Wollstonecraft 1792 ihre „Verteidigung der Rechte der Frau“ veröffentlichte, wandte sie sich in einer Widmung an einen Mann, der über die Zukunft der französischen Bildung mitentschied.

2. Talleyrand hatte im Vorjahr Vorschläge für eine nationale Erziehung vorgelegt, doch die öffentliche Ausbildung von Mädchen sollte gegenüber derjenigen von Jungen eng begrenzt bleiben.

3. Gerade eine Revolution, die überkommene Vorrechte beseitigen wollte, hielt damit an einer alten Grenze fest.

4. Wollstonecraft nahm diesen Widerspruch beim Wort und fragte ihren Adressaten, weshalb Männer selbst über ihr Glück urteilen dürften, während sie Frauen diese Befugnis vorenthielten.

5. Dass eine solche Unterordnung angeblich dem Wohl der Frauen diente, machte die Begründung für sie keineswegs überzeugender.

6. Wer einem anderen Menschen seine Entscheidungen abnimmt, muss erklären können, wodurch er zu dessen dauerhaftem Vormund geworden ist.

7. Die Berufung auf Gewohnheit reichte dafür ebenso wenig aus wie die Versicherung wohlmeinender Absichten.

8. Im Bildungsplan erschien deshalb ein grundsätzliches Problem politischer Freiheit: Ob ein allgemeiner Anspruch tatsächlich allgemein ist, zeigt sich dort, wo seine Anwendung unbequem wird.

9. Wollstonecraft, die von 1759 bis 1797 lebte, kannte die Schwierigkeiten weiblicher Selbstständigkeit auch aus ihrer eigenen Erwerbsarbeit.

10. Sie hatte als Lehrerin und Gouvernante gearbeitet, bevor sie im Londoner Umfeld des Verlegers Joseph Johnson als Übersetzerin, Rezensentin und Schriftstellerin tätig wurde.

11. Eine Gouvernante unterrichtete die Kinder einer wohlhabenden Familie, blieb dabei jedoch von einer Stellung abhängig, in der Bildung nicht automatisch gesellschaftliche Anerkennung gewährte.

12. Literarische Arbeit eröffnete Wollstonecraft andere Möglichkeiten, verlangte aber ebenfalls Fähigkeiten und Beziehungen, die Frauen keineswegs selbstverständlich erwerben konnten.

13. In religiösen Kreisen außerhalb der anglikanischen Staatskirche begegnete sie Debatten über Gewissensfreiheit, politische Rechte und die vernünftige Prüfung überlieferter Autorität.

14. Ihre erste Buchveröffentlichung von 1787 behandelte die Erziehung von Töchtern und verband damit bereits eine praktische Bildungsfrage mit moralischer Verantwortung.

15. Diese Erfahrungen helfen, ihre Aufmerksamkeit für Abhängigkeit zu verstehen, ohne die Gründe ihrer Philosophie aus einem Lebenslauf ableiten zu müssen.

16. Denn ihre entscheidende Frage betraf jede Ordnung, die Menschen für verantwortlich erklärte und ihnen zugleich die Voraussetzungen verantwortlichen Handelns entzog.

17. Schon 1790 hatte Wollstonecraft mit ihrer „Verteidigung der Menschenrechte“ auf Edmund Burkes Kritik an der Französischen Revolution geantwortet.

18. Burke hielt gewachsene Institutionen und geschichtlich überlieferte Bindungen für unentbehrliche Grundlagen politischer Ordnung, deren Zerstörung durch abstrakte Entwürfe gefährlich werden konnte.

19. Wollstonecraft wandte dagegen ein, dass das Alter einer Einrichtung ihre Gerechtigkeit nicht beweist und ererbter Rang keinen moralischen Verdienst darstellt.

20. Hinter ehrwürdigen Formen konnte sich eine Abhängigkeit verbergen, die den Begünstigten selbstverständlich erschien, weil andere ihre Kosten trugen.

21. Die Schrift von 1792 verlagerte diese Prüfung in die Beziehungen zwischen den Geschlechtern und führte damit eine bereits begonnene Kritik an Privilegien weiter.

22. Ein Vorrecht, das in der Politik seine Berechtigung verlor, konnte im Haushalt nicht allein deshalb gerecht werden, weil es dort vertrauter aussah.

23. So verband sich die Frage nach Frauenrechten mit einer umfassenderen Untersuchung der menschlichen Beziehungen.

24. Eine Gesellschaft konnte ihre politische Sprache erneuern und dennoch in ihren Familien jene Unterwerfung einüben, die sie öffentlich verwarf.

