13.5 Karl Marx és Friedrich Engels: Munka, társadalom és történelmi változás – Karl Marx und Friedrich Engels: Arbeit, Gesellschaft und geschichtliche Veränderung

1. Képzeljük el, hogy egy gyár tulajdonosa és egy munkásnő munkaszerződést írnak alá, miután mindketten közvetlen kényszer nélkül megegyeztek a bérről, a munkaidőről és az elvárt tevékenységről.

2. Jogi szempontból szabad szerződő felek lennének, és ez a különbség a jobbágysághoz vagy a személyes szolgasághoz képest egyáltalán nem lenne jelentéktelen.

3. Mindazonáltal rendkívül egyenlőtlen lehetőségekkel lépnének a megállapodásba, hiszen az egyikük pénzzel, épületekkel, gépekkel és nyersanyagokkal rendelkezne, míg a másiknak el kellene adnia a munkaerejét, hogy megélhetését biztosítsa.

4. Az aláírás önkéntes lenne, ugyanakkor olyan társadalmi feltételekbe ágyazódna, amelyeket egyik fél sem hozott volna létre egyedül.

5. Karl Marx és Friedrich Engels közös gondolkodásának nagy része éppen ebből a feszültségből indul ki.

6. Nem csupán azt kérdezik, hogy az egyes tulajdonosok kapzsik-e, vagy az egyes szerződések csalárdak-e, hanem azt, hogy egy egész rend hogyan hozhat létre jogilag szabad csereviszonyokat, és mégis hogyan teremthet tartós függőségeket.

7. Ezáltal a kritika az egyes emberek szándékairól áttevődik azokra a társadalmi viszonyokra, amelyek keretein belül az emberek cselekszenek, dolgoznak és értelmezik érdekeiket.

8. Egy viszony ebben az összefüggésben nem a résztvevők mögött megbújó láthatatlan lény, hanem a tulajdonjogok, a termelési módok, az állami szabályok és a mindennapi döntések visszatérő összefüggése.

9. Pontosan azért, mert az emberek cselekedeteik révén folyamatosan létrehozzák ezt a rendet, az nem pusztán természeti jelenségként jelenik meg.

10. Pontosan azért, mert senki sem irányítja azt egységes terv szerint, mégis idegen erőként állhat szemben a cselekvőkkel.

11. Marx és Engels különböző életutakon keresztül jutottak el ehhez a problémakörhöz.

12. Marx filozófusként és újságíróként kezdte pályafutását a német fiatal hegeliánusok vitáiban, akiknek vallás- és államkritikája azt a célt tűzte ki, hogy a kritikus tudatosság révén feloldja a megmerevedett elképzeléseket.

13. A politikai és gazdasági konfliktusokkal kapcsolatos újságírói tevékenysége azonban megerősítette kétségeit azzal kapcsolatban, hogy a megváltozott gondolatok önmagukban képesek lennének megváltoztatni azokat a viszonyokat, amelyekből ezek a gondolatok származtak.

14. Engels Manchesterben ismerkedett meg egy olyan ipari világgal, ahol a hatalmas gazdagság, a technikai újítások és a tömeges nyomor szorosan egymás mellett léteztek.

15. 1845-ben megjelent, az angol munkásosztály helyzetéről szóló írásában saját megfigyeléseit, korabeli beszámolókat és egy kifejezetten politikai értelmezést ötvözött.

16. A mű ezért sem semleges statisztika, sem pusztán Marx fejlődésének kiegészítése, hanem egy fiatal társadalomkritikus önálló hozzájárulása, akinek megállapításait és elvárásait minden esetben alaposan meg kell vizsgálni.

17. A két férfi barátsága és egész életen át tartó együttműködése közös írásokhoz, kiterjedt levelezéshez és egy olyan munkamegosztáshoz vezetett, amely az évtizedek során változott.

18. Engels anyagilag támogatta Marxot, de messze több volt, mint puszta pénzadója, mert saját tanulmányokat írt, politikai tapasztalatait is bevonta, és Marx halála után feldolgozta annak befejezetlen közgazdasági kéziratát.

19. A „Tőke” második és harmadik kötetét 1885-ben és 1894-ben adta ki ebből a hagyatékból, ezért ezeket a köteteket sem egyszerűen Marx kész műveiként, sem pedig Engels szabad kitalációiként nem szabad tekinteni.

20. A mai történeti-kritikai kiadás rávilágít arra, hogy a ránk maradt mű milyen nagy mértékben áll kiadványokból, vázlatokból, jegyzetekből, levelekből és szerkesztői munkával elkészített szövegváltozatokból.

21. A korai marxista írások egyik kulcsfogalma az elidegenedés.

22. Ez nem csupán azt a kellemetlen érzést jelenti, hogy az ember unatkozik a munka közben, hanem az ember és terméke, tevékenysége, más emberek, valamint saját emberi lehetőségei közötti zavart kapcsolatot is.

23. Aki egy tárgyat előállít, abban képességeit, idejét és figyelmét kamatoztatja, de bizonyos tulajdonviszonyok mellett az eredmény másé, és idegen tulajdonként áll szemben az előállítóval.

24. Maga a munkavégzés is idegen irányítás alatt állhat, ha célja, ritmusa és feltételei a munkavállaló rendelkezési jogán kívül esnek.

