14.9 Az elmefilozófia és az analitikus etika: új viták a század közepe óta – Philosophie des Geistes und analytische Ethik: Neue Debatten seit der Jahrhundertmitte

1. Képzeljünk el egy nőt, aki egy egyesületi gyűlésen felemeli a karját, noha megígérte egy barátnőjének, hogy a napirenden lévő indítvány ellen fog szavazni.

2. Mozgása igennel számít, az indítvány megkapja a döntő szavazatot, és a barátnő ezt bizalom megsértésének tekinti.

3. Egy megfigyelő leírhatná, mely izmok húzódnak össze, és mely testi folyamatok teszik lehetővé a mozdulatot.

4. Egy másik megmagyarázná, hogy a nő egy bizonyos szándékot akart támogatni, míg egy harmadik azzal vádolná, hogy megszegte a szavát.

5. Mindhárman ugyanazzal az eseménnyel foglalkoznak, mégis különböző válaszokat várnak.

6. Még a testi folyamatok hiánytalan leírása sem magyarázná meg, hogy mi számít itt szavazásnak, és miért bír súlyával egy ígéret.

7. Ezzel szemben senki sem értheti meg megfelelően a cselekvést, ha annak fizikai előfeltételeit jelentéktelennek nyilvánítja.

8. Ebben a kitalált helyzetben olyan kérdések merülnek fel, amelyek a 20. század közepe óta új módon kötik össze egymással az elmefilozófiát és az analitikus etikát.

9. Az analitikus filozófia már jóval korábban is foglalkozott erkölcsi kérdésekkel, különösen George Edward Moore munkásságában, valamint az erkölcsi ítéletek jelentéséről szóló vitákban.

10. A második világháború után azonban a természettudományos magyarázat és az emberi önértelmezés közötti viszony még élesebbé vált.

11. A pszichológia, az agykutatás és az informatika új lehetőségeket nyújtottak az észlelés, a memória és a célorientált viselkedés vizsgálatára.

12. Ugyanakkor Nagy-Britanniában, Észak-Amerikában és más kutatási központokban a filozófusok azon dolgoztak, hogy tisztázzák azokat a fogalmakat, amelyekkel az emberek leírják élményeiket és értékelik cselekedeteiket.

13. Az a kilátás, hogy az embert a természet részeként értelmezzük, olyan magyarázatot ígért, amely nem igényel további immateriális tényezőket.

14. Ez azonban magával hozta azt a feladatot, hogy pontosabban meghatározzuk, mit is kellene egy ilyen magyarázatnak egyáltalán lefednie.

15. A meggyőződések, a fájdalmak és a szándékok a mentális állapotok közé tartoznak, vagyis azokhoz az állapotokhoz, amelyek révén valakit gondolkodó, érző és cselekvő lényként értelmezünk.

16. Hogy ezek az állapotok teljes mértékben beilleszthetők-e a fizikai leírásokba, azt nem lehetett kizárólag a mérőeszközök egyre növekvő pontosságával eldönteni.

17. Az 1950-es években Ullin Place és John Smart olyan befolyásos elméleteket dolgoztak ki, amelyek az érzéseket az agyban zajló folyamatokkal azonosították.

18. Egy ilyen identitás-tézis többet állít, mint pusztán két jelenség közötti szabályszerű összefüggést.

19. Ha a fájdalom és egy agyi folyamat azonosak, akkor ugyanarról a folyamatról van szó, amelyet különböző módon érzékelünk.

20. Az, hogy a szavak különböző jelentéssel bírnak, éppúgy nem cáfolja ezt a lehetőséget, mint ahogyan egy tárgy különböző leírásai sem hoznak létre két tárgyat.

21. A megközelítés mellett szólt az a kilátás, hogy az érzéseket be lehet illeszteni a természetes magyarázatba anélkül, hogy a testi folyamatok mellett egy további eseménytípust kellene feltételezni.

22. Egy megbízható összefüggés, amelyben két állapot együtt jelentkezik, azonban még nem bizonyítja azok azonosságát.

23. Ezenkívül felmerült a kérdés, hogy vajon minden fajta mentális állapotnak mindenhol ugyanolyan fajta fizikai állapotnak kell-e megvalósulnia.

24. Más felépítésű élőlények is rendelkezhetnek hasonló érzésekkel, noha fizikai felépítésük jelentősen eltér a miénktől.

25. Hilary Putnam a hatvanas években azok közé a gondolkodók közé tartozott, akik ezért a mentális állapotok funkcionális szerepét helyezték inkább a középpontba.