25. Den Maßstab ihrer Kritik gewann Wollstonecraft aus dem Zusammenhang von Vernunft, Tugend und Freiheit.

26. Vernunftfähigkeit bedeutet hier, Gründe prüfen, Folgen bedenken und das eigene Handeln an einem einsichtigen Maßstab ausrichten zu können.

27. Mit Tugend bezeichnet sie eine erworbene sittliche Haltung, durch die ein Mensch gerecht, wahrhaftig und verantwortlich handelt.

28. Ein Verhalten verdient diesen Namen nicht schon deshalb, weil es demjenigen gefällt, der Macht über den Handelnden besitzt.

29. Wer nur gehorcht, ohne die Gründe seines Tuns zu verstehen, mag eine Vorschrift erfüllen, hat aber damit noch keine selbstständige moralische Urteilskraft entwickelt.

30. Für Männer und Frauen müssen deshalb dieselben grundlegenden Maßstäbe gelten, auch wenn ihre konkreten Aufgaben verschieden sein können.

31. Wahrhaftigkeit verliert ihren Wert nicht beim Wechsel des Geschlechts, und ein verständiger Widerspruch wird nicht dadurch zum moralischen Fehler, dass eine Frau ihn äußert.

32. Wenn Frauen für ihr Handeln verantwortlich sind, muss ihre Erziehung ihnen ermöglichen, diese Verantwortung aus eigenem Urteil zu übernehmen.

33. Mit dieser Forderung stieß Wollstonecraft auf eine Begründung, die scheinbar bei beobachtbaren Tatsachen begann.

34. Frauen wirkten, so das verbreitete Urteil, weniger entschlossen, stärker von Gefühlen geleitet und ungeeignet für ernsthafte öffentliche Aufgaben.

35. Ihre Kritikerin bestritt, dass solche Beobachtungen ohne Prüfung der Lebensbedingungen als Beweise einer natürlichen Bestimmung gelten konnten.

36. Fähigkeiten entwickeln sich durch Gebrauch, während die dauernde Verweigerung anspruchsvoller Aufgaben ihre Ausbildung erschwert.

37. Eine Erziehung, die Mädchen vor allem zur Gefälligkeit anhält, erzeugt daher selbst einen Teil jener Unselbstständigkeit, die später gegen sie angeführt wird.

38. Anschließend dient das Ergebnis als Rechtfertigung dafür, ihnen weiterhin anspruchsvolle Bildung und Entscheidungsmöglichkeiten vorzuenthalten.

39. Diese Begründung ist zirkulär, weil sie die Folgen einer gesellschaftlichen Einrichtung als vermeintlich unabhängigen Beweis für deren Notwendigkeit verwendet.

40. Um sie zu prüfen, muss man die Bedingungen verändern, unter denen sich die angeblich natürlichen Unterschiede zeigen.

41. Man stelle sich zur Verdeutlichung ein Mädchen vor, dessen Fragen selten ernst genommen werden, während es für Anmut und Fügsamkeit regelmäßig Anerkennung erhält.

42. Es lernt dabei durchaus etwas, nämlich welche Verhaltensweisen Zuwendung sichern und welche seine Umgebung verstimmen.

43. Wenn sein späteres Wohlergehen vor allem von einer günstigen Heirat abhängen soll, wird die Aufmerksamkeit für fremde Erwartungen zu einer nachvollziehbaren Strategie.

44. Die Ausbildung dieser Aufmerksamkeit beweist jedoch keine angeborene Unfähigkeit, über andere Gegenstände nachzudenken.

45. Fehlt dem Mädchen später die Übung, eine schwierige Entscheidung selbst zu treffen, wäre es irreführend, seine Unsicherheit ohne Weiteres der weiblichen Natur zuzuschreiben.

46. Ebenso wenig wäre ihm geholfen, wenn man seine Vorsicht bloß als persönlichen Mangel verurteilte.

47. Das hypothetische Beispiel zeigt, weshalb Wollstonecraft Erziehung nicht auf Unterrichtsstunden beschränkt, sondern auch die Belohnungen und Erwartungen des alltäglichen Zusammenlebens untersucht.

48. Wer Selbstständigkeit verstehen will, muss betrachten, welches Verhalten ein Mensch unter seinen tatsächlichen Bedingungen entwickeln kann und wofür er Anerkennung erhält.

49. In ihrer Schrift greift Wollstonecraft deshalb jene Bildungsideale an, die Schönheit, gesellschaftliche Gewandtheit und männlichen Beifall zum Mittelpunkt weiblicher Existenz machen.

50. Musik, Kleidung oder höfliche Umgangsformen sind dabei nicht schon für sich das Problem, sondern ihre beherrschende Stellung gegenüber der Ausbildung des Verstandes.