25. Egy ilyen megállapítás objektív viszonyokra vonatkozik, és ezért nem függ teljes mértékben attól, hogy egy-egy munkavállaló boldogtalan-e.

26. Ugyanígy nem jelenti azt sem, hogy minden munka minden körülmények között az én elvesztését jelentené.

27. Marx számára a munka inkább egy célorientált tevékenység, amelyben az emberek átalakítják a természeti anyagokat, együttműködnek egymással, és egyúttal fejlesztik saját képességeiket.

28. A bérmunka csupán ennek az általános emberi tevékenységnek egy történelmileg meghatározott formáját képezi, nevezetesen a munkaképesség eladását egy korlátozott időtartamra.

29. Ezzel a bevezető szerződéses probléma fogalmi élességet nyer, hiszen nem egy kész munkaterméket adnak el, hanem a munkaerőt, amelynek tényleges felhasználására csak a termelési folyamat során kerül sor.

30. Az elidegenedés korai fogalma így felvet egy kérdést, amelyet Marx később a politikai gazdaságtan pontosabb eszközeivel újra vizsgál.

31. Ez az átmenet sem pusztán ugyanazon ifjúsági filozófia gazdasági nyelvre való lefordítása, sem pedig olyan teljes szakítás, amely után minden korábbi kérdés értelmetlenné vált volna.

32. Marx és Engels most az anyagi gyakorlatot helyezik a középpontba, vagyis azt a társadalmilag szervezett tevékenységet, amelyen keresztül az emberek megtermelik élelmüket, fenntartják az intézményeket és megváltoztatják a meglévő világot.

33. A megfigyelő materializmussal szemben azzal érvelnek, hogy a valóságot nem szabad pusztán külső tárgyként felfogni, mert az emberek aktívan részt vesznek annak alakításában.

34. Az idealizmussal szemben, amely a történelmi mozgást elsősorban a tudat formáiból magyarázza, éppen ellenkezőleg hangsúlyozzák, hogy a gondolkodás mindig testtel rendelkező emberek által, meghatározott életkörülmények között valósul meg.

35. Az később úgynevezett materialista történelemszemlélet ezért a valós emberekkel, szükségleteikkel, termelő képességeikkel és együttműködésük formáival indul ki.

36. A termelési eszközök, mint a föld, a szerszámok és a gépek, a tudással és a munkaerővel együtt képezik a társadalmi termelés alapját, de nem határozzák meg annak menetét, mint egy mechanikus óramű.

37. Az emberek maguk alakítják a történelmüket, de ezt olyan körülmények között teszik, amelyeket nem szabadon választottak, és amelyek korábbi cselekedeteikből fakadnak.

38. Engels később kifejezetten figyelmeztetett arra, hogy ne tekintsük a gazdasági alapot minden politikai esemény, minden törvény vagy minden filozófiai eszme egyetlen okának.

39. A politikai küzdelmek, a jogi formák, a vallási meggyőződések és a hagyományos gondolkodásmódok saját hatással bírnak, még akkor is, ha nem lehet őket a társadalmi élet feltételeitől elszigetelten értelmezni.

40. A materialista magyarázat ezért konkrét kölcsönhatások vizsgálatát igényli, és nem olyan képletet, amellyel a történelem kimenetele előre kiszámítható lenne.

41. További nehézséget jelent, hogy az emberek nem feltétlenül ismerik fel társadalmi viszonyaikat úgy, ahogy azok valójában működnek.

42. Marx és Engels az ideológia fogalmát változó összefüggésekben használják, de gyakran olyan elképzeléseket jelöl, amelyek a történelmileg kialakult rendeket természetesnek, általánosnak vagy elkerülhetetlennek tüntetik fel.

43. Az ideológia azonban nem egyszerűen minden téves állítás, és nem is csupán a hatalmon lévők szándékos hazugsága.

44. Egy társadalom már pusztán azzal is megtévesztő elképzeléseket hozhat létre, hogy látható cserefolyamatai csak részben mutatják meg az azok alapjául szolgáló összefüggéseket.

45. A munkaerőpiacon például a pénz tulajdonosai és a munkaerő tulajdonosai formálisan egyenlő árutulajdonosokként találkoznak, noha a szerződés létrejöttétől való függőségük alapvetően eltérő.

46. Az egyenlőség jogi formája ezért nem valótlan, de nem meríti ki a társadalmi valóságot.

47. Ehhez hozzátartozik, hogy azok, akik gazdasági hatalommal rendelkeznek, gyakran jobb lehetőségekkel is bírnak az oktatás, a sajtó és a közvélemény alakítására.

48. Ebből azonban nem következik, hogy minden elterjedt ítéletet közvetlenül az uralkodó osztály rendelt el, vagy hogy csak a társadalmilag hátrányos helyzetűek ismerhetnék fel az igazságot.

49. Egy meggyőző ideológiakritika inkább azt kell, hogy megmutassa, mely elképzelés vezet félre, milyen mechanizmusok révén jön létre, és kinek az érdekeit szolgálja elterjedése.

50. Emellett képesnek kell lennie arra is, hogy elmagyarázza, hogyan lehetséges a saját felismerése, ahelyett, hogy elhamarkodottan kizárná magát minden társadalmi előfeltételből.