26. A funkcionalizmus egy állapotot a kiváltó körülményekkel, más belső állapotokkal és lehetséges reakciókkal való kapcsolatai alapján határozza meg.

27. A fájdalom például felhívhatja a figyelmet egy sérülésre, bizonyos meggyőződéseket válthat ki, és befolyásolhatja a fájdalomcsillapításra irányuló törekvést.

28. Ez nem merül ki a látható sikoltozásban, hiszen az ember elnyomhatja a fájdalom kifejezését, és mégis szenvedhet.

29. Az a lehetőség, hogy ugyanazt a szerepet különböző felépítésű rendszerekben valósítsák meg, a többszörös megvalósíthatóságnak nevezhető.

30. A funkcionális magyarázatok ezért összeegyeztethetők maradtak a testi megvalósulással anélkül, hogy bármely mentális állapotot egyetlen anyagi hordozóra korlátoztak volna.

31. Ebből még nem következett az a bizonyíték, hogy egy megfelelő reakciókat mutató számítógép fájdalmat érez.

32. Éppen ez a fenntartás vezetett egy olyan kérdéshez, amelyre a teljesítmények és folyamatok leírása önmagában nehezen adhatott választ.

33. Thomas Nagel 1974-ben, a denevér élményéről szóló esszéjében fejtette ki ezt a kérdést.

34. Megvizsgálhatjuk, hogyan tájékozódik az állat a visszhangok segítségével, anélkül, hogy ezzel már tudnánk, hogyan jelenik meg számára a környezete.

35. Az a képzelet is, hogy nekünk magunknak is lennének szárnyaink, és egy barlangban élnénk, még nem helyezi át minket az ő észlelési perspektívájába.

36. A fenomenális élmény egy állapot szubjektív jellegét jelöli, vagyis azt, ahogyan az az élményt átélő lény számára megjelenik.

37. Nagel kifogása azoknak a magyarázatoknak szól, amelyek éppen ott hagyják ki a tárgyat, ahol azt teljes mértékben meg akarják ragadni.

38. A tudományos törekvés egy minél perspektívától függetlenebb leírásra így ellentmondásba kerül egy olyan jelenséggel, amelynek perspektívassága magyarázatot igényel.

39. Érvelése nem bizonyítja egy immateriális lélek létezését, és nem nyilvánítja eleve lehetetlennek a tudat természetes elméletét.

40. Inkább azt követeli meg, hogy az elmélet érthetővé tegye, milyen helyet kap a szubjektív élmény a magyarázatában.

41. Daniel Dennett a tudat vizsgálatában más hangsúlyt fektetett, azáltal, hogy a belső élményről alkotott elképzeléseinket is kritikus vizsgálatnak vetette alá.

42. Számára az élményekről szóló beszámolók komolyan veendő anyagot jelentenek, amelyek értelmezése azonban nem feltétlenül hibátlan.

43. Heterofenomenológiája azt vizsgálja, hogy milyen élményvilágot írnak le egy személy kijelentései, majd azt a folyamatokat kutatja, amelyek ezeket a kijelentéseket és meggyőződéseket magyarázzák.

44. Példaként tegyük fel, hogy a szavazási esetünkből származó hölgy eleinte egy egyértelmű belső habozásra emlékszik, majd később kétségbe vonja ezt az emléket.

45. Mindkét kijelentése a vizsgálati anyag részét képezi, anélkül hogy az első emlék minden részletét bizonyított ténynek kellene tekinteni.

46. Egy magyarázatnak érthetővé kellene tennie, hogy az észlelés, az emlékezet és az önértelmezés hogyan hatnak itt együtt.

47. A vita tehát ennek a megközelítésnek a hatókörét érinti: elegendő-e élménybeszámolóink és reakcióink teljes magyarázata ahhoz, hogy magát az élményt is megmagyarázzuk?

48. Nagel perspektíva-kérdése és Dennett módszertani igénye különböző követelményeket tárnak fel, amelyeknek egy tudatelméletnek meg kell felelnie.

49. A szavazás során azonban még akkor is marad tisztázandó kérdés, ha tudjuk, hogyan élte meg a nő a helyzetet.

50. Lehet, hogy szándékosan emelte fel a karját, anélkül, hogy tudta volna, hogy ez a mozdulat a hatályos szabályok szerint beleegyezésnek minősül.

51. Ugyanígy ismerhette a szabályokat, de tévesen hitte, hogy a javaslat segíteni fog a barátnőjén.

52. Elizabeth Anscombe 1957-ben megjelent „Intention” című könyvében azt vizsgálta, hogy egy cselekvés hogyan lehet szándékos egy leírás szerint, míg egy másik szerint nem.