51. Wird der eigene Wert vorwiegend am Eindruck auf andere gemessen, bleibt er von deren wechselndem Urteil abhängig.

52. Auch körperliche Schwäche kann durch Bewegungsmangel und durch die Erwartung kultiviert werden, eine vornehme Frau müsse besonders zart erscheinen.

53. Wollstonecraft fordert daher körperliche Betätigung ebenso wie geistige Arbeit, weil beide die Fähigkeit stärken, Schwierigkeiten selbst zu bewältigen.

54. Ihre Polemik richtet sich auch gegen Frauen, die solche Erwartungen weitergeben oder innerhalb dieser Ordnung durch Schmeichelei und List Einfluss gewinnen.

55. Darin liegt eine Härte ihres Tons, die aus der Kritik an gesellschaftlichen Bedingungen stellenweise eine schroffe Beurteilung der Betroffenen werden lässt.

56. Dennoch unterscheidet ihr Argument zwischen wirksamer Selbstbestimmung und jener indirekten Macht, die eine abhängige Person nur durch die Wünsche ihres mächtigeren Gegenübers ausüben kann.

57. Besonders deutlich tritt diese Unterscheidung in ihrer Auseinandersetzung mit Jean-Jacques Rousseau hervor.

58. In seinem 1762 erschienenen Erziehungswerk „Émile“ soll ein Junge lernen, aus eigener Erfahrung zu urteilen und sich nicht von gesellschaftlicher Eitelkeit bestimmen zu lassen.

59. Für Sophie, die ihm als künftige Gefährtin zugedacht ist, erhält die Erziehung dagegen eine andere Richtung.

60. Sie soll auf die Bedürfnisse und Erwartungen von Männern vorbereitet werden, sodass ihre gesellschaftliche Stellung auch von deren Anerkennung abhängt.

61. Rousseau begründet diese Verschiedenheit mit seiner Vorstellung einer natürlichen Ergänzung der Geschlechter, durch die Familie und Zusammenleben gelingen sollen.

62. Wollstonecraft teilt seine Sorge um eine Erziehung, die den Menschen durch Eitelkeit und künstliche Bedürfnisse verformt, bestreitet aber die Folgerung für Frauen.

63. Gerade wer gelernt hat, sich gefällig zu machen, besitzt noch nicht die innere Freiheit, die Rousseau für den Jungen erstrebt.

64. Die Aussicht, Männer durch Anziehungskraft zu beeinflussen, ersetzt für sie nicht die Fähigkeit, das eigene Leben vernünftig zu führen.

65. Dabei fordert Wollstonecraft keine Selbstständigkeit, die alle Bindungen abstreift und den Menschen von anderen isoliert.

66. Ihr Ideal der Ehe ist eine vernünftige Gefährtenschaft, in der Achtung und Freundschaft eine dauerhaftere Grundlage bilden als wechselnde Bewunderung.

67. Zwei Menschen können einander beraten und unterstützen, ohne dass einer das Urteil des anderen grundsätzlich an sich zieht.

68. Dafür muss eine Frau mehr sein dürfen als eine reizvolle Begleiterin, die den Geschmack ihres Mannes bestätigt.

69. Auch die Erziehung von Kindern verlangt Verständnis, Beständigkeit und die Fähigkeit, Gründe zu vermitteln, statt bloß Gehorsam zu erzwingen.

70. Wollstonecraft nutzt die an Frauen gerichteten Erwartungen somit gegen jene Bildungsordnung, die sie für diese Aufgaben unzureichend vorbereitet.

71. Ihre Vorstellung moralischer Entwicklung ist zugleich religiös geprägt, weil sie Menschen als vernunftbegabte Wesen mit einer Verantwortung vor Gott versteht.

72. Vernünftige Selbstprüfung führt bei ihr deshalb nicht notwendig aus der Religion heraus, sondern begrenzt den Anspruch anderer Menschen, an die Stelle des eigenen Gewissens zu treten.

73. Wie ernst sie die gesellschaftlichen Voraussetzungen der Freiheit nimmt, zeigt ihr Entwurf staatlich eingerichteter Schulen.

74. Jungen und Mädchen sollen gemeinsam lernen, und für Kinder von fünf bis neun Jahren sieht sie einen kostenlosen Unterricht vor, der allen sozialen Schichten offensteht.

75. Im gemeinsamen Schulalltag könnten sie sich als Menschen mit verwandten Fähigkeiten und Pflichten begegnen, bevor die eingeübte Trennung der Geschlechter ihre Beziehungen bestimmt.

76. Lesen, Schreiben, Rechnen und die Beschäftigung mit der Natur gehören dabei ebenso zur Bildung wie körperliche Bewegung und Gespräche über moralische Fragen.