51. A „Tőke” 1867-es első kötetében Marx a látszólag egyenértékű csere felszíne mögött rejlő termelési folyamatot vizsgálja.

52. A tőkése a piacon termelési eszközöket és munkaerőt vásárol, árukat gyártat, és a végén nem csupán a befektetett pénz visszatérítését várja, hanem annak megsokszorozódását is.

53. A tőke ebben az összefüggésben tehát nem minden eszköz, és nem egyszerűen egy nagyobb pénzösszeg, hanem olyan érték, amelyet egy meghatározott társadalmi viszony keretében annak megsokszorozására használnak fel.

54. Marx azt a kérdést teszi fel, honnan származhat az értékgyarapodás, ha a cserélt árukat elvileg értékükön vásárolják és adják el.

55. Válasza a munkaerő azon sajátos tulajdonságán alapul, hogy felhasználása során több értéket tud teremteni, mint amennyi saját fenntartásához és megújulásához szükséges.

56. E modell szerint a munkanap egy része azt az ellenértéket teremti, amelyet a munkás bérként kap, míg a felette végzett többletmunka többletértéket hoz létre, amely a termelési eszközök tulajdonosának jut.

57. A kizsákmányolás tehát itt nem feltétlenül jelenti a szerződéskötés során elkövetett megtévesztést vagy a megállapodott bér alatti fizetést.

58. Olyan strukturális összefüggést jelöl, amelyben a munkaerőt a szerződés szerint fizetik, de annak felhasználása mégis olyan többletet termel, amely a vevő rendelkezésére áll.

59. Ez magyarázza, miért nem dönti el az alapvető kérdést egy-egy vállalkozó barátságos természete, bár viselkedése a munkavállalók számára jelentős különbséget jelenthet.

60. Ugyanakkor az érvelés Marx vitatott értékelméletén alapul, amelynek előfeltételei és a megfigyelhető árakhoz való viszonya a mai napig széles körű kifogások tárgyát képezik.

61. Marx elemzésével nem azt akarja állítani, hogy a gépek, a nyersanyagok és a szervezés nem fontosak a termelés szempontjából.

62. Inkább megkülönbözteti azt az értéket, amelyet a termelési eszközök átadnak az új termékre, és azt az új értéket, amelyet elméletének szerint az élő munka teremt.

63. A kritikusok mind azt a következtetést vitatják, hogy csak a munka teremt új értéket, mind pedig azt a magyarázatot, hogy az értékek hogyan alakulnak át piaci árakká és átlagos profitrátákká.

64. Az elemzés erőssége ezért sok olvasó számára nem annyira egy vitathatatlan árelméletben rejlik, hanem inkább a látszólag semleges piaci viszonyokon belüli hatalom, függőség és konfliktus vizsgálatában.

65. Ez a konfliktus különösen jól látható a munkanap hosszán keresztül.

66. A munkaerő vásárlójának érdeke, hogy kiterjessze annak kihasználását, míg a munkavállalóknak védeniük kell egészségüket, pihenőidejüket és egyéb életlehetőségeiket.

67. Melyik határ érvényes, azt nem lehet kizárólag az egyes szerződésekből levezetni, mert mindkét fél érvényesítheti ellentétes igényeit a szerződés keretein belül.

68. A munkaidő törvényi korlátozása ezért azt mutatja, hogy a politikai szerveződés és az állami jog valóban megváltoztatja a gazdasági viszonyokat.

69. Ez sem cáfolja a gazdasági hatalom jelentőségét, sem nem ábrázolja az államot pusztán egyes vállalkozók bábjaként.

70. Marx konkrét politikai írásai ennek megfelelően rugalmasabb képet festenek az államról, amely biztosíthatja az osztályérdekeket, közvetíthet a társadalmi erők között, és különleges körülmények között bizonyos fokú önállóságra tehet szert.

71. Az osztály fogalmával Marx és Engels közös társadalmi helyzeteket és konfliktuslehetőségeket próbálnak megragadni.

72. Egy osztály ennél több, mint egy jövedelmi csoport, mert helyzete attól függ, hogy tagjai hogyan viszonyulnak a termelési eszközökhöz, a munkához és a társadalom által termelt többlet feletti rendelkezéshez.

73. A hasonló helyzetben lévő emberek azonban nem feltétlenül cselekszenek együtt, hiszen a szakmák, a vallások, a regionális kötődések, a politikai tapasztalatok és az egymással versengő érdekek elválaszthatják őket egymástól.

74. Az osztályképződés ezért egyben politikai folyamat is, amelynek során a közös tapasztalatokat értelmezik, szervezeteket hoznak létre és célokat fogalmaznak meg.

75. Az 1848-as „Kommunista Párt kiáltványa” a történelmet a osztályharcok történetévé sűríti, és a modern burzsoáziának mélyreható forradalmi szerepet tulajdonít.

76. A burzsoázia felbomlasztotta a hagyományos kötelékeket, hatalmas mértékben kiterjesztette a termelést és a világpiacot, és ezáltal olyan viszonyokat teremtett, amelyeket folyamatosan át kell alakítani.

77. A termelő dinamika ilyen elismerése különbözteti meg Marxot és Engelset a romantikus kritikától, amely az iparosodást csupán a harmonikus múlt hanyatlásaként értelmezi.