53. A „miért” kérdése ezzel megnyitja azt az összefüggést, amelyben a cselekvő a cselekedetét egy cél elérésének eszközeként értelmezi.

54. Aki szándékosan szavaz, általában tudja, mit csinál, anélkül, hogy ezt a tudást először a saját karjának megfigyeléséből szerezné.

55. Anscombe a cselekvés végrehajtására vonatkozó tudást gyakorlati tudásnak nevezte, amelynek sajátosságát nem szabad összetéveszteni a siker garanciájával.

56. A mozdulat így egy szándék összefüggésében érthetővé válik, ahelyett, hogy csupán egy fizikai folyamatként jelenne meg egy attól elkülönülő belső döntés mellett.

57. Egy cselekedet megértése azonban még nem jelenti azt, hogy azt jóvá is hagyjuk.

58. Ha a nő a befolyásos egyesületi tagoktól való félelmében beleegyezik, akkor ez a félelem magyarázhatja, miért nem tartja be az ígéretét.

59. A motiváló ok az, amihez cselekedete során igazodik; az igazoló ok pedig azt támasztja alá, hogy így kell cselekednie.

60. Amit ő jó oknak tart, az téves meggyőződésen alapulhat, vagy más kötelezettségekhez képest túl kevés súllyal bírhat.

61. A fizikai okok, a személyes indítékok és a normatív okok ezért összefügghetnek anélkül, hogy ugyanazt a feladatot töltenék be.

62. Lehet, hogy a nő az ígéretét követően tudomására jutott, hogy a kérelem elutasítása másoknak jelentős kárt okozna.

63. Ekkor az értékelésnek meg kell vizsgálnia, hogy ez az új felismerés indokolja-e az eltérést, és milyen mértékű tekintettel tartozik továbbra is barátnőjének.

64. Az idegrendszeri folyamatok vizsgálata fényt deríthetne döntése körülményeire, de önmagában nem döntene el ezt a mérlegelést.

65. Az ilyen értékelések státuszára vonatkozó kérdésre az analitikus etikában már különböző válaszok születtek.

66. Alfred Ayer az erkölcsi értékeléseket a jóváhagyás vagy elutasítás kifejezésének tekintette, ezért az ő emotivizmusa szerint ezek nem szokványos tényállítások.

67. Richard Hare ezzel szemben hangsúlyozta azok előíró jellegét és azt a követelményt, hogy az ilyen ítéleteket kiterjesszék minden, a releváns szempontok szerint összehasonlítható esetre.

68. Aki az egyesületi esetben elítéli az ígéret megszegését, annak akkor olyan hasonló eseteket is meg kellene ítélnie, amelyekben az eredmény személyesen jobban tetszik neki.

69. Ezek a álláspontok a morális beszéd jelentőségét és érvényességi igényét vizsgálják, és így a metaetikához tartoznak.

70. A normatív etika ezzel szemben azt a kérdést veti fel, hogy milyen mércéknek kellene irányítaniuk cselekedeteinket, míg az alkalmazott etika ilyen kérdéseket vizsgál bizonyos életterületeken.

71. Anscombe 1958-as kritikája a modern erkölcsi filozófiával szemben megerősítette azt a követelést, hogy először is fogalmilag pontosabban meg kell értenünk a cselekvést, a szándékot és az emberi boldogulást.

72. Az ezekre az előfeltételekre irányuló figyelme összekapcsolta az etikai értékelést a cselekvő ember gazdagabb képével.

73. Philippa Foot ellenezte azt a nézetet, miszerint az erkölcsi értékeléseket elvileg el lehetne választani az emberi életről szóló tényektől.

74. Az erények iránti megújult érdeklődéssel a stabil ítélkezési és cselekvési attitűdök kerültek a figyelem középpontjába, például az igazságosság, a megfontoltság és a bátorság.

75. A szavazási eset jól szemlélteti ezek jelentőségét, mivel a megbízható cselekvés egyaránt megkövetelheti a kötelezettségek iránti figyelmet és a társadalmi nyomásnak való ellenállást.

76. Az erény ennél több, mint egy olyan tulajdonság, amiért valakit a környezete dicsér.

77. 2001-ben megjelent „Natural Goodness” című könyvében Foot a vitákat a századhatáron túlra terjesztette, és kidolgozott egy természetközpontú megközelítést az emberi jóságra vonatkozóan.

78. Egy élőlény értékelése ennek alapján arra az életformára vonatkozik, amelynek keretében képességei sikerrel járhatnak vagy kudarcot vallhatnak.