77. Eine solche Schule soll den Verstand gebrauchen lassen, statt die Kinder lediglich mit Vorschriften zu füllen.

78. Bildung erhält dadurch eine öffentliche Bedeutung, weil ihre Verteilung darüber entscheidet, wer später an gemeinsamen Angelegenheiten verständig mitwirken kann.

79. Allerdings würde selbst ein gleicher Unterricht wenig ausrichten, wenn eine erwachsene Frau ihr Wissen unter Bedingungen dauernder wirtschaftlicher Abhängigkeit kaum nutzen könnte.

80. Wollstonecraft verbindet die Bildungsreform daher mit der Forderung, Frauen Wege zu eigenem Erwerb und zu einer wirksamen rechtlichen Stellung zu öffnen.

81. Sie nennt beispielsweise die Möglichkeit, dass Frauen die Heilkunde studieren und als Ärztinnen tätig sein könnten, statt auf wenige als weiblich geltende Beschäftigungen beschränkt zu bleiben.

82. Ein eigener Lebensunterhalt würde den Druck vermindern, aus wirtschaftlicher Not eine Ehe eingehen oder nach dem Tod eines Mannes erneut heiraten zu müssen.

83. Auch innerhalb der Ehe genügt für sie die Großzügigkeit des Ehemannes nicht als Grundlage der Sicherheit, weil ein persönliches Entgegenkommen keinen verlässlichen Anspruch ersetzt.

84. Rechte sichern einen Handlungsspielraum, der nicht jedes Mal als Gunst erbeten werden muss.

85. In ihrer Erörterung der politischen Ordnung schlägt Wollstonecraft zudem vor, Frauen eigene Vertreter zu geben, anstatt sie ohne unmittelbaren Anteil an den Beratungen der Regierung zu beherrschen.

86. Diese Forderung bleibt ein knapper Hinweis und wird nicht zu einem ausgearbeiteten Wahlrechtsmodell entwickelt.

87. Sie stellt den Ausschluss von Frauen zugleich neben die mangelnde Vertretung hart arbeitender Männer und erweitert damit die Kritik über das Geschlechterverhältnis hinaus.

88. Die Frage lautet jeweils, wie Menschen gemeinsame Pflichten tragen sollen, wenn andere allein darüber bestimmen, unter welchen Bedingungen sie leben.

89. Die Reichweite ihres Entwurfs wird deutlicher, wenn man auch seine Grenzen betrachtet.

90. Wollstonecraft wendet sich ausdrücklich besonders an Frauen der mittleren sozialen Schichten, deren Lebensform sie gegenüber aristokratischem Luxus bevorzugt.

91. Sie würdigt zugleich die praktische Kraft armer Frauen, die durch ihre Arbeit Kinder versorgen und Familien zusammenhalten, und erklärt weibliche Untätigkeit keineswegs zu einer allgemeinen Tatsache.

92. Dennoch bleibt ihre Vorstellung der weiterführenden Bildung nach sozialer Bestimmung, Vermögen und Fähigkeiten gegliedert, obwohl die erste gemeinsame Schule allen offenstehen soll.

93. Für Mädchen in bestimmten beruflichen Bildungsgängen sieht sie weiterhin besondere Unterweisung in weiblich eingeordneten Arbeiten vor.

94. Ehe, Mutterschaft und häusliche Verantwortung behalten in ihrem Bild eines gelungenen Frauenlebens ebenfalls einen großen Stellenwert.

95. Die spätere Einordnung als frühe feministische Denkerin bezeichnet ihren Beitrag zur Begründung weiblicher Gleichberechtigung, darf aber nicht sämtliche Forderungen späterer Frauenbewegungen in ihr Werk hineinlesen.

96. Ihre Kritik verschiebt die Grenze des vernünftigen Subjekts, während sie manche Unterschiede der sozialen und häuslichen Ordnung weiterhin voraussetzt.

97. Gerade darin liegt eine Spannung, die sich mit ihren eigenen Gründen weiter untersuchen lässt.

98. Wenn fehlende Übung kein zuverlässiger Beweis mangelnder Fähigkeit ist, müssen auch die nach Stand und Lebensaufgabe getrennten Bildungswege erklären, wie sie Begabungen erkennen, statt sie im Voraus festzulegen.

99. Der am Anfang angesprochene Gesetzgeber erhält damit eine anspruchsvollere Aufgabe, als Frauen in einer allgemeinen Erklärung lediglich mitzumeinen.

100. Er müsste eine Ordnung rechtfertigen, in der sie die Urteilskraft entwickeln und gebrauchen können, auf die sich das Versprechen gleicher Freiheit beruft.