78. Kritikájuk nem a technika ellen irányul mint olyan, hanem azok ellen a társadalmi viszonyok ellen, amelyekben a fejlett erők a magánhasznosítás szolgálatában állnak, és uralják a termelők életét.

79. A kiáltvány azonban politikai programírás, és nem szabad úgy olvasni, mintha minden későbbi történelmi vizsgálat időtlen összefoglalása lenne.

80. Marx bizonyos eseményekre vonatkozó elemzései olyan szövetségeket, állami apparátusokat, hagyományokat és véletleneket mutatnak be, amelyek nem redukálhatók két, egységesen cselekvő tábor egyszerű küzdelmére.

81. Ebből a szempontból a társadalmi változás sem pusztán jó gondolatokból, sem pedig egy olyan gazdasági automatizmusból fakad, amely feleslegessé tenné az emberi cselekvést.

82. Egy termelési mód ellentmondásai lehetőségeket nyitnak meg és élesítik a konfliktusokat, de az embereknek fel kell ismerniük, megszervezniük és politikailag lefolytatniuk ezeket a konfliktusokat.

83. A gyakorlat fogalma ezért összekapcsolja a megismerést és a változást anélkül, hogy az igazságot arra redukálná, ami egy mozgalom számára éppen hasznosnak tűnik.

84. Az a elmélet, amely a társadalmi viszonyokat emberi eredetűnek ismeri fel, egyúttal azoknak a cselekvéseknek is irányt kell adnia, amelyek révén ezek a viszonyok tudatosan átalakíthatók.

85. A függőség diagnózisa és egy meggyőző felszabadítási stratégia között azonban egy nehéz lépés áll.

86. Sem az osztálykonfliktusok létezéséből, sem a többletértékre vonatkozó elméletből nem következik magától, hogy mely politikai szervezet lenne szabad, mely eszközök indokoltak, vagy hogyan tudna egy új rend megakadályozni a hatalommal való visszaélést.

87. Marx viszonylag visszafogottan nyilatkozott egy jövőbeli kommunista társadalom részleteiről, mert nem akart a valós történelmi mozgalmaktól független, kész ideálképet felvázolni.

88. Ez a visszafogottság megóvta kritikáját bizonyos önkényes jövőbeli tervektől, de fontos intézményi kérdéseket nyitva hagyott.

89. Marx és Engels között is voltak fejlődési folyamatok, hangsúlybeli különbségek és munkamegosztás, amelyek tarthatatlanná teszik azt a képet, hogy két teljesen azonos gondolkodóról lenne szó.

90. Egyes írásaik közös szerzősége szintén nem teszi lehetővé, hogy az egyik gondolatát vizsgálat nélkül a másiknak tulajdonítsuk.

91. Haláluk után sokféle marxista párt, tudományos hagyomány és államelmélet jött létre, amelyek egyes fogalmakat választottak ki, rendszereztek és új politikai helyzetekhez kapcsoltak.

92. E hagyományok közül néhány a nyitott vizsgálatokból szilárd fejlődési törvényeket alkotott, vagy azzal igazolta a hatalmat, hogy állítólag ismeri a történelem szükségszerű menetét.

93. Az ilyen hatások a marxizmus történetéhez tartoznak, de nem egy egységes, Marx és Engels által teljesen kidolgozott rendszer közvetlen másolatai.

94. Ezzel szemben a későbbi értelmezések sokfélesége nem menti fel a két szerzőt a saját szövegeikben megjelenő politikai elvárások, túlzások és hiányosságok miatti felelősség alól.

95. Egy tisztességes vizsgálatnak ezért meg kell különböztetnie az eredeti érvelést, a későbbi továbbfejlesztéseket és az állam által a nevükre hivatkozást, anélkül, hogy tagadná a köztük lévő kapcsolatokat.

96. Ezenkívül nem kezelheti mellékesnek azoknak az embereknek a tapasztalatait, akik nem illeszkednek az ipari osztályok előnyben részesített sémájába.

97. A nemek közötti viszonyok, a gyarmati uralom, a rasszista rend és az ökológiai korlátok kiegészítéseket és korrekciókat igényelnek, még akkor is, ha a munka, a tulajdon és a hatalom kérdései hozzájárulhatnak azok vizsgálatához.

98. A bevezetőben említett hipotetikus munkaszerződés immár nem két akarat elszigetelt találkozásaként jelenik meg, hanem a tulajdon, a jog, a technika, a küzdelmek és az értelmezések hosszú történetének csomópontjaként.

99. Mindkét szerződő fél ténylegesen cselekszik, de egyikük sem rendelkezik egyedül azzal a viszonnyal, amelyet cselekedeteik folyamatosan megújítanak.

100. Marx és Engels azt akarták bemutatni, hogy egy ilyen társadalmi hatalom sem természeti törvény, sem puszta tévedés, hanem egy ember által létrehozott valóság, amelynek megváltoztatása közös felismerést, szerveződést és cselekvést igényel.

1. Man stelle sich vor, ein Fabrikbesitzer und eine Arbeiterin unterzeichneten einen Arbeitsvertrag, nachdem beide den Lohn, die Arbeitszeit und die verlangte Tätigkeit ohne unmittelbaren Zwang vereinbart hätten.

2. Rechtlich wären sie freie Vertragspartner, und dieser Unterschied gegenüber Leibeigenschaft oder persönlicher Hörigkeit wäre keineswegs belanglos.