79. Az ember esetében az ésszerű gondolkodás és a másokkal való együttélés is ehhez a kontextushoz tartozik, így a biológiai átlagosság nem nyújt elegendő erkölcsi mércét.

80. Továbbra is fennáll az a kifogás, hogy hogyan származhatnak kötelező érvényű indokok az emberi életkörülmények leírásából, különösen akkor, ha az életmódok és a sikerről alkotott elképzelések eltérnek egymástól.

81. A felelősség is megköveteli, hogy figyelembe vegyük azokat a kapcsolatokat, amelyekben az emberek cselekvőként találkoznak egymással.

82. Peter Strawson 1962-ben a „Freedom and Resentment” című művében olyan attitűdöket emelt ki, mint a hála, a haragtartás és a megbocsátás.

83. Ezek révén reagálunk arra, hogy valaki milyen figyelmet vagy figyelmen kívül hagyást tanúsít irántunk.

84. Az egyesületi esetben a barátnő visszavonhatná vádját, ha megtudná, hogy a nő valóban félreértette a szavazási szabályt.

85. Az azonban, hogy valakinek oka van a bocsánatkérésre, nem azonos azzal a feltételezéssel, hogy alapvetően képtelen lenne felelősséget vállalni.

86. Strawson azt vizsgálta, hogy ezek a megkülönböztetések hogyan ágyazódnak be az interperszonális gyakorlatba, és mit jelentenek az ok-okozati meghatározottságról szóló vitában.

87. Az ő szemléletmódja azt követeli meg, hogy az embert egyszerre tekintsük a természeti magyarázat tárgyaként és a kölcsönös elvárásokon alapuló kapcsolatok résztvevőjeként.

88. Hogy ez a gyakorlat elegendő indokot szolgáltat-e a felelősségre, az továbbra is nyitott kérdés marad.

89. Az elvárások túlmutatnak a pillanaton, mert egy ma tett ígéret kötelez valakit, aki holnap esetleg másképp gondolkodik.

90. Derek Parfit 1984-es „Reasons and Persons” című művében azt vizsgálta, milyen jelentősége van a személyes identitásnak az ilyen időbeli kapcsolatokban.

91. Egy kifejezetten fantasztikus felosztási esetben egy személy emlékei, szándékai és jellemvonásai két, egymástól független utódban folytatódhatnának.

92. Mindkettő pszichológiailag kapcsolódna hozzá, de szigorú értelemben nem lehetnének mindketten ugyanaz a személy, mint ő.

93. A numerikus identitás azt jelenti, hogy ugyanarról a lényről van szó, míg a pszichológiai folytonosság az egymással összekapcsolt mentális kapcsolatok folytatását jelenti.

94. Parfit ezért azt a kérdést tette fel, hogy vajon azok a kapcsolatok, amelyekre a jövőnk iránti aggodalom szempontjából számít, fontosabbak lehetnek-e, mint egy további, állítólagos tény, nevezetesen a változatlan személyes egység.

95. A gondolatkísérlet azonban sem a szokásos ígéretből fakadó kötelezettséget, sem azt a kérdést nem dönti el, hogy a testi folytonosság-e a megfelelőbb identitáskritérium.

96. Megmutatja, miért kapcsolódik össze annak metafizikai vizsgálata, hogy kik vagyunk, azzal a normatív vizsgálattal, hogy kivel és miért kell törődnünk.

97. Parfit későbbi műve, az „On What Matters”, amelynek első két kötete 2011-ben jelent meg, az objektív normatív indokokat védte, és közös pontokat keresett kiválasztott etikai elméletek között.

98. Ez az indoklási munka nem következik automatikusan személyes identitásról szóló elemzéséből, hiszen a fennmaradásunkra vonatkozó tényekből még nem származnak teljes körű erkölcsi mércék.

99. A gyülekezetünkben lévő nő ezért több, egymással összefüggő feladattal szembesül: meg kell érthetővé tennie élményét, meg kell magyaráznia szándékát, és mások előtt meg kell indokolnia döntését.

100. Egy természetes magyarázat felfedheti, mely képességek és korlátok teszik lehetővé cselekedeteit, és ezáltal korrigálhatja az erkölcsi ítéleteket is.

101. Az indoklás iránti igény pontosabbá válik, ha megértjük, milyen tényeket ismert valaki, milyen célokat követett, és milyen elvárásokat csalódott meg.

102. A felemelt kar ekkor egyszerre fizikai esemény, egy átélt helyzet kifejezése és olyan cselekvés, amelyre valakinek indokot kell adnia.