3. Dennoch beträten sie die Vereinbarung mit höchst ungleichen Möglichkeiten, denn der eine verfügte über Geld, Gebäude, Maschinen und Rohstoffe, während die andere ihre Arbeitskraft verkaufen müsste, um ihren Lebensunterhalt zu bestreiten.

4. Die Unterschrift wäre freiwillig und zugleich in gesellschaftliche Bedingungen eingebettet, die keiner der beiden Beteiligten allein geschaffen hätte.

5. An dieser Spannung setzt ein großer Teil des gemeinsamen Denkens von Karl Marx und Friedrich Engels an.

6. Sie fragen nicht lediglich, ob einzelne Eigentümer habgierig oder einzelne Verträge betrügerisch sind, sondern wie eine ganze Ordnung rechtlich freie Austauschbeziehungen hervorbringen und dennoch dauerhafte Abhängigkeiten erzeugen kann.

7. Dadurch verschiebt sich die Kritik von den Absichten einzelner Menschen auf die gesellschaftlichen Verhältnisse, innerhalb deren Menschen handeln, arbeiten und ihre Interessen verstehen.

8. Ein Verhältnis ist dabei kein unsichtbares Wesen hinter den Beteiligten, sondern ein wiederkehrender Zusammenhang von Eigentumsrechten, Produktionsweisen, staatlichen Regeln und alltäglichen Entscheidungen.

9. Gerade weil Menschen diese Ordnung fortwährend durch ihr Handeln herstellen, erscheint sie nicht als bloßes Naturereignis.

10. Gerade weil niemand sie nach einem einheitlichen Plan lenkt, kann sie den Handelnden dennoch als eine fremde Macht gegenübertreten.

11. Marx und Engels gelangten von verschiedenen Lebenswegen zu dieser Problemstellung.

12. Marx begann als Philosoph und Journalist in den Auseinandersetzungen der deutschen Junghegelianer, deren Religions- und Staatskritik den Anspruch erhob, erstarrte Vorstellungen durch kritisches Bewusstsein aufzulösen.

13. Seine journalistische Beschäftigung mit politischen und wirtschaftlichen Konflikten verstärkte jedoch seinen Zweifel daran, dass veränderte Gedanken allein die Verhältnisse verändern könnten, aus denen diese Gedanken hervorgingen.

14. Engels lernte in Manchester eine industrielle Welt kennen, in der ungeheurer Reichtum, technische Neuerung und massenhafte Not räumlich eng zusammentrafen.

15. In seiner 1845 erschienenen Schrift über die Lage der arbeitenden Klasse in England verband er eigene Beobachtungen, zeitgenössische Berichte und eine ausdrücklich politische Deutung.

16. Das Werk ist deshalb weder eine neutrale Statistik noch bloß ein Anhängsel an Marx’ Entwicklung, sondern der eigenständige Beitrag eines jungen Sozialkritikers, dessen Befunde und Erwartungen jeweils geprüft werden müssen.

17. Die Freundschaft und lebenslange Zusammenarbeit beider Männer führten zu gemeinsam verfassten Schriften, zu einem umfangreichen Briefwechsel und zu einer Arbeitsteilung, die sich im Laufe der Jahrzehnte veränderte.

18. Engels unterstützte Marx finanziell, war aber weit mehr als dessen Geldgeber, weil er eigene Untersuchungen schrieb, politische Erfahrungen einbrachte und nach Marx’ Tod dessen unvollendete ökonomische Manuskripte bearbeitete.

19. Den zweiten und dritten Band des „Kapital“ veröffentlichte er 1885 und 1894 aus diesem Nachlass, weshalb diese Bände weder einfach als fertige Bücher von Marx noch als freie Erfindungen von Engels gelten dürfen.

20. Die heutige historisch-kritische Edition macht sichtbar, wie stark das überlieferte Werk aus Veröffentlichungen, Entwürfen, Notizen, Briefen und redaktionell hergestellten Textfassungen besteht.

21. Ein Schlüsselbegriff der frühen Marxschen Schriften ist die Entfremdung.

22. Er bezeichnet nicht bloß das unangenehme Gefühl, sich bei der Arbeit zu langweilen, sondern eine gestörte Beziehung des Menschen zu seinem Produkt, zu seiner Tätigkeit, zu anderen Menschen und zu den eigenen menschlichen Möglichkeiten.

23. Wer einen Gegenstand herstellt, bringt Fähigkeiten, Zeit und Aufmerksamkeit in ihm zur Geltung, doch unter bestimmten Eigentumsverhältnissen gehört das Ergebnis einem anderen und tritt dem Produzenten als fremdes Eigentum gegenüber.

24. Auch der Arbeitsvorgang selbst kann fremdbestimmt sein, wenn sein Zweck, sein Rhythmus und seine Bedingungen außerhalb der Verfügung des Arbeitenden liegen.

25. Eine solche Diagnose betrifft objektive Verhältnisse und hängt daher nicht vollständig davon ab, ob sich ein einzelner Beschäftigter unglücklich fühlt.

26. Sie bedeutet ebenso wenig, dass jede Arbeit unter allen Umständen ein Verlust des Selbst sein müsse.

27. Arbeit ist für Marx vielmehr eine zweckgerichtete Tätigkeit, in der Menschen Naturstoffe umformen, miteinander kooperieren und zugleich ihre eigenen Fähigkeiten entwickeln.

28. Lohnarbeit bildet nur eine geschichtlich bestimmte Form dieser allgemeinen menschlichen Tätigkeit, nämlich den Verkauf der Fähigkeit zu arbeiten für eine begrenzte Zeit.

29. Damit erhält das einleitende Vertragsproblem seine begriffliche Schärfe, denn verkauft wird nicht ein fertiges Arbeitsprodukt, sondern die Arbeitskraft, deren tatsächliche Nutzung erst im Produktionsprozess erfolgt.

30. Der frühe Begriff der Entfremdung eröffnet somit eine Frage, die Marx später mit den genaueren Mitteln der politischen Ökonomie neu untersucht.

31. Dieser Übergang ist weder eine bloße Übersetzung derselben Jugendphilosophie in ökonomische Wörter noch ein vollständiger Bruch, nach dem alle früheren Fragen bedeutungslos geworden wären.

32. Marx und Engels rücken nun die materielle Praxis ins Zentrum, also jene gesellschaftlich organisierte Tätigkeit, durch die Menschen ihre Lebensmittel erzeugen, Institutionen erhalten und die vorgefundene Welt verändern.

33. Gegen einen betrachtenden Materialismus wenden sie ein, die Wirklichkeit dürfe nicht nur als äußeres Objekt aufgefasst werden, weil Menschen an ihrer Gestaltung tätig beteiligt sind.

34. Gegen einen Idealismus, der geschichtliche Bewegung vor allem aus Formen des Bewusstseins erklärt, betonen sie umgekehrt, dass Denken stets von leiblichen Menschen unter bestimmten Lebensbedingungen vollzogen wird.

35. Die später so genannte materialistische Geschichtsauffassung beginnt deshalb mit wirklichen Menschen, ihren Bedürfnissen, ihren produktiven Fähigkeiten und den Formen ihrer Zusammenarbeit.

36. Produktionsmittel wie Boden, Werkzeuge und Maschinen bilden zusammen mit Kenntnissen und Arbeitskräften die Grundlage gesellschaftlicher Produktion, bestimmen ihren Verlauf aber nicht wie ein mechanisches Uhrwerk.

37. Menschen machen ihre Geschichte selbst, doch sie tun es unter Bedingungen, die sie nicht frei gewählt haben und die aus früherem Handeln hervorgegangen sind.

38. Engels warnte später ausdrücklich davor, die wirtschaftliche Grundlage zur einzigen Ursache jedes politischen Ereignisses, jedes Gesetzes oder jeder philosophischen Idee zu erklären.

39. Politische Kämpfe, Rechtsformen, religiöse Überzeugungen und überlieferte Denkweisen besitzen eine eigene Wirksamkeit, auch wenn sie nicht losgelöst von den Bedingungen des gesellschaftlichen Lebens verstanden werden können.

40. Die materialistische Erklärung verlangt daher eine Untersuchung konkreter Wechselwirkungen und keine Formel, mit der sich der Ausgang der Geschichte im Voraus berechnen ließe.

41. Eine weitere Schwierigkeit liegt darin, dass Menschen ihre gesellschaftlichen Verhältnisse nicht notwendig so erkennen, wie diese tatsächlich funktionieren.

42. Marx und Engels verwenden den Begriff der Ideologie in wechselnden Zusammenhängen, doch häufig bezeichnet er Vorstellungen, die geschichtlich entstandene Ordnungen als natürlich, allgemein oder unvermeidlich erscheinen lassen.

43. Ideologie ist dabei nicht einfach jede falsche Aussage und auch nicht nur eine absichtliche Lüge der Mächtigen.

44. Eine Gesellschaft kann täuschende Vorstellungen schon dadurch hervorbringen, dass ihre sichtbaren Austauschhandlungen den zugrunde liegenden Zusammenhang nur teilweise zeigen.

45. Auf dem Arbeitsmarkt begegnen sich beispielsweise Eigentümer von Geld und Eigentümer von Arbeitskraft als formal gleiche Warenbesitzer, obwohl ihre Abhängigkeit vom Zustandekommen des Vertrags grundverschieden ist.

46. Die Rechtsform der Gleichheit ist deshalb nicht unwirklich, aber sie erschöpft die gesellschaftliche Wirklichkeit nicht.

47. Hinzu kommt, dass diejenigen, die über wirtschaftliche Macht verfügen, häufig auch bessere Möglichkeiten besitzen, Bildung, Presse und öffentliche Deutung zu beeinflussen.

48. Daraus folgt jedoch nicht, dass jedes verbreitete Urteil unmittelbar von einer herrschenden Klasse befohlen wurde oder dass nur sozial Benachteiligte die Wahrheit erkennen könnten.

49. Eine überzeugende Ideologiekritik muss vielmehr zeigen, welche Vorstellung irreführt, durch welche Mechanismen sie entsteht und wessen Interessen ihre Verbreitung begünstigt.

50. Sie muss außerdem erklären können, wie ihre eigene Erkenntnis möglich ist, statt sich selbst vorschnell von allen gesellschaftlichen Voraussetzungen auszunehmen.