1. Stellen wir uns eine Frau vor, die während einer Vereinsversammlung den Arm hebt, obwohl sie einer Freundin versprochen hat, gegen den vorliegenden Antrag zu stimmen.

2. Ihre Bewegung zählt als Zustimmung, der Antrag erhält die entscheidende Stimme, und die Freundin sieht darin einen Vertrauensbruch.

3. Ein Beobachter könnte beschreiben, welche Muskeln sich zusammenziehen und welche körperlichen Prozesse die Bewegung ermöglichen.

4. Ein anderer würde erklären, dass die Frau ein bestimmtes Vorhaben unterstützen wollte, während ein dritter ihr vorhielte, sie habe ihr Wort gebrochen.

5. Alle drei befassen sich mit demselben Geschehen, doch sie erwarten unterschiedliche Antworten.

6. Selbst eine lückenlose Beschreibung der körperlichen Abläufe würde noch nicht erläutern, was hier als Abstimmung gilt und weshalb ein Versprechen Gewicht besitzt.

7. Umgekehrt kann niemand die Handlung angemessen verstehen, wenn er ihre körperlichen Voraussetzungen für belanglos erklärt.

8. In dieser erfundenen Situation begegnen sich Fragen, die seit der Mitte des zwanzigsten Jahrhunderts die Philosophie des Geistes und die analytische Ethik auf neue Weise miteinander verbanden.

9. Die analytische Philosophie hatte moralische Fragen schon lange zuvor untersucht, insbesondere bei George Edward Moore und in Debatten über die Bedeutung moralischer Urteile.

10. Nach dem Zweiten Weltkrieg gewann jedoch das Verhältnis zwischen naturwissenschaftlicher Erklärung und menschlichem Selbstverständnis zusätzliche Schärfe.

11. Psychologie, Gehirnforschung und Computerwissenschaft boten neue Möglichkeiten, Wahrnehmung, Erinnerung und zielgerichtetes Verhalten zu untersuchen.

12. Zugleich arbeiteten Philosophen in Großbritannien, Nordamerika und anderen Forschungszentren daran, die Begriffe zu klären, mit denen Menschen Erlebnisse beschreiben und Handlungen beurteilen.

13. Die Aussicht, den Menschen als Teil der Natur zu verstehen, versprach eine Erklärung ohne zusätzliche immaterielle Instanzen.

14. Sie brachte allerdings die Aufgabe mit sich, genauer zu bestimmen, was eine solche Erklärung überhaupt erfassen müsste.

15. Überzeugungen, Schmerzen und Absichten gehören zu den mentalen Zuständen, also zu jenen Zuständen, durch die wir jemanden als denkendes, fühlendes und handelndes Wesen verstehen.

16. Ob diese Zustände vollständig in körperlichen Beschreibungen aufgehen, ließ sich nicht allein durch die zunehmende Genauigkeit der Messgeräte entscheiden.

17. In den fünfziger Jahren entwickelten Ullin Place und John Smart einflussreiche Ansätze, die Empfindungen mit Vorgängen im Gehirn identifizierten.

18. Eine solche Identitätsthese behauptet mehr als eine regelmäßige Verbindung zwischen zwei Erscheinungen.

19. Wenn Schmerz und ein Gehirnprozess identisch sind, handelt es sich um denselben Vorgang, den wir auf unterschiedliche Weise erfassen.

20. Dass die Wörter verschiedene Bedeutungen besitzen, widerlegt diese Möglichkeit ebenso wenig, wie verschiedene Beschreibungen eines Gegenstands zwei Gegenstände erzeugen.

21. Für den Ansatz sprach die Aussicht, Empfindungen in die natürliche Erklärung einzuordnen, ohne neben körperlichen Vorgängen eine weitere Art von Ereignissen anzunehmen.

22. Eine verlässliche Korrelation, bei der zwei Zustände gemeinsam auftreten, beweist ihre Identität allerdings noch nicht.

23. Außerdem stellte sich die Frage, ob jede Art mentalen Zustands überall durch dieselbe Art körperlichen Zustands verwirklicht sein müsste.

24. Anders gebaute Lebewesen könnten vergleichbare Empfindungen besitzen, obwohl ihre körperliche Ausstattung erheblich von unserer abweicht.

25. Hilary Putnam gehörte in den sechziger Jahren zu den Denkern, die deshalb die funktionale Rolle mentaler Zustände stärker in den Mittelpunkt rückten.