51. Im ersten Band des „Kapital“ von 1867 untersucht Marx den Produktionsprozess hinter der Oberfläche des scheinbar gleichwertigen Tausches.

52. Ein Kapitalist kauft auf dem Markt Produktionsmittel und Arbeitskraft, lässt Waren herstellen und erwartet am Ende nicht nur die Rückkehr des eingesetzten Geldes, sondern dessen Vermehrung.

53. Kapital ist in diesem Zusammenhang daher nicht jedes Werkzeug und nicht einfach eine größere Geldsumme, sondern Wert, der innerhalb eines bestimmten gesellschaftlichen Verhältnisses zu seiner Vermehrung eingesetzt wird.

54. Marx fragt, woher der Wertzuwachs kommen kann, wenn die ausgetauschten Waren grundsätzlich zu ihrem Wert gekauft und verkauft werden.

55. Seine Antwort stützt sich auf die besondere Eigenschaft der Arbeitskraft, im Gebrauch mehr Wert schaffen zu können, als zu ihrer eigenen Erhaltung und Erneuerung erforderlich ist.

56. Ein Teil des Arbeitstages erzeugt nach diesem Modell den Gegenwert dessen, was die Arbeiterin als Lohn erhält, während die darüber hinaus geleistete Mehrarbeit Mehrwert hervorbringt, der dem Eigentümer der Produktionsmittel zufällt.

57. Ausbeutung bedeutet hier folglich nicht notwendig Täuschung beim Vertragsabschluss oder die Unterschreitung eines vereinbarten Lohns.

58. Sie bezeichnet einen strukturellen Zusammenhang, in dem die Arbeitskraft vertragsgemäß bezahlt wird und ihre Nutzung dennoch einen Überschuss erzeugt, über den der Käufer verfügt.

59. Das erklärt, weshalb der freundliche Charakter eines einzelnen Unternehmers die grundlegende Frage nicht entscheidet, obwohl sein Verhalten für die Beschäftigten einen erheblichen Unterschied machen kann.

60. Zugleich hängt das Argument an Marx’ umstrittener Werttheorie, deren Voraussetzungen und Verhältnis zu beobachtbaren Preisen bis heute Gegenstand weitreichender Einwände sind.

61. Marx will mit seiner Analyse nicht behaupten, Maschinen, Rohstoffe und Organisation seien für die Produktion unwichtig.

62. Er unterscheidet vielmehr zwischen dem Wert, den Produktionsmittel auf das neue Produkt übertragen, und dem neuen Wert, den lebendige Arbeit nach seiner Theorie hervorbringt.

63. Kritiker bestreiten sowohl den Schluss, dass nur Arbeit neuen Wert schaffe, als auch die Erklärung, wie sich Werte in Marktpreise und durchschnittliche Profitraten verwandeln.

64. Die Stärke der Analyse liegt für viele Leser daher weniger in einer unangefochtenen Preislehre als in der Untersuchung von Macht, Abhängigkeit und Konflikt innerhalb scheinbar neutraler Marktbeziehungen.

65. Besonders anschaulich wird dieser Konflikt an der Länge des Arbeitstages.

66. Der Käufer der Arbeitskraft hat ein Interesse daran, ihre Nutzung auszudehnen, während die Arbeitenden ihre Gesundheit, ihre Erholungszeit und ihre übrigen Lebensmöglichkeiten schützen müssen.

67. Welche Grenze gilt, lässt sich nicht aus dem einzelnen Vertrag allein ableiten, weil beide Seiten innerhalb des Vertrags ihre gegensätzlichen Ansprüche geltend machen können.

68. Die gesetzliche Begrenzung der Arbeitszeit zeigt daher, dass politische Organisation und staatliches Recht ökonomische Verhältnisse tatsächlich verändern.

69. Sie widerlegt weder die Bedeutung wirtschaftlicher Macht noch lässt sie den Staat als bloße Marionette einzelner Unternehmer erscheinen.

70. Marx’ konkrete politische Schriften zeichnen entsprechend ein beweglicheres Bild des Staates, der Klasseninteressen sichern, zwischen gesellschaftlichen Kräften vermitteln und unter besonderen Umständen eine gewisse Selbstständigkeit gewinnen kann.

71. Mit dem Begriff der Klasse versuchen Marx und Engels, gemeinsame gesellschaftliche Lagen und Konfliktmöglichkeiten zu erfassen.

72. Eine Klasse ist dabei mehr als eine Einkommensgruppe, weil ihre Stellung davon abhängt, wie ihre Mitglieder zu Produktionsmitteln, Arbeit und der Verfügung über gesellschaftlich erzeugte Überschüsse stehen.

73. Menschen in ähnlicher Lage handeln jedoch nicht automatisch gemeinsam, denn Berufe, Religionen, regionale Bindungen, politische Erfahrungen und konkurrierende Interessen können sie trennen.

74. Klassenbildung ist deshalb auch ein politischer Prozess, in dem gemeinsame Erfahrungen gedeutet, Organisationen geschaffen und Ziele formuliert werden.

75. Das „Manifest der Kommunistischen Partei“ von 1848 verdichtet die Geschichte zugespitzt zur Geschichte von Klassenkämpfen und schreibt der modernen Bourgeoisie eine tiefgreifend revolutionäre Rolle zu.

76. Sie habe überlieferte Bindungen aufgelöst, Produktion und Weltmarkt gewaltig erweitert und dadurch Verhältnisse geschaffen, die ständig verändert werden müssten.

77. Diese Anerkennung der produktiven Dynamik unterscheidet Marx und Engels von einer romantischen Kritik, die Industrialisierung nur als Verfall einer harmonischen Vergangenheit deutet.

78. Ihre Kritik richtet sich nicht gegen Technik als solche, sondern gegen gesellschaftliche Beziehungen, in denen die entwickelten Kräfte privater Verwertung dienen und das Leben der Produzenten beherrschen.

79. Das Manifest ist allerdings eine politische Programmschrift und darf nicht wie eine zeitlose Zusammenfassung jeder späteren historischen Untersuchung gelesen werden.

80. Marx’ Analysen bestimmter Ereignisse zeigen Bündnisse, Staatsapparate, Traditionen und Zufälle, die sich nicht auf einen einfachen Kampf zweier geschlossen handelnder Lager reduzieren lassen.

81. Gesellschaftliche Veränderung entsteht in dieser Perspektive weder aus guten Gedanken allein noch aus einer wirtschaftlichen Automatik, die menschliches Handeln überflüssig machte.

82. Widersprüche einer Produktionsweise eröffnen Möglichkeiten und verschärfen Konflikte, doch Menschen müssen diese Konflikte wahrnehmen, organisieren und politisch austragen.

83. Der Begriff der Praxis verbindet deshalb Erkenntnis und Veränderung, ohne Wahrheit darauf zu verkürzen, was einer Bewegung gerade nützlich erscheint.

84. Eine Theorie, die gesellschaftliche Verhältnisse als menschlich hervorgebracht erkennt, soll zugleich diejenigen Handlungen orientieren, durch die diese Verhältnisse bewusst umgestaltet werden können.

85. Zwischen einer Diagnose der Abhängigkeit und einer überzeugenden Strategie der Befreiung liegt jedoch ein schwieriger Schritt.

86. Weder aus der Existenz von Klassenkonflikten noch aus einer Theorie des Mehrwerts folgt von selbst, welche politische Organisation freiheitlich wäre, welche Mittel gerechtfertigt sind oder wie eine neue Ordnung Machtmissbrauch verhindern könnte.

87. Marx äußerte sich vergleichsweise zurückhaltend zu den Einzelheiten einer künftigen kommunistischen Gesellschaft, weil er kein fertiges Idealbild unabhängig von realen geschichtlichen Bewegungen entwerfen wollte.

88. Diese Zurückhaltung bewahrte seine Kritik vor manchen willkürlichen Zukunftsplänen, ließ aber wichtige institutionelle Fragen offen.

89. Auch zwischen Marx und Engels bestanden Entwicklungen, Akzentunterschiede und eine Arbeitsteilung, die das Bild zweier vollkommen identischer Sprecher unhaltbar machen.

90. Ihre gemeinsame Urheberschaft an manchen Schriften erlaubt ebenso wenig, jeden Gedanken des einen ohne Prüfung dem anderen zuzuschreiben.

91. Nach ihrem Tod entstanden vielfältige marxistische Parteien, Wissenschaftstraditionen und Staatslehren, die einzelne Begriffe auswählten, systematisierten und mit neuen politischen Situationen verbanden.

92. Manche dieser Traditionen machten aus offenen Untersuchungen feste Entwicklungsgesetze oder legitimierten Herrschaft mit dem Anspruch, den notwendigen Gang der Geschichte zu kennen.

93. Solche Wirkungen gehören zur Geschichte des Marxismus, sind aber keine unmittelbare Abschrift eines einheitlichen, von Marx und Engels vollständig ausgearbeiteten Systems.

94. Umgekehrt entbindet die Vielfalt späterer Deutungen die beiden Autoren nicht von der Verantwortung für politische Erwartungen, Zuspitzungen und blinde Stellen ihrer eigenen Texte.

95. Eine faire Prüfung muss daher zwischen ursprünglicher Argumentation, späterer Fortbildung und staatlicher Berufung auf ihre Namen unterscheiden, ohne die Verbindungen zwischen ihnen zu leugnen.

96. Sie darf zudem die Erfahrungen von Menschen, die nicht in das bevorzugte Schema industrieller Klassen passen, nicht als nebensächlich behandeln.

97. Geschlechterverhältnisse, Kolonialherrschaft, rassistische Ordnung und ökologische Grenzen verlangen Ergänzungen und Korrekturen, auch wenn Fragen nach Arbeit, Eigentum und Macht zu ihrer Untersuchung beitragen können.

98. Der hypothetische Arbeitsvertrag vom Anfang erscheint nun nicht mehr als isolierte Begegnung zweier Willen, sondern als Knotenpunkt einer langen Geschichte von Eigentum, Recht, Technik, Kämpfen und Deutungen.

99. Beide Vertragspartner handeln wirklich, doch keiner verfügt allein über das Verhältnis, das durch ihr Handeln beständig erneuert wird.

100. Marx und Engels wollten zeigen, dass eine solche gesellschaftliche Macht weder Naturgesetz noch bloßer Irrtum ist, sondern eine menschlich hervorgebrachte Wirklichkeit, deren Veränderung gemeinsames Erkennen, Organisieren und Handeln verlangt.