26. Der Funktionalismus bestimmt einen Zustand durch seine Beziehungen zu auslösenden Bedingungen, anderen inneren Zuständen und möglichen Reaktionen.

27. Schmerz kann etwa die Aufmerksamkeit auf eine Verletzung lenken, bestimmte Überzeugungen hervorrufen und die Suche nach Entlastung beeinflussen.

28. Er erschöpft sich dabei nicht im sichtbaren Schreien, denn ein Mensch kann seinen Ausdruck unterdrücken und dennoch leiden.

29. Die Möglichkeit, dieselbe Rolle in unterschiedlich gebauten Systemen zu verwirklichen, heißt multiple Realisierbarkeit.

30. Funktionale Erklärungen konnten daher mit einer körperlichen Verwirklichung vereinbar bleiben, ohne jeden mentalen Zustand auf ein einziges Material festzulegen.

31. Daraus folgte noch kein Beweis, dass ein Computer, der passende Reaktionen zeigt, Schmerzen empfindet.

32. Gerade dieser Vorbehalt führte zu einer Frage, die durch die Beschreibung von Leistungen und Abläufen allein schwer zu beantworten schien.

33. Thomas Nagel erläuterte sie 1974 in seinem Aufsatz über das Erleben einer Fledermaus.

34. Wir können untersuchen, wie das Tier sich mithilfe von Echos orientiert, ohne damit schon zu wissen, wie ihm seine Umgebung erscheint.

35. Auch die Vorstellung, wir selbst hätten Flügel und lebten in einer Höhle, versetzt uns noch nicht in seine Wahrnehmungsperspektive.

36. Phänomenales Erleben bezeichnet diesen subjektiven Charakter eines Zustands, also die Weise, in der er sich für das erlebende Wesen anfühlt.

37. Nagels Einwand richtet sich gegen Erklärungen, die den Gegenstand gerade dort auslassen, wo sie ihn vollständig erfassen wollen.

38. Die wissenschaftliche Suche nach einer möglichst perspektivunabhängigen Beschreibung gerät damit in Spannung zu einem Phänomen, dessen Perspektivität erklärungsbedürftig ist.

39. Sein Argument beweist keine immaterielle Seele und erklärt eine natürliche Theorie des Bewusstseins nicht von vornherein für unmöglich.

40. Es verlangt vielmehr, dass sie verständlich macht, welchen Platz die subjektive Erfahrung in ihrer Erklärung erhält.

41. Daniel Dennett setzte bei der Untersuchung des Bewusstseins einen anderen Akzent, indem er auch unsere Vorstellungen vom inneren Erleben einer kritischen Prüfung unterzog.

42. Berichte über Erfahrungen sind für ihn ernstzunehmendes Material, dessen Deutung jedoch nicht automatisch unfehlbar ist.

43. Seine Heterophänomenologie untersucht, welche Erlebniswelt die Aussagen einer Person beschreiben, und fragt anschließend nach den Prozessen, die diese Aussagen und Überzeugungen erklären.

44. Nehmen wir als eigene Illustration an, die Frau aus unserem Abstimmungsfall erinnere sich zunächst an ein deutliches inneres Zögern und bezweifle diese Erinnerung später.

45. Ihre beiden Aussagen gehören zum Untersuchungsmaterial, ohne dass jede Einzelheit der ersten Erinnerung als gesicherte Tatsache gelten muss.

46. Eine Erklärung müsste nachvollziehbar machen, wie Wahrnehmung, Erinnerung und Selbstdeutung hier zusammenwirken.

47. Der Streit betrifft dann die Reichweite dieses Vorgehens: Genügt eine vollständige Erklärung unserer Erlebnisberichte und Reaktionen, um das Erleben selbst zu erklären?

48. Nagels Perspektivfrage und Dennetts methodischer Anspruch machen verschiedene Anforderungen sichtbar, an denen sich eine Theorie des Bewusstseins bewähren müsste.

49. Beim Abstimmen bleibt indessen selbst dann etwas zu klären, wenn wir wissen, wie die Frau die Situation erlebt hat.

50. Sie kann den Arm absichtlich gehoben haben, ohne zu wissen, dass diese Bewegung nach den geltenden Regeln als Zustimmung gewertet wird.

51. Ebenso könnte sie die Regeln kennen, aber irrtümlich glauben, der Antrag werde ihrer Freundin helfen.

52. Elizabeth Anscombe untersuchte in ihrem Buch „Intention“ von 1957, wie eine Handlung unter einer Beschreibung absichtlich sein kann, unter einer anderen dagegen nicht.

53. Die Frage nach dem Warum eröffnet dabei den Zusammenhang, in dem die Handelnde ihr Tun als Mittel zu einem Ziel versteht.

54. Wer absichtlich abstimmt, weiß gewöhnlich, was er tut, ohne dieses Wissen erst durch die Beobachtung des eigenen Arms zu gewinnen.

55. Anscombe bezeichnete das auf die Ausführung bezogene Wissen als praktisches Wissen, dessen Besonderheit nicht mit einer Garantie des Gelingens verwechselt werden darf.

56. Die Bewegung wird dadurch im Zusammenhang eines Vorhabens verständlich, statt lediglich als ein körperlicher Ablauf neben einem getrennten inneren Entschluss zu erscheinen.

57. Eine Handlung zu verstehen heißt allerdings noch nicht, sie zu billigen.

58. Wenn die Frau aus Angst vor einflussreichen Vereinsmitgliedern zustimmt, erklärt ihre Angst möglicherweise, weshalb sie das Versprechen nicht einhält.

59. Ein motivierender Grund ist das, woran sie sich in ihrem Handeln orientiert; ein rechtfertigender Grund spricht dafür, dass sie so handeln sollte.

60. Was sie für einen guten Grund hält, kann auf einer falschen Überzeugung beruhen oder gegenüber anderen Verpflichtungen zu wenig Gewicht besitzen.

61. Körperliche Ursachen, persönliche Beweggründe und normative Gründe können deshalb zusammenhängen, ohne dieselbe Aufgabe zu erfüllen.

62. Vielleicht hat die Frau nach ihrem Versprechen erfahren, dass die Ablehnung des Antrags anderen erheblich schaden würde.

63. Dann muss die Beurteilung prüfen, ob diese neue Einsicht eine Abweichung rechtfertigt und welche Rücksicht sie ihrer Freundin weiterhin schuldet.

64. Eine Untersuchung ihrer neuronalen Vorgänge könnte Bedingungen ihrer Entscheidung aufklären, würde aber diese Abwägung nicht allein entscheiden.

65. Die Frage nach dem Status solcher Beurteilungen hatte in der analytischen Ethik bereits unterschiedliche Antworten erhalten.

66. Alfred Ayer verstand moralische Wertungen als Ausdruck von Zustimmung oder Ablehnung, weshalb sie nach seinem Emotivismus keine gewöhnlichen Tatsachenbehauptungen sind.

67. Richard Hare betonte dagegen ihren vorschreibenden Charakter und die Forderung, entsprechende Urteile auf alle in den maßgeblichen Hinsichten vergleichbaren Fälle auszudehnen.

68. Wer im Vereinsfall einen Versprechensbruch verurteilt, müsste dann auch vergleichbare Fälle beurteilen, in denen ihm das Ergebnis persönlich besser gefällt.

69. Diese Positionen untersuchen die Bedeutung und den Geltungsanspruch moralischer Rede und gehören damit zur Metaethik.

70. Die normative Ethik fragt demgegenüber, welche Maßstäbe unser Handeln leiten sollten, während die angewandte Ethik solche Fragen in bestimmten Lebensbereichen untersucht.

71. Anscombes Kritik an der modernen Moralphilosophie von 1958 verstärkte die Forderung, zunächst Handlung, Absicht und menschliches Gedeihen begrifflich genauer zu verstehen.

72. Ihre Aufmerksamkeit für diese Voraussetzungen verband ethische Beurteilung mit einem reicheren Bild des handelnden Menschen.

73. Philippa Foot widersprach der Vorstellung, moralische Bewertungen ließen sich grundsätzlich von Tatsachen über das menschliche Leben ablösen.

74. Mit dem erneuten Interesse an Tugenden rückten stabile Haltungen des Urteilens und Handelns ins Blickfeld, etwa Gerechtigkeit, Besonnenheit und Mut.

75. Am Abstimmungsfall lässt sich ihre Bedeutung veranschaulichen, weil verlässliches Handeln sowohl Aufmerksamkeit für Verpflichtungen als auch Widerstand gegen sozialen Druck verlangen kann.

76. Eine Tugend ist dabei mehr als eine Eigenschaft, für die jemand in seiner Umgebung gelobt wird.

77. In ihrem 2001 erschienenen Buch „Natural Goodness“ führte Foot die Debatten über die Jahrhundertgrenze hinaus und entwickelte einen naturbezogenen Ansatz menschlicher Gutheit.

78. Die Beurteilung eines Lebewesens bezieht sich danach auf die Lebensform, in deren Zusammenhang seine Fähigkeiten gelingen oder versagen können.

79. Beim Menschen gehören vernünftiges Überlegen und das Zusammenleben mit anderen zu diesem Zusammenhang, sodass biologische Durchschnittlichkeit keinen ausreichenden moralischen Maßstab liefert.

80. Der Einwand bleibt, wie aus einer Beschreibung menschlicher Lebensbedingungen verbindliche Gründe hervorgehen, insbesondere wenn Lebensweisen und Vorstellungen des Gelingens auseinandergehen.

81. Auch Verantwortung verlangt einen Blick auf Beziehungen, in denen Menschen einander als Handelnde begegnen.

82. Peter Strawson hob 1962 in „Freedom and Resentment“ Einstellungen wie Dankbarkeit, übelnehmenden Groll und Vergebung hervor.

83. Durch sie reagieren wir darauf, welche Rücksicht oder Missachtung jemand uns entgegenbringt.

84. Im Vereinsfall könnte die Freundin ihren Vorwurf zurücknehmen, wenn sie erfährt, dass die Frau die Abstimmungsregel tatsächlich missverstanden hat.

85. Dass jemand einen Grund zur Entschuldigung hat, unterscheidet sich jedoch von der Annahme, er sei grundsätzlich nicht fähig, Verantwortung zu tragen.

86. Strawson untersuchte, wie solche Unterscheidungen in der zwischenmenschlichen Praxis verankert sind und was sie für die Debatte über kausale Bestimmtheit bedeuten.

87. Seine Perspektive verlangt, den Menschen zugleich als Gegenstand natürlicher Erklärung und als Teilnehmer an Beziehungen der wechselseitigen Erwartung zu betrachten.

88. Ob diese Praxis eine hinreichende Begründung von Verantwortung liefert, bleibt eine weitergehende Frage.

89. Die Erwartungen reichen über den Augenblick hinaus, weil ein Versprechen heute jemanden verpflichtet, der morgen möglicherweise anders denkt.

90. Derek Parfit untersuchte in „Reasons and Persons“ von 1984, welche Bedeutung persönliche Identität für solche zeitlichen Beziehungen besitzt.

91. In einem ausdrücklich fantastischen Teilungsfall könnten sich die Erinnerungen, Absichten und Charakterzüge einer Person in zwei voneinander unabhängigen Nachfolgern fortsetzen.

92. Beide wären mit ihr psychologisch verbunden, könnten aber nicht beide im strengen Sinn dieselbe Person wie sie sein.

93. Numerische Identität bedeutet, dass es sich um ein und dasselbe Wesen handelt, während psychologische Kontinuität die Fortsetzung miteinander verknüpfter mentaler Beziehungen bezeichnet.

94. Parfit fragte deshalb, ob die Beziehungen, auf die es bei der Sorge um unsere Zukunft ankommt, wichtiger sein könnten als eine zusätzliche vermeintliche Tatsache unveränderlicher persönlicher Einheit.

95. Das Gedankenexperiment entscheidet allerdings weder die Verpflichtung aus einem gewöhnlichen Versprechen noch die Frage, ob Körperkontinuität das angemessenere Identitätskriterium ist.

96. Es zeigt, weshalb die metaphysische Untersuchung dessen, wer wir sind, mit der normativen Untersuchung dessen zusammenhängt, um wen und wofür wir uns kümmern sollten.

97. Parfits spätere Arbeit „On What Matters“, deren erste beiden Bände 2011 erschienen, verteidigte objektive normative Gründe und suchte Annäherungen zwischen ausgewählten ethischen Theorien.

98. Diese Begründungsarbeit folgt nicht automatisch aus seiner Analyse persönlicher Identität, denn aus Tatsachen über unser Fortbestehen ergeben sich noch keine vollständigen moralischen Maßstäbe.

99. Die Frau in unserer Versammlung bleibt daher vor mehreren miteinander verbundenen Aufgaben stehen: ihr Erleben verständlich zu machen, ihre Absicht zu erläutern und ihre Entscheidung gegenüber anderen zu begründen.

100. Eine natürliche Erklärung kann dabei aufdecken, welche Fähigkeiten und Einschränkungen ihr Handeln ermöglichen, und dadurch auch moralische Urteile korrigieren.

101. Die Forderung nach Rechtfertigung wird präziser, wenn wir verstehen, welche Tatsachen jemand kannte, welche Ziele er verfolgte und welche Erwartungen er enttäuschte.

102. Der gehobene Arm ist dann zugleich körperliches Geschehen, Ausdruck einer erlebten Situation und eine Handlung, für die jemand Gründe geben muss.